Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-12 / 291. szám

OI^fSlSPOBT Olvasóink írják: A Póznának nincs Teszí teni való ja Torinóban A pécsi sportkedvelők nagy érdeklődéssel várják a Juventus—Dózsa EVK visszavágó mérkőzést. Biza­kodás, reménykedés, féltő szeretet és egyben aggódás árad ki azokból a leve­lekből, melyek sportrova­tunkhoz érkeztek. Bálint László, orvostanhallgatót, a PEAC labdarúgóját is le­vélírásra késztette a talál­kozó. „Mindenki, aki egy kicsit te szereti a labdarúgást, el­keseredéssel vette tudomásul a, Dózsa vereségét — írja. — Könnyű a mérkőzés utáni okoskodás, a csapat elsira- tása. A Juventus kitűnő ké­pességű együttes, de egy jó formában lévő Dózsa méltó ellenfele lehetett volna, sőt, ha szerencse a pécsiek mellé áll, akár két góllal is nyer­hettek Volna. A nagy aka­rás "megbosszulta magát Ez­zel szemben feltűnt, hogy milyen tudatosan játszottak az olaszok. Pontosan annyit nyújtottak, amennyit az el­lenfél kikényszerített belő­lük. Taktikailag nőttek a Dó­zsa fölé, a pécsiek nem tud­ták harcmodorukat rájuk kényszeríteni. Torinóban' is nagy takti­kai harc várható, dr. Czibul- ka Mihály edző a Newcastle elleni pécsi visszavágón nagyszerű taktikával lepte meg az ellenfelet. A Dózsá­nak nincs veszteni valója To­rinóban. Amit az EVK-ban eddig elértek, már az is vá­rakozáson felül volt és amennyiben a játékosok megnyugodva, tervszerűen, a taktikai utasításoknak meg­felelően, nagy akarással és lelkesedéssel játszanak, meg­lepetést okozhatnak Torinó­ban ds. A Dózsa labdarúgói ne tekintsék lefutottnak a visszavágót, úgy fussanak ki a pályára, mintha most kez­dődne az első forduló mér­kőzése. Ha töretlen lesz a Dózsa fiúk lelkesedése, aka­rása és a szerencse is a Dózsa mellé szegődik, a pé­csieknek nem kell szégyen­kezniük Torinóban.” Kívánjuk, így legyen! Nehéz erőpróba vár a PVSK ökölvívóira A Vasas les% a vasutasok mai ellenfele „Fantotnas“ a csónakházban Szárazon a mohácsi evezősök Eredményes évadot zártak a Mohácsi TE evezősek Huszonegy arany, 18 ezüst, 17 bronzérem, valamint a szolnoki Tisza és a mohács! Duna Kupa megnyerése fémjelzi a Duna menti sportolók eredményes munkáját. Olyan nagymultú vízisporttal rendelke­ző városok csapatait győzték le, mint Szeged, Szolnok, Baja. — Jól szerepeltünk a vidék Bajnokságon is — nyilatkozott dr. Szkladányi László intéző, a szakosztály egyik legrégibb ve­zetőségi tagja. Az összetett pont­verseny alapján az előkelő 3. helyen végeztünk, nói kormá­nyos négyesünk (Farkast, Szeré­ny L, Gráf, Puhl, kormányos Szé­nás) és serdülő fiú csapatunk (Bende, Sztárcsevics, Léber, Wé- bér, kormányos Tóth) vidékbaj­nokságot nyertek. Az érmeseken kívül 27 helyezést értünk el az első hat között. Az eredmények azt mutatják, hogy Jó nevelőmunka folyik Mohácson. Ezt állapította meg Zsitnik Béla, a Magyar Evezős Szövetség főtitkára és Bartók Ernő, a szövetség vezető edzője Is, akik nemrégiben Mohácson Jártak, hogy észrevételeikkel, hasznos tanácsaikkal segítsék a vidéki sportegyesűlet munkáját. Tavasszal ismét felkeresik a mo­hácsiakat, élménybeszámolót, filmvetítéssé! egybekötött szak­ma! előadást tartanak, mind a sportolók, mind pedig m sport­ágat kedvelők számára. November 15-én befejeződtek a víziedzések- Szárazra kerültek a hajók. Csónakházban várja a JŐ- vó idényt a „Fantomas*-, a Ti­hany, a Négylóerő, a Bába és a többiek. Közöttük van az a hajó is, amelyet a Városi Tanács és az MTS ajándékozott 'a 25 éves felszabadulás alkalmából. — Ezt még elhelyeztük — pa­naszkodott Fuderer Ferenc, a szakosztály vezetője. De hova tesszük azt a két hajót, amelyet most építenek Budapesten és a szezon kezdetén fogunk átvenni? Régi tervünk egy körülbelül 20 méter hosszú garázssor építése, amely megszüntetné a jelenlegi zsúfoltságot és magába foglalna egy tanmedencét is, amelyet igen nélkülözünk a téli hónapokban. Ennek megoldása a Dél-dunán­túli Vízügyi Igazgatóság hatás­körébe tartozik. Nagyon bízunk benne, hogy megértik és főleg megoldják problémáinkat. Addig az alapozó időszakban napi tor­natermi és szabadtéri edzésekkel készülünk a jövő idényre. Ha a fiúkat figyeljük, úgy lát­juk nincs probléma az utánpót­lással. Mohácson igen népszerű közöttük ez a nagy szorgalmat és kitartást igénylő sportág. Saj­nos a lányoknál — bár komoly hagyományai vannak Mohácson a női evezésnek — nincs meg­felelő utánpótlás és a szakosztály vezetői éppen ezért arra kérik a 13 éven felüli, úszni tudó lá­nyokat, hogy jelentkezzenek a csónakházban, ha kedvet éreznek e szép vízisportág iránt. Az ala­pozás tehát megkezdődött, az eredményt pedig majd tavasszal mérhetjük le, legelőször a cse­peli országos minősítő versenyen, amely az jövő szezon kezdetét jelenti. Rózsa Gy. DÖNTETLEN BOGOTÁBAN Az Üjpest! Dózsa labdarúgó csapatával szinte egyidőben mér­kőzött csütörtökön késő este Bogotában a Ferencváros dél- amerikal túrán résztvevő együt­tese. Ezúttal a helyi Millionarios volt az ellenfél, A zöld-fehérek Szőke révén már az első perc­ben gólt értek el, de a kolum­biaiak a 27. percben Muggione góljával egyenlítettek. Az AFP francia hírügynökség jelentése szerint a játék megnyerte a kö­zönség tetszését, de újabb gólok már nem születtek, az eredmény maradt lO. Kiscsapatok házatAján A kiesés elkerüléséért harcolnak a Volán SC labdarúgói As WB tü délnyugat! cso­portjában utolsó előtti helyen áll S ponttal és 14:18-es gólarány- nyal a Volán SC. 1968-ban Pécsi Hőre néven alakult szakosztály végigjárva a lépcsőfokokat 1966 Kezén jutott az NB m-ba. Az első évben bentmaradtak, majd »68-ban elérték eddigi legna­gyobb sikerüket, harmadikak let­tek. A következő évben már csak tavasszal szerepeltek Jó], s következett a visszaesés. A csapatot a vállalat vezetői, a szakszervezet messzemenően támogatja. A játékosok túlnyomó többsége az üzem dolgozója. A Volán SC-nek anyagi gondjai nincsenek, de más probléma akad. — Tehetséges Játékosainkat a nagyobb egyesületek rendre elvi­szik tőlünk. Szerintem ez a gyenge szereplés legfőbb oka — panaszkodott Dede Sándor, a sportkör elnöke, majd Így foly­tatta: — Vezetőségünk nem gör­dít akadályt egyetlen fiatal lab­darúgónk pályafutása elé sem. A baj azonban nem jár egyedül Az öregebb játékosaink leálltak és a fiatalok nem tudták pótolni őket. Üj csapat kialakítása nem megy egyik napról a másikra, évekig eltarthat. így van ez a Volán SC-nél is, arra töreked­nek. hogy minél több tehetséges, fiatal játékost neveljenek és biz­tosítsák a dolgozók sportolási igényeinek kielégítését. Mindent megtesznek, hogy ne essen ki a csapat, mert a fiúkban sokkal több van, a csapatszellem Jó, a lelkesedéssel, akarással sincsenek bajok. Az őszi idény derekán edzővál­tozás • történt a Volán SC-nél. Sándor Lajos, az együttes régi edzője tért vissza. Elsősorban erőnléti problémái voltak. Sán­dor a kemény edzések híve. A játékosoknak először szokatlan volt á nagyobb megterhelés, de mikor megmutatkoztak az ered­mények, megnyugodtak a kedé­lyek. A Volán SC házatáján látszó­lag minden rendben, de a csa­pat jelenleg mégis nehéz helyzet­ben van, & b Ökölvívás A HONVÉD STEINMETZ— CSEPEL csapatai között, december 13-án de. 10 órakor NB L B. csapatbajnoké mérkőzés kerül megrendezésre a Petőfi laktanyában (A/l.J. A sportszerető közönséget szeretettel várjuk. Á hét vége sportműsora Szombat, december ll: Cselgáncs: Országos úttörő baj­nokság döntői, a Pécsi Dózsa sportolói részvételével. Budapest, 14.30. Kosárlabda: Országos Ifjúsági Kupa elődöntők a Szigetvári ÁFÉSZ, Péti MTE, Székesfehér­vári Építők és a Bp. Könyves gimnázium leány, valamint a PVSK. Bp. Spartacus, Szombat- helyi SE és Esztergomi Bánya­gépipari Technikum fiú együtte­seinek részvételével, PVSK csar­nok. 8.00 és Gépipari Technikum 15.00. ökölvívás: NB I. esb. mérkő­zés: PVSK—Bp. Vasas. PVSK csarnok. 18.00. Vívás; Országos n. o. párbaj­tőr csapatbajnokság, a PEAC együttese részvételével, Budapest. 14.00. , Asztalitenisz: a Bányász me­gyei versenye. Vasas EL, 14.00. Vasárnap, december. ö: Asztalitenisz: Úttörő pMmpia megyei döntő. Komló, 9.00. Birkózás: Területi felnőtt kö­töttfogású minősítő verseny, PVSK csarnok, 10.00. Kosárlabda: Országos ifjúsági Kupa elődöntők, 9 Szigetvári ÁFÉSZ, Péti MTE. Székesfehér­vári Építők és a Bp. Könyves gimnázium leány, valamint a PVSK. Bp. Spartacus. Szombat- helyi SE és Esztergomi Bánya­gépipari Technikum fiú csapatai részvételével, PVSK csarnok, 8.00. ökölvívás; NB I. B esb. mér­kőzés: Honvéd Steinmetz SE— Csepel SC. Petőfi laktanya, Pécs- várad! országút. 10.00. Sakk: Úttörő olimpia megyei döntő, Üttörőház, 9.00. A PVSK ökölvívói a tava­szi idényben kitűnően szere­peltek az NB I mérkőzésein. A vasutasok már biztosítot­ták bentmaradásukat. Újpesttől, az őszi idény első mérkőzésén vereséget szenvedett az együttes a fő­városban. A hét végén, szombaton a hazái környe­zetben Pécsett a Bp. Vasas ellen javítani Szeretnének a PVSK ökölvívói. És erre a csapatnak meg is van az esélye. — Tavasszal Budapesten 12:10-re győztük le a Vasast — mondotta Horváth Géza, a PVSK ökölvívó szakosztá­lyának edzője. — A buda­pesti csapat pont nélkül a bajnoki táblázat utolsó he­lyén áll. Győzni szeretnénk és úgy érzem, győzni is fo­gunk, mert jobb a csapa­tunk. No. azért a Vasas nem le­becsülendő ellenfél, hisz Ge- dó személyében Európa baj­nokkal rendelkezik, a leg­utóbbi magyar bajnókságon Junghausz bajnokságot nyert, de a félnehézsúlyú Benke is kitűnő versenyző. Horváth Géza edző tizen- négyes keretből jelöli ki a szombaton szoritóba lépő ökölvívókat. Tatai, Csiszár, Magyar, Sárdi. Dobszai, Só­vári, Jávor, Németh, Kovács I., Kovács II., Kovács III., Józsi, Gulácsi. Paku áll az edző rendelkezésére. Magyar egyébként új fiú, most került Csepelről a PVSK-hoz. A Bp. Vasas elleni hazai mérkőzés után december 16- án, szerdán Tatabányán, de­cember 19-én, szombaton Gyöngyösön lépnek szoritóba a bajnoki pontokért a PVSK ökölvívói. Az együttes utol­só mérkőzését Pécsett vívja, december 22-én, kedden este ________________ / 6 órakor a vasutas csarnok­ban a legjobb magyar csa­pat. -a Bp. Honvéd lesz a PVSK ' vendége. Nehéz erő­próba vár az elkövetkezendő napokban a vasutas ököl­vívókra . . . Olimpiai szorítóban a Csepel ellen , | A Honvéd Steinmetz SE I ökölvívói vasárnap a Csepel ■ elleni találkozóval folytatják CSB-szereplésüket. A talál­kozót — a PVSK csarnok máscélú elfoglaltsága miatt — a Pécsváradi úton lévő Petőfi laktanyában rendezik meg, mégpedig új olimpiai rendszerű szorítóban. Az új típusú szorítót első ízben a mexikói olimpián használ­ták. Hazánkbán első ízben a Miskolci junior EB verse­nyein1 használták. Jelenleg három példány van Magyar- országon, Miskolcon, Gyön­gyösön és most Pécsett a Steinmetz SE birtokában. A 170 000 Ft értékű szorí­tót a HM sportosztálya jut­tatta a Steinmetz SE ököl­vívó szakosztályának, hogy ezzel is dokumentálja elis­merését az utánpótlás neve­lés terén kifejtett eredmé­nyes munkásságért. A téli úttörőolimpia asztalitenisz és sakk megyei döntői A VI. téli úttörőolimpia versenyei javában folynak. Az asztali* tenisz és sakk sportágban a hét végén a megyei döntőt rendezik* Az asztaliteniszezők Komlón a kenderföldi általános iskola torna* termében versenyeznek. A téli úttörőolimpia asztalitenisz megyei döntője J0 órakor kezdődik. A fiú és lány egyéni és vigaszverseny mellett fiú és lány csapatversenyt tartanak. Járásonként és váro­sonként egy-egy csapat jogosult az Indulásra. A sakkozók versenyét ugyancsak vasárnap tartják 'a pécsi Ottörőházban. Ez a verseny 9 órakor indul, járásonként és városon­ként egy fiú és egy lánycsapat vehet részt. Pécsről két fiú és k*ét lány csapat részvételét engedélyezték. A megye legjobb úttörő sakkozói fiú és lány egyéni, és csapatversenyt vívnak. A legjobbak képviselik Baranyát az országos döntőn. Mohács színeiben négy leány és öt fin A Mohács Városi Ottörő- saöveteég és a Városi Általá­nos Iskolai sporttanácsa a hé­ten rendezte meg a téli út- törőolimpía városi döntőit asztalitenisz és sakk sport­ágban. A versenyen a múlt hónapi csapatversenyek leg­4 röplabda NB II. végeredménye Férfi csapatok I 1. BKV Elére 86 23 8 49 2. SZH. Spart. 3. HBNA •*.* 4. PEAC» 5. Kap. Dózsa 6. jnrdóigazg. 7. G.-MAVAG 8. Győri Dózsa* 9. Szomb. Halad, ló, Bakony Vegy. 36 21 5 36 24 2 26 17 9 36 15 11 36 14 12 26 IS 13 36 13 13 26 11 15 26 10 16 70:27 47 75:20 46 60:3« 42 56:47 41 49:57 40 52:53 39 56:58 38 49:52 37 43:57 36 1L VM. KÖZ.*** 26 10 16 46:58 33 12. Komlói Bány. 26 7 19 45:63 33 13. Tatab. Bány. 2SS 4 22 25:67 30 14. Zire-Dudari B. 26 — 36 5f78 26 A felső vonal felett! csapatok jutottak az NB I-be. Az alsó vo­nal alatti csapatok kiestek. Női csapatok 1. Győri Dózsa 2. Ferroglobus 3. PEAC 4. MOGAAC 5. Szomb. Spart. 6. Bp. Helyiipar 7. Bakony Vegy. 8. Tatab. Petőfi 9. Utasellátó* 10. Gyógyszerész 26 23 3 74,23 49 26 23 I« 20 26 18 26 18 26 16 26 14 26 14 26 11 26 6 3 74:25 49 6 68:32 46 8 62:30 44 8 60:34 44 10 58:40 42 12 53:47 40 12 54 30 40 15 41:57 36 20 29:67 32 11. BEAC***** 26 10 16 40:55 31 12. Szomb. Hal, 26 4 22 31:69 30 13. Zirc-Dudar* 26 3 23 18:73 28 14. Kap. Huhagyár törölve •-»ahány csillag, annyi bünte­tőpont levonva. eredményesebb sportolói kép­viselték úttörőcsapatukat. Az asztalitenisz csapatver­senyt a Szabadság úti Általá­nos Iskola csapata nyerte. A leányok közül Fehérvári Ka­talin, újmohácsi tanuló, a fiúk közül pedig Kde József, a Szabadság úti iskola ta­nulója szerezte meg az első helyezést. A Park utcai iskola csapata nyerte meg a sakk városi döntőt. A lányok me­zőnyében az úttörők közül Váradi Györgyi, a Park ut­cai, a kisdobos korosztályban pedig Deszancsics Aranka, a’ Szabadság úti iskola tanulója volt a legeredményesebb. A fiú úttörő saklcvensenyt Jer- ger József, a Szabadság úti általános iskola tanulója nyerte. Harmatos Tibor, a Széchenyi téri iskola verseny­zője, a kisdobosok közül sze­repelt a legjobban. Az úttörőolimpia megyei döntőin a két sportágban négy -leány és öt fiú képviseli úttörőcsapatát és Mohács vá­ros színeit. Nemeskéri Imre Színház i Nemzeti Színház: Szenüváneii álom (este 7 órakor), CSÉB-bér- let Tájszfnhiz: Varázsfűről* feste 7 órakor), Tamási. Mózl Parte: A félszemű seriff (S, f6, 8) Petőfi: ▲ félszemű seriff (f4, 6, f9) Kossuth: A félszemű seriff (£10. 12), Az Abwehr ügynöke (ÍS, Ö), Dr. Sommer (f7, Í9) Mecsekal ja : Matrózszérelem (5, 7). Pécsszabolcs: Hogyan fogtam el az őrnagyomat? (3, 5, 7). Va­sas H.: Dr. Holst fantasztikus esete (f6). Harkány: Onibaba (7), 16 éven felül! Mohács: Kalei­doszkóp (f6, f8). Sellye: Serafinó (7), 16 éven felül! Siklós: Ban­diták hálójában (7). Szigetvár: Feketeszakáll szelleme (8). Pannónia-bár: 17—21 óráig Teenager randevú, vezeti Bor­nemissza Géza disc. 22—04 óráig Sebestyén Agnes, Majláth Jenő, Cseke-trió. Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.3«: Hírek. Időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben: Kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosok a mikrofon előtt. Kb. 7.50: Múzeumok és kiállítá­sok programja. 8.00: Hírek. Idő­járás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Mézes­kalács. Részletek Szirmai Albert —Ernőd Tamás daljátékából. 8.59: Presztizs-kerdés. Jegyzet. 9.09: A Francia Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hang­versenye. Közben: 10.00—10.05: Hírek. Időjárás. 10.52: A Rádió- egyetem antológiája. Toldi sze­relme. IV. rész (ism.). 11.47: Ma­gyar fúvószene. 12.0«: Déli kró­nika. 12.20: Zenpl anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.42: Ve­vők és eladók. 13.52: Vincze Ot­tó—Innocent Vincze Ernő: Pa- cem in Teriss — kantáta. 14.00: Kamarazene. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi kül­politikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak. Komjáthy György tánczeneműsora. 16.05: Rádió­reklám. 16.08: Házasság és kör­nyéke. Rádiójáték. 16.38: Szom­bat délután. Közben: 17.00—17.05: Hirek. Időjárás. 17.58: Holnap közvetítjük ... 18.18: Rudolf Ser­kin (zongora) és Pierre Fournier (gordonka) lemezeiből. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Az MRT né­pi zenekara játszik. 20.10: Köz­vetítés a Pesti Színházból. A hős és a csokoládékatona. Komédia. 22.00: Hírek. Időjárás. 22.15: Sporthiradó. 22.25: Forgószélben. Űtijegyzet. V. rész. 22.35: Tán­coljunk! 24.00: Hirek. Időjárás. 0.10—1.58: Melódiakoktél. Köz­ben: 0.55—1.00: Hírek. Időjárás. PETŐFI RADIO 6.20: Toma. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth-rpűsorral. 8.05: Cho- pin-zongoraművek — magyar művészek előadásában. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Nótacsokor. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00— 11.05: Hirek. Időjárás. 11.50: B«- ládi Miklós könyvszemléje. 12.00: Eszak-Magyarország falvainak dalaiból (Ism.). 12.20: Anna Mof­fo és Jess Thomas énekel. 13.00: Hírek. Időjárás. 13.03: Közhelyek­ről — közhelyek nélkül. (?) 13.30: Lili. Részletek Hervé ope­rettjéből. 13.15: Időjárás- és víz­állásjelentés. 14.00—15.00: Napra­forgó. A ‘Gyermekrádió órája. 15.00: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) 15.05: Weiner: Fisz-moll szonáta. 15.30: Falvakban, mező­kön. 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05 —17.44: A hét műsorából: 16.05: Az élő népdal (ism.). 16.15: A Rádió lemezalbuma. 17.44: Föld­közi-tenger a jeges északon. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: A két koldusdiák. Rádiójáték, n. rész. 19.05: Üj könyvek. 19.08: Muszorgszkij: Hovanscsina — V. felvonás. 19.35: Hónapról hónap­ra. Folyóiratszemle. 19.50: Jó es­tét, gyerekek. 20.00: Kapcsol­juk Berlint. A Drezdai Filmhar- monikusok Beethoven-hangverse- nye. Közben: Kb. 21.00—21.20: Esti krónika. II. Kb. 22.10: Ver­bunkosok, népdalok. 22.40) A brüsszeli Pro Musica Antiqua- együttes játszik. 23.00: Hírek. Időjárás. 23.15: Haydn-müvek. 24.00—0.10: Hírek. Időjárás. URH RADIO 16.00: Hírek. Időjárás. 16.05: Az 1970. évi San Sebastian-i dzsesszfesztivál műsorából V- V. rész. 16.45: Joan Sutherland éne­kel. 17.00: Az év legjobb tánc­zenei felvételei. I—II. rész (ism.). 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 19.06: Szerző vagy szerkesztő? Kaposy Miklós szerzői estje a 6-os stúdióban. 20.41: Richard Strauss: Elektra. Egyfelvonásos opera. 22.37: Bach: H-moll he- gedűpartita. 23.00—23,15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. ' — Hallgatóink kérésére. — Zenés műsor. — Közben: Beszéljünk róla. — Medveczky László jegy­zete 18.15: Mai vendégünk 18.25: Így is tetszik — úgy is tet­szik . . . Könnyűzene 18.40: ÍDél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. — Baranyai szerbek között, — Riportműsor 19,30: Német nyelvű műsor. — Zenés szombat este. — Közben: Neue Zeitung előzetes és szom­bat esti jegyzet 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Importált gondok .... (ism.) 9.25: Spanyol pillangó. Magyaíul beszélő NSZK film (ism.) * 10.40: A magyar művészet tör­ténete. 2. Román kor (ism.) 11.00—11.40: Életet az éveknek... Nyugdíjasok műsora (ism.) 14.53: Műsorismertetés 14.55: Tüskevár. Ifjúsági tévé­film-sorozat. 2. A nádvilág (ism.) 15.30: Reklámműsor 15.35: A félelem bére. Magyarul beszelő francia film (ism.) 17.40: Franciasaláta . . . 18.00: Hírek 18.05: Reklámműsor 18.15: Amikor én katona vol­tam . . . Magyarul beszélő ju­goszláv rövidjátékfilm-sorozat. 4. Harmónika 18.35: A muzsika nagy mestere: Ludwig van Beethoven. Emlék­műsor születésének 200. évfor­dulóján 19.15: Cicavízió 19.25: Szünet 19.3a: Tv-híradó 20.00: varsói melódia. Lírai tör­ténet 2 részben. A Katona Jó­zsef Színház előadása, felvétel­ről 21.25: UNICEF-gálaest. U. rész. Az ENSZ Gyermeksegélyező Alap javára rendezett hangver­seny közvetítése Lausanne-ből, a Besulieu Színházból, felvételről 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás 22.50: Éjszakai előadás. Júlia kis­asszony. Magyarul beszélő svéd film. Jugoszláv Tv. 17.45: Kosárlabda: Lokomotiva —Olimpija. 19.20: Karaván. 20.35: A Jugoszláv Néphadsereg fesz­tiválja — a záróest közvetítése. 21.50: Játékfilm. 23.20: A JNH fesztiválja — befejező rósz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom