Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-17 / 295. szám

Halálozás fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagyanyám, testvérünk és ked­ves rokonunk ÖZV. FELDVEBEL JOZSEFNÉ sz. Bulla Anna hosz- szű szenvedés után 16-án el­hunyt. Temetése december 18- án du. 3 órakor a pécsbányai temetőben. A gyászoló család» Fájdalommal tudatjuk, hogy BEKENT! LÁSZLÓ volt pécsi lakos 15 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése dec. 19-én, szombaton 2 óra­kor lesz a becefai temetőben. Gyászolja s élettársa, gyerekei és testvérei. Köszönet Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk KULCSÁR ISTVANNE temetésén részt vettek, koszo­rúk, virágok küldésével fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az Építők útjai óvoda dolgozóinak és a ház lakóinak. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett halottunk ÖZV. DEÁK ISTVANNE temetésén részt vettek, fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, ko­szorúk és virágok adásával. A gyászoló család. alias Dinnye és zöldség ker­tészetet vállalok 10—20— 44-1«. Godó László. Hort. Béke u 11 KAGYIOFOTEL, cpedarugós ágybetét, modern garnitúra .5 db 3950 forinttoi) részletre is kapható! V A .t T A kárpitos Pécs, Déryné u. 11 Telefon: 36-75. lakos Dolgozókat felveszünk CSERKÚT-platóra napi 12 órás elfoglaltsággal őröket felveszünk, nem nyugdíjast. Jelentkezést KJtUM kartársnál a Mecsek Áru­házban. (2135) FÉRFI lakatos szakmunkást azonnal felveszünk. Jelentkezés Pécs, Bem u. 22. Selmcci kar­társnál. (2136) GYORS- és gepírónőt felvesz az Epítőgépgyártó v. 7. sz. Gyára, Pécs, Vasút u. 2, Jelentkezés a munkaügyön. (2137) TERMELŐSZÖVETKEZET ellető­kanászt keres január elsejével. Lakást biztosítunk. „ZÖLDMEZŐ" Mg. Termelőszövetkezet, V a j s z 1 ó. VOLÁN 12-es Vállalat pécsi és szentlőrinci munkahelyre darab­áru árukezelőket és rakodókat keres. Jelentkezés: Pécs, Rózsa F. u. 19. (2067) A B. m. ÁLLAMI Építőipari Vállalat éjjeliőröket — lehet nyugdíjas Is — vesz feL Jelent­kezés a vállalat üzemrendésze­tén. Pécs, Rákóczi út 56. szám alatt. (2056) FELVÉTELRE keresünk: he­gesztőket, lakatosokat, betaní­tott és segédmunkásokat, t. sz. Gépjavító Állomás. Bonyhád. (2066) GÉPKEZELŐT, gépkocsirakodó­kat, takarítónőket felvételre ke­resünk. Jelentkezés: Pécsi Köz- tisztasági és Útkarbantartó Vál­lalat. Pécs, Rózsa F. u. 17. (3636) I PÉCSVARADJ Gépjavító Állo­más felvételre keres autószerelő, hegesztő és lakatos szakmunká­sokat. Fizetés megegyezés sze­rint. (238762) GÉPKOCSI VEZETŐKET felvesz a Postai Gépjármű Szállítási üzem. Jelentkezni: Pécs, Diós! o. 51., garázs vezetőnél. (238718) FELVESZÜNK azonnali belé­péssel vasbetonszerelőket és szel­lőző szerelési munkálatokra le­mezlakatost. Jelentkezés: B. m. Tanácsi Magas- és Mélyépítő I Vállalat. Munkaügyi osztályán. | Pécs, Fürst Sándor u. 5. sz. (236641) KÖNYVELŐT közgazdasági technikumi végzettséggel telve- i szünk. Jelentkezés: Téjipari j Vállalat. Számvitéli osztályának vezetőjénél. Tüzér u. 15. (3854) | TERMELŐSZÖVETKEZETÜNK i keres azonnali belépésre mező- ; gazdasági mérnöki végzettséggel, j legalább 5 éves gyakorlattal me­zőgazdasági mérnököt. Jelentke­zés levélben. Lakás biztosítva. Jánoshalma. Petőfi Tsz. (3860) PANNÓNIA SÖRGYÁR azonna­li belépéssel alkalmaz építőipart és karbantartó segédmunkásokat, asztalost, festő-mázoló szakmun­kást, sörüzemi munkára segéd­munkásokat. (2126) BL ülönbe járatú. bútorozott szoba két személy részére kiadó II. kér.. Antal u. 20. szám. Pedagógiai főiskola körze­tében két. diáklány részé­re központi vagy trázfü- ■téseK szobát keresek. — ..180 695" teli«éré a Sallal u hirdetőbe Keresek esrv középkorú, intelligens nemdohányzó férfi albérlő szobatársat. ..Nagy belvárosi. szoba" jeligére a Bem u hirde­tőbe Elcserélném 2 szoba ossz. komfortos, távfűtéses, ház- felügyelői lakásom hason­ló tóbérletiért. 1500 Ft. havi jövedelem. ..Csere" jeligére a Sallai u. hirde­tőbe Elcserélném 3 szoba össz­komfortos. kertes kispesti családi házamat hasonló, vasv kisebb pécsiért. ..Fő­városi1’ jeligére a Sallal u hirdetőbe. Honbner taneóharmóníka. 120 basszussal fehér el­adó^ Sallal u. 46 ___ Ér t 200 ke-on felüli fe­hér hússertés eladó Kert- ! vár óé Galamb U. 7.___ j Nyolchónapos. 90—110 1 kg-os hízók (sonkasüldők) i eladók Hold u 6______ j ! Karácsonyfa gyökeresen is , eladó, ürögi út 20._______ i I Eladó eev sakk-asztal I eevéb régiségek. Kossuth I L. u. 72 Schnelderék. 200 kiló körüli hízó el­adó Pécs II Nyárfa 36. Karácsonyra hízók eladók. Molnár. Diósdűlő 12 sz. I (Engels út. 106.)._________ J ó állapotban levő kiskéo- ernvős tv eladó. Tán­csics u 47._______ 1 Hízók eladók Kovácstelep. j Hajnalka v. 19.___________ I Ul villany varrógép hordoz- ■ ható eladó Toldi u 1. I I 3. esti órákban, , Fiatal hízók eladók. Hat­1 nalka u 21 Kovácstelep. Üj konyhabútor eladó. KJ- vül-belül lemosható Kert. város Rakéta U. Hízott sertések (130—170 ke-osak) eladók. III kér.. I Net ele i ck u 2.___________ I Eladó: 150—180 k*-<w. 11a­| tál hízók ..Tisza*’ televí­zió 1500 forintért, n.vili­ké trecele oicsón. Ürögi-fa- sor 64. (Kovácstelep) I Jó Áll'ipotban levő bécsi zongora, és eev 120 basszu­I sós Hohner tangóharmó- nika eladó Érdeklődni: Komló Bem u. 17. sz. alatt Külön bejáratú. bútorozott szoba 2 s-zemélv részére azonnal kiadó. Gyermek nem akadály Böckh János HÍZOTT SERTÉSEK eladók. Mártírok útja 68. Tel.: 15-50 68 mellék. Törzskönyvezett boxerköly­kök eladók. Bánhegyesi Jó­zsef. Beremend Vorosilov út 35 Idősebb értelmiségi nvug- dilas kedves meleg albér­leti szobát keres lanuár 1-re Válaszokat: .Föld­szint” ielieére a Sallai u. hirdetőbe. Távfűtéses lakásomban különbeláratú. üres szoba fürdőszoba, konyha hasz­nálattal gyermeke len .há- I zasoárnak vagy 2 személy­nek azonnal kiadó. Árvái Gyula Mezőszél u 8. VII. 2. a. (Szigeti rész) Építők útjai. 2 szoba, összkomfortos. távfűtéses, loegiás. PIK-lakásom el­cserélném másfélszobás, távfűtéses. PIK-lakásra. ..Szigeti városrész előny­ben’* leiigére a Sallal u. hirdetőbe Eladó 2 darab boxer ku­I tyaköl.vkök és esrv kétéves 1 szuka Cím: Pécs Engels ! út » _______________________ j Hathetes pekingi palota- i kutva-köl.vkök. igényesnek l eladók. Mezőszél u. 3/A. | rn io._____________________ 120—130 kg-os hízók el­adók. Pécs Kertváros. Pannónia u. __14.___________ ! Hízott sertések eladók. ! Pécs. Kapács u. 25._____ . .Balasagyarnoat” kombi­náltszekrénv eladó. Páfrány ü 27 VI. em, 2. aitó. I 150 kg-os hízó eladó Ra­kéta U. 2 Ipari kosarak, fonott bútorok gyártását megadott méret szerint VÁLLALJUK, 1971. L negyedévre. Kaposvári Háziipari Szövetkezet Kaposvár, Május 1. utca 23. szám. Telefon: 11-560. Hat női dolgozót könnyű fizikai munkára felvesz a PANNÓNIA ÁFÉSZ. Pécs, Zrínyi n. 8. sz. KŐMŰVES szakmunkást kere­sünk (nyugdíjas is lehet). Álla­mi Pincegazdaság. István tér 12. Műszaki osztály. (2128) FÉRFI és női segédmunkásokat értékesítő pincészetünkhöz fel­veszünk. Irány! D. tér 6. (2127) PÉCSI Gázmű Felszabadulás úti telepére lakatos szakmunká­sokat és segédmunkásokat, vil­lanyszerelő szakmunkásokat és ! segédmunkásokat, gépkocsi szer- j víz segédmunkást, telepi változó j munkahelyre segédmunkásokat, továbbá Légszészgyár utcai te­lepére gázkészülék Javításra vas­ipari szakmunkásokat, gázmérő­javító műhelybe férfi segédmun­kásokat és gázvezeték műszeres vizsgálatához segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés: Pécs, Fel- szabadulás u. 1Ó7. Munkaügyi osztályon. (238777) FELVESZÜNK kazánfűtőt kis­nyomású kazánra, valamint ta­karítónőt nap! 6 órás élfoglalt­sággal. Pécsi Faipari KTSZ. Pécs, Rózsa F. u. 20/1. (Bejarat a Zólyom utca felől.) (238775) RAKODOMUNKASOKAT és női dolgózókat raktári munkára fel­veszünk. MÉH-telep. Pécs, Gom­ba u. 4. (Hőerőmű mellett.) (196946) ingatlan Hjlt eladó beköltözhető lakással Érdeklődni lehet: Vak Bottyán u. 72. alatt, házfelügyelőnél. Egy vaarv másfél szobás, összkomfortos lakást, ven­nék. ..Azonnal” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Bal&tonföldvároo 142 négy­szögöl közművesített telek eladó Hornyik István. Kaposvár. Damjanich u. 31. szám Tettre dűlő 3 szám alatt 200 négyszögöl telek el­adó Érdeklődni: Móricz Zs tér 11.. földszint 2.. Schranz. Há« beköltözhetően eladó. 95 000-ért — Naeyváty. Pfeifer író re. összkomfortos házrész (7 helyiségből áll), azonnal beköltözhe­tően eladó Alkotmány U. 51. Bohár Skerénr családi házat, kis kerttel Pécsett vagv kör­nyékén. autóbusz-megál­lóig. keresek. ..Költözés tavasszal" jeligére a Sallal u hirdetőbe Eladó 300 vagy 500 négy­szögöl terület kis barac­kossal. harkányi elága­zásnál. szén fekvésben, ki­ránduló hely kiépítésére el­sősorban alkalmas Érdek­lődni: Máriagvüd Kossuth Lajos u. 8. MODERN BÚTOROKAT veszek és eladok. Szabó. Alkotmány utca 7. Telefon: 64-11. Egy felújított Zsuk na- i gvon ió állapotban levő I sürgősen eladó Műszaki I vizsgán volt 1970. decern- I bér 10-én Megtekinthető j mindennap a Somberek! ..Béke őre” Tsz-néí Te- I iefon: 10 Trabant Combi vagy Li­mousin kiutalást átven­nék. Sallal utca 46. Sza- bóué. Wartburr kiutalás átadó. Fiatot vagy kiutalást ven. nék. 850” ieligére a Bem u hirdetőbe 350 krm-e8 oldalkocsis mo­torkerékpár kettőezer fo­rintért eladó. — Palotai, Semmelweis u 20. 1100-as Skoda kifogá:tálán állapotban eladó Csillag u. 10 szám. Vennék garanciális Zasta- vát vagy 850-és Fiatot. Megyeri út 75. 0 km-es Wartburg eladó. ..Zengő" jeligére a Sallal u hirdetőbe Warsawa- motort vennék, cseremotor van. Érdek- j lődni: Muskát György. Bercsényi u 7 sz. vegyes Vállalkozásomhoz csendes . Társat keresek” jeligére a Sallal u. hirdetőbe Hízott sertések eladók. Helvsztnen feldolgozhatok. Paiacs. Fó u. 12, ________ 1 80—200 kg-os hízók el­it dók Pécs Nagyhídi u. Jankovics-teiep Schmelczer kert________________________ 3 darab fiatal hlzó eladó. Készül u. 81. ________ , 180 —200 kg körüli hízott sertés eladó. Hóvirág u. 6. 1 darab hízott sertés el­adó 10 hónapos 160 kg-os. Kovácstelep. Gyöngyvirág : u. 5. BÚTORÜZLETEMET megnyitottam. Modern bútorokat veszek, eladok. Szabó. Alkotmány e. 7. sz. Nyugdíjas férfi olvan pé­csi. rendes Családot, ke­res aki vele holtiglani eltartást szerződést kötne. Válaszokat: ..Béke” leiigé­re a Sallai u hirdetőbe. SÍR KŐ KÉSZÍTÉST VÁLLALOK. Tettye utca 14. m. VESZEK gumicsizmát. csököpenyt. bakancsot, férfiruhát. vatta-öl­tönyt. nadrágot, bundát, cipőt. HOLTAI. Nagy Flórján n. 1. } Idősebb nyugdija* olyan ■ I tisztes Pécsi családot ke- ! rés aki havi ezerért el- | fogadná családtagnak, és j ! Igv kedvező bánásmódban ; részesítené Válaszokat: i ..Otthon” ieligére a Sallal I u hirdetőbe. Földmunkát Gépesítő Vállalat FELVÉTELRE KERES VIDÉKI ÉS BUDAPESTI MUNKAHELYEIRE DOLGOZÓKAT A KŐVETKEZŐ SZAKMAKRA: + TEHERGÉPKOCSI és dumpervezetöke* (darus kocsira is), + NEIIÉZGEPKEZElOKET (kotróra, dózérra), 4- SZERELŐKET (gépjárműre és nehézgépre) gépkezelő gyakornok (kenőket), ■f FÉRFI SEGÉDMUNKÁSOKAT (szállító és raktári), 4- ÉJJELIŐRÖKET, portásokat (csak Budapestre). Jelentkezés: FÖLDGÉP VÁLLALAT, Főépítésvezetősége, SZÉKESFEHÉRVÁR, SEREGÉLYÉSI U. 83 a. SZÁM. 190 kg fiatal. hízott sertés eladó. Rigóder dű­lő 21. Somogyv árinál. Velencei kristálvtükör emplre-szekreter. korabeli bronzcsillár nagyértékü festmények eladók Tele­fon- 43-90 TT-méretű villan.wasútiioz használatlan szerelvények eladók. Mezőszél u. 6 sz. Vft. 3. Szabó. 130 kg-os hízó eladó. Pécs, Engels út. 92. Vajda. Fiatal. 120—150 kg-os hí­zók eladók. Ara: 24.— Ft. Pécs Athina.v u. 3. I. 4. Kovács. __(Délután).____ H ízók eladók. 13Ó-20Ó kg-ie. Füzesdülö. Hegyesék. 180—200 ke-06 hízók el­adók. Helyben széthasítha­tó Rácváro* 43/1. ______ I H ármasszekrények há­lók garnitúrák reka- miék heverők kombi naJtszekrcnyeb egyéb szén bútorok olcsón vá­sárolhatók Mártírok a. 16 hl 7 hónano« blkaboriá el­adó Mecseki alu 36. az. 180—200 ke-ne hízók el­adók háznál megtisztítha­tók Pécs. PÓ6a Lajos u. 4', szám 2 fiatal hízót* sertés el­adó. I.. Rlgóder-dülő Já_ nos-kúttal szemben 10-es fcázszámnál 160—200 kg-os hízott seré­nek eladók II kér. Töl­gyes u. 5. sz. (Kertváros). Hízók eladók Tündér u. 8 (16 óra után). Perzsubunda. hordozható j japán magnetofon. égy­és kétszemélves rekamié i l kályha bődön ródli eladó. ! I Rákóczi út 13/». föld- j ;zlnt. bal I Hízott sertések eladók. I I Pécs Kaposztásvölgv 3. ; Hízók eladók! 7 darab 160—180 kg-os hlzó el- í adó. Helyszínen is levág- j , liato Érdeklődni: 16 óra j után Patacs U.i település. 1 Voröskő u 4 sz. figyelem: Vállalatunk i97Í. érre 3 millió forintért galvanizálást szabad kapacitással rendelkezik. Minden galvanizálás! htunkat mely csiszolást. rezezést. nikk élezést, krómozást. fóglal magában — RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALUNK. Pécsi Vegyesipari V. píCs. LOTZ KAROLT t. I. TELEFON; 5Í-49. Ügyintéző: Kárpáti latrán termelési oast. reg. DUNANTÜLÍ NAPLÓ Az MSZMP Baranya megye) Bizottsága e* a Megyei Tanáce lápja FSszerkesztö. Bocz rizsét Szert észt őség: Pécs. Hunyadi út II lel 1S-32 15-S3. n-86 5Ő-00. eo-ll Belpolitikai rovat: Si-69 Kiadja a Baranya megye) Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Kifoly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi ól 11 reL i»-SZ. ló-SS 21-«. S*-0Ó. *Ó-U Telex sz 232C ________________________ P ÉCSI SZIKRA nyomda Pécs Munkácsy MlnAlv utca te «z - Felelés vizeid Melle, tezad I erjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyt postahivataloknál es a kézbesítdknél. •Slófizetésl díj egy hónapra 20.— torint. Indexszám: 25 054 Az Építőipari Gépesítő Vállalat beiskoláz 3 hónapos tanfolyamra toronylánctalpas és autódaru-ke&elői munkakörbe dolgozókat. Jelentkezhet minden katonaviselt, egészségi­leg a munkakör betöltésére alkalmas féhfi dolgozó, aki a 40. életévét még nem töltötte be, és legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A jelentkezésnél LAKATOS, VILLANYSZERELŐ, GÉPKOCSIVEZETŐ, ÉPÍTŐIPARI KÖNNYŰGÉPKEZELÖ BEÓSZTASÓ dolgozók előnyben részesülnek. Jelentkezés rövid önéletrajz megküldésével az alábbi címen: BUDAPEST, XX., SOROKSÁR, MARX KAROL! ÜT 251 Nyers betont (trancport betont) DOMBÖVÄRI KEVERŐ ÜZEMÜNKBŐL BIZTOSÍTUNK. ÉVES SZERZŐDÉS ESETÉN kedvezményes ár* Megrendelhető: pécs-szekszArdi tüzép vállalat Pécs, Rákóczi út 46. szám. Telefon: 12-87. „Fémmunkás“ Vállalat Angyalföldi Gyára, BUDAPEST, Xni„ FRANGEPÄN U. 7—11. SZÁM. FELVESZ: lakatosokat (épület-, általános-, gép-), betanított munkásokat, női cs férfi segéd­munkásokat, darukezelőket, fűtőket, alacsony­nyomású kazánokhoz, portásokat, éjjeliőröket, főportást több éves gyakorlattal, asztalosokat. ..........■ ____ r TR* Télen is teljes foglalkoztatást biztosít a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat MINDEN ÉPÍTŐIPARI SZAKMÁBAN felvesz; Ácsokat, KŐMŰVESEKET, KUBIKOSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT valamint SZAK- ÉS SZERELŐIPARI SZAKMUNKASOKAT ÉS SEGÍTŐKET A kollektív szerződésben előirt kedvezményeket Bérezés teljesítmény alapján Jelentkezés a vállalat munkaerőgazdálkodásin PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 56. SZÁM ALATT. biztosítjuk. fi * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom