Dunántúli Napló, 1971. szeptember (28. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-05 / 209. szám

1971. szeptember 5. DUNANTOLI NAPLÓ A munka és a norma Nincs több munkáskéz —a meglevővel kell jobban gazdálkodni A munkaerőpiacon azok áll­nak sorban, akik új munkáske­zekre vadásznak. A vállalatok néhány év alatt felszívták a munkaerő-tartalékokat, s ezt a folyamatot hűen tükrözte az egy­helyben topogó termelékenység. Az embervadászat tovább folyik. Pedig: Ma is kapun belüli mun­kanélküliség van. Ha az utóbbi években felduzzadt adminisztrá­ciós létszám, mondjuk 10—20 százalékkal csökkenne, a válla­latok meg sem éreznék. Vannak még jócskán tartalékok. Ezek a tartalékok jobb munkaszervezés­sel, normaigazítással kiaknázha­tok. Mindez, sajnos, a vállala­toknál harmadrangúvá degra­dált kérdés. Ezzel a megállapí­tással kezdjük az elemzésünket. Beszélgetőpartnerünk Sági Ti­bor, a Megyei Tanács munka­ügyi osztályának főelőadója. Indokolt o teljesítmény­bérezés kiterjesztése Bár egyes vállalatok a mun­kaerő-tartalékok kimerülését lát­va tettek lépéseket a hatéko­nyabb munkaszervezés érdeké­ben, e téren még nagy a közöm­bösség és az érdektelenség. Ha csak az ideális munkahelyi kör­nyezet kialakítását tekintjük, mint ami szintén teljesítményfo­kozó tényező, nagy az adósság. Hol vannak még attól a válla­latok, hogy a „legfőbb érték az ember” ne csak frázis, deklará­ció legyen, hanem mindent megtegyenek embereikért? A baranyai vállalatoknál a fi­zikai dolgozók körülbelül 60— 70 százaléka dolgozik teljesít­ménybérben. A teljesítménybé­rezés kiterjesztése indokolt len­ne további területeken, de nem mozdul semmi. A munkanormák karbantartása is rendszertelen. A normák felülvizsgálata és kor­rigálása a legtöbb esetben el­szakad a termelési technológi­áktól, a módosítás mechanikus, a veszteségidök feltárása rend­kívül lassú ütemben halad. Munkanaptanulmányokat egy­két nagyvállalat kivételével, se­hol sem végeznek. Még azoknál a vállalatoknál is, ahol a nor­mákat folyamatosan felülvizsgál­ják, általában csak arra törek­szenek, hogy a teljesítményszá­zalékot megfelelő szintre állítsák be, s a legritkább esetben kötik össze a normák kialakítását vagy felülvizsgálatát a munka- módszerek elemzésével, a telje­sítményszázalékok szóródásának vizsgálatával. A normák szigo­rítását nem egy esetben az alapbérek párhuzamos emelésé­vel kötik össze. A normakarban­tartás így teljesen elveszti ösz­tönző jellegét. Nagyobb hatékonyságot az irodákban is! Nemcsak a fizikaiaktól, de az alkalmazottaktól is joggal el­várjuk a hatékonyságot. Egyre többen ülnek az íróasztalok mel­lett. Az alkalmazotti állomány- csoport, ezen belül is az ala­csonykeresetű adminisztratív dolgozók létszáma az utóbbi években indokolatlanul emelke­dett, egyáltalán nem állt arány­ban a termelési követelmények­kel. A sok új kávéfőző az üze­mi légkört is rontja. Felvettek adminisztratív dolgozóikat, de egyáltalán nem biztos, hogy le­terhelésük 100 százalékos. Nos, a fejlett nyugati országokban nem ritka, hogy egyes sablon­munkát végző irodisták normára dolgoznak. Hol tartunk mi még ettől? Nálunk előfordulhatnak olyan esetek is, amikor a telje­sítménybérben foglalkoztatottak egy részét átállítják időbéres- nek. Az „indok": a teljesítmény­bérek elszámolása bonyolult, az adminisztráció nagyon leterhelt Holott ennél a vállalatnál az alkalmazotti létszám sokkol gyorsabbon emelkedett mint a munkáslétszám. A leterheltség meg éppen a szervezetlenségből fakad. Az elmondottakból adódnak a feladatok. Ésszerűbben gaz­dálkodjunk a munkaerővel. Meg kell szervezni a munkát és ezen belül is legfontosabb feladat a teljesítménybérezés kiterjesztése, ösztönző, kombinativ bérformák — ezek bizony ritka hollók gaz­daságunkban — bevezetése, a munkanormák folyamatos kar­bantartása. Azért vigyázzunk. A norma szigorítása nem egyetlen lehetséges módja a jobb mun­kaszervezésnek. Megtörtént már, srófoltak a normán, de annyi fá­radságot már nem vettek a vál­lalat vezetői, hogy a gépeket technológiai sorrendbe állítsák. És a norma is csak akkor tölti be a szerepét, ha a dolgozó mindig tisztában van azzal, hogy mennyi munkáért mennyi bérre számíthat. Fokozott figyelemmel keN kí­sérni az időbérben foglalkozta­tottak leterheltségét, bár ennek megítélése kétségtelenül nehéz feladat, mégis, a vállalatoknál pillanatnyilag épp ezen a terü­leten találhatók a legnagyobb tartalékok. Kétségtelen, történ­nek már lépések, de végülis: olyan közgazdasági szabályzók kellenének végre, amelyek sok­kal inkább ösztönöznék a válla­latokat a kapun belüli munka- nélküliség megszüntetésére, a felesleges, főként az adminiszt­rációs létszám leépítésére. Ugyanakkor a vállalati bérgaz­dálkodás kialakításánál szoro­sabb összefüggést kell teremte­ni a végzett munka hatékonysá­ga és az anyagi megbecsülés között. Ha nagyobb a leterhe­lés, fizessenek többet. Meríteni a belső tartalékokból Ami a vállalatok munkaügyi apparátusát illeti, sajnos, közei sem áll rendelkezésre megfele­lő szakember gárda. A munka­ügyisek nagyobb részének nincs komolyabb szakképzettsége. To­vábbképzésük is megoldatlan. Változást jelenthet az, hogy a Munkaügyi Minisztérium végre elkészítette a munkaügyi to­vábbképzési rendszer egységes koncepcióját. Ennek megfelelő­en a Megyei Tanács munkaügyi osztálya a baranyai munkaügyi szakemberek részére egyéves továbbképző tanfolyamot indít. A tanfolyam októberben indul. Ha csodákra, gyors változásokra nem is számíthatunk, eredmény­ként könyvelhetjük el a holt­pontról való kimozdulást. A vál­lalatok remélhetőleg most már komolyan hozzákezdenek a még mindig bőséges forrásnak szá­mító belső tartalékaik kiakná­zásához. Mert nincs több mun­káskéz. Miklósvári Zoltán Intézkedések a kő, kavicsfuvarozás fokozására Előkészületek a cukorrépa-szállításra A Központi Szállítási Tanács titkárságának irányításával a vasút és a cukoripar vezetői a napokban megtartották a ha­gyományos egyeztető tárgyalá­sokat. Az őszi forgalom egyik leg­nagyobb részfeladata a cukor­répa-fuvarozás. Az év végéig 1,9—2 millió tonna cukorrépát kell vasúton szállítani. Ehhez a csúcsidényben, amikor vala- menyi cukorgyár teljes üzemmel dolgozik, naponta 1200-1300 vasúti kocsira van szükség. A Központi Szállítási Tanács az illetékes két minisztériummal — az ÉVM-mel és a MÉM-mel — közös tervet készített, amely­nek alapján a répa feldolgozá­sáig meggyorsítják az építő­anyagok, elsősorban a kő-ka­vics szállítását. Az Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalat pécsi Sopiana Gépgyára elkészítette a paprikacsumázó gép első sorozatát. Ez a keresett konzervgyári gép több száz ember munkáját helyettesíti, óránként 8 ezer paprika magházát távolítja el — csumáz. Az ötletes gépet a vállalat saját tervező irodája konstruálta, amelyből az első tíz darabot jugoszláv megrendelőnek szállítják. Az idén még tíz darab készül el. Nehéz a két vállalat helyzete Októberben: alapozzák az új vágócsarnokot Mi lesz a vizsgálat eredménye? — Talán a szalántaiak Nemrég hírt adtunk róla: épül az új vágóhíd. Az azóta eltelt néhány hét alkalmat adott kicsit részletesebb bete­kintésre is. Hogyan áll jelen pillanatban a Húsipari Vállalat rekonstrukciója? Melyek a leg­sürgősebb feladatok? Ezekre a kérdésekre válaszolt Péter Ist­ván, a Húsipari Vállalat műsza­ki osztályának vezetője és Egerszegi Tibor, a Bm. Állami Építőipari Vállalat műszaki osz­tályának helyettes vezetője. Az építkezés a már korábban megkezdett szociális épületen Ismét pécsi pirogranitba „öltözik“ a belgrádi Moszkva Szállé A jugoszláv főváros szívében, a Terazijen áll a Hotel Moszk­va, amely a századforduló utá­ni években készült, s mint ak­koriban Európa számos középü­letét, ezt is gazdagon díszítet­ték a Pécsi Porcelángyár világ­hírű termékével, a különleges minőségű, rendkívül tartós és szép kerámia lapokkal. A má­sodik világháború alatt meg­sérült szállodát most helyreál­lítják. A restaurálás során meg­őrzik eredeti formáját, s tetőtől talpig ismét pécsi pirogranitba „öltöztetik” a négyemeletes, elegáns épületet. A helyreállí­táshoz százezer dollár értékű exportrendelést kapott a Pécsi Porcelángyár, amely már az utolsó tételeket is útnak indí­totta. A feladat nagyságára jel­lemző, hogy csaknem 200 000 elemet kellett elkészíteniök. A homlokzati és tetőburkoló lapo­kon kívül sokféle egyedi díszítő­idomot is szállítottak. folyik. Ennek alagsorát vakol­ják, valamint a helyszínen van a szakipar - a víz-, villany- és fűtésszerelők. A módosított ha­táridőre — 1972. június 30-ra — a szociális épületet minden bizonnyal át is adják. Májusban készültek el az új vágócsarnok tervei, amelyet a beruházó MEZÖBER azonnal továbbított a kivitelezőhöz. Az építtető szerint, bár szerződést még nem kötöttek, egy korábbi ígéret alapján idén ősszel meg­kezdik az épület alapozását. Az építő vállalatnál ezt a hírt meg­erősítették, az alapozást való­ban megkezdik a negyedik ne­gyedévben. Ide kívánkozik néhány meg­állapítás, amely segít a valós kép kialakításában. Köztudott az építők munkaerőhiánya. Er­ről az építkezésről jelenleg mintegy ötven fő hiányzik, szök­és segédmunkások. Továbbá: még van olyan kapacitás, ame­lyet itt tarthatnak, de szeptem­berben — a lakásépítkezések hajrája miatt az embereket in­nen is át kell csoportosítaniuk. Az alapozást ennek ellenére megkezdhetik, mert erre a mun­kára kevés élőmunkát fordíta­nak, kitűnően gépesítettek. Evenként kell megismételni o vágóhíd épületének műszeres vizsgálatát, hiszen annak idején bauxitbetonból épült. Augusztus 12-én jelentek meg az ÉTI szak­emberei, a vizsgálat eredmé­nye hamarosan várható. Köny- nyen lehet, hogy újabb helye­ken szükséges a tárnokkal való megerősítés, jelenleg a sertés­vágó, a sózó és a pácoló helyi­ségeiben állnak fatámok, a hű­tő, a csontozó és a nagyvágó­csarnok vasszerkezettel erősí­tett. Tekintettel a helyzetre - az Építőipari Vállalat és a Húsipa­ri Vállalat egyaránt nehéz hely­zetére - tárgyalásokat folytat­nak a szalántai termelőszövet­kezet építőbrigádjával is. Köny- nyítene, ha a transzformátorhá­zat — szabad kapacitásuk lé­vén — ők építenék meg. A ter­vek a múlt év elején már ké­szen voltak, szükség is lenne rá, ez látná el energiával c készülő épületeket. A rekonstrukciót továbbra is figyelemmel kísérjük, hírt adunk a legutóbbi állagvizsgálat ered­ményéről, valamint a szalán- taiakkal való tárgyalás kimene­teléről is. NÉVTELENEK Névtelen brigád. Tetteiket nem örökítették meg sem a dí­szes szocialista brigádnaplók, sem az újságok. Talán csak a Bányászati Aknamélyítő műsza­ki vezetői előtt ismertek a bri­gád dolgai. Csak néhány szót ejtünk arról, hogy az 1969. évi termelési eredményeik alapján a mecseki körzetben a legjob­bak voltak, egy évvel később pedig harmadikak. Annál töb­bet kell beszélnünk mostani ne­hézségeikről a bakonyai üzem vezetőjével. — Egy 450 méteres aknát mé­lyítenek, amely a bakonya' üzem szellőztetését lesz hivatott megoldani. Percenkéni 100 li­ter víz zúdul a nyakukba, za­vart, vetőkkel szabdalt kőzetben kell dolgozniuk, a gépekhez nincs tartalék alkatrész, nincse­nek jó szivattyúink, a bányásza­ink valamennyien 10—15 éves aknamélyítősök, ami egyrészt jó, mert a szakma minden csín­ját kiismerték, de ugyanakkor minden betegségét is össze­szedték már. A brigádvezető. Takács Rudolf, például már 6 évig nyugdíjban volt, úgy jött vissza dolgozni. Tulajdonkép­pen ő újszülött, .talán két-három éve dolgozik a brigáddal — mondja Nagy Emil. A bakonyai üzemből egv GAZ-on bukdácsolunk az erdő mélyén lévő aknához. Az üzem­vezető mielőtt kijöttünk megmu tatta az idei hűségjutalmakat — nem vitás, magasabb mint tavaly, jónéhány a 8—9 ezres, de 10 ezren felül is akad, ez pedig 60 ezer forint kerüli éves keresetet jelent! Ha ezt 12-vel elosztom, ijesztően összezsugo­rodik a havi fizetés, hiszen napi 12 órát távol vannak otthonról a bányászok. Arra számítok: az aknában majd a panaszok vé­geláthatatlan áradatával fo­gadnak. Biztosan szóba jön a rövidített munkahét miatti sza­badságelvonások kérdése, s annyi más, ami az idei bá­nyásznapon az ünnepi poha- razgatás közben is állandó té­ma lesz. A bődön 4 percig ringatózik a kötélen, amíg a 350 méteres aknatalpra ér. Az üzemvezető­től hallottam: ha decemberig sikerül kikaparni még 100 mé­tert, 30 ezer forintos jutalmat találnak az aknamélyítők a kő alatt. Zuhog a víz. Felnézni nem lehet. A gumiruha Is korlátozzc a mozgást, de a víz is azonnal elborítja az ember szemét. De "minek is. A kinti fényből ide egy szikrányi sem jut. Ami anyag, szerszám kell, azt a kin tiek pontosan leküldik. Egy-egy műszakban négy ember dolgo­zik az aknában, heten — vil­lanyszerelők, lakatosok, roko­kó- és szállítómunkások — kint­ről szolgálják ki őket. Az ak­nára egyesek azt mondják: kályhakürt. Ha elkészül, nem lesz ebben semmi. Se cső, se kas, se létra. Csak a bányale­vegő húz majd itt ki. A hato­dik szintet már bekötötték, fel­jebb érezni a bánya dohos, párás leheletét. Mások csak kútként emlegetik. Hát bizony, víz van bőven — úgy jön, mint­ha öntenék. Hangosan kell beszélni, kü­lönben a víz szavainkat is el­nyomná. így meg sokszorosan visszhangzik a kiabálásunk. El­képzelni is idegesítő, milyen zaj lehet itt, amikor a fúrógé­pek — egyszerre négy dübö­rögni kezdenek. Most azonban már falaznak. Az aknamélyí- tók csodálatos emberek. (Nem az újságíró túlzása, elismerik ezt a többi bányászok is.) Min­denhez értenek. Fúrnak, rob­bantanak, kezelik a legbonyo­lultabb markológépeket, aztán fogják a kőműves-szerszámot, s a legtökéletesebb falat épí­tik. Ha elromlik a szivattyú, a fúrógép, a vízcsap, megcsinál­ják — az akna mély, sokára er oda a lakatos. Éppen itt az aknász. Ha si­kerül, már csak néhány nap, s nyugdíjba megy. Huszonhá­rom éve dolgozik, mint akna­mélyítő. Kossuth-bánya, Béta­akna, lll-as akna, Zobák — 15 éve egyfolytában itt Bakonyán — valamennyi aknában ott a keze nyoma. Kossuth-ban a vé­re is. ő is rajt volt azon a mun­kapadon, amely olyan tragiku­san belezuhant az aknábo Élve maradt. Azt hittem, majd azt mondja, ez a legrosz- szabb, ahol valaha is dolgoz­tak — nekem úgy tűnik, ennél borzasztóbb munkahely nem le­het. Neki nem különös. Mesél­hetne arról, amikor a robbantás után még fél műszakig is füst­ben birkóztak a kővel . .. Lendvai Szilveszter szakveze­tő vájár is régi ember, bár ő azt mondja: még csak 15 éve dolgozom itt. Azelőtt? Mint a vásott kölyök — tejüzem, vasút, voltam paraszt is - kerestem a helyem. Itt aztán megra­gadtam. Itt mindig változatos- vágat, gurító, akna. Derekán lánccal felkötve a nadrág, kezét lilásvörösre áz­tatta a víz. — Mi ezt tanultuk, ezt csi­náljuk, itt öregszünk meg, » In­nen megyünk nyugdíjba vagy a stiglickeitbe. Bár apám adott egy jótanácsot: ha eszel, dőlj előre, ha alszol hátra, ha dol­gozni kell, húzódj félre ... Az aknában nem lehet fél­rehúzódni. Nincs hely. Ha csö­rög, a falhoz lehet lapulni, az­tán esik ahova esik ... A mun­ka elől meg senki nem akar félrehúzódni. Még az újak sem. Domonyi László és Nagy János néhány éve Dorogról kerültek ide. Azt vallják - régebben leg­alábbis azt mondták —, me­gyünk, ahol többet keresünk Most meg már négy éve mind­ketten ittragadtak. Munkácsi István — ebben a szakban ő az egyedüli csillés - 15 éve dol­gozik itt. Persze csak beosztásr csillés, máskülönben bármilyen munkán megállná a helyét Csak hát messze a város, aho a vájártanfolyamokat rendezik, amúgyis 12 órát távol van c családtól, így aztán havi 1000 forinttal kevesebbért hűsége;, és végzi ugyanazt, amit a töb biek. A brigádvezető most nincs műszakban. Beszélünk róla: va­lamikor kereskedő volt, a rőföt cserélte fel a csákányra. Vé­kony, szikár ember - az akna­mélyítősök általában vaskos emberek -, nyakkendős. 1962 ben rokkantsággal nyugdíjba ment, aztán visszajött, átvette ezt a brigádot, s konokul tör­nek a mélybe. Mindenhez ért. Falaz, mint egy kőműves, ja­vítja a szivattyúkat, irányítja a brigádot, mint egy tábornok... S ha nem megy a munka, ká­romkodik, mint egy kocsis — egészíti ki az üzemvezető. Negyvennégy éves, a legöre­gebb — a legfiatalabb meg Re- seterics János, de ő is már 29 éves, és már 10 éve itt dolgo­zik. Névtelenek. Napjában 12 órát együtt vannak. Igaz, mun­kaidőn kívül csak ritkán jönnek össze, ahányon vannak, annyi­felé laknak. De ha valaki há­zat épít, egy-egy mindig el­megy segíteni, ne -alaki munka közben mélyebbre hajtja a fe­jét, mindig van, aki megkérdi: összevesztél az asszonnyal? Be­teg a gyerek? S ha néhány napig valaki elmarad a munká­ból, megbeszélik: rég panasz­kodik, fáj a dereka, hiába, nem bírja már a tüdeje. S örömmel fogadják, ha visszajön: na, ki­dobott az asszony, hogy min­dig molesztálod? . . . A munkában a legjobbak között vannak. Baleset? Nem is emlékeznek, mikor volt komo­lyabb. Talán csak az írást kel­lene megcsinálni és éppolyan kiváló szocialista brigád lenné­nek, mint a „híresek". Lombos! Jenő /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom