Dunántúli Napló, 1972. január (29. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-23 / 19. szám
1Í72. Janufir 22. DUNÁNTÚLI NAPLÓ b Metropolisz és Carmen : Alonso balett-estje Próba a nagyszínházban. Erős reflektorfény a színpadon, hátul pedig eyy teljesen üres, sötét, tátongó nézőtér. A világot jelentő deszkák szürkén és kopaszon merednek, a táncosok mint egy zsibvásár főalakjai. Lila, vőjös, zöld, kék, fekete holmik. A gyakoilóruhák, amelyek titokzatos módon mindig pokolian szedett-ved ettek, a zoknik szára lecsüng, a cipő kétféle ... A tarka társaság azonban — akár egy iskolai mintaosztály. Némán hajlonganak, lábat emelnek, ugranak. A kör közepe egy pontra mered, egy bőrzekós, kockásinges, alacsony férfira. A távolból ő a kép legjelentékte- lénebb pontja. Valójában: a lényeg. Alberto Álonso, a híres kubai koreográfus próbál a Pécsi Balettel. Maros Rudolf zenéjére itt Pécsett készítette a balettet, „amely a Metropolisz címet viseli, s egy hét múlva a Carmen balettal egy műsorban kerül a piemier közönsége elé. Alonso közben nem volt fit Vietnamban jóit. A bemutató előtt két héttel jött vissza, megnézte az eddig tanultakat igazított, alakított, csiszolt Hogyan történik ez? Szinte megfoghatatlan ... Az amorf tér egy intésre rendeződik, három pár egy képzeletbéli háromszög csúcsain helyezkedik el. Zene nincs. Csak Aionso halk, szürke hangja: pdm-pam-pam ... Három. mozdulat, s a három pár új alakzatban népesíti be a színpadot Alonso néz, töpreng, hátrább húz egy kezet megigazít egy lábat, két keze közé vesz s parányit elfordít egy fejet Aztán megáll köztük, lógatja a kezét, olyan, mint egy kirakat előtt ácsorgó idegen... Utána magyarázni kezd, hosszan, szenvedélyesen, meg megismételve a fontos gondolatot szívósan, mint aki nagyon szeretné, ha megértenék, de nem bízik eléggé saját kifejezőkészségében. Egy szobáról beszél, ahol élig észrevehető csend lesz, mikor belép egy ember, s az ember akkor megérzi, hogy róla beszéltek. Ezt a csendet, ezt a kínos, fájdalmas, de bűntudatot alig tartalmazó csendet, ezt az ürességet kell megteremteni, a színpadon. Magyarázat közben járkál, szünetet tart, leguggol, térdére tenyerei. Megtelik vele a színpad, pedig az imént még csaknem elveszett a tarka színek között. Mondják, először meghökkent, aml- Itpr megkérdezték, hogy készítsen a Maros-zenére koreográfiát. Nem szeret improvizálni, s nem szeret eiőie átgondolt téma, „sztori” nélkül dolgozni. Aztán beleegyezett, fölcipeite a szállodai szobába a magnót, hallgatta, hallgatta, lent a kávéházban maga elé dúdolta, emlékezetből írt. Az emberről írta a táncot, az emberről, aki sehol nem lehet olyan magányos, mint a huszadik század nagy metropoliszainak ember-hangyabolyában. ♦ Az interjúra is ott vállalkozott, e Nádor egyik emeleti szobájában, egy • nagy zöld fotelban, amely csaknem elnyelte, egy rózsaszínű selyemernyős lámpa meg egy csomag gyűrött szim fónia között. Várt. Készítettem már néhány interjút. Az „alanyok" egyik részének arcát átfesti a drükk, hogy tudnak-e majd elég frappánsan, örökérvényűen válaszolni Másik részük arcát atyai leereszke dés önti el, önnön fontosságuk maximális átélése. Aionso nem tartozik egyik táborhoz se, az ő arcán türelmes figyelem van, néha valamelyes aggodalom. Az aggodalom a pontosság és tárgyszerűség féltéséből fakad. De Interjúnk valóban tárgyszerű volt, a bemutató nagyobbik felét kitevő, már nemzetközi karriert megért Carmenra vonatkozott. __ összefoglalná a Carmen előéletét? _ Moszkvában készült, Pliszeckája táncolta a főszerepét. Zenéjét Bizet muzsikájából Scsedrin, egy szovjet zeneszerző állította össze. Nemcsak szigorúan a Carmen-muzsikából. A balettet azután otthon Kubában is színre vittük. Betanítottam még Kanadában és Bulgáriában is, most hívnak Romániába, erre valószínűleg a fa vasszai kerül sor. — Miben ugyanaz, vagy miben tér el a pécsi Carmen az előzőektől? —' Hiába volt egyszer kész, mindig, minden egyes bemutatónál változott valamit. A lényege persze ugyanaz. A díszlet is nagyjából, hisz az szerves tósze a koreográfiának. Különös nehézséget itt az okozott, hogy először van rnagnókiséret a zenekar helyett. És a színpad, ami a legkisebb az eddigiek közül. Ez néhány lépéskombináció átalakítását is megkövetelte. — A magyar közönség előtt elsősorban a Carmen opera ismert Hogyan viszonyul a balett az operához?- A balett a Carmen-témából készült, de nem követi az operát. Amikor annak idején hozzáfogtam, magam is töprengtem; csináljak-e egy bglett-operát. De nem. A szorosan vett történet mellé egy ál szál társul, ha úgy tetszik: egy szimbolikus eseménysor. A bikaviadal végigfutó párhuzama részben kiemeli Carmen tragédiájának sorsszerűségét, Carmen áldozat-voltát, részben túlmutat magán a történeten és általános mondanivalót hordoz. A megcsontosodott tradíciók és a szabad érzések összecsapását is... — A Pécsi Balett számára az ön közreműködése esemény, mint ahogy már az volt a Romeo-baletí idején. De mit jelent az ön számára a pécsi együttessel dolgozni?- A Pécsi Balett igen fiatal együttes, s sok technikai nehézséget Is le kellett győznünk. Mégis, nagyon iái tudtam velük együtt dolgozni. Jó lenne ugyanígy a jövőben is. * Bemutató: január 28-án, este 7 órakor. H. E. Baranyai szerzők Daloló Baranya Hazai műkedvelésünk története ma még egykori működési naplók, fakó sárga újságok, féltve őrzött iapkivá- gatok adataiban és működő vagy néhai amatőrcsoportok öregeinek emlé kezetében él. Kivétel a Magyarországi dalosmozgalom 100 éve és ennek tájegységi megfelelője: Várnai Ferenc monográfiakötete, a Daloló Baranya. A 14 íves (220 oldalas) könyv nem rég jelent meg a Baranya megyei Tanács kiadásában, számos dokumentumerejű fotóanyaggal, térképpel (Baranya helységeiről, ahol énekkarok működtek) jegyzetekkel és névmutatóval —, ahogyan ezt a műfaj megköveteli. A szerző korrekt munkát végzett. Teljes képet nyújt o baranyai kó- rusénekiés történetéről. Sok ezernyi adatát a forrásmunkák, a korabeli tudósítások és — ahol lehetséges — az élő emlékezet összevetésével hitelesíti. Tudományos pontosságra törekszik, hisz’ munkája nemcsak a jelennek szál. Fontos adalékokat, értékelő ösr- szegezéseket nyújt ez a kötet a baranyai kultúrtörténet búvárainak, tudományos kutatóinak is, ugyanakkor méltatlanul feledésbe hulló néptanítói neveket, kórustörténeti adatokat is megörökít, felsorakoztat Példaként az utódoknak, a mai népművelők, karvezetők és kórustagok számára, de annak is, aki egyszerűen a faluja múltjára kíváncsi. Érzékelteti a daláregy- leti törekvések jó szándékú és nemes küzdelmeit, a kis falvakban sorra fölcsendülő kórusok eredményeit Időnként ugyan rendre el-elnémította ezeket valami. Hol a történelem, hol a gazdasági válságok, hol meg egyszerűen az emberi ostobaság és irigység. De koronként mind erősebben újra csendül a baranyai emberek éneke. Pécs a világi dalármozgalom egyik fontos hazai bölcsője a múlt század derekán. Kezdete a Pécsi Dalárda (1847). A folytatás pedig ennek a városnak a mai napig is jelentős kisu gárzá ereje, hatása a környék, a Dél- Dunántúl falusi kórusainak megalakulására, működésére. Várnai meggyőző erővel bizonyítja, hogy a kóruséneklés mozgalommá rendeződését ilyen objektív kisugárzások és egy- egy község szerencsés feltételei — egy-egy valóban tehetséges, jó szervező készségű kántorianító — egyengették. Mérhetetlen energia feszül e kórusok működésében, és nemcsak az iskolánkívüli népművelés folyamatában! Nem egyszer külön meg kellett harcolniok az egyházi iskolaszék merev nézeteivel, sajnos nem mindig sikerrel. Az egyes korszakokban a szerző fog lalkozik a fejlődés vagy visszaesés történelmi, gazdasági, olykor közvetlen politikai okaival is. Igen találóan világít rá például a Gömbös-kormány „parasztbarát” politikájára, oksági kapcsolatban a falusi dalosmozgalom fellendülésével; fölsorakoztatva ennek a fejlődésnek az okait és ellentmondásait is. Egyfelől a falusi kórussá®?- vezők áldozatos munkáját, a 30-as években meginduló karnagyképző tanfolyamokat, másfelől a „kereszténynemzeti” ideológia es haladó eszmék jelentették. A soviniszta-irredenta ha- zafiaskodókkal szemben Bartók—Kodály híveinek maroknyi, de lassan növekvő tábora már hallatta hangját a dalosmozgalomnak ebben a szakszóban. Ezzel az igénnyel, a marxista történelemszemlélet optikájával vizsgálja a szerző valamennyi jelzett korszak fejlődési tendenciáit. ÁH ez az 1945 utáni időszakra is, amikor Pécs-Baranya több, országos, sőt európai hírű kórusa fémjelzi kórusművészetünk eredményeit. A felszabadulás utáni időszakban a szerző részletesen nyomon követi a kórusok megalakulását, működését, a dalostalálkozókat, a művészeti bemutatók rendszerét, a kórusfesztiválok kialakulását Rámutat ez egyleti daléneklés megszűnésének okaira, egyben hibáira is. A jelentősebb együttesek történetét teljességében is elénk tárja, különös tekintettel a daléneklés pécs-baranyai munkás- hagyományaira, iskolai kórusaink működésére és a fejlődés valamennyi időszakában, visszatérően: Pécs ösztönző, kezdeményező hatására, t egyik-snásik felnőtt kórus valóban nemzetközileg is kimagasló eredményeire. Megválasztott Idézetei, következtetései helytállóak, megszívlelésre érdemesek. Egyet a sok közül: tíz esztendeje, az I. Debreceni Bartók Béla Kórusverseny értékelésében hangzott el: „Valamennyien rádöbbentünk, hogy bár a Bartók és Kodály életművön nevelkedett magyar kórusok kétségtelenül magas színvonalat képviselnek és egyenrangú versenytársai a legnevesebb külföldi együtteseknek mégis: van mit tanulnunk partnereink eredményeibör. A szerzőt talán «em kei! bemutatnunk. Várnai Ferenc maga Is körvezető, kórusok szervezője és a megye ének-zenei szakfelügyelője; a Megye! Tanács művelődésügyi osztályának főelőadója. Monográfiája színvonalok gazdag munka, méltó rész® a megye kulturális értékeit feltáró nemes kuta- tó-rendszerező törekvéseknek. Ugyan- akkor egy kicsit példa, egy kicsit modell, sőt iránytű is: tennivalóinkhoz, Baranya sok évtizedes műkedvelő hagyományainak történeti feldolgozásához, (Olvasókörök, falusi és munkás- színjátszás stb.) Erre is vonatkozik Ma- róti Gyula méltató hangú előszavának egyik fontos gondolata; „Bízom benne, hogy azokban a baranyai községekben, ahol az elmúlt évszázadban életerős daloló közösségek tudtak létrejönni, és azok eredményeiről a mai unokák és dédunokák e tanulmány lapja írói értesülnek, mindent elkövetnek majd hasonló közösségek újjáélesztése érdekében.” W. I A Syconor után S yconorék jöttek, zenéltek és szép pénzeket kerestek. Mindez az elmúlt ősszel történt a Pollack Mihály Műszaki Főiskola kollégiumának vasárnapi klubestjein. A Syconor beat-együttes Budapestiül járt le. A főiskola Pestről leköltcS- töü Hallgatói „pártfogolták” őket. meg Pécsett nem Is volt „szabad kapacitás” beat-zenekarokban. A szépséghiba csak az volt, hogy egyre kevesebb lett a zene, hosszabbak a szünetek és ablakcsörömpölés s egyebek jelezték, hogy a város „nehéz, -fiúi és lányai”, is megjelentek a színen. Beatzenekar a semmibő! Ekkor csendben szervezkedni kezdett öt fiú — zenekart kellene alakítani. Gyurokovics Tibor III. éves zene- művészetis hallgató tulajdonképpen vendég a kollégiumban, még 24 zene- művészetis társával együtt, akiket a Műszaki kollégiuma fogadni tudott. — Először „abszolút" zenekarra gondoltunk — mondja. — Komoly zenét játszottunk volna, hiszen volt zenei szakkör, amit a zeneművészetisek vezettek, bőgő lett volna benne, meg miegymás. Keresni kezdtük a tagokat, októberig kialakult a gárda. Véletlenül énekesünk is akadt — Mint Pilátus a krédóba, úgy csöppentem bele — mondja Zsuzsa, aki „civilben” a Zeneművészetin I. éves és hegedül. Jelenleg az összeállítás tehát a kővetkező: Gyurokovics Tibor, művészeti vezető és dobos. Nagy István szilikát- vegyipari gépész, szólógitáros, Simon László, ugyanilyen szakos, ó basszgi- táron játszik. Arató Béla, szintén műszakis, kísérőgitáros és Will Ernő I. éves zeneművészeti hallgató, a zongorista, Zenei alapképzettség? A zeneművészetisek: „hivatalból” képzettek. — Egyébként Arató Bélával Barcson őt évig játszottunk egy zenekarban — mondja Gyurokovics Tibor. Nagy István: — Én öt éve gitározom és énekelek, Zalaegerszegen négy évig játszottam egy zenekarban. Simon László: — Ugyancsak Zalaegerszegen, középiskolás koromban játszottam. Szóval, ahány helyről jöttek, annyiféle stílus. így kezdetben inkább csak optimizmus volt — meg egy régi pianino és egy gitár. Szerencsére a kollégium igazgatója, Bocsárdi Albert a fiatalok mellé állt. Jöttek a pénzügyi ,/injekciók” — most már csak egy visszhangosító, egy erősítő, egy magnó hiányzik. Éppen ottjártamkor hozta a hírt a kollégium igazgatója — meglesz a dobfelszerelés is, mert újabb 25—30 ezer forintos támogatást adott a főiskola a zenekarnak. Ez a támogatás már a szűk körű bemutatkozásnak is köszönhető. Január •lején a főiskola vezetősége meghallgatta a zenekart — és a bemutatkozás sikeres volt Közben meghirdették az új Ki mit tud?-ot A fiúk beneveztek — így legalább nincs visszaút, meg kell mutatni, mit tűdnek. — Főleg dzsesszes, progresszív zenét szeretnénk játszani — mondja Gyurokovics Tibor. — Természetesen sok változatossággal, improvizációval. Egy próbát meghallgattam én is. — Ne fogd a mikrofont, mert gerjed — mondta Nagy István Gyurokovicsnak. Jó a háznál a „műszaki” ember is. A Ki mit tud? számaikat mutatták be. Három számuk van, kettőnek e szövegét és a zenéjét is Gyurokovics írta, a harmadikat Nagy István. Jól zenéltek — még a tanulmányi hivatal fiatalabb dolgozói is bejöttek ts próbaterembe, hátha lesz valami. Szeptembertől kezdve ók szeretnék a kollégium rendezvényein a zenéi szolgáltatni. — Eddig vagy 25 számunk van, de szeretnénk többet begyakorolni. Szóval, ránk fér még a gyakorlás. Marafkó Lászlé A I Jelenet e készülő új balettből. — Egyelőre még tréning uhuban Erb János teltétele
