Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-03 / 283. szám

Ma délután fél 2 órakor Pécsett, a PVSK-pályán P. Dózsa—Juventus EVK- mérkőzés Pontosan 65 percig tartott tegnap Siklóson a Juventus edzése. Sajnos a köd miatt nem tudott az olasz csapat Pécsre utazni, így tegnapi híradásunkkal ellentétben csak a siklósi sporttelepig merészkedtek, EVK-beli el­lenfeleink szálláshelyükről, a harkányi Napsugár Szálló­ból. A szurkolók drótnélküli híradó-hálózata azonban ez­úttal is kitűnően működött, és amikorra a Juventus já­tékosai befejezték könnyed bemelegítő gyakorlataikat, több pécsi autó utasa ve­gyült a nagyszámú helyi szurkoló közé. Picchi, az olaszok edzője, dr. Czibulka Mihály tegnap­előtti edzéstervét szerezhette meg, mert a pécsiekével telje­sen azonos edzést tartott. A sötétkék melegítős játékosok közül 8-an piros szalagot kö­töttek vállukra és máris megkezdődött a kétkapus já­ték. Először csak egyszer, majd csak bal-, később ki­zárólag jobb lábbal lehetett a labdát érinteni. Az uta­zást már kipihent játékosok, frissen és nagyon jó hangu­latban játszottak. Feltűnő volt, hogy minden labdán rajta vannak, a lepattanó labdákat hihetetlen ügyesség­gel játsszák meg. Szembetűnő volt, hogy az olasz játéko­sok milyen kitűnően fejel­nek. A szabályok adta lehe­tőségeken belül testüket az zeti bajnokság az első. Azt hiszem ez lehet a titka, hogy az azzuriknál annak ellenére sem csökken a nézőszám, hogy elég kevés gól esik. Nagy iramú küzdelem a kétkapus edzésen. A képen balról: Salvadoré a csapat kapitánya. ellenfélnek döntik, kissé kibillentve egyensúlyából. Amíg a játékosok a pályán küzdöttek — valóban küzdöt­tek szellemesen, techniká­sán — conte Cavalli úrral, dr. Voglino és dr. Giuliano urakkal, a csapat vezetőivel- beszélgettünk. Conte Cavalli. Elmondották, hogy szá­mukra, és általában Olasz­országban, az EVK nem any- nyira fontos, mint a baj­nokság. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé akarnak sike­resen szerepelni, de a nem­— A Juventusnál még nem fordult elő — mondja dr. Voglino úr, az országban működő 700 Juventus klub egyik szervezője — de gondo­lom más csapatoknál is na­gyon ritka. A legszigorúbban büntetik. Évekkel ezelőtt ki­robbant egy ilyen botrány, a vétkes csapatot törölték az első osztályú bajnokságból. Egyébként is a játékosok ár­folyama attól függ, hogyan játszanak. Egyetlen mérkő­zésen sem engedhetik meg maguknak a lazsálást. S ha már itt tartunk: szóba ke­rült az anyagi juttatás. A győztes mérkőzés hivatalos prémiuma 70—80 ezer líra. (10 ezer líra 500 forint.) Egy- egy játékos évi jövedelme 15 és 30 millió líra között vál­takozik. Természetesen lakás és más szociális juttatásokról szó sem lehet. Közben potyognak a gólok. Anastasi — lehet, hogy a sé­rült Ríva utódja lesz a válo­gatottban — lövi a gólokat. Nagyon erőszakos játékos. Bár, amikor a 24-szeres válo­gatott Salvadoréval össze­csap simán elveszti a labdát. Gondolom Maurer sem pu­hább gyerek... Az edzés végén beszélget­tem Picchivel. Készségesen elmondotta az összeállítást. Ezek szerint ma, 13.30-kor a Tarrcredi — Spinosi, Furtino, Cuccureddo, Morini, Salva­doré, Marchetti, Capello, Causio, Anastasi, Landini Bemelegítéssel kezdődik az edzés. Erb János felvételei csapat játszik. Hiányzik a sé­rült, Haller, aki nem is jött Magyarországra és a szintén sérült Bettega. A nagyon udvarias edző véleménye szerint — és eddi­gi ismeretei szerint — a Pé­csi Dózsa az olasz bajnok­ságban a hatodik helyen len­ne. A Juventus a hetedik. laMHi SPORT Picchi, a csapat edzője. — A mérkőzések így is izgalmasak — mondja conte Cavalli úr, az egyesület egyik elnöke. A játékosok teljes erőbedobással küzdenek a győzelemért és a technikai tudás teljes fegyverzetében játszanak. — Önöknél nincs úgyneve­zett „bunda” mérkőzés? Anastasi, a csapat gólzsákja nevetve néz kapusára egyik hatalmas gólja után. — Ez tehát azt jelenti, hogy a Dózsa győzelemre esélyes? Mert megvallom őszintén mi arra számítunk. Az edző gyorsan elbúcsú­zik. Conte Cavalli úr vála­szol: — Mit tetszik gondolni, mi miért utaztunk olyan mesz- sziről Pécsre? L. J. Továbbjutott a Diósgyőr A Diósgyőr labdarúgó-csa­pata szerdán délután Kas­sán, a Lokomotiva elleni KK- visszavágón megtartotta két­gólos előnyét és bekerült a legjobb nyolc közé. A Diós­győr a következő fordulóban a jugoszláv Celikkel játszik. Lokomotiva Kosice—Diós­győr 0:0, 800 néző, v.: Kess­ler (osztrák). A Diósgyőr remek napot kifogott védelme a továbbju­tás főrészese. Jók: Salamon (a mezőny legjobbja), Bencze, Kovács, Gál és Hajas. A két mérkőzés alapján a Diósgyőr 3 ponttal, 2:0-ás gólaránnyal jutott tovább. Döntetlen! ért el az MTK Torinóban A labdarúgó Közép-európai Kupáért szerdán délután To­rinóban került sor az MTK és a Torino közötti első mér­kőzésre, a nyolcba- jutásért. Az MTK döntetlent ért el, és így kilátásai kedvezőek a vasárnapi visszavágóra. MTK—Torino 1:1 (1:0). Góllövők: Koritár (24. perc), illetve Bozzi (77. perc). Ma és holnap Megyei tizek-bajnoksága asztaliteniszben A Megyei Asztalitenisz Szövetség csütörtökön és pén­teken — délután 17 órai kez­dettel a Leöwey Klára Gim­názium tornatermében ren­dezi meg a felnőtt férfiak megyei tízek-bajnokságát. A versenyre a következő spor­tolókat hívták meg: Arató, dr. Horváth, Balázs, Szeifer, Szederkényi, mind a Pécsi Ércbányász, Kenyeres és Tá- losi PEAC, Ragoncsa, Hor­váth L. és Szabó a Pécsi Bányász sportolói. Asztalitenisz NB I. Szombaton Kaposvárott vendégszerepeit a Pécsi Érc­bányász férfi együttese, ahol az NB I-es mérkőzés a baj­noki pontokon túlmenően a vidék legjobbja címért is folyt. A találkozó a hazai csapat 15:10 arányú győzel­mét hozta és ezzel a győze­lemmel a kaposvári együttes szerezte meg az idei bajnok­ságban a vidék legjobbja cí­met. Mai sportműsor Labdarúgás: EVK-mérkő- zés: Pécsi Dózsa—Juventus. PVSK pálya, 13.30. Barátsá­gos mérkőzés: Megyei úttörő válogatott—Pécsi Dózsa út­törők, PVSK pálya, 12.00. E HETI f-otóHppjeink Arezzo—Reggina Atalanta—Palermo Bari—Monza Brescia—Livorno Casertana—Mantova Catanzaro—Masscse Modena—Teruana Novara—Taranto Perugia—Cesena Pisa—Como Trento—Al assandria Pro Patria—Triestlna Padova—Reggiana Verbania—Venezia ,, Magyar íépsport Nemzet Népszava D. Napié 1 * 1 1 * 1 1 1 lx x t 1 1 I x 1 1111 x 1 í x 2 1 1x2 xl 1111 x 1 lx lx xl lx 1 lx l x 1 lx x 2 x lx x 1 lx 1 x 1 2 x 2 1 xl xl lx xl lx 2x1 lx lx lx 1 X 1 2 X 1 2 1 X 1 Színház I Nemzeti Színház: Bál a Sa­voy ban (este 7 órakor), Bajor­bérlet. Kamara Színház: Bűvös erdő (du. 3 órakor). Hangverseny Liszt-terem: Középiskolai bér­leti hangversenyek (negyed 12 és fél 1 órakor). Mozi Park: Szép lányok, ne sírjatok! (f4, f6, f8). Petőfi: Szép lányok, ne sírja­tok! (4, 6, 8). Kossuth: Trilógia. Fél helyár! (10, 12, f3, 4). Szegény vagyok, de dühös. 16 éven felülieknek! (6, 8). Gyárváros: Nagykorúság (6). Mecsckalja: Dr. Syn kettős élete (5, 7). Pécsszabolcs: Érik a fény (5, 7). Vasas II.: Szerelmesfilm (f6). Harkány: Huszarkisasszony (7). Mohács: Erotissimo (f6, f8). 16 éven felülieknek! Sásd: Elő holttest (7). Siklós: Elkésett vi­rágok (5, 7). Szigetvár: Kalei­doszkóp (8). * Pannónia-bár: 22—04 óráig Dé- kány Sarolta, Kozák Péter Cseke-trió. Rádió KOSSUTH RADIO 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben: kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsoris­mertetés. 8.21: Tudományos kör­kép. (ism.) 8.46: Csajkovszkij: Anyegin. Háromfelvonásos ope­ra. Közben: 10.00—10.05: Hírek, időjárás. 10.47—11.07: Vadon nőtt gyöngyvirág, önéletrajzi részlet. 11.44: Kórusok népdalokat éne­kelnek. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.30: Melódiakoktél. 13.40: Zsuzsa a kollégiumban marad . . . 14.00: Kamarazene. — 13.24: Sárdy János énekel. 14.09: Kóruspódium. 15.00: Hírek, idő­járás. 15.10: Évvégi példáza­tok . . . 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Népdalgyűjtö-úton Kodály Zoltán nyomában — III. rész. 16.25: Lendvay Kamilló fúr vósműveiből. 16.38: Vörösmarty Mihály élete és költészete. XII. (befejező) rész. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: Hírek, időjá­rás. 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15: Operacsillagok — operaslágerek. 17.45: Miért nem használják? Riport. 18.00: Zene indul Ferihegyről . . . 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! 19.00: Esti Krónika. 19.25: Kritikusok fóru­ma. 19.35: A szépfiú. Rádiójáték. I. ,rész. 20.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Fiatal karmesterek az M.RT szimfonikus zenekarának élén. I. rész. Kb. 20.58—21.09: Dérütött réten. Versek. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Magnósok, figye­lem! (ism.) 23.05: Beethoven- művek. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Barbara énekel. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a ' Kossuth-műsorral. 8.05: Eszt- rádparádé. 8.57: Külpolitikai fi­gyelő. (ism.) 9.12: Nóta- és nép­dalest. (ism.) 10.00: A zene hul­lámhosszán. A Petőfi rádió dél­előtti műsora. Közben: 11.00— II. 05: Hírek, időjárás.' 11.47: Ma­gánvélemény köztigyekben. — Szántó Jenő írása. 11.57: Könnyű­zenei Híradó, (ism.) 12 27: Rá­dióreklám. 12.30: Chopin: an­dante spianato és nagy polonéz. 12.45: Miskolci stúdiónk jelent­kezik. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.03: Két szimfónia. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől ha­tig.. . Közben: 14.30: Hírek, kör­zeti időjárás. 14.25—15.15: Közve­títés a Pécsi Dózsa—Juventus EVK-labdarúgómérkőzés II fél­idejéről. 15.30—15.33: Hírek. 15.33 —16.18: Csak fiataloknak! Tánc­zene. 16.30—16.33: Hírek. 17.30— 17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjá­rás. 18.10: Németh Gábor tánc- | dalaiból. 18.20: Klubszoba és fél- j tnternátus. 18.35: Bartók: Szvit. • 18.45: Kortársaink. 19.15: Mada- j ras Gábor népdalokat énekel, Lukács István cimbalmozik. — 19.54: Vendégségben Petrovics Emil zeneszerzőnél. 19.54: Jó es­tét, gyerekek! 20.00: Esti Kró­nika II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Hej, Madrid, Madrid, avagy Fia­talnak mindig rokona a fiatal. Zenés komédia. 22.10: Auguszte Cornu: Marx és Engels. Könyv- ismertetés. 22.20: Századunk mes­termüveiből. 23.00: Hírek, időjá­rás. 23.15: Farkas József népi zenekara játszik, Kutasi Katalin és Sikolya István énekel. 24.00— 0.10: Hírek, időjárás. URH RADIO í 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. Könnyűzene. — 18.55: Orosz nyelvvizsga-elökészí- i tő. 19.10: A sevillai borbély. — I Részletek Rossini operájából. — I 19.44: Az 1970. évi San Sebas- I tian-i dzsesszfesztivál műsorából ! — II. rész. 20.24: Hírek. 20.27: Müsormozaik. TI. rész. 21.52: Ze­nekari muzsika. 23.00—23.15: Hí­rek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap. 17.55: Egy NEB-vizsgálat nyomá­ban. 18.10: Délutános műszakon a Me­cseki Pincegazdaságban. — Ze­nés riportműsor. 18.45: Dél-dunántúli híradó. 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Vajdasági népdalok. — Hírek, lapszemle. — A könyvesbolt ki­rakatából. — Hanglemezparádé. 19.30: Német nyelvű műsor. — A kultúra kitüntetettjeiről. — Kivánsághangverseny. 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.10—8.30: Földrajz. (ált. isk. 5. oszt.) 9.00—9.25: Élővilág. (ált. isk. 7. oszt.) 9.55— 10.15: Számtan-mértan. (ált. isk. 6. oszt.) 11.05—11.25: Magyar nyelvtan. (ált. isk. 6. oszt.) 11.55— 12.25: Földrajz. (ált. isk. 7. oszt.) 13.23: Műsorismertetés. 13.25: Pécsi Dózsa—Juventus. — Európai Vásárok Kupája labda­rúgómérkőzés közvetítése Pécs­ről. 15.50—16.10: Magyar nyelvtan. — (ism.) 16.40—17.10: Földrajz, (ism.) 17.23: Műsorismertetés. 17.25: Hírek. 17.30: Melyiket az ötezerből? — Pályaválasztási műsor. 18.05: A siker kulcsa. Román rajzfilm. 18.15: Napilapok, hetilapok ... — Miről ír a világsajtó? 18.30: Zenei Figyelő. A tv zene: újságja. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.25: Szünet. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kettős gyűrűben . , . Ma­gyarul beszélő jugoszláv film. 21.25: Telesport. Filmösszefoglaló a Pécsi Dózsa—Juventus EVK­mérkőzésről. 21.45: Tv-híradó — 2. kiadás. 21.55: Lírai riport Juhász Ferenc­cel. Juaosziúv Tv. 16.45: Magyar nyelvű tv-kró- nika. 17.00: Tv-fanácsadó szülők­nek. 17.50: Rajzfilmek. 18.20: Né­pi muzsika. 19.05: Fenntartva. 1.9.20: Doktor a házban. 20.35: Időszerű beszélgetések. 21.35: Egy lady portréja — angol filmsoro­zat. 22.40; Sakk-kommentár. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom