Dunántúli Napló, 1971. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-01 / 102. szám

4 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1971. május 1. Fotók a Pécsi Balettről „Balett ’71" címmel mutat­ta be a Pécsi Balett pénte­ken este új produkcióját. A bemutató előtt a Pécsi Nem­zeti Szinház előcsarnokában Mózer Zoltán fiatal fotómű­vész képeiből kiállitás nyilt. A „Pillanatok" (Látogatás a Pécsi Balett műhelyében) cí­mű kiállitás anyagát a szer­ző mintegy 600 felvételből válogatta ki. Mózer Zoltán egy hetet töltött Pécsett a balett vendégeként, amikor Eck Imre hozzákezdett a há­rom mű koreográfiájához. A mintegy félszáz kép a pró­bák és táncosok egy-egy em­lékezetes pillanatát örökíti meg. Ma megnyílnak a meleg vizű strandok Két olyan fürdője is van már Baranyának, amely idényre va­ló tekintet nélkül, egész évben fogadja vendégeit: a harkányi és a szigetvári. Nyáriasítósuk ilyenkor mégis megtörténik: jó idő esetén megnyitják a ven­dégek előtt a kabinsorokat és a strandök területén megkezdik működésüket a büfék. Ma, május elsején mind vi­déken, mind Pécsett, megnyíl­nak a meleg vizű strandok. Pé­csett április utolsó napján tör­tént meg a Balokányi fürdő műszaki bejárása. Mára feltöl­tik a melegvizes medencét és fél tízkor megnyílik a strand. Lengyel eszperantisták Pécsett Tegnap, április 30-ón lengyel eszperantisták érkeztek Pécsre, Jerzy Mazysnak, a Lengyel Esz­perantó Szövetség titkárának vezetésével. A vendégek meg­koszorúzták dr. Ludvig Zamen- hof lengyel orvosnak, az eszpe­rantó nyelv megalkotójának pé­csi szobrát, s meglátogatták a Pécsett élő lengyel származású szobrászt, Novotarszky Istvánt. Este pedig a járási tanács dísz­termébe indultak, hogy meg­kezdjék eszperantó nyelvű elő­adásukat. A Pécsre hozott esz­perantó mű szerzője Alina No­wak, aki hosszú ideig az ausch­witzi tábor foglya volt. Az Ausch­witzi oratórium című alkotás egy lengyel szülésznőről szól, aki a tábor szülőlágerében dol­gozik, s akit a darabban Da­nuta Alczeska-Klus varsói szín- művésznő alakít. Baranyában mintegy 9000 dolgozót érint Beszélgetés a fizetésemelésekről Néhány hete rendkívül nagy visszhangot keltett, amikor Fock Jenő, a kormány elnöke tatabányai választási beszédé­ben tájékoztatta az ország köz­véleményét arról, hogy 1971. június 1-én központi bérintéz­kedéseket hajtanak végre. Az alsó-, középfokú oktatási in­tézmények és óvodák pedagó­gusainak, valamint az orvo­sok, gyógyszerészek illetményét 20 százalékkal, az egészség- ügyi középkóderek bérét 5—10 százalékkal, az említett okta­tási és egészségügyi intézmé­nyek egyéb alkalmazottainak fizetését 10 százalékkal eme­lik. Az intézkedés több, mint 400 000 dolgozó jövedelmét érinti. A béremelések irányelveiről, szempontjairól, a bérintézke­dések várható körvonalairól szóló beszélgetésre kértük meg a két szakszervezet megyei vezetőjét: Bodó Lászlót, a Pe­dagógus Szakszervezet, és dr. Fűzi Istvánt, az Orvos-Egész­ségügyi Szakszervezet megye­bizottságának titkárát. Pedagógusok Baranya megyében összesen 5675 oktatásban dolgozó, kö­zülük 4096 pedagógus számára évente mintegy 640 millió fo­rinttal több jövedelmet jelent a béremelés. — Milyen fő irányelvek sze­rint várható ennek az évi 640 millió forint bértöbbletnek az elosztása? — A minisztériumban és szak- szervezetünk központjában most dolgoznak a besorolás olapelvein. Ennek nyomán döntenek majd az igazgatók: kinek-kinek mennyivel emel­kedik a jövedelme. A jelenlegi korcsoportos bérrendszer he­lyébe a bércsoportos beosztás lép, szolgálati idő szerint. Az emelések szélső határa a 14­30 százalék. A kezdő pedagó­gusok törzsfizetése jobban emelkedik, érthetően. Különö­sen a tanítók és az óvónők kezdő bére: várhatóan a 30­31 százalékkal. A 15 évi gya­korlattal rendelkezők törzsfize­tésének növelése 20 százalék alatt lesz, de 250 forintnál ke­vesebb nem lehet. — A kormány elnöke han­goztatta: nem lenne helyes az egyenlősdi és hogy a béreme­lést arra is fel kell használni, hogy a természettudományos szakon végzők az oktatás terü­letén maradjanak. Hogyan ér­telmezik ezt a javaslatot? He­lyes-e differenciálni csak azért, mert valaki természettudományi szakos? — Helytelen lenne az ilyen értelmezés. Egyes kiemelt sza­kokon a jó munka, tehát a minőség elismeréseként helyes, hogy jobban éljünk az alsó- és felső határos bércsoportok magasabb lehetőségeivel. Emeljük természetesen a jó munkát végző matematika-fizi­ka, biológia, idegen nyelv, stb. szakos tanárok fizetését is - elősegítve a pályán való meg­tartásukat.- Hogyan alakul a bérrende­zés végrehajtása és mikor vár­ható?- A minisztériumi besorolási alapelvek szerint a igazgatók írásbeli javaslatot készítenek a | bérek alakulásáról. Ezt — in- \ dokolással — ismertetik a tan­testület előtt. Itt bekapcsoló­dik a szakszervezet és a párt- szervezet is -, ahol szükséges, ellensúlyozva a túlzott szub­jektív ítéleteket. Jelenleg még az alapelveknél tartunk, a konkrét összegszerű bérmeg­állapítás a tervezett kormány általi jóváhagyása után vár­ható, május második felében. Egészségügyiek Dr. Füzy István, az Orvos- egészségügyi Szakszervezet megyei titkára kérésünkre el­mondotta, hogy a felmérések most folynak: becslések szerint mintegy 3-3 és félezer egész­ségügyi dolgozó részesül fize­tésemelésben június 1-től. (Szakképzetlen dolgozókra nem vonatkozik a bérrende­zés.)- Hogyan fogadták me­gyénkben a tény bejelentését?- Korábbi fórumokon egyre gyakrabban és nagyon indo­koltan szerepelt a béremelés igénye. Érthetően nagy öröm­mel fogadták mindenütt. Ez a bérrendezés egyébként a bér­rendszer modernizálását jelen­ti. Ezt tükrözi a minisztérium körlevele is. Százalékos ará­nyokat még nem tudunk mon­dani, annyit sem, amennyit a pedagógusok. A minisztérium és szakszervezeti központunk most dolgozik az irányelveken. Amit tudunk, és ami a bér­rendszer korszerűsödését előre jelzi, az, hogy az új bérkate­góriák magasabbak lesznek és ezen belül a „tól-ig” rendsze­re is: tehát kategóriákon belül a minőségi differenciálásra na­gyobb lehetőség nyílik. Végre az igazán jól dolgozókat mi­nőségileg is dotálhatjuk.- Mégis, feltételezhetően milyen lesz a bérrendezési ka­tegóriák százalékos megosz­Jása?- Körülbelül hasonló a pe­dagógusokéhoz. A kezdő or­vosok fizetése erőteljesebben emelkedik, hisz az eddig gyak­ran a nővérfizetésnél is ala­csonyabb volt.- Ezzel egyetérthetünk. Vi­szont, ómig a pedagógusok­nál általános 20 százalékos emelésről van szó, addig a középfokú egészségügyi dolgo­zók (köztük a tanítóihoz, óvó­nőihez hasonló végzettségű asszisztensek) bérrendezése kb. olyan arányú, mint az ok­tatásban a technikai dolgozó­ké. Nem okoz ez túl nagy fe­szültséget? — Hát, igen, ez nem meg­nyugtató. De választ, magya­rázatot egyelőre nem tudunk adni a kérdésre. Kétségtelen, hogy bizonyos orvosi kategó­riák nagyon el voltak maradva, nyilván ez indokolja az általá­nos 20 százalékos emelést. A középkádereknél a hiányszak­mában 10 százalékos, a kere­sett szakmákban pedig 5 szá­zalékos emelés várható. Vi­szont sok kulcsszámot átsorol­nak illetve összevonnak és a pótlékok egy részét is béresi- tik az új bérrendszerben. S ahogy említettem, a differen­ciálás lehetősége is megnö­vekszik, W. E. Kongresszusi zászlóval kitüntetett tsz-ek, ktsz-ek, ÁFÉSZ-ek Az MSZMP Boranyo megyei Bizottsága, az SZMT és a KISZ megyei Bizottsága kong­resszusi zászlójával tüntették ki a Pécsi Faipari Ktsz-t a párt X. kongresszusának tisz­teletére indított munkaverseny­ben elért eredményes munká­jáért. A zászlót dr. Tóth József, a Baranya megyei Pártbizott­ság Oktatási Igazgatóságának vezetője adta át Klement Lász­lónak, a ktsz elnökének teg­nap Pécsett, a KISZÖV szék­házban tartott ünnepi tanács­kozáson, A Pécsváradi ÁFÉSZ értéke­sítő tevékenységével, valamint a X. pártkongresszus tisztele­tére indított munkaversenyben elért eredményeivel elnyerte a Megyei Pártbizottság, az SZMT és a KISZ Baranya megyei Bi­zottság kongresszusi zászlaját. A kitüntető zászlót és okleve­let Laki Istvánná dr. a Megyei Pártbizottság tagja, Pécs me­gyei Városi Tanácsa II. kerületi hivatalának elnöke Gresa La­jos igazgatósági elnöknek adta ót a pécsváradi művelődési Gazdag kulturális program május elsején Gazdag kulturális program­mal köszöntik a város és a me­gye lakói május elsejét. A Me­cseki Ércbányászati Vállalat fú­vószenekara reggel 6 órától ze­nés ébresztőt ad Kövógószölló- sön, Újmecsekalján és a Jókai Mór utcában. Érdekesnek ígérkezik a gyer­mekrajzverseny, melyet délután 3 órakor rendeznek a Ságvári Művelődési Ház előtti sétányon. A versenyen részt vehet minden 6-14 éves gyermek, aki színes krétával le tudja rajzolni május elsejei élményeit. Az aszfaltrajz­verseny eredményhirdetését és a jutalmak kiosztását este tartják a Ságvári Művelődési Ház 4-es termében. A szabadtéri rendez­vények délután 4 órakor folyta­tódnak a Mecsek Aruház előtti téren. A meghívó kellemes szó­rakozást ígér. Versek, dalok, táncok várják az érdeklődőket, s a műsorban közreműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei is. A felsorolásból nem marad­hat ki a Mecsek Áruház divat- bemutatója sem. Felvonulnak az 1971. évi tavaszi, nyári mini, mi­di és maxi-kollekciók. A Petőfi Sándor Művelődési Ház Vasas lakóinak állított ösz- sze programot. A gyerekeknek mesefilmeket vetítenek a műve­lődési ház klubjában, délután sportrendezvényekre kerül sor. A hangulatos napot az esti tánc- mulatság zárja. A meszesi Jó­zsef Attila Művelődési Ház Má­jusi köszöntő címmel rendez vi­Ballagás a Pécsi Műszaki Főiskolán „Gaudeamus igitur ...” - zen­gett a régi diákdal tegnap dél­előtt a Pécsi Műszaki Főiskola falai között. Az első ízben meg­tartott ballagáson hatvankilenc vegyipari gépész üzemmérnök­jelölt köszönt el az alma ma­tertói. Az ünnepséget a főiskola másodéves hallgatói rendezték, virággal díszítve az épületet. A ballagok, amint ez már szokás, tarisznyát kaptak útravalóul, benne egy mini üveg italt, az iskola fényképét s a szakmát jelképező anyáscsavart. A végzősök sorra járták az előadótermeket, laboratóriu­mokat, műhelyeket, külön-külön léi*iöntve valamennyi tanszéket. dóm, zenés műsort a művelő­dési ház előtt felállított szabad­téri színpadon. A műsorban köz­reműködnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei és Pécs város öntevékeny művészeti csoportjai. A helyszínen a Vidámpark kihe­lyezett játékparkot üzemeltet. A szabadtéri műsor után Májusfa- bált rendeznek a művelődési házban, melyen a Laokoon együttes szolgáltatja a zenét. Délelőtt Sásdon, a járási KISZ-bizottság és az MHSZ já­rási szervezetének közös rende­zésében ifjúsági találkozót tar­tanak. A találkozó keretében 20 csapat részvételével kongresszu­si lövészkupát rendeznek. „A kongresszus szellemében" című ifjúsági, politikai vetélkedőre 13 KISZ-alapszervezet részvételével délután kerül sor a Járási Mű­velődési Központban. Sólyom Kati műsora a gyerekeknek Mesebál Éppen csak kiragasztották a falra a hirdetményeket s az első két előadásra már nincs jegy. Pedig Sólyom Katalin színmű­vésznő még csak afféle próba­előadásokat tartott, Üjpetrén és Meszesen 130—130, aztán a Pé­csi Úttöróházban 30-40 gyerek­nek. De a hír a gyerekek között is terjed, meg persze a szülők között is, nem szólva a nevelők­ről, akik szerint kevesen kötöt­ték le annyira a gyerekek figyel­mét, mint Sólyom Katalin. Most megkérdeztük tőle: milyen is a Mesebál? — Gyerekeknek akarok irodal­mi műsort adni, játékosan, ész­revétlenül megszerettetni velük az irodalmat, többek között Csóóri Sándort, Saint-Exuperyt, Hárs Lászlót, Lázár Ervint, Weö­res Sándort, Zelk Zoltánt és me­séket, népmeséket, mondókákat, találós kérdéseket. Nem oktatni akarok, hanem irodalmat nyúj­tani mesével. Ezért nem is ír­tam előre semmiféle összekötő­szöveget, hanem csak beszélek a gyerekekkel, kérdezem őket, de úgy, hogy a kérdésemmel befolyásolom a kívánságukat: azt kérik tőlem, amit én akarok. Négy estére elegendő anyagom van, ebből válogattam ki a két­szer harmincöt perces időtarta­mú Mesebolt. Hogy miért? — Mert szeretem a gyerekeket és szeretem a gyermekirodaimat. Kedden, május 4-én, aztán csütörtökön, május 6-án délután 3 órakor, majd mójus 9-én, va­sárnap délelőtt 10 órakor kez­dődik tehát a Mesebál a Pécsi Kamaraszínházban. F, D. otthonban rendezett tanács­kozáson. * A Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat dolgozói tegnap cser­kúti központjukban rendezték ünnepségüket abból az alka­lomból, hogy megkapták a Megyei Pártbizottság, az SZMT és a KISZ megyei Bizottsága kongresszusi zászlóját a párt X. kongresszusának tiszteletére indított munkaversenyben el­ért kimagasló eredményeikért. A zászlót és az oklevelet Gye- nis Pál, az MSZMP pécsi Já­rási Bizottságának első titkára adta át Lukács Antal igazga­tónak. A Gépjavító Vállalatot Kiváló vállalat címmel is ki­tüntették. Az oklevelet a ME­ZŐGÉP Tröszt képviseletében Laborczi Jenő főosztályvezető szintén Lukács Antalnak adta át. A Gépjavító Vállalat vil­lányi gyáregysége elnyerte a Kiváló címet. A pogány/ termelőszövetke­zet gazdái a párt X. kongresz- szusa tiszteletére indított mun­kaversenyben kimagasló gazda­sági és termelési eredménye­ket értek el. Ezért elnyerték a Megyei Pártbizottság, az SZMT és a KISZ megyei Bizottsága kongresszusi zászlaját. A ki­tüntetést Szentirányi József, a Megyei Pártbizottság propa­ganda és művelődési osztályá­nak vezetője nyújtotta ót Kis- laki László termelőszövetkezeti elnöknek a tegnap rendezett közgyűlésen. A Szék- és Kárpitosipari Vál­lalat mohácsi gyáregységének dolgozói a X. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben kiemelkedő teljesítményeket értek el. En­nek elismeréséül elnyerték az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága, az SZMT és a KISZ Baranya megyei Bizottsága kongresszusi zászlaját. A zász­lót Duga József, a Megyei Munkásőrség parancsnoka ad­ta át tegnap délelőtt, a gyár kultúrtermében rendezett ün­nepségen Jakab Mihály gyár­igazgatónak. * Az elmúlt gazdasági évben, a X. pártkongresszus tisztele­tére kezdeményezett szocialista munkaversenyben példamutató eredményt elért mohácsi Új Barázda Termelőszövetkezet is elnyerte a Megyei Pártbizott­ság, az SZMT és a KISZ Ba­ranya megyei Bizottsága kong­resszusi zászlaját. A zászlót tegnap este, Mohácson, a Tán­csics klubban Kovács József, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának titkára nyújtotta át Józsa István tsz-elnöknek. A Mohácsi Építő Szövetke­zet kollektíváját a párt X. kongresszusának tiszteletére indított munkaversenyben elért eredményeiért az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottsága, az SZMT és KISZ Baranya me­gyei Bizottsága kongresszusi zászlajával tüntették ki. A zász­lót a Megyei Pártbizottság meg­bízásából Kovacsevics Márk, az SZMT vezető munkatársa adta át Lakatos Tibornak, a szövetkezet elnökének. A mo­hácsi Építő Szövetkezet elnyer­te a Kiváló kisipari szövetkezet címet is. A Görcsöny és Vidéke ÁFÉSZ a pórt X. kongresszusá­nak tiszteletére indított mun­kaverseny során eredményes kereskedelmi és értékesítő te­vékenységével elnyerte a Me­gyei Pártbizottság, az SZMT és a KISZ megyei Bizottsága kongresszusi zászlaját. A meg­tisztelő elismerést Megy aszai József, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője nyújtotta át Kozma József igazgatósági el­nöknek tegnap a Görcsönyben rendezett ünnepségen. A i > A másodévesek sorfala közt von 'nak el a végzős diákok, akiket ••' '’-torsaik megajándékoznak a ballagási tarisznyával és virággal Erb János felvétele A főiskola vezetősége és tan testületé nevében dr. Kisbán László főigazgató helyetles mon­dott búcsúztató beszédet, amely­re Gál Antal válaszolt a diákok nevében. A ballagásra eljöttek a hallgatók hozzátartozói is, virággal, ajándékokkor köszönt­ve az ünnepeiteket

Next

/
Oldalképek
Tartalom