Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
mi. október 31. DUNANTŰLI NAPLÓ 7 Mi az enzimindukció? A szervezet és a mérgező vegyületek — Az ősi enzimrendszer aktivizálódik Dr. Siptár Ernőv Kis német nyelvtan A vidéki városok közűi legtöbben Pécsett tanulnak idegen nyelvet a TIT nyelviskoláiban, közülük is majd 800 ember a német nyelvet választotta. A nyelviskola nemcsak tanfolyamok szervezésével, a legjobb nyelvtanárokkal segíti a tanulni vágyókat, hanem a különböző tankönyvekkel, nyelvi segédletekkel. E tanévben a TIT Baranya megyei szervezete kiadta dr. Siptár Ernő: Kis német nyelvtan című könyvecskéjét, amelyet a német nyelvet tanulók nagy haszonnal fognak forgatni. M! az előnye a hasonló nyelvkönyvekkel szemben? A közkézen forgó nyelvkönyvekben • tanuló a nyelvtani anyagot, vagy az egyes olvasmányokhoz csatoltan, vagy a könyv végén, rideg táblázatokban találja. Siptár Ernő könyvében jó didaktikai válogatásban, áttekinthető tagolásban együtt vannak a nyelvtan ama részei, amelyek a nyelvi középfokig szükségesek. A könyvecske nagy előnye, hogy a szerző optimista szemlélettel — a német nyelvtan nem is olyan nehéz! — vezeti a tanulót lépésről lépésre, egyre magasabbra. Az anyagot száz napra bontja szét, a tanulás útján praktikus tanácsaival, derűs mosolyával mindig a tanuló mellett halad. A szerző ilyen személyes kapcsolata a tanulóval nyelvtanban eléggé szokatlan, de kétségkívül önbizalmat szül. A tananyag egy szóznapos lendülettel egyszerre is birtokba vehető, de a tartalomjegyzék és tárgymutató alapján a tanulás folyamán felmerülő kérdésekre is válaszol. A könyvecske a könyvkereskedői forgalomban nem kapható. Az érdeklődők a TIT nyelviskola irodájában (Janus Pannonius utca 11.) vehetik meg. Selymes Ferenc, • TIT Ideg«« Nyelvi Szakosztályának otnSko 16 millió kultúrára • Számos kritikai észrevétellel, széleskörű áttekintést adott az üzemi népművelés helyzetéről a Szakszervezetek Megyei Bizottságának beszámolója — állapították meg a Megyei Népművelési Tanács ülésén. Ismert módon tekintélyes összegek állnak rendelkezésre kulturális célokra az üzemeknél, vállalatoknál. 1971-ben Baranyában több mint 16 millió forintot költhetnek a kultúrára. (Ez az összeg megközelíti a Megyei Tanács éves közművelődési keretét.) Mégis, mint többen megjegyezték: az anyagi keretek fölhasználása nem mindig ott érvényesül, ahol kellene. Antal Gyula, a Pécs városi Pártbizottság osztályvezetője rámutatott hogy a jelentés alapján is gazdag, tartalmas kulturális munka nincs összhangban a többi törekvéssel. Ugyanis a szakszervezet az egyetlen, ahol szakmánként szerveznek mindenféle tevékenységet és nem a területi elv alapján, mint a párt, állami, tömegszervezeti stb. gyakorlatban. A testület egyhangúan állást foglalt abban, hogy ezen a szemléleten és gyakorlaton változtatni kellene a koordináció, az egységes közművelődés érdekében. A másik téma a közművelődés anyagi bázisának felmérése volt A Megyei Népművelési Tanács korábbi állásfoglalása alapján kérdőívek készültek. Azzal a céllal, hogy velük a különböző gazdasági termelőüzemek kulturális alapjairól képet kaphassunk: hol, mennyi ez az összeg, és hogyan, mire költik el. A közművelődés többszekto- rúságóből adódik, hogy sokfelé soíc- féle összegből támogatják egy-egy terület művelődését. Illetve sokfelé nem kulturális célokra költik az arra szánt összegeket. Erről akar megbízható képet nyújtani ez a tervezett nagyszabású felmérés. A kérdőívekkel a szakemberek fölkeresik a különböző üzemeket, tsz-eket, kisipari és ÁFÉSZ szövetkezeteket, azaz vaiameny- nyi kulturális alappal rendelkező termelőüzemet, vállalatot. Elképzelések szerint kb. 1972 nyarán fejeződne be Pécs-Baranya közművelődési erőforrásainak fölmérése. Farmakológusok tanácskoztak az elmúlt héten a fővárosban. A Magyar Farmakológlai Társaság nemzetközivé szélesedett kongresszusának egyik szimpozionja a gyógyszer okozta anyagcsere változásokkal foglalkozott. Ennek a szekciónak elnöke dr, Jávor Tibor, o pécsi I. belklinika professzora volt. Tőle tudakoltuk meg ennek a látszólag erősen szakmai, valójában az emberiség egészét érintő, izgalmas és nagyjövőjű témának részleteit. — Harmincegy előadás hangzott el ebben a témában — mondotta bevezetőben — ebből tizenegy volt a külföldi. Legtöbb etőadás a kérdés elméleti oldalát feszegette, a gyakorlati oldal, ami a klinikákon jelentkezik, jelentette a mi részvételünket, az I. belklinikáét, a röntgen- és nőgyógyászati klinikával együttműködve. Az alapkérdés a kővetkező: vannak gyógyszerek, amelyek saját hatásukon kívül a májban olyan strukturális és biokémiai változásokat hoznak létre, hogy a máj működése megváltozik. A változás többféle lehet. Az egyik, hogy ha ezután az illető gyógyszert szed, a gyógyszer inaktiválása meggyorsul, vagyis a gyógyszerhatás csökken. A másik: a májműködés maga általában felgyorsul, bizonyos értelemben megjavul. Harmadszor: e gyógyszer, a sevenal hatására rendkívüli mértékben fokozódik az epe útfeltöltő kontrasztanyag kiválasztása. Ennek olyan esetekben van igen nagy gyakorlati jelentősége, amikor a lassú epekiválasztás következtében a röntgenvizsgálathoz bevitt jódos vegyület olyan mértékben felhígul, hogy a röntgenvizsgálat nem mutat világos képet. — Ezek az új ismeretek tehát nemcsak a gyógyszeradagolásban és egyes diagnosztikai problémákban nyújtanak segítséget, hanem a májbetegségek gyógyításában is? — Bizonyos májbetegségekről van csak szó. A dolog magyarázata az, hogy például a sevenaletta adagolása következtében az ezt inaktiváló enzim a májban megszaporodik, s már nemcsak sajátmaga lebontását gyorsítja, hanem sok egyéb gyógyszer lebontását is. Általában fokozza a májműködést, ezért lehet a rosszabbodott májműködést ezzel a módszerrel javító ni. — A már elért konkrét eredményeken mennyiben mutatnak túl ezek a kísérletek? — Az élőlények évmilliókon át mindig természetes anyagokkal jutottak kapcsolatba, s mindig ugyanazokkal a' vegyületekkel. A növényben, állatban, emberben kialakult egy speciális enzimrendszer, aminek segítségével ezeket az anyagokat saját alkatához formálta, önmagába olvasztotta. Mintegy száz éve, a síerveskémia hallatlanul felgyorsult fejlődésével, a világot elárasztották az új kémiai anyagok. Új, söha nem volt szerves vegyületek tömegével kerültek kapcsolatba az élőlények, a permetezőszerek, a kipufogógázok, a gyógyszerek, egyebeit révén. A folyamat nem áll meg, a ke- mizálás további fejlődésével mindig több és több lesz az új szerves vegyületek száma. A természetben előforduló vegyületekkel szemben a szervezet kialakította a specifikus enzim- rendszerét, de az új vegyületekkel szemben nem alakíthatta ki, hiszen nem évmilliók, csak egy évszázad állt rendelkezésére. Az élő szervezetek alkalmazkodása azonban megdöbbentő jelenségeket produkál. Ebben az esetben is az történt, hogy a szervezet hozzányúlt elfelejtett, ősi enzimrendszeréhez, amit a száz év előtti embernek még nem kellett aktivizálnia. Ez a nem specifikus, ősi enzimrendszer azonban nagyon sok tekintetben különbözik a specifikustól. Utóbbi egy- egy anyagra specializálódott, de azt az egy anyagfajtát óriási sebességgel bontja le. Nagyon kevés kell belőle, gyorsan hat, ezért terhelhető, nem lesz belőle több, például mitsem változik a cukrot lebontó enzim, akármennyi cukrot fogyaszt is el az ember. Az ősi enzimrendszer számára közömbös, milyen anyaggal kerül kapcsolatba, de ez az enzim többezerszer lassúbb, mint a specifikus, ezért rendkívül sok kell belőle. Mivel annál ezredmósod- percekig kötődik csak áz anyag, emennél sokáig, ez az ősi enzim megszaporodik, indukálódik működése közben. — Mérgező anyagokkal agyonfertő- zött világunkban mégis lehetséges lenne tehát az emberi szervezet alkalmazkodása a környezetéhez? Hová vezethetnek ezek a kutatások? — Nem tudjuk még, hová vezetnek. Jelentőségük azonban nagyon nagy. Nekünk, klinikusoknak persze az a feladatunk, hogy ha adva van egy új jelenség, annak az azonnali felhasználását, hasznosítását próbáljuk megoldani. A sevenal ilyen, enzimindukáló hatásának pontos klinikai vizsgálata, a gyógyításban való felhasználása, ez a mi dolgunk. Látható, hogy néhány helyen máris jól felhasználható a gyógyításban, de néhány embernél ep- penhogy betegséget vált ki. Az enzimindukcióval foglalkozó elméleti és gyakorlati szakembereknek ez a mostani csak a második nemzetközi találkozója volt, a harmadik jövőre lesz. Mindnyájan látjuk a kérdés jelentőseét, de nem sejtjük, mekkorák még lehetőségek. — Kezdetben voltak tehát az elméleti kutatók állatkísérleteken alapuló kutatási eredményei. A pécsi I. belklinika kutatóinak e kongresszuson is ismertetett eredményei az új ismeretek gyakorlati hasznosításának ma még első bizonyítékai. Hogyan képzelhető az együttműködés a továbbiakban, a még hatékonyabb kutatások érdekében? — A kongresszus után az említett szekció résztvevői pár napot Pécsett töltöttek, itt beszéltük meg egyrészt a szimpozion előadásanyagának kiadását, az akadémiai és egy amerikai kiadó közös vállalkozásában, másrészt széleskörű együttműködést határoztunk el. A klinikai vizsgáló módszerek nemzetközi egységesítéséről, a kutatók cseréjéről és egyes módszerek átvételéről van szó. A gyógyszerek hatását ugyanis az orvos csak külsőleg látja, s azt is csak tapasztalja, hogy egyes esetekben a hatás elmarad. A pontos képhez azonban a vérszintet kell megvizsgálni, a gyógyszernek és az enzim által lebontott gyógyszer végtermékének jelenlétét, mennyiségét a vérben, hogy következtethessünk az enzimek gyógyszerlebontó képességére. A betegeknek úgy tíz százaléka nem a normális enzimrendszerrel rendelkezik, s a gyógyszerekre nem az „előírt” módon reagál. Talán többszörösére kellene növelni az adagot, de ezt csak abban az esetben lehet, ha a vizsgálatok abszolút pontosak és finomak. Amit mi átveszünk külföldi kollégáinktól, azok rendkívül modern kémiai vizsgálati módszerek és matematikai, komputeres módszerek. Ezekkel a klinikai munka javul meg, de segítségükkel végső soron bizonyára ismét közelebb jutunk majd az enzimindukció nagyjelentőségű jelenségeinek feltárásához is. : H. E. elviselhetőbbé tenni a helyzetűket. Például ugyanilyen humoruk van a lengyeleknek, akik a cári orosz és a német nagyhatalmi érdekek között őrlődtek. A pesti, vagy a magyar humor azért lett mégis világhíres, mert a tehetséges emberekkel nálunk jobban gazdálkodtak. Egy Molnár Ferencből, egy Nóti Károlyból meg tudták csinálni a nagy valutaüzletet. Én azt hiszem, nincs sajátos magyar humor — európai humor van. Csak a történelmi ■ helyzet, az elnyomás, a szellemi értékekkel való gazdálkodás és az önvédekezés más-más. — Hol van tehát a kiút? — Magyarországon a humor fogyasztási cikk, nagyon igénylik. De — bár közhely ez is — minden közönség olyan táncdalokat kap, olyan lapokat és olyan humort, amire igénye van. Ha egy konkrét tsz-ben valami disznóság történik, azt meg lehet írni. De ha én azt írom, hogy Hu- bul'kó Bernolák tsz-elnök ezt meg ezt csinálta, vagyis általánosítok — mert a humor általánosítás — és kerekítek belőle egy humoreszket, akkor az ország majd minden tsz-elnöke magára veszi, megsértődik és néha beír a szerkesztőségbe. A demokratizmussal van a baj, azzal, hogy lefelé lassabban terjed: egy minisztert könnyebb bírálni, sőt, szidni, mint a közvetlen igazgatót. De ha majd a Ludas Matyinél azért dörömbölnek a levelekkel, hogy „hagyjuk már ezeket az agyocsépelt dolgokat", „másfajta humort kérünk”, okkor nyilván másfajta humor lesz. De azon a szinten, ahogy mi csináljuk — én magam is — az csak egyfajta szolgáltatóipar. Persze a humor kiszámíthatatlan is. Én például soha senkitől nem kaptam még reklamáló levelet az írásaimra, csak a táncdalénekesektől és a kutyatenyésztőktől. Ezek nagyon érzékenyek. Hogy miért? Ki tudja?! Földessy Dénes A GYAVA A Budapesti Művészeti Hetek Qw> népi sorozatában került sor a Sarka- di Imre kitűnő kisregényéből készült tévéfilm bemutatására. A regényről megjelenése idején — tíz egynéhány éve — sokat vitatkoztak a kritikusok, a vita érintette a műben felvetett problémák időszerűségét is. Most, tíz év utár, úgy tűnik, hogy ebben a kérdésben döntött az idő: A gyáva semmit sem vesztett aktualitásából, sőt talán még időszerűbb ma, mint valaha. Igaz, a regényben nem csupán a* időszerűség hangsúlyozott. A regény Éva szemszögéből íródott s „a harmincéves asszony” általánosabb, a világirodalomban sokszor megrajzolt konfliktusából indul A film is azzal kezdődik, hogy Éva a harmincadik születésnapjára ébred, a továbbiakban azonban a regény ábrázolása élesebbnek, feszültebbnek tűnik, d filmé tompábbnak, erőtlenebbnek. A regény Évája képességeit, adottságait tekintve súlyosabb, értékesebb egyéniségnek tűnik, ezért „elvesztését" is tragikusabbnak érezzük. Sarkadi Évája valami olyasmit sugall: az értékes adottságok, a szép külső, a látszólagos fiatalság, rugalmasság, merészség ellenére belül, lényegében pusztulásnak indult az ember, ha látva a rosszat, képtelen többé változtatni a sorsán. Éva belső rugalmasságát vesztette el, ezért vált lényegében olyanná, amilyennek férje szobra ábrázolta. Mindezt nyilvánvalóan a film alkotói is pontosan tudják, a legnagyobb probléma abból adódhatott, hogyan lehet Éva belső gyávaságát külső megnyilvánulásain keresztül is hitelesen ábrázolni, nem az asszony szemszögéből, hanem egy külső nézőpontból. Éva szempontja helyett a külső — társadalmi — nézőpont vállalásával a film alkotói talán Sarkadinál is nehezebb feladatot vállaltak. A rendező, Mihályfi Imre nyilatkozata szerint: „Az önmagával azonos, önmagát megvalósító Szabó István igazi pozitív hős, Éva pedig minden vonzó tulajdonsága ellenére az élet perifériáján sétálgató, az élet valódi feladatai elől gyáván megfutamodó típus. Kettőjük kapcsolatából próbáljuk kifürkészni, hogy az asszony sorsáért önmaga vagy a társadalom felelős-e.” A kérdésfeltevés világos, a válasz kevésbé. A film, a regénynél is inkább, valóban szerelmi kapcsolatra összpontosít, s helyesen emeli ki Éva belső gyávaságának legsúlyosabb tünetét: azt, hogy már a szerelem sem képes megváltani. Éva szerelmének ábrázolása a fűm leqföbb erénye, s Tordai Teri is ebben nyújtotta a legfinomabb árnyalatokat. A felelősség kérdése azonban nyitott maradt: a szerelem középpontba állításával még kevesebb lehetőség naradt egyén és társadalom összefüggéseinek részletezettebb elemzésére. Amit Sarkadi nem akart vagy nem tudott lezárni, az a filmnek sem sikerülhetett. Legfeljebb némiképpen leegyszerűsítette a problémákat. Ezt a más műfaj részben magyarázza, részben nem. Egészében véve értékes, színvonalas adaptációnak érzem A gyáva tévéfilm-változatát, amely egyszerűsítéseiben sem került szembe a regénnyel, s nem hamisította meg a lényegét. Másrészt sok „átfogalmazás1' a film nyelvére kitűnően sikerült és a szereplők is magas színvonalon oldották meg feladatukat. Tordai Teriről már volt szó. A jelzett nézőpont-változtatás miatt igen nehéz volt a feladata, s nem az ő hibája, hogy Éva alakja nem lehetett mélyebb, súlyosabb és bonyolultabb. Huszti Péter Szabó Pistája viszont a filmben még gazdagodott is a regényhez viszonyítva. Regénybeli ábrázolásának némely gyengeségeit ónnak idején a vitákban gyakran emlegették. A filmben meggyőző partnere volt Évának. A Bencét alakító Kállai Ferenc és a Tibort játszó Kálmán György is csakúgy dicsérhető, mint nem egy jól sikerült ' epizód-szerep alakítás. Szederkényi Ervin Humorról — nagyon komolyan A Mlaifeszflvál című ŐRI-műsort konferálta Ősz Ferenc, a Ludas Matyi munkatársé, és népszerű humoristája Pécsett, csütörtökön este. Akkor történt ez a beszélgetés: — Változnak az idők, változnak az emberek. Ennek megfelelően hogyan változik a humor? Min nevettünk régebben, min nevetünk most? — Sajnos, nekem az a véleményem, hogy ma is ugyanazon, mint régen. A humornak van egy nemes fajtája, amelyet különböző okok miatt ma nem gyakorlunk: ez a politikai humor. Az ötvenes években ugyanis kialakult egy téves álláspont, az hogy a humor mindig csak destruktív. Nem vették észre, hogy a humor, a vicc a maga módján, áttételesen konstruktív, alkotó hatású is lehet, hanem megmaradtak a felszínnél, az elsődleges hatásánál, amikor a humor valóban csak destruál, mert nem lehet tőle lelkendezni, ezzel csak azt lehet elmondani, hogy mi a rossz. És nálunk nem nagyon szeret- , ték ezt. Ezért alakult ki az úgynevezett Patyolat-humor, a kiskaliberű, társadalmi méretekben nem túl veszélyes hibák — a közlekedés, a KÖZÉRT, a házkezelőség furcsaságai — nos, ezeknek a megengedett kigúnyolása. — A jó vicc persze túlnyomórészt vagy politikai vicc, vagy disznó-vicc és az egyiket ezért kell meggondolni, a másikat meg azért! Nemde? — így van. Pedig a szekszuális pikantéria is szellemi vonatkozásban nagyon nemes dolog lehet, nem feltétlenül pornográfia. Az erotikát teljesen értelmetlenül és egyoldalúan száműzik á magyar humorból. Ha a Ludas Matyiben megjelenik egy rajz, egy félmeztelen nőről, akinek a mellbimbóján egy gomb van, akkor nem is tudom hány levél jön a szerkesztőségbe, hogy a Ludas Matyit el kell zárni a gyerekek elől. De az ilyen falragaszokat, meg moziképeket, meg még sok mindent, amivel a gyerekek az életben természetszerűleg összefutnak, — azt nem kell elzárni előlük, az nem baj! — Ma, amikor már a drámairodalom Is az abszurdhoz közeledik, a humor miért maradt meg hagyományosnak? — Az irodalom egyéb ágazataiban kipróbált, sőt, sikerre vitt modern formai kísérletek a humort érintetlenül hagyták. Egyszerűen azért, mert a humor átalakult tömegfogyasztási cikké. A Ludas Matyi hatszázezer példányban jelenik meg és hatszázezer ember mór egy ország kereszt- metszete, s ez sajnos nagyon rossz képet mutat. Olyan dolgokat nem értenek meg, és olyan dolgok jönnek vissza, hogy azok a humor fejlődését nem teszik lehetővé. Akár a televízió, mi sem vállalhatjuk, hogy vájtfülű, ám kisebb rétegekhez is szóljunk, akik ezt megérdemlik. Mint a rossz lányok, mindenkinek tetszeni akarunk. A Ludas Matyinál is kialakult egy szerkesztői elv, hogy mindenkihez kell szólnunk. Egyéb humorfórum pedig nincsen. — De szinte valamennyi országban azzal fogadnak bennünket, hogy mondjunk egyet a hires magyar viccekből, hogy meséljünk: min nevetünk mostanában — vagyis európai hírű a magyar humor. — Ez legenda. Általában a kis népek, a kis országok életében kialakult egyfajta védekezés. Hosszú évszázadokig imperialista jellegű elnyomások, kizsákmányolások között éltek és nem maradt másuk: röhögtek önmagukon. Megpróbálták ezzel
