Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-13 / 268. szám
/ DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. november 13. FERDINAND BÁCSI CSODAPAVA JA Ma este a Pécsi Stúdió műsorában: „Egy kicsit nekem — egy kicsit neked..." „Amióta megindult az ,Egy kicsit nekem — egy kicsit neked” című zenés adás, azóta minden hónapban nagy lelkesedéssel várom a műsort. Tele I van jobbnál jobb számokkal. ! Munkájukhoz további sok-sok j sikert kíván: Nyistyák Mária, j Mohács, Bajcsy-Zsilinszky u. I 70.” Derényi Zsuzsanna (Sziget- i vár, Alapy G. u. 31.) leveléből: ,,A műsornak eddig minden adását hallgattam. A legjobbakat mondhatom róla. Csak az I a kár, hogy ritkán van." Egyre több levél érkezik hozzánk, a pécsi stúdió zenei szerkesztőségébe, melyek gyorsan népszerűvé vált „Egy kicsit ne- ' kém — egy kicsit neked” adá- ! sunkkal foglalkoznak. E havon- I ta jelentkező sorozat megin- j ditásában is jelentős szerepe j volt azon fiatal hallgatók leve- I leinek, akik nem a már-már unalomig játszott slágerszámokat kérték tőlünk,' hanem az igényesebb könnyűzene népszerűsítését. Lelkes és hozzáértő segítőtársra, műsorvezetőre találtunk Dám László személyében, aki most lemezek és levelek társaságában készül a műsor felvételére a '.stúdióban és j kérdésemre a műsor céljáról így | vall: — Talán a divatnak kivételesen hasznosat köszönhetünk, hogy ma a fiatalságnak lét- szükséglete a könnyűzene. Figyelik, véleményt mondanak róla, és egyre többet várnak tőle. így lett a fiatalok zenéje más. mint az olcsó slágerzene. Né- | mely könnyűzenei szám komoly | elismerést váltott ki neves zene- ' szerzők és kritikusok körében. És Itt érzem a műsor fő feladatát:, népszerűsíteni, megismertetni azt a zenét, amely nemcsak a Ha majd igazi madárházam lesz... Tulajdonképpen egy apróhirdetés vezetett a nyomára, de az is csak ilyen szűkszavúan: Éves pávák eladók. Kisdaindol 27. Matusz Ferdinánd. Ahogy mondtuk valóban csak a nyomára, mert jó órába került, amíg a házát is megtaláltuk a Daindolokra jellemző összekuszált házszám labirintusban. És újabb félórába, amíg a szomszédok előkiabálták a környező szurdokok egyikéből, ahonnan végre nagy cipekedve előbukkant, vállán egy szép szál gyökeres akáccsemetével. — Azt hittem már, hogy a házam ég, mondta inkább köszönésképpen, mert semmi jelét nem mutatta a „hiedelme" feletti izgalomnak, sietségnek.»— Két szép fenyőmet megölte a kánikula, és ezek egyikét szeretném pótolni. Majd beoltom nemes akácra, sárgavirógúra, hogy feledjem valahogy a veszteséget. — Ha a hirdetés miatt jöttek, megnézhetik a portékámat, ámbár van sok más mutatnivalóm is ... Valóban volt, amiről egyébként a kép is tanúskodik, de előbb néhány szót a „portékájáról”. Nos, ami szép jelző van art mind el lehetne mondani a páváiról, mi mégis arra az egyre voltunk kíváncsiak, amelyikre a szomszédok így hívták fel a figyelmünket: Ha láttak csodapávát, akkor abból az egyetlen példány az öreg tulajdonában van. — Sajnos nem volt szerencsénk, mert Ferdinánd bácsi rég túladott rajta. Sok alku után egy állami gazdaság vásárolta meg szép pénzért, mégsem vált meg szívesen tőle. — Hogyne, amikor én micsu- rinkodtam a világra is, — mondta sajnálkozva. — Fehér páva volt, gyönyörű jószág. Valamikor a harmincas években Pöstyénben láttam egyetlen példányt belőle. Art mintázta le magának, — 'Gondolom talán annyi elég is, ha elmondom, hogy egy megtermékenyített pulykatojás és. egy szűz pávatojás kellett hozzá, na meg egy szemcsö- pögtető, mert a többit már úgyis kitalálják. Ahogy mondta, az igazi ve- sződség onnan kezdődött, amikor a kis árva kibújt a tojásból. — Tenger bajom volt vele amíg felnevelkedett. Ha ki is nevetnek érte elmondom, hogy napokon át gyűjtöttem neki az erdei hangyatojást, aztán túróval, főtt rizzsel, áztatott magokkal is kínáltam, de csak lehajtotta a fejét és az istennek sem fogadta el az étket a kezemből. A végén már megdühösödtem és kidobtam a fias pávák közé. Iá néhány napig felé sem néztem, azt hittem elpusztult. El ám a csodát. Úgy futkározott a többivel mint a bogár, és falánkabb is volt valamennyinél. Hanem amikor megnőtt, akkor látták volna. Igazi csodamadár lett belőle. De miért is időzünk el eny- nyit a „volt-nincsnél”, amikor annyi mondanivalónk volna még Ferdinánd bácsi létező és nem- kevésbé csodálatraméltó élőmadár gyűjteményéről. Arról jobb ha lemondunk, hogy akár bele is kezdjünk a nagytöbbségben egzotikus madárfajták, felsorolásába. E helyett inkább csak annyit, hogy a fővárosi állatkert madárvilágának válogatott fajtái láthatók itt, persze miniatűrben, és sokkal szerényebb környezetben. De ezt a szerénységet világért se azonosítsuk a szakszerűtlenséggel, mert Ferdinánd bácsi mestere a madártenyésztésnek. Legszívesebben a rovarévá madarairól beszél, köptük is elsősorban a „Napóleon” és a „szövőpintyeiről”, mert ezek úgymond. olyan igényesek, kényesek, hogy el sem fogadják a „közönséges” pondróféléket. Csak a lisztkukacot, s abból is csupán azt amit ő tenyészt ki a Kamukra. — Időnként egy-egy pásztát lekaszálok a kertem giz-gazá- ból, aztán pár napig várok, ómig kellőképpen befülled az alja. Ezután már csak meg kell emelni a kupacokat, hogy felkapkodjam a tövükben nyüzsgő fekete, sárga bogarakat. A következő művelet is csak annyiban komplikáltabb, hogy egy ládikában lisztet, sárgarépa reszeléket, alma, körte hulladékot és kenyérszeleteket vegyitek össze, amit bogarastól, mindenestől letakarok egy nedves ronggyal. Aztán még egy hét és begyűjthetem a bőséges madárcsemegét . . . Jó, jó, ez hagyján, mert nem kerül sokba, de hogyan győzi pénzzel a száznál is több, s ugyancsak igényes madárcsalád elta rtását. — Olyképpen, hogy egy részét a szaporulatok eladásából, a nagyobbik felét meg a fizetésemből fedezem — mondta. — Megtehetem, mert csak rájuk és magamra van gondom. Ok az én családom . , . Olyan „család”, amellyel méltán dicsekedhet, hisz ahogy mondta, egyre-másro kapja a meghívókat madárkiállításokra és újabban a szakemberek is felkeresik. Biztatják, hogy építsen madárházat, ahol fajtánként is elkülönítheti a ritkább, s érzékenyebb családokat. — Nincs olyan messze ennek az ideje sem — mondotta. — Jövőre nyugdíjba megyek, s egy évre rá megépítem az üvegházat. Tágas, napfényes lesz és hibiszkuszt, leandert, bukszust, hpmolytalan rovat TAKARÍTÓNŐI LEC/ENDA Mottó: „Xőnyebb találni hat emirt, nyolc béget, öt kádit, mint egy takarítónőt." Ibn Hasszán, mellőzött keleti bölcs. Az áltudományos intézményben hosszabb ideig, közmegelégedésre, Dragutina ólány töltötte be a takarítónői felelősségteljes tisztet. Dragutina a múló idő következtében némileg rozogává vált és átment tudományos pályára. Egy kibernetikai intézetben porolta le a kibernetikát, mint takaritóadjunktus. Dragutina után Bice-Bóca Jeromosné vállalta el, hosszú rábeszélésre, azt a nehéz szolgálatot. Azonnal elment táppénzre. Később kiderült, hogy falába van. Ezért csak jobbfelé tudott takarítani, balra nem. Ugyanis a ballába volt fa! Ez némi lelki konfliktust okozott nála és mert egyébként is felajánlóitok neki máshol egy takarítói szaktanári állást, továbbállt. Kettőjük közös ajánlására és hosszas könyörgésre került Kru- zsánszkiné az áltudományos intézethez. Kruzsánszkiné forradalmian kezdte. Nem ment táppénzre. Mellesleg nem is takarított. De ez nem volt újítás. A többi sem takarított. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért Dragutina lelkesen tett-vett mindaddig, amíg rozogává nem vált. De ez a tevés-vevés sem merítette ki a takarítás kritériumát. Ott mozgott, ahol a papok táncolnak. A takarítást leszámítva egy- ideig nem is volt baj Kruzsán- szkinéval. Az áltudományos központnak több részlege lévén, azokban imitálta a takarítást. Az alközpont vezetői ugyan sivalkodtak, de ez nem okozott feltűnést, mert ők mindig mindenért sivalkodtak, és eggyel többért, vagy kevesebbért sírtak, az spmmit sem jelentett. i A baj nem itt történt. Kru- zsánszkihé hat gyerekével, takarítás örve alatt meglepte az j egyik áltudományos fiókot és a [ gyerekek több^ órán keresztül játszadoztak. Pajkos gyerekek voltak. A lombikokba beleköptek, minek következtében a folyadékok színe megváltozott. A kecskebékák egyik hátsó lábát kitépték, azért azok feltűnővé váltak. Erre kapkodás keletkezett. Felmerült az az alapkérdés is, hogy hogyan került oda Kru- szánszkiné? Kiderült, hogy Dragutina és Bice Bóca Jeromosné legmelegebb ajánlására. Ha már ők — vérző szívvel — át kell, hogy menjenek tudományos pályára, csak egy embert ajánlhattak nyugodt szívvel, Kruzsánszkinét. — Hé hölgyeim! — mondta tetemrehiváskor az áltudományos intézmény vezetője, — a hölgy, akit ajánlottak, égbekiált! Égbekiáltóan trehány! — Még lopik is! —jelentette ki a két tudományos pályára sodródott asszonytárs mély meggyőződéssel. — Mi az, hogy lopik — hördült lel az áldozat, akit felháborított az alapkérdés teljes elhangzása. — Hát maguk ajánlatták, nem? — Hogy vehették fel ide? — szegezte a teljesen jogos, bár ebben az esetben nem korrekt kérdést a két asszonytárs. Takqritónö sem földön, sem égen, Kruzsánszkiné maradt. De eddig csak nem takaritott, most elfajzott társadalmi életet kezdett élni. Indulásként mindjárt összeveszett az áltudományos fiókok kezelőinek Isiével. Nem volt nehéz. Azok is nők voltak. A dolog elfajult. Kruzsánszkiné írásbeli figyelmeztetést kapott, Erre beállított hat gyerekével, kezében liliomot szorongatott, a hat gyerek meg egy egy szál fehér szegfűt. — Lehet ezt egy ilyen családdal csinálni? — zokogott. Különféle esküvések következtek. Részben marxista, részben idealista. A marxistát az óltudományos intézet vezetője, oi idealistát Kruzsánszkiné modta. Végül Kruzsánszkiné újfent maradt. Kapott egy életveszélyes fenyegetést, mert vezetőt könnyebb találni, mint takarítónőt, de maradt. A takarítónői közélet azonban továbblajult. Az egyik fiókvezető felfedezte a padlóurna teljes hiányát. A teljes nem túlzás, mert egy darab cserép sem került elő, jóllehet Kruzsánszkiné ilyenirányú keresztkérdést is kapott. A válasza (két kéz a csípőn, mint Albert Flórián hőskorában) ez volt: — Eltörött! Cserép pedig nincs I A fiókvezér erre saját pénzén vásárolt egy lakatot (Elzett) és lelakatolt! — Ide Kruzsánszkiné pedig nem teszi be a lábát! Én takarítok! Amit Ígért, beváltotta. Legfeljebb az önzetlenségén esett némi csorba, mert a markát tartotta a sikálási pénzért. , — A munkás méltó az ő bérére! — modta az áltudományos intézmény vezetője (és Kruzsánszkiné zsoldja csökkent. A következő bomba a lom- biksorbarakó áltudományos fiákban tört ki. Ezeket sorrendben, fölcédulázva tartották. Kruzsánszkiné hat gyereke közül azonban a legkisebb nagy ordungot csinált. Még a leltári cédulákat is átnyálazta. Erre felkerült az újabb lakat, Kruzsánszkiné zsoldja ismét csökkent. Ez volt a jel a láncreakcióra. Elszaporodtak a lakatok, a isold elapadt, mint a Duna mostanában. Kruzsánszkiné asszony meg megkapta az obsitot. Egyúttal ukázt a kulcsok leadására. Nem adta. A még kezén lévő néhány helyiségben ádáz takarításba kezdett. Újabb ukáz! Hoci a kulcsokat I Na ennek már lett foganatja. Először beállított a kisebbik lány. Történelmi tény, hogy nem köszönt, hanem nyilatkozott: —- Az anyám azt üzeni, hogy többé ilyen mocsok helyre be nem teszi a lábát. Ide a pénzt! A kulcsot pedig lecsapta az asztalra és teljesen feleslegesen kijelentette: — a kulcs pedig itt van! — A pénz pedig nincs itt. Ide a mamát, meg a takarító cuccot. A nagyobbik lány jelent meg, nem a mama: — Az anyám azt üzeni, hogy nem jön! Rohadjanak meg! Ide a pénzt! — Ide a mamát! Nagyobb gyerek több nem lévén, a papa jött. Nem jött, robbant. Az ajtót' kiemelte a helyéből, a kályhát szétrúgta, megállt, a szoba közepén, majd felordított, mint a sebzett oroszlán: — Mit akarnak tenni az én1 feleségemmel? — Isten óvjon bennünket, hogy bármit Is tegyünk vele! — esküdöztek. Erre a szekszes kérdésre adott válasz ugyan nem elégítette ki, de már valamivel gyengébb hangon ultimátumot intézett: — Hoci a pénzt! — Kedves felesége őnagysá- ga, személyesen! Kruzsánszki erősen válogatott szókincséből még kitellett néhány búcsúátok, majd elballagott. Megjelent a mama. Az ormánsági siratóasszonyok, akik pedig értették, a szakmát, elbújhattak volna. Megtört szivű özvegynek nézett ki, jóllehet kizárt dolognak látszott, hogy a Kruzsánszki látogatása óta eltelt tíz perc alatt megözvegyült volna. Szóval sirt. De még hogy! Aztán átkozódott. De még hogy! Kruzsánszki célirányos szókincsével Pósa Lajosnak bizonyult mellette. Végül megkapta a pénzt. Megbékélése jeléül, búcsúcsókok után még takarítónőt is javasolt ebben a nagy takarítónő ínségben, A sógornőjét. Bár gondolkodtak rajta, de nem vették fel. Szöllösy Kálmán kikapcsolódást szolgálja, hanem ' figyelmet igényel, már nemcsak hatásosságra törekszik, hanem nívós produkcióra. — Mi volt az eddigi legkellemesebb élmény a műsorral kapcsolatban? — Személyesen beszélhettem és műsort készíthettem Ray Charles-szal, egyik legkedvesebb énekesemmel, a blues talán legkiemelkedőbb képviselőjével, valamint Dave Swarbrick- kel, a világ egyik legnevesebb hegedűsével a könnyűzenében. — Milyen e rádióműsor szerkezete? — Alkalmanként bemutatunk egy magyar vagy neves külföldi együttest. Igyekszem olyan lemezeket beszerezni, amelyek ritkán, vagy egyáltalán nem hallhatóak a magyar rádió könnyűzenei műsoraiban. így került bemutatásra közvetlenül a lemez megjelenése után Pete Brown and Piblokto együttese, Janis Joplin, a leghíresebb fehérbőrű bluesénekesnő, az első beatopera, a Tommy, a Who együttessel. Ezenkívül kéréseket teljesítünk, mikrofon elé kérünk egy-egy helybeli fiatal ze'nészt, valamint rejtvényeket adunk fel, melyek helyes megfejtői között egy nehezebben elérhető kislemezt sorsolunk ki. — A ma esti adásban mit hallunk? — A Colosseum-, Jethro Tuti-, Edgar Broughton Band-, East Of Eden-együttesek és John MayaII lemezeit, egy pécsi zenekar, a Cseke-együttes dunaújvárosi bemutatkozásáról készült helyszíni felvételt, riportot a könnyűzene új irányzatairól és természetesen a mai műsort is rejtvénnyel fejezzük be. — Csak a könnyűzenét szereti? — Hét éven ót komoly zenét tanultam, utána hat évig játszottam beategyüttesben, de a . kettő nem zárta ki egymást. Több barátom nevében állíthatom, hogy az Emerson, Lake and Palmer együttes Bartók feldolgozásai szerettették meg velünk Bartók zenéjét! Olyan igaz, mint amilyen szépen hangzik. Van egy már közhellyé vált mondás: „Nincs komoly vagy könnyűzene, jó zene van!" A zenéről az én véleményemet sem lehetne tömörebben megfogalmazni. Ezt szeretném továbbadni az „Egy kicsit nekem . . .” adásaiban, és ezt jó kedvvel, ambícióval csinálom. A zene ismét valami szépet és maradandót adott nekem ezzel a műsorral. . — nt — tuját ültetek a kupolája alá, csupa olyan növényt amit nem csipkednek meg a madaraim. Aztán a környezetet is lassan hozzáidomitom. Már van tulipánfám és sok más értékes bokrom, futóm, facsemetém, javarészét a szarvasi arborétumból A 3000 forintért vásárolt aronyfácán pár kakaso szereztem. Szóval még egy-két év és magam hívom meg a sajtót, hogy lássák, mire jutottam a hobbimmal. .. Őszintén szurkolunk a meghívásért. Pálinkás György
