Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-14 / 62. szám

/ 1971. márdns 14. DUN AN TOLI NAPLÓ 7 A Párizsi Kommün évfordulója C*áz évvel ezelőtt 1871, március ** 18-án a párizsi nép fegyvert ragadott, elkergette a burzsoá kor­mányt és először az emberiség törté­netében — ha csak rövid időre is - létrehozta a munkásosztály hatalmát. Első ízben dőlt meg a burzsoá állam­hatalom és bizonyosodott be, hogy o munkásosztály képes a politikai hata­lom megragadására. Ez volt az első olyan forradalom, amelyben — mint Marx írta - „a munkásosztályt nyíltan elismerték, mint az egyetlen osztályt, amely társadalmi ' kezdeményezésre képes ..Egy évszázad távlatából emlékezünk. 1871. március 18-a azóta elismerten a történelem egyik legje­lentősebb dátumává lett. E napon bekövetkezett döntő jelen­tőségű fordulat az 1870. július 19-én kezdődő francia-porosz háború ese­ményeinek következménye volt. A há­borút'’ III. Napoleon robbantotta ki. Célja az volt, hogy megakadályozza Németország állami egységének lét­rejöttét, és a francia császárság bel­politikai válságát egy győztes hábo­rúval levezesse. A korszerűbb és erő­sebb porosz—német csapatok azon­ban csakhamar szétzúzták a francia hódítók reményeit Augusztus végén Sedannól bekerítették a mintegy száz­ezer főnyi francia sereget, amely a császárral, 111. Napóleonnal együtt fogságba esett A császárság össze­omlott. Párizsban szeptember 4-én kitört a forradalom, amelynek ered­ményeként visszaállították a köztár­saságot Ezzel a háború menetében fordulat következett be. A porosz—né­met haderő most már nyíltan terület­rabló céloktól vezérelve tovább táma­dott, Bismarck nem volt hajlandó an- nexió és hadisarc nélküli békét köt­ni. A köztársasági Franciaország hon­védő háborúra kényszerült. A köztár­sasági kormány azonban a burzsoá politikusok kezében volt, akik a na­gyobb veszélyt nem Bismarck hódító szándékaiban és a porosz seregek előnyomulásában, hanem a néptöme­gek hazafias és demokratikus moz­galmának kibontakozásában látták. Marx így jellemezte a helyzetet: „Ez a köztársaság nem döntötte meg a trónt, hanem csupán üres helyét fog­lalta el. Nem társadalmi vívmányként, hanem a nemzet védelmi rendszabá­lyaként kiáltották ki. Egy olyan ideig­lenes kormány kezében van, mely részben közismert orleanistákból, rész­ben pedig burzsoá republikánusokból tevődik össze ... Első cselekedeteik némelyike elég világosan bizonyítja, hogy a császárságtól nemcsak egy romhalmazt örököltek, hanem a mun­kásosztálytól való rettegést is". Fi­gyelembe véve azonban, hogy az el­lenség már közvetlenül Párizs alatt állt, óva intette a francia munkáso­kat a polgári kormány megdöntésé­től: „a jelenlegi válságban minden olyan kísérlet, mely az új kormány megbuktatására irányul, kétségbe­esett őrültség volna”. Marx a körül­ményeket ismerve jól tudta, hogy a munkásosztály az odott pillanatban még nem volt felkészülve a hatalom megragadására. Ezért azt a feladatot jelölte meg, hogy egyrészt a francia munkásság teljesítse hazafias köte­lességét, másrészt használják ki a pol­gári szabadságjogok adta lehetősé­geket saját soraik alaposabb meg­szervezésére, hogy gyűjtsenek ele­gendő erőt Franciaország újjáterem- téséhez és a proletariátus felszaba­dításához. Az adott helyzetben Párizs védelme nem volt lehetséges a munkásosztály felfegyverzése nélkül. „De Párizs fegy­verben annyi, mint: a forradalom feggyverben. Párizs győzelme a po­rosz támadón a francia munkás győ­zelme lett volna a francia kapitalis­tán és állami parazitáin. A nemzeti kötelesség és osztályérdek állott szem­ben egymással; a nemzeti védelem kormánya pillanatig sem tétovázott - a nemzeti árulás kormányává válto­zott" — írta Marx. Előbb október 27-én Bazaine tá­bornok adta fel Metz várát és 170 ezer főnyi seregével megadta magát. Párizs népe erre az árulásra még csak egy sikertelen felkeléssel vála­szolt Január 28-án Trochu tábornok feladta Párizst is. A poroszok azon­ban egyelőre nem vonultak be a fő­városba. Nem merték vállalni a nem­zetőrséggel és Párizs népével a kon­tinens legnagyobb városában az ut­cai harcok kockázatát. Csak március 1-én vonultak be, de három nap múl­tán elhagyták a fővárost. A jobbolda­li többségű parlament március 3-án ratifikálta a súlyos feltételeket tartal­mazó békeszerződést. Az új kormány pedig, melynek élére a reakciós Thiers került a párizsi munkásság lefegyver­zésére készült 1871. március 18-ra virradó éjjel Thiers katonaságot kül­dött a munkáskerületekbe, hogy a Nemzetőrség ágyúit szerezzék meg. A Nemzetőrség azonban megvédte fegy­vereit Párizs népe felkelt és birtoká­ba vette a fővárost Thiers kormányá­val együtt Versailles-ba menekült. A hatalom a Nemzetőrség Központi Bi­zottságának kezébe került Ez előké­szítette a Kommün (Községtanács) március 26-i választását, melynek eredményeként 28-án kikiáltották a Kommünt. A március 18-i forradalom volt tehát a Kommün létrejöttének ki­induló pontja. Az eseményekből mindenek előtt két fontos körülményt kell kiemelnünk. Először: a Párizsi Kommün a hazaáru­ló burzsoá reakcióval szembeforduló párizsi munkásságnak és dolgozó tö­megeknek a hazafias mozgalmából nőtt ki. A francia munkásosztály az osztályérdekeiért folytatott harcot a jogos nemzeti érdekek védelmével kapcsolta össze. A Párizsi Kommün nemzeti ’jellegére Marx is rámutatott, ugyanakkor kiemelve annak interna­cionalista voltát is: »...a Kommün a francia társadalom valamennyi egész­séges elemének igazi képviselője volt és így igazán nemzeti kormány, ok­kor egyben mint munkáskormány, mint a munka felszabadításának bá­tor előharcosa, határozottan nemzet­közi volt A porosz hadsereg szeme- lóttóra, mely két francia tartományt Németországhoz csatolt, a Kommün az egész világ munkásait Franciaor­szághoz csatolta". „A Kommün min­den idegennek módot odott arra a tisztességre, hogy egy halhatatlan ügy szolgálatában essék el." A nem­zetközi szolidaritás mellett oz orosz, lengyel, mogyar, olasz, belga forra­dalmárok közvetlen részvételében is tükröződött a Kommün nemzetközi jellege. Másodszor: A Párizsi Kommün a burzsoá reakció áruló lépései által kiváitott spontán felkelés eredménye­ként jött létre. Lenin szavaival: „A Kommün ösztönösen jött létre, senki tudatosan és tervszerűen nem készí­tette elő.” Az ösztönösség súlya és a tudatos elem viszonylag kisebb befo­lyása később a Kommün intézkedé­seire is jellemző. A munkásság nem rendelkezett még egy eszmeileg egy­séges élcsapattal, amely a~harc élé­re állva következetesen vezette volna küzdelmét. A Kommünben oz I. Inter- riacionólénak mintegy 40 tagja is részt vett, ezek azonban nem képez­tek egységes erőt Közülük csak keve­sen voltak - mint például a magyar Frankel Leó - akik ismerték Marx ta­nításait. A Kommün tagjai április végére ** két csoportba tömörültek. A „többségen" belül a blanquisták vol­tak túlsúlyban, míg a „kisebbség" tagjai főleg a proudhonisták közül kerültek ki. Engels a blanquistákat jellemezve írta, hogy azok akkoriban túlnyomórészt csak forradalmi és pro­letárösztönből voltak szocialisták. Ve­zérükről pedig azt írta, hogy „Blan- qui lényegében politikai forradalmár, azonban csak érzelmében, csak a nép szenvedéseivel való rokonszen- vében szocialista, de sem szocialista elmélete, sem pedig határozott gya­korlati javaslatai nincsenek a szociá­lis bajok orvoslására”. Az elméleti té­velygések ellenére a Kommün sok he­lyes intézkedést foganatosított és ezek jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Ugyanis a gazdasági döntésekért el­sősorban felelős proudhonisták és a politikai lépésekért elsősorban felelős blanqúistál a tömegek hatására és a helyzet kényszere folytán, sokszor az egészséges proletárősztön hatása alatt cselekedtek helyesen. Ezzel azon­ban érvényesítették a munkásosztály és a vele szövetséges kispolgárság érde­keit A Kommün egyik legfontosabb határozata a nagyipar és a manufak­túrák olyan megszervezését rendelte el, amely végső soron nem csak az egyes üzemeken belüli, hanem a kü­lönböző üzemekben, tömörült munká­sokat is egyesítette volna. „Ezért lett a Kommün egyben a szocializmus proudhom iskolájának sírja”, hiszen a proudhonisták elmélete szerint a munkások szövetkezése csak a nagy- vállalatok kivételes eseteiben — pél­dául a vasútnál - helyénvaló. A blanquisták, akik mint anarchisták a forradalmat egy szűk csoport fegyve­res puccsaként képzelték elindítható- nak, hasonló módon elméletük elle­nére voltak kénytelenek eljárni. A Kommün a tömegek forradalmaként győzött Párizsban. A blanquista több­ségű Kommün a vidékhez intézett felhívásaiban valamennyi franciát egyesülésre, a Kommünnel való szö­vetségre hívott fel. „És mindkét eset­ben úgy akarta a történelem iróniája - írta Engels —, hogy mind az egyik, mind a másik fél pontosan az ellen­kezőjét cselekedte annak, amit isko­lájuk doktrínája előírt”. Az egységes és következetes veze­tés hiánya azonban több súlyos mu­lasztásnak és tévedésnek vált forrá­sává, amelyek egyéb okokkal együtt elősegítették a Kommün vereségét. Ebből Marx és Engels mindenek előtt azt a fontos tanulságot vonták le, hogy a munkásosztály, ha a kedvező körülmények folytán meg is szerzi a hatalmat, egységes és következetes forradalmi párt vezetése nélkül azt megtartani nem tudja. A Párizsi Kommün legnagyobb eredménye az újtípusú államhatalom megteremtése volt, bár a hibák és mulasztások folytán nem volt teljes és nem volt szilárd proletárdiktatúra. • Mégis a munkásosztály hatalmának történelmileg első formája volt, „az a végre felfedezett politikai forma, amelyben a munka gazdasági felsza­badítása lehetővé vált”. A Kommün államigazgatása a demokratikus cent­ralizmus elve alapján épült fel. Álta­lános választójog alapján a kerüle­tekben kerületi tanácsokat választot­tak, amelyeknek munkáját a párizsi városi tanács (Kommün) fogta össze. Ennek plenáris ülésein hozták a ren­deleteket, amelyeket a Kommün által választott bizottságok hajtottak vég­re, Minden bizottság élén a 'Kommün egy tagja állt. Kilenc bizottság volt: katonai, belügyi és közbiztonsági, kül­ügyi, igazságügyi, pénzügyi, munka- és kereskedelemügyi, közoktatásügyi, élelmezési és közszolgáltatási. A Kommün államszervezetének demok­ratikus jellegét elemezve Marx és En­gels rámutattak, hogy a korábbi álla­mok jellegzetes tulajdonsága az volt, hogy a társadalom saját szükségle­teinek kielégítésére egyszerű munka- megosztás útján ■ önálló szerveket lé­tesített, de ezek saját külön érdekei­ket szolgálva, idővel a társadalom szolgáiból a társadalom uraivá vál­tak. E veszély ellen az adott körülmé­nyek között „a Kommün két csalha­tatlan szert alkalmazott". Először: • közigazgatás, bíráskodás és közokta­tás terén az állásokat általános sza­vazati jogon alapuló választás útjáfl töltötték be és a megválasztottak visszahívhatók voltak. Másodszor: a legmagasabb funkció betöltéséért sem adott magasabb fizetést, mint amilyet a legjobban fizetett munká­sok kaptak. A Kommün újszerű vonó­sa. hogy nem parlamentáris, hanem dolgozó testület volt, amely egyesítet­te magában a törvényhozó és végre­hajtó hatalmat. A tapasztalatok újból igazolták a Marx által már az 1848- as forradalmak után megfogalmazott tételt, hogy a munkásosztály nem ve­heti birtokába a régi államgépezetet, hanem szét kell zúznia azt és létre kell hoznia saját államszervezetét, meg kell teremtenie a proletariátus diktatúráját. A poroszok és a Thiers-kormány el­lenforradalmi csapatai által bekerített Párizs munkássága nem tudott meg­felelő kapcsolatot teremteni, lehetsé­ges természetes szövetségesével a pa­rasztság tömegeivel. A proudhonisták és a blanquisták elhanyagolták az agrárkérdést, maga a Kommün pedig csak általánosságban foglalkozott ez­zel. Mégis egyedüli demokratikus megoldásának lehetőségét ismerte fel a Kommün, amikor azt hirdette, hogy „a mi győzelmünk a ti egyedüli reményetek!” A porosz és a francia burzsoázia tudatában volt annak, hogy a szabad érintkezés Párizs és a vidék között általános parasztlázadást eredményezne és „innen adódik g sietségük - írta Marx —, hogy Párizst rendőr-blokáddal vegyék körül, mint­ha a marhavész terjedését akarnák megakadályozni”. A Kommün fennállásának 72 nap­jából 57 szakadatlan önvédelmi harc­ban telt el. Ennek ellenére a társada­lom átalakítására, valamint a mun­kásság és kispolgárság szociális hely­zetének javítására irányuló intézkedé­sei alapján méltán ünnepeljük úgy, mint egy új társadalom dicsőséges hírnökét. Történelmi tapasztalatai egyrészt igazolták a marxizmusnak az osztályharcról, a munkásosztály tör­ténelmi szerepéről, a szövetségesek kérdéséről, az államról és a proletár­diktatúráról szóló alapvető tanítása­it, másrészt lehetővé tették a marxis­ta ideológia továbbfejlesztését. ^ Kommüg. különleges csillag a munkásmozgalom történetének, égboltján. Ahogy múlik az idő és tá- . volodunk tőle, fénye nem halvá­nyabb, hanem egyre csillogóbb lesz. Szakadatlanul növekszik azoknak a tábora, akik e fényes csillagra, mint a munkásmozgalom történetének mér­földkövére tekintenek. Ezekben a na­pokban szerte a világon milliók hajt­ják' meg a kegyelet zászlaját hősei­nek emlékezetére, mert a Kommün a proletárforradalmak előfutára volt és tapasztalataival, tanulságaival jelen­tős mértékben járult hozzá a szocia­lizmus, a kommunizmus későbbi ^ike­réihez. Sikfői Tamás „Pariser Rebellen..." j, . «Ät .(Sk.-'««-* 'Klje ;*<!«! fix M Iftr IfúfíM ««fefefltídtfia-ti&l Ssw k>"< v4%s < * iöyö ^ *>*>■*■* ,■ i. , ;*íp:c5 • .. ... ;... *0» t«í,c XÖC ÍOW yyy,/’, M '.ö-b,xíc<>xx s.: .?<* «Wx í&ífc». ^ £ VW -:■< >y. #•;. Vt ttöíí. .y £ ,>• »»WO >obdc ?■> v- ...... K-rSv ■ ' . s . , . > ' •$«'■& íX /.y $&*<?*«■» ycrc -v /«,, .v. .... , ....; ......... «f clMSy >s yv.> .........-- ■:.............. V, , , C.-.V.V ■' . ■■■,. íS'.y x - ; ' ..... •S: jv'Vv ... ... \ -• : •v' <&&&{* -kb íá. '<* JW-A-.ö:.. .......... ' ■ ... ... j&ÍX'Oy «V /Vv> , í :: í: .? -!*;.rrv- “rt'KS ...w M MM ^ .. . ft-• Wva.'í v*:< 1 ;.lt :: • •- - ■ • .- ■ y ' .., 1 •"> ■ ' ■ : ‘ ' ' • : v *:■' .-XC-xN y ■ >V< ywfe WwX ■ •, ■■ í» v ........... Á:&í:.... ■ ix« &xlxx í.y H *7 w? tkkfc :-xfc« -íyífökfa <«, . «•'$*&:#:* <■ •«%<***» l;- 'pm. x-» «.> M* m&. x< 2 ...» ■ ' •- c;.- v, : -?í;­<-S i « í; ' MIT HALLOTTAK, mit olvastak • pécsiek a Párizsi Kommünről? Párizsi rebellió így említi a pécsi német nyel­vű kormánypárti Fünlkirchner Zeitung 1871. március 15-i száma a párizsi munkások forradalmát. Először adva hírt arról az eseményről, amely a burzsoáziának váratlan, meglepő, né­miképpen olyan volt, amely nem ha­tott megnyugtatóan o polgárságra s omely mindenképpen — véleményük szerint - tovább bonyolította az amúgy is bonyolult franciaországi helyzetet. Még nem halványodott el egészen egy korábbi forradalom emléke sem I A polgárság pedig (kivívott uralmi helyzetében) a rend híve volt Nálunk is. Tehát nyugtalanítóak voltak a hí­rek: a francia katonai összeomlás­ról, a második császárság bukásáról, az első német „Reich" születéséről, a francia köztársaságiak szervezkedésé­ről s mint fentebb láttuk, a párizsi munkások forradalmáról. A Fünfkirchner Zeitung híven kon­zervatív polgári beállítottságához, igyekezett visszafogottan, hűvös „tárgyilagossággal” írni az esemé­nyekről. Kifejezéseit is megválogatta, kínos precizitással elkerülte: a mun­kásforradalom, proletármozgalom szó­szerinti leírását. Helyette szelídebb, szalonképesebb jelzőkét alkalmazott. Az alábbi példa szerint a párizsi for­radalmi munkásmozgalom „ifjúforra­dalmárok", „insurgensek” (felkelők), republikánusok mozgalmává vált A polgárháború megindulásakor pedig „Bruderkampf”-ról, testvérharcról írt. Mindegyik kifejezésben volt némi igazság, csak éppenséggel a teljes igazság maradt homályban. A lap szerkesztői és a mögöttük álló osztály sejtette, ámde nem értette meg, hogy itt valamiféle újszerű, a munkásság harcában eddig még nem topasztalt jelenségről, helyesebben kísérletről van szó! Az önálló munkáshatalom megragadásának kísérletéről! Minden elképzeléssel ellentétben Párizs nem volt olyan messze Pécs­től, mint gondolták. Erre egyébként maga a lap is rácáfolt. Többször első oldalára került a „franciaországi változásokéról szóló hírek. 1871, má­jus 28-i számában, alig titkolt öröm­mel közölte le első oldalán a Párizsi Kommün bukásáról szóló híreket. „Das Versheiden der Kommune" - magyar fordításban: „A Kommün el- halálozik”. Bő részleteséggel tálalva a következőket: „Francia trikolór leng a Montmartre”-on a vörös lobogó he­lyett. Hogy Mac Mahon verseillesi el­lenforradalmi csapatai megújuló roha­mokkal áttörték az utolsó bariká­dokat is. És, hogy Thiers - a törté­nész-politikus - a jövő embere. Nem árt az sem - gondolták a lap szerkesztői —, ha kissé megrémülnék a nyárspolgárok. Ezért utalt a kom­ntünárdok állítólagos terrorjára, bes­tiális („Bestialität”) cselekedeteire, holott azokat éppen a másik oldal kö­vette el, csakhogy erről a francia hír­forrás nem tett említést. Nem véletle­nül! AZ ESEMÉNYEKRE való „odafigye­lésnek" ez volt egyik módja, inkább fajtája. Ámde volt egy másik is, olyan, amely egészen mást értett meg, fogott fel e napok világtörténelmi eseményei­ből. A Fünfkirchner Zeitungból való a következő értesülés is. Az időpont 1871. június 18. A lap beszámol - mór nem az első oldalon - a bécsi és a pesti munkások szimpátia-tünteté­séről, melyet a Párizsi Kommün buká­sának hírére rendeztek június 11-én, az Általános Munkásegylet szervezé­sében. Idézem: „Pesten és Budán a munkásság felvonult... a menetben 400—500 munkás volt." A tömegben mindenütt a „nemzetközi internacio- nálét éltették”, s a felvonulók sorai­ban hatottak „a Párizsi Kommün szim­bólumai”. A pécsi munkásság is ezek­ben a napokban és hónapokban je­lentkezett először az utcán. Bár ak­kor még közel sem tudta igazi erejét megmutatni. Ebben az időben még nem beszélhetünk szervezett nagyipa­ri proletariátusról a városban. 1871 - ben még csak „ismerkedett" a „terep­pel”, melyen küzdeni kényszerű, sorso és egyetlen lehetősége volt. Nem tarthatjuk véletlennek, hogy éppen 1871. júliusában jelent meg nyomtatásban Pécsett „Magyarország nemzetközi munkásainak" c. röpirat is, Taizs nyomdájában. Szemányi Fe­renc, a mű írója ismerteti a nemzet­közi munkásszövetség felépítését, mű­ködését, a tagok jogait és kötelessé­geit. Megállapítja, hogy a magyar- országi munkás eddig még „nincs be­számítva a világ nemzetközi munkás- szövetségébe”. Mi tehát a cél? „Ma gyarország minden munkása azon le­gyen és arra törekedjék, hogy itt benn a hazában hozzá méltó számra ver­gődjék ...” A röpirat felszólítja t munkásokat: „Fel tehát munkások! a kitűzött cél szent! sorakozzunk, tö­mörüljünk ... a világ nemzetközi munkás-szövetségéből nem fogunk kimaradni. Jelszavunk: szövetkez­zünk I” 1871 TAVASZAN, nyarán sztrájkra, szimpátia-tüntetésre került sor a bajok orvoslását követelve, hitet téve a szo­cialista nemzetköziség mellett. A Fünf- kirchner Zeitung e mozgalmakat éle­sen elítélte: „Kommunista üzelmekről” (Umtriebe) és azok óhajtott megtorlá­sáról írva. fancsovits György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom