Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

1971. augusztus 29. DUNANTOLI NAPLÓ 5 ♦ Az élő Lenin Pécsi szerzők könyve Leninről KÉPZŐMŰVÉSZEINK KISLEXIKONA Bizse János TANCDALFESZTIV ÁL, 1971. Az időszámításunk szerinti 1971. esztendő augusztus havának 25. nap­ján, midőn országszerte a Lajosokért dobogtak a szívek, a Táncdalfesztivál döntőjét követő reggelen azzal a megmagyarázhatatlan érzéssel ébred­tem, melynek hangulatában szétvá- taszthatatlarvul egybemosódott a pa­radicsomból való kiűzetés szomorúsá­ga, valami új és kegyetlenül szürke élet kezdetének sejtelme, valamint a hajdan ifjúkori lumpolások éjszakáját kísérő csömör keserűsége, bablevesre vágyódó szelíd nosztalgiája. Ezt a hangulatot szöveg- és dallamtöredé­kek lengték körül. A szövegekből ma­kacsul visszatért valami olyasmi, hogy „a lelkem korlátján áthajolsz", vagy efféle, ezt sosem értettem pontosan, de mindig lenyűgözött, mert nem tu­dom milyen képzetkapcsolással, Filin- szkyre emlékeztetett. Lám, így vezet az út a táncdaltól a „magas” és ezoteri­kus művészetig, avagy így posványosul mocsárrá a magas művészet a szöveg­íróik ajkán? — futott át rajtam, de azonnal a semmibe ts foszlott a gon­dolat A dallamok és ritmusok már a felismerhetetlenségig összekavarodtak, valami nyúlós és ragacsos masszává— az a já ebben a fesztiválban, hogy a döntőre már tökéletesen megismertük és meg is untuk a dalokat... igen, ez a csodálatos és heroikus ebben a mesterségben: fittyet hányni a hal­hatatlanságnak, eleve lemondani a maradandóság legcsekélyebb igényé­ről is, felgyújtani az érzékeket bele­kapaszkodni a fülbe, a képzeletbe, az emlékekbe, egy pillanatra felragyogni, aztán vállalni az unott mozdulatot, amellyel félredobnak ... Később eszembe jutott Gyufái Gál János zsürielnök érzékletes példája a táncdalok megítéléséhez szükséges szakértelemről, a csodálatos hasonlat az autók karosszériájáról és alvázáról, a motorról meg egyebekről, ez na­gyon megragadott előző este, s alig vártam a délutánt, hogy felkeressem kedvenc autószerelőmet, Jánost, aki rendkívül vonzó, ritka és különleges ember, mert nemcsak hogy nem vágja meg a dolgozót, hanem még tanulni is lehet tőle. Csak szűk, majdhogynem baráti kör számára praktizál, tanító hajlandósága miatt félig önkiszolgáló alapon, tehát a legélvezetesebben. Családi háza afféle boldog oázis a rokkant-autósok számára. Jánosnál már ketten is szorgoskod­tak, mire odaértem: a gyengébb nem számára hódító megjelenésű Szoba­festő és Mázoló, valamint a nem ke­vésbé jóvágású Mérnök. Mindketten abban a korosztályban, amelynek már csak stratégiai okokból is hasznos is­mernie a legfrissebb táncdaltermést. A Szobafestő egy föfékhengerreJ fog­lalatoskodott, amely menet körben makacsul a térdére spriccelte az ola­jat A Mérnök Skodájának vízpumpá­jával bajlódott, János pedig mindket­tőt javította felváltva, s közben még arra is jutott ideje, hogy a társasá­gomban érkező, titokzatos okokból ék­telenül zörgő masinát megvizsgálja. — Kialakítottad már a véleménye­det a táncdalfesztiválról? — kérdezte tapintatosan a Szobafestő, mire ösz- tönszerűen rávágtam, hogy dehogy, ami nagyjából igaz is volt, mert csak annyi elképzelésem volt az egészről, hogy levelet fogok írni Portugáliában élő nemlétező nagynénémnek, meg- érdeklódni, Salazáréknak mik voltak a benyomásaik. — Szerintem csak az Illések hoz­tak eredetit — nyilatkozott a Mérnök. — Igen — folytatta a Szobafestő —, az első dal bizony csak az elcsé­pelt olasz stílus hatásos, de szerény hazai lecsapódása. János nem szóit. Ö szerelt — És mi a véleményetek a zsűri el­nökének értékeléséről? — kockáztat­tam meg a kérdést. — Ami a lényeget illeti, igaza volt — szólt a Szobafestő. — Nem volt gyengébb ez a fesztivál sem, mint a legtöbb más európai. — Ami viszont a szakértelemmel kapcsolatos hasonlatot illeti — foly­tatta a Mérnök —, az egy kicsit sántít. A táncdal nem gépkocsi. Ha annak képzeljük, éppúgy tarthatjuk tojásnak is. Ebben az esetben pedig nem kell feltétlenül tyúknak lennünk, hogy meg­állapítsuk, ép-e vagy záp-e. János nem szólt egy szót sem, sze­relt tovább. Alighanem szeretett sze­relni, a táncdalfesztivált pedig már rég elfelejtette. Szederkényi Ervin daságpolitikai irodalom három kérdé­sét vázolja fel. Nevezetesen: a piac­kérdést és újratermelést, a csökkenő földhozadékot és földjáradékot, vala­mint az imperializmus lenini jellem­zését. Dr. Horváth Levente egyetemi do­cens: „Lenin tudományos módszere és az árutermelés a szocializmusban" című munkája, elmélyült tanulmányo­zás nyomán készült sommázat, nívós kritika, mind a szovjet, mind a magyar szakirodalomban fellelhető ún. „lenini tévedéséről szóló felfogásnak. A szerkesztő figyelmét elkerülte, hogy több szerző tanulmányának két címet adott, mást a könyvben, mást a tartalomjegyzékben. Kertész István a Megyei Pártbizott­ság munkatársa: „A lenini szövetke­zeti terv alkalmazása hazánkban" cí­men készített dolgozatában a magyar- országi mezőgazdasági termelőszövet­kezetek sajátos fejlődési jelenségeit vizsgálja. Dr. Komanovics József kandidátus, egyetemi adjunktus: „A lenini nemze­tiségi politika megvqlósulása Baranya megyében" címen írt munkájában, más munkáiból is ismert alapossággal ad rövid vázlatos áttekintést, a bara­nyai németek és délszlávok helyzeté­nek alakulásáról a II. világháborút követő években. A könyv tanulmányainak sorát Bocz Józsefnek, a Dunántúli Napló főszer­kesztőjének: „Lenin a kommunista sajtóról" c. írása zárja. Lenin életé­ben, forradalmi tevékenységében nagy szerepet játszott a sajtó. A szerző ta­nulmányában végigkíséri és bemutat­ja Lenin kapcsolatait a forradalmi saj­tóval. Félreérthetetlenül mutat rá arra az aktuális lenini tanításra, hogy a forradalmi sajtó ereje igazmondá­sában rejlik. E könyv 2000 példányban, dr. Tóth József, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága Oktatási Igazgatóságának igazgatója gondozásában került ki­adásra. Szita László Ezt megelőzően a pártban és a társa­dalmi rendszerünkben a lenini normák helyreállítására volt szükség. A pár­ton belül, a társadalmi életben ezután fokozatosan eljutottunk a különböző érdekek szerepének reáh's megítélésé­hez. Ambruszt György az Oktatási Igaz­gatóság helyettes igazgatója: „Lenin a forradalmi propagandáról" írt cik­kében a mai propagandistáknak mu­tatja be a „mindig harcoló, vitázó Le­nint”, akinek a forradalmi propagan­dában a „valóság tisztelete, igényes­sége, tömegekkel való mély, közvetlen kapcsolata” ma is a legkiválóbb példa. Dr. Molnár István az Egyetemi Könyvtár osztályvezetője: „Lenin mű­vei és a magyar munkásmozgalom" című tanulmányában a leninizmus ma­gyarországi jelentkezését, majd a munkásmozgalomban való elterjedé­sének szakaszait vázolja fel. A szerző utal arra, hogy a felszabadulást kö­vetően a pécsi Szabadság Nyomda kiadásában jelent meg először Lenin­nek: „Az állam és forradalom” és „A baloldaliság a kommunizmus gyermek- betegsége” című munkája. Tanulmá­nyának olvasása közben vetődik fel, hogy nem lenne érdektelen egy vizs­gálat. Lenin műveinek a baranyai­pécsi munkásmozgalomban való je­lentkezéséről. Somogyi János egyetemi adjunktus „Az elmélet és gyakorlat közvetett egysége a lenini politikában" című tanulmánya a marxizmus és munkás- mozgalom egységének dialektikus, rriinde'n jelentős társadalmi-történelmi fordulatnál szükséges megújítása fon­tosságát mutatja be. Dr. lóri János kandidátus, egyetemi docens: „Lenin és a valóság megvál­toztatásának filozófiája" című írásá­ban a lenini társadalomfilozófia lé­nyeges jegyeit elemezve hangsúlyoz­za, hogy a marxizmust és leninizmust nem befejezett tanításként, hanem „olyan gondolati rendszerként kezel­jük, amely állandóan tovább építen­dő.” Dr. Judi István kandidátus, a Jog- tudományi Egyetem dékánhelyettese: „Lenin és a munkaerkölcs" című ta­nulmánya a szocialista termelési, tár­sadalmi viszonyok között kialakuló és fejlődő, a munkához való új viszonyt vizsgálja a lenini tanítások fényénél. Három dolgozat a szocialista gaz­daságtan tárgyköréből választotta té­máját. Tóth Lajos: „Lenin gazdaságelmé­leti vitái" című írásában a lenini gaz­TENGERI EMLEK. (olajfestmény) 1920-ban Pécsett született. Tanulmányait a budapesti Képzőművésze*! Főiskolán végezte, 1944-ben. Azóta Pécsett dolgozik, a Művészeti Szakközép- iskola művész-tanára. 1947 óta rendszeresen részt vesz a dél-dunántúli szer­vezet hazai és jugoszláviai kiállításain. Több egyéni kiállítása is volt, legutóbb 1971-ben, Pécsett. 1958 óta kapott állami megbízásai: Tab, kultúrház, 9 m2-es sgraffit; Pécs újmecsekaljai munkásszálló, 6 m2-es mozaik: Pécs Köztársaság téri óvoda, 5 m2-es falkép; Komló — négyóm2-es mozaik, városi házak falára. A mai magyar képzőművészetben a modem alkotói módszerek képviselői közé tartozik. Nonfiguratív kompozícióinak indítékát a természeti táj és az ipari üzemek gépóriásainak ritmikus üteme sugallja. Egyformán járatos a táblakép, vagy az építészetben alkalmazható murális technikák művelésében, a fémek formálásában. Festményei derűsek, szemlélésük örömöt nyújt. Lendü­letes, dinamikus formációi képeinek felületét átszövik, behálózzák, mindig ügyelve azonban a vízszintes és függőleges tagozódás ritmikus egyensúlyára. A táj és a gépi szerkezetek vizuális élményét sajátos festői rendbe zárja, színekkel és formákkal érzékelve azokat a szépségeket, amelyeket a nem­művész ember tekintete a hétköznapok megszakottságával elkerül. Művészi pályája, életútja egyenletes ütemű. Kifejezésmódja, festői for­manyelve évek óta meghatározott és azonos értelmű. Gondolatait gyakran több kompozíción, szín- és formavariációkon érleli tovább. A dél-dunántúli képzőművészeti élet szervezésében hosszú ideje tevékeny részt vállal. A Magyar Képzőművészek Szövetségének tagja. Beszélgetések életről, irodalomról Bertha Bulcsu interjúi a Jelenkorban KÖZEL KÉT ESZTENDEJE jelent meg a folyóiratban az a Kalász Mártonnal folytatott beszélgetés, mely elindította ezt a mindmáig tartó érdekes és sike­res interjúsorozatot. Azóta tizennyolc írót vallatott meg Bertha Bulcsu, s a hírek szerint a további számokban még sor kerül néhány beszélgetésre. A sorozat első részében a fiatalabb generációhoz tartozó írók, költők szó­laltak meg, többek között Arató Ká­roly, Kiss Dénes, Szakonyi Károly, Ga- lambosi László. Most a Jelenkor kö­rének idősebb nemzedéke van soron. A nyári számmal bezárólag Csorba Győzővel, Weöres Sándorral, Pákolitz Istvánnal, Takóts Gyulával, Kende Sán­dorral, Takács Imrével és Csuka Zol­tánnal beszélgetett a szerző. Már az első interjúk után megálla­píthattuk, hogy a neves fiatal író eb­ben a műfajban is izgalmasan újat tudott teremteni. Ami azonnal szem­betűnt az olvasónak, az az, hogy a beszélgetésekben valahogy természe­tes egyensúlyba került az élet és az irodalom. Elég gyakori az a felfogás, hogy egy íróval többnyire az .iroda­lomról illik beszélgetni. Ha belepil­lantunk a manapság szépszómmal megjelenő irodalmi interjúk egyikébe- másikába, máris kellő példával szol­gálhatunk. Bertha Bulcsu merészen el­vetette ezt a felfogást, s az irodalom­hoz szorosan hozzákapcsolta az életet is, sok esetben az író magánéletét. De szigorúan ügyelt a mértékre, egyetlen alkalommal sem engedte szabadjára a kíváncsiskodást. Kitárult előttünk az író műhelye, ahol a be nem avatottak számára néha titokzatos dolgok történnek. Be­nézhetünk az ajtaján, sőt hallhatjuk miről beszélget a baráti asztalnál — melyre igen gyakran a pohár bor is odakerül — Bertha Bulcsu és hőse — az író. Az interjú igen kényes műfaj. Köny- nyen abba a hibába eshet a készí­tője, hogy akarata ellenére szokvá­nyos kérdéseket tesz fel, s a beszél­getés elszürkül, érdektelenné válik. Különösen mostanában áll fenn en­nek a veszélye, amikor kissé divattá vált az Vnterjúkészftés irodolmi éle­tünkben. A sablon buktatója mellett a másik véglet az indokolatlan kíván- csiskodás. Ez utóbbira napjainkban szerencsére csak elvétve akad példa. Bertha Bulcsu jó érzékkel kerülte el a veszélyeket, s ebben bizonyára sze­repet játszik hajdani újságírói gya­korlata. Megtanulta a kérdezés tudo­mányát, mely nemcsak a riporter, ha­nem az interjúkészítő esetében is döntő fontosságú. Köztudott, hogy mennyire lényeges a kérdező lelemé­nyessége, ka jó kérdés félig-meddíg már magában hordozza a jó felele­tet is. EGÉSZ SOR ilyen jő kérdést össze- gyűjthetnénk az interjúkból, melyek őszinte, nyílt vallomásra ösztönzik az írókat. Nem ritkán meghökkentően eredetiek, mint például a Takáts Gyu­lához intézett egyik kérdés: „Mikor sírtál utoljára?” Az olvasó esetleg illetlennek találja, hogy felnőtt em­bertől kérdeznek ilyesmit. Am amikor a feleletet olvassa és meggyőződik, hogy mekkora mélységekig, emberi titkokig tud lehatolni egy effajta kér­dés, máris természetesnek és jogos­nak érzik. „Az éjszakát vagy a nap­palt szereted jobban?” — vallatja Csorba Győzőt. S a költő válaszából mélyértelmű filozófia kerekedik ki: „Számomra az éjszakák inkább félel­metesek. Nem szeretek ébren lenni, még kevésbé felébredni. Pőrén, cif- rátlanul látom ilyenkor a dolgokat, s fizikaitág érzem az időt és az idő múlását. Mérhetetlenül nehéz elvi­selni.” A közvetlenség, a természetesség je­len van azokban a kérdésekben is, melyek az író munkássága vagy ál­talában az irodalom körül tapoga­tóznak. Távol áll Bertha Bulcsútól az irodalomtudósi nagyképűség, különö­sen az a fajtája, mellyel lépten-nyo- mon találkozunk napjainkban. Vilá­gos, érthető kérdéseire hasonló fele­leteket vár, s meg is kapja. A baráti beszélgetések során maradandó ér­vényű gondolatok kerülnek a jegy­zetfüzetbe, melyekért egyszer bizonyá­ra előkeresik majd ezeket az inter­júkat. És nemcsak a szakmabeliek, hanem az érdeklődő olvasók Is, akik kíváncsiak Weöres Sándor, Csorba Győző, Takáts Gyula vagy Pákolitz István véleményére... Haladás, civi­lizáció, magány, család, életforma, a modern ember, háború, a kultúra jö­vője — mind-mind olyan kérdés, mely állandóan izgatja korunk emberét, s keresik rájuk a megnyugtató felele­tet. A válaszokból végül is minden eset­ben kerek, egész portré rajzolódik ki. írói és emberi portré. Ismételten hangsúlyoznunk kell ezt a kettősséget, mert az interjúk nagy erénye és ere­detisége éppen ebben a szerencsés kapcsolatban rejlik. A Takáts Gyulá­val folytatott beszélgetés során foly­ton előtűnnek a táj színei, mintegy kiemelve a költészetében jelenlévő pannon jelleget. Takács Imre küzdel­mes életéhez, megszenvedett költői megújúlásához a magánélet kisebb- nagyobb problémái keverednek. A népek kapcsolatának elmélyülését szorgalmazó Csuka Zoltánnal — aki hatalmas méretű fordítói munkássá­gával máris sokat tett ezért — a déli szomszédnépek irodalmát gyűjtő és kölcsönadó könyvtárról beszélget. Há­rom példát említettünk itt, de mind­egyik interjúban felfedezhetjük ezt az élet-irodalom kettősséget. Vannak visszatérő kérdések, melye­ket csaknem minden alkalommal fel­tesz az írónak Bertha Bulcsu. Közöt­tük olyanok, melyek elkerülhetetlenek egy irodalmi beszélgetésben, mint pél­dául: Most min dolgozol? Mik a ter­veid? Mikor dolgozol és hogyan? Ezek az ismétlődés ellenére sem zo- varóak, mert az olvasó az efféle kér­désekre, különösen ha kedvelt írójá­ról van szó, mindig kíváncsi. Am a „Mi a véleményed a nőkről?" kér­dés nem minden esetben helyénvaló, némelyik megkérdezett kissé feszélyez­ve is érzi magát, különösen a felesé­ge jelenlétében ... AZ INTERJÚK kicsit Bertha Bulcsúra is hasonlítanak. Csak ő készíthette el így őket, írói egyénisége mindegyikre rányomja a bélyegét. Egyediek, ere­detiek és szellemesek. Kovács Sándor Az MSZMP Baranya megyei Bizott­sága Oktatási Igazgatósága 111 ol­dalas ízléses kiadványban adta közre a Lenin centenárium jegyében rende­zett tudományos emlékülés anyagát: „Az élő Lenin" címen. Mint a cím is reprezentálja, a szer­zők a lenini életmű olyan kérdéseit ta­nulmányozták, elemezték, amelyek a gazdasági, politikai életben, a párt­munkában, valamint a tudományos életben és az ideológiai fejlődésben mély aktualitással jelentkeztek az el­múlt években és napirenden vannak ma is. A könyv cikkeinek értéke, figyelmet lekötő izgalmassága többek között abban van, hogy nem elvont „elmé- letieskedó” metódussal, hanem a va­lóságot megragadó, konkrét elemzésre törekvő kifejtéssel mutatnak be, „al­kalmaznak” a lenini tudományos anyagból. A könyv első tanulmánya G. N. Go­likov a történettudományok doktora, a Szovjetunió Kommunista Pártja Marxizmus—Leninizmus Intézetének szekcióvezetője: „A lenini eszmei örökség korunkban" című kása. Ér­dekesek az új Lenin dokumentumok sorsára vonatkozó historiográfiai ada­tok. Felvetődik a tanulmány olvasása közben, hogy még mindig milyen ha­talmas az az anyag, amely a magyar olvasók részére hozzáférhetetlen. Nagy figyelmet érdemel Golikov cikkében Leninnek a nemzeti kérdésről szóló összefoglalása. Síkfői Tamás egyetemi adjunktus: „Lenin a társadalmi szervezetek sze­repéről a szocialista demokrácia rendszerében“ című cikkében a lenini tanítások nyomán, a különböző társa­dalmi tömegszervezeteknek ma külö­nösen nagy aktualitással jelentkező feladatairól út. A magyarországi vi­szonyokat is elemezve, a téma törté­neti fejlődését vázolta fel. A tömeg­szervezetek és különösképpen a szak- szervezetek érdekvédelmi feladatai a gazdasági irányítás új rendszerének megerősödése idején váltak világossá.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom