Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-02 / 51. szám
1971. március 2. DUN ANTÜL! NAPI 0 Rendelet a magasabb vezető állásúak nyereségprémiumáról Vendégünk volt Tize aégy országgyűlési képviselői választ Baran a lakossága Az OMEGA együttes A városban egyetlen falragasz nem hirdette az előadást, mindössze az Országos Rendezőiroda pécsi ki- rendeltségének Színházi téri kirakatába tettek ki kettőt, sőt, egy héttel ezelőtt még a rendező szervek sem tudták, hogy amerikai útja miatt az együttes el tud-e jönni Pécsre — mégis minden jegyet eladtak mindkét tegnapi előadásra, színházi szaknyelven: „Még a csilláron is ülnek majd!” Mi pedig „kör- kapcsolásos” interjút kértünk Benkó Lászlótól, az OMEGA együttes vezetőjétől. Hiszen ekkora népszerűség érdemes a figyelemre. A „körkapcsolásos” interjú három kérdezője: egy tizenéves kislány, egy pszichológus és egy pedagógus. Darányi Éva, a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola IV/B énekzenei tagozatos osztályának tanulója: Szabadidejükben kizárólag beat-et, vagy komoly zenét is hallgatnak? Benkő László: — Ha ráérünk, elsősorban természetesen azt a muzsikát hallgatjuk, amit magunk is játszunk. De szabad időnkben a színház, a film egyaránt vonz bennünket a klasszikus zene hallgatására, ilyen koncertekre ráérő időnknek mintegy 20—25 százalékát fordítjuk. Dr. K. B. pszichiáter: — A beatzene csoportos nézőkben tudja csak kiváltani az extázist Ugyanakkor művészetpszichológiai szempontból az ex fázisnál több a katharzis. Igyekszik-e a OMBGjá együttes közönségében, de legalább önmagában kiváltani a katharzist? Benkő László: — Nagyon nehéz erre röviden és pontosan felelni, de ezzel nekünk foglalkozni kell. Most csak annyit: sokfelé jártunk már, s olyan külföldi városokban is, ahol hetente játszanak a világ legjobb együttesei, nem tapasztaltunk extázist, hanem csoportokban is valamiképp elkülönülő hallgatóságot, amely rendkívüli figyelemösszpontosítással adja át magát a zenének. Mérei Pál tanárképző főiskolai adjunktus: Az OMEGA együttes hol érzi a maga helyét az ifjúságban? Benkő László: — Nemcsak a művészek, hanem a sportolók és minden népszerű ember példaképe lehet az ifjúságnak. Amellett, amit a muzsikával nyújtunk, ez is a feladatunk. Vagyis nekünk az utca is színpad, ott is figyelnek bennünket, mi nem káromkodhatunk, nem rúghatunk be, nem kötekedhetünk, hanem a hosszú hajunk ellenére is kultúrem- berként viselkedünk. A Magyar Közlöny március 1-i száma rendeletet közöl, amelyben a munkaügyi miniszter módosítja a magasabb vezetőállásúak nyereségprémiumával kapcsolatos egyes korábbi rendelkezéseket. Mint a Munkaügyi Minisztériumban az MTI munkatársának elmondották, a rendelet legfontosabb új vonása, hogy az eddiginél jobban ösztönöz a hosszabbtávú fejlesztési feladatok megoldására. A felügyeleti miniszter a jövőben elrendelheti, hogy kormányszinten elhatározott vagy ehhez kapcsolódó feladatokat végző vállalatoknál a magasabb vezetőállásúak nyereségprémiumának egy részét — maximálisan 25 százalékát — évente visszatartsák. A távlati feladatok értékelhető szakaszának lezárása után, annak teljesítésétől függően dönt a miniszter arról, hogy a visszatartott nyereségprémiumot változatlanul vagy csökkentett összegben fizessék-e ki, esetleg sor kerül-e annak megvonására Kiemelkedő eredmények esetén a nyereségprémiumon felül a bérköltség terhére külön jutalom is fizethető. Ez azonban nem számit bele a bérszínvonalba, vagyis nem kell utána bérfejlesztési adót fizetni. Az intézkedés mindenekelőtt a nagyobb jelentőségű kutatási célprogramok, műszaki fejlesztési feladatok, kiemelt egyedi vagy jelentős állami támogatással finanszírozott beruházások, kiemelt export-feladatok stb. jó minőségű megoldására, a határidők és a megfelelő költségszint betartására ösztönöz A rendelet egyben az ed- i digieknél nagyobb mértékben differenciálja a nyere- ségprómiumok mértékét. Azoknál a vállalatoknál, ahol az összegek egy részét visszatartják, emelkedhet a nyereségprémium kiszámításának kulcs-száma. Jó munka, a távlati feladatok sikeres teljesítése esetén 25 százalékkal nagyobb lehet a nyereségprémium, mint a korábbi kulcs-számok alapján. A C- és ennél alacsonyabb kategóriájú vállalatoknál a kiszámítási kulcs 25 százalékkal — az eddigi kettőről másfél százalékra — csökkent A rendelkezéseket 1971. január 1-től kell alkalmazni. Az 1970. évi feladatok teljesítéséért járó nyereségprémium elszámolására és ki- fizetésésre még a korábbi szabályok érvényesek. „Centrum-hétfő" A Centrum Áruházak egész évben 20 százalékos engedménynyel „Centrum hétfőket” tartanak. A pécsi Centrum Áruház tegnap nyugdíjasok részére tartott „hétfőt”, amikoris tekintetbe véve, hogy a nyugdíjasok a hó végén kapják meg illetményüket, olyan árucikkeket értékeltek le egyötödével, amiket rendszerint a kiskeresetűek, mint a nyugdíjasok vásárolnak. A „Centrum hétfőt” egyébként az év valamennyi hétfőjén megrendezik és ilyenkor nem az elfekvő, hanem a szezonális árukból vásárolhatnak olcsóbban a vevők. A képen: nyugdíjasok rohama a fehérnemű pult előtt az áruházban. Gyorslista Az 1971. március 1-én megtartott Lottó-jutalomsorsolásról, melyen a 6. heti lottószelvények vettek részt: 820 172 magnó 821 685 éléskamra utalvány 822 786 méteráru 1 221 204 ruházati cikk 1 221 778 éléskamra utalvány 1 234 407 éléskamra utalvány 1 239 722 hűtőgép 1 240 411 méteráru 1 240 757 hűtőgép 1 430 014 ruházati cikk 1 243 912 ki mit választ 1 263 620 méteráru 1 274 318 táskarádió 1 282 158 hűtőgép 1 286 175 éléskamra utalvány 2 297 426 méteráru 1 302 893 varrógép 1 305 012 mosógép 1 332 661 táskarádió 1 324 739 bútor-lakbér. 1 236 689 televízió 1 327 883 hűtőgép 1 331 519 méteráru 1 359 524 éléskamra utalvány 1 363 420 bútor-lakbér. 1 339 835 utalvány 1 372 853 lakés textil 1 381 150 éléskamra utalvány 1 332 597 televízió 1 383 473 éléskamra utalvány 1 386 854 üdülés Novigrádban 1 398 573 ruházati cikk 1 401 317 háztartási gép 1 412 342 1 421 177 1 421 643 1 426 491 1 433 582 1 438 033 1 450 160 1 456 262 1 466 461 1 474 056 1 476 860 1 479 250 1 485 710 1 492 486 1 498 938 1 507 030 1 515 229 1 520 057 1 538 278 l 547 426 1 611 332 1 620 282 1 628 320 1 633 703 l 649 004 1 649 743 1 656 836 1 661 880 1 668 364 1 677 127 1 685 597 1 688 174 1 691 504 1 694 975 1 699 175 1 702 188 1 707 435 1 708 433 1 712 974 1 714 928 1 718 654 1 723 533 1 733 067 lakás textil háztartási gép üdülés Novigrádban utalvány varrógép bútor-lakbér. bútor-lakbér. éléskamra utalvány OFOTERT utalv. háztartási gép fényképezőgép éléskamra utalvány éléskamra utalvány éléskamra utalvány hűtőgép utalvány háztartási gép hűtőgép lakás-textil OFOTERT utalvány OFOTERT utalvány táskarádió utalvány OFOTERT utalvány utalvány éléskamra utalvány éléskamra utalvány lakás textil ruházati, cikk háztartási gép üdülés Novigrádban televízió televízió éléskamra utalvány háztartási gép ruházati Cikk üdülés Novigrádban bútor-lakbér, háztartási gép televízió ruházati cikk hűtőgép méteráru 3 079 710 éléskamra utalvány 3 079 793 ruházati cikk 3 084 897 táskarádió 3 087 129 OFOTERT utalvány 3 104 o24 magnó 3 109 298 éléskamra utalvány 3 111 893 hűtőgép 3 125 551 varrógép 3 131 601 méteráru 3 135 507 méteráru 4 419 367 éléskamra utalvány 4 423 201 utalvány 4 429 181 háztartási gép 4 435 3Ó5 lakás textil 4 441 255 mosógép 4 449 634 televízió 4 456 696 éléskamra utalvány 4 460 029 méteráru 4 466 240 magnó 4 466 494 éléskamra utalvány 4 494 840 televízió 5 626 882 éléskamra utalvány 5 633 775 utalvány 5 808 869 éléskamra utalvány 5 813 810 háztartási gép 5 821 170 hűtőgép 5 822 498 hűtőgép 5 824 721 éléskamra utalvány 5 825 694 utalvány A nyertes szelvényeket 1971. március 20-ig kell a Totó-Lóttó kirendeltségek, az OTP fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályáhóz (Budapest, V. Münnich Ferénc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás utáp készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. Megtekinthető már a választókerületek területi beosztása Tegnap óta megtekinthetők Pécsett a kerületi tanácsokon és a Városi Tanácson, valamint a megye községi és városi tanácsain a tanácsi és országgyűlési képviselői választókerületek területi beosztásai. A megyeszékhelyen 103 tanácsi és 5 országgyűlési képviselői választókerület van. Az 1. képviselői válasz- j tókerület területét az 1—23, valamint a 33—35 tanácsi választókerület, a 2. képviselői kerületet a 24—32, valamint a 36—48 tanácsi választókerület, a 3. képviselői kerületet a 49—68 tanácsi í választókerület, a 4. képvise- j lői kerületet a 69—84, a 87, j a 102 és a 103 tanácsi vá- | lasztókerület, az 5. képviselői kerületet a 85—86, valamint a 88—101 tanácsi választókerület területe adja. A megyében 9 országgyűlési képviselőt választanak: a mohácsi járásban és Mohács városban kettőt, a pécsi járásban kettőt, a sásdi járásban egyet, a siklósi járásban kettőt, a szigetvári járásban és Szigetvár városban egyet és Komlón is egyet. A választásra jogosult állampolgárok összeírása még folyik. Március 10-e és 20-a között mindenütt elkészítik a választói névjegyzékeket, s 20-a után sor kerül a kifüggesztésükre. A választók már erről is megtudhatják, hogy Egy nappal a könyvhónap befejezése után még pontos adatok nem állnak rendelkezésre a forgalmat illetően. Annyit azonban már hónap közepén meg lehetett állapítani, hogy a mezőgazdasági szakkönyvak iránt ez, év februárjában Pécsett igen nagy volt az érdeklődés. A város legnagyobb könyvesboltjai;- ban kapott információk megerősítik ezt a véleményt. A 101. számú Széchenyi téri bolt az amúgy is rövid február hónapban több, mint egy hétig leltározott — tehát sajnos zárva volt — mégis jóval nagyobb szakkönyv forgalmat bonyolított le, mint januárban. Mint a bolt vezetői elmondották a könyvhónapi kiadványokat szinte az első három napban elkapkodták. Sárközi Péter: Szemtől szembe Amerika mezőgazdaságával című szakmai útikönyvét órák alatt elvitték. Hasonló „sorsra” került Molnár: Jövedelmező állattartás című könyvhónapi könyve is. A legnépszerűbbek mégis a szőlő- és bortermeléssel kapcsolatos szakkönyvek voltak,- mint ahogy az már Pécsett hagyomány. Nem tudták az igényt kielégíteni, Fejér: „Szőlő és bor” című könyvéből, Németh Márton: Szőlő Ampelográfiájából pedig az utóbbi meglehetősen drága szakkönyv. A 109. számú Jókai utcai könyvesboltot is ellepték a vevők a szőlészeti tárgyú könyvekért. Prohászka: Szőlő és bor című könyve hiánycikk lett, pedig utánrendelés is történt. A népszerűségi listán a szőlő mellett a házikertek és gyümölcsösök szakírói vezetnek, Mohácsi Mátyás; Jemenszki könyveit már az első héten hiába keresték a vásárlók. A pécsi boltok ezúttal is keveselték a könyv- terjesztőtől kapott ilyen tárgyú szakkönyvek mennyiségét és választékát, de a könyvhónapi kiadványok számát is, amelyekből sokkal többet el tudtak volna adni. A könyvhónapot egyfelől népszerűsítik, különféle rendezvényekkel, kiállításokkal — bár áz idén Baranya e téren igen szerény programot valósított meg, már a megnyihányas számú tanácsi, illetve országgyűlési képviselői választókerülethez tartoznak. Ezzel egyidejűleg az illetékes kerületi tanácsok végreA SZOT Elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen a dolgozókat érintő több kérdésről tárgyalt. A szocialista munkaverseny idei főbb céljairól szóló napirendben az elnökség megállapította, hogy az üzemekből, s mindenekelőtt a szocialista brigádoktól számos kezdeményezésről kaptak tájékoztatást. Ezeknek célja, hogy növekedjék a termelés, javuljon a gazdálkodás hatékonysága, a termelés szervezettsége. E kezdeményezésekkel a SZOT Elnöksége egyetért. Felhívja a szakszervezeteket, hogy szorgalmazzák és támogassák a korszerű munka- és üzem- szervezési, valamint technológiai módszerek elterjesztését, a vezetők és a dolgozók hibájából eredő veszteségidők, túlórázások csökkentését, a nehéz fizikai munkát könnyítő kisgépesítést, a vállalatok közötti tervszerű tó is késett február 1-e helyett a hónap közepére csúszott el — másfelől azonban nem tudják kielégíteni a felkeltett érdeklődést valóban jó szakkönyvekkel. Ezt a furcsa kettősséget kéne végre megszüntetni, mert a könyvhónap eszméjét járatják le azok, akik nem gondoskodnak róla, hogy a reflektorfénybe állított szakkönyv a boltokban kapható is legyen. Száz tagja és húsz alkalmazottja van a Pécsi Fényképész Szövetkezetnek. Valamennyien hivatalosak voltak hétfőn délutánra, a KISZÖV Steinmetz Miklós Művelődési Otthonba, a szövetkezet mérlegzáró közgyűlésére, ahol Szabó Ferenc, a FÉNYSZÖV elnöke számolt be az elmúlt év eredményeiről. Igen eredményes esztendőt zártak a szövetkezet dolgozói. Árbevételük egy év alatt 25 százalékkal növekedett és 1970-ben meghaladta a nyolc és fél millió forintot. A j FÉNYSZÖV igen szoros kap- j csolatban áll a lakossággal, tevékenységük jelentős há- ; nyadát közvetlen lakossági j megrendelésre végzik. A la- ; kossági szolgáltatások értéke három százalékkal nőtt 1969 óta, s 1970 végére elérte a hatmillió forintot. Három új egységet nyitott tavaly a szövetkezet. Meg- | nyílt a Sállal utcában a rek- | lámiroda és a fényképész | műterem, s ezenkívül megkezdte működését a hangosfilmstúdió Komlón. A stúdió hangos reklám- és műszaki filmek készítésével foglalkozik. Arhi a szövetkezet tiszta eredményét illeti, az 16 százalékkal több az 1969. évinél, összesen 976 000 forint. Az efedmény tíz százalékot, hajtó bizottságaitól minden választópolgár névre szóló értesítést kap, s ebben szintén a választókerület számát közlik. együttműködés kiépítését, s I minél gyorsabb ütemben te- I remtsék meg a biztonságos í munka feltételeit. Mindez egy-egy fontos eleme a szocialista munkaversenynek. A szakszervezetek szorgalmazzák, hogy bővüljenek országos mozgalommá a lakás- építési terv pontos és jó minőségű teljesítésével kapcsolatos kezdeményezések. E mozgalomba kapcsolódjanak be az építő, az építőanyagipari, a szerelő és mindazok a vállalatok, amelyek a program végrehajtásában részt vesznek. Sok egyéb feladat elvégzését, például a közszükségleti cikkek gyártásának, minőségének javítását, a lakosság színvonalas és kulturált ellátását is hatékonyan segítheti az 1971. évi szocialista munkaverseny. A SZOT Elnöksége további napirendként azzal foglalkozott, hogy a lakásügyi rendeletek helyes végrehajtásába hogyan kapcsolódhatnak be a szakszervezetek. A Szakszervezetek Megyei Tanácsai és a Szakszervezetek Budapesti Tanácsa például feladatának megfelelően jár el, ha véleményt nyilvánít az adott terület lakásfejlesztési tervének jóváhagyása, a lakáselosztási tervek kialakítása, a lakás- használatba vételi díjból adható engedmények megszabása előtt. A vállalati szak- szervezeti szervek feladatai közé tartozik, hogy fejtsék ki véleményüket a lakásépítés vállalati támogatására szolgáló alap képzéséről és fel- használásáról, a vállalati lakások elosztásának időrendi sorolásáról stb. A SZOT Elnöksége megvitatta a szakszervezeti alapszervi választások tapasztalatairól szóló jelentést is. ! a tagság döntése szerint tar- i talékalapba helyezték. Most 1 került sor először, arra, hogy a szövetkezetben tartalékot képeztek. A tagság így is 22 napi fizetésének megfelelő részesedést vehet fel. A mérlegzáró közgyűlésen az is elhangzott, hogy a pécsi szövetkezeti fotósok készülnek a Budapesten 1971 októberében megrendezendő fényképkiállításra. A kiállításon azok vesznek részt, akik sikerrel szerepeltek az eddig megtartott kiállításokon, s ott díjat, vagy oklevelet kaptak. Filmankét a Kitörés alkotóival Március 5-en, pénteken délután 4 órai kezdettel a Városi KISZ Bizottság és a Baranya megyei Moziüzemi Vállalat rendezésében ar.kétot tartanak a Kitörés című új magyar filmről a Hir- lapolvasóban. Ezen részt vesz a film rendezője, Bacsó Péter és két főszereplője: Ősz tér | Sándor és L e n d v a i Katalin I is. Az ankét közönsége: Pécs í város közép- és felsőfokú oktatási intézményei KlSZ-szerveze- tének és nagyüzemi KIS7-bizott- I ságainak képviselői: továbbá ta- j nárok, r épművelők és a film- esztétika. a filmismeretterjesztés aktiv művelői. Korlátozott, számban érdeklődők is bejuthatnak az ankétra. Véget ért a mezőgazdasági könyvhónap Nagy érdeklődés, kis kínálat Mérlegzáró közgyűlés a FÉNYSZÖV-nél 22 napi részesedés Hatmillió forint értékű munka a lakosságnak A SZOT Elnökségének ülése