Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-17 / 271. szám
r FÉLSIKER Az újrendszerű ökölvívó csqpatboj- ! nokság csooo t:n S, főzései befejeződ- j tek. A hél vágón az első fordulót j is lebonyolítottjk a végső helyezés i eldöntésére. Pécsi -.zempontból fél- j siker született. A Steinmetz SE fölé- j nyes győzelmet aratott, a PVSK saj- ! nos vereséget szenvedett. A Steinmetz SE az NB I, B hor- ; módik helyéért mérkőzött, győzel- j műk a SZIM Vasas ellen egy pilla- j nötig sem volt kétes. A piros-fehé- I rek öklözői szinte egymást múlták j felül a szorítóban, csupán két versenyzőjük szenvedett vereséget, kö- | zülük Bocsánvi közel állt a döntetlenhez. A székesfehérvári visszavágóra 14 pontos előnnyel utazhatnak, ami az erőviszonyok ismeretében már a bronzérmet jelenti a Steinmetz SE számára. A PVSK ökölvívói nem állnak ilyen jól. A helyosztó első fordulójában hazai pólyán szenvedtek vereséget a Bp. Építők Fémmunkástól, és véleményünk szerint a visszavágón sem terem sok babér a Vasutas csapatnak. Magyar, Sárdi, Tóth Gy., Kollár és Gulácsi mindent elkövettek a győzelem érdekében, de akadtak olyanok, akiknek küzdőszelleme ki- . vánni valót hagy maga után. Szerintünk a felsőbb súlycsoportok indulóinak kijelölésekor taktikai hibát követett el a °VSK. Gulácsi félne- hézsúlybar is eredményesen vehette volna fel a versenyt, nehézsúlyban pedig Paku vagy Dara is méltó ellenfele lett volna K. Fartnak. Kár volt kísérletezni a távozófélben lévő Józsi Valérről, aki csak a formaságok kedvéért lépett kötelek közé. ❖ EGY ÉV UTÁN ISMÉT AZ OB ll-BEN A Pécsi Bányász megyebajnokságot j nyert sakkcsapata Baján az osztályzó j mérkőzések során sikeresen szerepelt és egy év után ismét az OB ll-ben indulhatnak. Az osztó lyzán öt megye győztese —- Kaposvár, Szekszárd, Zalaegerszeg, Baja és a Pécsi Bányász — mérkőzött egymással. A pécsiek három győzelmet szereztek és a nagy rivális Baja ellen pedig döntetlen volt az eredmény. A feljutást jelentő első hely fél ponton múlott, és ez a Bányásznak kedvezett. A pécsiek közül Hámori András, Szöllősi Károly, Péterfalvy János, Havas Béla, Cerecs István és Windisch- mann Lajos szerezte a legtöbb pontot. A csapat tagjai valamennyien nagy akarással küzdöttek. Kovacsics este 11-ig játszott a pontért, csakhogy minél sikeresebb legyen a sze- j replés, sikerüljön a feljutás. A bajaiak rendezése nem a leg- j jobban sikerült. Indokolatlanul eltolódtak a kezdési időpontok, rossz volt a terem világítása és a hazaiak sportszerűtlen eszközöktől sem riadtak vissza. ♦ MEGLEPETÉS AZ NB III BAN Az NB III. vasárnapi fordulójában j a legnagyobb meglepetést a BTC szolgáltatta. A bőrgyáriak fölényes 4:0 arányú győzelmet arattak a listavezető Kaposvári Rákóczi ellen. A mérkőzés előtt beszéltünk Farkas ! Lászlóval, a BTC labdarúgó szak- j osztály vezetőjével. — öt ponttal vagyunk lemaradva ! a Rákóczitól, de nem adjuk fel a mérkőzést. Az NB ll-ben Kaposváron is sikerült nyernünk. Játékosaink nagyon fogadkoznak, mindent megtesznek a győzelem érdekében. Nos Farkas Lászlónak igaza lett. A bőrgyáriak imponáló fölénnyel szerezték meg az értékes két pontot. ' Az első félidőben a pécsiek 2 gólos vezetésre tettek szert, mind a két gólt Kincsei lőtte 11-esből. Szünet után újabb két olkalommal vették be a kaposváriak hálóját, de mé<f több gólt is lőhettek volna. A kaposváriak idegesen, kapkodva játszottak, a bőrgyáriak ezzel szemben az esélytelen csapat nyugodtságával, higgadtan, tervszerűen adogattak. A tavasszal az NB ll-ben maradásért vívott harc kétségtelenül sokat kivett a pécsi csapatból, s a vezetők az együttes rapszódikus szereplését a játékosok gyakori formavqltozásai- nak tulajdonítják. A Kaposvári Rákóczi elleni mérkőzésen a ,. rég BTC-t" láthattuk a pályán. A találkozó végén megérdemelték a játékosok, a vezetők, szurkolók dicséretét. A PÁLYA SZÉLÉRŐL ASZTALITENISZ NB I. ALLASA Férfi csapatok 1. Bp. Spartacus 2. BVSC 3. Csepel 4. Aknamélyítő 5. VM KÖZÉRT 6. G.-MÁVAG 7. P. Ércbányász 8. Bp. Postás 9. Kap. Vasa? 10. Szeg. Kender 11. Pénzügyőr 12- Dunaújv. Ruha 20 20 — 387:113 40 20 18 2 374:126 36 18 13 5 257:193 26 19 12 7 277:198 24 19 11 8 293:182 22 19 10 9 272:203 20 20 9 11 244:256 18 20 8 12 251:249 16 18 7 11 210:240 14 17 3 14 110:315 6 19 3 16 119:356 6 19 — 19 56:419 — Hétközi forduló a labdarúgó NB l-ben Vasarnap Diósgyőr lesz a Dózsa vendége — A Komiói Bányász Salgótarjánban lép pályára „Pécs az öttusaspor? • I r I • I r • ff vidéki bazisa Interjú Borbás Máté vezérőrnaggyal, a Magyar Öttusa Szövetség elnökével A labdarúgó NB l-ben hétközben is l^sz bajnoki forduló. A 12. forduló találkozóit játsz- szák. Egy mérkőzést, a Komló— Dózsa összecsapást már vasárnap lejátszották. A szerdai hétközi fordulóban a legnagyobb érdeklődés a Vasas—Bp. Honvéd rangadó iránt nyilvánul meg, Az MTK a Salgótarjánt, a Csepel a Tatabányai Bányászt fogadja. Az Egyetértés az Egri Dózsa, az Újpesti Dózsa a Szombathelyi Haladás vendége lesz. A Rába ETO a Videotont fogadja, Diósgyőrben a hazaiak a Ferencvárossá) veszik fel a küzdelmet. Szombaton a labdarúgó NB l-ben két újabb mérkőzést játszanak. Ferencváros—Egri Dózsa, Népstadion, 16.30, Wotta- va, Videoton—Vasas, Székesfehérvár, 13.30, Katona. A vasárnapi program: Újpesti Dózsa— Rába ETO, Megyeri út 15, Somlai. VM Egyetértés—Haladás I VSE, Soroksár, 13.30, vBiróczki. I Pécsi Dózsa—DVYK, Pécs, 13.30, Palotai, SBTC—Komló, Salgótarján, 13.30, Bana. Tatabánya —MTK, Tatabánya, 13.30, Mohácsi. Bp. Honvéd—Csepel. Kispest, 13.30, Vadas Gy. Az NB I. B vasárnapi fordulójában a Pécsi Bányász Budapesten vendégszerepei. Az újhegyiek a Pénzügyőrrel mérkőznek. Bajnoki találkozókat játszanak az NB II. csapatai is. Az NS II. hétvégi mérkőzései: Z. Dózsa—KOMÉP, Székesfehérvári MÁV Előre—Pécsi Ércbányász, Olajbányász (Nagykanizsa)—PVSK, Bauxitbányász (Tapolca)—Bakony Vegyész, NIKE Fűzfői AK—Táncsics SE, Almásfüzitő—Ajka, Pápai Textiles— Savario Cipőqyár, Győri Dózsa —Szekszárdi Dózsa. Az NB 111-ban az őszi utolsó forduló mérkőzései szólítják pályára a csapotokat. Most is lesz rangadó. Mohácson a BTC [ vendégszerepei, Kaposváron a Rákóczi vendége a PEAC lesz. A forduló további mérkőzései: Porcelángyár—Volán 12., Máza- Szászvári Bányász—Kaposvári Vasas, Barcs—Dombóvári Vasutas, Lábod—Nagymányok, Steinmetz SE—Bonyhádi Vasas, Helyiipar—Szekszárdi Vasas. A megyebajnokságban teljes forduló lesz, 9 mérkőzést játszanak. A műsor: Siklós—Sásd, Pécsi Dinamó—Véménd, Ércbányász II.—Bányász II., Szigetvári Cipőgyár—Pécsi Kesztyűgyár, Szigetvári Kinizsi—Vasas II. Bányász, Beremend—Istvón-aknai Bqnyász, Töttös—Pécsi Gázmű, Kinizsi—Boly, Pécsi Vasas—Lábod. * A Diósgyőr ellen készülődő Pécsi Dózsa labdarúgói ma háromnegyed 1 órai« kezdettel a vasutas pályán a PVSK tartalékcsapatával játszanak edző- mérkőzést. Kedden Pécsre látogatott Borbás Máté vezérőrnagy, a Magyar öttusa Szövetség elnöke és megtárgyalták a város öttusa sportjának helyzetét az MTS fnegyei és városi, valamint a Pécsi Dózsa vezetőivel. A megbeszélés után Borbás Máté elvtárs válaszolt kérdéseinkre. — Hogyan értékeli a magyar öttusa jelenlegi helyzetét? — A sportág eredményei mindennél többet mondanak, még ha ebben az évben a világbajnokságon csak egy ezüst és egy bronz érmet szereztünk is. Sok tehetséges fiatal versenyzővel rendelkezünk. Jól szerepeltünk az ORT-en és a junior világbajnokságon. Az egyéniben és a csapatbdn is a magyarok nyerték az'aranyérmet. Az 1971- es év értékelésére csak a napokban kerül sor, de annyit máris elmondhatok, hogy nincs félni valónk az elkövetkező évektől. — Milyen eséllyel indulnak öttusázóink az olimpián? — Az olimpiai ' felkészülés biztosított. A jelenleg kialakult csapatot képesnek tartom arra, hogy úgy szerepeljenek, ahogy a közvélemény elvárja. — Mi a véleménye Pécs öttusa sportjáról? — Pécs az öttusa sport-vidéki bázisa. Itt folyik jelenleg a legjobb munka. Sok a tehetséges fiatal versenyző és a jelenlegi szakvezetés mellett biztosítottnak látszik a komoly fejlődés. Pozitív tapasztalataink vannak a Pécsi Dózsa szakosztályában folyó munkáról. Az egyesület elnöksége az MTS megyei és városi vezetőivel együtt támogatják a sportágat. Egyetlen probléma, hogy nincs junior és felnőtt versenyző, to a fiatalok eredményei biztatóak és remélem, hogy ez a kérdés is megoldódik két-három év múlva. Szeretnénk még népszerűbbé tenni a városban az öttusát, ezért a jövőben komoly nemzetközi versenyek rendezését tervezzük Pécsett. — Várható a közeljövőben változás az öttusa számaiban? — Az 1976-os olimpiáig biztosan nem. (Lázár) Feljövőben a súlyemelők A vasárnap Idősei RÖVIDEN KÉZILABDA Az NB ll-be jutáiért i kiirt osztályozó mérkőzéseken a Kész- j tyűgyár női csapata után az Istvón- aknai Bányász férfi csapatának sem sikerült kivívnia a magasabb osztály- i ba való jutást. A Bp. Beloiannisz, a Celdömölk és a Hajdú Vasas mögött a bányász együttes 4. helyen végzett a csoportjában. A pécsiek eredményei: István-oknai Bányász—Hajdú Vasas 24:20, Beloiannisz—István-ak- nai Bányász 16:13, Celdömölk—Ist- i ván-aknai Bányász 28:22. A találko- i zókat Tatán játszották. Az OB l«tíe jutott PEAC férfi tőrcsapata A képen az edző és három tanítványa: Gaá! Csaba, Bokrétás Csaba, Puskás Tamás, Csonka Gábor fiz OB l-be verekedtek magukat a PERC férfi törvivók Ami 1969-ben, 1970-ben nem sikerült a PEAC férfi tőrvívóinak, az az idén sikerült. Az elmúlt két évben minden alkalommal a PEAC vívók a 2. helyen végeztek az országos II. osztályú férfi tőrcsapatbajnok- sógban. A múlt hét végén az egyik esélyes csapatként utaztak fel a fővárosba a versenyre o férfiak. A PEAC reményei valóravóltak. A Kecskeméti Dózsa, a Szegedi EOL, a Bakony Vegyész és végül a BSE legyőzésével maguknak biztosították az aranyérmet, a bajnoki címet. A pécsi csapat fiatal versenyzői kitűnően helytálltak. A Csonka, Felszeghy, Pgskás, Bokrétás, Stefanies összeállítású együttes átlagos életkora 20 év. Gaál Csaba edző tanítványai nem először bizonyították be tehetségüket. Ebben a fegyvernemben nem kevesebb, mint 6 első osztályú minősítéssel rendelkező versenyzőt tudott pástra léptetni az egyetemi csapat. Az egyéni versenyek után most a csb-n is bizonyítottak. Az OB l-be jutás kiharcolása remek bravúr volt. A mezőnyből kiemelkedett a PEAC gárdája, a győzelem valósságát és jogosságát az ellenfelek is elismerték. Elsőnek a nagy ellenfél BSE edzője és szakosztályvezetője gratulált a pécsi csapat szakvezetőjének, Gaál Csabának, aki oroszlánrészt vállalt a csapat felkészítésében, A fiatal edző néhány éve dolgozik a PEAC vívóival, de az eredmények máris megmutatkoznak. A csapatbajnokságok még nem értek véget. Legközelebb a PEAC párbajtőrvívók lépnek pástra Budapesten, hogy meg- küzdjenek az OB l-be jutásért, és a PEAC női tőrvívók kísérlik meg, hogy kiharcolják az OB ll-ben való indulás jogát. SAKK. Még egy forduló és befejeződnek a sakk OB l-ben o bajnokságok küzdelmei. A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: Bp. Honvéd 113, VM Egyetértés 105.5, Bp. Spartacus 103 (1), MTK 95, BVSC 91.5 (1), T. Dózsa 87, Szállítók 85.5, BEAC 81.5, FTC és Tipográfia 80.5— 80.5. Pécsi Ércbányász 78.5, Debr. Spartacus 64.5. Szegedi Vasutas 57, Vasas 52 pont. AZ MTS SZIGETVÁRI VÁROSI TANÁCSA. A nemrég alakult tanács, a város minőségi sportjának fejlesztését, és a tömegsport kiszélesítését tűzte ki fö feladatául. Az egyes sportágak között elsősorban az úszást, a birkózást és az atlétikát kívánják fejleszteni a már nagy hagyományokkal és kitűnő eredményekkel rendelkező kosárlabda mellett. 1972-ben országos Bányász-bajnokság Pécsett A Pécsi Bányász súlyemelő szakosztálya második éve szerepel az NB ll-ben. Az edzéseket 30—35 súlyemelő látogatja, ebből 15—20 fő rendszeresen indul versenyeken is. Jelenleg az NB 11-es csapatbajnokságban a középcsoporthoz tartoznak. A jövő évben kedvező lehetőség kínálkozik az előrelépéshez, mivel a Debreceni Bocskaiból visz- szatért Kozári Péter többszörös serdülő és ifjúsági magyar bajnok. Kozári Péter első teljesítménye 222 kilogramm volt összetettben. Azóta alaposan túlszárnyalta ezt az eredményt, jelenleg 382 és fél kilónál tart, ami váltósúlyban I. osztályú szintet jelent. Háromszor szerepelt már a magyar ifjúsági, illetve junior válogatottban. Eredményével a felnőtt ranglistán az első 10 között szerepel. A megyében ő az egyetlen I. osztályú súlyemelő. Két évig versenyzett debreceni színekben, ez idő alatt megdöntötte valamennyi Hajdú megyei ifjúsági csúcsot, amelyeket még Veres Győző, a többszörös világ- és Éurópa-bajnok állított fel. Heti hat edzéssel készül a versenyekre, terve, hogy a közeljövőben teljesítse a 40C kilogrammot. Kozári mellett a pehelysúlyú Salamontól, a középsúlyú Hor- vóthtól és a szintén középsúlyban induló Czett-től várható egyénileg a legjobb teljesítmény. Az edzéseket Viczai Alajos irányítja. Az utánpótlás nevelésére nagy gondot fordítanak a Bányásznál. Mintegy 15 fiatal ismerkedik a sportág alapjaival jelenleg is. A felszerelések biztosítottak a szakosztály számárra, a közelmúltban új kondíciótermi berendezést is kaptak. 1972-ben rangos súlyemelő verseny lesz Pécsett, itt rendezik meg az országos Bányász bajnokságot, amelyen elindulnak többek között Földiék is. ASZTALITENISZ. Hétről hétre jót- szánok csapataink mérkőzéseket az NB III. pontjaiért. Legutóbb találkozott egymással a BTC és a Komlói Bányász férfi együttese. A mérkőzést 11:5-re o bőrgyáriak nyerték. A Kaposvári Vasas ellen javítottak a komlóiak 10;6-ra nyertek. SZÍNHÁZ Kamaraszínház: Nem tudni hogyan (este 7 órakor). Odry ,,B”-bér et. MOZI Park: Furcsa pár (4, n7, f9). Petőfi: Furcsa pár (n3, f5, hn7). Kossuth: Onibaba (hn10, 12, f7, hn9). Madárkák (f3, f5). Mecsekalja: A keselyű vére (5, 7). Vasas I.: Fehér robbantás (6). — Mohács: Baleset a tengerparton (fő). A könnyűlovasság támadása (f8). RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — A Kossuth rádió reggeli műsora. Közben 7,45: Kertbarátok műsora. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.15: Színházak és mozik műsora. — 8.18: Versenyművek. 9.00: A nagy temető, Vili. rész. 9.20: Kedvelt régi melódiák. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 10.40: Ami egy riportból kimaradt. Jegyzet. 10.55: Barlay Zsuzsa és Bódy József énekel. — 11.30: A Szabó csa ód (ism.). 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Reklám. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népi zene. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Éneklő világ. 14.30: Nőkről nőknek. Asszony a poszton. 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Világszínház. 16.00. A vi ággazdaság hírei. 16.05: Csákányi László énekel. 16.14: ,,Marx Factor” helyett kozmetikai vállalat. Vita a fogyasztásicikk- importról. 16.34: A Kölni Rádió tánczenekara játszik. 16.41 : Farkas Ferenc—Radnóti Miklós: Naptár. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Kü politikai figyelő. 17.20: Mozart: D-dúr szimfónia. 17.52: A műhelyben beszélik . . . Riport. 18.05: Rudolf Schock énekel. 18.20: A pince mélyén óborok. Irodalmi összeállítás. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Lemezmúzeum. 19.45: Ferencz Éva és Sebők Ferenc népdalokat éneke., Keszthelyi Pál furulyázik. 20.05: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Horváth Ferenc. 21.00: Hírek. 21.03: Mezőgazdaságunk nagy öregjei. 21.33: Új operalemezeinkből. Felicia Weathers énekel. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. — 22.20: A dzsessz világa. 22.40: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik. — 23.44: Két triószonáta. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Sanzonok. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A,Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Rész.etek Kerekes János operettjéből. 8.45: Tallózás a világsajtóban (ism.). 9.00: Beszélgessünk zenéről (ism.). 9.20: Zenekari muzsika. 10.00: A zene hullámhosszán. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. — 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: A Dunántúl falvainak dalaiból. 12.20: David Ojsztrah hegedül. 12.40: Házunk tája. A Fa.urádió műsora. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Régi francia kórusmuzsika. 13.20: Orvosok a mikrofon előtt. 13.25: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 14.20: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.35: Hírek, körzeti időjárás. 14.40: Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. 15.20: Amirov: Azerbajdzsáni capriccio. 15.30: Hírek. 15.33: Leoncavallo: Bajazzok — Nedda és Silvio kettőse, I. felv. 15.45: Darvas Ferenc és Tar- dos Péter táncdalaíbó.. 15.55: Szoba- növénykedvelők ötpercc. 16.00: Csonki Imre—Weöres Sándor: Variációk egy tatár népdalra. 16.09: Irodalmi vendégkönyv, 16.14: |fj. Magyciri Imre népi zenekara játszik, Szántai Ildikó énekel. 16.30: Hírek. 16.33: Pol- beat. 16.44: Delibes: A király mulat — balettzene. 16.58: Reklám. 17.01: ötórai tea. Közben 17.30—17.33: Hírek. 17.45: Közvetítés a Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Közvetítés a Csepel—Tatabánya bajnoki labdarúgó-mérkőzésről. 18.20: Kis magyar néprajz. 18.25: Hangverseny a stúdióban. Masopust Rezső hegedül, Németh Éva és Lakatos Katalin zongorázik. 19.10: Nóták. 19.43: Almási Miklós: A látszat valóság. — 19.53: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Új könyvek. 20.28: Üj írók. 20.53: Wagner operáiból. — 21.29: Visszhang. 21.59: Változatok citerára. 22.29: Nathan Miistein (hegedű) és Gary Graffman (zongora) lemezeiből. Közben 23.00—23 15: Hírek, időjárás. 23.44: Joan Beaz énekel. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek időjárás. 18.10: Tánczenei koktél. — 18.55: Orosz nyelvvizsga-előkészítő. 19.10: A kórusirodalom mesterei. 19.32: Anton We-' bem halála. — 19.56: Geraint Evans énekel. 20.30: Hírek 20.33: A dzsessz kedvelőinek. 21.00: Vivaldi: A négy évszak. 21.45: Zongoraszonáták. 23.00 —23.15: * Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. Ábrahám Pál operettjeiből 17.45: A szerkesztőség postájából 17.55: Gilbert Bécaud és a Les Djynns együttes felvételeiből 18.10: Beszélgetés Janus Pannonius- ról 18.25: öt perc. Bécsy Tamás jegyzete 18.30: Cigánydalok 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Vidám ritmusok. Kell-e falun orvos? Humoreszk. Bunyevác dalok és tán1 cok. Mozaik. B. Gyokics harmonikózik : 19.30: Német nyelvű műsor. Ifjúsági I műsor. Hírek. Fiatalok a mikrofon ! előtt. — Tevel. Mese. Tánczene 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV. 8.05: Élővilág (ált. Isk. 8. oszt.) 9.30: Műsorismertetés 9.31: Pillantás a sportvilágba. Filmösszeállítás (ism.) 9.50: Hans Beimler bajtárs. Magyarul beszélő NDK tévéíilm-sorozat, I. rész (ism.) 11.00: A kisfilmek kedvelőinek I 13.10: Élővilág (ism.) I 16.18: Műsorismertetés 16.20: Hírek 16.25: Teiesport. Csepel—Tatabányai Bányász bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Csepelről 18.201 ötnyelvű lakodalmas 19.00: Hős városok. A breszti erőd. Dokumentumfilm 19.10: Reklámműsor 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradc 20.00: Ki nyit ajtót? Magyarul beszélő román film 21.15: Interpelláció 22.15: Tv-híradó — 2. kiadós. JUGOSZLÁV TV. 9.10: Iskolatévé. — 16.50: Faluműsor albánul. 17.05: Magyar nyelvű krónika. 17.20: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Rajzfilmek. 17.45: Fennmaradás. Népszerű-tudományos film. 18.15: Hírek. 18,30: Szórakoztató muzsika. 19.00- Reklám — 19.05: Tudomány. 19.50: Reklám. 20.00: Híradó. 20.28: Reklám. 20.35: Tévédróma, — Dusán Radic A szerelem a fő dolog. 22,35: Híradó. — 22.50: Műsor-