Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-24 / 250. szám
1970. október 24. DUNANTÜLI NAPLÓ $ Rendelet a lakásfelmérésről Az új lakbér-rendszer bevezetésének előkészítéseként pénteken megjelent az építésügyi és városfejlesztési miniszter rendelete a bérbeadás útján hasznosított lakások felméréséről. Az állami és a vegyes tulajdonban álló mintegy egymillió bérlakást mérik fel és összeírják a bérlők egyes adatait 1971. március 31-ig. Ebből 800 ezer tanácsi lakás, a fennmaradó 200 ezer lakást pedig állami vállalatok és különböző társadalmi szervezetek kezelikA rendelkezés előírja, hogy a felmérésről a lakás kezelője köteles gondoskodni. A bérlővel legalább három nappal előbb kell közölni a felmérés időpontját, a lakónak pedig elő kell segítenie a felmérést. A felmérést minden esetben a bérlő vagy meghatalmazottja jelenlétében kell elvégezni. Az adatfelvételi lap 20 kérdése vonatkozik a lakás méreteire. Ezekből az adatokból állapítják meg, milyen komfort- kategóriába esik a lakás. A kategóriákról részletes intézkedés csak később, a lakás- rendelet végrehajtási utasításában jelenik meg. A feljegyzett méretek azonban lehetővé teszik, hogy a későbbi intézkedés alapján is pontosan meghatározzák azt a kategóriát, amelyhez a lakás tartozik. Amennyiben a felméréskor a bérlő nem ért egyet a kérdőíven feljegyzett megállapításokkal, akkor e lap megfelelő helyén írásbeli észrevételeket tehet. — Egyébként is aláírásával köteles igazolni, hogy jelenlétében végezték el a felmérést. Bérlőtársak esetében az egyik bérlőtárs aláírása is elegendő. A felméréshez szükséges adatfelvételi lapokat november 1-től szerezhetik be a tanácsi házkezelési szervek a Fővárosi I. kerületi Ingatlankezelő Vállalattól. A nem tanácsi kezelőszervek és más bérbeadók pedig 1971. január Í5-e Után kaphátják meg ezeket lápokat á 'lakások helye szerint illetékes tanácsi házkezelési szervektől. Komlón tartotta ütését a Megyei Tanács végrehajtó bizottsága Öt év fejlődése Legdinamikusabban az élelmiszer-kereskedelem fejlődött A tantermi ellátottság kielégítő — 1500 lakásigény les öt éve állapította meg a megyei párt vb és a Megyei Tanács vb-a azokat a legfontosabb tennivalókat, melyek végrehajtása a komlói városvezetés feladatának bizonyultak. Komlón fejleszteni kellett a közművesítést, javítani a kereskedelmi szolgáltatást, az iskolai tantermi ellátottságot, bővíteni a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát, kedvezőbbé tenni a lakáshelyzetet és megváltoztatni a város iparszerkezetét. A Baranya megyei Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi, Komlón tartott ülésén a város vezetősége beszámolt az eredményekről és jelezte a további feladatokat. A közművesítésben jelentős az előrehaladás. 1965-ben a napi víztermelés alig haladta meg a hétezer köbmétert, ebből a lakosságnak 40 százalékot szolgáltattak, ma a víztermelés közel kilencezer köbméter naponta, 55 százalékát a lakosság használja feL Tekintettel a város további fejlődésére, bővíteni kell a víznyerő helyek kapacitását, az orfűi—kőlyuki vízmüvet, a magyaregregyi vízfeltárást. A mecsekjánosi szennyvízderítő telepet be kell fejezni — mert csak ez adhat reális alapot a további lakás- és egyéb intézményi fejlesztéshez. Az úthálózat öt év alatt 117 százalékkal nőtt, a járdaépítés 20 százalékkal. A városi utak tisztasága terén is tapasztalható javulás, ami elsősorban a Komlói Városgazdálkodási Vállalat gépesítésén múlt. Az ellátás mindenütt érzékeny fokmérője a lakosság hangulatának. Az elmúlt időszakban Komlón a legfontosabb feladat az elmaradott kereskedelmi létesítmények pótlása volt. Ennek nagyrészét megoldották. A kereskedelmi hálózat nagyrésze Űj székgyár épül Mohácson A Minisztertanács legutóbbi ülésén a kormány elfogadta a bútorgyártás és a bútorkereskedelem nagyarányú fejlesztésének terveiről szóló előterjesztést, amely célul tűzi ki a következő öt évben a forgalom 50 százalékos növelését. A Könnyűipari Minisztériumban elmondották: ahhoz, hogy a tervidőszak végére a hazai bdtoripar termelése az 1970. évi mintegy 4,8 milliárd forintról 7,2 milliárdra emelkedjék, szükségessé válik az ágazat egészének nagyarányú rekonstrukciója. A terv az, hogy a jelenleg működő 103 üzepi és telephely közül 14 minisztériumi és tanácsi vállalatot korszerű technikai színvonalat képviselő termelőegységekké fejlesszenek. Nemcsak a termelőkapacitás bővítését szorgalmazzák, hanem a legfejlettebb gyártási módszereket is be kívánják vezetni a jelenlegi gyártmányösszetétel megváltoztatása érdekében oly módon, hogy inkább az olcsóbb lakószobák gyártása növekedjék. A modul-méretben szerkesztett, egy alaptípusból 12—14 variációban készülő bútorok alkalmazkodnak a házgyári lakások méreteihez. A meglévő üzemek korszerűsítésével a számítások szerint 1,7 milliárd forinttal több értékű bútort készítenek majd, de szükségessé válik két új bútorgyár építése is. A tervek szerint Mátészalkán lakószoba-bútorgyár, Mohácson pedig új székgyár létesül. Az új gyárak telepítésénél figyelembe veszik a bútoripar, főként dunántúli elhe— Átadták rendeltetésének a pécsi III. kerületi Nyár utcában létesített autóbusz- várót, amelyet a tanács költségvetési üzeme épített. lyezkedését. A jövőben a Tiszántúlon, a Duna—Tisza- közén és Észak-Magyarországon is fejleszteni kívánják a bútorgyártást. A bútoripar fejlesztésére mintegy kétmilliárd forintot fordítanak majd. A következő években a bútorgyártás fokozásával és korszerűsítésével párhuzamosan fejlesztik a bútorkereskedelmet is. A forgalom 1960 óta mintegy 2,5-szeresére nőtt, az üzlet- hálózat bővülése azonban ezzel nem tartott lépést. A jövőben Budapesten kettő — hat-nyolc vidéki városban egy-egy bútoráruház, továbbá négy központi raktár felépítését tervezik. Célszerűnek látják minta után értékesítő áruházak létrehozását is. azonban még mindig elavult, korszerűtlen épületekben üzemel. Különösen vonatkozik ez a vendéglátó és ruházati egységekre. Ennek ellenére az utóbbi négy év alatt a forgalom húsz százalékos felfutást ért el. Legdinamikusabban az élelmiszerkereskedelem fejlődött — sokat jelentett a termelőszövetkezetek komlói piacra való „betörése” és a kiskertek nagyarányú fejlődése. A lemaradás a vendéglátóiparnál a legszembetűnőbb: a forgalom azonos a négy év előttivel. A továbbiakban megoldják a szanálásra kerülő Sport étterem kérdését: ezeradagos vendéglátó kombinátot építenek helyette. Áruházat építenek az ÁFÉSZ beruházásában, bútorbemutató termet létesítenek; valamint fokozzák a zöldség-gyümölcs ellátásban az eddig is jó eredményeket hozó többszektorú- ságot. Szolgáltatás terén — a pozitív változások ellenére — a város vezetése nem elégedett a színvonallal és a mennyiséggel egyaránt. Erősen indokolt a szolgáltató hálózat fejlesztése, a magánkisiparosok létszámának növelése. Egyetlen számadat is szemléletesen mutatja, hogyan áll Komló e tekintetben: Pécsett 167, Mohácson 83, Komlón viszont 340 lakos jut egy kisiparosra. Mi lehet a hiány oka? A fiatal városban a szolgáltató iparnak nincsenek hagyományai. Ezeket tehát most kell megalapozni. Az iskolai tantermi ellátottság jelenleg kielégíti az igényeket. Nehezebb a helyzet az óvodai férőhelyek tekintetében. A kihasználtsági fok jelenleg 125 százalékos. Ennek oka nagyrészt a város iparszerkezetében beállt változás. Az egészségügyi helyzet jelentős mértékben javult a fogászati rendelő kialakításával, a városi kórház és egyéb egészségügyi intézmények bővülésével. A bölcsődei ellátottság megfelelő. . Ezerötszáz igénylőt tartanak nyilván a komlói lakáshivatalban. Öt év alatt valamivel több, mint ezer lakást építettek, jelenleg 7789 lakással számolnak. A lakásépítés volumenét természetesen behatárolta az építőipari kapacitás. Annak ellenére, hogy a fejlődés számottevő volt, az igényeket — amit a fent jelzett szám is bizonyít — nem tudták maradéktalanul kielégíteni. Sok az albérlő is, számuk mintegy hatszázra rúg. Korábban — a hatvanas évek elején — az egyoldalú nehézipari fejlesztés miatt a lakosság foglalkoztatottsága nem volt arányos. A harmadik ötéves terv időszakában üzembe helyezték a Május 1 Ruhagyár komlói telepét, az Közérdekű közleményJ FIGYELEM! FIGYELEM! FIGYELEM! A palacktejellátás biztosítása érdekében kérjük a vásárlókat, hogy a háztartásukban lévő felesleges egy-, félés negyedliteres tejesftvegeket soronkívül vigyék vissza a legközelebbi tej-, illetve élelmiszerboltba. BARANYA MEGYEI TEJIPARI VALLALAT Elektroakusztikai Ktsz-t, a Carbon Könnyűipari Vállalat szállásfalui üzemét, s ez mintegy háromezer könnyűipari munkahelyet jelentett. Az ipar szerkezetének változása beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Jelen időszakban a nők és fiatalkorúak foglalkoztatását megoldottnak tartják. A vb-ülésen elhangzott vitában egybehangzóan megállapították, hogy az utóbbi években a komlói városvezetés fejlődött. A megelőző években több külső segítséget vártak. Problémáikat ma zömmel maguk oldják meg, saját anyagi és társadalmi erőik felhasználásával. A vb tegnapi ülésén Komló város általános rendezési tervét is jóváhagyta. * A SZOT és a kormány képeseinek megbeszélése A Szakszervezetek Országos Tanácsa titkárságának tagjai — Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével — megbeszélést folytattak a kormány képviselőivel: Benkei András belügyminiszterrel. dr. Korom Mihály igazságügy-miniszterrel és dr. Pap Lajossal, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala elnökével. A megbeszélésen a dolgozók ügyeinek intézéséről, a szocialista törvényesség fejlesztéséről, a közrend, közbiztonság további megszilárdításának kérdéseiről volt szó. A résztvevők egyetértettek abban, hogy minden érdekelt szerv részéről további intézkedések szükségesek a dolgozók ügyeinek gyorsabb, kulturáltabb, bürokráciamentes intézése érdekében. Ehhez a szakszervezetei- a maguk részéről az eddiginél is hathatósabb támogatást biztosítanak. Vasárnap délben Pécsre érkeznek a légikisasszonyok Televíziós közvetítés a siklósi várból kedden este A tv-közönség számára csütörtök este óta „ismerős” légikisasszonyok vasárnap, október 25-én délelőtt 11 óra után érkeznek Pécsre, a Városi Tanács elé. Itt a város vezetői köszöntik a vetélké- dő résztvevőit, majd utána másfél órás program következik: városnézés, múzeum- látogatás, továbbá Bach-or- gonakoncert a székesegyházban. Mindez nem egyszerű szórakozást jelent számukra, ugyanis a látottak és hallottak alapján kell majd á versenyzőknek válaszolniuk a feltett kérdésekre a közvetítés során. A kora délutáni órákban még egy pezsgőkóstolóra is jut idő az Állami Pincegazdaság pezsgőüzemében. Ezután indulnak Siklósra — Harkány és Máriagyűd érintésével. Este a siklósi vár kistermében bonyolítják le az előselejtezést Vitray Tamás játékvezető irányításával. Hétfőn tulajdonképpen pihenőnap következik, bár a vendéglátók gondoskodnak arról, hogy a stewardessek ne unatkozzanak. A déli órákban megtekintenek Harkányban egy lovasbemutatót és fogatversenyt, majd Mária- gyűdön, a Siklósi Bolgár— Magyar Barátság Termelő- szövetkezet szép kis borozójában magyaros ebéden vesznek részt. Kedden délelőtt a harkányi strandon látjuk viszont a bájos légikisasszonyokat, majd a délutáni pihenés után este 21.00—22.05 óra között lesz a döntője az ügyességi televíziós vetélkedőnek a siklósi vár nagytermében. Ezután hirdetik ki a verseny eredményét és egyben átadják a MALÉV három fődíját a győzteseknek. A többnapos fárasztó versenyt egy búcsúfogadással zárják, ahol Palkó Sándor, a Baranya megyei Tanács vb-elnö- ke köszönti a MALÉV III. nemzetközi stewardess-vetél- kedő résztvevőit és közreműködőit. A pécsi közgazdászokat bekapcsolják az egyetem munkájába A Technika Háza tegnap este ismét érdekes előadás, illetve eszmecsere színhelye volt. A Magyar Közgazda- sági Társaság Baranya megyei Csoportjának rendezésében dr. Hoóz István tagozat- vezető egyetemi tanár tartott tájékoztatót a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pécsi tagozatának megindulásáról. Közérdekű a téma, ennek megfelelően igen szépszámú érdeklődő jelent meg: hiszen a Pécsett élő közgazdászok helyzetén alapvetően változtat az új egyetem, illetve tagozat életrehívása. Egyben természetesen komplexebbé válik a pécsi egyetemi élet is. A tájékoztató hangsúlyozta, a közgazdászok iránt — különösen a legutóbbi időben — fokozottabb az igény, mind több szakemberre lenne szükség, ám a pesti egyetem nem tudja kielégíteni az igényeket. Ráadásul' e tekintetben is igen nagy a koncentráció, a közgazdászok 70—80 százaléka jélenleg is a fővárosban él. Megalakították tehát a pécsi tagozatot, amely elsősorban a vidék szükségletét lesz hivatott kielégíteni. Dr. Hoóz István professzor ismertette az oktatási helyzetet, s a tagozat tematikáját, majd a jelenlévők az egyetem és a helyi vállalatok közgazdászainak problémáit vitatták meg. Az együttműködés formái és területei adottak: a közgazdászokat bekapcsolják az oktatási munkába, a vállalatoknál, intézményeknél adódó sajátos közgazdasági problémákat közösen oldhatják meg. Mód nyílik a rendszeres tájékoztatásra, a szakkönyvtár használatára, a magasabb színvonalú tudományos munkára. ' A Pedagógiai Társaság ülésein Baranyai pedagógiai írók sorozata Tegnap délután a Nevelők Háza nagytermében megtartotta ez évi első ülését a Magyar Pedagógiai Társaság Pécs városi és Baranya megyei tagozata. Az ülés előadója Bárdi László, a Megyei Tanács oktatási csoportjának főelőadója volt, aki „A szociológia és a pedagógiai vezetés” címmel tartott előadást. A vezetés hatékonysága ma az élet különböző területein az érdeklődés középpontjában áll. Bárdi László konkrét felmérésekre, valamint a hazai és külföldi szakirodalomra támaszkodva körvonalazta a vezetés funkcióit, az iskola- igazgatók és tanulmányi felügyelők vezetési módszereit. Az előadó kitért arra is, hogy a szociológia milyen segítséget, szempontokat adhat a vezetésnek. A társaság e félévben sorra kerülő ülésein szeretnék bemutatni azokat a baranyai vagy pedig baranyaivá lett pedagógiai szerzőket, akiknek a közelmúltban jelent meg könyvük. Dr. Bernáth József: Fényes szellők c. könyve és Csalog Judit: Fiúk, lányok, tanárok c. könyve és az ezzel összefüggő pedagógiai problémák szerepelnek a tervekben. — Ülésen tárgyalják meg a szentlőrinci kísérleti iskolá tapasztalatait is á pedagógiai társaság tagjai. Épül a legnagyobb hazai szintetikus szál üzem A Nyergesújfalusi Magyar Viscosagyárban az idén kezdték meg a poliakrilnitrilszál üzem építését. A hazai vegyiszál gyártás központjában ez lesz a negyedik, és egyben a lenagyobb szintetikus-szál üzem. 4600 tonnára tervezik az évi termelését. Az új gyár terméke az eddig ismert Szintetikus szálak közül a legjobban hasonlít a gyapjúhoz, és nagyon szép élénk színekre festhető. A 870 millió forintos beruházást a Petrolber bonyolítja le. Az építkezés nagyrészét a Nehézipari Építő Vállalatija bízták, míg a gépek zömét — 3 millió dollár értékben — Olaszországból rendelték meg. Pénteken megérkeztek Nyergesújfalura az első berendezések a milánói SNIA Viscosa cégtől. Az olasz cég az egész technológiára vállalja a garanciát. Az új gyár legnagyobb, 260 méter hosszú csarnoka már tető alá került. A tervek szerint 1972-ben az egész gyárban meg kell kezdeni a próbaüzemet. A termeléshez az alapanyagot Ausztriából vásárolják majd. Az egyik legnagyobb államosított vállalat, az österreichische Stickstoff Werke szállítja 10 évig az akrilnitrilt a mindenkori világpiaci áron, és cserébe a nyergesújfalusiak, ugyancsak világpiaci áron, kész szálat adnak. Virágzik a Duna A Tisza virágzása meglehetősen közismert jelenség. De az már kevésbé köztudott, hogy a Duna is virágzik. Élőlények okozzák mindkét folyón ezt a különös „pompát”, de mégis nagy a különbség. A Tisza a szitakötőkhöz hasonlítható kérészek tömegétől borul virágba, a Dunát viszont a növényvilág legapróbb egyedei, az algák, moszatok virágoztatják fel. Ezekben a napokban a víz sárgásbarna elszíneződése jelri a különös virágzási jelenséget. Nem az iszap és a hordalék, hanem a kovamo- szatok tömeges elszaporodása festi meg a vizet. Amint dr. Szemes Gábornak, a Magyar Tudományos Akadémia Duna kutató Állomása megbízott igazgatójának vezetésével végzett vizsgálatok megállapították, a Dunában mintegy 2000 fajta moszat és alga él. A magyar szakaszon ebből 800 féle parányi növényi szervezet található. Ebből 40—50 fajta a leggyakoribb, de ezekben a napokban szinte egyeduralkodóvá vált az úgynevezett Stepha- nodiscus kovamoszat. Októberben a leggazdagabb a Duna ezekben a parányi növényi szervezetekben. I