Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-24 / 20. szám
W71. Januir 54 dunántúli naplö Érdek és öntudat * BUDDHÁTÓL - RÁKOSY GERGELYIG A iöztudatban máig is eleven még ex a nézet, amely ellentétet lát az érdek és az öntudat között. Ez valószínűleg nem kis részben annak a •állás-erkölcsi nevelésnek maradványa, amely tagadta az összefüggést az emberek „evilági" érdekeltsége és cselekedeteik erkölcsössége között, s az erkölcsösséget nem az emberek, a társadalom helyzetéből, érdekeiből, hanem valamiféle örök, változatlan, „isteni parancsolathoz” való viszonyból magyarázta. Érdekes módon a szocialista építés első évtizedében a lényegétjén hagyományos valláserköl- esi megítélés terjedt el, mint szocialista, marxista álláspont, természetesen azzal a nagy különbséggel, hogy a viszonyítási alap szerepét nem „isteni parancsolatok” játszották, hanem a munkásosztály változatlanoknak feltételezett érdekei. E felfogás szerint úgy volt lehetséges és kötelező a munkásosztály céljait szolgálni, hogy közben háttérbe kellett szorítani nemcsak az egyének, de az osztály egyes rétegeinek sajátos, külön érdekeit; az volt tehát az öntudatos, aki ezt a szolgálatot önzetlenül, egyéni érdekei rovására is vállalta. A történelmi érdek E felfogás, naiv egyszerűsége mellett is, történelmileg nélkülözhetetlen és pozitív szerepet játszott, amennyiben a hatalomért vívott harc, majd az ellenforradalom leverése és a szocializmus alapjainak lerakása való ban olyan tömegaktivitást igényelt, amely elkerülhetetlenül háttérbe szorította az egyének, illetve a kisebb társadalmi egységek, rétegek, csoportok különérdekeit, hogy érvényesülhessenek a dolgozó osztályok közös, alapvető érdekei: a szocialista hatalom megteremtése, megszervezése és megtartása, a kizsákmányolás és a munkanélküliség megszüntetése, a szocialista iparosítás, a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság megteremtése, a szocialista kulturális forradalom első eredményeinek elérése. Pártunk már a VII. kongresszusán. 1959-ben felismerte,- hogy a hatvanas években, éppen az elért eredményekre támaszkodva, változtatni, helyesbíteni kell a korábbi felfogáson: határozatot hozott a gazdaságirányítás régi módszereinek felülvizsgálatára, új módszerek keresésére, s arra, hogy máris erősíteni kell a dolgozók anyagi érdekeltségét az iparban is, az akkor gyors ütemben kialakuló mezőgazdasági termelőszövetkezetekben is. Fel kellett ismernünk azt, hogy a szocialista foriadalom alapvető vívmányainak megőrzése és gyarapítása, eredményeink továbbfejlesztése nem lehetséges a korábbi szemlélet alapján, amelyben a főszerepet a munkásosztály osztatlan és változatlan „történelmi érdekeinek” csak viszonylagosan jogosult képzete játszotta. Ez addig, amíg a szocializmus alapvető kereteinek kialakítása volt a fő feladat, nem akadályozta, hanem elősegítette a munkásosztály osztálycéljainak elérését. Amikor azonban létfontosságúvá váltak a gazdaságpolitikának olyan céljai, mint az összes dolgozd, rétegek életszínvonalának rendszeres emelése, a lakás- kérdés megoldása, a magasabb színvonalú gazdasági együttműködés a szocialista és nem szocialista országokkal, a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának biztosítása a gazdasági fejlődés kívánatos üteme mellett, a műszaki fejlesztés és a népgazdaság helyes ágazati arányainak kialakítása, akkor, e problémák természetéből következőleg is, világossá vált, hogy mindezt csakis a társadalmilag szervezett termelő munka hatékonyságának növelésével oldhatjuk meg. Nem lehet az öntudat számlájára írni A régi gazdaságirányítási rendszer kritikai felülvizsgálata során kiderült, hogy a szigorúan értelmezett, részletes központi előírásokra épült terv- gazdálkodás mellett is a nemzeti jövedelem elég nagy (15—20) százaléka a tervtől függetlenül „mozgott”, sokszor pozitív, sokszor azonban nega tív értelemben, népgazdasági szintű pazarlásokat okozva, amit semmiképpen sem lehetett csupán az „öntudat” számlájára írni, s felvilágosító munkával megszüntetni. Be kellett lát nunk, hogy a történelmi értelemben vett öntudat, osztályöntudat és az osztály mai és távlati érdekei között reális ellentmondások feszülnek, amelyek tudomásulvétele és tanulmányozása a célravezető, nem pedig ideo lógiai munkával való „áthidalásuk". Ez az új — nem elméletileg új, mert a marxizmus—leninizmus már régen ismerte ezt az összefüggést — szemlélet és megközelítés már érvényesült, a gazdaságirányítási rendszer reformjának előkészítése és beveze tése során. Az új körülmények között új módon vetődik fel az érdek és az öntudat, az érdekeltség és az öntudatosság problémája. Öntudat: hozzáértő cselekvés Először is: új önállóbb gazdasági szerepének megfelelően, a vállalat most már nemcsak végrehajtója a központban kidolgozott tervfeladatoknak, hanem részt vesz a népgazdasági tervek kidolgozásában is. Ebben önálló, csak általa elvégezhető funkciója van, ami nagymértékben növeli a vállalati vezetők, társadalmi szervek. az egész vállalati kollektíva felelősségét és érdekeltségét a terv megvalósításában, az ehhez szükséges feltételek feltárásában, megteremtésében. Másodszor, a vállalati kollektíva, a vezetők, társadalmi szervek, üzemrészek, brigádok és egyének öntudatosságának fokát most már nem felülről készen kapott és „rájuk rótt” feladatok megoldásán mérhetjük, hanem mindinkább azon a hozzáértésen, szakértelmen, találékonyságon és szorgalmon is, amellyel feltárják és kihasználják saját tartalékaikat, okosan és hatékonyan gazdálkodnak saját adottságaikkal, a nép rájuk bízott vagyonával. A központilag helyesen „beállított” szabályzók mellett ebben messzemenően érdekeltek <£. Harmadszor, az anyagi és erkölcsi ösztönzés egységét helyesen megvalósító gyakorlat — amelynek kialakításához nélkülözhetetlen az üzemi, munkahelyi demokrácia meglévő lehetőségeinek kihasználása és továbbfejlesztése — olyan légkört, olyan helyi hangulatot, ideológiai-erkölcsi klímát teremt, amelyben nem elég „fórumokon szerepelni" és szép szavakat mondani az óntudatról, közérdekről, hanem gya korlatilag is példát kell mutatni hozzáértésből, készségből, szorgalomból, minőségileg is kifogástalan munkából. És ha a valódi, a munkahelyi közvéle mény előtt, annak demokratikus tájékoztatása és kontrollja mellett is iga zolható tényleges teljesítmény szerint differenciáljuk a béreket, prémiumokat, jutalmakat, kitüntetéseket és az erkölcsi megbecsülés egyéb módjait, akkor ez a demokratikus vitákban ed ződött munkahelyi közvélemény olyan erkölcspolitikai erővé válik, amely képes a konzervatív, káros egyenlósdi ellen hatékonyan fellépni szocialista elveink védelmében, csakúgy, mint elejét venni az igazságtalan, nem a teljesítmények különbségén alapuló differenciák keletkezésének. A munka hatása A X. pártkongresszus beszámolóján, határozatán végigvonul az az egyetértés kísérte szemlélet, amelyet az utóbbi évek tapasztalatai megerősítettek, s a kongresszus előtti taggyűlések, pártértekezletek újra összegeztek: a szocialista tudat, az öntudat fejlődése elválaszthatatlan mai és távlati érdekeink helyes értelmezésétől, s ezek tényleges érvényesítésétől. A munka, a termelő munka körülményei és eredményei gyakorolnak a legnagyobb és legközvetlenebb hatást a szocialista öntudat és erkölcs fejlődésére, s ezek alapján szállhatunk szembe, elveink és érdekeink védelmében, társadalomban még továbbélő, olykor megélénkülő kispolgári jellegű nézetekkel és magatartásokkal. K. F. A harmadik adás után már nyugodtan megdicsérhetjük a televíziót az India felfedezése sorozat bemutatásáért. Tárgyilagos, képekben és gondolatokban gazdag anyagot gyűjtöttek össze az olaszok; érdemes volt a filmet átvenni. Indiát ugyan évszázadok óta ismételten „felfedezi” Európa, mégis megmaradt távoli, különös és titokzatos világnak, amelyet ma sem felesleges újra felfedezni. Ennek az sem mond ellent, hogy a tömegkommunikáció jóvoltából ma többet hallunk, látunk, tudunk Indiáról, mint valaha, A hatalmas ország világpolitikai jelentősége egyre növekszik, s számunkra is mind fontosabbá válik. Természetes, hogy a sajtó, a rádió és a televízió szinte mindennapos politikai információi mellett fokozódik az érdeklődés az ország társadalmi élete, történelme és kultúrája iránt is. Baranyában különösen „divatba jött” India. A Pécsi Balett nemrég járt ott, a most épülő kulturális kap csőlátók alapján, és sikeres szerepléséről beszámolt már a Dunántúli Napló, sót a körút kapcsán a mai India életéről, hétköznapjairól is folyamatosan olvashatjuk majd Hadarna Erzsébet riportjait. A szerdai televíziós adás A Buddha civilizációja címen az indiai kultúra távoli múltjába vezetett vissza, s okosan, meggyőzően emelte ki a buddhizmus korszerű, ma is ható és pozitív vonásait. A buddhizmus ettől persze elsősorban vallás marad, noha filozófiájának egyes elemei az európai kultúrába is bekerültek. A buddhista vallás marxista értelmezését ettől az olasz filmtől nem várhattuk, s nem is kaptuk. Buddha filozófiájának egyes elemeit a mai magyar irodalomban Is megtaláljuk; különösen Weöres Sándor és Füst Milán írásaiban. Nem eredeti formájukban, hanem más elemekkel keverten, de felismerhetően, S nemegyszer éppen „vitatkozva”. Csak egyetlen példát, amely éppen az adás napján került a kezembe. Ez mind én voltam egykor c. könyvében írja Füst Milán Buddháról, nem a tudományos értékelés igényével, de figyelemre méltó szellemességgel: „Kétségtelen, hogy jóakaratú tanai érdekében ő (ti. Buddha) hazudott legkevesebbet, de azért az értelem nagyon meg tudja őt is támadni bizony. Ne kapcsolódj semmihez, ne szeress senkit és semmit, mert úgyis el kell tőle válnod — mondja Buddha. Mármost nem éppen olyan nagy áldozat-e már eleve lemondani minden érzelemről, mint utólag? — kérdezi az értelem. — És végeredményében nem mindegy-e. hogy mivel töltőd az életedet? Az aszkézis sivárságának és rajongó exal- tációinak váltakozó érzéseivel-e, vagy a szerelem viszontagságaival? Minthogy a jó természet nagyon megáldott és megterhelt minket törekvések- kel és vágyakkal, szóval irányt adott nekünk, de azért voltaképp az embernek minden állapotából körülbelül egyformán fakasztott bánatot és örömet.” Ezektől a „logikus" érvektől eltekintve sem kell félni persze a buddhizmus hazai elterjedésétől. A film bevezetője Buddha legnagyobb sikerének tartotta, hogy 29 éves korában ellenállt a szingaléz táncosokkal illusztrált asszonyi kísértéseknek. Nos. biztos, ami biztos, a Magyar Televízió is adott o film utón mindjárt egy védőoltást. A sanzonról sanzonra műsorában Voith Ági felettébb csábító pózban, egy kanapén hasonfekve, majd combvillogtatva énekelte Bágya A,-Szenes I. csodás dalát, miszerint: „Ez van, ezt kell szeretni I” A szám tökéletesen meggyőzött a buddhizmus kilátástalan helyzetéről, arról azonban sokkal kevésbé, amit u műsor bevezetőjében hallottunk, hogy ugyanis a most elhangzó dalok szövegei színvonalasan különböznek a nagy átlag bórgyúságától. Az igaz, hogy Vas István és Villon Ferenc költő a javából, a többi szöveg azonban mérhetetlenül távol állt mindenféle irodalmi igénytől. Jobban sikerült viszont a korábbiaknál o Nyitott Könyv szerda esti műsora, Rákosy Gergely: Tigrisugrás c. regényét mutatták be, a mű szerkezetét is érzékeltető némi ziláltsággal, a lényeg körül keringő kritikusi vitával t oz író rokonszenvesen szenvedélye.« beavatkozásával. Rákosy Gergely aztán a lehető legtávolabb áll a lótuszülésben szemlélődő Buddha-ideáltól. Derekasan „beolvasott” nemcsak régi és jelenlévő kritikusainak, hanem szinte még jövendő olvasóinak is. A műsor ezzel el is érte célját: érdeklődéssel várjuk a regényt. Rákosy Gergely és műve biztosan megérdemli a népszerűsítést, azon mégis elgondolkodik az ember, nem nagy fényűzés-e havonta csupán egyetlen művet egész órás műsorban bemutatni ebben a sorozatban. Célszerűbb, hasznosabb lenne talán legalább hármat ismertetni, rövidebben, kevesebb idézettel^ mégis izgalmasan .,, Szederkényi Ervin Pécsi színész voltam.,. Avar István (öltözője tágas, modern helyiség a Wesselényi utcai Nemzeti II. emeletén. A hangszóróból színpadi próba hangjai zsonganak. Itt beszélgetünk Avar Istvánnal — két jelenése közti percekben. A kis asztalkán tükör. Benne a művész markáns, férfias arcéle, emlékező, elgondolkodó tekintete.) — Pécs... Hat szép és emlékezetes szezont töltöttem ott. Egész pályára nézve sorsdöntő indítást jelentett. Vallom ma is, hogy kibontakozni, fejlődni a vidéken lehetséges igazán. A vidék több lehetőségével erősít, csontosít... Ámbár lehet, hogy nekem külön szerencsém is volt. Nagyon szerettem ott, szeretem és tisztelem a vidéket és ha úgy adódna, ma is elmennék... — Emlékszem, Csizmarek Bujócska című vígjátékában - 1954-ben — kaptam életem első főszerepét. Jó előadás és „már” szabadabban bíráló szellemű darab volt ez. Szerettem ahogyan a többit is: a Ruy Blast, V/ronszkijt a Kareninában, bár e kettő nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Azután Mátyás a Szelistyei asszonyokban, Doolitle a Pygmalion- ban és Liliomfi, a búcsúfellépésem Pécsett — ezekre emlékszem igazán szívesen ... (Beszéqetésünket a hangszóró félbeszakítja: „Avar színpadra; műszak változáshoz!"... Elnézést kér. gyújtsak rá, ott a cigaretta. Magam maradok. Körülöttem a századforduló rekvizitumai: cúgos cipő, redingot, szürke cilinder. A színpadról fanyar-groteszk fúvószene szűrődik be ide, ahol pár percre még a közelmúltra emlékezett Csehov hőse, Borkin a gazdatiszt, aki talán az egyetlen előre mutató figura a darabban. Az, aki nem hajlandó beletespedni a század- forduló Oroszországának valóságába ... Előttem, a hamutartóban egy alig megkezdett Philip Morris növekvő hamucsíkja. A hosszú, karcsú cigaretta csonkig leég, a esik két visszahelyezem a hamutartóba.) — Elégett közben a cigarettája . . — Nem baj van még — legyint rá és a jelenet okozta felindulást legyűrve, kissé gyorsabban kapkodva a levegőt folytatja ott, ahol beszélgetésünk abbamaradt: — Egyszóval Pécsett nem éreztem a vidéket. Szép és jó feladatokat kaptam, epizódszerepeket, főszerepeket. De máig is úgy érzem, hogy — bár a klasszikusok közt Is akadt, ami sikerült pl. a Hamlet Horatiója - a modern figurák állnak közelebb hozzám. Ha visszagondolok, el kell mondanom: nagyon sokat köszönhetek Lendvai Ferenc főrendezőnek, Katona Ferenc igazgatómnak. Segítettek, engedtek filmezni is, Akkor forgattuk a Vasvirágot . . , — Hat évadban mindent játszani, érthetően sok szakmai-művészi emlék forrása. De van-e valami ezen túl is. Fűzik-e szubjektív érzelmi motivációk is ehhez a városhoz? — Varázsa van Pécsnek. Az első naptól éreztem. Kulturáltsága, közönsége is azt árasztja magából. S azok a mecseki barangolások!... Nemegyszer előadás után, éjszaka, a hóban, egyedül. Amikor az ember számot vet önmagával, jelennel, múlttal ... Minden évben vissza-visszatérek ide, látogatóba. Kétszer nősültem Pécsett. Első házasságomból a kislányom ma is ott jár iskolába. Második feleségem Gyapai Yvett is Pécsett volt színész, amíg abba nem hagyta a pályát. Most nyolc #éves kisfiúnkat neveli, mióta Pesten élünk. — Visszatérve a modem figurákra: honnan merít ezekhez? Alkati adottság, gyermekkori élmények, közéleti gondolkodás, a jelen gondjainak át- érzése ihleti? — Talán mindez együtt... Ami különösen fontos: odafigyelni, ráérezni a jelen gondjaira, a mai valóság problémáira. Itt úgy érzem íróink többet tehetnének. Bátrabban politizálva, határozottabb problémafölvetéssel, óvatoskodás helyett. A jelenről, napjainkról .. . Ilyenben szeretnék játszani egyszer. — Mostani szerepei? — A Tragédiában 5 figurát alakítok, de majd minden estére jut valami: VII. Hadriónban, a Mózes és Áronban, a Mindent a kertbe férfi főszerepében. És: rádió, tv. Filmben ritkábban, de nem panaszkodhatom . .. Pécshez még annyit: minden kedves ismerőst, jóbarátot szeretettel köszöntök. A jubileumon — bizakodom: — találkozunk... (Az utolsó szavakat már az ajtóból hallom. Ai ügyelő színpadra szólítja. Avar István kétszeres Jászaldíjas újra Csehov Borkinja. A hangszóróból felhangzik a fura hangulatú érdes, recsegő fúvószene, majd öltözőjére ismét rátelepszik a pihentető csend. 5 a hamutartóban ott marad újra egy megkezdett cigaretta magasra kúszó kékes füstje, növekvő hamucsikja. „Nem baj, van még ...") Wallínger Endr*
