Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-20 / 43. szám
Sporthírek Anastas! ismét remekelt. A labdarúgó EVE elődöntőbe jutásáért 35 ezer néző előtt Enschede- ben játszotta visszavágó mérkőzését a boiland FC Twente és az olasz Juventus. Az eredmény 2:2 volt. A holland csapat már a 49. percben kiegyenlítette a Juventus 2:0-ás előnyét, melyet a torinóiak otthon szereztek. A hosz- szabbításban Anastasi góljaival a Juventus kiegyenlített és magának biztosította az elődöntőbe jutást. * Pécsről — Trentóban. Az olasz- országi Trentóban sorra kerülő nagyszabású gyermek-úszó versenyen az idén egy pécsi reménység is indul. Várkonyi Katalin (Pécsi Ércbányász) a KSI-s Vla- dár Zoltán helyett került az utazó csapatba * Spanyolországban nagyszabású mezei futóversenyen vett részt a magyar utánpótlás válogatott. A versenyen Kispál László, a Komlói Bányász versenyzője is rajthoz állt, a nagy nemzetközi viadalon- a középmezőnnyel futott be a célba. * A Komlói Bányász sakk-csapata az OB 11-ben 9:6 arányú vereséget szenvedett a Tatabányai Bányásztól. A számok tükrében 5—6. helyért 11. PBTC—PVSK DNK találkozó Az eddig lejátszott tíz mérkőzés összesített eredménye a PBTC szemszögéből 10 v3 — 7 16:16 6 Mind a két csapat eddig tizenkét alkalommal szerepelt a DNK- ban, de az egymás elleni küzdelmekből a PVSK jutott ki többször győztesen. 1—8. helyért Z. PEAC—Helyiipari SK DNK találkozó Az egyetlen mérkőzésük 1068- bari volt, amikor a Helyiipari SK í:0-ra győzött a PEAC ellen. A hét vége sportműsora SZOMBAT, FEBRUAR 28, Labdarúgás: Nemzetközi mérkőzés: Pécsi Ércbányász II.— Kárpatia Lvov II. Pécsbánya- telep, IS.00. Kosárlabda: Főiskolás bajnoki mérkőzés: Tanárképző—PEAC férfiak. PVSK csarnok, 15.30, PVSK—Központi Sportiskola, férfi előkészületi mérkőzés, PVSK csarnok, 16.40, Pécsi Postás— Mohács, MNK férfi mérkőzés, PVSK csarnok. 18.00. Röplabda: Téli Kupa mérkö- sések: Pécsi Vörös Meteor—Tanárképző. férfiak, Tanárképző Főiskola, 16.00, Honvéd Steinmetz SE—Pécsi öregfiúk, férfiak, Fegyveres Erők terme. 18.00. Teke: Felkészülési Kupa fértí' mérkőzések: Pécsi Gázmű II. — Pécsi BTC, Ojmccsekalja, Építők csarnok, 14.00, Pécsi Ércbányász—Pécsi Gázmű, Újme- csekalja. Építők csarnok, 16.00, Komlói Bányász—Baranyai Építők, Komló, 18.00. VASÁRNAP, FEBRUAR 2L, Labdarúgás: Dunántúli Napló Kupa mérkőzések a PVSK pályán: a 7—8-ik helyért PEAC— Pécsi Heilyiipari, 8.30, az S—6-ik helyért: Pécsi BTC—PVSK. 11.15, Nemzetközi mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Kárpátla Lvov, Pécs- bányatelep, 10.00. Kézilabda: DunántúH Napló Kupa mérkőzések a PVSK csarnokban: Nagy Lajos Gimn.—. Építőipari Techn., középiskolás fiúk, 7.30, Tanárképző—Bányász C„ IX. o. férfiak, 8.02, Kesztyűgyár—Vörös Meteor B. II. o. nők, 8.34, ' Széchenyi Giran.—506-os rrSK, középiskolás fiúk, 8.50, Bányász B.—Tanárképző B. L o. nők. 9.28, Komló A.—Kesztyűgyár I. o. férfiak, 10.00, Bányász A.—Tanárképző A. 1. o. nők, S0.42, Bányász B.—Komló B. L o. férfiak, 11.14, Bányász lfj.— PEAC n. o. nők, 11.56, István- akna—Kesztyűgyár B. n. o. férfiak, 12.18, Gépipari Techn.— Boiyi Techn. középiskolás fiúk, 12.50, Szentlőrinci Techn.—Sportiskola B. középiskolás fiúk, 13.22, Pécsi BTC—Leöwey Gimn. II. o. nők. 13.54, Siklós B.—Vasas II. Bányász II. o. férfiak, 14.16, Sportiskola—Siklós. II. o. nők, 14.48, Bányász A.—Ércbányász A. X. o. férfiak, 15.10, István- akna—Spartacus, I. o. nők, 15.52, Ércbányász B.—Siklós I. o. fél- fiak, 16.24, Porcelángyár—Vörös Meteor A. I. o. nők, 17.06, Siklós ifj.—Sportiskola HL o. férfiak, 17.38. PEAC—Szentlőrinc II. o. férfiak, 18.10, Hird—Ércbányász ifj. III. o. férfiak, 18.42, Bányász Sportisk.—Kesztyűgyár in. o. férfiak. 19.14. Kosárlabda: MNK mérkőzés: Műszaki Főiskola—Szigetvári Spartacus, férfiak, Tanárképző Főiskola, 11.00. ß PEAC—Helyiipar és a BTC—PVSK mérkőzésekkel vasárnap befejeződnek a labdarúgó DNK küzdelmei „1971-ben már bizonyítani kell” Villáminterjú Hoffer József szövetségi kapitánnyal Hoffer József és Kapocs! Sándor a Dózsa-vezetők társaságában Foto: Erb János Hoffer József és Kapocsi Sándor, a magyar labdarúgóválogatott szakvezetői tegnap délután megbeszélést tartottak a Pécsi Dózsa ve- - zetőlvel. A megbeszélés után a szövetségi kapitány válaszolt kérdéseinkre. — Az elmúlt évben végzett munkát hogy értékeli? — 1970 a kísérletezés, a bizalom éve volt. Számos játékos kapott lehetőséget. A cél: a csapat gerincének kialakítása volt, ez sikerült. Az idei évben már sokkal többre lesz szükség. Lejárt a bizalom, most már bizonyítani kell. EB-selejtező csoportunkból feltétlen továblj kell jutnunk. Európa legjobb nyolc csapata közé kerülésünk rangot jelentene. — Hogy készülnek az 1971- es évre? Telt házak várják a jégkorong-világbajnokságot — Március 8.-án hirdetek keretet. Idén először együtt kezdi meg a felkészülést az A- és Ü-keret. E két keret 36 játékosból áll majd. Megkértük az NB I-es klubokat, hogy küldjék el javaslataikat. Ezután személyesen is beszélünk a csapatok szakvezetőivel. Ezt a célt szolgálja mai utunk is. Hetente két alkalommal — kedden és szerdán — tartunk majd edzést. Mérkőzések előtt ez az edzésszám természetesen növekszik. Egy héttel a találkozók előtt pedig edzőtáborba megyünk. Több külföldi klubcsapatot szeretnénk megnyerni edzőpartnernek. A kiválasztásnál ügyelünk arra, hogy játékstílusuk hasonló legyen a soronkövet- kező válogatottéhoz. — A Pécsi Dózsából kik a jelöltek? — Az A-keretbe Konrád, az U-ba pedig Maurer, Kincses II., Máté, Tóth és Koi csis. j — Mi a véleménye Konrád János válogatottbeli szerepléséről? — Nem véletlen, hogy rendszeresen játszott az A- csapatban, hogy a szurkolók szavazata alapján bekerült a Képes Sport legjobb 11-ébe, és az sem,, hogy Baranya legjobb sportolója lett. Százszázalékig elégedett vagyok KonráddaL Taktikailag fegyelmezett, lelkiismeretes játékos. Az 1971-es évben azonban már nagyobb harcot kell vívnia a válogatottságáért, mert ellenfelei között olyan nevek szerepelnek, mint Nos- kó, Szűcs és Vidáts. (Lazár) A labdarúgó DNK mérkő- I zések utolsó találkozóit va- i sárnap délelőtt játsszák a I PVSK pályán. A helyosztók- ] ra kerül sor. Fél 10-kor a | PEAC és a Helyiipar csapatai a 7—8. helyért csatáznak, í Negyed 12-kor az 5—6. he- ' lyért vív mérkőzést a BTC j és a PVSK. ' ! Az előmérkőzés teljesen ! nyíltnak látszik. Bármelyik csapat győzhet. A két együttes legutóbbi bajnoki mérkőzését nem kis meglepetésre, fölényesen, nagy gólaránnyal nyerte a PEAC. A Helyiipar most visszavágásra készül. A BTC—PVSK találkozón két régi rivális méri össze erejét. Mindegy-ik csapat nyerni szeretne, s egyben bizonyítani ’ akar, a PVSK. hogy megérett az NB Il-re, a BTC, hogy az NB II-ben a helyé. Az edzőknek csak kerete van Dara János a Seres, Lévai, Bárácz, Huszti. Horváth, Hauschl, Palotai, Ilényi, Rózsahegyi, Kővári, Híres, Hámor, Papp játékosokból válogatja ki a pályára lépő csapatot. A vasutasoknál Balázs Lajos sé» rülése miatt nem játszhat Horváth László kerete: Ábrahám, Bimbó, Gáspár, Szabó. Földesi, Hamar, Nagy, Viola, Sós, Balázs II., Varga, Mihály, Patócs, Bíró. Döntetlenül mérkőzött Algírban a Ferencváros A Ferencváros labdarúgó csapata algériai portyájának első mérkőzésén csütörtökön este Algírban esti mérkőzés keretében találkozott Algéria válogatottjával A találkozó 8000 néző előtt döntetlen eredménnyel ért véget. Ferencváros—Algéria 3:3 (1:1). A vezető gólt a 22. percben Albert szerezte meg a zöld-fehérek javára. A 38. percben Laimas egyenlített. (1:1). Szünet után két pere alatt két gólt lőttek a vendéglátók: az 58. percben Freha, majd az 59. percben Bet- rouni volt eredményes. Ezután a Ferencváros átvette a játék irányítását, « Branikovics (81. p.) majd Albert góljával (83. p.) sikerült egyenlítenie. Az 1971. évi jégkorong világbajnokság A. csoportjának küzdelmeit Svájcban bonyolítják le. A zürichi műkorcsolyázó EB-től eltérően, amelyet jóformán csaknem teljes érdektelenség jellemzett, a Bernben sorra kerülő A-csoporti vetélkedők minden bizonnyal- telt ház előtt zajlanak le. Már most sorbanállnak ugyanis a szurkolók, sőt a legvér- mesebbek hajnali 2 órakor elfoglalják helyüket az Allmend- csarnok pénztárai előtt. A rendezőség egyébként egy-egy mérkőzésre 7500 jegyet ad ki, és a spekuláció elkerülésére úgy döntöttek, hogy egy szurkoló négy jegynél nem kaphat többet. Érdekesség, hogy csütörtökön már minden belépőt eladtak a Szovjetunió—Csehszlovákia, valamint a Szovjetunió—Svédország mérkőzésre. A fedett jégpálya egyébként pompás látványt nyújt. A terem 40 méter magas, 3500 álló- és 7000 ülőhely van benne. Március 19-én a svájci államelnök jelenlétében ünnepélyes keretek között kerül sor a VB megnyitására, majd első mérkőzésként a Szovjetunió—NSZK találkozót bonyolítják le. Az A- csoporthan: a Szovjetunió, Svédország, Csehszlovákia, az NSZK, Finnország és az Egyesült Államok válogatottjai szerepelnek. Kanada, amely ezen a VB-n nem vesz részt, mégis teljes csapattal képviselteti magát — Igaz, hogy azok tévések. A B-esoport tornáján az NDK, Jugoszlávia, Lengyelország, Norvégia, Olaszország, Ausztria, Japán és Svájc szerepel. Újabb mérkőzések a Mohácsi Napló Kupáért Meglepetésekkel rajtolt a Mohácsi Napló Kupa küzde- lemsorozata. Szederkény- Mohács 0:0, Töttös—Véménd 2:2, Somberek—Boly 2:1. Az eredmények azt bizonyítják, hogy a magasabb osztálybeli csapatok nem mehetnek biztosra. Vasárnap újabb mérkőzéseket játszanak, A műsor: Véménd—Mohács, Töttös—Boly, Somberek—Szederkény. Utolsó forduló, a kézilabda DNK-ban A kézilabdázók hagyományos téli mérkőzéssorozata, a Dunántúli Napló Kupa vasárnap befejeződik. A női I. osztályban a Pécsi Vörös Meteor lelkes gárdájának sikerült megszakítania a Bányász lányok győzelemsorozatát. Amennyiben vasárnap a Meteor lányok a Porcelángyár ellen nyernek, ez évben az együttes neve kerül szerkesztőségünk díszes kupájára. A férfi csapatoknál igen nagy harc várható a Bányász A.—Ércbányász A, mérkőzésen. A Bányásznak már a döntetlen Is elegendő a kupa elnyeréséhez, de 2—3 gólos vereséggel is megőrizheti első helyét. A női H. osztályban a PEAC lányok a torna első számú esélyesei. Utolsó mérkőzésüket a Bányász Ifikkel vívják. A férfi n. osztályban a Pécsi Kesztyűgyártól már nem lehet* elvenni az elsőséget. All a harc viszont a férfi III. osztályban. Az elsőség a Hird—Ércbánya ifi mérkőzésen dől el. A .közép- iskolásoknál is nagy harcot ígér a döntő. Két veretlen csapat, a Széchenyi és az 506-os ITSK az utolsó fordulóban kerül szembe egymással. A mohácsi labdarúgók heti öt edzéssel és leszűkített tizenhatos kerettel folytatják felkészülésüket az NB III. tavaszi rajtjára. Márciusban és áprilisban több nagy csapatot hívtak meg Mohácsra edzőmérkőzésre. A Komlói Bányász, a Dunaújváros, a Pécsi Bányász, a Szekszárdi Dózsa csapataival tárgyalnak. Mohácson örömmel fogadták a sportkedvelők, hogy Pleck Róbert vette át az ifjúsági és úttörőcsapat edzéseinek vezetését. Munkájától igen sokat várnak a Duna parti városban. Leszerelt katonákat keresünk felvételre gépkocsivezetői és autószerelői munkakörökbe, Jelentkezés: a PÉCSI köztisztasági ÉS (JTKARBANTARTÓ VALLALATNÄL Pécs, Rózsa Ferenc u. 17. • Cagliari: Szombaton barátságos mérkőzést vív az EB találkozókra készülő -olasz és spanyol válogatott. A spanyolok 18 játékossal már megérkeztek a nagy érdeklődéssel várt 90 perc színhelyére. Kubala László, spanyol szövetségi kapitány kijelentette: — Az olaszok Európa- bajnokok és VB második helyezettek. A mi csapatunk fiatal, hét tagja még nincs 23 éves. Mégis megpróbálunk olasz pályán nyerni. Esélyünk van, mert Ríva, akitől a legjobban félünk, nem játszik. Nem védekezünk, mert ezzel a felfogással csak egy- egy eredményt lehet elérni, a fejlődést azonban nem segíti elő. Az olaszok elleni játék komoly értékmérő lesz, csapatunk képességeiről hű képet kaphatok. • Vlareggio: A nemzetközi ifjúsági labdarúgó-tornán a Florentlna 2:l-re legyőzte a Rómát, -az Internazionale pedig 0:0-ás eredmény után, 11-es rúgások alapján továbbjutott a Cagliari ellenében. Az elődöntőbe a Florentlna, az Internazionale, a Juventus és a Mi^n jutott. • OvideoS'Az MTK labdarúgó csapata Ovldeoban, a helyi együttes ellen 15 000, néző előtt játszotta spanyolországi túrájának elsó mérkőzését. Az MTK döntetlen eredménnyel mutatkozott be. Ovldeo—MTK 2:2 (2:0). Az MTK Ovideoböl Malagába utazott újabb mérkőzésének színhelyére. valószínűleg kedden érkezik vissza Budapesti«, Színház Nemzeti Színház: Nyomozás (este 7 órakor), CSÉB-bériét» Hangverseny Liszt-terem: Balatinecz Márta dalestje (7 órakor). Komló! Művelődési Ház: A Magyar Hárfástrió hangversenye (fél 8 órakor). Mozi Park; A skarlátruhás nő (4,6,8). Petőfi; Kitörés (4, n7, f9)< Kossuth: Kitörés (10, 12). Szabálytalan ötpercek (f3, £5). — A skarlátruhás nő (f7, f9). Gyárváros: Szivárványvölgy (4 — dupla helyárral!). — Pécs- szabolcs: Rachel, Rachel (5, 7). 16 éven felülieknek! — Mecsek- alja: Aladdin és a csodalámpa (5, 7). — Vasas II., Petőfi Ko.: Rita, a vadnyugat „réme” (f6). Harkány: Dr. Holst fantasztikus esete (7). Mohács: A félszemű seriff (5, f8). Sellye; Néma barátok (7). Siklós: Az inkák kincse (7). Szigetvár: Halálos tévedés (8), ; Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Nóták. 9.01: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.16: A lipcsei Gewandhaus kamarazenekarának hangversenye. Közben 10.00—10.05: Hírek, Időjárás. — 10.56: Colas Breugnón. Romain Rolland regénye rádióra. 11.51: Harri Otsz: Szvit fúvóshangszerekre. 12.00: Déli krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Ismeretlen tettes. 14.00: Kovács Péter énekel. 14.10: A dzsessz kedvelőinek. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! 16.05: Rádióreklám. — 16.08: 168 óra. Közben 17.00—17.05: Hírek, időjárás. 17.34: Thyl Ulenspiegel, IX. kaland. 18.04: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Válla-v lat új Haydn-lemezét. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Bemutatjuk új felvételünket. Rose Marie. — Részletek Frimi-Stothart operettjéből. 20.19: Albert István népi zenekara játszik, Kürthy Éva és Marczis Demeter népdalokat énekel. 20.40: Lemezmúzeum. 21.00: Esti pihenő muzsikával. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.15: Sporthírek. 22.25: Táncoljunk! 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.36—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: A Rádió Dalszínháza.. A szüzek városa. Zenés komédia. 10.04: A zene hullámhosszán. — A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.50: Bodnár György könyvszemléje. 12.00: Faust. Részletek Gounod operájából. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Az eleven múzeum. 13.30: Romantikus kórusművek. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00—15.00: Napraforgó. A Gyermekrádió műsora. — 15.00: Orvosi tanácsok (ism.). — 15.05: Elisabeth Schumann és Heinrich Schlusnus énekel. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05—17.41: A hét műsorából. — 16.05: Népzenei magazin (ism.). 16.45: Kortársaink. Sipos Gyula (ism.). 17.21: Bemutatjuk .új felvételünket (ism.). 17.41: A plazmadiódától a fúziós erőműig. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Kíváncsiak Klubja. 19.00: Zentai Anna és Győri Szabó József nótákat énekel. 19.22: Új könyvek. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. Kb. 20.25 —20.45: Esti krónika, II. — Kb. 21.30: A Kecskeméti Katona József Színházban. Riport. — Kb. 21.45: Sonny Bono együttese játszik. — 22.02: Négy évszak a könyvlabirintusban. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Beethoven kamarazenéjéből. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: A dzsessz világa (ism.). 17.04: ■ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. — 19.00: Erkel: Sarolta. Háromfelvonásos vígopera. — 21.26: Szvjatoszlav Richter Schumann- és Schubert- műveket zongorázik. — 22.01: Üj lemezeinkből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30; Magyar nyelvű műsor. — Beszéljünk róla! — Medveczky László jegyzete 17.40: Szabad szombat. — Zenés összeállítás 18.35: Mai vendégünk 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Mesélnek a megsárgult lapok. — Közreműködnek a Pécsi Tanárképző Főiskola Délszláv Tanszékének hallgatói 19.30: Német nyelvű műsor. — Hétvégi jegyzet. NZ-előzetes. — Szombatesti muzsika 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Mi újság? (ism.) 9.20: A Forsyte Saga. 7. A ködben (ism.) 10.10: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.) 10.55: Napkeltétől napnyugtáig.— Román kisfilm 14.48: Műsorismertetés 14.50: Brueghel. Kisfilm 15.30: Szépítés nélkül 16.25: Reklámműsor 16.30: Hírek 16.35: Az el nem küldött levél. Magyarul beszélő szovjet film 18.10: Napilapok, hetilapok. Miről ír a világsajtó? 18.25: Twist Olivér. 4. rész 18.50: Üj arcok rivaldafényben. — Bemutatjuk Operaházunk fiatal művészeit 19.15: Cicavízió 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: A vörös postakocsi. Színmű két részben 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás 22.25: Gyorskorcsolyázó rövidtávú világbajnokság. Juqoszláv ív 15.15: Falu — parasztok nélkül (ism.). 15.55: Az én falum. 16.25: Kosárlabda: Olimpija—Crvena Zvezda. 18.15: Pufi — gyermek tévéjáték. 19.20: Felvevőgéppel a világon ' át. 20.35: Az Euróvízió Dala, jugoszláv döntője. — 21.35: Fújdd meg a kürtöt! — amerikai film.