Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

6

DUNÁNTÚLI NAPLÓ

1970. december 17.

KAPOSSZEKCSÖ

NÉQY

VARA

A középkori Baranya a Mecsek-gerinc vízválasztójától északra lezáródott. A Mecsek-háton fakadó és észak felé folyó vizek völgyeiben települt szállások, falvak általában már Tolnába estek, kivéve a Szék patak forrásvidékét.

Az Árpád-kor végén Baranya legészakibb falvai: Terecső, Szabás, (Horváth-) Hertelend, Kán, Bél (ma Bo- dolyabér), Peleske, Komló, Szt. László, Várkony, Várasd, Micske, Feked. Emen (ma Véménd), Peturd, Sza- pud, Feloros.

Mai megyénk északi határa azonban a Baranya- csatorna mentén eléri a Kapos völgyét s az ettől délkeletre, illetőleg délnyugatra elterülő erdős, dombos táj is része, éspedig igen értékes része Baranyának.

A honfoglalás idején mély, irdatlan erdő borította a vidéket, ennek ellenére peremein s a nyíltabb patakvölgyekben már a X. században megtelepült népünk.

Így alig lehet kétséges, hogy a terület északkeleti határán Bonyhád és közvetlen környéke legkésőbb István király uralkodása elején népesült, míg a tolnai Tevel és a baranyai Tormás környéke még ennél is korábban, már a X. század közepén lakott terület volt.

A törzsi neveket viselő szállásföldek, mint a mai Baranya határain belül feltűnő Jenő, Kozár, Koromzo, továbbá közvetlen a megye határán fekvő Gyarmat, Lengyel, Koroncó, Nyék, ugyancsak legkésőbb az államalapításkor népesült. * •

Honfoglaló őseink a pusztai népek magas hadászati - ismeretei szerint biztonságo• san telepítették vezéri szállásaikat, természetes tehát, hogy a hadászatilag igen fontos, a Mecsek verőfényén fekvő szállásföldek összeköttetéseit a Kárpát-medence más területei felé is biztosítani akarták.

így a Mecsek hegyvidéke és sűrű erdői sem képezhették akadályát, hogy katona I népünk s kíséretében a kereskedők, ügyesbajos dolgaikat intézők a legrövidebb és legalkalmasabb úton el ne érhessék Fehérvárt, Budát, a Megyeri-révet, Esztergomot, Pannonhalmát és a foglalt haza még messzebb fekvő tájait.

Ezért a lovasközlekedés számára igen alkalmas, nyílegyenesen északra tartó régi római út nyomvonalán, mely a Tettye alatti tájról, Barátúr környékről indult s a Mecsek lejtőpihenőjén, a gerinc lábánál vezetett La- pishoz, majd az egykori római őrtorony előtt elhaladva, végig a hegyháton húzódott s ismét Barátúrnál torkollott a Szék patak völgyébe.

Hertelend előtt átkelt a patakon, aztán nyugat felé fordult, Bél határában az Őrhegyet érte (itt települt később a jellemző nevű Szemefalva!) azután Oroszló következett. A most már északi irányba folyó, széles mocsaraktól kísért patak jobb partján haladt. majd i áttért annak nyugati oldalá- [ ra s végül Székesét érintve , jutott a Kapos hídjához, az | egykori római Pons Socio- rum-hoz.

Itt már századok óta fontos útcsomópont alakult ki s e földrajzi táj a magyar orszúgalapítás után is megőrizte jelentőségét.

Nem csoda tehát, hogy Dombóvár belterületén Árpád kori települést s hozzá tartozó temetőt találtak régészeink. De nemcsak a Ka- pos-hídon túl. hanem azon innen is már igen korán jelentős településnek kellett kialakulnia. Az útcsomópont biztonsága is követelte, hogy

az itt létesülő telepet védelemben is részesítsék.

Ügy hiszem a honfoglalás korának ilyen védelmére utal már maga a Szekcsö név is.

Analógiaként gondoljunk arra, hogy a másik, Duna menti Szekcső honfoglaláskori településéről korai hagyományok szólnak. Már Anonymus említi, hogy Ba- ranyavár birtokbavétele

után Árpád Öd-nek (Eudu- nec), Ete fiának adta e Duna menti földet s e helyen 6 várat épített, melyet közönségesen Szekcsőnek (Ze- cuseu) nevezett

Megítélésem szerint ez a Szekcső (1252: Zekchw, 1280: Zekchu, 1329: Zegchew) név a „szeg”-cs képzős származéka.

A „szeg” itteni jelentése pedig: „vár”.

Természetesen tudatában vagyok annak, hogy ma a „szeg” szavunknak csak „hegyes vaseszköz” és „szeglet” jelentése él s ilyen értelemben beszélünk ma a falvakban Alszegről, Felszegről, Tubolyszegről, s a folyók, erdő stb. szegében fekvő településekről, mint pl. Duna- szeg. Körösszeg, Nyitraszeg, Erdőszeg stb.

Ide azonban vagy jelentéssüllyedéssel, -beszűküléssel jutottunk el, vagy pedig volt valamikor egy szavunk, melynek eredetét más nyomokon kell keresnünk (talán czig, czegle, ezégény

stb.), mert valamikor a ,.szig ~szeg” erődítményt, váracsot is jelentett, még ha néha csak átvitt értelemben is. ti., hogy a várhoz tartozó, var alatt, vár szögében fekvő stb.

Legalábbis erre utal a sok Várszeg (Bács-, Pest-, Somogy-. Szatmár-, Ugocsa-, Zemplén m. stb.). Földvár- szeg (Háromszék), Szegvár (Csongrád-, Veszprém-, Zala m.) Vasszegvár (Baranya m.) helynevünk.

Azonkívül vegyük figyelembe, hogy a baranyai Kőszeg (1316) és a Vas megyei Kőszeg (1348) is vár.

Kaposszekcső első, hon-' foglaláskori vára ezek szerint valahol a mai faluhelytől délre fekhetett, legalábbis erre utal a „Nádszeg” dűlő.

A baranyai Nadrág, a Pozsony megyei Nádszeg és a bodrogi Nádudvar egykor egyaránt Nagyrád, Nagyszeg, illetve Nagyudvar volt. Ezek alapján úgy vélem, hogy a szekcsői Nádszeg is Nagyszeg volt a korai századokban. ez pedig „nagyvárat”, másként „Szek-cs”-t jelent. Itt kellett egykor egy földvárnak állania.

A középkorban a megváltozott hadászati feltételek miatt új várhelyek alakulnak ki Szekcsö körül. Közvetlenül a Kapos-híd mellett épül a Dombaiak vára: Dombóvár. Ennek történetét igen jól megírta dr. Szőke

Sándor helytörténeti munkája. /

A nyerges mesterséget űző királyi szolgálmányosok faluján (Nyerges) át nyugat felé vezető út őrzésére épült a XIII. században élő Mojs tói leszármazó Majos család Dáró nevű vára. Ennek történetével is értékes tanulmány foglalkozott már (Kovács A.), ha a helyszínelés nem is tökéletesen sikerült.

Azonban Szekcső negyedik váráról, egykor a Kaposbo- zótban fekvő s a vasúti töltés melletti mocsaras réten ma egy téglatörmelékes halom formájában felismerhető Egervár, vagy Leányvár történetéről még nem olvastam

Egyébként is a helytörténeti irodalom és régészet még sok kutatással adós Szekcső környékén. Jó volna a Sárád (egykor falu), Bajszlakás, Balukán, Börény, Buzsák, Dobogó, Förső stb. helynevek történetével, illetve megfejtésével is foglalkozni s igen nagy értékű adatok birtokába juthatnánk a várhelyek rendszeres régészeti felkutatásával is. Különösen a két mocsárvár feltárása kecsegtet jelentős eredményekkel, hisz a mocsár rendszerint rendkívül hosszú ideig háborítatlanul őrzi a magába temetett múltat.

Dombóvár város méltó emléket állíthatna magának a sok vihart látott vár régészeti értékeinek feltárásával.

Dr. Zsolt Zsigmond

ELTŰNT PÉCSI IRODALOM

ISTVANFFY pal

Egy krónikát mondok, urak, hallgassátok, Kinek talán mását ti nem hallottátok,

Egy olasz leányrul kin csodálkozhattok,

Asszony házastoknak

L1 zekkel a sorokkal kez- dődik az az olasz eredetű széphistória, amelyet 1539-ben Istvánffy Pál szerzett História regis Volter (Voller király története) címmel. Művét János király és Izabella esküvője alkalmából írta, midőn „hertelen in- dula király örömében”.

Az Istvánffy család nemzetségének főfészke: Baranya megye. Egyik kis községében. Kisasszonyfán született a költő, akinek atyja baranyai alispán volt. A serdülő korban levő Istvánffy Pál Pécsett kezdte el tanulmányait, később az,onban Paduába került, ahol az egyetemen szívta magába a humanista műveltséget, tanult meg jól latinul és görögül, ismerte meg a természettudományokat és a jogot. Itália kék ege alól hazatérve eleinte baranyai birtokain gazdálkodott, 1532- ! ben azonban. Szulimán szultán magyarországi hadjárata során fogságba kerüli, s csak hatalmas váltságdíj ellenében engedték szabadon. Hat testvére közül egyik testvérbáty- ja a mohácsi csatában esett el.

Amíg János király élt, annak volt lelkes híve. Hűségét a király birtokadományozásokkal jutalmazta. 1543-ban, Pécs török kézre kerülésekor a törökök minden birtokát elfoglalták, és családjával együtt földönfutóvá tették. I. Ferdinánd Habsburg-király azonban mint kiváló törvényismerőt pártfogásába vette, s csakhamar tagja lett a Pozsonyban ülésező helytartó- tanácsnak, s ebben a minőségében több diplomáciai küldetést ügyesen oldott meg.

Hét gyermeke- közül az egyik Szigetvár 1566. évi hősi j küzdelmében halt meg, a ! másik, Istvánffy Miklós, a hírneves történetíró az ország legelőkelőbb államfér- fiai közé küzdötte fel magát.

Istvánffy Pál 1553. április

9-én halt meg a Nqgrád megyei Németi községben.

E baranyai költő egyike azoknak, aki irodalmunkban meghonosították a verses ; novellát. Petrarca latin műve alapján szabadon kidolgozta a Boccaccionál is előforduló „Volter és Grizeldisz” történetét. E rendkívül érdekes cselekményű novellában Volter király egy szegény leányt vesz el feleségül, akinek hitvesi engedelmességét kegyet- \ len próbákra teszi: leányát, fiát elveszi tőle, majd arra kényszeríti, hogy kedves barátsággal fogadja a kiszemelt új menyasszonyt, akit

például adhatjátok.

. Voller király válásuk után feleségül akar venni. Grizeldisz mindenben szót fogad, mindvégig megmarad férje iránti rendíthetetlen szeretet- ben. A nagy hűség végtére is megtöri a király szívét, és a menyegzőn felvilágosítja Grizeldiszt, hogy a tulajdonképpeni menyasszony a saját leánya, öccse pedig a fia. Azután — ahogy a mesékben történni szokott — boldogan élt a házaspár mindhalálig.

A reneszánsz korban Eu- rópa-szerte rendkívül kedveltek voltak a Petrarca-féle Grizeldisz-történetek. Amíg azonban Petrarca természetesnek találja Volter feleségét gyötrő, embertelen „próbáit”, addig Istvánffy Pál Grizeldiszt a női hűség és alázatosság ideáljaként állítja az „urak” elé.

E világi, költött témájú elbeszélés megverselésével Istvánffy Pál újat teremtett, bár szemlélete sok helyütt | még középkori felfogást tük- j röz. És bár a négyesrímü ti- I zenkettősökben megverselt széphistória költői értékek szempontjából messze elmarad a későbbi keletkezésű, de szintén olasz krónikákból átvett Argirus-széphistóriától, a XVI. században Volter király históriája kedvett olvasmány volt. Első kiadása 1574-ben a költő halála után jelent meg Debrecenben, s utóbb még két kiadást ért.

Istvánffy Pál verses műve a magyar széphistória-iroda- lom legelső terméke.

Dr. Tóth István

Emléktábla Se noa Augustnak

Jövőre lesz kilencven éve annak, hogy meghalt Senoa August horvát író,' költő, kritikus, aki a népi élet mély ismeretéről tanúskodó munkáival a realizmus előkészítője volt a horvát irodalomban. Senoa August, az 1849— 1850-es tanévben Pécsett járt iskolába, az akkori Főgimnáziumba, a mai Nagy Lajos Gimnázium épületébe.

A Nagy Lajos Gimnázium ezért elhatározta, hogy emléket állít egykori tanítványának, akiből később a horvát irodalom kiemelkedő alakja lett. Az iskola folyosóján kétnyelvű: magyar és horvát nyelvű emléktáblát helyeznek és azt a tervek szerint 1971 tavaszán leplezik majd le.

„EMBÖRZSÍRT" KÍVÁNÓ MESTÖRSÉC

Termete kissé hajlott, meghúzták az évek. Felegyenesedve azonban kemény kötésű, szikár, szíj-ember ma is. „Embörzsírral készül az agyag” — tartja a fazekas közmondás — kiveszi az erőt és nem hágy felesleget egy grammnyit se.

A világosság két parányi ablakon óvakodik ebbe a kicsi és örökké homályos műhelybe, ahol élete javát leélte. Kádas János fazekasmester a két fénypászma fókuszában ül. Mellette dús nyaláb cirok. Seprűt köt...

Ilyennek láttam meg a hegyháti fazekasság legidősebbjét Mágocson, az Ady Endre utca 61-ben. Feje felett és körben a régi mesterség rekvizítumai. A pallókon virágcserép, alátét, csibeitató sorakozik. S az ablak előtt — a korong. Több, mint száz éves öreg jószág. Alul, ahol hajtották teknőszerű mélyedést „esztergált” rajta az idő. Azaz: jó magának és őseinek a talpa, ahogyan rugdalták, hajtották napkeltétől estig, ha közeledett egy-egy vásár.

Rágyújtunk egy Kossuthra, bár neki csak napi hármat engedett az orvos. De ez most kivételes alkalom. S a felbodorodó füstben lassan, halkan szövődik a szó.

— Huszonegyben szabadultam apám keze alatt. Ketten dolgoztunk ebben a műhelyben. Ahogyan ő is a nagyapámmal ... Az én gyerekeim már mást választottak. Nézze, gyenge mesterség ez. Meg lehetett élni belőle, de kellett más is mellé. Bérelt föld, baromfi, idénymunka, aratás- cséplés. Pedig csináltuk mi ezt is reggeltől — amíg láttunk ...

A kitermelt agyagot kocsival hoztuk. Nekiálltunk isza- polni — ha kemény volt — vízzel keverve, hordóban, aztán rostálni, hogy finom legyen. Kiválasztva egy tiprás- hoz valót, meg is kellett taposni, háromszor is. Aztán meggyúrni, mint a tésztát, hogy kéz alá jó legyen. Kezdhettünk korongolni. Előtte persze megbeszéltük: „Jövő héten vásár van, kevés a köcsög, azt keresik”. Akkor nekiálltunk 400-nak, 500-nak. Szárítás után festéket kapott és ment a kemencébe első égetésre. Kivéve leporoltuk, leöntöttük mázzal, aztán jö- hehett a második égetés. A mázas edény ment jobban . . . Nyáron a korsó. Minden aratópárnak külön volt belőle

egy. Esténként jöttek: „János, van-e korsód?” .. . Mert bizony törékeny jószág az, — szerencsére — mert hát nekünk is élni kellett. Csöcsös- korsó, dorikorsó, tányér, tál, ebédhordó bögre — ez ment nváron. A zomancosat meg is cifráztuk egy kis mintával. Persze nem olyannal, mint most a díszedényeket, csak amolyan egyszerűvel. Most már két éve abbahagytam. Csak néha ülök oda a koronghoz. El is határoztam: a télen még átszerelem oda a másik ablakszem elé. Ha megérem, majd ott dolgozom rajta. Apám helye volt.. .

Kádas János fazekas tiszta, töretlen fényű tekintete valahová messze kalandozik. Moccanatlanul néz a kis műhely parányi ablakszemén át, ki a kertbe, az onnan ide sötétlő égetőkemence felé.

Ránk telepszik a csend. Hosszú ideig nem merem megtörni. Csak amikor a Kossuth csikkje megégeti a körmét és mozdul, hogy eltapossa a sötétszínű döngölt agyagpadlón.

Az udvaron át bevezet egy kis kamrafélébe. Amolyan raktára ez, az utóbbi évek termékeivel. Jobbára mázat- lan köcsögök, korsók — asztali meg pincekorsók — kuglófsütő, kis bekarcolt mintákkal.

ősi népi formák, évszázadok vonalai, „cifrázatai”.

Hátul, a kertben az öreg kemence. Utött-kopott, rozzant. Fazekas generációkat szolgáit csaknem 150 éven át, aligha találni párját ma Baranyában. Belül két padka, sok-sok százezer paraszti edény kiégető helye, ahol a felforrósult mázas cserepek

gőzében ott sercegett alkotójuk energiája, ereje is nemzedékeken át.

Az öreg fazekas melléje áll. összeillenek. Tekintetét most látom először ellágyulni. Talán búcsúzik tőle, mint minden nap, talán csak végíg- simogatja a szemével, ahogyan öreg halász a bárkáját, ha munka után, alkonyaikor partra ér.

Walling er Endre

1

4

4

J