Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-19 / 66. szám
Ara: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló xxviH.évfolyam,66.szám' Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának iapja 19:1.március 19.,péntek Egri Gyula elvtárs a 4. számú választókerület országgyűlési k ép vi se lójelölt je Népszavazás a párt politikája mellett Tudósok, orvosok, tanáraiét különböző üzemi kollektíváinak véleményét tolmácsolták. A felszólalások után szavazás következett: a gyűlés részvevői egyöntetű helyesléssel jelölték képviselőjüknek Kádár Jánost Piros- és kéknyakkendős úttörők, kisdobosok köszöntötték ezután vörös szegfű-csokorral a párt első titkárát, aki hosszan tartó, nagy taps közepette | lépett a mikrofonhoz. A Központi Bizottság első 1 titkára meleg szavakkal köszöntötte a megjelentellet, az ! angyalföldi gyárak, üzemek j dolgozóinak képviselőit, s tolmácsolta a Központi Bizottság jókívánságait Köszönetét mondott a jelölésében kifejezésre jutott megtisztelő bizalomért, amely — mint mondotta — arra kötelezi, hogy legjobb tudása, képessége szerint képviselje a XIII. kerület, s az egész munkásosztály. a magyar dolgozó nép érdekeit. A képviselői és tanácstagi választásokat megelőző időszak jó alkalmat kínál arra, — mutatott rá a továbbiakban —, hogy számot adjunk az elmúlt esztendők eredményeiről, a szocialista építőmunkában elért sikerekről. Tovább erősödött a párt. a munkásosztály, egész népünk egysége a szocializmus eszméi alapján. Népi demokratikus államunk, társadalmi rendünk, a nép hatalma szilárd. Az építömunka menete hosszú évek óta töretlen, s a nép érdeke és óhaja hogy így legyen a következő esztendőkben is. Angyalföldön, Budapesten és az egész országban új létesítmények sokasága — modern gyárak, üzemek, lakótelepek, kulturális, szociális intézmények sora — tanúsítja munkánk céltudatosságát, hatékonyságát, azt, hogy érdemes küz- denünk, dolgoznunk. A nemzetközi helyzetről szólva rámutatott, hogy erősödtek a magyar és a szovjet nép közötti barátság, együttműködés szálai, fejlődött a Varsói Szerződésben tömörült országok összefogása, kiszélesedett a szocialista országok együttműködése a kölcsönös gazdasági segítség tanácsa keretében, szorosabbá vált a nemzetközi kommunista mozgalom egysége. Biztos kudarcra vannak ítélve az agressziós imperialista törekvések a világ minden térségében. Joggal lehetünk büszkék arra, hogy népköztársaságunk — a szocialista országokkal együtt — a nemzetközi béke, a haladás ügyének győzelméért vívott küzdelem élvonalában halad. Kádár János ezután hangsúlyozta: azzal a biztos meggyőződéssel állhatunk a választók milliói elé, hogy politikánk irányvonala helyes, elvi alapjai szilárdak: amíg ezt a vonalat követjük, minden út nyitva áll előttünk, minden feladatunkat meg tudjuk oldani. Programunk világos: a szocialista társadalom felépítése, a munka szabad társadalmának megteremtése, s ezzel együtt a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelése, a haza felvirágoztatása. Ha ezért dolgozunk, ha nem sajnáljuk az erőfeszítéseket, s nemzetünk minden alkotóerejét összefogjuk, eredményeink tovább növekszenek, országunk még nagyobb léptekkel halad a fejlődés útján — mondta Kádár János, a gyűlés részvevőinek viharos tapsa közben. rok. egyetemi és főiskolai hallgatók, a III, kerületben működő üzemek és válla- j latok dolgozói, valamint a városban állomásozó bel- ■ ügyi csapatok katonái gyűltek össze tegnap délután — Orvostudományi Egyetem új aulájában, hogy megválasszák a 1. számú választókerület országgyfi- | lési képviselőjelöltjét. Horváth Lajos, a Városi Tanács vb-clnöke Egri Gyű- j iát, az MSZMP KB tagját, a Megyei Pártbizottság első titkárát javasolta jelöltnek, amit a jelenlévő több- száz választópolgár egyhangúan elfogadott. Egri Gyula már a felszabadulást megelőzően is részt vett a munkásmozgalom harcai- i ban. Eredeti szakmája la- katos. Előtérben Egri Gyula, az emelvénynél Horváth Lajos beszél. Erb János felvétele Budapestre ifin a bolgár külügyminiszter Ivan Basev, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminisztere, aki jelenleg a Lengyel Nép- köztársaságban tartózkodik hivatalos látogatáson, Péter János külügyminiszter meghívására március 22-én hivatalos látogatásra a Magyar Népköztársaságba érkezik. A 4. országgyűlési választókerület polgárait a gyárvárosi úttörőzenekar köszöntötte. Az ünneplőbe öltözött aula nemzeti színű és vörös zászlókkal díszített elnöki asztalánál helyet foglaltak a város és a Hl- kerület képviselői, köztük Ambrus Jenő, a Városi Pártbizottság első titkára, valamint Horváth Lajos Pécs város Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke. Az összegyűlt több mint négyszázötven választópolgárt dr. Pilaszanovich Imre, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke köszöntötte. Rövid bevezető előadásában az új választási rendszer előnyeit, illetve a jelölő gyűlések, s ezeken keresztül a választópolgárok j megnövekedett lehetőségeit és felelősségét hangsúlyozta, i E2t követően Horváth Lajos I emelkedett szólásra. ’ Az új | választási rendszerről, illetve , hazánk egyre terebélyesedő, j demokratizmusáról- szólva a-] szónok' leszögezte: ez a pár- I beszéd időszaka; nagyszerű,; lehetőség a vezetés és a pol- j gárók millióinak tanácskozó- I sára. — Van miről beszélnünk, : van mit összegeznünk — sző- i gezte le Horváth Lajos. — ! A III. ötéves terv eredmé- | nyesen zárult. A nemzeti jö- i vedelem évi átlagban 6 szá- | zalékkal nőtt, s a tervidő- ! szak végére elértük a 750 dolláros jövedelmi szintet — j egy főre vetítve. Ez a szín- j vonal a közepesen fejlett országok sorába emelte hazánkat, s lehetővé teszi á gyors iramú felzárkózást. A Szovjetunió, az NDK és Csehszlovákia után a Magyar Népköztársaság a szocialista világrendszer legfejlettebb országa, s már számos európai tőkés államot is maga mögé utasított... Pécs város elmúlt öt évétől szólva a Városi Tanács 75 ÉVES A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ Tudósítás az 5. oldalon elnöke elmondta, hogy ebben az időszakban 12 ezer fővel nőtt a város lakossága, s közel nyolcezerrel a lakások száma. Az ipar és a szolgáltató vállalatok hetvenezer embert foglalkoztatnak. A gondokról, megoldásra váró kérdésekről a követi közöket mondta: — A dinamikus fejlődés ellenére felléptek feszültségek is. Ilyenek: a vállalati és társadalmi érdekek ütközése, az árak emelkedése, a termelékenység elégtelen növekedési üteme, a nyugdíjasok viszonylagosan nehéz helyzete, s a dolgozó nők túlterheltsége. A város IV. ötéves tervében mindezek a kérdések szerepelnek, mint- ahogy helyet kaptak a tervben a legégetőbb beruházások is. Az elkövetkezendő öt évben kétmilliárd forintot fordítanak Pécs fejlesztésére. Mindenekelőtt a víz- és gázellátást, a lakáshelyzetet és a szociális és kulturális létesítményekkel való ellátottságot kívánják megjavítani. A Városi Tanács elnöke a program sikeres teljesítése érdekében kérte a választó- polgárokat- olyan képviselőt jelöljenek, aki személyes képességei. áldozatkészsége és funkciója révén képes hathatósan segíteni a köz érdekeit. A Hazafias Népfront városi bizottsága nevében Horváth Lajos Egri Gyulát, a Megyei Pártbizottság első titkárát javasolta képviselő- jelöltnek. A nagy tetszéssel fogadott javaslat mellett elsőként dr. Rúgást Endre, a Sörgyár igazgatója szólalt fel. Elmondotta. hogy a nagymúltú gyár szinte minden dolgozójának személyes Ismerőse Egri Gyula; Pécsre való visszatérése után ezt az üzemet látogatta meg az elsők között. Ugyancsak a népfront jelöltje mellett foglalt állást dr. Rúzsa Csaba, az Orvostudományi Egyetem KISZ-bizottságának titkára. A város mintegy háromezer egyetemi, illetve főiskolai hallgatója nevében mondta el, milyen jóleső érzés a felsőfokú intézetek oktatói. hallgatói számára az a figyelem, melyet a párt, a (Folytatás a 3, oldalon) Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát jelölték országgyűlési képviselőjüknek csütörtökön a z angyalföldi gyárak, üzeni ak dolgozói. A Fémmunkás Vállalat Frangepán utcai kultúrotthonában lezajlott forró hangulatú jelölőgyűlésen a gyár munkáskollektíváján kívül ott voltak a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyáregységének, a Csávarárugyárnak, a Kender-Jutának, a Láng Gépgyárnak, az Elzett-nek, a Forgácsolószerszámok Gyárának és a többi patinás, nagy- multú XIII. kerületi üzem dolgozóinak képviselői. Sok százan köszöntötték hosszantartó tapssal, meleg ünnepléssel a jelölőgyűlés elnökségében helyet foglaló Kádár Jánost, továbbá Biszku Bélát, a Központi Bizottság titkárát, Németh Károlyt, a Budapesti Pártbizottság első titkárát, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjait, valamint a kerület párt-, tanácsi és népfront vezetőit. A gyűlés bevezetőjéül Bitskey Tibor, a Vígszínház művésze tolmácsolta Váci Mihály „Szabadság, tégy gazdaggá minket” című versét, majd Garami Győzőné, a XIII. kerületi népfrontbizottság titkára, a jelölőgyűlés elnöke mondott megnyitó szavakat. Kovács Károly, a XIII. kerületi pártbizottság első titkára, a jeiölógyűlés előadója elöljáróban emlékeztetett arra, hogy milyen eredményeket hozott ország- építő munkánkban a most záruló választási ciklus, hogyan vált szebbé népünk — s ezen belül Angyalföld munkásem hereinek élete, majd a Hazafias Népfront budapesti és kerületi bizottsága, illetve az MSZMP kerületi bizottsága nevében a főváros ."19-es választókerülete országgyűlési képviselőjének Kádár Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának első titkárát javasolta. Az Indítványt nagy taps fogadta. Az, előadó elmondotta: a párt első titkárát sok szál fűzi a XIII. kerülethez, az angyalföldi munkásemberekhez. a kerület mozgalmi harca hoz. Olyan kommunistát jav-"dunk Angyalföld or- s-/: gyűlési képviselőjének — hangsúlyozta —, aki a legne- lv' ,.»bb időkben is töretlenül és önzetlenül szolgálta a munkásosztály, a dolgozó néo. a szocializmus eszméjének. hazánk felvirágoztató -inak ügyét. fövá-s Károly szavait ív garösitették a felszólalók, akik munkás társaik, a keAngyalföld jelöltje: Kádár János elvtárs