Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-10 / 34. szám

A PÁLYA SZÉLÉRŐL CSENDBEN, DE IGÉN EREDMÉNYESEN NEVELNEK Igazán szívderítő látvány volt. A Steinmetz SE ökölvívói, miután Szegeden háromna­pos fárasztó küzdelemben megszerezték a Dózsa-serle- get, hétfőn csaknem hiányta­lanul megjelentek az edzőte­remben és fáradhatatlanul végezték gyakorlataikat. Kiss Zoltán edző érthetően elége­detlen mondotta: — Dicséretes az az igyeke­zet, amellyel ez a fiatal gárda dolgozik és küzd az egyesü­leti színekért. Szegeden is ki­tettek magukért és olyan álló- képességgel álltak helyt a szorítóban, amivel több szak­vezető elismerését érdemel­ték ki. A Steinmetz SE ökölvívó szakosztályában évek óta eredményes nevelőmunka fo­lyik és ennek eredményeként országos viszonylatban is élenjárnak a sportág után­pótlása biztosításában. Meg­értjük Simon Mihály alezre­des örömét, amikor elmond­ja, hogy amíg 1969-ben hét minősített versenyzővel ren­delkeztek (három III. o. és négy IV. o.), addig 1970-ben a szakosztály 26 tagja szer­zett minősítést, köztük egy I. osztályút, nyolcán II. osztályút és egy-egy ifjúsági versenyző arany, illetve bronz fokozatot.- Szeretnénk az ökölvívás­nak olyan bázisát megterem­teni, amely tehetséges ifjúsá­gi és serdülő versenyzőket ne­vel és becsületes, képzett sportolókat ad ennek a fér­fias sportágnak. örülünk, hogy megértéssel és támoga­tással találkoztunk néhány iskolában a nevelők részéről. Nyilván ők is érzik, hogy ná­lunk jó kezekben vannak a fiatalok. A mintegy 40 tagú szakosz­tállyal három edző (Kiss Zol­tán, Molnár József és Csiz­madia István) foglalkozik és az a körülmény, hogy a 11 le­szerelőbői csak három spor­toló távozik, az egyesületi gondoskodás beszédes ered­ményei közé tartozik I TAVASZRA GYŰJTÖTT ÖNBIZALOM Siklós férfi kézilabdacsa­pata a DN Kupa legutóbbi fordulójában három gólkü­lönbséggel győzte le azt a Komló B. csapatot, amelyiket az NB I. B-s szakosztály job­bik felének tartanak. Ot mér­kőzésből három feltűnő győ­zelmet aratott az NB II. bá­ranyai újonca és a legyőzői­tek között volt - nem kis meg­lepetésre - az Ércbányász ugyancsak NB I. B-be került gárdája is. — A győzelem íze természe­tesen nekünk is édes, bár nem elsősorban ez hoz be bennün­ket hetenként Pécsre. A ket­tős cél közül az egyik az a ,.kulturált mozgás", amelyre az NBII-ben szükségünk lesz, a másik pedig azoknak a tak­tikai apró fogásoknak az el­sajátítása, amely ugyancsak nélkülözhetetlen a magasabb •eladatok sikeres megoldásá­hoz. — Ezt mondotta Pálfai András szaktanácsadó, aki­nek segítségével a siklósi együttes rövid egy esztendő alatt sikeres utat futott be. Arra a kérdésre, hogy Sik­lóson milyen a hangulat, igen kedvező választ kapunk. A jó eredmények, még ha a felké­szülés alatt is születtek, ön­bizalomban, lelkesedésben előreviszik a csapatot. És a jövő sikeres szerepléséhez az egyesület igyekszik a lehető­ségeket is biztosítani. Pálfai mellett Zádori Tibor szemé­lyében még egy szakember áll rendelkezésre, aki főleg az erőnlét fejlesztése terén működik nagy sikerrel. Ezek után a jövő elé is érthető bi­zakodással tekintenek.- A fiúk rájöttek arra. hogy a szorgalom, az akarat meg­hozza az eredményt. Ugyan­így lehet ez a bajnoki küzdel­mekben is, ott sem kell meg­ijedni. Mi bent akarunk ma­radni ez NB ll-ben és ez meg­győződésem szerint sikerül is! SPORT Vélemények — nyilatkozatok Dr, Czibulko: Sokat kell még javulnunk Elégedett a PVSK és a Helyiipar edzője Á labdarúgó DNK második fordulójának műsora Szombaton Komlói Bányász—Pécsi Bányász találkozó Komlon BTC—PEAC összecsapás Pécsett — Vasárnap Dózsa— Ércbányász és PVSK — Helyiipar kettős mérkőzés a PVSK sporttelepen A labdarúgó DNK második fordulójának mérkőzései már szombaton megkezdődnek. Kom­lón a Pécsi Bányász lesz az NB l-ben szereplő hazai együttes ellenfele. A találkozó 3 órakor kezdődik, Pécsett ugyancsak 3 órakor kezdődik szombaton a PVSK ed­zőpályán a BTC—PEAC össze­csapás. Vasárnap délelőtt a szurkolók kettős mérkőzést lát­hatnak ezúttal is a PVSK pá­lyán. Fél 10-kor a PVSK és a Helyiipar csapatai találkoznak, majd negyed 12-kor a Pécsi Dó­zsa—Ércbányász összecsapás kö­vetkezik. Hét közben sem pihennek a DNK résztvevői. A csapatok szin­te minden nap tartanak edzése­ket. A Komlói Bányász, a Pécsi Dózsa és az Ércbányász edző- mérkőzést is vív. A Komlói Bá­nyász szerdán délután Nagymá- nyokon az NB lll-ban szereplő hazai csapattal játszik. A Pé­csi Dózsa labdarúgói csütörtö­kön Kaposváron játszanak edző­mérkőzést. A Pécsi Ércbányász labdarugói' szerdán, ma délután az Ércbányász pályán fél 3-kor jugoszláv csapattal játszanak. Az újmecsekaljaiak ellenfele ju­goszláv második ligás Ceminácz együttese lesz. — A jugoszláv együttes Harkányban készülődik és szerdán bejönnek Pécsre ed- zömérkőzésre. Az MTS engedélyezte a Pécsi Dózsa ausztriai vendégszerep­lését. A lila-fehérek február 21- én az osztrák bajnokság 3. helyezettjével a Wiener SC-vel játszanak Bécsben. A pécsi csa­pat a tervek szerint február 20-án társasgépkocsival indul az osztrák fővárosba. A Dózsa kül­földi szereplése miatt a DNK III. egyben döntő fordulójának mérkőzésének időpontját a szer­vező bizottság később állapítja meg. A Dózsa—PVSK mérkőzésen hiába keresték a lila-fehérek csapatában a szurkolók Kon­tód l et, Tóthot, Jánosit és Má­tét. Dr. Czibulka Mihály, a csa­pat edzője így indokolta távol­maradásukat.- Komád I. még érzi húzó­dását, Tóth sem jött rendbe és Máté is kihagyott néhány ed: zést. Jánosit még nem akarom a szurkolók előtt szerepeltetni. Edzőmérkőzéseken ügyesen mo­zog, erőnléte is megfelelő, csak önbizalomra van még szüksége. A mérkőzésen látottakról szűkszavúan nyilatkozott dr. Czibulka Mihály. — Sokat kell még javulnunk, lassan adjuk a labdát, időt en­gedünk az ellenfélnek a tömö­rülésre, és rengeteg a felesle­ges cselezés, labdacipelés. A PVSK vezetői érthetően másképp látták a mérkőzést, A vasutasok nagy lelkesedéssel küzdöttek, derekasan helytálltak és megnehezítették az NB l-es csapat győzelmét. Kresz Sándor, a Helyiipar ed­zője is elégedett volt az Érc­bányász elleni mérkőzésen csa­pata teljesítményével. — Jó mérkőzés volt, nagyon megfelelt az előkészületnek. Az Ércbányász megérdemelten győ­zött. A mieink megtették a kö­telességüket. Egy-két fiatalt si­kerrel próbáltunk ki. Galgóczí Ottó, az Ércbányász SC edzője kritikus szemmel fi­gyelte a játékot. — Helyzetek mindkét oldalon akadtak, akár döntetlen is le­hetett volna. Részünkről nem volt folyamatos a játék és csa­táraink tehetetlensége nemcsak szembetűnő, hanem bosszantó is volt. Favágással készül az EB-re az ökölvívó válogatott keret Az élvonalbeli ökölvívók ré­szére a hét végén .új szakasz kezdődik. A hosszú felkészülés után sor kerül az év első nagy­szabású egyéni viadalára. Sze­geden és Sajószentpéteren mu­tatkoznak be a legjobb ver­senyzők. A kiírás értelmében csak az 1. vagy 2. osztályú mi­nősítéssel rendelkező verseny­zők, illetve a tizes ranglistára sorolt ökölvívók nyernek jogot az indulásra. A válogatott keret tagjainak részvétele — Papp László utasítása értelmében - kötelező. Az egyéni viadalokat a hónap végén követi a csb rajt, majd egymásután jönnek az újabb erőpróbák. Az idény indulása előtt régen várt, hasznos megbeszélés zaj­lott le a Magyar Ökölvívó Szö­vetségben. Papp László találkozott a vá­logatottjelöltet adó klubok ed­zőivel. Részletesen vázolta el­képzeléseit, tájékoztatást adott az alapozási munkáról. Az ed­zők támogatását kérte az EB és az olimpiai felkészüléshez. Az edzők támogatásukról biztosí­tották a háromszoros olimpiai bajnokot. Papp László bejelentette, hogy a madridi Európa-bajnokságra jelölt versenyzők továbbra is rendszeres közös edzésekre jár­nak. Az EB-re pályázó ökölvívók április közepéig hetenként há­rom alkalommal a hegyekben kötelező favágáson vesznek részt. — Pályafutásom alatt rendsze­resen fát vágtam — mondotta Papp László. - Ez a kemény fi­zikai munka szorosan hozzátar­tozik az ökölvívó felkészülésé­hez. Éveken át nagy hasznát láttam s bizonyos, hogy a jelen­legi válogatott jelölteknek sem árt majd. A hét végi két nagy versenyre — megfigyelőként - természete­sen felvonulnak a válogatott szakvezetői is. Papp László a szegedi csatározásokat tekinti meg, míg Adler Zsigmond Sajó- szentpéterre látogat el. Új balszélső Komlón? • MONTEVIDEO: Az NDK labdarúgó válogatottja 15 000 néző előtt biztos, 3:0 (2:0) ará­nyú győzelmet aratott Uruguay ellen. Góllövők: Stremple, Stein és Richet. A hírügynökségi je­lentések szerint az NDK csa­pata szuper felkészültségről tett tanúságot. A kemény, gyors és korszerűen játszó vendégek el­len Uruguay együttese tehetet­len volt. • CAMPINAS: A Brazíliában vendégszereplő Dinamo Buka­rest 1:0-ra győzött a helyi Gua­rani éltén. Dumitrache szerezte a mindössze 3000 néző előtt le­zajlott mérkőzésen az egyetlen gólt. • LIMA: A perui bajnok Sporting Cristal 20 000 néző előttt 2:1 -re nyert a szovjet vá­logatott ellen. Góllövők: Cas­tillo, Rubinos, illetve Muntyan. A tavaszi idényben új bal­szélső bemutatkozására van ki­látás a Komlói Bányásznál. Lantos Mihály edző a 17. évé­ben lévő Orsós Józsefet, — az edzőmérkőzések után - a szom­bati kupameccsen is kipróbál­ta. S a fiatal, Sándor típusú csatár ezúttal már, hasznosab­ban játszott, mint eddig. Gólt is lőtt, mégpedig az elsőt, a 31. percben. Amolyan cimba­lomszögből nyeste a labdát a hosszú sarokba. Hogy a hazaiak szempontjá­ból mennyire jól jött a gól, arra jellemző: a PEAC védők (főleg a kapus) hibájából egy perc múlva Horváth növelte a Bányászok előnyét. Ettől kezdve a nyílt mérkőzés egyoldalúvá vált... Érdekesség, hogy a második találkozón az NB ll-es BTC- nek drukkoltak a komlói szur­kolók. Nem annyira gyengébb csapat védelmére jutott kifeje­zésre a szimpátia, mint a ha­tártalan lelkesedésnek köszön­hették az erkölcsi sikert. S ha azok az akciók góllal is vég­ződnek, amelyeket Heizler, Ró­zsahegyi és a többiek kidolgoz­tak, könnyen születhetett volna meglepetés.- Csak egy kicsit higgadtab­bak volnának, jobban feltalál­nák magukat a kapu előtt, már nem lenne baj — jegyezte meg a BTC edzője. Valóban I Lengyel Zoltán, a Bányász edzője elég sok cigarettát el­szívott, amíg csapata valame­lyest kibontakozott. Erre egy órát kellett várnia. — Szombatig tartott az erős alapozás, ezért bizonyos merev­ség érződött a fiúk játékán - hangsúlyozta. — Csak a második félidőben nyugodtam meg egy kicsit. Ekkor már Tallósi friss­nek tűnt, Halasi jól szerelt, Ac- pelshoffer és Makiári lendü­letes, a második félidőre beállt Vessző és Rónai mozgékony volt. összeállították A MEGYEI IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT KERETET A megyei labdarúgó szövet­ség ifjúsági bizottsága összeállí­totta az év mérkőzésére készü­lődő megyei ifjúsági A. és B. válogatott keretet. A keret tag­jai: Papp, Gyurina, Csernecki, Kutnyánszki, Lingl, Konrád, Biz- deri, Gáspár, Szekó, Englóner, Kardos (Dózsa), Cseh, Török, Márk, Sztergár (P. Bányász), Ró­zsa, Rossa, Juhász, Szilágyi (Érc­bányász), Istokovics, Wágner, Kozarics (BTC), Kiss, Vén (PVSK), Kólya (István-akna), Egléder, Rusznyák, Németh, Dobszai (Porcelángyár), Dékány, Fábián (Sportiskola), Kisander II. (Kesz­tyűgyár), Loosz (Postás). Sporthírek A PEAC férfi és női röplabdá- zói Budapesten két-két mérkő­zést játszottak a téli kupáért. Az egyetemisták mérlege egy győ­zelem, három döntetlen. Férfi csapatok: PEAC-Bakony Ve­gyész 2:2, PEAC-MTK 2:2, női csapatok: PEAC-Bp. Építők 3:1, PEAC-Bakony Vegyész 2:2. * A falusi dolgozók téli sparta- kiád versenyeinek asztalitenisz és sakk körzeti versenyei után a já­rási döntőket a két sportágban február 14-én, vasárnap fél 9 órai kezdettel rendezik meg Sik­lóson. A sakkozók az Ifjúsági Házban, az osztaliteniszezők a Kesztyűgyárban versenyeznek. * Ebben az évben is megrende­zik a főiskolás bajnokságokat. A különböző sportágak versenyeire Pécsről a PEAC és a Tanárképző Főiskola sportolói mellett nevez­tek a Pécsi Műszaki Főiskola sportolói is. A mérkőzések a ko­sárlabda tornával kezdődnek. A PEAC férfi és női csapatai az el­ső fordulóban a Műszaki Főisko­la együtteseivel mérik össze ere­jüket. * A Dózsa versenyzők szerepel­tek legeredményesebben a me­gyei junior és felnőtt cselgáncs- bajnokságokon. A Dózsa ver­senyzők 10 bajnokságot nyertek, egy súlycsoportban gazdász ver­senyző végzett az 1. helyen. A siklósiaknak helyezések jutottak. Júnior bajnokok: Kovács, Feke­te, Molnár, Edelényi és Szabó I., mind Pécsi Dózsa. Felnőtt bajnokok: Karácsonyi. Lukács. Vass és Sós (Dózsa), Kőhegyi (Gczdászj. Színház Nemzeti Színház: Csárdajelenet és Poloveci táncok (délután 3 órakör), Petőfi-bérlet. Nyomo­zás (este fél 8 órakor), Odry- bérlet. Hangverseny Liszt-terem: Kircsi László és Szkladányi Péter hangversenye (fél 8 órakor). Mozi Park: Vihar Délen (f4, 6, f9). Petőfi: Vihar Délen (4, f7, 9). Kossuth: Vihar Délen (f 10, 12). Effi Briest (f3, hn5). Én vagyok Jeromos (7, 9). Mecsekalja: Egy férfi, aki tet­szik nekem (5, 7). — Vasas I.: Mérsékelt égöv (6). — Mohács: Mr. Zero három élete (fó). Sen­ki sem tud semmit (f8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. — 4.33: Hajnaltól reggelig. — Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. — Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. — Kb. 7.50: Múzeumi híradó. — 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Mű­sorismertetés. 9.00: A kék dosz- szié, XI. rész. 9.20: Szórakoztató zene öt országból. 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Kisiskolások műsora. 10.40: Reggeli bosszú­ságok — riport. 10.50: Bartók: I. szvit. 11.30: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánc­zenei koktél. 13.15: Boross La­jos népi zenekara játszik, Bá­lint János cimbalmozik. 13.50: Nőkről nőknek. 14.20: Ady End- ra és a muzsika, L rész, 14,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 15.00: Hírek, időjárás. 15.10: Az élő népdal. 15.20: Kerékaszta­lon a kötelező olvasmány. 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Juhász Frigyes—Kövendi János: A második Amerika. 16.15: Vi­lághírű zongoraművészek Cho- pin-felvételeiből. 16.58: Hallga­tóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai fi­gyelő. 17.20: Az MRT szimfoni­kus zenekarának új felvételei­ből. 17.51: Világgazdasági fi­gyelő. 18.10: Magyar Pantheon, Életrajzi játék Vajda Péterről. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.55: Stú­diónk vendége Nádas Gábor. 20.27: Lemezek közt válogatva. 20.54: Hírek. 20.57: Nóta- és népdalest. — 21.45: Lemezmú­zeum. 22.00: Hírek, időjárás. — Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: A dzsesz világa. 23.19: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10-0.25: Verbunkosok. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna, 6.30-8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. — 8.05: Ritmusturmix. — 8.45: Tal­lózás a világsajtóban (ism.). - 9.00: Purcell: Óda Szent Ce­cilia napjára. - 10.00; A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. — 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Bilítis dalai. 12.30: Bee­thoven és Schubert műveiből. - 13.00: Hírek, időjárás. 13.03; A Falurádió műsora. 13.23: Ope­rarészletek. 13.45; Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00—18.00: Kettőtől hatig. — Közben 14.30, 15.30: Hírek, időjárás. — 17.00: ! ötórai tea. Közben 17.30—17.33: | ' Hírek. - 18.00: Hírek, időjárás, j 13.10: Kis magyar néprajz. — j 18,15: Hangverseny ö stúdió­ban. 19.00: Népi muzsika, 19,34: A publikáció és a mindenna­pok. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Uj könyvek. — 20.28: Donizetti: Az ezred lánya. Kétfelvonásos víg­opera. - Közben 21.41—22.11: Visszhang. — 22.50: Rézfúvós együttes játszik. — 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Operettrészle­tek. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 18.00: Hírek, időjárás. — 18,10: Tánczenei koktél (ism.). 18.55: Nyelvvizsga-előkészítő, II. feje­zet, 23. lecke. - 19.10: Francia barokk operámuzsika. 19.38: Az 1970. évi kölni dzsesszhét műso­rából, II. rész. - 19.58: Sárközy István: Változatok gordonkára. 20.21: Hírek. 20.24: ,,Fölöttem csak csiliagvilágok”. Rádiókom­pozíció (ism.). - 21.36: Bruno Walter két Mozart-szimfóniát vezényel. 22.29: Bartók: VI. vo­nósnégyes. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. - Régi kedvelt melódiák 17.50: A nagyobb hozamért. - A szántóföldi paradicsom-ter­mesztésről 18.00: Pécsi Kiss Ágnes és Mar- czis Demeter nótákat énekel 18.15: A bíró gyakorlatából. - Dr. Csiky Ottó írása 18.25; Örökzöld slágerek. Köz­ben: Jegyzet 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. — Eredmények, tapasztala­tok, tervek. — Zárszámadás Kó- tolyban, Riportműsoi, Népzenei album 19.30; Német nyelvű műsor. — Az ifjúság hullámhosszán. Év­végi gondok év elején. — Roy Black énekel. - Az ifjúság éle­téből. - Tánczene 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.05: Élővilág (ált. isk. 8. oszt.) 9.00: Műsorismertetés 9.01: Barangolás a Színháztu- dományh Intézetben (ism.) 9.30: Maigret felügyelő (ism,) 10.25; Az egyenlítőn tűi (ism.) 11.10: Mária halála 13.10: Élővilág (ism.) 16.30: Irány az egyetem! 17.13: Műsorismertetés 17.15: Hírek 17.20: A biológia forradalma 17.45: Függöny nélkül 18.25: Az etruszkok nyomában. Lengyel kisfilm 18.35; Riportműsor a Parlament­ből 19.15: Esti mese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: Leonard Bernstein a mu­zsikáról 21.00; Nagylegények, Tévéfílm. 16 éven felülieknek! 21.45: Tv-híradó — 2. kiadós. Juaoszláv Tv. 8.15: Iskolatévé. 16.20: Előadók műsora. — 16.50: Albán nyelvű faluműsor. 17.05: Tévékrónika magyarul. 17.20: Műsorismerte­tés. 17.25: Hírek. 17.30: Rajz- j film. — 17.45: Az állatok titka. Tudományos film, 18.15; Hírek, események. 18.30: A kiválasz­tott sláger. - 19.00: Reklám. - 19.05: Tudomány '71. — 19.50: Reklám. 20.00: Híradó. 20.28: Reklám. 20.35: Alija Hazifovic: A három pont. Tévédráma Sza­rajevóból, 21.35: Csajkovszkij: Hangverseny zongorára és ze­nekarra. 22.35; Híradó, 22.50; Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom