Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-08 / 186. szám
1971. augusztus 8. DUNANTŰLI NAPLÓ 7 Zenei mozaikok Lahtiból A múzeumi évkönyv A KÖZELMÚLTBAN Finnországban jártam, Lahtiban. Felejthetetlen élményt jelentett, a testvérvárosunkban eltöltött hét, melynek különös varázst kölcsönöztek a fehér éjszakák, a Szent Iván-napot övező népünnepélyek lobogó móglyatüzei a Vesijörvi fenyvesekkel, apró színes nyárilakokkal, füstölgő kéményű szaunákkal övezett partján. Szent Iván éjszakáján órákon át zengett a dal, a túlsó parton éneklők visszhangozták az innenső parton lévők dalát, egy-egy csónak vidám utasai is csatlakoztak az énekléshez, melyben finn és magyar dalok fonódtak össze testvériesen. Kevés felejthetetlenebb pillanatnak voltam részese, mint mikor az éjféli nap fényénél finn dalosok és a Pécsi Madrigálkórus tagjai együtt énekelték a két nép himnuszát, vagy amikor az Ascon bútorgyár hatalmas bemutatótermében négerekkel találkozva együtt énekeltük a népszerű amerikai népdalt, a John brown's bo- dy-L Maradandó emlékűnk marad a meghatott tisztelgés Jean Sibelius szülőházánál és egyszerűségében » lenyűgöző sírjánáL E zenei élményeken tű) alkalmam volt megismerkedni a 90 ezer lakosú Lahti zenei vezetőivel. Karmesterekkel, művészekkel, akiktől sok mindent megtudtam Lahti zenei életéről. így mindenekelőtt az igen gazdag kórusmozgalomról hallottakat összegezem: számos kórus működik a városban, így a legutóbb Pécsett járt Lahti Kórus, melynek karnagya Paavo Kiiski igen sokoldalú zenei tevékenységet folytat. Ugyancsak járt már Pécsett a 80 tagú Lahti Férfikar Kalevi Koski- nen vezetésével. Sok jót hallottam a Paavo Rauhala vezényletével működő Lahti Kamarakórusról, valamint a munkás férfikarról, melynek vezetője Paavo Tiensuu. A kórushoz egy fúvós- zenekar is tartozik, mely nyaranta szabadtéri hangversenyeket ad. És természetesen jól ismerik Pécsett is a Lahti Oratóriumkórust, élén Urpo Pe- soneennel, aki egyúttal a városi zenekarnak is karnagya. Az oratóriumkórus most készül fennállásának 10. évfordulójára. Ez alkalommal a jövő év tavaszán Verdi: Requiemjét szólaltatják meg, de terveznek egy vendégszereplést Tallinban, ahol Mozart vagy Verdi Requiemje mellett Kodály: Budavári Te Deumát is előadják. Urpo Pesonentíl, aki Pécsett is mór több alkalommal vezényelt, megtudtam, hogy a városi zenekar havonta ad koncertet a modern, kitűnő akusztikájú Saipaus hangversenyteremben. Az elmúlt évadban, január 13-án magyar-est hangzott el, műsorán Bartók: Ki lehetett az első őr? Ki találta fel magát a fogalmat, ki állította az első őrt? Na, most elsétálok még a sarokig, ott hátatfordítok a lámpának és felnézek a holdra, és addig megfejtem ezt a találós kérdést. Én most őr vagyok. Nyugalom van, csendes éjszaka, — kissé hűvös — béke, a feladatom nem túl nehéz. Hány őr állt már itt előttem? És hány őr állt már szerte a világon, különböző posztokon. Még húsz lépés a sarokig. Nem hiszem, Román népi táncok, Liszt: II. magyar rapszódia című alkotásokkal, köztük Patachich: Hárfára és zenekarra írt koncertjével, melynek szólistája Elisabeth Leistola volt. Március 10-én pécsi művészek léptek pódiumra: Antal György, Bánky József, Gyemnán István és Paláncz Tamás. Urpo Pesonen megmutatta az őszi évad programtervezetét is, melyben szerepel egy Strauss-est, egy barokk-koncert és egy Juolukonsertti, azaz karácsonyi hangverseny, melyen Corelli Concerto grossoja és Händel: Hallelujája között felhangoznak Maros Rudolf régi karácsonyt daloi, Urpo Pesonen zenekari átdolgozásában. Évente operaelőadásokat is tartanak Lahtiban, a városi zenekar és a fúvószenekar, valamint Helsinkiből érkező vendégszólisták, helybeli énekesek közreműködésével. Az operaelőadásokat, melyeknek igen nagy a sikerük, Aarre Hemming vezényli. Öt szintén jól ismeri a pécsi közönség, az elmúlt évadban találkozhatott vele a pécsi koncertpódiumon. Tőle tudtam meg, hogy legutóbb Verdi Álarcosbál című operáját mutatták be tíz alkalommal Lahtiban, egyszer Turku- ban és Helsinkiben. Szerepeltek a Savonlinna nevű, 18. századi várkastély parkjában is, háromezer főnyi közönség előtt. Itt hangzott el többek között Aarre Merikanto: Juha című modem hangvételű operája. Merikanto a Sibelius Zeneakadémián tanított, és operáját első ízben Lahtiban mutatták be, amint azt Hemming büszkén újságolta. Megtudtam még azt is, hogy a jövő évad műsortervében a Bajazzók és a Parasztbecsület előadása szerepel. Aarre Hemmingtő) sok mindent megtudtam az általa vezetett zeneiskoláról is. Hotszáz növendékük van, valamennyi hangszert oktatják és igen szép számban tanulnak énekesek. A szolfézsoktatás azzal a Ko- dály-módszerrel folyik, melyet Pécsett tanultak meg, illetve Pécsről Lahtiban járt zenepedagógusok mutattak meg. EZ ÉVBEN Is volt finn résztvevője a Pécsi Nemzetközi Zenei Tábornak Matti Tuhkanen csellista személyében, ugyanakkor pécsi fiatalokat is meghívtak Lahtiba. Jandó Jenőt, a Lahtiban járt Madrigálkórus karnagyát megajándékozták első ének-zene könyvükkel, melyre igen büszkék. Jó érzés volt látni az egyik szerzőnek, Paavo Kiiskinek ragyogó arcát, midőn dedikálta Jandó Jenő részére első szó-lá-szó-mi könyvüket Dr. Nádor Tamás hogy addig eszembejut Eszembejut? Ez nem juthat eszembe, mert én ezt nem tudom, nem számoltam meg, nem is számolhattam, tehát én azt csak kitalálhatom, illetve kikövetkeztetem. Nahát, gyerünk. Mi az őr? Most hagyjuk a szolgálati szabályzatot, mert ezzel nem sokra megyünk. Miért ne. Az őr rendig őr volt, az, ami ma. Igenis, nézzük csak a mai őrt. Engem. Lényegében ugyanilyen volt az első őr is, csak nem ilyen JÓKORA KÉSÉSSEL jelent meg ez a kötet: 1968-ban kellett volna napvilágot látnia, s címlapján is a 13. szám után zárójelben az 1968. év szerepel. Reméljük, hogy az esedékes további kötetekre nem kell már sokáig várnunk: igaz, ez az újabban sokat vitatott nyomdai kapacitás kérdésétől is függ. Jó volna azonban, ha az Évkönyv előbb-utóbb utolérné önmagát, és talán a példányszóm további emelésére is gondolni lehetne. Igaz, az 1966. évi kötet még csak 400, míg az előttünk fekvő már 600 példányban jelent meg, de nézetünk szerint ez a példányszám is csekély, és legfeljebb a csereigények kielégítésére szolgál. Az Évkönyv pedig, a maga gazdag és szerteágazó anyagával valóságos alappillérét jelenti egy eljövendő dél-dunántúli enciklopédiának, annál is inkább, mert publikációival nem marad meg Baranya területén, hanem a szomszédos So- mogyra és Tolnára is kitekint. Talán nem illúzió azt képzelnünk, hogy az Évkönyv az elkövetkezendő években a nyolcszázas példányszámot is elérheti, hogy ezekből a példányokból aztán jut könyvárusi forgalomba is, s így az igen értékes, tudományos anyag szé- lesebbkörű érdeklődő közönség számára is hozzáférhetővé válik. Azt hisz- szük, ennek megvalósítása szép feladat volnál A teljesítmény mindenesetre már most impozáns, és a kritikus zavarban van, hol kezdje el tárgyalását, mit emeljen ki. Képviselve van a természettudomány, a régészet, a néprajz, a helytörténet, a művészettörténet, a muzeológia. A kötet szerkesztését még Dankó Imre igazgató kezdte el, aki azóta Debrecenbe távozott, s így a munkálatokat Mándoki László fejezte be. Mind Dankó, mind Mándoki cikkeket is közölt a kötetben: Dankó a pécsi és Pécs vidéki újtípusú kutakról, valamint a sellyei talpasház rekonstrukciójáról, Mándoki az 1816. évi kölkedi népszámlálásról és a Dél- Dunántúlra áttelepült moldvai magyarok találós kérdéseiről. A természettudományos részben Uherkovich Ákos és Vess Anna cikkei mellett elsősorban Horvát Adolf Olivér írását kell kiemelnünk, a Mecsek és a Fruáka Gora növényvilágának összehasonlításáról. A régészeti rész négy tanulmánya közül három angol nyelven jelent meg, mert nemzetközi érdeklődésre tart számot. Kissné Zoli- mann Zsuzsanna a villánykövesdi kőkori temető embertani anyagát elemzi, s az antropológiai leletek mediterrán kapcsolataira mutat rá. Ugyancsak Villánykövesden került elő az a relief-töredék, amelyben a publikáló Makkay János az i. e. IV. évezrednek, az ún. réz-kő-korszaknak valószínűleg kultikus jellegű emlékét (egy férfi-istenség ábrázolása) látja. Krato- vánszky Alán a Somogy megyei Kér- pusztán feltárt XI. századi, tehát Arfegyverre! a vállán őrködött. Az nem vitás. Lidinek hogy rebben szét az ajka. Ilyen könnyed, Hyen varázslatos mozgó nincs még egy a természetben. Lidi ajka. Nekem a szempillám is durvábban mozog, mint neki az ajka. Ha egyszer a körülmények olyanok lennének ... Kellene egy szép nagy, fűtött lakás. Letérdelnék Lidi elé és - megcsókolnám a két térdét. Két ennivaló térdét. Aztán bedugnám a fejem a szoknyája alá és a fejemre borítanám a szoknyáját. Az arcomat a combjára szorítanám, oda, ahol a harisnyának vége van. Ennek nincs értelme. En most őr vagyok. Éjszaka van, a géppisztoly csöve egészen átmelegedett a tenyerem alatt, és Lidi nem engedné meg ezt úgysem. Legfeljebb, ha elvenném feleségül. Mit mondjak, azért ez egy kis túlzás. Kálnoki honvéd, maga egy fantaszta. Mire akar maga megnősülni? — Jelentem, nem akarok megnősülne — Szóval nem Is szereti a menyasszonyát? — Jelentem, szeretem. Igaz, még nem a menyasszonyom. Csak úgy járok vele. Ha kapok kimenőt. Ha nem kapok kimenőt, nem járok vele. Legfeljebb gondolatban. No, gyere, karolj belém Lidi. ,Hű, a mindenségit. Ezt kellene rendszeresíteni a Magyar Néphadpád-kori temető „paleoszociográfiá- ját” adja, ahová illír, kelta és szláv törzsekkel keveredett magyar földművelő lakosság temetkezett. Bándy Gábor — ó immár magyar nyelven — kedves témájáról értekezik, az ún. „dunántúli mészbetétes edények népének” kelet-magyarországi kapcsolatairól. A HELYTÖRTÉNETI részben találjuk a kötetnek talán legjobb tanulmányát: Fancsovics György bőséges dokumentációval kísért cikkét (Adatok a pécsi, baranyai hadifoglyok és internacionalisták életéről, tevékenységéről, visszaemlékezéseik, naplóik alapján). Valósággal drámai részletek akadnak ebben a cikkben, az első világháborúról, az orosz forradalmakról és polgárháborúról. Arató Jenő sokat idézett naplóját érdemes volna alkalomadtán egész terjedelmében kiadni I Figyelmet érdemel ebben a részben Kőhegyi Mihály ugyancsak dokumentált cikke (Baranyai jobbágysérelmek), valamint Tóth Tibor írása a mernyei uradalom múlt századi juhtartásáról is. A néprajzi részben legjobban Sa- rosácz György (Baranyai délszláv népszokások II.: Temetkezési szokások a sokacoknál és bosnyákoknál) és Bosnyák Sándor (A moldvai csángók mondáiból) írása ragadta meg figyelmünket. Mindkét cikk nemcsak a délkelet-európai folklore, hanem az egyetemes európai művelődéstörténet szempontjából is sok érdekes problémát vet föl. Becses tanulságot nyújt Zentai János cikke is (Két adat Ormánság népének régi életéből). Hegyi József zenetörténeti vonatkozású Berze-Nagy-cikkéről mór megemlékezett a Dunántúli Napló. Emeljük végül ki a művészettörténeti részből Martyn Ferenc legjobb ismerőjének, Hars Éva igazgatónőnek elmélyült elemzését a pécsi mester portréművészetéről, továbbá Romvá- ry Ferenc sorozatának (A Modem Magyar Képtár története) II. részét, sok fontos és értékes információval a pécsi művészeti kultúra minden eljövendő kutatója számára. A MŰVÉSZETTÖRTÉNETI részben közli a sokoldalú Kőhegyi Mihály Székely Bertalan két levelét Zsolnay Vilmoshoz, a muzeológiai rész pedig magyar és német nyelven tájékoztatást ad a baranyai múzeumok 1968. évi működéséről. Sajnáljuk azonban, hogy az 1965. és 1967. évi kötettől eltérően most nem találunk tanulmányt a római régészet köréből. A Pannónia- és Sopianae-kutqtást éppen Pécsett nem volna szabad elhanyagolni! Vele még teljesebbé válnék az a körkép, amelyet az Évkönyv a Dél- Dunántúl természet- és társadalom- tudományi problematikájáról elénk tár. Angyal Endre seregben. Minden őr, éjszakai őrségben azzal a hölggyel járhat, állhat, akit szeret A menyasszonyával. Ej, ha ezt a vezérkar magáévá tenné. Mert a lányokon nem múlna, a lányok jönnének. Kart karba fűzve, a fejét idehajtaná a vállamra, és minden fordulóban egy puszi. Én helytállnék így is, nem vitás. És a nők éberek. Több szem többet lát Hadititokba nem lennének beavatva, a körletbe természetesen nem lennének beeresztve, csupán a külső őrök mellé lennének rendszeresítve. Ez igen. No, hülyeség. Egyszer... tudnám normális gondolatokkal végigállni a hét órát Lukács azt mondja, hogy ő, amikor elkezdi a szolgálatot, elkezd egy problémán gondolkodni, és azt boncolgatja szisztematikusan, egész idő alatt. A múltkor például eltervezte, hogy milyen családi házat fog építeni magának, mennyiért, mikor, mindent a legapróbb részletekig. — És azt, hogy a feleségeddel mit fogsz csinálni benne, azt nem? — Nincs feleségem. — De majd lesz. — Természetesen. — És arra nem gondoltál? — Az nem gondolati téma, az ábránd. — Téged nem érdekelnek a nők? — De igen. Csak egy nőt nem lehet megszervezni. — Ez igaz. Űj Arany Jánosanekdoták Űj Arany János-anekdotók kerültek elő Nagyszalontán, ahol az Arany János Múzeum hozzáértő igazgatója, Fóbián Imre hozzálátott a még élő szájhagyomány felkutatásához. A végleges Arany családfa összeállítását célzó munkája során módjában állt kiegészíteni Jámborné, Arany Sára ma is élő leszármazottainak történetéből, visszaemlékezéseiből az eddig jobbára alkolomszerűen előkerült históriák, adomák sorát. A költő családja ugyanis Arany Lászlóval kihalt, s ma már csak Sára nénjének sokszámú leszármazottja őrzi leginkább a költő emlékét. A múzeum munkatársai 156 rokont nyomoztak ki. Olykor detektívi bravúrral. Megállapításuk szerint elsősorban ^a negyedikági rokonok őrzik leginkább a családi tradíciókat, ápolják Arany emlékét. A többi azonkívül, hogy tisztában van őseivel, nem őriz semmilyen hátrahagyott családi mondást, adomát. Molnár Zsuzsánna 85 éves asszony mesélte: „Nyáron Arany János kinn lakott a Margitszigeten. Sétálgatott és elejtette a botját, ő is rosszul láthatott- mint én ... — lehajolt a botja után a homokba, de nem lelte. Frigyes főherceg emelte fel neki, mert éppen arra járt, a szolgája is felvehette volna, de nem engedte, így is nagy tisztesség vót neki, hogy segíthette Aranyt." — „Jámbornénak tartozott Kalapos Balogh. De nem tudta megvenni rajta az adósságot. Ezért felírta a gerendára : Az isten jósága, meg a Kalapos adóssága fennmarad mindörökre.” Jámbor Ferenc 93 éves rokontól származó történet: „— Jankó bátyám, még amikor kicsi vót, kivitte a tehenet oda, ahun a huszonötös őrház van, ott vót a kaszálójuk. Felmászott az összerakott boglyára és ott verselt. Az apja kergette, hogy ne vágja szét a szénát. Ö azt mondta: Élig a tehénnek, ami marad!” Molnárné Jámbor Erzsébet 88 éves: „Arany vendégeit mindig magával hozta a szülői házhoz. így történt ez Petőfivel is. Még utolsó látogatása alkalmával is leszaladt hozzánk. Egyszer, mikor itt volt, ugyancsak a pohár fenekére nézhetett, mert annyira elbódult, hogy itt fektették le. Csak másnap reggel ébredt fel. Azontúl akárhányszor is jött, csak nagy unszolásra ivott egy-két pohárkával.” A nagyszalontai Arany-kutatás — mivel a visszaemlékezők kivétel nélkül idős, sőt nagyon idős emberek, a tizenkettedik órában végzett mentési munka — így értéke pótolhatatlan. Éppen arról beszélnek ezek a kallódó anekdoták, amit a helyzeténél fogva objektív tudomány mellőz: a közvetlen élmény melegéről. — Majd ha meglesz a ház, lesz bele feleség is ... Azért a Lukács egy nagy marha. Én meg ábrándozom, az igaz. Nem tudok koncentrálni. Mennyivel szebb lett volna, ha szépen végiggondolom, hogy milyen és hányféle fegyverzetű őr volt eddig a történelemben. A római őr... Mire gondolt a római őr a hirtelen hűvösödő, csillagos mediterrán éjszakában? Katonáskodni is a rómaiak tanították meg a világot. A fegyver- forgatáshoz többé-kevésbé minden nép értett, de ez úgyszólván lényegtelen. A hadsereg erejét a szervezétt- ség adja, és a szervezés római találmány. No, jó, hát bölcseletből ennyi elég. — Alszol, Lidikém? ölnék az ágya szélén és simogatnám. Azt sem tudom, milyen ágyon alszik. És miben? Hálóingben vagy pi^| zsamábaní Hálóing! Pizsama! A melle! A dereka I A hasa í Állj! Képzelet állj! Gyázz! Az istenit neki. No, holnap a sportfoglalkozáson meghajtom magam. Mégiscsak disznóság, hogy folyton ezen jár az eszem. Na, jön a felvezető. Hallom. Most váltják Rappait. Éjszaka már többet nem kerül rám sor. Lidi alszik. Vajon tudja, hogy szeretem? Csurka István Az őr
