Dunántúli Napló, 1971. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-29 / 203. szám

1971. augusztus 29. DUNANTOL! MAPI© 7 Ai asszony kihozza a küszöbre a bőröndöt — amelyet mellesleg tarka szállodacímkék tarkítanak — kinyitja és megnézzük ezt a fura hangszert, amelyről a lexikon is azt írja, hogy hangja „metsző és kellemetlen .. és keletkezése térben-időben is isme­retlen. Fújtatója zárt kagylóként la­pos, a légtelenített tömlő is mint va­lami puha rongy, beteríti a bőrönd fenekét. A mester pedig — ki nagy — nagy ügyességgel és még nagyobb szívvel megszólaltatná — nincs itt­hon, mert o hét elején rendszeresen érkezik az emberekért Drávakeresz- túrra a vejti termelőszövetkezet autó­ja, hogy munkába vigye e néhány tagú brigádot. Vejtiben meg azt mondják, hogy Ardai Józsi bácsi kint dolgozik a szé­rűben lévő bikaistállónál, amit éppen tataroznak, átépítgetnek. De megis­merik majd, biztosan megismerik, jó- kedélyű, zömök, nagyon erős férfi, csak siessenek, hogy ebéd előtt még ott érjék. — ... A Heltai küldte? — Nem. Ki az a Heltaif — Kecskeméten művelődési ember. Vagy talán meg akarja venni? — Mit kezdenék egy dudávalt — Ha nem ért hozzá, bizony nem sokat... — Talán azért elnyekeregnék vele, nem? — No csak lassan, lassan! En már jó negyven esztendeje hajtom a hó­nom alatt, csak hajtom és mégis azt mondom, hogy ehhez erő Is kell. Az meg van, hálistennek, pedig egy év híján hatvan vagyok ... Ebédre készülőben átöltözik Itt kint a füvön, nadrágot, inget húz, letelep­szünk a nyers farakásra. — Kitől tanultai v — Annakidején volt Felsőszent- mártonban egy ducfás ember, Kovó- csevics Fülöp nevezetű, attól. De nem csak a játékot, hanem a duda-készí­tést is. Ardai József megesküszik a kutya- bőrre, azt mondja erősebb, rugalma­sabb mint a bárányé. A bőrkikészítés is az ő dolga. Meg kell csinálni a fújtatót, aztán jöhetnek a sípok. Eh­hez hat síp jár és a sípok tíz féle hangon szólalnak meg. Hosszú éve­kig szárított bodzafa a legalkalma­sabb a sípfaragásra. Puha, vattasze­rű belét — vagy ahogy Ardai mond­ja — a bodzafa „szívét" kellő türe­lemmel kell kipiszkálni, aztán követ­kezik a hangolás. Minél kisebb az ék-bevágás, annál vékonyabb hangot ód majd a síp. A jobb kéz ujjaival a „vezető” sípokat, bal kézzel pedig a „brácsát”, a kíséretet kezeli. És ez egyáltalán nem könnyű, mert miután a sípok lefoglalják a dudás tíz uj­ját, két karja sem szabad, hiszen a fújtatót egyik, a tömlőt a másik hón­alja alatt szorongatja, tartani, ada­golni kell a szükséges levegőt, ami már fizikailag is kimeríti az embert. — Most csak képzelje el, ilyen testtartásban, gyakran egész éjsza­kán át hajtani a dudát — mondja, és két karját behajlítva, könyökét víz­szintesre emeli. — Régen volt, sze­gény anyám idejében, akkor tanul­tam a dudálást, kizavart a szobából a kertek alá. ott ricsajozzak, mert nem bírja idegekkel. Dolgoztam a Droskovits gróf birtokán, hónapos munkás voltam, esténként a többi summás körém telepedett, én meg csak dudáltam. Mert van ebben szép­ség, akármit is mondanak ... Felesége megmutatta a Népművé­szet Mestere kitüntetést, amit Józsi bácsi most Alkotmány ünnepe előtt való napon vett át a minisztérium­ban, még aznap pedig tovább uta­zott Kalocsára, a III. Dunai Fesztivál­ra és ismét kapott egy szép emlék­jelvényt. — örült a kitüntetésnek — Meg vagyok elégedve — mond- ia Ardai József — igazán semmi pa­naszom, elismernek mint jó dudást. De ők is elégedettek lehetnek velem. Mert tudja, már sokfele hívott a Nép- művészeti Intézet, én mindig mentem, nekem csak szólniuk kell, megyek ha­za, átöltözöm, a dudát be a bőrönd­be és megyek, akár Debrecenbe, akár Kalocsára, vagy éppen Pestre. Pa­nasz rám nem lehet, pontosan érke­zem, és pontosan kezdem itt is a munkát. Nekem ez van: a duda, a szép nóták, meg a munka. — Hány dalt játszik? Nevet: — Sokat, nagyon sokat... — Lakodalmak meg ilyesmiki —■■ Persze! Meg- aztán a „divánok­Oly szépen..., mintha aranyeső hullnék... bo” járok, ez horvátul olyan össze­jövetel-félét jelent. Meg a farsangi „divánok", ajaj! Az aztán az igazi! Hívják a Mestert Szalántára, Po- gányba. Sarlósra, Szent-Borbásra, Szentmártonba, meg például a kóto- lyi „Ritics-szőlőbe” „asszony-diván- ra” ... — ... S az micsoda ? — Farsangkor a falu asszonyai va­lamelyik riticsi pincénél gyülekeznek. Lányok és férfiak nem ám, csak asz- szonyok, s egyetlen férfi köztük, az én vagyok, de csak a duda miatt. Szóval összesereglenek, sütnek, főz­nek, aztán kezdődik a háromnapos mulatság. Én meg csak hajtom a du­dát, ők meg táncolnak, énekelnek és olyan is van, hogy nagy tüzet raknak a présház elé és átugrálnak rajta... karral én nem játszom, mert a dudo is, o cigánymuzsika más-más hangu­latot teremt, együtt nem megy. In­kább a szobában félrevonulva ját­szom és így nem zavarjuk egymást. — Azt is mondják, a dudás Aidáit még rossz hangulatban nem látták.■ ■ — Nem is. Én mindig jókedvű va­gyok. Most így nyári időben, ugye, sok a munka a tsz-ben, hétköznap idő nincs a nótázásra. De vasárnap délelőtt viszem a dudát a kocsmába és amikor rázendítek, akkor jönnek csak elő a szép magyar meg délszláv dalok, azt szeretem, ha a falumbé- lieknek jókedvük van, énekelnek. Ügy kell a dal az embernek, mint a leve­gő. Muzsika nélkül nincs élet, semmi nincs. Ha két tányért összeütnek — — Szoknyájukba kap a láng ... — Es aztán?! Felnevet, csapkodja a térdét: — A harmadik napon aztán Jön­nek a férfiak. Akkor én az asszo­nyokról átszármazom a férfiak há­romnapos mulatságára. Fáradtságot nem érzek, csak mikor egy hét múl­tán hazakeveredek. De nem számít, télen van idő dudára, pihenésre. — Miért mondják, hogy „nem fér meg két dudás egy csárdában"t — Mert nem fér meg. Akkora a hangzavar! Lagziban Is, ha hívnak, kikötöm, hogy mondjuk clgányzene­ahogy mondani szokás — mór az Is zene, az Is szép. — ... Pénzért látszikt — Nem játszom pénzért. En soha de soha nem kérek semmit. Ha ad­nak, vagy kínálnak borral, azt elfo­gadom, mert az is kell. Megiszom a bort, aztán egyszer csak azt veszem észre, hogy az ujjaim megszaladnak a sípokon, mintha nem is tudnék pa­rancsolni nekik, csak csalogatják ki a nótát, én meg hajtom, hajtom a du­dát, jó kedvvel, olyan szépen, mint­ha aranyeső hullnék ... Rab Ferenc Eszterházát 1950 óta Fertődnek hív­ják, a hozzácsatolt Süttör községgel együtt. Fertőd Győr-Sopron megye kapuvári járásában fekszik. Neveze­tessé az Esterházy-kastély tette. A kastély építése gróf Esterházy József alatt 1720-ban kezdődött meg. Az építkezés folytatója és befeiezőie a „Fényes" és „Pompakedvelő" elő- névvel ismert Esterházv Miklós herceg volt, aki 1764 elején Párizsba utazott, és ,,a versaillesi kastály láttán elha­tározta. hogy megépíti annak ma­gyarországi mását. Ahogy Versailles is erdős és mocsaras területen épült és helyén eredetileg vadászkastély állt, úgy Esterházy Miklós is az ingo­ványos Fertő-tó közelében fekvő süt- töri vadászkastély környékét jelölte ki." A kastély építkezésében négy épí­tész vett részt, a munkálatok mégis Esterházy Miklós kívánsága és aka­rata szerint folytak. Az ö beleegyezé­se nélkül a legkisebb munkákat sem volt szabad elvégezniök a szakmun­kásoknak. „Fényes" Miklósnak egyet­len célja volt: megmutatni a világ­nak, hogy mire képes egy „magyar főúr". Több ezer jobbágy vére-verej- téke órán épült a hatalmas kastély, o 360 kát. holdat meghaladó park (a kertművészet akkori csodája!) és szá­mos más épület. Szakértői vélemé­nyek szerint a költségek 13 millió aranyforintot tettek ki. A kastélyépület 1766-ban készült el. 1768-ban fejeződött be a színház, egy évvel később a „Muzsikaház”. Ekkor költözött át. az 1761-től az Es­terházyak szolgálatában álló Joseph Haydn, a zenetörténet egyik kima­gasló alakja, a hercegi családdal és udvartartásával együtt Kismartonból (ma Eisenstadt Ausztria területén) Eszterházóra. Haydn itt élt, karmes­terkedett és alkotott 1790-ig. Szállá­sa a zenészek és színészek lakóházá­ban, a „Muzsikoház"-ban volt A szerződések értelmében neki és a ze­nekar tagjainak (30 fő) „fehér haris­nyában és fehérneműben, rizsporozott hajjal, copffal vagy parókával, de mindenképpen teljesen egyforma öl­tözetben kellett megjelenniük.” Szi­gorú előírások szabályozták zeneszer­zői tevékenységét is: „...köteles Ö hercegi főméltóságának mindenkori parancsolatjára olyan zenét kompo­nálni, amelyet ö főméltósága kíván, új szerzeményeit senkivel sem közöl­heti, még kevésbé másolhatja le, csakis egyedül Ö főméltósága szá­mára kell fenntartani, különösen nem komponálhat senki más számára oz ő tudta és kegyes engedélye nélkül." Orléstörténeti kiállítás Orfűn Lassan hagyománnyá válik, hogy a megyénk népi kisiparainak bemuta­tására kijelölt területen, az orfűi tó és a Vízfö-forrás között az új kenyér és alkotmányunk ünnepén nyílik meg minden új létesítmény. A tavaly át­adott, rekonstruált vízimalom mellett, egy az újabb hegyháti német népi építkezést reprezentáló volt lakóépü­let két szobájában rendezte meg a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya Az őrlés baranyai történetéből című, új állandó kiállítását, amely szervesen kapcsolódik az impozáns malomépület belső terében felállított és berendezett vízimalomhoz — tu­lajdonképpen annak előtörténetét mondja el képekben, szövegben, s néhány válogatott tárggyal illusztrál­va. Már az újabb kőkorban hatalmas területen terjedtek el azok a liszt ké­szítésére is alkalmas, később gabo­nává nemesített fűfélék, amelyek mag- vainak megtörésére a zúzókövek, mo­zsarak és kölyük mellett a Kiállítás­ban több példányban is bemutatott, Baranyában is gyakran előforduló dörzsölőkövek szolgáltak. A Vavilov által kimutatott génközpontokból egy­re nagyobb területeken terjedtek el a mind nagyobb termést hozó gabo­nák,' amelyek már megkövetelték a termelékenyebb őrlöberendezéseket: az emberi vagy állati erővel hajtott forgómalmokat, amelyek megyénkben a rómaiak idejétől napjainkig nyo­mon követhetők. Egy szellemes megjegyzés szerinte malmok története a meghajtás fejlő­désének története, s milyen lassú volt ez a fejlődés...! Bár Mezopotámiá­ban mór négyezer évvel ezelőtt vol­tak vízimalmok, az emberi (rabszol­ga) munkára épülő római birodalom­ban ezek nemigen terjedtek el, s Ba­ranyából is csak az I. István által ki­adott, úgynevezett pécsváradi alapí­tólevél az első forrás, melyből vízi­malmok meglétére következtethetünk: az adományozott javak között felso­rolt 4 molnár (molitor) bizonyára nem — A dalolva őrlő szolgálót egyébként a kiállításban Molnár C. Pál famet­szetének reprodukcióján is bemutat­tuk. Megyénkben a helynevek és okle­velek sora tanúskodik az őrlés elter­jedtségéről — a pécsi Malomséd, a tettyei patak már a XVI. században 40 (nemcsak lisztet őrlő, hanem a Gellért-legendában említett kézi­malommal őrölte a gabonát. A Gellért-legenda egyébként azért érdekes számunkra is, mert az első adat a magyar munkadalokra. (Audis Walthere symphoniam ungarorum, qualiter sonat — Hallod-é, Walter, a magyarok énekét, miképpen zeng?) egyéb) malmot hajtott. Hogy milye­nek lehettek ezek a malmok, peda­gógiánk egyik úttörőjének, Johannes Amos Comeniusnak 1653—54-ben té- szült rajzának fotóján mutatja be a kiállítás. A lisztet, korpát, darát együtt pro­dukáló, „parasztra őrlő" malmok a A kötöttségeket Haydn nem szíve­sen viselte el. „Szomorú dolog örök­ké szolgának tenni" — írta egyik le­velében. De tisztában volt helyzeté­nek előnyeivel is „tgy zenekar élén kísérletezhettem, megfigyelhettem, mi kelti és mi gyengíti a hatást, tehát javíthattam, hozzátehettem, elvehet­tem, merhettem. El voltam zárva a vi­lágtól, közelemhen senki sem zavar­hatott, nem gyötörhetett, Így eredeti­vé kellett válnom.” Joseph Haydn remekművé egész sorát komponálta Eszterházán. Alka­lom is bőven akadt azok bemutatá­sára, mert „vígasságokban" nem volt itt hiányl Itt irta, a herceg unokahú­gának esküvőjén 1770 szeptemberé­ben bemutatott „A halászlányok" cí­mű operáját. (Az alkalom egyben az új kastély első nyilvános bemutatása is volt az arisztokrata vendégeknek.) Itt írta Haydn a 44 számú e-moll (Gyász) szimfóniát és a 45 számú fisz-moll (Búcsú) szimfóniát. Az utób­bi a zenészek Kismartonban maradt családtagjai iránti vágyódásának ze­nei kifejezése, és célzás volt a her­cegnek intézkedés megtételére. Esz­terházán vetette papírra Haydn „Aki hűtlen, póruljár” c. népszerű operá­ját, amelyet Mária Terézia 1773. szeptember 1-i eszterhózi látogatása alkalmából is bemutattak. Eszterházán gyúlt lángra a 47 éves és rossz házasságban élő Mester szí­ve a 19 éves, csinos Polzellitné éne­kesnő iránt, aki viszonozta a kapott érzelmeket. Amikor kiderült, hogy az énekesnő és férje túl gyönge az esz- terházi együttes színvonalához, Haydn mindent megtett, hogy a felmondási határidőt elodázza. Polzellitné szá­mára irta 1779-ben a „Lakatlan szi­get” c. operáját. 1784-ben látott nap­világot Haydn D-dúr zongoraverse­nye, amelynek egyik tételét „Rondo all' Ongarese” (Magyar rondo) név­vel jelölt. 1787-ben írta egyik legsi­kerültebb operáját, a „Roland lovog”- ot, amelyet többször mutattak be az Esterházy-operában és Pozsonyban is. Ebben az időben Haydn már el­sősorban külföldi megrendelésre dol­gozik, hisz egyike a legnépszerűbb és legtöbbet játszott zeneszerzőknek Európában. 1790 szeptemberében meghalt Es­terházy Miklós. Utóda, II. Antal her­ceg nem zenebarát. A zenekart fel­oszlatja. Haydnt eredeti fizetésével nyugdíjaztatja, és csak arra kötelezi, hogy az „Esterházy csalód udvari karmestere” címet viselje. — Haydn szabad ember. Várnai Ferenc XVIII. században már nem elégítet­ték ki az egyre fejlődő igényeket, a különféle minőségű őrlemények szét- szitálása már nem volt járható út... Kialakult a magasőrlés technikája, és a fejlettebb, mérnökök tervezte mal­mok egyre erősebb versenytársai vol­tak a céhes molnárságnak. Baranyá­ban egy 1838-as felmérés szerint kö­zel 500 patakmalom volt, de inkább a dunai hajómolnárok alapítottak cé­heket — a kiállítás az 1831-ben ala­pított mohácsi molnárcéh emlék­anyagából a céhládát, a pecsétnyo­mót és néhány iratot mutat be. A magasőrlést fejlettebb fokon a hengermalmok folytatták, ezek már Stephenson találmányát, a gőzgépet is hasznosították. Nem fog csodál­kozni a látogató, miért kapott helyet kiállításunkban a nagy reformer, Szé­chenyi István képe, ha tudja, hogy az ő nevéhez fűződik a pesti henger­malom (s ezzel együtt, ennek szolgá­latában egy vasöntöde) megindítása. Baranyában is sorra indultak a gőz­üzemű malmok: 1906-ban a me­gyénkben működött 575 malom közül 53 volt ilyen, de ezek háromszor any- nyi búzát és rozsot dolgoztak fel, mint a többiek . .. Malmaink többsége darálóvá minő­sült vissza, nem tudták állni a kapi­talista versenyt, próbálkoztak ugyan munkabeszüntetéssel is, de ez sem állította meg a fejlődést, kialakult a malomipar, amely a szocializmus épí­tésének is egyik bázisa. A régi malmok művelődéstörténeti érdekességeit kívánta megmutatni ez a malom melletti kiállítás az őrlés történetéből, amely kiegészíti a ma­lom-rekonstrukciót és új látnivalókkal gazdagítja fejlődő üdülőterületünket, Orfüt. Reméljük, hogy kiállításunk el­éri célját, segít megérteni az össze­függéseket, az általános és helyi fej­lődést. Mándoki László Haydn és Eszterháza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom