Dunántúli Napló, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-31 / 257. szám
8 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. október 31. Santa Maria della Pieve templom, az arezzói díszhangverseny színhelye A Pécsi Nevelők Háza kórusa képviselte ez idén Magyarországot a világhírű arezzói kórusversenyen. Az augusztus végén lezajlott eseményről annakidején beszámoltunk: a pécsiek két harmadik és egy negyedik díjat hoztak el az igen erős nemzetközi mezőnyben, ami a magyar, de ezen belül különösen a pécsi amatőrmozgalomnak is feljegyzésre méltó eseménye. Hetekkel az izgalmakban bővelkedő verseny és a kórus valamennyi tagja számára felejthetetlen olaszországi utazás után Tillai Aurél, a kórus karnagya hozzáfogott, hogy írásban is rögzítse ennek az útnak legfontosabb állomásait, eseményeit, emlékeit. Ennek a visszaemlékezésnek adunk helyet az alábbiakban. A város A legrégibb és legrangosabb kórus- verseny színhelyéül, aligha lehetne különbet elképzelni, mint Arezzo. Múltja több ezer éves. Még a rómaiak előtti etruszk időkig nyúlik vissza. Itt született a legnagyobb olasz lírikus: Petrarca. Szülőháza az irodalom barátainak zarándokhelye. Itt áll Vasari, a nagy festő, építész és műtörténész háza is. De a muzsika kedvelői számára legfontosabb, hogy itt született a középkor legnagyobb zenetudósa és nagy pedagógusa, a szerzetes Guido Monaco, akit nálunk Arezzói Guidónak ismernek. Ö a mai hangjegyírás feltalálója és a szelmizáció kitalálója. Szobra a város főútján áll, szinte fogadja a versenyre érkezőket. Róla nevezték el az immár 19. Nemzetközi Kórusversenyt is. Szülőháza nincs messze a hegy tetején épülő szemináriumtól, ahol kórusunk férfi tagjai szállást kaptak. A Vásári építette loggiasor vezet Arezzo „dísztermébe”, a középkori paloták lőréses bástyái övezte Piazza Grandera. Ide néz a Pieve di Santa Maria XII. századi román templom körgalériás szentélye is. Ebben a kitűnő akusztikájú templomban zajlott a fesztivál díszhangversenye, a Concerto di Musica Sacra. Varsóiak, nyugatnémetek, olaszok és talliniák után mi zártuk a koncertet Kodály Ádventi énekével, Lotti Crucifixusával és Kodály Pange linguajával. Szereplésünket — szokatlan jelenség templomban! — nagy tapssal fogadta a lelkes közönség. (Apró, de jellemző furcsaság: németek mellett olaszok is elkérték a Lotti művet tőlünk. Nem ismerték saját barokk mesterük e remekét!) A templom kapuja a meredek Corso ttaliara, a város talán leghangulatosabb utcájára nyílik. Állandó nyüzsgő élet zajlik itt, de főleg este színes igazán. Árusok kínálják portékájukat a mindig ráérő sétálóknak. Aztán ha eljön a déli forróság ideje (nagy csapás volt nekünk, hogy Közép-ltáliában 200 év óta nem volt ilyen forró nyárvég . . .), három órára ponyvával letakarják asztalaikat, s őrizetlenül hagynak mindent. A falakon itt is, ott is kézzel írott plakátok, a szocialisták, kommunisták, vagy jobboldali MSI választási kiáltványai. A meredek, járdanélküli utcákon szinte a lábunk között futkároz- nak az autók, halálos biztonsággal és bámulatos udvariassággal. Jellemzésül a következő eset. Firenzében le akartam fényképezni a Santa Croce templomot. De, mert nem fért a képbe, meg a nap is szembesütött, egyre hátráltam a téren, alkalmas helyet keresve. Beállítom: távolság, blende, idő. Ekkor látom ám, hogy már egy autóoszlop áll előttem. A legteljesebb udvariassággal, szó nélkül megvárják, amíg kész vagyok, aztán mosolyogva elindulnak. A gyalogos itt nagy úr. De visszatérve Arezzora, nevezetességeit fölsorolni is nehéz. A székesegyház mindjárt ott van lakóhelyünk közelében, nem messze a középkori vártól. Római korból maradt az amfiteátrum, mellette az archeológiái múzeum híres római és középkori vázagyűjteménnyel. Emiatt a Palazzo del Comune, itt tartották a karnagyok számára az ünnepi fogadást. Ha nem állna előtte díszruhás rendőr, s a polgármester és a jelenlevők, nem mai ruhában jöttek volna el, azt hinném, a XIV. században vagyok. A turisták legfőbb zarándokhelye a San Francesco templom. A szentélyben Piero della Francesca világhírű freskósorozata: a Szent Kereszt legendája. Innen már egy perc a Petrarca színház, előtte hatalmas embertömeg hallgatja a hangszórókon át közvetített versenyt. A verseny A színház pedig nagy, csak páholysorában mintegy 500 ember fér el. A földszinten sokan állnak, bejutni nehéz. Mi, külföldiek jelvényünkkel bármikor bemehetünk, csak éppen ritkán van hely valahol a fal mellett. Az egyik földszinti páholyban ül a zsűri. Kis asztalkán lapozgatják verseny alatt, a kottákat, jegyzetelnek hangvillát tesznek a fülükhöz, bekarikázzák a kottában a hibákat. .. Furcsa módon úgyszólván háttal ülnek a színpadnak. Egyedül a rendkívül csinos jugoszláv karnagynő tudja csak tekintetüket a színpad felé fordítani. Annál tevékenyebben kapcsolódik a pódiumhoz a közönség. Soraiban a város polgárain kívül muzsikusok, karnagyok az ország minden részéből, itt- ott valamelyik külföldi kórus tagjai, az előkelőség között ott van Fanfani, a szenátus elnöke is. A színpadon a természetes lámpalázon kívül előszón ijedtség fog el: alig halljuk egymást. De később ezt is megszokjuk. Itáliai emlékek Talán nem túlzás, ha azt mondom, a magyarok lettek a közönség kedvencei. Női karunk csak 3 hónapja létezik külön is (ki tudja, miért, csak májusban tudatták velünk, hogy mi megyünk Arezzóbal). Most igazi, sokéves múlttal rendelkező női karokkal kell fölvennünk a versenyt. És mégis, a Pünkösdölő és a Magas a rutafa sj- kere minket is megdöbbentett. Tapsvihar, kiabálás, lábdobogás, a páholyokban fölállva, lelkendeznek a nézők. A 20 lány, mert ennyi a létszámhatár, örömében sírva jön le a nézőtérről. Péntek este eljön a hatodik, utolsó színpadralépésünk is. Ma már negyedszer állunk pódiumra, negyedszer öltözünk, negyedszer pumpáljuk fel magunkat, negyedszer jövünk le a hegyről. (Ez az ára a döntőbejutásnak!) Most halálos fáradtan, mégegyszer utoljára a folklór döntőjében meg kell mutatni, mi a virtus. Még a kulisszák mögött várunk, hogy mindjárt színpadra lépjünk, mikor a nézőtéren kihirdetik az eredményt, a két órával előbb lezajlott nőikari verseny győzteseit. Itt tudjuk meg, hogy harmadikak lettünk. És 'már a hangszóró nevünket mondja, vonulnunk kell befelé. Most mindent bele. „Esti dal” ... „Szeged felől” ... így még talán sosem sikerült. A hatás leírhatatlan. Már rég levonult a kórus, de a közönség szinte tüntetőleg nem hagyja abba, újból és újból ki kell menni meghajolni. Ez talán már nem is csak nekünk, de egy kicsit a zsűrinek is szól... Koncert után tódul ki a közönség. Sokan fölismernek bennünket, a színház kapujába köszönnek, tapsolnak, odakiáltanak: „Primo posto!” A Giulia nagyszerű előadásban, az a legjobb hivatásos együtteseknek is becsületére válna. Sajnos, a zsűri egyik tagja éppen pár hete ezt a művet énekeltette lemezre. Természetesen most élénken él benne saját felfogása ... S ki nem a magáéra esküszik elsősorban? Meg fogjuk vásárolni ezt a lemezt, az biztos! Haselböck „Erschinen ist...” c. műve volt az egyik kötelező szám. Ezzel meg így jártunk: a bécsieket a szerző maga tanította be művére. így a zsűri most már az ő előadásukat fo- gadta el abszolút hitelesnek, s a többiekét ehhez mérte ... Záróest. Egy páholyban szorong egy csomó magyar, meg a szardíniái kórus tagjai. Szünetben feljön az olaszok karnagya. Díjat nem nyertek, de boldogok. Mit sem törődnek a lent zsibongó nézőtérrel, s rázendítenek Bachieri Jubilate-jára. Együtt énekel a nehány cagliöri és pécsi énekes. — Ez volt a fesztivál legszebb produkciója, mondja csillogó szemmel a karnagy Kirándulás egy olasz faluba Szombat délután autóbusszal egy kis hegyi faluba, San Niccolo-ba utaztunk. Hűsítő italok és Martini után a koncert egy festői terecskén egy görög templomra emlékeztető, oszlopsorok fölé emeit tető alatt zajlott. Később megtudtuk, ide vezetik a marhákat, rájuk sütni a bélyeget. A falu népe, köztük sok turista is, állva tolong az emelvény körül, csak bizonyára mindkét félnek emlékezet*» marad. Ök egy távoli népre csodál* koztak rá, mi meg megismertük, milyen lehetett egykoron az olasz commedia del’ arte ... Túl az izgalmakon, a kórus egy arezzói klubházban iszik a sikerekre. Éjjel 3 körül látjuk, hogy kezdi el munkáját egy pék. Kinyitotta műhelyét, a világosság csal oda bennünket. Itt vásárolni kell, és nézni, hogyan sül a villanysütőben a kenyér. Aztán kiderül, négykor már lesz frissensült pizza. Hát ezt nem lehet elmulasztani. Egy hattagú társaság inkább nem fekszik le, úgyis oly kellemes meleg az éjszaka. Egy szobor talapzatán ücsörögnek, majd honnan, honnan se, ugyanannyi szardíniái legény keveredik elő, már régóta barátok vagyunk. A Cagliari Kórus tagjai nagy futballdrukkerek. Aki kimondja a varázsigét: RÍVA LA GRANDE, azt máris a szívükbe zárták. Ök Chiantit hoznak a pizzához, mi barackpálinkát. Közben az egyik fiú, okit itt Arezzo- ban kocsit bérelt, beülteti a társaság egy részét autójába, s száguldozni kezd a meredek és szűk utcákon, csak úgy a nagy éjszakába ... A magyarok kipróbálhatják, mi a halálfélelem, amikor egyszeresük a rendőrautó a nyomukban. Filmeken látni ilyen üldözési jelenetet Az igazoltató járőrnek az olaszok szélsebesen magyarázni kezdik, magyar barátaiknak akarták megmutatni a várost. Igyanak hát ők is a kitűnő magyar kórus egészségére. A rendőrök sem állják meg nevetés nélkül, s egyikük megkóstolja a barackpálinkát. „Ilyet csak az istenek isznak" nyújtja a bütyköst társainak. Barátságos kézfogás, s egy parkot mutatnak, ahol el lehet fogyasztani a közben megsült forró pizzát, a chiantit, a csöndes dalolással barátkozni lehet, míg csak fel nem jöp a nap .., Búcsú dallal A három díjból két nappal meg lehetett hosszabbítani itáliai tartózkodásunkat. Egyet Firenzében, egyet Velencében töltöttünk. Este tízkor adtunk egymásnak találkozót a Szent Márk téren. Addigra már mindenki megnézte a San Marco-t, a Doge-palotát, a Frari templomot Tiziano két csodálatos oltárképével és Monteverdi sírjával, utazott a vaporetton, ette a galambokat ... A Palazzo Comunale, a városháza, ahol a karnagyok fogadását tartották Capella karnagya odajön, tavaly ő is a zsűri tagja volt. Mutatja most saját, „maszek” pontozását: a legmagasabb pontszámot adta ... Sajtó A Corso Italian sétálunk, amikor észreveszünk az egyik kirakott újságban egy nagy piroskeretes képet. Közelebb megyünk: a mi fényképünk. Az élelmes újságos így hívta föl a kórusok figyelmét a La Nazionera. A nagy firenzei lap mindennap részletesen foglalkozott a versennyel. A kép az arezzói állomáson ábrázolja a kórusunkat, éppen leszálltunk a vonatról. A vegyeskari döntő után két kép az újságban egymás mellett: az 1. díjas észtek és a 4. díjas magyarok a színpadon. Tán nem minden tendencia nélkül hagyva ki a 2. és 3. helyezetteket ... (Meg kell jegyezni, hogy a vegyeskari mezőny sosem volt a „magyaroké”. Előttünk mindössze két kórusnak sikerült ebben a mezőnyben helyezést elérnie!). A La Nazione egyik számában, értékelve a versenyt, részletesen elemzi az I. díjas, valóban kitűnő t-aIlinni kórus produkcióját. Aztán fölteszi a kérdést: vajon hol végződik az amatőr mozgalom, és hol kezdődik a hivatásos muzsikálás? A verseny rendezőségének pontosabban kellene meghúzni a határokat. Kulisszák mögött A vegyeskari döntő után Colacicchi professzor, a verseny igazgatója elragadtatással nyilatkozik Debussy produkciónkról. Mint mondja, a Trois chansons-t még nem hallotta ilyen a gyerekek ülnek le az első sorokban a földre. Elkezdődik az egyórás műsor, közben a gyerekzsivaj nem szűnik, nekünk kiabálva kell énekelnünk. A nézőket semmi sem zavarja, nagyon élvezik az egészet. A harmadik számot én vezénylem. Egyszercsak látom, a szoprán majd kipukkad a nevetéstől, alig tudom a művet megmenteni. Csak később tudtam meg, hogy egy kis kölyök mögémállva leutánozta mozdulataimat. A közönség ezt éppúgy élvezi, mint később az ismeretlen, különös magyar népdalokat. Vidám, családi miliőben folyik a hangverseny, Egy kis téren leülünk a lépcsőkre s olasz canzonettát kezdtünk énekelni. Hamarosan kíváncsi embergyűrű vesz körül bennünket, olaszokból és külföldiekből. A filmfesztivál éppen most zajlik, sokan éppen vetítésről jönnek. Három szám után továbbsétálunk, de a tömeg utánunk. Most egy templomlépcsőn folytatódik a koncert, majd egy kis rio fölötti hídon, aztán ismét egy bájos, zárt tér következik ... Másfélórás sétakoncert, a járókelők élvezik a váratlan eseményt, nejeik is emlékezetes lesz az éjszaka. Holdfény, sikló gondolák, s ódon paloták között olasz, francia és magyar muzsika a szerenád ... Tillai Aurél Firenzei utcarészlet t á
