Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

DUNÁN TÜLI NAPLÓ 1970 október 18. Czinege Lajos beszéde Magdeburghan Fokozzuk fegyveres erűink felkészültségét Anvar Szadat letette az esküt Harckocsizóink a KS/O. NAPLÓ, TELEFOTO „Fegyvcrba rátság” hadgyakorlaton Mint jelentettük, Czinege Lajos vezérezredes, honvé­delmi miniszter pénteken es­te a magdeburgi Hotel In- ternazional Szállóban vacso­rát adott a Varsói Szerződés hadseregeinek Fegyverbarát­ság fedőnevű hadgyakorlata alkalmából. Czinege Lajos pohárkö- szöntőjében elmondotta: a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek nagyszabású közös gyakorlata befejezésé­hez közeledik. A Magyar Néphadsereg katonái, pa­rancsnokai, a gyakorlaton résztvevő és az otthon má­radt személyi állomány ré­szére egyaránt öröm és meg­tiszteltetés, hogy résztvehet- tünk közös védelmi szerveze­tünk hadseregeinek ezen nagy erőpróbáján — hangoz­tatta. Hadseregeinknek ez a nagy­szabású közös akciója újból bebizonyította és egyben to­vábbfejlesztette a nemzeti hadseregek és egyesített fegy­veres erőink magasfokú harc- készültségét, együttműködé­sét. Közös védelmi szerveze­tünk szüntelen erősítését pa- rancsolólag követeli, hogy a nemzetközi imperializmus — és annak legfőbb ereje, az amerikai imperializmus — szakadatlan politikai, diplo­máciai, gazdasági nyomással, fenyegetőzéssel, fegyverrel igyekszik fenntartani reak­ciós uralmát, meggátolni a társadalmi haladást szerte a világon: Európában szüntele­nül erősíti az agresszív cé­lokra létrehozott tömböt, a NATO-t, bátorítja a revansra spekuláló nyugatnémet mili­tarista erőket. Ilyen körülmények között saját népeink érdekeinek, az európai kontinens biztonsá­gának, a világ békéjének vé­delme kötelezi a Varsói Szer­ződésben tömörült országok pártjait és kormányait, hogy céltudatos és hathatós lépé­seket tegyenek közös védel­mi szervezetük erősítésére, egyesített fegyveres erőik fel­készültsége növelésére. rIL Kozmosz—372 MOSZKVA. A Szovjetunióban pénteken földkörüli pályára juttatták a Közmosz—372 jelzésű mes­terséges holdat a korábban bejelentett szovjet űrkutatási program folytatása céljából. A szpufcnyik berendezése ki­fogástalanul működik. A föl­di koordinációs-számító köz­pontban feldolgozzák a be­érkező adatokat. 4- ATHÉN: Hardan TakrítL légitnarsall, akit az Iraki Forrádálrni Tanács csütörtö­kön minden tisztségétől meg­fosztott, Bejrutból Athénba repült, majd rövid ott tar­tózkodása után az iraki légi­társaság egyik különrepülő- gepének fedélzetén elutazott Algírba. •f OTTAWA: Gold» Metr term­eli miniszterelnök november 2- an egynapos hivatalos látogatást tesz Kanadában, — jelentette be Pénteken az ottawai kormány. Meif a kanadai kormány veze­tőivel a közel-keleti helyzetet, valamint a két országot érdeklő egycb kérdéseket vitatja majd meg.-f LONDON: Ha fegyvert szállít Dél-Aírikának, előfor­dulhat, hogy Nagy-Bri tan­tálát kizárják az általa ala­pított Bémzetközösségből, — jelentette be egy pénteki londoni sajtóértekezleten fténneth Káunda zambiai él- rtök, illetve Kofi Busia gha- nái miniszterelnök. 4 PRAG A. Tárgyalások foly­tak. © héten Rómában Csehszlo­vákia és a Vatikán képviselői között. A felék véleményt cse­réltek öéliány Olyan kérdésben, amely kölcsönös érdeklődésre tart számot, illetve á csehszlovák állam és á katolikus egyház Viszonyát érinti.-f TOKIÖ: Japán ellenzéki pártok vezetői pénteken Sza- to miniszterelnökkel folyta­tott megbeszélésük során kö­vetelték, hogy a kormány változtasson a Kínával kap­csolatos eddigi politikáján — jelenti szombaton a Kyodo hírügynökség. 4 GETTYSBURG. Elsenhower tábornok, aki két ciklusban — lís2—60 — volt az Egyesült Ál­lamok elnöke, 2 millió 730 ezer dollárt hagyott örököseire. A pennsylvaniai adóhivatal szerint tOBh, mint félmillió dollár az emlékiratok után kapott tiszte- letdfjakból származik. A MARIETTA: A Georgia állambeli Mariettában szom­baton felrobbant a világ leg­nagyobb repülőgépének a „C—5—A Galaxy”-nek egyik példánya. Az óriásgépet a Loék-Heed konszern a kor­mány megrendelésére készíti. A több, mint 70 métér hosz- <szú, hát emelet magas óriás­gép a jelentések időpontjá­ban még lángokban állt, s a tüzet nem sikerült lokali­zálni. 4- SZÖUL. A dél-koreai fővá­rostól 90 kilométerre délnyu­gatra pénteken egy alagtitban összeütközött egy iskolás gyer­mekeket szállító klrándulövonat és égy tehervonát. A szeren­csétlenségnek 20 halálos áldo­zata és 120 súlyos sebesültje van. ♦ SAN FRANCISCO: Nico- lae Ceausescu román állam­fő szombaton befejezte egy­hetes? kaliforniai látogatását é* Nixon elnök különgépén New Yorkba repült.-f MÜNCHEN: Egy hét leforgása alatt másodszor robbant bomba müncheni rendőrőrs előtt. Puszta vé­letlen, hogy a rendőrségi gépkocsiban, ahol elrejtették á bombát, ném tartózkodott senki. A GUATEMALA CITY: A lázadó fegyveres erők elne­vezésű guatemalai gerilla- szervezet elrabolta Ricardo Echeverria kávéültetvényesl, az ország egyik leggazdagabb emberét. Szabadonbocsótásá- ért a rendőrség szerint igen nagy összeget követelnek.-f REGGIO CALABRIA. A rendőrség már majdnem teljes egészében ellenőrzése alá helyez­te Reggio Calabriát. Az elbari- kádozott tüntetők már csak a város déli végén tartják magu­kat — ide vonultak szombaton hajnalban állig felfegyveríétt rendöralakulatok, hogy az ellen­állás utolsó maradékát Is leküzd­jék. Libanoni kormányprogram Bejrút: Szaeb Szalam, Libanon új miniszterelnöke szombaton délelőtt ismertette á parla­mentben kormánya program­ját. A program támogatást ígér a palesztinaá gerilláknak azzal a kikötéssel, hogy tisz­teletben tartják az ország szuverenitásét és biztonsági érdekeit; — kilátásba helyezi a had­sereg megerősítését, moder­nizálását, s az izraeli táma­dások célpontjául szolgáló déli települések védelmének fokozását; — gazdasági reformokat ígér. Szaeb Szalam a kormány- programról bizalmi szavazást kért. Nagy örömünkre szolgál, hogy a hét szocialista ország hadseregeinek közreműködé­sével folyó hadgyakorlat is­mételten megmutatta; össze­fogott erőinkkel bármilyen ellenséggel szemben képesek vagyunk megvédeni országa­inkat, népeink szocialista vív­mányait — hangoztatta CZi- nege Lajos. A szívélyes, baráti hangu­latú vacsorán még több po­hárköszöntő hangzott el. Az ENSZ-közgyűlés folytatta munkáját New York: Az ENSZ-közgyűlés ülésén felszólalt Líbia, Kinshasa, Kongó és Nepál küldötte. R. Klkia, Líbia küldötte a közel-keleti helyzetről szólva hangoztatta, hogy a eioniz- mus az elmúlt húsz évben a világot már kétízben sodorta a háború szélére. Izrael igyekszik megakadályozni az ENSZ-nek minden olyan erő­feszítését, ameiy a konfliktus békés rendezését célozza és terjeszkedő hódító politikát folytat. Líbia képviselője felvetette a New York-ban kialakult, az ENSZ munkáját zavaró abnormális légkör kérdését Emlékeztetett arra, hogy provokátorok több ízben tá­Trudeau nyilatkozata a szükségállapotról Ottawa: Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök péntek este rádió- és televízióbeszédet mondott. Miht ismeretes, péntek reggel a miniszterel­nök az egész ország területé­re életbe léptette a katonai szükségállapotról szóló tör­vényt. Ezzel felfüggesztette a polgári jogokat és törvényen kívül helyezte a Quebec-i Felszabadítás! Front nevű szélsőséges szeparatista szer­vezetet, amely fogságban tart­ja James Cross brit diploma­tát és Pierre Laporte québeci munkaügyi minisztert Trudeau hangoztatta, hogy a québeci szélsőségesek nagy mennyiségű dinamitot és más robbanóanyagot tárolnak, s emiatt is számuknál jóval na­gyobb veszélyt jelentenek Kanada számára. A miniszterelnök a katonai szükségállapotról szóló tör­vény alkalmazását azzal in­dokolta, hogy a büntető tör­vénykezés önmagában nem képes leküzdeni a rendsze­ressé vált terrorizmust Trudeau nyilatkozata Ide­jére a kanadai televízió- és fádiótáfsaság beszüntette ren­des adását. A miniszterelnök nyilatkozatát előre elkészített szöveg alapján tette, és mint a Reuter megjegyzi, „igen fáradt benyomást” keltett madást intéztek különböző országok ENSZ-missziói el­len, leszaggatták a tagorszá­gok zászlait és huligánelemek az ENSZ-székháZ bejárata előtt több ízben provokációs tüntetéseket rendeztek. Szükségessé Vált, hogy e kérdést teljes komolysággal terjesszék New York város vezetősége elé, vagy pedig a világszervezet számára más helyet kell keresni. E. Loliki, Kinshasa Koftgó képviselője kijelentette: az ENSZ eredménytelensége a nemzetközi problémák meg­oldásában nagy mértékben magyarázható azzal, hogy „egyes nagy befolyású ENSZ- tagállamok” például Viet­namban és a Közel-Keleten a feszültség fenntartására tö­rekednek. Élesen elítélte a nyugati államokat, amiért közvetlen vagy közvetett for­mában támogatják a dél-af­rikai és rohodésiai fajüldöző rendszert, s fegyvereket szál­lítanak Portugáliának. Radzsbhandarl, nepáli kül­ügyminiszter a nemzetközi helyzet legutóbbi fejlemé­nyeit értékelve a Szovjetunió és az NSZK között létrejött megállapodást olyan ese­ménynek nevezte, amely „je­lentőségét és következményeit tekintve az év minden más eseménye előtt áll.” Kifejez­te reményét, hogy az egyez­mény következtében Európá­ban megjavuló légkör pozi­tívan hat a kelet és nyugat kapcsolatainak alakulására is. Reményt keltőnek nevezte azt a tényt, hogy a Közel-Kele­ten a szembenálló felek elvi­leg egyetértenek a Szuezi- csatorna mentén életbe lép­tetett tűzszünet meghosszab­bításával (ÜSlVILÁGHIRADÓ HÉTFŐ: Ceausescu New Yorki» utazott KEDD: Befejeződtek a szovjet—francia tárgyalások, Pompidou hazautazott. Diplomáciai kapcsolat Kína és Kanada között SZERDA: ünnepi üléssorokat kezdődött az ENSZ-hea CSÜTÖRTÖK: Elnökválasztás az Egyesült Arah Köztársaságban Péter János felszólalása az ENSZ-hea PÉNTEK: Üjabb összetűzések Jordániában SZOMBAT: Letette az esküt Anvar Szádat, az BAK új elnöke. Leleplezett vádak Az idén nyáron egynéhány nemzetközi esemény olyan rémé* nyékét keltett a világközvélé- ményben, hogy á vitás nemzet­közi kérdések rendezése előtt rohamosan csökkennek á* aka­dályok. Mert szinte meglepő gyorsasággal. Jött létre a Közel- Keleten a fegyverszünet, az idő tájt hasonló Ütemben jutott el az aláírásig a szovjet-nyugat­német szerződés ügye. Akkori­ban szinte óvni kellett minden­kit az illúzióktól. a • Két-háróm hónap elteltével mintha megfordult volna a szél- járás. Egynéhány esemény lát­tán egyszeriben olyan félelem tá­mad az emberekben, hogy a hi* degliáború fagyó* fuvalma vált­hatja fél a békés egymás mél* lett élés melengető légkörét. A .Jordániái polgárháború, a fegy­verszüneti megállapodás meg­sértéséről szóló vádaskodások, a Jarring-küldetés meghiúsulása, majd az amerikai kardesörtetés (Nixon-körút a Földközi-tenger térségében, ssovjet-ellenes vá­dak), nos, mindezek valóban netó örvendetes fordulatok. De most meg mindenkit a pesszi­mizmustól óvnék. • • Lehetetlen észre nem venni, hogy nagyrészt a november 3-i amerikai törvényhozási válasz­tásokkal függ össze a nixoni pro- págandagépezet hidegháborús működtetése. Ügy látszik* hogy a republikánusok, azaz a Nixon pártjabeliek az amerikai közvé­lemény jelentős részénél még mindig meglévő szovjet-ellenes- séget akarják meglovagolni sza­vazatnyerés céljából. De ezen a héten kibújt a szög a zsákból — egy másik irányban Is. Laird hadügyminiszter egy nyilatkoza­tában ultimátum jellegű követe­léssel lépett fel a SALT, azaz a szovjet—amerikai fegyverzet­csökkentési tárgyalások ügyé­ben. Egyéves határidőt szabott a megegyezésre. Ha ez idő alatt ném tudnak megállapodni, ak­kor az USA megkezdi az ame­rikai atom-tengeralattjáró flotta „fejlesztési programját**. A fegy­verkezési hajsza fokozásához pénz kelL A november S-i vá­lasztások után új képviselőházat és új szenátust remél Nixon „agytrösztje”, vagyis olyan hon­atyákat szeretnének látni a pad­sorokban, akik megszavazzák a sok milliárd dolláros programot. (Amelyből természetesen a hadi­ipar nagyjai húznak majd hasz- nőt. Azok, akik Nixóh politikái programját támogatják —, a kör bezárul. •.) Divat lett mostanában a vá­daskodás. Emlékszünk arra, hogy a köZel-keleti fegyvernvugvás szinte másnapján már Izrael kormányának szóvivői elkezdték: az EAK megsérti a megállapodá­sokat, a Szuezi-csatorna nyugati partján légvédelmi rakétaálláso­kat épít szovjet segítséggel —, hangzottak az izraeli vádak. Az állítások két-három hétig Wa­shingtonban sem találtak hitéire. Sőt, még cáfolták is Tel-Aviv-ot. Akkor aztán fordulat történt az amerikai politikában. Nemcsak hogy egyik napröl a másikra el­fogadták, hanem maguk is saját módszerükké avatták a vádas­kodást. A következő vád az volt, hogy a jordáníai polgárháború kezdetén Szíriából, a szír regu­láris haderő páncélos alakulatai vonultak be Jordániába. Napo­kig azt harsogták Washington­ban, hogy a szír „agresszió** megtorlást kíván, fegyveres be­avatkozásra készteti az amerikai kormányt. Aztán — kiderült, hogy a palesztin felszabadítás! mozgalom Szíriában levő, az ot­tani táborokban élő emberei vol­tak azok, akik átmentek Jordá­niába a gerillák támogatására. A következő vád már nyíltan szovjet-ellenes volt. Szeptember vége felé washingtoni kormány­szóvivők határozottan állították, hogy a kubai Ciéfifúegos-ban a Szovjetunió tengeralattjáró-tá­maszpontot épít! Az amerikai sajtó ezt követően hecckampány­ba kezdett. • • Ez a vád is összeomlott. Ilyen körülmények között azon­ban nem meglepő* hogy az ENSZ jubileumi közgyűlése sokat vesz­tett ünnepélyességéből, nem mind váltak Valóra a hozzáfűzött re­mények, pem került sor ez al­kalomból látványos, vagy ami több: eredményes csúcstalálko­zókra. Így is Igen sók állam- és kormányfő, illetve külügyminisz­ter szólal fel a héten megkezdő­dött és tíznapos időtartamúra ter­vezett jubiláris üléssórozaton. A Magyar Népköztársaság nevében Péter János külügyminiszter fog­lalt állást a békés egymás mel­lett élés szükségessége mellett. :: KS». NAPLÓ, TKLSPOTO Tegnap este rendkívül! ülést tartott a* egyiptomi nemzetgyűlés. Anvar Szádat, az EAK új élnüke ünnepé­lyes aktus keretében letette az esküt a parlament előtt. Az elnök első nagyobb be­szédére ma délután kerül sor, a jelentések szerint Sza­dat ekkor vázolja majd rés»« letesen bel- és külpolitiká­jának fő elemeit. Képen: Egyiptom dj elnöke, Losonczi Pál távirata Excellenciádnak, az Egye­sült Arab Köztársaság elnö­kévé történt mzg választása alkalmából a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa, a magyar nép és a magam nevében őszinte örömömet ét jókívánságaimat fejezem ki. Meggyőződésem, hogy az egyiptomi nép, egységben ae Arab Szocialista Unióval és az Egyesült Arab Köztársa­ság kormányával, folytatva a Gamal Abdel Nasseer ál­tal megjelölt utat, ebben • szándékában, kitartó törek­véseiben az általános emberi haladásért ugyanúgy, mint dz izraeli agresszió felszá­molásáért folytatott küzdel­mében az egyiptomi nép min­dig számíthat a magyar nép támogatására és szolidaritá­sára. A Magyar Népköztár­saság a jövőben is arra tö­rekszik, hogy baráti kapcsom látóit tovább mélyítse az Egyesült Atab Köztársaság­gal — hangzik egyebek kö­zött a távirat, amely így fe­jeződik be: Az Egyesült Arab Köztár­saság népének országépítő munkájához, függetlenségét védelmező antiimperial ista harcához további nagy Sike­reket, excellenciádnak fele­lősségteljes küldetése ellátá­sához jó egészséget kiváltók. Losonc*! Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kolera-riadó Ankara: _ . _ Törökországban MMhufr gél kolera-riadót rendeltek: el a péntek esti hhrataloa be­jelentés után, amely szerint Isztambulban kolera-esetek fordultak elő. A hivatalos je­lentések szerint a járváncr- nak eddig 25 halálos áldoza­ta van. A lapjelentések H- szont 90 halottról be. Isztambulban máris mutatkozik a kórházi férőhe­lyekben. A hatóságok szerint elegendő oltóanyag áll a Pá­ros másfél millió lakójának rendelkezésén*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom