Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám
A PÁLYA SZÉLÉRŐL A VIDÉKBAJNOKSÁG UTÁN Az országos vidéki ifjúsági és és junior cselgáncs bajnokságnak több mint kétszáz résztvevője volt. A 23 egyesületből összesereglett versenyzők a PVSK csarnokban ^nehéz feladat elé állították a rendezőket. Érthető, hisz a vidékbajnoksághoz hasonló nagyszabású cselgáncsverseny ritkán van Pécsett A bajnokságot sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani, felróható viszont a hideg, fűtetlen terem, amely méltatlan volt a verseny rangjához. Valamennyi súlycsoportban erős mezőnyök álltak rajthoz és az összecsapások többsége színvonalas mérkőzéseket hozott. Baranya mindhárom szakosztálya elindította versenyzőit a bajnokságon. Az éremtáblázatot nézve a Pécsi Dózsa szerepelt a legjobban. Egy arany, egy ezüst és egy bronzérem jutott a pécsi lila-fehéreknek. A papírforma alapján a pécsiek még több helyezést is elérhettek volna, ez azonban elmaradt. A Pécsi Gazdász versenyzői a várakozásnak megfelelően versenyeztek, Molnár személyében ezüstéremhez jutottak a juniorok mezőnyében. A siklósiaknak csak egy bronzéremre futotta erejükből, mentségük, hogy hónapokon át nem rendelkeztek megfelelő teremmel, így az edzéseiket rendszertelenül tarthatták meg. JOBB CSOPORTBEOSZTÁST! A kézilabda Dunántúli Napló Kupa férfi I. osztályában a szövetség kiírása szerint nyolc csapat indulhat. Ezzel nem is lenne probléma, hisz nyolc csapot mérkőzik hétről hétre a kupáért. Ha jobban megnézzük az I. osztály csoportbeosztását, akkor máris kiderül, hogy ez a nyolc csapat csak négy. Tulajdonképpen a Bányász, az Ércbányász, a Komló és o Siklós csapatai játszanak csak kettéosztva A és B együttesre. Ügy érezzük ez a szurkolók érdeklődésének eliaposodásához vezet. Hiába játszik például a Komló A az Ércbányász B ellen, utána meg a Komló B az Ércbányász A ellen, a közönség csak két csapat mérkőzését láthatja negyedekre bontva. Igaz két eredmény születik, de ez mégsem az igazi. Vitathatatlan, hogy a szövetség vezetőit a jószándék vezérelte a csoportbeosztás elkészítésekor. Céljuk, hogy a megye élcsapatainak a legmegfelelőbb felkészülési formát biztosítsák az eredményesebb szereplés érdekében. Tudjuk azt is, hogy a terem mérete és az időhiány megköti o rendezők kezét. Kétségtelen, hogy nagy a színvonalbeli különbség eny MB l-es és egy megyei csapat körött. Ezért mi se tartanánk helyesnek, ha megyei csapatokkal hígítanák fel az I. osztályt, de véleményünk szerint a B csapatoknak egyenrangú ellenfelei lehetnének a me- gyebainokság éllovasai. Ezért azt javasoltok, hogy jövőre kísérletként oróbáfkozzon meg a szövetség más beosztással. Az I. osztály színvonala érdekében legyenek eqy csoportban az NB-s csapatok és játsszanak odo- virsza alapon. Az NB-s egyesületek B csaoatai kerüljenek egy csoportba a megvebajnokcág listavezetőivel. Az 1. osztályban így is lenne meqfelelő játéklehetőség, még jobb is mint jelenleg. Ha a csaDatok kétszer játszanának eaymás ellen a kupa sorsának eldöntése is reálisabb lenne. A II. osztályban ebben az esetben va'éban nyolc egyesület nyolc csapata küzdene, amelv szerintünk nagyobb érdek'adést váltana ki. mert a csapatok mellett a szurkolókra 'S gondolnunk kell. AZ ÖSSZEFOGÁS EREDMÉNYE Lippót, Ivándárdát, Benedeket és Sárokot magábafogkiló 3000 katasrtrális holdon kitűnően gazdálkodó Lippói Béke őre Tsz és a Közös Községi Tanács szívén viseli a sport ügyét. Ez eredményekben is megmutatkozik. Ivándárda sportköre a nyáron beleolvadt a lippói sportkörbe és egységes, életerős sportkör alakult a tsz égisze alatt. Labdarúgócsapatuk az őszi idényben a megyei ii. osztály keleti csoportjában az előkelő 4. helyen végzett. A fúzióval nagylétszámú fiatal, jó- képességú gárda került egy szakosztályba, A játékosok zöme a termelőszövetkezetben dolgozik. A jövő tervei között szerepel új sportkombinát létrehozása, az utánpótlás csapat indítása a járási bajnokságon. Az asztaliteniszezők, sakkozók és kézilabdázók remélik, hogy a labdarúgók mellett velük is többet törődnek majd Lippón, Vasárnap indul a labdarúgó DNK Az Ércbányász — Helyiipar és a Pécsi Bányász—BTC mérkőzésekkel indulnak Pécsett a labdarúgó DNK küzdelmei — Komlón a PEAC vendégszerepei Február 2-án: Dózsa—PVSK Ásszonyfoma a MEV-né! Hetente két este a Mecseki Ércbányászati Vállalat női dolgozói népesítik be a 39-es dandár úti iskola tornatermét Vasárnap megkezdődnek a labdarúgó Dunántúli Napló Kupa ez évi küzdelmei. Baranya legjobb labdarúgó csapatai immár 15. alkalommal lépnek pályára a tavaszi idény megindulása előtt szerkesztőségünk tiszte! etd íjáért. Az eredetileg tervezett programban változás történt. A Dózsa csak szombaton este érkezik haza Tatáról, ezért a lila-fehérek kérték, hogy a vasárnapra, a PVSK ellen kiírt mérkőzésüket hétközben, szerdán játszhassak. A Dunántúli Napló Kupa küzdeíemsorozata vasárnap három mérkőzéssel kezdődik. A PVSK pályán fél 10-kor az Ércbányász és a Helyiipar csapatai játszanak, majd utána negyed 12-kor a Bányász—BTC összecsapást láthatják a nézők. A komlói szurkolók sem maradnak mérkőzés nélkül, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a PEAC lesz az NB l-ben kitűnően szereplő komlói gárda ellenfele. A tavaszi idényre készülődő labdarúgó-csapataink a felkészülés egyik lényeges állomásáEiutazolt Sapporia a magyar soorlkiHdötíség A sapporói 11. téli olimpiai játékokon részt vevő háromtagú sportküldöttség — dr. Terták Elemér, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) elnökségi tagja, Kozári Józsefné dr, pontozóbíró és Almássy Zsuzsa műkorcsolyázó — kedden délután elutazott Budapestről. Különrepülőgéppel az Északi-sarkon keresztül 17 órás utazás után magyar idő szerint a késő éjszakai órákban érkeznek meg Japánba. Dr. Csanádi Árpád, a NOB | magyar tagja kedden délben elutazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Japánban sorra- I kerülő plenáris ülésére. Edzőmérkőzés: PÉCSI DÓZSA-RÁKÓCZI SE 4:1 (4:1) Kedden délután Tatán lejátszotta első edzőmérkőzését a Pécsi Dózsa. A tervezett ellenfél, a Tatai AC nem vállalta a mérkőzést, helyette a Rákóczi SE jelentkezett edzőpartnernek. A Dózsa a következő összeállításban kezdte a játékot: Rapp — Hernádi, Konrád, Kincses II., Tóth II., Kocsis, Tüske, dr. Bérezési, Rónai, Máté, Zombori. Szünet után Rapp helyett Pólyák védett, Kincses II., Rónai és Máté helyett Köves, Bleicher és Jánosi játszott. A lila-fehérek támadójátéko az első félidőben volt veszélyesebb, a mérkőzés második felében a Rákóczi jól megszervezte védelmét. Helyzet akadt ekkor is, de kihasználatlanul maradtak. A gólok szerzői: Zombori (2), Máté és Rónai. PORTISCH ELŐNYE KÉT PONT Wijk An-Zee-ben, a nemzetközi sakkverseny 11. fordulójában Portisch Lajos világos bábukkal döntetlenre játszott a holland Donnerrel. A másik magyar részvevő, Adorján András sötéttel veszített a spanyol Pomar ellen. A verseny állása: Portisch 8.5 pont, Pomar 6.5 pont, Hort, Smejkal, Brow/ne 6—6 pont, Ivkov 5.5 pont (1). Adorján 4 pontjával a 15. helyen áll. BRUNDAGE TOVÁBBRA IS A SÍZÖK KIZÁRASA MELLETT ÁLL ,,A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elsőrendű feladata fenntartani az olimpiai játékok tisztességét, tisztaságát és becsületét, megőrizni az olimpiai érmek dicsőségét az igazi j amatőrök számára, felfedni a | professzionalista versenyzőket, ! azokat a .színházi’ embereket, akiknek inkább a cirkuszban, a bikaviadalokon volna a helyük, mintsem sport-küzdőtereken” — mondotta Avery Brundage, a NOB elnöke a japán újságírók által tiszteletére rendezett ebéden. A beszélgetés során Brundage vendéglátói nyugtalanságuknak adtak kifejezést amiatt, hogy esetleg sor kerül majd síversenyzők kizárására, ami nagyban befolyásolná az egész téli olimpia sikerét, Brundage kijelentette: „Ha valakit kizárunk, tulajdonítsa saját magának, hiszen már régen tudhatta, hogy ennek be kell következnie. Az olimpiai mozgalom szenvedné kárát annak, ha nem ragaszkodnánk szigorúan a szabályok betartásához - összegezte véleményét a NOB 84 éves ame, rikai elnöke. nak tekintik a Dunántúli Napló Kupát. A PEAC labdarúgói a félévi vizsgák miatt csak az elmúlt hét elején kezdték meg edzéseiket. Kertész Tibor edző kedden a hetedik foglalkozást tartotta játékosaival. — Kicsit korán jönnek nekünk a mérkőzések — mondotta az edző —, de azért szívesen részt- veszünk a DNK küzdelmein. A fiúk nagy ambícióval, nagy szorgalommal készülnek, nincs panaszom rájuk. Január 19-én kezdtük meg a munkát, a Tanárképző Főiskolán dolgozunk; 23—25 játékos látogatja rendszeresen az edzéseket. A PEAC játékosai között nem találunk új nevet. Az őszi mérkőzéseken szerepelt játékosokra számít a Dunántúli Napló Kupa mérkőzéseken is Kertész Tibor edző. Az egyetemisták kerete: Bánk, Ostyánszky, Hodo- rics, Kunos, Papp, Bárdosi I., Bárdosi II., Muhi, Arnold, Csordás, Szigetvári, Bálint, Kovács L., Pichler, Hermann, Kovács J., Füle, Harasztia, Kiss, Készéi. — A Komlói Bányász ellen semmi esélyünk nincs, de azért nem adjuk fel a harcot, küzdelemre szeretnénk kényszeríteni ellenfelünket — hallottuk a PEAC edzőjétől. A PVSK labdarúgói Gyöngyösön kezdték meg felkészüléseiket, ahol nyolc napot töltöttek, aztán Pécsett folytatták a munkát. Délelőtt és délután is dolgoztai: Horváth László irányításával. Ezen a héten tértek át a heti négy edzésre. — Még alapozunk, de már a speciális munkát végezzük - hallottuk Horváth László edző. tői. — Az őszi idényben kiharcolt 9. helyet szeretnénk megtartani a tavaszi mérkőzéseken az NB ll-ben. Az ősszel nem egy fiatal labdarúgó hívta fel magára a figyelmet a PVSK színeiben. A vezetők bíznak a fiatalokban, különösen Vargától, Balázs II- től, Fodortól, Somogyváritól és Kanyartól várnak további fejlődést. — Hogy milyen fiatal a csapatunk — mondotta Horváth László —, arra csak egy példa: Az ősszel a Nagykanizsán szerepelt csapatunk átlagos életkora 21 év volt. Talán nincs is ilyen fiatal csapat egy az NB ll-ben. A PVSK a Dunántúli Napló Kupában a Dózsa ellen játssza első mérkőzését. A jövő szerdán sorrakerülő találkozón a vasutasok berkeiben tisztes helytállást várnak a fiúktól. Deli István testnevelő tanár vezényszavára kezdik a bemelegítő futást. Szabadgyakorlatok következnek, előbb lassan, majd fokozódik a tempó. Olyan gyorssá válik, hogy a vezényszavak is egybeolvadnak. Van aki abbahagyja, hisz a „szabályok" biztosítják. Mindenki addig csinálja a gyakorlatot, amíg jólesik. — Még nem mondtam, hogy idősebbek abbahagyhatják —; jegyzi meg tréfásan Deli István —, különben önöknél ezt nem is mondhatom. Előkerülnek a szerek, a szekrény, labdák és a tollaslabdaütő. Lehet választani, ki-ki a kedvére valót. A beszélgetések során megtudjuk, hogy a résztvevők többsége szellemi munkát végez és hiányzik a mozgás. A rendszeres testedzés fiatalon tartja az embert, meghosszabbítja az életet. Rózsa Antalné pár évvel ezelőtt aktív sportoló volt, nem tudott meglenni mozgás nélkül, örömmel fogadta a kezdeményezést. — Az elmúlt év őszétől, vagyis az első foglalkozástól kezdve járok az asszonytornára. Előfordult, hogy hiányoztam, de ha tehetem, mindig eljövök. Jobb a közérzetem, fürgébb lettem, nem fáradok el, Ez utóbbinak hasznát veszem a munkahelyemen kívül a bevásárlásnál is. Ferenc Magdolna a bordásfalon gyakorolt, de később kiderült, hogy nem tartozik kedvenc szerei közé. — A gimnasztikát és a labdajátékokat szeretem a legjobban. Előző munkahelyemen nap«nta öt percet tornásztunk, ez nagyon hiányzott a MÉV-néi. Érthető, hogy örömmel fogadtam oz asszonytorna beindulását. Beindulása óta frissnek érzem magam. Krajcár Ferencnére Deli István hívta fel a figyelmünket. Két lányával jár együtt a foglalkozásokra. Az egyik főiskolás, a másik középiskolába jár. — Nagyon tetszettek nekem a foglalkozások — mondja Kraj- cárné — és otthon rendszeresen élménybeszámolót tartottam. A lányaim először csak kíváncsiságból jöttek el, de itt ragadtak,, azóta együtt járunk mindhárman. Kernyák Istvánná Szentlőrin- cen lakik, mégis vállalta a heti két foglalkozást. Ezeken az estéken csak 11 órakor ér haza, de megéri. — Nagyon jólesik a mozgás. Van rajtam egy kis súlyfelesleg, azon kellene csökkenteni. Eddig sikerült négy kilót leadnom. • Az asszonytorna beindítása helyes kezdeményezés volt. A szervezők a kezdetkor abban állapodtak meg, hogy léte a részvételtől függ. Nem kell tartani attól, hogy beszüntetik . .. Újjáéled a sakksport Mohácson Mohácson o felszabadulás előtt, az azt követő években is, népszerű sport volt a sakk. Két évvel ezelőtt az MTE visszaléptette sakkcsapatát a megyei I. osztályú bajnokságtól és megszüntette sakkszakosztályát, A város sakkozói gazda nélkül maradtak. Nem hagyták annyiban a dolgot, és most arról kaptunk hírt, hogy az MTE utódjaként a Mohácsi Farost- lemezgyár sportköre megalakította sakkszakosztályát. A régi rutinos sakkozók mellett fiatolok is jelentkeztek szép számmal. A közel 50 tagot számláló szakosztály vezetői remélik, hogy csapatukat o megyei I. osztályban tudják majd indítani. Most a házi versenyt szervezik. Predács Iván, a városi TS elnöke bejelentette, hogy rövidesen megalakítják a mohácsi, városi, járási szakszövetséget. Kiírják a városi egyéni bajnokságot, üzemi és járási sakkcsapat bajnokságot szerveznek, Egyszóval megfelelő versenyzési lehetőséget biztosítanak a mindjobban népszerűvé váló sportág híveinek. DEBBIE MEYER VISSZAVONUL Az UP1 hírügynökség Sacramentó- ból keltezett híre szerint o 19 éves amerikai Debbie Meyer, háromszoros olimpiai úszóbajnoknő az idén vissza* vonul a versenyzéstől. Amerikai úszóberkekben korábbon úqy tudták, hogy Meyer — aki Mexikóban győzött a 200, 400 és 800 méteres gyorsúszásban, 19 gyorsúszó világcsúcsot állított fel, — még részt- vesz a müncheni olimpián. Tagja volt az olimpiai úszókeretnek. — Nem vállalom tovább a kemény edzésmunkát — mondotta Meyer. — Voltam már olimpián, nagyon szép volt, de az idei talán nem lenne olyan sikeres . . . DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Mitzkí Ervin Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00. 60-11. Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 31-68, 20 óra után 12 80 Kiadja: 9 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Fele ős kiadó: Braun Károly Kiadóh:vatai: Pécs. Hunyadi út 11 lel.: 15-32. 15-33. 21-60, 50-00, 60-11. Telexszám: 12 320 Kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postah vata'oknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 20,— Ft Indexszám: 25 054 RADIO, , TELEVÍZIÓ SZÍNHÁZ MOZI SZÍNHÁZ Nincs előadás. HANGVERSENY Liszt-terem: Orgona-zongora bérlet, II. hangversenye (este fél 8 órakor). MOZI Park: Stan és Pan, meg e hölgyek (f2,^ f4, 6. fó). Petőfi: A neretvai csata (4 — dupla helyár!). Myírfaliget (í3). Kossuth: Nyírfaliget (10, 12). Csermen • (f3, f5). Vihar Délen (f7, 9). Mecsekalja: A csendőr nyugdíjba megy (5, 7). Vasas I.: Salud, Marija (6 — másfél helyár!). — Mohács: Csárdáskirálynő (fó). Csodagyerekek (f8). RADIO KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! Közben 7.45: Kertbarátok műsora. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. —r- 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. 8.18: Részletek Cilea operájából. 9.00: Különös házasság. — 9.20: Operett. 10.05: Nyitnikék. 10.40: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi muzsika. 13.55: Válaszolunk hallgatóinknak, 14.10: Zongoraművek« 14,30: | Nőkről nőknek. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Keringők. 15.20: Iskola- J rádió. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Zenekari muzsika. — 16.35: A negyedik Nobel-díjas közgazdászról. 16.45: Balatoni dalcsokor. 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai fi- : gyeiő. 17.20: Joan Sutherland énekel. 17.45: Kofa-spekuláció-e a piaci ár? 18.00: A Bergendi együttes mű- | sorából. 18.18: Megjelenés előtt. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: ! Esti krónika. 19.25: Dolida és Tonny Renis énekel, Werner Müller zenekara játszik. 20.10: Bartók: Zene hú- | ros-, ütőhangszerekre és cselesztára, j 20.42: Hírek. 20.45: Visszhang. 21.15: Bach- és Beethoven-felvételek. Közben 21.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15 —22.20: Sporthírek. 23.04: Nótacsokor, csárdáscsokor, verbunkos muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Operák. PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. Közben 7.50: Múzeumi fciradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Régi melódiák új feldolgozásban. — 9.00: Hírek. 9.03: Kiváncsiak Klubja. 9.53: Sugár Rezső: Hat kis darab csebalóra. 10.00: A zene hullámhosz- szán. — Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Liszt: XIII. magyar rapszódia. 12.10; Mozart: Jupiter- szimfónia. 12.40: Házunk tája. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Csajkovszkij: III. vonósnégyes. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Mindenféle — kettőtől ötig. 17.00: ötórai tea. — 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Külpolitikái figyelő. 18,20: Kis magyar néprajz. — 18.25: Bicskei Géza cimbaimozik, Balogh Albert népi zenekara játszik. 19.00: Kórusok Verdi operáiból. — 19.24: Körbe a kalappal I 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Nádas Gábor táncdalaiból. 20.35: Új könyvek. — 20.38: A Rádió Dalszínháza. Közben 21.46— 22.00: Sámán-ének. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Liszt: Dante-szimfónia. 24.00: Hírek, időjárás, URH RADIO 18.00: Hírek, időjárás. 18.05: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.20: Zenei panoráma. 18.41: Bing Crosby énekel, a Mantovani zenekar játszik. — 19.24: Maros Rudolf: Kamarazene 11 előadóra. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben kb. 20.25: Hírek. Kb. 20.28-20.45: Legkedvesebb verseiről beszél Farkas Ferenc zeneszerző. Kb. 21.15: Operaáriák. 21.40. A dzsessz kedvelőinek. 22.00: A nyelv szerelmese. 23.00— 23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30; Magyar nyelvű műsor. Műsor* tükör 17.35: Bemutatjuk új felvételeinket. Fiúba János népdalfeldolgozásai 18.00: Mezőgazdasági lapok szemléje 18.10: SybilI. Részletek Jacoby operettjéből 18.25: öt perc. Bécsy Tamás jegyzete 18.30: Dél-dunántúli híradó 18.45: M ireille Mathieu lemezeiből 18.55: Mit hallunk holnap? 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor, — Farsangi hangulatban. — Nóták és anekdoták. Bács megyei mozaik. — A bajai tamburazenekar játszik, !» Andric: Régmúlt idők. Részlet 19.30: Német nyelvű műsor. — Ifjúsági műsor: Hírek, A pályaválasztásról (jegyet). A mesekönyvből. — Tánczenei 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 8.05—8.40: Iskolatévé 9.30: Műsorismertetés 9.31: Delta 9.55; önök kérték 11.20: ftisfilmek 13.10—13.45: Iskolatévé (ism.) 16.53: Műsorismertetés 16.55: fletet az éveknek 17.40: Hírek 17.45: Nyitott boríték 18.25: Műsorkalauz 18.55: Evil mese 19.05: Parabola ■ 19.30: Tv-vradó 1 20.00: Hova? . . . Magyarul beszé' . angol film (14 éven felülieknek!) 21.20: Hl-F» '71. Részletek a Magi ■ Rádió legjobb tánczenei felvétel ! bemutató műsorból »‘LüS: Tv-híradó — 2. kiadás. JUGOSZLÁV TV 16.45: Magyar nyelvű tévészemle. —■ 17.00. Albán nyelvű műsor. — 17.30: Műsorismertetés, 17.35: Hírek. 17.40: Rajzfilm. 17.50: Hosszúharisnya Pipi. Sorozatfilm gyermekeknek. 18.15: Hí rek, 18.30; Riportfilm. 19.00: Rajzfilm, 19.15: Az idő és a ritmusok. Szórakoztató zenés műsor. 19.45: Rajzfilm. 19.50: Hirdetőműsor. 20.00: Tv-híradó. 20.25: Hirdetőműsor. 20.30: A FEST *72 nemzetközi filmfesztivál egyik filmje. 22.00; Tv-híradó.