Dunántúli Napló, 1971. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1971-06-22 / 145. szám
I DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. június 22. OESZ-csúgs Addis Abebában A szovjet kormányfő távirata Addis Abeba: Hétfőn — magyar idő szerint ■ 14.50-kor — megnyílt az Afrikai Egységszervezet 41 tagállamán j nak 8. csúcsértekezlete. Az elnöki tisztséget Kaunda zambiai elnök töltötte be. Mint egy AESZ-szóvivő közölte, a konferencián 11 állam, illetve kormányfő — eggyel kevesebb, mint 1965-ben Accrá- j ban — jelent meg, mégpedig Szomália, Szenegál. Etiópia, Kamerun, Zambia, Nigério, Botswana, Szudán, Csád, MauCS/D. NAPLÓ, TELEFOIO A Hazafias Népfront Országos Tanácsának mcghivásáro Miroslav Zavadil főtitkár vezetésével Budapestre érkezett a Csehszlovák Nemzeti Front delegációja A harmadik munkahét A NAGYVILÁGBAN U Than! be'eg New York: Az ENSZ szóvivője hétfőn bejelentette: U Thant szombaton agynak dőlt és orvosai teljes pihenést tanácsoltak neki. Hétfőn alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá a főtitkárt, aki ezek után lemondta a tervezett látogatásait a Szovjetunióban, Mongóliában 's Lengyelországban. U Thantnak kedden kellett volna elutaznia. ♦ LOS ANGELES: Kétmillió dolláros kártérítést tizet egy kilenc éves, láb nélkül született kislánynak az amerikai Richard —MeritI gyógyszergyártó cég, amely évekkel ezelőtt forgalomba hozta a Contergan nevű gyógyszert. A céget ezenkívül arra is kötelezték, hogy a gyermek anyját is 200 ezer dollár kártérítésben részesítse. 4 SYDNEY: Geraldine Brodrick peszony június 12-én Sydneyben vi- lagrahozott kilenc ikre közül o vasárnapra virradó éjszaka az utolsó is meghalt, — közölték a Sydney-i kórház orvosai, A halál okát nem mondták meg. A kilencedik gyermek volt a legkisebb súlyú, alig 340 gramm. ♦ BELGRAD: Mint a jugoszláv sajtó jelenti, a péntekre virradó éjszaka az August Ce- sarec nevű jugoszláv tehergő- zösön támadt tűz következtében tíz ember — nyolc főnyi legénység és két utas — meghalt. 4- TOKIÓ: Szerencsés kimenetelű baleset történt o tokiói repülőtéren •gy amerikai légitársaság Los Angelesbe induló Boeing 747-es óriásgépével. Felszállás közben a beton kifutón kipukkadt a futómű öt kereke. Az irdatlan gép hetven méterrel a kifutópályán túl tudott megállni. Csodálatosképpen a 207 utas és 11 főnyi személyzet közül senki sem sérült meg. •f KAIRÓ: A felső-egyiptomi Salamul közelében csatornába zuhant egy autóbusz: tizenhat ember a vízbe lulladt. A halálos áldozatok között öt nő és hat gyermek. ♦ PR AGA: Prágában befejezte munkáját a KGST-országok szakembereinek nemzetközi konferenciája, ahol a gazdasági prognózisok kidolgozása során szerzett tapasztalatokat cserélték ki. TEL AVIV: Az izraeli tengerészeti vámőrök sztrájkja miatt vasárnap megbénult As- dod és Eilat kikötőjének forgalma. A rendőrök az asdodi kikötőben erőszakkal próbálták a sztrájkolókat a munka fel vételére kényszeríteni, de sikertelenül. 4 SZÓFIA: Bulgáriában június 21 -töl csökken néhány árucikk ára. Az árcsökkentés szövetekre, hazai és szovjet gyártmányú hűtőszekrényekre, mosógépekre, zsebórákra és baromfihúsra vonatkozik. | 4- LONDON: A most nyilvánosságra hozott hivatalos adatok sze- I rint Mcgy-Britanniábon az elmúlt 12 | hónap folyamán 9,8 százalékkal növekedtek o létfenntartási költségok. Az 1962-es helyzetet 100-nak véve, a létfenntartási költségek mutatószáma jelenleg 153,2. + PÁRIZS: Fiatal szovjet zeneművészek sorozatos gyözel- [ mét hozta a Párizsban megrendezett XIV. nemzetközi zongora- és hegedűverseny, amely Marguerite Long és Jacques Thi- bault nevét viseli. Az első nagydijat Ligyija Dubrovszkaja, a második nagydijat Olga Vil- komirszkaja, szovjet hegedű- művésznők szerezték meg. 4 MINSZK: Belorussziában megkezdték az itt feltárt hat köoloj-lelo- hely közül a negyediknek ipari kitermelését. Az új ötéves terv (1971— 1973) utolsó évében Belorusszijo kőolajtermelése majdnem kétszeresére emelkedik és meghaladja a nyolcmillió tonnát. 4 MOSZKVA: Az SZKP küldöttsége Leonyid Brezsnyev vezetésével Berlinből visszaérkezett Moszkvába. •é KARACHI: Rawalpindi ben a Jahja Khan köztársasági elnök vezetésével ülésező pakisztáni Országos Gazdasági Tanács befejezte munkáját. A tanács határozatot hozott, amelynek értelmében ar állami szektor fejlesztésének programjára az 1971—1972. pénzügyi évben 5.5 milliárd rúpiát forditanak. (A pénzügyi év július 1-én kezdődik — szerk.) 4 CIUDAD REAL: Hivatalos spanyol forrásból származó közlés szerint letartóztatták a Spanyol Kommunista Párt kilenc funkcionáriusát. A spanyol rendőrség azt állította, hogy a letartóztatottak „illegális propaganda-iratokat" terjesztettek. Csillagászati megfigyelések a Szaljutról Moszkva: A Szaljut szovjet orbitális űrállomáson megkezdődött a harmadik munkahét. Hétfőn folytatták a csillagászati megfigyeléseket a Szoljuton elhelyezett „Orion" asztrofizikai obszervatórium segítségével. Miután elvégezték az űrállomás tájolásához szükséges műveleteket, az Oriont ráállították a Kígyócsillagkép egyik csillagára. Ezt követően elvégezték az asztrofizikai obszervatórium programjában szereplő kísérle- 1 teket. Viktor Pacejev kutatómérnök egyidejűleg két teleszkóp munkáját irányította. Mindkét teleszkópot az Alfa-Lira csillagra irányította, azzal a céllal, hogy egyidejűleg két teleszkópon kapjanak spektrogrammot a csillag ibolyántúli kisugárzásáról. A kísérlet sikeresen ment végbe. Az űrállomás rendszerei szabályszerűen működnek, az űrhajósok közérzete jó. ritónia és Gambia képviseletében. Három ország — Sierra Leone, Tanzánia és Brazzaville-i Kongó — alelnököt küldött o konferenciára; két tagállam — Uganda és a Közép-Afrikai Köztársaság — egyáltalán nem menesztett küldöttséget; a többi tagállam pedig állam-, illetve kormányfőnél alacsonyabb szinten képviseltette magát. Kaunda zambiai elnök kérésére a csúcsértekezlet résztvevői egyperces felállással pdóz- tak a néhai Gamal Abdel Nasz- szer egyiptomi elnök emlékének. A megnyitóbeszédet Hailé Szelasszié etiópiai császár mondotta. A többi között kijelentette, hogy önámitós és felesleges időtöltés lenne, ha párbeszédet folytatnának a Dél-Afrikai Köztársasággal, mivel nyilvánvaló, hogy milliók szabadsága nem lehet alkudozás tárgya. A jelenlegi körülmények között semmiféle „párbeszédről" sem lehet szó Dél-Afrika és a független afrikai országok között. Párbeszéd csők a felszabadítási moz- j galmok vezetői és a pretoriai kormány között lehetséges — | mondotta. Az etiópiai uralkodó végűt síkraszóllt azért, hogy oz AESZ továbbra is támogassa a délafrikai felszabadítási mozgalmakat. Mint ismeretes, a csúcsértekezlet egyik napirendi pontja az AESZ miniszteri tanács által szombaton jóváhagyott nyilatkozat-tervezet, amely kimondja, hogy a jelenlegi körülményeit között nincs értelme a párbeszédnek a független afrikai államok és a Dél-Afrikai Köztársaság között. Moszkva: Alekszej Koszigín szovjet kormányfő hétfőn táviratban üdvözölte az Afrikai Egységszervezet Addisz Abebában összeülő csúcsértekezletét. A távirat többek között megállapítja: „a csúcsértekezeiet olyan időpontban ül össze, amikor az imperialista erők folytatják agressziójukat Indokína és a Közel-Kelet népei ellen, s minden eszközt igénybe vesznek a gyarmati rendszer maradványainak felszámolására törekvő afrikai államokkal szemben. „A szabad Afrika ellenségei fokozzák erőfeszítéseiket a kontinens felszabadult országai ellen”. Tiltakozás az indokínai háború ellei ‘ • * ■ - ♦ ■**•*. Franz lonas magyar újságírókat fogadott Hétfőn o bécsi Hofburgban Franz Jonas osztrák köztársa sági elnök magyar újságírókat j fogadott. Nyilatkozatot adott a Magyar Távirati Iroda bécsi tudósítójának és a magyar televízió „Hét" című adása részére. „Piszkos alku, hitvány csalás A Pravda és a Zsenmin Zsipao Okinawa „visszaadásáról“ Moszkva : A Pravda tokiói tudósítója az Okinawa szigetének visszaadására vonatkozólag június 17-én aláírt amerikai—japán egyezménnyel foglalkozva megállapítja, hogy a sziget Japánhoz való visszacsatolásával a japán területen lévő amerikai katonai támaszpontok száma majdnem megkétszereződik. Más szóval, Japán területe az ország kormányköreinek beleegyezésével fontos támaszponttá válik az amerikai imperialistáknak a szocialista államokkal szemben folytatott aknamunkájában. — A japán kormánykörök mindent elkövettek, hogy elvonják a nép figyelmét az okinawai egyezmény veszedelmes részleteiről és ezért most azt harso- názzák, milyen nehézségeket kellett leküzdeniök, amíg eljutottak a megállapodáshoz, milyen „engedményeket” csikartak ki ennek során az Egyesült AI lomoktól. Ha azonban elmélyedünk a majdnem másfél évig tartó tárgyalások anyagában, akkor kiderül, hogy éppen japán részről történtek engedmények. Japán visszakapja a közigazgatá si jogokat Okinawán, de ennek ára az úgynevezett „biztonsági szerződés" hatályának méghaSetter bérfűrészeiést vállalunk BÉKE MG. TSZ, SZABADSZENTKIRALY torozatlan ideig való meghosz- szabbítása volt. Ezenkívül Japán kötelezte magát, hogy több mint kétszeresére növeli a fegyveres erőinek fejlesztésére előirányzott kiadásait, tevékenyen együttműködik Washingtonnal az Egyesült Államok ázsiai agresszív politikájának megvalósításában, támogatja a távolkeleti és o délkelet ázsiai reakciós rendszereket — írja a tudósító. Peking: A Zsenmin Zsipao vasárnap „piszkos alku, hitvány csalás" címmel kommentárt fűz az Oki- nawáról kötött japán—amerikai egyezményhez. A lap rámutat, hogy az ame rikoi imperialisták és a japán reakciósok a közelmúltban titokban folytatott hosszú alkudozás utón piszkos alkut kötöttek az okinawai támaszpont ügyében. A június 17-én aláírt egyezmény hivatalosan „visszaadja" Okinawát Japánnak, a valóságban azonban csak az Okinawa feletti „közigazgatási jogát" adják vissza lapánnak, az Egyesült Államok továbbra is fenntartja ottani támaszpontjait, amelyeket az ázsiai népek forradalmi harcának elfojtására és az indokínai agresszív háború céljaira kíván felhasználni. Befejezésül a lap hangsúlyozza, hazugság az az állítás is, hogy Okinawát „atommen- tesítik”, köztudott, hogy sok atomfegyvert tárolnak az Egyesült Államok legnagyobb távol keleti nukleáris támaszpontján. Különös módját választotta a vietnami háború elleni tiltakozásnak Douglas Smith kaliforniai lelkész, aki 11 nappal ezelőtt felmászott az örök-hóboritotta Shasta-hegy tetejére, ott beásta magát a hóba I és kijelentette, hogy ott marad egy évig, illetve csak akkor jön le, ha végét vetnek a vietnami háborúnak. Képünkön Douglas Smith KS/D. NAPI Ó. TELEFOND I Ésrak-frorsróghan újra fesiült a helyrét. ^épünkön: Belfastban j brit katonák sr;'<, ' ót mögül n mek f. ' «vemet a tüntető katolikusok tömegével Apró Antal és Vályi Péter Moszkvában Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, a KGST végrehajtó bizottságának 53. ülésszakára hétlön Moszkvába érkeztek. A szovjet tőváros Seremetye- vói repülőterén a magyar vendégeket Mihail Leszecsko, miniszterelnök-helyettes és Nyiko- laj Faggyejev, a KGST titkára, Rapai Gyula, hozónk moszkvai nagyköveié, valamint a nagy- követség több munkatársa fo gadta. New York: A Kentucky állambeli Fort Knox támaszponton 38 katonaorvos minden amerikai haderő kivonását követelte még ez év vége előtt Indokinából. Az amerikai haderők Indokínából való kivonását követelő hasonló nyilatkozatot tett közzé a sajtóban a Fort Jackson-támaszponton szolgálatot teljesítő 13 katona- orvos is. Ann Arbor: Hétfőn, az év leghosszabb napján amerikai nők nagyobb csoportja Michigan államban úgy kíván tiltakozni az Indokínai háború ellen, hogy semmi pénzt sem ad ki. Azután határozták el az akciót, hogy egy közvéleménykutatás megállapította: az amerikai nők 78 százaléka a Vietnamból való kivonulás mellett von. Mint Mrs. Hamburg a tiltakozó nők szóvivője kijelentette, a mozgalom résztvevői nagy áldozatot vállaltak minthogy nagy áldozat egy nőtől az, ha egy napjának anélkül kell elmúlnia, hogy egy centet sem adott ki. A New Yoik Times bírósági csatája New York: Az Egyesült Államok fellebbviteli bírósága hétfőig meghosszabbította azt a rendelkezést, amely a New York Times című lapnak megtiltja a Pentagon titkos dossziénak további közlését. Ezzel a fellebbviteli bíróság hatálytalanította M. Gurfein szövetségi bíró szombaton hozott határozatát. A bíró azzal az indokolással utasította visz- sza a dokumentumok állandó betiltását követelő kormányja vaslatot, hogy a New York Times a titkos anyagok publikálásakor „nem rosszhiszeműségből" ndult ki. A New York Times a betiltás meghosszabbítását a „klasszikus cenzúra példátlan eseté rrek" minősítette. Az amerikai kormány beavatkozásának „igazi oka az attól való félelem, hogy az igazság a közvélemény tudomására jut” - írja. A lap számos olvasójának levelét közli, akik élesen támadják a hivatalos szervei eljárását és támogatásukról biztosítják a lap kezdeményezését. Az egyik levélíró szerint a titkos dokumentumok elolvasása közben világossá válik, hogy a „titkos” és „szigorúan titkos" jelzések mindenekelőtt azt szolgálják, hogy az amerikai nép elöl eliejtsék az igazságot. A demokrata párt Wisconsle-i szervezetének kongresszusán részvevő küldöttek szombaton egyébként határozatot fogadtak el, elítélve Johnson és Nixon kormányát az amerikai nép félrevezetése miatt. A határozat rám irtat, hogy a „félrevezetés DéJ-Kelet Ázsiában tragikus következményekhez vezetett”.