Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
é DUNANTOLI NAPLÓ 1972. )<muér 23. Kende Sándor: Pisti apukája 1“^ élelőtt ti érakor Pisti beszaladt a trafikba. Az olajoszöldre festett fényes pult mögött kuporgó öregasszony sohase látta ezt a gyereket, biztosan, nem, különben emlékezne rá, az ilyen lurkó arcát nem lehet elfelejteni. Pista éppen az orrával éri fei « pultot — a trafikos néni tehát csak a szemét, meg a kobakját látja egyelőre. A gyerek gyorsan lehajtja a fejét, aztán megint felkapja és a mennyezet irányába tekintget. Később hátrább lép és szilva-sötét nagy szemét riadtan forgatja, mintha az oldalában vagy a háta mögül csipkednék.- Tessék megengedni, hogy két forintért telefonáljak — szólal meg, s lányosán vékony a hangja.- Csak egy forint a telefonálás — figyelmezteti a néni. — Aztán kive! akarsz beszélni, kisfiam?- Édesapámmal kell beszélnem. így mondja: „Kell beszélnem“.- A számát tudod?- 72-84! — vágja rá gyorsan és megint az égnek pislog.- Jaja], drágaságom - teszi s jóságos asszony a kezét az ugrifüies gyerek kobakjára. - Ilyen nincs isi Azért csak tessék megengedni nőkéin, mert ott dolgozik apukám.- Hol?- A gázgyárban.- Na, megkeressük szépen a telefonkönyvben — már lapozgat I» be*- ne. - Itt van ni, látod? A gyerek rácsap, olvass« a seénta*, $ már kapja is a kagylót a föléhez. Közben szemét a játékosan messzire repült égbolt felé veti és pörgeti m tárcsát összevissza.- Ez így nem lesz jó - fogja meg e kezét a néni. - Majd inkább én. Jól van no, azért ne ugorj el tőlem, nem bántlak én, drágám. így, szépen tárcsázunk, aztán te majd beszélsz. És Pisti máris beszél — pedig még nem is jelentkezik a szám.- Dévényi Lászlót kérem szépen 1 — s ezt addig ismétli, míg odaátről is megszólalnak. És azt mondják, nem ismerik Dévényi Lászlót. Pisti pedig erősködik, hogy:- De ő az édesapám, és ott dolgozik. Beszélnem keil vele! Dévényi László! Öt tessék ide küldeni! lányos hangja most nem csivitel, honem élesen, sírásán kiáltozik:- Vele akarok beszélni! Egyszerűen leteszik amott a kagylót, s Pisti a kattanástól behunyja a szemét.- Hát hol is dolgozik az édesapád? - kérdi az öregasszony, s lehajol hozzá.- A villanygyárbqn.- Az imént gázgyárat mondtál!- Villany!- Jó, megnézzük. Megismétlődik ck előbbi. . Dévényi László nem dolgozik ott. A gyerek mégis vele akar beszélni, követeli. És hidegen megszakad a vonal. Az öregasszony most már félretolja a íe'efonkészüléket. Szemüvegét is beteszi a füzetbe, ahová a bevételeket szokta írni. Aztán visszaerőlkődik, rossz lábát szidva, a pult mögé, le is ül, hogy most mór ö is alig látszik ~ és úgy kérdi:- De hát mit okgrsz édesapádtól?- Hogy jöjjön haza.- Most? Biztosan dolgozik.- Igenis. A dohánygyárban- Mór meg a dohánygyárban! Ej- Ott. De haza kell hívnom, tessék megérteni Vastag asszony ront be, hatalmas asszony, nylonköpenyben, szglma-szatyorrql, rrekiíüzesedett lilás arccal, felfésült frizurával. Szinte berobban az utcáról, s ezzel a lendülettel szélesen pofon találja a gyereket.- Csavargó kölyke! Egyet térülök, és rögtön eltűnik! Én meg szaladgálok utána, mint aki megveszekedett! Még jó, hogy nyitva volt az ajtó, legalább megláttam! Mit akarsz itt?! Az öregasszony feláll a pult mögött, a szemüvegét keresi, úgy próbál a fújtató szünetben egy-egy szót elcseppenteni :- Az ... édesapját hívta csak . .. kérem ... Na, már tüzel is újból Pisti mamája, o szatyrát is majdnem a cementpadlóra csapja, és még egyet vág a fiú füle tövére.- Az apját? Mi?! Még hogy az apját?!... Meghalt! Mondtam már ennek az érteden kölyöknek, hogy meghalt!- Meghalt...? A trafikosasszony nem érti, hogyan lehet ezt így, ilyen élesen kiáltani. Alinak egymással szemben, elakadt mozdulattal — mit szójj.anak? Nézi a gyerek anyját: milyen szakadozva csap föl belőle a levegő, a szája mozog, még egyszer mondaná, hogy meghalt, de a szó nem ereszkedik e! az ajkáról. Aztán a szeméhez nyúl, eldörzsöli jobbra és balra ... a néni a pult mögül úgy látja, könnyes talán. * évényi Pista hétéves iehet, nyolc még semmiesetre sincs egészen. Korán, őt órakor már reggeliznek kint a konyhában, mert Pisti mamája mosást vállalt, s nyáron jókor kell kezdenie az ilyesmit, mielőtt''nekigyurkő- zik az idő. ♦ A gyerek fekete klottnadrógban ül, ahogy kikelt az ágyból, s öklével tördeli a szeme körül maradt álmot. Magasszárú cipőjébe épp csak belelépett, amúgy zokni nélkül, s persze nem fűzte be. Anyja, alsóingbep s elébe kötött kötényben, egyszerre melegíti a kávét, meg a lúgos vizet Ahogy a reggelit gyorsan a bögrébe önti, vastag föl is cuppan bele. Pisti megrózkódík, mert nem állhatja a fölét hányinger környékezi tói*, Anyja azonban ránéz — tő egy húzásra lehajtja. Utána felugrik az asztaltól, s nem eszi meg a karéj kenyeret Nemsokára mór úgy mos az anyja, hogy a gőz sűrűn ellepi a konyhát, ki is kell tárnia az ajtót S amikor elfordul a teknőtől, hogy felteregessen — Pisti tüstént kisurran. A folyosón azonban csak a kanyarig jut Anyja addigra már a konyha- ajtóban áll — nem kiált utána, még csak nem is szól, de úgy néz, hogy megérzi azt Pista még a folyosó végén is, és visszasompolyog. Tudja, hogy pofon következik. Be Is hunyja előre a szemét, de anyja észreveszi ezt, és elfordul tőle. A sóhajt is visszanyeli:- Eh, megvert® ezt már az isten eléggé ...! Aztán felemelt kezét csak meglendíti, fenyegetőn:- Kotródj be innen, míhaszna kőiké! Pisti ettől jobban megijed: nem érti, miért maradt el a pofon. A kimosott ruha nemsokára a magasban lóg. Ketten mennek bevásárolni. A hentesnél sokan állnak, mert holnap vasárnap. Dévényiné gyűrközik, nagy fejcsóválásokkal méltatlankodik, egyszer-egyszer összecsapja a tenyerét, s „hallatlan" meg „no de ilyet!” felfohászkodások közben szépen előrébb sodródik, észrevétlenül megelőzve a kevésbé élelmes sorbanállót Ez g fondorlatos praktika annyira elfoglalja, hogy fel se figyel, amint Pisti, felismervén a helyzetet, meglép mellőle. Szemben a fodrószüzlet- Tessék megengedni, hogy egy forintért telefonáljak . .. Most már tudja, tegnap megtanul ta, hogy mennyi a telefonálás. Az Állami Áruházát hívják fel először. De ott nem dolgozik Dévényi László. Aztán a Kokszmű következik. S akkor már felfigyel a különös telefonálásra két másik fodrászsegéd is. Egyiknek sincs vendége, és a pénztárossal meg egy indulni készülő hölgygyei körülveszik Pistit, aki ettől Sem pislog erősebben, hanem hol oldalvást, hol pedig fölfelé járatja a tekintetét most is. Azt a fehér semmit: a plafont szántja szemével, s közben ismétli, mint tegnap, vagy tán máskor azelőtt is már: — Édesapámmal kell beszélnem! — És minek most? — kérdik tőle itt is. — Hogy jöjjön hazai S újrázza, szinte ritmikus erőszakkal : . ., hogy jöjjön haza!. , . hogy jöjjön haza I Anyja még ziláltabb, mint tegnap, amikor bevillámzik. —; Már megint az a francos telefon! — és most is azonnal csattan a pofon. Itt azonban sokan vannak, Piíti tehát sírni mer. Az éppen indulni akaró hölgy közéjük nyúl, akar is mondani valamit, d;e Dévényiné szinte elsöpri. Mert kinek ml köze az 6 fiáhozI Ö tudja, hogyan kell az ilyet nevelni I Csavargó, az apja vére folyik benne de kiveri a fejéből a hazudozást, a tekergést, ki. az istentelen kőikéből I A többiek közül csak az egyik segéd jut szóhoz — 6 is csupán ezért, mert olyan valószínűtlenül vékonyka és kicsi termetű, hogy Dévényiné éppen a merészségétől csuklik el egy szemrebbenésnyire. — De így megütni egy gyereket, amikor.., Tovább nem jut, mert közben az asszony már magához tért: — Amikor? I ...amikor, amikor... — nyel egyet a kicsike borbéy. — Amikor hiszen csak az apjával akar beszélni. — Az apjával, mi?l A másik segéd is bátor mér: — Az apjával hát. Ez oiyan nagy baj? Az óriás asszony akkorát esap a pénztárpultra, hogy a virágosváza ugrik egyet és tüstént a földre veti magát. A kisasszony utána kap, s ízzel leveri a tintatartót Is. Na. ettől most már dühösen nekibátorkodnak mind, talán a kezüket is felkapnák Dévényl- nére, aki viszont hordótermete teljes fenyegetésével mozdul egy nagy lépést feléjük: — Az apja meghalt! — Ugye ... lóm ... — hűmmőgnek ezek visszahúzódva. A hölgy is a pénztárnál: — Szegény gyerek... Dévényiné a kosarát is lecsapja: — Meghalt! Kiment Ht hagyott minket! A fene tudja, hová hordta magát! Hát ennek a kelőknek úgy kell ezt tudni, hogy meghaltl Felfordultl Mert ezt kellett volna agyonütni, azt a gazembert 1 De ennek az átkozottnak tévestől tépem ki a fejéből a Csavargást! Megint a kiesi segéd jut először szóhoz s rtem lehet tudni, miért gondolja most ezt: — De hiszen ez a gyermek eszelősf Rá kell csak nézni I Orvoshoz vinné, verés helyetti — Micsoda??! lézusmárióm, még hogy eszelős?! Ez eszelős?! Nagyszerű! Csak éppen én nem bolondulhatok meg, ugye?! Itt maradni a kölökkel, az adóssággal, a semmivel, értik: a semmivel! Aztán röhögni lehet rajtam, mi? Meg oktatni, mint a jámborokat, s még csak meg sé vesszen az ember! Hanem ez, a végén meg ez lehet eszelős! S az imént vásárolt marhapacalt lecsapja elébük a földre, hogy véresen- vizesen fröccsenve kiterül a papírból. — Itt van! Zabolják meg magukI És zabáltassák meg vele is! # Még nagyobb viharral tört ki az ajtón, mint ahogyan berontott. Mély és tanácstalan a csend utána. A távozni' készülő hölgy a kilincset fogja, a pénztároskisasszony és <3 nagyobb segéd egymást nézi. Pisti legszívesebben már a telefontárcsát próbálgatná megint, amúgy vaktában, de még nem meri elkezdeni, addig inkább fölfelé kering a szeme. A kicsi borbély viszont olyan durván káromkodik, el se lehet hinni, hogy ő volt. A másik segéd megvonja a vállát: — Alighanem ismerem ezt az asz- szonyt. Azelőtt, régen, bejárt ide. Derék, szolid teremtés volt akkor, nem ilyen .. • Pisti hangosan pörgetni Jtezdi végre a telefon tárcsáját Kövek A havihegyi sziklák törmelékei közt matatva, « kis kődarabkákat kor- z> gatva, nézegetve, aprócska kagyló, csiga, tengeri-növéfiy lenyomatokra, mészkővé vált maradványokra akadunk. Nem kell sokáig keresgélni, szinte bármelyik mészkődarab, ha a felszínén nem is, a belsejében őriz valamit abból a korból, amikor még nemhogy a kis fehér kápolna, nemhogy a sziklák alatti lejtőkön lustán elnyúló város, de még ember sem volt, és nemcsak ezen a vidéken, hanem még a Neander-völgyben sem. Az ember lehajol, fölvesz egy darab követ, és elnézi a kis kőbezárt csigaházat, amely szemre szinte semmiben sem különbözik a kődarab melletti fűszálon lassúdon mászkálóétól. Közben hány ezer évi Nem is szabad számokat mondani. A paleontológia használ ugyan tudományosan egészen precíz naptárokat - ezeknek a kis lényeknek a kora is bizonyára pontosan meghatározott, életükről a tudósok nyilván mindent tudnak. Tudják azt is, hogy kerültek ide, miféle hely is volt ez a Havihegy azokban a régi, emberelőtti időkben. Mi azonban, akik erre járunk és lehajolunk olykor egy kődarabért, csak erre a régi-régi életre gondolunk, és mivel olyan élethű ezeknek az apró jószágoknak az ábrázata, eszünkbe sem jut holmi ősrégi, emlékezet előtti tengeri viharokra, emberelődi természeti drámákra gondolni. Pedig semmi sem volt akkor még; tölgyfa, tettyeí romok, somfabokor ... amikor ezek a kis kagylók és csigák ott simultak az iszapban, és amikor ez a likacsos, habos kőzetté változott iszap még ott remegett annak az elképzelhetetlenül nagy és nyugtalan tengernek a fenekén. Talán csak a Nap volt éppen ilyen, mint manapság, ahogy elnézzük innen, a Jakab-hegy mögött lebuktában, amikor még egyszer visszavlllantja vöröses fényét a pellérdi halastó fölött, és átvilágítja a fákat, ezekül a láthatár vonalán lassan, nehézkesen fölfelé kaptató öreg árnyakat. Az ember ha lefelé jön a „hegyről" a Tettye Irányában, a nagy havihegyi szikla körül kis „kőbányákat" talál. Megnézi őket, és a friss fejtés kétségbevonhatatlan jeleit fedezi föl. Amint itt álldogál, eszébejut, hogy hiszen nem messzi innen - alig háromszáz méternyire van a kőbánya. Ezek a „fejtések" itt nyilván nem államiak, tehát kis maszek kőbányák. Körülnéz az ember, és mindjárt mindent megért Űj házak, minikastélyok, Itt- ott csak a kacsaláb hiányzik. No persze. Akkor ez nyilván magántelek,.. Ez itt mind? Végig ez út mellettt ás ha magántelek 1st Műemlék-épületekben is laknak magánemberek, mégsem áramvonalasithat/ák a házat sajátos igényeik szerint. A ház védett I Senkiföldje tehát a Havihegyi Olyan, mint a Mecsek ugye, amely • társadalomé, vagyis mindenkié. A környékbeliek lát hordanak a Mecsekről, persze nem vágnak ki semmit, csak e száraz törzseket cipelik haza, azokat, amelyek amúgyls elszáradnának, elkorhadnának. Ilyesmi lehet ez a kő Is. Ml mást gondolhatna az ember, amikor alkonyattájt errejár, kis kézikocsit, vagy talicskát lát á müút szélén, fentebb a sziklaoldalban pedig neklgyűrkőzőtt, csákánnyal, ásóval ét egyéb kőbányászati szerszámokkal fölszerelt embereket, amint éppen egy jókora szikla széttrancsirozásán verejtékeznek. Itt a kő, szép fehér, minek a kőbányába menni, és minek fizetni érte, annak, aki nem szégyent! a munkát. A sziklán lévő kereszthez nyaktörő út vezet. Akiknek tériszonyuk van, nem is mernek oda főlkqpaszkodnl. A keskeny ösvény egyébként azokra nézve sem veszélytelen, akiknek nincs térlszonyuk. Még ezt a keskeny ösvényt is megkeskenyitették a környékbeli építkezők. Megtetszett nekik a kő, és különben Is föld alig volt körülötte — kibányásztak és hazavitték. Az „esemény" nem szemtanúk nélkül zajlott le, de hát uki-tudia-ki-tnlt- miért-csinát“ alapon senki sem kérdezte meg a verejtékező jóembereket, kinek az engedélye alapján, és hova viszik azokat a köveket... Bebesi Károly Pál József: Két évszak között Yegocilfnizfi * kéj, e «ölgyek, dombok «árasodnak. Csupa sötét függőleges as érdé. Készülődik jégszobomak. Luca napi köszöntőt utszéli kérő kantát, költők közérzeteként dünnyögi — és fű, fű a szél. Pedig a föld még testmeleg, hisz apám, anyám már földben rothad, s eszi a föld a két halottat míg fú, fű a szél? Ellensúlyozható - ha akarom, a sok sötét függőleges. Akár egyetlen varjúval, amint átszáll a fák felett, míg fú, fú a szél. De legyökerezik a csont-ágakig a halál sárgo fagyöngy-csokra. Fú, fú a Rét Lenin mellett dolgoztam Elmondta: T. Tyihomirova 1918-ban a Moszkvai területen, Kiin városában dolgoztam, titkárnő voltam, majd a bűnügyi nyomozó bizottsághoz kerültem. Sokszor kértem idősebb munkatársaimat, küldjenek Moszkvába, nagyon szerettein volna látni Lenint. 1920-ban beteljesült a vágyam. Lelki- ismeretes munkámért Moszkvába helyeztek, a Népbiztosok Tanácsának ügyintéző csoportjához. Határtalan örömmel fogadtam, amikor közölték, hogy a telefonközpontban kapok munkát. Amikor először mentem be új munkahelyemre, nagyon izgultam. A szobába bejött Vlagyimir lljics. Rámnézett és valami melegség sugárzott szeméből. Hozzámlépett és mosolyogva kérdezte: — Űj ember itt? Hol dolgozott eddig? Elmondtam. — Nos, akkor együtt dolgozunk. A telefonközpont közvetlenül Lenin dolgozószobája mellett állt. Nem voltunk sokan és 24 óráztunk. Ehhez a központhoz tartoztak a politikai bizottság, a kormány tagjainak irodái és lakása, a népbiztosok, a Vörös Hadsereg vezérkara, közvetlen vonalunk volt Pótervárral és Harkovval. A telefon kezelése mellett Lenin különféle megbízásait is teljesítettük, hogy valamelyest könnyesünk a titkárság munkáján. Szobánkban kis táblán vezettük Lenin megbízásait. Nemegyszer ó maga írta fel oda a teendőket: kiket kell késedelem nélkül bekapcsolni hozzá, kit hívjunk fel azok közül, akik találkozni kívántak Leninnel. Vlagyimir lljics csodálatosan be tudta osztani az idejét, kihasznált minden percet. Gyakran jöttek hozzá nm'arz'o1-'. munkások az ország különböző vidékeiről. Lefiin szeretett beszélgetni velük, ö maga is gyakran kijárt az üzemekbe. Mi továbbítottuk Lenin leveleit a központi i k
