Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
1911. Január 11. DUNANTÜLJ NAPLÓ Or. Lajos László; Tél. Példaképek — tanulságok JELENKOR, 1970 A líra FECSKE ebben az esetben nem a mi kedves madarunkat jelenti. Fecske Jenő neve egy iskolai körvéleménykutató íven fordult elő, mellette a megjelölés: az Édesapám. S az ív kitöltője felelt pedig e névvel arra a kérdésre; „Ki a példaképed, akihez hasonlóvá szeretnél válni?” Harmincegy tizennégyesztendős kislegény töltötte ki az íveket — a kérdések megszövegezője. a válaszok rendszerérője egy diák volt, amolyan amatőr riporter, az osztály tanulója. Ilyen kérdések is előfordultak az íven: kedvenc zeneszerződ? kedvenc íród? kedvenc sportembered? kedvenc színészed? Berkesi, Pele (sok íven Albeit Flórián), Mi- kulski (de jónéhány íven Latinovits Zoltán, vagy csak a Tenkes kapitánya) szerepeltek a népszerűségi rangsorok élén. A színész, a sportfenomén, a beat-sztár izgatja a tizennégy éves embernek való képzeletét — nálunk éppúgy, akárcsak Becs, Szófia, vagy San Francisco iskoláinak udvarain. De a példaképek után érdekfődő kérdésekre nem egy gyermek felélt az édesapja vagy az édesanyja nevével. Volt, aki Barnard professzorhoz szeretne hasonlóvá lenni, van aki Gagarinhoz. Egy fiú a Holdat járt Neil Armstrong nevét irta be. Ketten a helyi irodalmi színpad vezetőjét, aki már a tv-ben is szerepelt. Volt, aki Ludas . Matyit tekinti példaképének, „mert ö háromszor visszavert, ha igaz- talanul bántották". Valaki a község tsz-ének gépészét ajándékozta meg rajongásával, mert „ó mindig kitalál valamit, amivel a téesznek használ, ö meg az újításból tornyos házat épített". Megrökönyödésre alkalmat adó választ mindössze két gyermek vetett papírra. Az egyik ezt: „Az én példám Gubacsi Ferenc bátyám, ö negyven- nyolcezret nyert a lottón, nem is dolgozik egy éve". A másik hasonló válasz: „Én Onassishoz szeretnék hasonlítani, aki szegény liftesfiú létére (jaj, mikor volt az!? — a szerk. megjegyzése) feleségül vette az elesett elnök özvegyét”. ENGEM csodalatba ejt, hogy fa lusi gyerekek milyen bámulni valóan jő ösztönnel választják szét azt, amit mi, újságírók évtizedek óta minduntalan összekeverünk. Ne tagadjuk, azt hittük: sikerül olyan közgondolkodást kialakítanunk, amelyben az ország legjobb traktorosainak, az újítás mestereinek a nevét jobban ismerik majd a milliók, mint a legnevesebb slágerénekesét, vagy a magyar labdarúgó-válogatott kapitányáét. Eredt ez az óhajtásunk abból a helyes alapgondolatból, hogy társadalmunk a munka társadalma. A munkát becsüljük meg, ha a legjobb dolgozók neve lesz' a legismertebb név az országban, — így válnak a legkü- lönbek példaképpé. így aztán sikeresen összekevertük az ismeretség és a megbecsültség fogalmait. Nem gondoltuk végig következetesen, hogy a színész, aki évente három-négy új darabban alakít főszerepet, akit havonta új filmben látunk, aki hetente szerepel a rádióban, minduntalan új és színes beszédtémát kínál az érdeklődőknek. Hogyan táplálja hasonló szenzációkkal a személye iránti érdeklődést az a traktoros, aki „mindössze” évről évre kitűnően dolgozik, de tevékenysége nélkülözi a drámai fordulatokat? (Igaz, annak idején egyeseket mesterségesen „ki- ugrasztottak”, mint Muszka Imrét és néhány társát, de az 1000 százalékos teljesítmények sem voltak a végletekig fokozhatok, s a végén az lett a szenzáció, hogy nem hallottuk teljesítőik addig sokat emlegetett nevét.) Azt mondanák az eddigiek, hogy a táncdai és a munka mérkőzéséből a táncdal került ki győztesen? , . , Szó sincs róla! Ilyen mérkőzés a valóságban sohasem volt. Mint ahogy a sasok és a mélytengeri halak sem mérik ösz- sze tudásukat. Egyszerűen az történt, hogy sok minden a helyére került. Közismert tény, hogy fiatalok százezrei rajonganak például az OMEGA együtteséit. Am ezeknek a fiataloknak csak elenyésző töredéke szeretne az együttes tagjává lenni. És aligha tévedek, ha azt mondom, hogy ezer OMEGA hívő közül legfeljebb ha egy akad, aki példaképének tekinti Lauxot, a dobost, vagy Benkőt, a trombitást. Ha példaképet keres a fia tál — fölmérések tucatjai vallanak er rój — az élet fontosabb területeinek szereplői közül szemeli ki a maga emberét, És ha úgy cselekszik, mint Fecske Jenő kisfia, akkor a mindennapi munkában, gondokban is helytállni képes emberséges példája előtt tiszteleg. Lemondás volna ez a színes egyéniségű hősökről? Nevetséges! Melyik beat-csillag élete volt olyan érdekes és hősi, mint az embeieknek új szívet adó Barnard professzoré, vagy a világűr Columbusáé, Gagariné volt? Korunk — egyebek között — azért gyönyörű, mert tömegével mutatja föl az alkotó hősiességnek olyan példáit, amelyekhez hasonlókért azelőtt a régi századokba kellett visszafordulniok a példaképet kereső fiataloknak. Kortár saink sokasága nőtt szinte mitológiai méretű nagysággá, 5 a tömegkommunikációs eszközök rögtön gondoskodnak is arról, hogy teljesítményeikről az egész világ tudjon. És jól van ez így, mert az emberiség legmerészebb álmainak megvalósításához egyszerre van szükség fegyelmezett, okos szorgalommal dolgozó emberrnilliókra — és titánokra, akik a kollektív alkotásnak utat törnek a mindennapok sűrűjében. Hogy a legdivatosabb példánál maradjak: százezrek munkája, leleménye, tapasztalata testesül meg egy óriás repülőgépben, amely egy kisebb falu lakosságának megfelelő utastömeget szállít egyik világrészből a másikba. De kell az ELSŐ pilóta is, aki kimondja: „Bízom a konstrukcióban, kész vagyok repülni vele”. SOK MINDENBEN tévedtünk az Idők folyamán. Olykor úgy tűnt, htrgy az események alakulása megfricskáz bennünket, mondván — lassabban az álmokkal. De az az álmunk, hogy a munkának, a dolgos életnek, a közösség jó szolgálatának becsülete legyen végre - ez az álmunk teljesült Lehet ugyan, hogy Aradszky Lászlót, Dunai Ill at, vagy egyik-másik jazz- dobost többen ismerik név szerint, mint a penicillin feltalálóját, az Erzsé- bet-híd tervezőjét, vagy az idei sikeres árvízvédelem legfőbb irányítóját De ez nem jelenti, hogy társadalmunk ne tudná, mi a különbség a divat, a szórakozás és népünk alapvető érdekéi között. Ezt mondja számomra a Fecske Jenőre eső vallomásszámba menő „szavazat", amely arra késztet engem is, hogy tisztelettel meghajoljak teljesítménye előtt. Mert ki tagadhatja meg tiszteletét olyan embertől, aki tizennégy év naponta megújúló vizsgái után is példakép maradt egy olyan fiatal számára, aki naponta hall a látványos hősiesség világraszóló megnyilvánulásairól! Bajor Nagy Ernő KEZDJÜK a dolog könnyebbik végével,, a szamokkal. Előttem a folyóirat elmúlt évfolyamának tartalomjegyzéke. Igaz, a művészetben a puszta számokkal nem sokra megyünk. Egy kiállítás értéke aligha függ attól, hogy hány kép van a falra akasztva. A hegyek magasságát, a versenyfutó teljesítményét, a hépesség szaporulatát lehet Statisztikai- adatokkal, grafikonokkal, számjegyekkel kifejezni. De a költészet minőségét, az ihlet hőfokát, a verssorok szépségét? Ugyanakkor azt js tudom, milyen érdeklődés kíséri az olvasók körében s a „szakmán belül" is, amikor az Elet és Irodalom, most már évek óta visszatérő gyakorlatként, közli egy-egy esztendő magyar verstermésének adatait, a folyóiratokban publikáló költők szereplesi arányát. Vannak az irodalombon beszédes számok, amelyeket vallatóra lehet fogni, amelyek sokat mondanak... A lelenkor elmúlt évfolyamában hatvanhat költő szerepelt valamivel több, mint kétszáz verssel. Alig van szerző, akitől legalább két verset ne találnánk a lapban. Két szem kell a plasztikus látáshoz: legalább két vers kell ahhoz is, hogy az olvasó valami tapintható formát, alakot, személyiséget találjon a verssorok mögött. Persze vannak költők, akik csaknem tíz vagy ennél több verssel is szerepelnek : Csorba Győző, Pákolitz István, Takács Imre, Takáts Gyula, Weöres Sándor __ Erre is bólintunk: ők a „mi emb ereink”, a folyóirat legközvetlenebb munkatársai, itt élnek, itt dől goznak a lap körül, hangsúlyos helyük van a folyóiratban. A Jelenkor jó arányát találta meg, hogy egyszerre tükrözze a tájegység, Dunántúl mai költészetét és a magyar líra egészét: a hatvanhat költő csaknem fele pécsi vagy dunántúli. A szerkesztőség figyelme kiterjed az idősebb nemzedék tagjaira (Bárdosi Némeht János, Só- dós János, Kocsis László, Lovász Pál); hangsúlyosan szerepelteti a „derékhad” költőit; s föl-fölvillant a legfiatalabbak közül egy-egy ígéretes arcéit. Izgalmasabb kérdés: Mi van belül? Mi ennek a mintegy négy kötetre való versnek a minősége? Milyen a Jelenkor 1970-es évjáratú lírájának a karaktere? Többféle viszonyítási pont kínálkozik. Mérjük a magyar líra hagyományaihoz, Balassi, Csokonai, Ady géniuszához? Túlontúl magas igény. A mai magyar líra egészéhez? Számos színárnyalat hiányzik: egyetlen folyóirat nem töltheti be tíz másik szerepét Mérjük az elmúlt évfolyamhoz? Látatlanban is kész a válasz: Sokat fejlődtünk, bár vannak még hiányosságok ... Egyetlen jogos mércének látszik: a folyóirat önnön lehetőségei. Az elmúlt évben a Jelenkor néhány kivételesen szép lírai teljesítménnyel ajándékozta meg olvasóit. Annak érzem Csorba Győző kemény, egyetlen tömbből formált verseit (A Louvre szobrai, Balatoni néhánysorosok), Lakatos István megrázó erejű lírai vallomását (Egy szenvedély képei), Kormos István „újrafölfedezését”, látó- másosszép költeményeit, Pákotitz István fanyar-szomorkás tűnődéseit (Majális), Weöres Sándor játékos- álruhós Psyché-verseit. A teljeset, a tökéleteset ostromolják ezek a versek- Képeik, tuzük, vaiázsuk akkor is bennem marad, amikor már rég becsuktam a folyóirat födelét. Mintegy tizenöt-húsz vers. Sok-e vagy kevés a kétszázból? Nem tudom. A költői érlelődés eredményei fedezhetők fel Arató Károly groteszk elemeket magukba olvasztó költeményeiben, Berták László újszerű arcképverseiben. Galambosi László parttalanul áradó, hömpölygő képeit fegyelemre szorító soraiban, Pál József jég-tűvel írt, érdes hangú „városi” lírájában. Szívesen, emlékezem még a. fiatalokra. fia új név bukkan föl egy folyóirat lapján, mindig megnő az olvasó érdeklődése, Mit rejt az ismeret len szerző, mit ígérnek a homályból előlépő sorok? A Dunántúllá! induló költők egész csapata topog az ajtó előtt. Ha névsorukat látom (Almos Imre, Bebesi Károly, Csordás Gabor, Deme László, Kerék Imre, Makay Ida, Maralkó László, Meliorisz Béla, Pécsi Gabriella, Radnai Gábor stb.), igen gazdag a lista, ha szereplésük arányát nézem, keveslem az évente egyszeri közlést. Meddig tart még meghosszabbított költői kamaszkoruk, meddig maradnak fiatal költők? Az esztendő során csak egyszer vállalkozott a lap arra. hogy Bemutatjuk cím alatt az egészen fiataloknak rovatot nyisson; s egyetlen egyszer írt Takáts Gyula bevezető sorokat a fiatal Horváth Gyula versei elé. Követendő példának látszik a jövőben: egy-egy idősebb, rangosabb író mutassa be a fiatal pályatársat HATVANHAT KÖLTŐ, s a fele a folyóirat közvetlen vonzási köréhez tartozik . . , Csak az a másik fél, „csak azt tudnám feledni . , .” Félreértés ne essék, A szőröző figyelem se találna verset a kétszáz között, amit kór volt közölni, ami a magyar költészet átlaga alatt marad. Ezeknek a költőknek köteteik vannak, rendszeresen publikálnak, verseik sokfelé megjelennek De amennyire „abszolút" igazság ez a magyar irodalom egésze felől nézve, szereplésük a Jelenkorban éppen annyira tehertételnek látszik a folyóirat „szubjektív" igazsága felől. Akkor, amikor harminc-negyvenéveseink is a prolongált „fiatal költő” jelzőt viselik, fényűzésnek látszik a „biztos középszer”, a „szürke állomány" éven- e megismélődő szereplése. A súly kétszeresnek látszik, ha arra a másik névsorra gondolunk, amely 'azoknak a költőknek a nevéből áll össze, akik hiányoznak a folyóiratból, Az olvasó hiányérzete akkor is való- ság, ha tudja, hogy távolmaradásuk nem mindig a szerkesztőségen múlt. Csanádi Imre, Csoóri Sándor, Juhász Ferenc, Illyés Gyula, larrkovich Ferenc, Keresztury Dezső, Simon István, Sipos Gyula — hogy először a Dunántúlról elszármazott költőket említsük, de a sor Benjámin, Garai. Jékely, Ladányi, Nagy László, Vas István nevével is bővíthető — teljesebbé s talán színvonalasabbá is tenné a líra kör képét a folyóiratban. Valamely irodalmi lap egyetlen rovata sem választható el a folyóirat egészétől. A szerkesztés tudatosságát és bölcs előrelátását mutatja, hogy a költők szerepeltetését a Jelenkorban mindig összekötik kritikai bemutatásukkal, a költővel készített interjú, vagy róla szóló portié tanulmány közlésével. így volt ez Kiss Dénes, Gyúr- kovics Tibor, Kalász Márton és mások esetében. A Rába György, Lator László, Rákos Sándor, Marsai! László stb. új kötetéről szóló írásokat pedig bárcsak követné a lapban költői megszólalásuk MILYEN a magyar lírának az az árnyalata, amely a Jelenkor spektrumába fér? Az utolérhetetlen mester, úgy látszik, ma is József Attila, s a versalkotási „modell" a szabad képzettársítással születő, szürrealista vers. S formában-hangban merre tait ez a költészet? A változás jelei — amennyi re ez egyetlen folyóirat egyetlen esztendei terméséből sejthető - a pub licisztikai elemekkel dúsított, retorikus, szinte elprózaiasított vers (Dalos György, Ténagy Sándor, Simonyi Imre stb.), valamint — s ez a rokonszenve sebb — a gondolati fegyelemre törekvő, tömbszerűen építkező, törvényal kotó költészet irányában mutatnak. A fiatalokért vállalt még nagyobb kockázattal segíthetné a Jelenkor a holnap magyar lírájának, a „nyelvhű verskultúrának” a megszületését Tüskés Tibor H ozzájárulással beléptem a Hús kloplolo Gyárba. Kérgest' lő osztályvezető karon ragadott, és pár szó kíséretében átnyújtott egy simára nyalt Irizurájú, klottköpenyes térti nak:- Bemutatom önnek az új kollegáját. Ismertesse meg a belső rendünkkel, legyen segítségére a munkájában — mondta Kérgesi, és barátsá gos biccentés után eltűnt, — Ez lesz az Íróasztala — mutatott kartársam egy dióbarna alkalmatosságra. — Az első Hókban találja az anyagkiutalási listákat. Közvetlen alatta disznósajt van és savanyúpaprika. Még az elődje hagyta ott. Ebbe a Iá könyvbe kell beiktatni három másolat ta! a havi feketekávé fogyasztást, Sze .réti a feketekávét? ~ Nagyon — bólintottam — Akkor majd remekül megértik egymást Jolánka kolléganővel. Ő a legjobb kávéfőző a szobában. — Ha egy munkás bejön anyagkiutalásért, akkor mi a teendő? — kérdeztem kíváncsian. Üj munkahely \- Mélyen az illető szemébe néz, és átküldi Gortvai kollégához. Gortvai- nak majd később mutatom be. Vele szoktunk délelőtt barkochbázni a könyvelésben. Tud barkochbázni?- Az előző munkahelyemen mással foglalkoztunk . ..- Majd beletanul — intett /oakara t.úan. - Szokott telefonálni?- Olykor,- Ha telefonálni akar, akkor le megy a földszintre, a bérelszámoló mellett van egy kitömött rénszarvas, ott balra kanyarodik, és egyenesen kijut az utcára. A szomszédos eszpresz- szóban kitűnő telefonkészülék található és friss túrós. Az ebédidő déli tizenkettőtől fél egyig tart. Ha visszafelé a padlásfeljárán jön, akkor háromnegyed egy is lesz, míg visszatér a szobába,- Mégis, mi lesz a munkám? — érdeklődtem, — Az első időben figyelni kell, nem jön-e valaki a folyosón. Ha közelednek, akkor kettőt köhög. így nem érhet bennünket meglepetés. — Egy ilyen nagy üzemben mégis akadhat néha valami sürgős elintézni való — jegyeztem meg tisztelettel. — Ha sürgős elintézni valója van, a folyosón jobbra a harmadik ajtó. Egyébként a mosdóba délelőtt tizenegy órakor gyönyörűen besüt a nap. Ha kinéz az ablakon, a hegyek lankáit látja, — suttogta ábrándosán és megkérdezte: — Szereti a természetet? — Szeretem. — Remélem, jól fogja érezni magái nálunk. Tudja, egész rendes hely ez az üzem, csak egy baj van — jegyezte meg kissé keserűen. — Mi a baj? — kérdeztem, ~ Az ember agyon gürcöli magát, és akkor elsején a pofájába vágnak ezerötszáz forintot! GALAMBOS SZILVESZTER
