Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-27 / 49. szám
* DUNÁN TOLI NAPLÓ 1971. február 8% Pótl mm ,Ne HÍrj Jancsi csavargó csajodért** GRÁZI VENDÉGSZEREPLÉS. Marczis Demeter, a Pécsi Nemzeti Színház operaénekese a Magyarok Világszövetségének szervezésében Grazban lépett fel. s énekelt az ott élő magyaroknak. A NAGY LEGÉNY. Galambos Lajos: A nagylegény című televíziós játékának egyik főszerepét — Danit — alakította sikerrel Sipelcy Tibor, a Pécsi Nemzeti Színház fiatal tagja. ITT ÉLEK. A Kamara- színházban március 9-én. kedden este 8 órakor tartja Közbiztonsági akció „Ahova én ülök, a bolhák is sírnak“ — Tolvajból éjjeliőr? meg előadói estjét Labancz Borbála, magyar írók és költők Pécsett íródott műveiből. (Képünk: Labancz Borbála Illyés Gyula: Tiszták című drámájában) * IRÁNY HELSINKI. Bornemissza Géza, Bornemissza Gézáné, Höffler Pál és Horváth Sándor rövidesen Finnországba utazik és Helsinkiben játszik majd, mint háromtagú zenekar, amellyel Bornemissza Gézáné énekel. Pécsett pénteken éjjel a rendőrség és a karhatalom összefogásával „közbiztonsági akció” keretében a város összes szórakozóhelyét, „búvóhelyét ’ ellenőrző razzia volt. * A Pécsi városi Rendőrkapitányság ablakai pénteken egész éjjel világítottak. Nagy apparátus számoltatta el azokat, akiket az ellenőrző csoportok a szórakozóhelyekről, búvóhelyekről előállítottak. Kattogtak az írógépek, folytak a kihallgatások. Az első „vendég”. — Jelentem, hogy a kisál - lomás váróterméből állítottuk elő. Munkahelye nincs... — mondja a törzsőrmester. A fekete hajú, barna képű férfit régi ismerősként fogadják. Nem betörő, nem tolvaj, „csak” munkakerülő. — Mikor dolgozott utoljá- ; ra? Megsimítja a haját, aztán , nevetve mondja: — Huh. az már régen volt. Hiába vállalok én munkát, j úgyis otthagyom. Ilyen a vé- j rém ... — Akkor egy vérátömlesz- j tés talán használna. — Nem fog az rajtam .. ,x I — Akkor hát akad más ; módszer is — mondja a nyomozó és már kopogtatja is az { írógépet. Az ellenőrző csoportok belelendültek a munkába, egymásután érkeznek az előállítottak. Idős férfi a következő. Január 14-én szabadult, lopásért ítélték el. A vasút mellett volt az éjszakai szállása egy kiselejtezett rozsdás buszban. — Mit lopott? — Ócskavasat. Ezért ültem. De tessék megnézni a személyi igazolványomat, holnaptól kezdve már dolgozok ... Valóban. Egy pécsi vállalat éjjeliőrként alkalmazza. A folyosón nehéz léptek kopognak, méltatlankodó szavak hangzanak: — Nem csináltam és semmit, miért hoznak ide? Alacsony, középkorú, erős férfi. — Tisztelettel jelentkezem! — mondja, amikor belép a szobába. Még a bokáját is összecsapja, de aztán meg- tántorodik. Dől belőle a pálinkaszag. Az Aranykacsából hozták be. A Pécsi Porcelán- gyárban dolgozott február 14-ig — Miért hagyta ott a gyárat? — Kis nézeteltérésem volt. .. tisztelettel... — Milyen nézeteltérése? Hol jobbra, hol balra lép, nem tud egyhelyben megállni. — Bevertem a csórónak. Orrán száján dűlt a vér. Ott dolgozott mellettem, aztán beszólt. Nem bírom, ha nekem beszólnak... — Verekszik? Büszkén válaszol: — Én uram nem lopok, nem csalok, én verekszek. Boxoló voltam Pesten. Váltód súly ... Pécsett is boxoltam | a PVSK ellen. Ha én iszok, í ütök. Ahova én ütök, ott még í a bolhák is sírnak ... j — Büntetve volt? — Hatszor ültem verekedésért. testi sértésért... De most már nem akarok verekedni. Még mit nem! Higy- gyék el, a múlt évben háromezerkétszáz forintot fizettem bírságot csak verekedésért ... Most Pestre megyünk ... — Kivel? — Az izé ... az élettársammal. ö budapesti maszek, van háromszoba összkomfortos lakása ott. Visszamegyünk. Ügy szöktettem meg a férjétől... Másik szobába vezetik. Ujjnyomától vesznek tőle. Engedelmesen hagyja belenyomni az ujjait a festékbe, aztán a papírra . .. A folyosón két lány ül. Az egyiken sötétkék maxi-kabát, hosszú fehér sál. Mellettük két sportszatyor. A nyomozó mondja: — Most hozták be őket, a mohácsi leánynevelő intézetből szöktek... Az egyik lány elneveti magát: — Mi aztán jól jártunk — mondja. Kuncog a másik is. Tizenhat évesek. — Hogyan kerültek ide? A szőke válaszol: — Itt dolgozunk Pécsett a Cementipari Vállalatnál. Busszal hoznak bennünket Mohácsról, busszal visznek. Nem érezzük jól magunkat, ma összevesztünk a csoport- vezetővel. Barátnőmmel elhatároztuk, — ő is kaposvári — megszökünk. Munka után, amikor busszal hazaszállítottak bennünket Mohácsra, megszöktünk az intézetből. Autóstoppal eljutottunk Pécsig. Stoppal akartunk továbbmenni. Este nyolc óra felé ott álltunk a pécsszabol- csi focipálya mellett, gondoltuk ott fogunk autót. Jött is, láttuk a lámpáit. — Sajnos, csak a lámpáit láttuk, nem tudtuk milyen kocsi... Csak amikor megállítottuk . . — szól közbe a másik. A razziában résztvevő egyik URH autó volt. A szőke lány Ivarján tetoválás: „Ne sírj Jancsi, csavargó csajodért.” Jól öltözött nő, fején nagyszélű kalappal. Elegánsan. AÜQDFORU/WA Lakásfokozatok Pécsi példa nyomán Ifjúsági szövetkezet Miskolcon és Debrecenben keresztbevetett lábbal ül a nyomozó előtt. — Bevallók kérem mindent — mondja. — Elszegődök házvezetőnőnek, aztán kis idő múlva lelépek. Igen, én vittem el legutóbbi munkahelyemről — egy idős pécsi úrnál voltam házvezetőnő — a pénzt. Tudom, hogy már keresnek. Sorolhatom a többit is? — Parancsoljon, asszonyom ... I Az egyik szobában fiatal- I embert hallgatnak ki, egy pajtában aludt. A másik szobában is egy férfi, rendőri felügyelet alatt áll, elhagyott istállóban bujt meg .. . A folyosó sarkán lévő szobában fiatal nő sír. A Csendes étteremből állították elő. Üzletszerző kéjelgésért és közveszélyes munkakerülésért egyszer már elítélték. — Nagykanizsáról jöttem Pécsre három napja. Az élettársam elzavart. Egy hete született egy hathónapos gyerekem — halva. Igen, nem kellett volna a Csendesbe mennem. Dehát a Géza behívott egy korsó sörre ... Ojabb „érkezések”, jegyzőkönyvek. Az egyik jegyzőkönyvben ez áll: „G. Margit hatodikos általános iskolai tanuló ... Apjával a Tolbu- hin u. 2. sz. alatt lévő italboltban rumot ittak. Az italbolt vezetője ellen a fiatalkorú kiszolgálása miatt szabálysértési feljelentést teszünk. Azt mondják, minden este ott isznak ...” Hajnali három óra. Az egyik ellenőrző csoport feladata végrehajtása után bevonul. Dörzsölik a kezüket. — Hideg az idő. a Mecseken valóságos hóvihar van — mondják. Garay Ferenc Az ország egyetlen, egyetemistákat tömörítő fogyasztási szövetkezete 1957-ben alakult a Pécsi Orvostudományi Egyetem Balassa János kollégiumában. Akkor mindössze 126-an voltak és hitelből hozták létre a hallgatók rendelkezésére álló kis büfét. Azóta több mint ezren léptek soraikba, s a kis szövetkezet megerősödött, nyereséggel gazdálkodik. Különböző előadásoknak és rendezvényeknek ad otthont az a klub-presszó, amelyet 1966-ban nyitottak. Az egyetem új épületében a közelmúltban kezdte meg I működését egy élelmiszer- j bolt, valamint egy büfé, j amelyet ugyancsak a fo- ! gyasztási szövetkezet tart fenn. Terveik között szere- í pel oly könyvesbolt létre- ! hozása, ahol a tankönyve- J ken kívül a szakirodalomhoz is hozzájuthatnának az | egyetemisták. A pécsi példa nyomán az f ország más nagyvárosaiban, j így Miskolcon. Debrecenben, j valamint Keszthelyen is ala- j kítanak fogyasztási szövet- j kezeteket az egyetemisták és { főiskolások. A július 1. napján életbelépő lakásrendelet szerint a i lakások különböző fokoza- j tokba sorolhatók. E szerint j történik az új lakbérek meg- j állapítása is. A jogszabály I szerint: | ÖSSZKOMFORTOS az a i lakás, amely legalább a) tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel (a fürdő- vagy külön helyiségben), b) közmüvesítettséggel (villany- és vízellátással, szennyvízelvezetéssel), c) melegvízellátással (táv- ! tömb-, egyedi központi, etage 1 melegvízellátással, vili any - ! bojlerrel, gázmelegítővel, vagy fürdőkályha) és d) központos fűtési móddal (táv-, tömb-, egyedi központi, vagy etage fűtéssel) rendelkezik. A most ismertetett lakás havi lakbére négyzetméteren- i ként 6 forint. KOMFORTOS az a lakás, amely legalább a) tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel, b) közmüvesítettséggel, c) melegvízellátással és d) egyedi fűtési móddal (gázfűtéssel. szilárd vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel) rendelkezik. Az ilyen lakás havi lakbére négyzetméterenként 5.40 forint. FÉLKOMFORTOS az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek — az előbb ismertetetteknek — nem felel meg. de legalább a) tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel, vagy WC-vel és b) közmüvesítettséggel — (legalább villany-, és vízellátással) és c) egyedi fűtési móddal rendelkezik. E lakás havi lakbére négy- | zetméterenként 3.60 forint. j KOMFORT NÉLKÜLI az a lakás, amely a félkomfortos > lakás követelményeinek nem ; felel meg, de legalább a) tizenkét négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, és főzőhelyiséggel, továbbá a lakáson kívül WC (árnyékszék) használatával és b) egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint c) a vízvétel lehetősége j biztosított. Az ilyen lakás havi lakbére ; négyzetméterenként legfel- ! jebb 2.40 forint lehet. Itt ismertetjük a 3 1971. 1 Korm. sz. rendelet 8. § (2) bekezdésének rendelkezését, mely szerint: „A komfort nélküli laká- sok, az ilyennek minősülő társbérleti lakásrészek és a fi 0 m o | v t a 1 a n royal Betört a hideg és helyiségeinkben a hőmérők tizennégy foknál megálltak. A hivatal rémületbe esett: — Szenet ide! Jött a szén, de a hőmérő állhatatos volt, mint az alacsony vérnyomás. — Koksz kell! — jelentette ki fűtőnk, beszerzőnk, hivatalsegédünk, tanácsadónk, villanyszerelőnk, le- vélhordónk stb. Ez mind egy személy. Attól függ, mire nincs szükség. Megkapta a kokszot. A hőmérő tovább makacsko- dott. — Nem jó a keringtető, szivattyú! Zubog! — Mester, mit tanácsol? — Villanyszerelőt, mert hiányzik a fázis! Égy napig kerestettük az elveszett fázist. Kutatta a Tatarozó, a Dédász, a Mentő Angyal. Végre meglett a fázis. A fűtés nem. — Főnök úr! Most mit tegyünk? U niverzális szakemberünk tanácstalan volt, de végül feltalálta magát: Fűtési történet egész évi tanulsággal — Ez a dög kazán csak akkor működik, ha reggeltől estig tömik. — És ennek mi akadálya? — Egyedül! — jajgatott. — Kazánunk gondviselője! Hány ember kell ide? Zászlóalj?! — Segéd kell! A múlt évben is volt fűtő alvezérünk, de kizárólag alibinek volt jó. Fűtés akkor sem volt. — Uram! Kérhet bármit! Segédet nem! A tizennégy fok is kevés. Valami más elképzelése nincs, pl. lelkesen megrakni a kazánt? Ossztechnikai alkalmazottunk összeroskadt. — Azt nem lehet! Itt a tetején a herkentyű berezeg! — Mester itt a hidegtől mindannyian rezgünk, hadd rezegjen végre az is. — Nem lehet! Még egy kanna szén sem fér ebbe a nyomorult kazánba! Szemügyre vettük a kazánt. Nagy pénzért cseréltünk ki mindent a tavalyi jégkorszak óta, többnek kellene beleférni, de ha nem, hát nem. — Uram! Mit lehet tenni? — Itt csak egy segíthet. Nem olyan kokszot kell rendelni, aminek az alsó vége hegyes, hanem olyat, aminek a felső. Hozattunk! Erre a kazán tetején levő szerkentyű felmondta a szolgálatot. Cégünket bezártuk, az olvasókkal írásban tudattuk, hogy sajnáljuk őket, de hogy meg ne fázzanak, inkább nem kölcsönzünk 2 napig. Mi megfáztunk. Már, aki eddig nem fázott meg. Közben a szerkentyű megjavult, a meleg nem jött. — Gondviselőnk, aki a hideget adja, most mit tegyünk?! — Kicsi a kéményt Pártfogónk! A mi kéményünk műemlék, kétszer nagyítottuk, majd felégettük a Kossuth Lajos utcát, kiástunk egy lyukat, félig összedőlt a ház, kémény hosszabbításról szó sem lehet! — Es akkor mit csináljunk a légörvénnyel? — Uram! Eddig szó sem volt légörvényről! Már az is van? Lökhajtásos kémény ez?! — Benn ülünk egy katlanban és ezt csak így tetszik tudomásul venni?! — Ültünk mi már másban is. A katlannal meg nem rémit. Lesz meleg, vagy nem?! — Nem vállalom a felelősséget! — nyögte. Könnyei nagy cseppekben hulltak. Vad telefonálás kezdődött, vagy a csoda, vagy a technika segíthet rajtunk. Konzíliumra hívtunk műszaki ellenőrt, vállalatot, mérnököt, kazánszerelőt. Mindenki meghatódott, ki- 1 véve a hőmérőt. Ahogyan búsan hazafelé , ballagok, nagy szomorúságom- j ban meglátogattam egy ulti- : zó társaságot. Ott ült egy j gépészmérnök is. ■— Te Tibor, segíts rajtunk! Szüzek, olvasók, i könyvtárosok megfagynak! I — Megnézem. Ebben maradtunk. A har- í madik nap ballagok vissza egy értekezletről. A kitárt ablakon áradt ki a meleg. ; A hőségtől bágyadt emberek j vánszorogtak. — Egek! Mi történt? j Atomtámadás! Kiderült a következő. A gépészmérnök eljött, megfogta a lapátot és lapátolta a szenet. Két óra alatt tizennégy fokból huszonhatot produlcált. A csoda magyarázata nagyon bonyolult, mégis a következőket sikerült kihámoznom belőle, A duma nem tüzelőanyag! Nem a felelősséget kell vállalni, hanem a fűtést. Szőllősy Kálmán szükséglakások lakbére NEM EMELHETŐ. Az ilyen lakások bérlői a korábbi lakbért kötelesek megfizetni. Itt foglalkozunk még a társbérleti és a „pince” lakásokra vonatkozó jogszabályi meghatározásokkal is. Az olyan lakást, amely pincében, illetőleg belmagasságának kétharmadát meghaladó mértékben a terepszint alatt van, eggyel alacsonyabb komfortfokozatúnak, legalább azonban komfortnélkülinek kell tekinteni. A társbérleti lakásrészt — az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet és az 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet alkalmazása szempontjából — az egész lakás komfortfokozatánál eggyel alacsonyabb komfortfokozatúnak, legalább azonban komfort nélkülinek kell tekinteni. A használatban lévő lakások nagysága igen eltérő. Ezért szabályozta a jogszabály azt, hogy a szémításba- véhető lakás-alapterületnek mi a felső határa a fizetendő lakbérösszeg megállapítá- 1 sa szempontjából. E szeriht: a) egyszobás lakásnál 50 négyzetméter, b) kétszobás lakásnál 80 négyzetméter, c) háromszobás lakásnál 100 négyzetméter, d) négyszobás lakásnál 120 négyzetméter. A 4-nél több szobás lakások esetében a lakásalap terület felső határa lakószobánként 20 négyzetméterrel növelhető. A lakásalapterület felső határát csak azoknál a lakásoknál lehet figyelembe venni, amelyek 1971. január 1. napja előtt épültek. Fel kell hívnunk olvasóink figyelmét arra, hogy a komfortfokozatoknál a közműve- sítettség mértéke között is eltérés van. Az összkomfortos, és a komfortos lakásoknál a megkívánt közművesi- tettségi fok a villany-, vízellátás, szennyvízelvezetés. A félkomfortosnál már csak villany- és vízellátás kívántatik meg. Ugyancsak jó tudni, hogy a rendelet a lakás helyiségei alatt mit ért. Az 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. rendelet 4. §-a szerint a lakás helyiségei általában: a) a lakóhelyiségek: lakószoba, hálófülke, hall, étkező, lakóelőtér, b) a főzöhelyiségek: konyha, főzőfülke, (főzőszekrény), c) az egészségügyi helyiségek: fürdőhelyiség, (fürdőszoba, mosdó-, zuhanyozó fülke) WC, d) a közlekedési helyiségek: előszoba, előtér, zárt veranda, átjáró, belépő (szélfogó), e) a tároló helyiségek: éléskamra (kamraszekrény), lomkamra, öltöző (garderobe). A lakáshoz tartozó helyiségek általában: a tüzelőszertároló (fáskamra, pincerekesz), padlásrekesz, árnyékszék. Sok problémát okozott a korábbi időben a lakószoba fogalma is. Az életbelépő rendelkezés szerint lakószoba az a helyiség, amelynek a) alapterülete a hat négyzetmétert meghaladja, b) külső határoló fala legalább huszonöt centiméter vastag téglafal vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal. c) ablaka közterületre, udvarra. kertre vagy üvegezett verandára (folyosóra) nyílik, d) melegpadlója van, továbbá e) fűthető, végül f) legalább egy kétméteres — ajtó és ablak nélküli — falfelülettel rendelkezik. FELSZOBA az olyan lakószoba, amelynek alapterülete a tizenkét négyzetmétert nem haladja meg. — Motorfűrész-kezelő tanfolyam indult, termelőszövetkezeti és ! állami gazdasági dolgozók részére, Pécsett a Hotel Touristban. Az NSZK- böl importált Steyer-motorfű- részek használatát a Pécsi Állami Gazdaság erdészetében gyakorolják a hallgatók.