Dunántúli Napló, 1971. november (28. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-14 / 269. szám

4 DUNANJOU NAPLÓ 1971. november 14. lemét kell cégjegyzék! ■ Kétszáz javaslat a Polgári Törvénykönyv módosításához öregek és gépkocsivezetők... „Életmentő“ lapok A mentőorvos: „hasznos dolog...“ — Tízesével, húszasával.« Az élettársi viszony szüntesse meg az özvegyi jogot Az áruátvevő érdekeit keli védeni - Egységes gazdasági szervezettípus (Emlékeztetőül: az egészségügyi miniszter utasítására, 1971. november elsejétől minden gyógyszertárban árusítanak egészség- ügyi lapot. A személyi igazolványba illeszthető lapon a körzeti orvos feltünteti a vércsoportot, a tudatzavarral, eszméletvesztéssel egymás után jöttek az emberek, így ismét rendeltünk, most mór száz darabot. Ezután állandóan tartunk belőle. Tegnap befejeződött a Pol­gári Törvénykönyv módosításá­ról rendezett dél-dunántúli ke- rekosztal-konferencia. A vártnál is Izgalmasabb rendezvényen részt vett dr. Szotáczki Mihály tanszékvezető egyetemi toná-, kart dékán is — a Pécsi Akadé­miai Bizottság Intéző Bizottsá­gának tagja —, aki jogelméleti szempontból értékes gondolato­kat vetett fel. Dr. Tomszer Ferenc, a Baranya megyei Bíróság elnökhelyettese a minőségvédelemmel kapcso­latban .tett igen alapos, körül­tekintő javaslatokat A „nyílt hiba — rejtett hiba" megkülön­böztetését ellenző javaslatát szinte az egész konferencia ma­gáévá tette. Gyakorlatilag ugyanis o vevő csak felületesen vizsgálhatja meg vásárláskor az árut s ha nem veszi észre a hibát akkor nem élhet a szavatossági Igény- nyél. Mint a résztvevők megál­lapították; a jótállás és a kel­lékszavatosság egymáshoz való viszonya miatt a „nyílt hiba - rejtett hiba” megkülönböztetése a vevő számára is lehetőséget nyújt a visszaélésre. Általában semmiféle kötöttséget nem tar­tottak helyesnek, sem időbelit, sem formait, sem a jogok kivá­lasztását illető kötöttséget. Dr. Tomszer Ferenc és sok más fel­szólaló hangoztatta, hogy a minőségvédelem révén fokozot­tabban kell az áru átvevőjének érdekeit védeni, mert ezzel jó minőségre lehet ösztönözni a termelőt A kaposvári dr. Berta József ezt összefüggésbe hozta az úgynevezett „túlszámlázások­kal" is. A konferencia ezzel kapcsolatban kimondatlanul a rémei jogi lex Aquilia-ra emlé­,-k értetett. A személyesen megjelenni nem tudó dr. Bárd Károlynak, az Állami Biztosító Főigazgató­sága főosztályvezetőjének elő­adását dr. Mohlinger István mondta el és védte a vitában. Ennek lényege a biztosítási fel­tételek egy új koncepciója, amely a biztosítási feltételekre, illetve az azokról való eltéré­sekre vonatkozik és az állami' vagyon biztosításának gondja fejeződik ki benne. Ez a gond pedig a szocialista országok egyik fő problémája, úgy- cnnyira, hogy a Pécsi Akadé­miai Bizottság külön arrkétot kí­ván a megtárgyalására össze­hívni. A konferencia átlóst foglalt a gazdálkodási szervezetek kér­désében Is: meg kell teremteni ezeknek az egységes típusát, nem lehet külön szövetkezeti és külön vállalati típust kialakítani. Erősen támadták a résztvevők az élettársi viszonnyal kapcsola­tos hatályos jogot Most kiala­kult az az álláspont, hogy az élettársi viszony szüntesse meg j az özvegyi jogot, másfelől vi- | sront a biztosítási jog szempont jóból a házastársi viszonnyal azonos elbírálás alá essen. A konferencia a tartási szerződést szerencseszerződésnek minősí­tette. Vitatta azt a lehetőséget, hogy ha az eltartott túl rövid : időn belül hol meg, akkor - hiába az eltartási szerződés — részesülnek a hagyatékból azok az örökösök is. akik eredetileg MEGÖLTE FELESÉGÉT Somogyi József 26 öves segédmun­kás emberölés kísérlete miatt már büntetett, a tőle különváltan élő fe­leségét, Somogyi Józsefné 31 éves se­gédmunkást tatabányai lakásán föl­kereste és szerelemféltésböl megfőj- j tóttá, majd a nyakát eny konyhakés- j sál elvágta. A Komárom megyei Rendőrkapitányság Somogyi József ellen előzetes letartóztatásba helye- j tél mellett indított büntető eljárást. j I nem voltak hajlandók az elhal­tat eltartani. Éppen ez az er­kölcsileg kifogásolható a tar­tási szerződések jelen rendsze­rében. A konferencia után dr. Ru­dolf Lóránt tanszékvezető pro­fesszortól, az akadémiai szak- bizottság elnökétől kértünk rö­vid értékelést az öt megye szak­embereinek két napos vitájá­ról: — A központi elgondolás sze­rint a Polgári Törvénykönyvet csupán novellikusan módosítják. Nem lehet tehát rendszerbeli kérdéseket felvetni. Ezen kívül vannak olyan kérdések is, ame­lyek alkotmányi rendezést kí­vánnak. Például a tulajdoni for­mák szűk felsorolásába nem il­leszthető bele egy szakszerveze­ti üdülő. A Polgári Törvény- könyvnek oz az alapelgondolá­sa, hogy a ritkán előforduló tényállásokra nem ad rendelke­zést, hanem azokat az életre és a bírói gyakorlatra bízza. Hi­szen újabb modell esetén az élet úgyis újabb fejlődést mu­tat. A modell kérdése különö­sen a szocialista szervezetek szerződési kapcsolataiban vető­dött fel. Különböző nézetek le­hetségesek ebben, de a régi tervszerződések rendszere ma már nem érvényesülhet, mint egységes kategória. Az elfogad­hatónak tekinthető álláspont az, hogy a szocialista szerveze­tek közötti szerződési viszonyo­kat a mai Polgári Törvénykönyv­be keti illeszteni, a tervszerző­dések törlésével, de kiegészítő szerződésekkel. Tehát az adás­vételhez a termékértékesítési és raktározási szerződést is csa tolni kell. A szállítási szerződé­sek is elsősorban az adás-vé­telhez tartoznak, ez egyébként állandó elfogadott álláspontja volt a szovjet jogtudománynak, csak mi csináltunk belőie egy önálló, külön kategóriát- A törvénykönyv módosítá­sával kapcsolatosan nagyon fontos, hogy a nemzetközi for­galmi érdekekre figyelemmel legyünk. Nemzeti jövedelmünk negyven százaléka ugyanis kül­kereskedelmi szerződésekbő' ered. Arra kell ezért töreked­nünk. hogy a külföldi cégek nevét, áruját védjegyét és az áru formáját védelemben részé­járó betegségeket, és egyéb, az életmentés, azonnali orvosi segít­ség szempontjából igen fontos adatokat. A lapot bárki meg­vásárolhatja és kitöltetheti.) sítsük. Erre nemzetközi szerző­dések is köteleznek bennünket. De a magyar vállalatok sem kerülhetnek hátrányos helyzet­be. A konferencia álláspontja' újból cégjegyzéket kell vezetni és jól szabályozni a mintaoltal­mat és a — régi kifejezéssel él­ve — szellemi tulajdont. Mind­ezeket rendkívüli aktivitással, két szekcióban tárgyaltuk, két­száz javaslat született, de így is abban kellett megállapod­nunk, hogy még a törvénykönyv­módosító bizottság ülése előtt további' javaslatokat küldenek el a tanszékünkre, hogy azokat is éivényre juttassuk. Földessy Dénes Mentők, dr. Cabri Jó not. — Tudomásom szerint még nem szállítottunk olyan beteget, sérültet, akinek egészségügyi lapja lett volna. Egyébként na­gyon jó megoldásnak tartjuk a bevezetését, ha szélesebb kör­ben elterjed, a mi munkánkat is könnyíteni fogja. Csak egyet­len példa: ha eszméletlen em­berhez hívnak bennünket, s a lapról rögtön megtudjuk, hogy az illető cukorbeteg — ez már igen lényeges támpontot nyújt nekünk- Bizonyos szakmáknál, elsősorban talán a hivatásos gépkocsivezetőknél, célszerű len­ne intézményesen is bevezetni. Pécs, Széchenyi téri gyógy­szertár vezetője: — Először kétszázat kértünk az egészségügyi lapokból, de az első időben olyan nagy volt az érdeklődés, hogy másnap már pótolni kellett. Eddig körül­belül félezret adtunk el, voltak olyan vállalatok, Intézmények, amelyek tízesével, húszasával vitték tőlünk. Jelenleg is van készletünk, de most már egy ki­csit lanyhult az érdeklődés. * A tapasztalatok szerint első­sorban az idős emberek, és a gépkocsivezetők ébredtek rá ox egészségügyi lap jelentőségére. „Jó lenne néhány szakmában, de először is a hivatásos gép­kocsivezetőknél, Intézményesen bevezetni, rendszeresíteni az egészségügyi lapokat" — java­solták az orvosok, gyógyszeré­szek. Fordítsuk meg a dolgot: miért ne „járhatna" az egész­ségügyi lap mindjárt a jogo­sítvány mellé, hiszen aki vezetői engedélyt akar szerezni, amúgy is alapos orvosi vizsgálaton esik ót? Utványi Tibor, a KPM Airtá- közlekedési Tanintézetének ve­zetője: Hajsza négy emelet magasságban Tetten értek egy betörőt a Mecsek Áruháznál Szokatlan zajra figyelt fel szombaton hajnalban Torma László, a Mecsek Aruház éjjeli­őre. Zörgés, fémes csikorgás hallatszott a magasból. Ellenőr- őrző útja során két férfival ta­lálkozott az épület előtt, akik megszólították, mondván: sose izgassa magát, biztosan egy macska mászkál a tetőn .., Bár sötét volt még, az őr ész­revette, hogy valami mozog, il­letve valaki kúszik a márvánnyal burkolt, síkos falon húzódó an­tennán. Azonnal értesítette a rendőröket, akik szinte másod­percek olatt a helyszínre értek. Az ismeretlen — oki akroba­tákat megszégyenítő ügyesség­gel mászott a dróton — a har­madik emeletnél eltűnt, majd a szellőzőablakon keresztül ismét felbukkant és a negyedik eme­letig húzta fel magát, üldözői bármily nesztelenül igyekeztek megközelíteni, észrevette, hogy a nyomában vannak. Megkez­dődött a hajsza a szédítő ma­gasságban, s röviddel később elfogták a betörőt, aki már a posta tetején, a kémények kö­zött bujkált. A vakmerő tettes Szepesi Jó­zsef 23 éves, Pécs, Hajnóczy utca 35. szám alatti lakos zár­óráig szórakozott az Olimpio étteremben. Ezt követően indult „pénzszerző” útra a Mecsek Áruházhoz. A< villámhárítón fel­kúszva jutott az egyik szellőzőig, s az ablakot benyomva a kony­hában találta magát. Feljebb próbálkozott, ott is kitörte az üveget, s az épület belsejében ráakadt a műszaki áruk raktá­rára. Egy értékes táskarádiót, valamint egy vlllanyborotvát vitt magával, amit meg Is találtak nála. Kiderült, néhány héttel koráb­ban — a mostanihoz hasonló módon — Szepesi József járt az egyik ABC áruházban. A tető­ablakon keresztül, ugyancsak légtornász-mutotványnak beillő módon hatolt a raktárba, ahon­nan élelmiszerekkel megrakod­va távozott. Patkó Sándorné, o Mecsek Áruház portása az egyik szem­tanú — aki a betörés felfede­zésétől a helyszínen tartózkodott — még a délutáni órákban is az esemény hatása olatt állt. — Megdöbbentő, micsoda őrültség, éjszakai sötétben mászkálni a meredek falakon, tetőkön. Még az üvegcserepek, nyomok láttán is szívdobogást kaptam. Megnyugtató, hogy bármilyen ügyes a tettes, bra­vúros gyorsasággal elfogták. Pécs, Kossuth Lajos utcai 10j 8-as gyógy szertár vezetője: — Eddig körülbelül 100—150 egészségügyi lapot adtunk el, előfordult, hogy valaki nyolc- tízet Is vásárolt egyszerre. Ta­pasztalataink szerint elsősorban az autósok keresik. Jöhetnek nyugodtan az emberek, még vagy ötszáz van belőle. Pécs, Zsolnay utcai gyógyszer- tár: — összesen tfz darab volt belőle, s miután a tévében be­széltek róla, rögtön elfogyott. Jelenleg nincs, de rendelünk belőle. Pécs, Doktor Sándor utcai gyógyszertár vezetője. — Ahogy megjelent a Nap­lóban a cikk, azon a délelőttön harmincat is eladtunk belőle, olyan nagy volt az érdeklődés. Azóta is viszik az emberek, de már kevesebben keresik. Ügy vettük észre, elsősorban az öre­gek vásárolják, igen hasznos dolog az egészségügyi lap, már csak azért is, mert így nem ke­rül egy csomó gyógyszer feles­legesen felírásra. Mohács, Szabadság úti gyógyszertár, Nagy István gyógyszerész: — Először csak tízet rendel­tünk belőle, nem tudtuk mek­kora lesz az érdeklődés. Igen gyorsan elfogyott, s közben is — Feltétlenül ésszerűnek é* célszerűnek tartanám, ha a jo­gosítvány mellé mindjárt az egészségügyi lapot is megsze­reznék a gépkocsivezetők. Egy­re nagyobb a forgalom, több a baleset, ott pedig nagy jelen­tősége van a gyors beavatko­zásnak. Egy kicsit tovább is vin­ném a dolgot: háromévenként kötelező orvosi felülvizsgálaton kell részt venni o gépkocsiveze­tőknek, ez is jó alkalom lehet­ne az egészségügyi lap meg­szerzésére. így három even be­lül minden gépkocsivezető meg­kapná Magyarországon. Kötele­zővé nem tudjuk tenni, de min­denkinek javasolni fogjuk, aki gépkocsivezetői tanfolyamra jó­ién tkezik: töltessen ki egészség- ügyi lapot Is... Ügy látszik, a gyógyszerészek "által említett gépkocsivezető­érdeklődők elsősorban a ma­gánautósok közül kerülnek ki. A legtöbb gépkocsivezetőt fog­lalkoztató cégnél, a VOLÁN 12- es vállalatnál, az üzemorvosok tapasztalatai szerint egyelőre nincs nagy mozgolódás. Hozzá­juk is jöttek ugyan egészség- ügyi lapot kitöltetni, de nem a gépkocsivezetők, hanem az egyéb alkalmazottak. Arról egyelőre nincs szó, hogy min­den gépkocsivezetőt fokozato­san ellássanak vele. Pedig érdemes lenne. Mint ahogy mindenkinek érdemes hatvan fillért, s némi fáradsá­got áldozni...- D. Kánya ­Vendégünk volt: Prof. dr. O. Mayrhofer, az Ánaesthesioíógus Világszövetség főtitkára Lezárják a hófúvásveszélyes útszakaszokat Tudományos ülést tartott teg­nap a Magyar Anaesthesiologus és Reanimatios Társaság dél­dunántúli csoportja a POTE el­méleti tömbjében. Az ülésen a központi intensiv therapiás — azaz intézeteken belüli acut életveszély elhárítását végző osztályok működésének eddigi tapasztalatait összegezték, il­letve további hasonló osztályok létrehozásának feltételeiről tár­gyaltak. Az ankéten részt vett többek között prof. dr. O. Mayr­hofer, az Anaesthesiologus Vi­lágszövetség főtitkára, a Bécsi Egyetem Anaesthesiologiai In­tézetének vezetője, dr. Lencz László, a magyar szövetség fő­titkára, dr. Varga Ferenc, o POTE klinikai rektorhelyettese. Prof. dr. O. Mayrhofer be­számolt a bécsi egyetem inten­siv therápiás osztályának mű­ködéséről, majd dr. Török End­re osztályvezető sommázta a POTE hasonló osztályának egy­éves munkáját. Az előadások szünetében mód nyílt arra, hogy interjút készítsünk a világszö­vetség főtitkárával. — Mi az intensiv therápiás osztályok feladata, mi a reani- matioi — A kórházak és klinikák ke­retében működő osztályokra tu­lajdonképpen azok a betegek kerülnek, akik közvetlen életve­szélyben vannak. A különböző gépek és berendezések segít­ségével ezt oz életveszélyt kell elhárítani — a beteget meg­gyógyítani. Itt beszélhetünk o reanimatioról, az újraélesztés­ről. Ugyanis sok esetben o be­teget nemcsak életben kell tar­tanunk, hanem, ha az élet mű­ködése megáll, újraélesztenünk. — ön említette, hogy a reá- nimatio fiatal tudományág. Mit hozhat a jövőt — Nagyon nehéz erre vála­szolni. Felsőfokon a technika fejlődése sokat segíthet, és so­kat is tartogat. Mindenesetre az a feladat, hogy az újraélesztés legfontosabb elemeit minél szé­lesebb kőiben megismerjék, és tisztában legyenek céljával. — Mi a tenntvalóf — Az oktatás. A bécsi egye­temen már tantárgy, de nem­csak az orvosokat kell kiképez­I ni, hanem az ápolónőket és az utca emberét is. Azt hiszem, hogy már az általános iskolá­ban keil kezdeni. Hadd mesél­jek egy történetet. A közelmúlt­ban egy gyermek vízből mentet­te ki eszméletlen társát, s azon­nal megkezdte o szájon át léle­geztetését. A kimentett életben maradt. Mikor megkérdezték a fiútól, hogy honnan tudta, mit tegyen, így válaszolt: „A tele­vízióbari láttam.” — A tv és a film tehát sokat segítheti — Feltétlenül, jómagam is éppen most fejeztem be egy tévéfilm készítését az újraélesz­tésről. Remélem, rövidesen be­mutatja az Osztrák Televízió ... L F. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közúti főosztálya részletes, egységes utasításban szabályozta a téli forgalom le­bonyolításához szükséges tenni­valókat. Megszervezték a köz­ponti ügyeletet, az információs szolgálatot is, amely — szeren­csére eddig nem volt rá szük­ség — bármikor készen áll a munkára. A 19 Megyei Közúti Igazgatóság is egyeztette az ér­dekelt szervekkel az együttmű­ködéssel kapcsolatos teendőket. A téli felkészülés első szaka­sza tulajdonképpen már lezá­rult: a síkosság elleni védeke­zés feltételeit megteremtették. Az utak szórására 50 000 ton­na só és több százezer tonna „érdesítő” anyag — homok, sa­lak — áll rendelkezésre, s ké­szenléti szolgálatot tart 255 só- és homokszórógép. Az ország úthálózatán több mint 5000 ki­lométer hosszúságban van olyan hosszobb-rövidebb szakasz, amelyet gyakran veszélyeztetett a hófúvás. Ezeken a helyeken november 15-ig mindenütt fel­állítják a hóvédő rácsokat. A téli felkészüléssel kapcso­latban a KPM Közúti Főosztá­lyán elmondották, hogy a for­galom erőteljes fejlődése nyo­mán fokozódott az igény o téli biztonsági szolgálattal szemben. Ma már a hófúvások okozta akadályok elhárításával egyen­rangú követelmény az úgyne­vezett fekete pálya biztosítása, vagyis a folyamatos hóeltokarf­tás. A rendelkezésre álló erő ter­mészetesen nem elegendő arra, hogy az ország mintegy 30 000 kilométeres úthálózata egész télen mindig tiszta, „közleke­désképes" legyen. Ezért a téli utasítás sürgősségi sorrendet állapított meg. Az embereket, a gépeket elsősorban a 6200 kilométert kitevő nemzetközi és főúthálózatra összpontosítják, hiszen ezeken az utakon bonyo­lódik le az országos forgalom­nak csaknem 60 százaléka, ezek teremtik meg a szomszé­dos országokkal a közúti össze­köttetést, a főváros és a megye- székhelyek, valamint a megye- székhelyek egymás közötti kap­csolatát. Az alapos felkészülés mellett is szélsőséges időjárás esetén előfordulhat egyes szakaszokon forgalomkorlátozás. Az útügyi hatóságok a közlekedésrendé­szettel együttműködve ideigle­nesen elzárják a nagyforgalmú utak olyan szakaszait, ahol a megelőzés ellenére a leggyako­ribbak, rendszeresek az akadá­lyok. A közúti igazgatóságokon kí­vül egyéb szerveknek is fel kell készülniök minden eshetőségre, gondoskodni kell előre megfe­lelő üzemanyag-, élelmiszer-, takarmánytartalékról, s a forga­lom esetleges visszatartásakor, útlezáráskor a járműveken uta­zók elhelyezéséről, ellátásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom