Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-19 / 66. szám

1 4* DUNÄNTOL! NAPLÓ 1971. március 19. A ä új indiai Unrmdny Csütörtökön az elnöki pa­lotában . Giri köztársasági elnök előtt letette az esküt Indira Gandhi és új kormá­nya. A kormányban jelentős személyi változások történ­tek. elsősorban a gazdasági es szociálpolitikai tárcák te­rületén. Hét miniszteri tárca cserélt gazdát. A legfonto­sabb területen nem történt változás, továbbra is Szva- ran Szingh áll a külügy, Dzsagzsivan Ram a hadügy, J. B. Csáván a pénzügy, és Fakhruddin Ali Ahmed az élelmezés- és földművelés- ügyi minisztérium élén. A kormány új tagjai kö­tött van M. H. Csovhuri, Venezuela az államosítás útján A venezuelai kormány szerdán újabb lépést tett az ország természeti kincsei ál­lamosításának útján. Egy­hangúlag jóváhagyta azt az intézkedést, amelynek értel­mében „államilag fenntartott területeknek” nyilvánítja az ország kiterjedt földgáz-lelő­helyeit. A Rafael Caldera elnök javasolta teljes államosítási törvényt jóváhagyás végett jövő hétfőn terjesztik a kongresszus elé. s végrehaj­tására feltehetően haladék­talanul sor kerül. E törvény értelmében a külföldi olaj- társaságoknak nincs joguk olajlelőhelyeiken kitermelni a mindezideig kiaknázatlan földgáz-forrásokat. Csak ar­ra kaptak ígéretet, hogy a petróleum felszínrehozásához szükséges földgázmennyisé­get a jövőben is használhat­ják. A venezuelai kormány ál­tal jóváhagyott intézkedés annál is inkább indokolt, mert a külföldi olajtársasá­gok eddig amúgy is messze­menően elhanyagolták a kon­cesszióban kitermelt olajföl­deken található földgázt Az pedig — Rafael Caldera el­nök szerint — ,,az ország természeti kincseinek elfe- csérlését” jelentette és ellen­tétben állt az ország érde­keivel. iparfejlesztés ügyi miniszter, H. R. Gokhale igazságügy- miniszter, (ezelőtt a szakszer­vezeti mozgalomban játszott jelentős szerepet), S. S. Rai közoktatás és ifjúságügyi mi­niszter (a Nemzeti Kong­resszus Párt nyugat-bengáliai vezetője). M. Kumaramanga- lam acél- és nehézipari mi­niszter (az Indian Airlines volt elnöke) és R. Bahadur, India volt nepáli nagykö­vete. A miniszterelnökasszony magának tartotta fenn a belügyi, az atomenergiaügyi, a tájékoztatás- és rádióügyi valamint a tervezési tárcát Koalíciós kománv a'akul Törökországban? 4- MONTREAL: Juliana holland királynő kedd este rangrejtve Montreali» érke­zett, hogy meglátogassa lá­nyát Christinát, aki Mont­realban folytatja tanulmá­nyait 4 FREETOWN: Siaka Ste­vens, Sierra Leone-i minisz­terelnök szerdán este rövid látogatásra Guineába érke­zett — jelentették Freetown- ból. Stevens Sekou Touré el­nökkel találkozott, s megvi­tatták a Guinea, Sierra Leo­ne és Libéria között kialakí­tandó hármas védelmi szer­ződés tervezetét. ♦ LOS ANGELES: A vé­delem és a vád képviselői szerdán a Sharon Tate-per- ben elmondták záróbeszédü­ket. A bíróság, amely előre­láthatólag jövő kedden hoz­za meg ítéletet, várhatóan halálbüntetéssel vagy élet­fogytiglani börtönbüntetéssel sújtja Mansont Patrícia Krenwinkelt, Susan Akinst ét .Leslie van Houtent, akik 19,09 augusztusában gyilkol- t vk' meg otthonában . Sharon Tate színésznőt. 4 AMMAN: Ammani kor­mányforrásokból érkező hír szerint Husszein jordántai király felajánlotta, hogy köz­vetít Kelet- és Nyugat-Pa- kisztán viszályában. A király állítólag Pakisztánba utazik a jövő héten, ha szívesen lát­ják. Jordániában többszáz :pakisztáni katona és tanács­adó kap kiképzést. 4 LONDON: Tűz ütött ki csütörtökön reggel a londoni Reform-klub épületében. A benn tartózkodó harminc ven­dég kimenekült az utcára, két alkalmazott azonban sok­kot kapott, s csalt a tűzoltók tudták kimenteni őket. ♦ MOSZKVA: Heinz Hoff­mann tábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere szerdán a „Népért és a ha­záé:," érdeméremmel tüntet­te ki a moszkvai Frunze ka­tonai akadémiát. ♦ BOGOTA: Kolumbiában ri'- 'elen parasztok újabb földbirtokokat foglaltak el. Éjig Urrao tartományban 780 parasztcsaládra 800 hektár jut, :J8 földbirtokos 18 000 hektár­nyi földtulajdonnal rendel­4 SZÖUL: Pák Csöng Hi, a Koreai Köztársaság elnöke csütörtökön Csöng Pil Kimet nevezte ki a Köztársasági Demokrata Párt elnökhelyet­tesévé. Csöng Pil Kim egyik vezéregyénisége volt az 1961- es dél-koreai államcsínynek. 4 MELBOURNE: Csütörtö­kön délelőtt riadóztatták a melbourne-i rendőrséget, mert egy Cessna—150 típusú sportrepülőgép —, amely va­lószínűleg illetéktelen kezek­be jutott — az ausztrál met­ropolis 12—15 emeletes há­zai között röpdösött. A ható­ságok leállították a nemzet­közi repülőtér forgalmát is. A sportgép ezután Melbourne külvárosában sértetlenül föl­det ért. „Pilótái” azonban jobbnak látták, ha gyorsan eltűnnek. 4 SAN SEBASTIAN: Csü­törtökön éjjel ismeretlen me­rénylők felgyújtották a bur- gosi perben védőügyvédként részt vett Juan Maria Band- res gépkocsiját. Röviddel ez­után pedig Bandrest és csa­ládját telefonon halállal fe­nyegették meg, mert „túlsá­gosan exponálta magát” a burgosi perben. >, 4- BELGRÁD: A Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Ta­nács (kormány) hivatalosan állást foglal amellett, hogy a Jugoszláviában folyó al­kotmányvita zavartalan le­bonyolítása érdekében Joszip Broz Tito köztársasági elnöki megbízatását hosszabbítsák meg augusztus 31-ig. Tito mandátuma május 17-én jár le. 4 ACAPULCO: A mexikói Acapulco-ban szerdán sze­rencsés kimenetelű ember­rablás zajlott le. Ismeretlen tettesek egy gépkocsiba kényszerítették Telesforo Andalon Cervantes 45 éves orvost, akit azonban röviddel később kénytelenek voltak szabadon engedni, mert a gépkocsi defektet kapott. Cevdet Sunay török állam­elnök csütörtökön folytatta kormányalakítási tárgyalá­sait a politikai vezetőkkel. Az államfő szerdán fogadta Süleyman Demirelt, és Is­mét Inönüt, a volt állam­elnököt, a Köztársasági Nép­párt 86 éves vezetőjét A Reuter úgy értesült, hogy Sunay elnök indítvá­nyozta mindkét vezetőnek, hogy a következő kormány koalíciós legyen. Javasolta állítólag Sunay azt is, hogy ne vállaljon tárcát a kor­mányban sem Demirel, sem pedig Inönü, jóllehet számít a koalíciós kormányban mind az Igazságpárt, mind a Köztársasági Néppárt köz­reműködésére. (Az Igazság- párt korábban értésre adta. hogy ragaszkodik Demirel- hez.) A kormányfő személyét illetően megoszlanak a vé­lemények. Az UPI ankarai tudósítója szerint olyan jós­latok hallatszanak, hogy Sunay független személyisé­geket, „senki emberét” keres. Az AFP szerint viszont a •miniszterelnök-jelölt szemé­lye péntekig nem lesz Isme­retes. A Reuter tudósítója tájékozott körökre hivatkoz­va úgy véli, hogy Lufti Akarli, a török alkotmány- jogi bíróság volt elnöke esé­lyes a miniszterelnök poszt­ra. Csütörtökön Sunay a ki­sebb pártok felé fordult: fo­gadta a Demokrata Párt — az Igazságpártból kivált jobboldali szakadár párt —, valamint a Bizalom pártjá­nak vezetőit. Sunay ugyancsak csütörtök­re kérte magához a szenátus vezetőit. Finn kormánjyálság Függetlenségének elnyeré­se — 1917 — óta Finnország ötvenharmadszor maradt kormány nélkül. „Egyedülál­ló a parlament történetében, hogy egy kormány lemond, miután megkapta a bizal­mat” — mondotta Urho Kek- konen elnök, amikor szerda este elfogadta Ahti Karjalai­Menehülés Laossból Az AP saigoni tudósítója megállapítja, hogy az indo­kínai háború során eddig alkalmazott legnagyobb ame­rikai „légi védőpajzs” men­tette csak meg a teljes ka­tasztrófától a Laoszba beha­tolt dél-vietnami kormány­csapatokat. A saigoni had­erőket kivertek legalább fél tucatnyi támaszpontról. Sú­lyos veszteségeket okozva nekik. Nem sikerült a tá­madó hadművelet fő célja, a népi erők utánpótlásának el­vágása. A laoszi népi erők teljesen szétvertek egy dél-vietnami ezredet, amikor kétnapos harcok után elfoglalták a 723-as magaslatot, az ameri­kai katonák által „Lolo”-nak nevezett tüzérségi bázist. Nyugati hírügynökségek beszámolnak az ezred meg­maradt erőinek a Khe Sanh-i támaszpontra érkezéséről. Amerikai helikoptereken ér­keztek a tépett ruházatban, meneküléstől teljesen meg­gyötört dél-vietnami kato­nák, akik magukkal hozták a harcokban elesett parancs­nokuk, Le Huan alezredes­nek a holttestét. A dél-vietnami és ameri­kai vezetők által „mozgó hadműveletnek” nevezett me­nekülés során teljesen fel­morzsolódott egy dél-vietna­mi zászlóalj, amelynek fel­adata már visszavonuló egy­ségek utóvédként történő biztosítása volt. A visszavo­nulás fedezésére B—52-es amerikai óriasbombázók csü­törtökön legalább öt tömeges bevetésben vettek részt, és egy amerikai katonai szóvivő szerint a bombázások a visz- szavonuló dél-vietnami csa­patok zömétől mintegy más­fél kilométerre levő terüle­teket is értek. nen miniszterelnök lemondá- j sát. A parlamenti szavazás tár- j gya a kormány árpolitikája i volt. A Kommunista Párt, j amelynek 36 parlamenti kép- : viselőjét az öt párt koalíció- | jából alakult kormányban i három miniszter képviselte, bizonyos árucikkek esetében árbefagyasztást követelt és ezzel ellentétbe került a koa­líció négy másik pártjával, illetve a kormány árpoliti­kájával. Bár a kommunista képviselők ellenszavazata el­lenére a parlament 131:51 arányban (18 tartózkodás mellett) elfogadta a kor­mány javaslatait, Ahti Kar- jalainen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a koalíciós kabinet munkája a további­akban lehetetlenné vált. Nyugati hírügynökségek szerint megfigyelők valószí­nűnek tartják, hogy Karja- lainen, aki Kekkonen elnök kérésére az új kormány meg­alakulásáig hivatalában ma­rad, az eddigi koalíció négy polgári pártjából a kommu­nisták nélkül fogja megala­kítani új kabinetjét. Ebben az esetben a négyes koalí­ciónak a 200 tagú parla­mentben még mindig nyolc szavazattöbbsége lenne. Válasz a Time-nak 19000 nyugatnémet ifjú tagadta meg a katonai szolgálatot Fritz Rudolf Schulz (FDP), a Bundestag hadügyi meg­bízottja, aki a parlament és a hadsereg között tartja fenn az összeköttetést, csütörtö­kön beterjesztette évi jelen­tését. A jelentés szerint 1970- ben csaknem egyharmaddal növekedett a fegyveres szol­gálatot megtagadók száma. Több mint 19 000 nyugatné­met fiatalember nem volt hajlandó fegyveres szolgá­latot teljesíteni a Bundes­wehren. A fiatal generációnál a hadügyi megbízott »zavart viszonyt” állapit meg az ál­lamhoz. Az NSZK társadal­mi rendszerét a fiatalok fo­kozódó kétkedéssel figyelik és nem tartják „megvédésre méltónak”. Ezért szükséges az állampolgári öntudat fo­kozása a Bundeswehren” —, hangoztatja. Schulz megállapítja jelen­tésében, hogy a kábítószerek aggodalmat keltő terjedése nem állt meg a Bundeswehr kapuinál. „Vannak katonák, akik zsoldjuk legnagyobb részét kábitószerek vásárlá­sára fordítják” — Írja. A Time című amerikai folyóirat március elsejei szá­mában cikket közölt „Afri­ka: fegyverropogás a vízvá­lasztónál” címmel. A kohol­mány tárgya — Szudán. A szerző ,.Szovjet Vietnam” al­cím alatt azt bizonygatja, hogy „a dél-szudáni harci cselekményekben mintegy száz szovjet katonai tanács­adó működik közre. Ezek állítólag közvetlenül segítik a khartoumi kormányt a hatmillió déli néger elleni piszkos háborúban”. Amin szudáni diplomata a Novoje Vremja szerkesztősé­géhez intézett levelében meg­cáfolja ezeket az állításokat és leleplezi az iromány rá­galmait. A diplomata szerint először is a déli lakosság lé- lekszáma alig tehető három­millióra, és mintegy kétmil­liót számlálnak azok a na­gyobb törzsek, amelyek har­colnak a szeparatisták és európai zsoldosaik ellen. Lég­ből kapott koholmány a száz szovjet katonai tanácsadó is. — A szudáni katonai egy­ségek az utóbbi időben gya­korlatilag felszámolták a zen- dülők összes táborait a szu­dáni— ugandai határvidéken — írja a diplomata azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mi vezethette a tekintélyes amerikai hetilap szerkesztőit ilyen kiagyalásokra. — A Time kénytelen-kelletlen be­ismerte, hogy a zendülők tá­boraiban európai és afrikai zsoldosokat képeztek ki Iz­rael számára. A Time cikk­írója nyilván azért hamisít­ja meg a tényeket, hogy ez­zel is csökkentse Szudán el­lenségeinek kínos vereségét, befeketítse a szudáni hadse­reget, kétséget keltsen ab­ban, hogy a szudáni hadse­reg egyáltalán képes ilyen feladatok megoldására. A levél írója végezetül ki­jelenti, hogy Szudán népe a függetlenség 13 éve alatt meggyőződhetett a Szovjet­unió és a szovjet nép hűsé­géről és őszinteségéről, ami a segítségét és a támogatá­sát illeti. Sajtótükör A bécsi Die Presse „Fény­agyú és halálsugár” címmel kommentálja azokat a jelen­téseket, amelyek szerint az amerikai bombázógépek lao­szi bevetéseik alkalmával a napokban lézersugárt hasz­náltak. Az osztrák lap rá­mutat, hogy a lézersugarat ezúttal nem „halálsugárként” hanem híradástechnikai esz­közként alkalmazták — cél­felderítésre és célravezérlés- re. A rádióhullámhoz képest milliószorta több információt továbbító és a mikrohullá­mok frekvenciaálloményában dolgozó lézernek nagy előnye, hogy az ellenfél által „nem hallgatható le”. Katonai al­kalmazására az első kísérle­tek páncélelhárító rakétákkal kapcsolatban folytak. Ame­rikai jelentések szerint a Laoszban bevetett repülőgép­párok első gépe lézerrel vé­gezte el a célfelderítést és a kapott adatokat átadta a mö­götte haladó bombázógépnek. Bizonyos körülmények között a lézersugár a rakéták és bombák pélbavezérlését is elvégezheti. A hamburgi Die Welt Je­lentése szerint befutott a kiéli kikötőbe az Egyesült Államokban készült és a fa­siszta német hadsereg egyik tábornokáról, Rommelről el­nevezett új nyugatnémet ra­kétaromboló. Ebből a típus­ból 24 hajóval rendelkezik az Egyesült Államok, hárommal Ausztrália és most már szin­tén hárommal az NSZK. A nyugatnémet kormány 1964- ben adott megrendelést az egyenként 200 millió nyugat­német márkába kerülő hadi­hajókra. A „Lütjens” 1969- . ben, a „Mölders” 1970-ben készült el és most a „Rom- mel”-lel teljes lett a raj. Az i új romboló első hadgyakor­latát a Karib-tengeren vé­gezte. Személyzete 337 fő. A Herald Tribune párizsi kiadása szerint áz Egyesült Államok a dél-csendes- óceánl szigeteken rakéta­kísérleteket végez. Olyan in­terkontinentális rakétákról van sző, amelyek több ön­állóan célbavezérlő robbanó­fejjel rendelkeznek. A kísér­letekre a Hawaii-szigetektől délnyugatra fekvő Canton és Enderbudy szigeteket jelöl­ték ki, amelyek a második világháború óta közös brit— amerikai tulajdonban van­nak. A lakatlan szigetek használatáért a Egyesült Ál­lamok tíz évre 250 000 dollárt fizet Nagy-Britanniának. A kísérleteknél nem használ­nak nukleáris robbanófeje­ket. Olaszország fegyverkivite­léről mind többet ír a nyu­gat-európai sajtó. A kézi tűzfegyverekből Olaszország kivitelének több mint fele az Egyesült Államokba irányul. Olasz gyártmányú légvédel­mi ágyúkat használ a nyu­gatnémet, a kanadai és a venezuelai haditengerészet. A franciákkal együttműködő olasz cégek 1973-ban kezdik meg rakétakivitelüket. Az olasz katonai repülőgépeket a NATO-államokon kívül sem­leges országok — Svédország, Ausztria. Svájc — vásárol­ják, valamint olyan fejlődő országok, mint Kongó, Líbia, Ecuador és mások. Olaszor­szág 1969-ben 250 katonai repülőgépet exportált, ebből 148-at az Egyesült Államok­ba. TOSPfrl 1000 forint felett OTP-re is! PÉCSETT: * «'v' ■ ^ 38. sz. Sportbolt Kossuth L. u. 40. Mecsek Áruhál t Ujtnecsekalja CflMPINGCIKKEK KOMLÓN: 11 l es Sportbolt Lenin tér . MOHÁCSON: 207. sz. Spdrtbolt 'Szabadság u. 18. ■ 4 Váj»: . V. 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom