Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-13 / 37. szám
t> DUNANTÜLI NAPLÓ 1971. február 13. PÓDIUM BANKY-EST. As Országos Filharmónia február 17-én, szerdán este fél nyolckor a Liszt-teremben Nora Grum- likova csehszlovák hegedű- művésznő estjét rendezi meg. Ezen Jaroslav Kolarzh működik közre zongorán. Február 24-én este fél nyolckor pedig Bánky József zongoraestjét tartják meg. ELŐADÓEST. Győry Márta, a Pécsi Nemzeti Színház operetténekesnője a Buda>/ ÜGYESKEDŐK Kölcsönkért gyerekek — Virágzik a gépkocsi-kereskedelem pesti MOM Művelődési Háziján önálló estjén énekel. (Képünk: Győry Márta.) DÖRÖMBÖZÖ AZ ELEFÁNTBAN. Dörömböző Géza és zenekara, drezdai vendég- szereplése után a pécsi Elefánt étteremben játszik. PESTI MERCEDES. A Pécsi Nemzeti Színház most készülő Carmen-előadásán Mercedes szerepét Mátay Györgyi, az Országos Filharmónia művésznője énekli. Amikor az asszony megjelent az igazgatási osztályon, a tisztviselők már tudták, mi fog történni. Az öt gyerek közül négy orgona- síp-szerűen felsorakozik a falnál, a legkisebb marad az asszony karján, aztán elkezdődik a mondóka, hogy ez mégiscsak disznóság, ennyi gyerekkel igazán adhatna lakást a tanács, és így tovább, hosszan, ingerülten, megállíthatatlanul. Magyarázatot nem fogad el, a türelemre intést vérig sértetten visszautasítja. s végül megnyugta- I tásul közli a végsőkig felin- 1 gerelt tisztviselőkkel, hogy addig jár ide, míg nem unják. Néhány nap múlva újból eljön, — egyszer csak kiutaljál:: már azt a lakást... Nagy gond a sok gyerek, valamirevaló lakás nélkül különösen az, ezt ordítás nélkül is nagyon jól tudják a tanács alkalmazottai, s igazán nem kőszívűségükön múlik, hogy nem tudnak gyorsan segíteni. Azért megpróbálják, — mégis öt apró gyerek sorsáról van szó ... Az iratokból aztán kiderül: a nyomatékül, s igazolásul felsorakoztatott gyerekekből csak kettő az asszonyé. A másik hármat minden egyes alkalommal köl- alkalmazva, hogy nem kell feltétlenül dolgozni ahhoz, csönkérte a szomszédoktól. Az asszony csak egyik típusa a kiskapukat kereső, ártalmatlannak látszó kis csalásokat is előszeretettel alkalmazó ügyeskedőknek. A másik típus az „okos élet híve”. Az okos élet meghatározást ebben az esetben úgy Pécsi pulilíölyök Montrealban Klubot kaptak a pécsi ebtenyésztők hogy valaki meg tudjon élni. Nyilván az átlagember színvonalán felül, csak ennek van értelme, hiszen kis pénzt munkával sem kunszt szerezni... Közgazdász barátom piaci árszabályozónak hívja őket. Tevékenységük roppant egyszerű : gondosan ügyelnek arra, hogy egy-egy városon belül. — esetleg két város között — ne legyen különbség a piaci árakban. Vagyis: az idény szerint jól menő árut megveszik az egyik piacon, nagy tételekben, a lehető legolcsóbban, aztán gépkocsiba ülnek, s a város másik piacára viszik, ahol a tapasztalatok, s nem ritkán az ő tevékenységük révén, jóval magasabbak az árak. Ha a városon belül nagyjából kiegyenlítettek az árak, irány a legközelebbi nagyobb település, ahol már számítani lehet némi haszonra. Alkalmasint megfordul az irány, attól függően, melyik a gazdaságosabb út... Pécsett is tucatnyian vannak, tevékenységükre felfigyeltek -a kereskedelmi szervek vezetői is. De mit lehet csinálni? Mindenki ott és annyit vesz, amennyit akar, — s ez az eladásra is áll. Nem tökéletes az áruellátás, kevés a gépkocsi, kevés a lakás, gyengék a szolgáltatások. És ez így lesz még néhány esztendeig. Éppen ezért nem „fővesztést” követelek, hiszen nyüzsgésüknek bizonyos szempontból még haszna is van. Inkább a jogi hézagokat kellene betömni, fur- fang-nyitotta kiskapukat bezárni, amelyek lehetővé teszik aránytalanul magas anyagi hasznukat. Vagyis: arra szorítani őket, hogy sétáljanak be szépen a nagykapun. Egész jól meg lehet élni abból is ... D. Kónya József Brigitte Danyi Montrealban élő családja értékes ajándékot vitt magával Pécsről a tengeren túlra: egy kéthónapos pulikölyköt Schmidt József mestertenyésztő tenyészetéből. A pécsi kutyatenyészeteknek az országhatárokon túl is híre van. A városban élő tenyésztők fajtiszta kutyaköly- kei a MAVAD segítségével Kanadán kívül sok más országba eljutnak. Pécsett húsz olyan tenyésztő működik, aki rendszeres ügyfele a MAVAD- nak, s akik főként a külföldön legkedveltebb fajtákkal, pulikkal és a magyarfajta vadászkutyákkal foglalkoznak. A butyabarátok eddig csak alkalmilag találkoztak egymással. E héttől kezdve azou- ban az MHSZ repülőszakosz- tályával közös klubban működnek. A klubbal kapcsolatban máris komoly terveik vannak: megkezdik a rendszeres oktatást, katalogizálják a pécsi kutyatenyészeteket, s fellendítik a tenyésztést. A Pécsett élő mintegy 200 ebtenyésztő egyébként az 1971-ben Magyarországon megrendezendő Vadászati Világkiállításra készül. A világkiállításon megtartják a magyar tenyésztésű- vadászkutyák versenyét és bemutatóját, amelyre a pécsi tenyésztők is beneveznek. Szépen virágzik a gépkocsikereskedelem is. Csak végig kell nézni az újságok hirdetés rovatát, hány és hány nullkilométeres gépkocsit kínálnak eladásra, — sőt egyre szaporodnak a „kiutalás színválasztással” jeligék is. Szegény embereknek égetően szükségük lehet a pénzre, hogy ily könnyen megválnak újonnan vett, vagy a közeljövőben átvehető kocsijuktól? A teóriából annyi igaz, hogy ha égetően nem is, de pénzre van szükségük, — tíz—tizenöt, alkalmasint húszezer forinttal | többre, mint a hivatalos ár. ! Bármily furcsának hangzik ! is, egy-egy ilyen okosan kimódolt üzlet egy keresőt helyettesít a családban. A felár nem ritka esetben annyi, mint egy átlagos munkahelyen dolgozó nő egész évi keresete... A legnépesebb csoport a javító-szerelő ügyeskedők. Nem kontárok ők, — jól képzett szakemberek, akik napközben a cég zsebére dolgoznak, a munkaidő lejárta után — kétszeres intenzitással — a sajátjukéra. Ilyenkor van alkatrész, van szerszám, nem csúszik a határidő ... Persze, ipart is válthatnának. De minek? Hiszen azért adót kell fizetni. Az ügyeskedők tevékenységének létalapja a „nincs". Hárfák, cigányok, angyalok Angyalügyben számolom a társaságot: ez is annyi idős, amaz is, én is, szóval jól összejöttünk hárfazenekart hallgatni, mert életkorunk miatt mindnyájunk fejében egyazon kettős elképzelések élnek. Az iskolapadban hittanórán suhogó szárnyú angyalokról hallottunk, akik eolhárfa hangjai mellett teszik széppé a menyországot. Aztán jöttek a másfajta angyalok, hej, de sokfélék. Múlnak az évek, vagyoga- tunk, vagyogatunk, most is szépen szól a Gartner Gergely hárfája, ott a pódiumon, tényleg van benne valami transzcendentális, és a Tettye vendéglő asztala mellett meg nagyon is reális angyalok ülnek, férjük, vagy párjuk mellett, cherie-frizu- rában, vagy hosszú hajjal, szőkén, barnán, vörösen, feketén, platinán, — de ahogy %ugi, nyugi. Nézegetem a reklámot. „On nyugodtan hajthat, kára megtérül, mert CASCO-biz.to.si- tást kötött”, olvasom. Jó dolog a CASCO, így igaz, nyugodtan hajtanék is tovább, ha nem nézném meg a mellette lévő, ugyancsak reklám célzatú táblát. Egy romhalmaz fényképét látom, három pózban, — figyelmesen szemlélve azt is meg lehet állapítani, Hogy valamikor gépkocsi volt. A magyarázó szövegből megtudom, hogy ez az év legnagyobb CASCO- kára. vagyis a gépkocsiért ennyit, a három bennülő em- , bér haláláért ennyit és eny- nyit fizettek ki... Három halott. Ezek után hajtsak nyugodtan. Nem mondom a summa az szép, — a perspektíva és reklám már kevésbé. d. k. j. azok ott ülnek... az már nagyon is realitás. * Strausz Teri énekel: — Bíró uram, bíró uram, bevádolom magamat. Megszegtem az oltárnál tett hűségesküm, szavamat, — később a bűncselekményt is bevallja, emigyen: — Az egyiket elfeledtem, a másikat megszerettem, büntessen meg engemet. Mióta ez a kislány hivatásos mesterektől énekelni tanul, az Országos Szórakoztató-zenei Központ pécsi stúdiójában —, pontosan, szépen értekei, hangja szárnyra kap és nem lehet nem odafigyelni. Már csak a szép cigány dalok miatt sem. Kendője fekete alapon virágmintás, azt mondja, ez az igazi cigánykendő. — Hogy mit összejártam érte és sehol sem kaptam. Aztán kértem egyet Hongkongból. — Honnan tetszett mondani? — Hong-kongból. — Ide a Tettyére ... — Hát Pécsre. Ne nevessen már, ott van a bátyám, hárfás a Hilton Szállóban. Tőle kapjuk a kottákat is. Most küld két kötetben ezer- egy dalt, az első kötet már itt is van. Angol a szövege, de Kovács Jenő, a zenekarunk bőgőse fordítgatja le. Apukám is hárfás, az Arany- kacsában játszik. — De Hong-kongban magyar cigánykendő... — Kicsi ez a földgolyóbis! Alsós kisgimnazista koromban járt a városunkban egy hárfás, valahonnan Dél- Bácskából jött át. Akkor az volt a nagy sztori, mindenli o ni oIy 1 a 1 a n roíaí Már többször költözködtünk. Valamennyire vissza- emlékszem, .ha másra nem, a hangulatukra. Körülbelül olyan volt, mint amikor az ember tele gyomorral fekszik le és álmában egy bika kergeti, majd utoléri. Az első még egyszerű volt. Ez volt a bútornélküliség korszaka. Egy kézitargoncán elhúztuk a holmit, ami egy bekötött bugyorból és három káprázatosnak egyáltalán nem mondható keménypapír bőröndből állt. Ezután már bútoros köl- ' tözködéseket produkáltunk, j Innen számítódik a lidércnyomás. Két költözködésünk J volt különösen riasztó. Az \ egyik, amikor felmentünk a , hegyre és a bútormúzeumot szállítottuk. Írtam már erről. I Csupa ronda bútoraink vol- j tak, de nem is ez volt a baj. ' Az, hogy napfényes időben költözködtünk és a nap rá- ' sütött a bútorokra. Még szép bútorra se nagyon süssön a nap! A legnagyobb bajt azon- j ban a könyvek okozták. Ott \ állt vagy tizenöt dögnehéz I láda, megrakva csodálatos könyvekkel. A rakodó fogd- meg-emberek, amikor szem- I A SZAKMÁT TISZTELNI KELL! ügyre vették a ládákat, undorral szemléltek bennünket. Az utolsó előtti költözködésünk a hegyről le, szintén emlékezetes volt. Ekkorra a bútormúzeum eltűnt már, a könyveknek is csak a fele volt meg. A külcsínnal nem is lett volna baj, de ma is úgy rémlik, hogy legalább egy hónapig költözködtünk. Előbb szállítottuk el ezt, aztán azt. A főköltözködéshez szereztünk — mint eddig mindig — olyan embereket, akik nem értettek hozzá. Erősek voltak, ha megfogtak egy zongorát, akkor feltételezte volna az ember, hogy közülük bármelyikük a tenyerével felemeli és a helyére teszi. Na, nem azért, mintha nálunk zongora fog- dosásra lett volna lehetőségük! Nálunk hármas szekrényt fogdostak és az előbbiekkel ellentétben, négyen fogtak hozzá óriási szentségelések közepette és látszólag elnyomoradva kerültek ki a csatából, Legyőzte őket a hármas szekrény. Meg is jegyezték: — Na majd adunk neked! Adtak is! A hármas szekrény sem nyert. Ma is a torkomban dobog a szívem a rekamiéval kapcsolatban. Arról szó sem lehetett, hogy a keskeny lépcsőn feljusson az emeletre. Korlát, két kanyar, szóval | nem ment. Tehát az udvarról kellett felvontatni a nyitott folyosóra, miközben a vaskorlátból egy darabot ki kellett emelni. Ez utóbbi nem volt különösképpen nehéz, mert úgy volt összedrótozva. Már az elején — félúton — az egyik madzag elszakadt és hajszál híjján a rekamié a lentiek fején rapityára zúzódott, Azt az ordilást! Nagyobb zaj volt, mint a Vas- udvarban. Különösen akkor > lett emelkedett a hangulat, j amikor kiderült, hogy a szűk \ előszobában nem lehet meg- j fordítani a rekamiét, de visz- sza sem lehet fordítani. Erre j tört lei a legnagyobb ordílo- I zás. Aztán rájöttek, hogy kár j volt a kiabálásért, a dolog : megoldható és végül a le- 1 omlott szobasarkot a kőműves két nap alatt helyreállította. Volt egy hosszú tálalónk is. Ha a lakás nem négy méter magas, akkor ez nem fért volna be, így azonban úgy kellett vinni, mint a gyertyát. A legutolsó költözködésünk ezzel szemben teljesen váratlan volt. — Szerdán költöznek! — kaptuk az utasítást. Hétfő volt. Sok időnk nem volt se tnegijedésre, se költözködésre. Egy ideig szaladgáltunk a régi erős emberek után, de még újakat sem sikerült szerezni. — Kicsire nem nézünk! — adtam ki a jelszót, felvettem a telefont és a legelső fuvarost, akit találtam, felhívtam. — Két szobát kell költöztetni, holnap 8 órára legyenek itt! — Megadtam a címet, letettem a kagylót és egymásra meredtünk. Másnap megjelent egy izmos menyecske két vékonyka legénnyel. Beálltak a szemben Iáuő kis utcába és elkezdte^ pakolni. — Eú még ilyet nem láttam! A zongorát egykézzel biliégető emberekkel ellentétben ezek cingárak voltak. A hármasszekrényt, pedig még ruhát is tömtünk bele, játszi könnyedséggel felemelték és minden nyögdicsélés nélkül vették a kanyart. A bevehetetlen kanyart. A rekamiét, amelyik majd a halálba döntötte az erős emberek gyülekezetét, szinte lepöckölték, anélkül, hogy a falat a kanyarban érintették volna. A tálaló lepke-köny- nyedséggel kisétált. Amit két- három teherautóval hoztunk le, az erős emberekkel, ezek mosolygó képpel, szinte egy ujjal vitték. A mosolyról én j gondoskodtam, de nem úgy, j hogy vicceket meséltem ne- 1 kik. Es nem kellett három j teherautó, hanem egy stráf- | kocsival elvittek mindent. I | Senki sem forgott életveszély- j ben és negyedannyi időbe se j került. Pénzbe se. Tanulság:, A költözködés is j szakma. Ezt is jobb szak- \ emberre bízni. Mint sok minden mást. , j Szöllősy Kálmán ! ki meghallgatta, még az esperes is. Csak nekünk kellett csúzlival áramtalanítani az utcai lámpát, hogy fülünket nyugodtan odatapasszuk a kocsmaablakhoz. Mert az osztályfőnök úr intővel fenyegetőzött: „Alsós gimnazista ne tapassza fülét a korcsmaablakhoz!” Máig emlékszem, így mondta: korcsma, r-rel. Akkor azt mesélték, hogy a német vándorzenészeknél ugyanolyan elmaradhatatlan a hárfa, mint a mieinknél a hegedű. Most Gartner Gergely hárfás odaül az asztalunkhoz: — Apám még Németországban született. Mi Veszprémben laktunk, de ő járta az országot, akkor a leghíresebb hárfás volt Magyar- országon. Múltkor anyám eljött Pécsre, mesélte, hogy itt is játszott, a mohácsi úton mutatott egy házat, ahol most egy akácos van, valami vendéglő volt ott régen. — Tehát hárfás család? — Igen. A nagyapám is az volt, öt testvéremből kettő hárfázik, egyik nővérem énekel. így zenekarban négy hárfás játszik csak az országban, kettő a testvérem. Csak a hárfát nekem kellett kifaragnom, megcsinálnom. Évezredek óta használt, ősi hangszer. Ha árulnák a boltokban, az sem volna rendes. Három hónapig dolgoztam, tízezer forintomban van.* Csak a nyakát öt féle ritka fából raktam össze, hogy bírja a húrok feszítését. Hat húr feszítőereje 150 kiló, a hárfán meg 39 húr van. Nem adnám oda harmincezerért sem. — A műsor? Azt feleli Kovács Jenő bőgős, aki tanári oklevelet szerzett a Zeneakadémia pécsi tagozatán: — Nem állunk meg egy stílusnál, mindent játszunk, dzsesszt, evergreen dalokat, operettet, de legfőképpen magyar és cigány dalt. Negyedik társunk. Hernádi Ferenc gitáros, ő ma nem játszik. Persze képezni akarjuk magunkat. Gartner Gergely újabb hangszereken tanul, maga az együttes pedig klasszikus zeneszámokkal, például szerenádokkal kísérletezik majd. Ezeket én hangszerelem hárfára. — A közönség? — Sokféle. Inkább persze középkorúakat vonzza ez a zene, de sok fiatal is eljár a vendéglőnkbe — mondja Ra- divojevics Milán üzletvezető. — Űjév óta játszanak itt. januári forgalmunk harminc százalékkal több volt, mint a tavaly januári. Ez van! Ű.ira játszanak. Strausz Teri cigánykesergőt énekel, hajában virág, figyelem, hogy senki sem dobol, de lám. így is jó. a bőgő jól tömöríti a zenekar hangjait, egy asztmás öregúr beleköhög, de a közönség nem veri meg, mert azonnal abbahagyja. Teri meg új dalba kezd: „Valamit súgok magának. Vállaljon el babájának!”. cirfandlit hoznak, szóval vagyogatunk, vagyogatunk ... Földcssy Dénes
