Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-09 / 33. szám

4 DUNANTÜLI NAPLÓ 1971. február 9. 1971. FEBRUAR 9 KEDD Szeretettel köszörűjük névnapjuk alkalmából Abie,él nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7,00, nyugszik 16.57 órakor. A Hold kél 16.05, nyugszik 6.44 órakor. 1 I I íj óvoda nyílt Szigetváron Hétfőn reggelig két óvoda működött Szigetvárott, azóta azonban huszonöttel gyara­podott a fiatal város óvodá­sainak száma. Tegnap reggel avatták fel a harmadik óvo­dát a Széchenyi utca 24-es számú házban. A város új óvodája, melyet ünnepélyes keretek között adtak át ren­deltetésének, több, mint fél millió forintba került. ♦ — Visszatértek otthonukba az ételmérgezettek. A Pécsi Megyei Kórház fertőző osztá­lyáról hétfőn hazaengedték azt a két beteget is, akik a múlt hét csütörtökön történt csoportos ételmérgezés követ­keztében legtovább maradtak orvosi felügyelet alatt. A KÖJÁL tájékoztatása szerint mind a tizenkilenc ételmér­gezést szenvedett személy egészséges, otthon van. A la­boratóriumi vizsgálatok alap­ján egy héten belül lehet eredményt várni arról, hogy mi okozta a csoportos étel- mérgezést. — Egy mázsás disznót és napi egy liter tejet szavazott meg szombaton az okorági Okorvölgye Tsz tagsága Nagy János nyugdíjasnak, akinek felesége is súlyos beteg s há­rom gyermekükkel nehéz kö­rülmények között élnek. — A „Mohács 8” elnevezé­sű képzőművészeti kör kiállí­tást rendezett, Kolbe Mihály festőművész megnyitójával, a mohácsi Kossuth mozi eme­leti termében. Február 15-ig minden délután nyitva áll a kiállítás. — Kircsi László és Szkla- dányi Péter adnak hangver­senyt február 10-én fél 8 órai kezdettel a Liszt Ferenc hang- versenyteremben. — Elveszett egy német boxer kan. Kérem a becsületes meg­találót, vagy nyomravezetőt, ju­talom ellenében értesítsen. Bállá, Kertváros u. 56. (x) — A pécsi állomáson január 31-én 2—3 óra között elvittek egy VEF 12. típusú táskarádiót. Ci­garettaégés található a kereső­gomb felett. Antennája nincs. — Cím: Hadi János, Pécs, Hajnalka u. 1«. (x) Sikeres előszállítás Vasutasok vasárnapja Négyezeregyszáz tonna kavicsot szállítottak vasárnap — február 7-én — a MÁV Pécsi Igazgató­ságának dolgozói az adonyi és a gyékényesi kavicsbányákból, ahol szintén műszakot tartottak. A fontos építési alapanyaggal Gyékényesen 90, Adonyban 55 kocsit raktak meg. Ebből Pécs­re — mintegy 1200 tonna rako­mánnyal — 35 kocsit, a többit Kaposvárra irányították. A kavicsot Pécsett — nagyrészt a Baranya megyei Állami Építő­ipari Vállalat kapja, a sikeres — Döntőbe jutottak. Az 500-as Zrínyi Miklós Szak­munkásképző Intézet a Szak­ma Kiváló Tanulója címért indult fodrászverseny megyei elődöntőjét rendezte meg va­sárnap délelőtt Pécsett, a Kossuth utcai Állami Fodrá­szatban. A 13 tanuló közül I. helyezést ért el Horváth Klára (Molnár József tanít­ványa), II. lett Nikolausz Ág­nes, (Mácsai János tanítvá­nya), a III. helyezett pedig Horváth Hedvig (Állami Fod­rászipari Vállalat). Mindhár­man továbbjutottak az orszá­gos versenyre. — írók hangja — múzeum­ban ... A Petőfi Irodalmi Mú­zeum munkatársad rendszeres gyűjtőmunkával magnófelvé­teleket készítenek irodal­munk élő alakjaival egy ki­alakítandó ,,hangmúzeum'’ részére. A közelmúltban Bár­dosa Németh Jánostól, a Nyu­gat c. folyóiratra vonatkozó emlékeiről kértek vallomást, s áttanulmányozták a birto­kában lévő dokumentumokat. Galambosi László — ugyan­csak a hangmúzeum részére — költészetről vallott néze­teit mondta magnóra, majd versei közül olvasott fel. — Megtartotta alakuló ülé­sét tegnap este Sellyén a Ma­gyar Autóklub helyi csoport­ja. Az alakuló klubesten részt vett Litványi Tibor, a KPM pécsi Autóközlekedési Tanintézetének vezetője, va­lamint Kovács Jenő alezre­des, a Baranya megyei Rend­őrfőkapitányság közlekedés- rendészeti osztályának veze­tője. — 20—60 százalékos ENGED­MÉNNYEL női szintetikus kardi­gán, 125,— Ft-ért, hői szintetikus horgolt kardigán pasztell színek­ben 296,— Ft-ért, női télikabát 480,— Ft-ért, női fél kötény 15,80 Ft-ért, melles kötény 32,— Ft-ért és még nagyon sok ruházati áru­féleség vásárolható a LEÉRTÉ­KELT ARUK S ALL AI U. BOLT­JÁBAN. (x) ♦ Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: többfelé eső, havas eső, időn­ként élénk, helyenként átmene­tileg erős nyugati, északnyugati szél. Délnyugaton egy-két he­lyen éjszakai köd. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 1—plusz 3 fok. Leg­magasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: az évszaknak megfelelő hőmér­sékletek. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek 0—mínusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hő­mérsékletek 0—plusz 5 fok kö­zött. Jelentős mennyiségű (leg­alább 5 mm) csapadék az or­szág területének 20 százalékán várható. I vasárnapi előszállítás következté- ! ben. Ezernél több vasutas teljesített szolgálatot — mint azt dr. Pár- I kányi Ferenc, a MÁV Pécsi Igaz­gatóságának osztályvezetője mon­dotta — s a kavicsbányákkal j történt együttműködés következ­tében egyenletesebbé tudják tenni a berakásokat* kihasznál­ják az egyébként állS ko ckát. Az előszállítást végző vállalatok | pedig 10 százalékos fuvardíj- I kedvezményt kapnak. ¥-------------------------­N yolcas névadó A Megyei Tanács székhá­zában az eddigi rekord a hármas névadó volt. Tegnap délután, a bensőséges ün­nepség közepette, egyszerre nyolc kicsi — mondhatnánk így is — új pécsi polgár ne­ve került az anyakönyvbe. A Pécsi Műszaki Főiskola kollégiumában újabb emeletre , költöztek be a diákok. A kényelmes, kétszemélyes, csinos szobák kellemes otthont nyújtanak a hallgatóknak Délután fél négykor vonul­tak be a nagyterembe a szü­lők és a névadók, élükön a címeres szalagos Balatoni Zoltán, Pécs második kerü­letének anyakönyvvezetője. A művészeti gimnazisták mű­sorát követően Balatoni Zol­tán köszöntötte az ünnepei­teket, s az ünneplőket, majd a szülők és névadó szülők megható fogadalomtételére került sor. ♦ — Üj könyvek. Gárdos: Nemzetvesztők, Illyés Gyula: Fáklyaláng, B. P. Lallier: Vérbosszú, Patkó I.: Sziget­lakok között, Francois Villon: A nagy testamentum, Thorn­ton Wilder: Szent Lajos ki­rály hídja, így oldunk meg kémiai feladatokat I.—II. és Transzplantációs immunoló­gia. — Muukaruuázati szaküzlet. Pécs, Sallai u. 8. — A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Avartűss^Hétfőri az'esti őrá kban avartüz-et jelentettek a 'szigetvári járásból. Az avartűz Szentlászló és Alma­mellék között, a vasútvonal mentén keletkezett. — Elkészült az értékelés. ! A Mecseki Szénbányáknál, az j elmúlt év végén 1949 fiatal­lal beszélgettek, az ifjúsági vezetők, Pécsett az ifjúsági szervezet munkájáról és az ifjúság problémáiról A KISZ tagok döntő többsége elége­dett a Mecseki Szénbányák KISZ-szervezeteiben folyó munkával. Ezt tanúsítja, hogy a megkérdezettek 94,5 száza­léka továbbra is szívesen vesz részt az ifjúsági mozga­lomban. Többen csak a „ki­öregedésük” miatt kérték tör­lésüket a KISZ-tagok sorából. A Mecseki Szénbányáknál jelenleg 1836 fiatal tagja a KISZ-nek. — Pop-zenei vetélkedő. Ma, február 9-én 18 órakor a Doktor Sándor Művelődési Központ ifjúsági klubja pop­zenei vetélkedőt rendez a klubhelyiségben. A kérdése­ket összeállította és a játé­kot vezeti Kálmándy Pap Fe­renc és Borbély Tamás, a klub tagjai. Első dij egy mag­nószalag, második díj az új Omega lemez, a harmadik díj egy könyv. — Üj szövetek érkeztek MIN­TABOLTUNKBA! Trevira szöve­tek és nylon jersey szövetek nagy választékban kaphatók! Ajánljuk szintetikus fonalain­kat, színekben, 10 dkg csak 33,50 Ft. „RICHARDS” MINTABOLT, Pécs, Kossuth Lajos u. 30. (x) Kirámolhattam volna a ruhatárat > Ha nem is az egészet, de ) a felét biztosan. Vasárnap s késő délután, amikor beül­> tem a Kazinczy étterembe < egy limonádéra, akkor ötlött s fel bennem: < — Ha feltűnően csinálnám, £ még a Kék-fénybe is beke­< rülhetnék ... No, de men- jünk szépen sorjában. Mi is S történt tulajdonképpen annál l az ominózus ruhatárnál? ) Kabátom, kalapom beadása } után megfizettem a tisztelet- s dijat, a megőrzés reményé­ül ben. Markomba nyomták cse- ( rébe az elismervényt: kar- S fiolleves á. 00.00. Már majd- 5 nem mentegetőzni akartam, < hogy énnékem nem kell az > ilyesmi, mert ugye, csak egy > limonádéra... De az utolsó ( pillanatban még megnéztem ) a cetli másik oldalát. Oda \ volt írva, hogy milyen szög- £ re került a holmim. ? Bementem, rendeltem és J fogyasztottam. Eközben kezd­> tek kerülgetni a vad gondo- ) latok. Ekkor jöttem rá, hogy s van egy másik énem is, s ) orvul leszakítottam az előt­< tem heverő étlap szélét. Ru- v határi jegyem méretéhez iga- j zítóttam, előkaptam toliamat £ és ráfirkantottam a számo­I * mat. — Ez kész .. • ! Az eredeti cetlit jó mély­re besüllyesztettem a farzse­bembe. „Ha esetleg megmo­toznának, onnan még eltün­tethetem” — gondoltam. Fi­zettem, majd határozott lép­tekkel nekimentem a ruha­tárnak. Az álcédulát a shéf markába nyomtam flegmán, és blazirt képpel bámultam a fogasokra. Kint az úton még mindig azon derültem — kabátgom­bolás közben —, hogy meg­loptam magam. Kicsit mor- cabb lettem, amikor viszont az ötlött fel bennem, hogy nemcsak én lophatom meg magam, hanem esetleg más is. Igaz, akkor bosszúból ki- rámolhattam volna a fél Ka- s zinczyt. > —kf— * I Akárcsak Harkányban, szezonális értelemben Szigetváron Is „non- ; stop” üzemel a strandfürdő. Télen délelőtt 11 órától, este 7 óráig | tart nyitva a fürdő fedett és nyitott része, 37 fokos melegvizével, j A szigetváriak termálvizét hétköznaponként 150-en, szombaton, va- I sárnap átlag 700 ember keresi fel, felerészben helybeliek, mások ! pedig Pécsről, Szigetvár környékéről és Jugoszláviából. Felvételünk egy pillanatképet ábrázol a télikertből. Erb János felvétele JEGYZET: Kereskedők és óvodák IX/íindnyájunk lelkiismt- rétét terheli a lát- vány, a hajnali ködben böl­csődébe rohanó, délutáni bu­szon óvodás gyerekével szo­rongó asszonyok látványa. Ez a lelkiismeret támadt fel a napokban a KPVDSZ me­gyei küldöttértekezletén is. Éppen mert nemrég rendel­ték el, hogy a boltok kora­este ne zárjanak be, hanem akkor is legyenek nyitva, hi­szen a legtöbb vásárló — köztük nagyon sok kisgyere­kes anya — éppen akkor ér rá. Ezért beszéltek a keres­kedők szakszervezetében ar­ról, hogy néhány pécsi óvo­dában, bölcsődében ne dél­után ötig, hanem tovább — hatig, hétig őrizzék a keres­kedő mamák gyerekeit. Jó dolog, hogy egy szak- szervezet törődik ilyesmivel. Tulajdonképpen az ilyen jel­legű munkák jelentik egyik legfőbb, legjellemzőbb fel­adatát. Ezzel kapcsolatban feltámadt azonban néhány helyen egy szemlélet is, még­pedig nem jó, idejétmúlt, az egész elgondolást veszélyez­tető szemlélet. Az nevezete­sen, hogy a tanácsi óvodák „valahogy oldják meg a kér­dést!” Pedig pártkongresz- szus, országgyűlés egyaránt letette a garast amellett, hogy a gyermekintézmények ügyét a termelő vállalatok, szervezetek támogatása old­hatja csak meg. Sőt, válla­latok tették le a garast. Pé­csett is, országszerte is, a szó szoros értelmében a ga­rast: pénzt. Így Pécsett a szakszervezetileg a KPVDSZ- hez tartozó Baranya megyei Vendéglátó Vállalat is. A ré­gi, életképtelen szemlélet azonban sajnos helyenként tovább él. De e kérdésben kétszeres baj ez a továbbélés. Hiszen nemcsak a kereskedelemben dolgoznak kisgyermekes anyák, hanem annyi más helyen, például az AKÖV- nél is. Mi lenne, ha a pél­dán kapva „körbejárna az óra”, vagyis mindenki hosz- szabbitást kérne az óvodák­tól, végül újabb két órával később zárnának a boltok és így tovább a végtelenségig. örülünk annak, amit a KPVDSZ akar. De óvakodni kell attól, hogy néhány vál­lalat — régi szemlélettel — várja az állami segítséget. Az sem ártana, ha figyelem­be vennénk a gyermekintéz­mények közös fenntartásáról szóló, nagyon jó, világos jog­szabályt. Földessé Dénes — FEKETE pulikutyám Urán­város területén elveszett. Megta­lálót jutalmazom. Liliom u. 15. István József. (x) — Áramszünet lesz február 19­lg, 7—16 óráig a Megyeri út, Móra F. u„ Kertész u., Lőtér, Nyárfa u„ Csalogány u„ Ag u„ Gyulai P. u. által határolt te­rületen. (x) — Áramszünet lesz február 20­lg 7—16 óráig Víg u., Micsurin u„ Tolsztoj u„ Készül út, Ber­zsenyi u. által határolt terüle­ten. <x) Ht)Lia<po en2ség£?: 1 anracD urazös 1. ÚTBAN INDIA FELÉ Jobbra a mélységbe süllyedtek Ferihegy fényei, balra pedig li­lára festette a kövér felhőket a nyugodni készülő késő őszi nap. äzentgyörgyi parancsnok jó utat kívánt a kedves utasoknak... A kedves utasok között ott ült az IL 18-on harmincnyolc ember, a Pécsi Balett vezetői, táncosai, tech­nikai személyzete, a küldöttség hi­vatalos kísérője, tolmácsa, orvosa. És az újságíró, aki — akár egy vedlő nyúl — szorongva készült, hogy megfeleljen újsütetű szerep­körének, amely átmenetet képez a segédöltöztető és a hírlapíró között. A történelem valószínűleg nem bő­velkedett efféle foglalkozás-egyve­legekben. De a Pécsett tánccal és hírlap- írással foglalkozó jelenlevők is éle­tükben először utaznak Indiába. A fantasztikus gondolat nem gondolat többé, a repülőgép az el­sötétült eget hasítja, útban Bej­rut felé. Az ember annyi köny- nyelmű kijelentést tesz élete fo­lyamán ... nem halok meg úgy, hogy Indiát meg ne lássam... És tessék! Ennél több aztán nem is jut az eszembe, minden összejött: kapkodó készülődés, hidegrázást, lázat okozó, pocsék oltások, s ez a keserves elindulás ezen a ron­da, csípős, hangulattalan novem­beri napon. Míg aztán villámlani kezd a végtelennek tűnő fekete égen. A repülőgépen érezhetően megélénkül a hangulat. Pompás látvány az egy-egy szemvillanásnyi időre fel­csapó vörös fény odalent, a felhők között... Valahol a földön tépi a szél a fákat, zuhog az eső és rees- csenve vágnak le a villámok — mi meg repülünk nyugodtan a ki­jelölt útvonalunkon és semmi kö­zünk az egészhez. Ezzel együtt meg is szakad az „összeköttetés” Magyarországgal. Egy hónapig más időszámítás sze­rint élünk, nem veszünk a ke­zünkbe magyar újságokat, nem veszekszünk semmiféle kalauzzal, nem fagyoskodunk, hanem elő fog­juk venni a csomagokból a nyári ruhát és a napszemüveget. A sten­ches program végére Tóth Sándor s. k. odaíratta: „ajánlatos, hogy minden részvevő napszemüveget hozzon magával”... Hát hoztunk. Egy-egy üveg italt is, mert Indiá­ban az nem lesz. Van, aki már az óráját babrálja. Bejrútig egy, In­diáig négy és fél órával kell vissza­felé tekerni a mutatókat. Fény-füzér jelzi lent a tenger­partot, a gép ráereszkedik a vá­rosra, kék árnyékokkal lágyított makett-házikók fölött siklunk el, egy-egy ház épp elférne az ember tenyerében. A repülőtéren egy kis ücsörgés és ócsorgás (mennyi lesz még ilyen!) után veszettül vágtázó autóbusz szállítja be a társaságot a bejrúti pihenőhelyre. Két világ közt félúton a libanoni főváros ideális hely ahhoz, hogy feloldja az időtlenségnek és a hon­talanságnak ezt a múló érzését. S ki fog az első este időben aludni térni? Éjszakai sétánk „Kelet Sváj­cának” fővárosában egy kis olasz vendéglővel kezdődik, a pincehe­lyiség falait vastagon borítják a plakátok, fotók, képkivágások (és valószínűleg a légypiszok), a pap­rika- és fokhagymafüzérek. Szeke­res Dénes balett-titkár makarónit eszik.,. Az utcák fehér fényben ragyog­nak, fehér a házak fala is, a ren­geteg erkély, szellőző, ablaknyílás, kőcsipke. Philips- és Bata-üzletek, maxi ruhaköltemények, sötét bár­sonypárnán nyugvó ékszerek, és .szeméthalmok - a földön, félreért­hetetlenül kiöntött szeméthalmok. A langyos éjszakai levegőben messzire szállnak a kitartó róseib- ni- és birkahús-sütők illatai. A tengerparton cédrusok és egy fény­űző bár. libériás ajtónállóval és odabent, szobapálmák levelei alatt arab táncot lejtő fátylas táncosnő­vel ... A hullámok neki-neki locs- csamnak a szikláknak s idelátszik » világítótorony. Rozzant házak közt, lépcsőkön megyünk vissza­felé, egy építkezésnél bebugyolált fejű munkás kuporog némán egy kis tűzrakás mellett. Éjjel fél ket­tő, de egyhelyütt nyitva egy kis hentesüzlet, s a kivilágított bar­lang mélyén, festői szafaládé-füzé- rek alatt három feketebajszú férfi vitatkozik. Verik az asztalt, gesztikulálnak, heves arab beszé­dük utánunk úszik a töredezett kö­veken. Száz és száz taxi fékezett már mellettünk, a legszűkebb kis utcákba is behatol egy-egy Merce­des, utasra lesve. Másnap aztán betelepszünk egyikbe, hogy röpke kirándulást tegyünk a föníciai múzeumba. Kő­kori szerszámok, hegyes föníciai- sapkás szoborsereg, aranytálak, ké­sek, kardok, edények... A hatal­mas széttört cserépkorsók mélyén láthatók az ebbe temetkezett haj­dani emberek csontjai. A legszeb­bek mégis a parányi isténszobrocs- kák, mágikus figurák, csepp mű­remekek: terhes asszony, majszoló majom, apró víziló, körömnagyságű „Gondolkodó”, fejét kezébe temető szenvedő.,, (Folytatjuk) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom