Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-05 / 208. szám
6 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1970. szeptember 5. Változó idők, változó levelek Vöröspecsétes titkok levelek a legfontosabb emlékek közé tartoznak, amelyeket az egyes ember hátrahagyhat’’ — írja Goethe. S hogy ezt valóban komolyan gondolta, azt Schillerrel váltott leveleinek hatkötetes kiadásával igazolta. A levelezés ősi érintkezési forma. Régebbi, mint az írásbeliség. Hiszen levélnek foghatók fel a hírnök által küldött üzenetek, vagy akár az ős-emberi dob, tűz, füst jelzések. A szó szoros értelmében vett — a megírt, elküldött levelek érdekes korai, időszámítás előtti darabjai szárával kerültek elő az egyiptomi papirusz tekercsekről. Görög államférfiak, hivatalnokok, vagy magánemberek közölték benne gondolataikat, egymásnak szánt mondanivalójukat. Miközben érdekes adatokkal szolgáltak a későbbi korok kultúrtörténé- szeinek, történetíróinak. Galeotto Marzio, Mátyás király udvari történetírója arról tudósít, hogy Magyar- országon a 15. században magyar nyelven leveleket nem igen írtak. Annál meglepőbb, amit a tudós professzor, Sza- lay Ágoston vet papírra, '400 magyar levél 1504-től 1560-ig című publikációjának előszavában. „Mindjárt a 16. század elején a magyar nyelv olyan általánossá lön, miszerint ezen levelek tanítása szerint nemcsak a magyarok magok közt, de más nemzetbeliek is, sőt még a törökök is hazánkbani levelezéseikben a magyar nyelvet használták.” * A levelek címzése valahogy ilyeténféleképp hangzott: „Ez levél adassék Budai Jánosnak Szombaton (Szombathelyen) lakosnak, nekem szerelmes uramnak” — írja Margit asz- szony a szombathelyi levéltárban őrzött 1551-ből datált levelében. Érdekes a négyrét hajtott ívre róttakból is idézni : „... köszönetemet és szolgálatomat írom te Kegyelmednek, mint jó uramnak. Továbbá kérem te Kegyelmedet az Istenért, hogy rám ne neheztelj, hogy pénzt nem adok...”(!) És így hangzottak a szerelmes Zrínyi Kata sorai férjéhez Forgács Imréhez: „szerelmes szívem, én édes uram, Kegyelmedet kérem, hogy ha kegyelmed éngem szeret, ne késsék ott, hanem siessen haeret Z(L . . . Bakics Anna így üzen Ré- vay Mihálynak: „Kérem, hogy vegyen apró gombot harmincat az én spanyol köntösömre, feketét, mert egyébként kész volna, csak az híjával vagyon.” A levelet pecséttel zárták le. Az előkelő mágnások vörös színűvel, a kevésbé rangos személyek barna, zöld vagy sárgásfehér pecsétet használtak. Mint ahogy piros pecsétes levelet hozott a holló Szilágyi Erzsébetnek Mátyástól, Prága városából az Arany-versben. Vörös pecsétes levelet őriznek Lórántffy Zsuzsanna ke- zeírásával 1621-ből. Rákóczi Györgynek küldte az aggódó feleség: „Kegyelmedet fölötte igen kérem az maga egészségére viseljen szorgalmatos gondot, az mostani hévség- ben holmi alávaló italoktól az kik gyakorta az embernek megártanak, magát megtartóztassa ..Majd később a férje akaratának behódoló, de nagyon határozott véleményű asszony szavai: „Édes uram, megbocsásson, ha Kegyelmed ellen vagyon írásom. Azt Kegyelmed tudja, mit kíván Bethlen István és mit ígér Kegyelmed; de kérem Kegyelmedet, hogy ha lehet, ne szerezzen Kegyelmed több adósságot, mert nem tudjuk míg élünk kifizetni és neveletlen gyermekeink vannak, ha Kegyelmed megígéri Bábolnát... Mindazonáltal — édes uram, úgy kell lenni, az mint Kegyelmed akarja.” Az üdvözlőkártyák, a képeslapok divatja jóval későbbi. Csak a 19. század közepétől honosodott meg a képes üdvözlet küldés. Az idő változásával változott a levelek hangja, funkciója. Társadalmi érintkezési forma lett. A pesti magyar- német levelező könyv tanúsága szerint jó ízlésű ember csak levélben kérheti meg imádott hölgye kezét, levélben hívhatja meg barátait De csak megfelelően körülírt, gondosan megfogalmazott levélben. Így hangzik az egyik példa, amelyet az ifjú írhat annak a hölgynek, akivel levelezni óhajt: „Különösen Tisztelt Kisasszony! Bocsásson meg, hogy Kegyedhez bátorkodom intézni levelemet. Örökké felejthetetlenek maradnak boldog napjaim, amelyeket végtelenül tisztelt házuk közelében éltem ... Csak tudnám, vajon nem kellemetlen-e Kegyednek levelem. Vajon el vagyok-e mindenki által egészen feledve, vagy még emlékszik valaki rám. Erről Kegyedtől tudósíttatni, mennyei örömet szerezne nekem.” A kereskedelmi levelezés önálló szakterület lett. Iskolákat nyitottak, ahol levelezésre tanítják a hallgatókat. Könyvek jelentek meg, amelyek példát adtak, hogy kell hivatalos és magánleveleket írni: barátnőtől kabát fazonhoz tanácsot kérni, háztartási alkalmazottról előző helyén informálódni, vőlegénynek szakító levelet írni. De az 1940-es években napvilágot látott „Mit írjak — hogy írjam?” című levelezési tárban különleges aktualitásé példára bukkantam: „Tisztelt X cég! Két hete vásároltam önöktől ügynökük útján egy __ gyártmányú rádiót. A zóta többször kénytelen voltam megnézetni a készüléket, mert sajnos állandóan rosszul működik... Szeretném a készüléket egy másikra átcserélni ...” Mindjárt alatta a cég udvarias válasza: „Ügynökünk ezen és ezen a napon felkeresi önt, hogy a rádiót kicserélje. Ismételten elnézését kérjük.. Atyai büszkeség Pierre Brasseur fia, Claude egy napon bejelentette apjának, hogy ő is színész akar lenni. „Baj fiam, baj!” — kiáltott fel a híres francia színész, fejét csóválva. „Miért?” „Azért, mert ha a rendező majd téged választ egy szerepre, mindenki azt fogja mondani, hogy ez azért van, mert a fiam vagy ... Ha viszont nem kapsz szerepet, — akkor azt gondolhatod, hogy ez nem azért van, mert tehetségtelen vagy, hanem, mert nem akarnak kivételezni veled!” „Akkor megváltoztatom a nevemet!” „Azt már nem! — mondta méltatlankodva Pierre Brasseur —, és ha sikered lesz, honnan fogják tudni, hogy a fiam vagy?” Csodálatos memóriák Rahmanyinov bravúrja Régóta ismeretes, milyen jelentős szerepet játszik az emlékezés a gondolkodási folyamatban és annak legmagasabb fokú megnyilvánulásában, az alkotó tevékenységben. Nem hiába Mnémo- synét, az emlékezet istennőjét tartotta az antik mitológia a tudományokat és művészeteket pártfogoló kilenc múzsa anyjának. Érdekes történetek maradtak fenn ritka, bámulatos emlékező tehetségű emberekről. „Emlékezetemben raktároztam el I. Péter és Alek- szej című képem egész hátterét — a kandallót, az ablakpárkányokat, a falakon függő négy festményt, a padlót és a világítást. Mindössze egyszer voltam ebben a szobában, szándékosan csak egyszer, hogy ne zavarja A mikroírás világrekordere Éhmann János, nyugdíjas mohácsi boltvezető 1930 óta versenyez, öt ellenfele volt a világon. Legyőzte őket. Most — ahogy mondta — önmagával áll versenyben: A tét: mekkora az a legparányibb betű, amelyet az ember papírlapra tud vetni. Hogy is kezdődött? Mint minden — kíváncsiságból. Éhmann János kezébe került egy újság, melyben azt olvasta, hogy egy bajor egyetemista levelezőlapra 26 ezer betűt írt mikróírással. Hihetetlennek tűnt? Vajon mekkora lehet egy ilyen betű? Ki kell próbálni. Legnagyobb meglepetésére egy .Komolytalan ro f a t ISMERI-E PÉCSET? Harminc egynéhány éve koptatom ebben a városban az aszfaltot. Amikor ide kerültem 75 000 lakosa volt, most 50 000. Sokat csavargó ember vagyok és az hittem, ismerem a várost. Most rájöttem már, hogy nem. Fent laktam a hegyen, a Székely Bertalan út felé és megismertem a város egy részét. Ismertem a korán járókat, akik pontosan értek be, és ismertem a későn jövőket is. A boltost, akitől vásároltunk és ahol gyakran álltam sorban, Ilonkát a zöldségárust, az újságkihordót, szemetest, a vékony kis gyereket, aki későn született, de ma már felserdült legény. Voltak reggel 7 órai ismerőseim, voltak fél 8 óraiak, és voltak 8 óraiak is. A csinos fiatalasszony, aki minden reggel vágtázva rohan le a hegyről és nem hiszem, hogy az alatt a hat év alatt, amíg ott laktunk, egyetlenegyszer is beért volna pontosan. Csak egy kicsit kellett később jönnöm és már találkoztam vele, amint kétségbeesett rohasással tette meg az utat mindennap ugyanakkor és gondolom már letolni is restek voltak, mert változtatni nem tudtak rajta. Ismerem a lusta vízvezetékszerelőt, meg az orvosnőt, aki átjött hozzánk baráti látogatásra és a feleségem biztatására mire körülnéztem már kirángatta egy fogamat a konyhában. Aztán elköltöztünk a város közepébe, a Kossuth Lajos utcába és mindaz az ismerősöm, aki ott volt, majdnem teljesen és nyomtalanul elveszett. Egy-egy arc még felmerül belőlük néha, de 90 százaléka akár a holdon is élhetne, vagy Párizsban, hat éve nem tudok róluk semmit. Valami egészen furcsa módon mégcsak össze sem találkoztam velük. Pécsnek ez a része számomra elveszett. A város közepe más. Itt majd minden ember megfordul. Csak néhányhoz kötődtem hozzá felületesebben, mint a hegyen. Lajoska, aki a leejtett pénzdarabot szedi fel. a sanda tekintetű, mindig borostás és részeg házmester, egy-egy arra sétáló ember. Itt benne éltem a tömegben, mely fel-alá járt az utcán. Ismét az volt az érzésem, hogy ismerem egész Pécset. Ismét tévedtem. Most, hogy elmentem a város másik részébe, soha életemben eny- nyi ismeretlen embert még nem láttam. Pesten, a Rákóczi úton több ismerősöm van, mint ezen a területen. Most kezd < megint egy másik Pécs felmerülni. Emberek, akik egy meghatározott időpontban állnak a busz megállónál, boltosok, zöldségesek, hentesek, akiket még soha nem láttam és kiderül róluk, hogy mind pécsiek. Ha lenne rá annyi időm, akkor néhány száz év alatt megismerném ezt a várost. De annyi aligha lesz és így reménytelen. Szőri<Ssy Kálmán Hajszálnyi sorok levelezőlapra 196 betűvel többet tudott írni a bajor diáiknál. Aztán ismét munkához látott. A cél: legalább negyvenezer betűt írni a lapra. Az újság újabb szenzációról számolt be: egy angol bányamérnök speciális tollal — amely inkább volt injekciós tű, mint írószer- szám — egy levelezőlapra 44 ezer betűt rótt. Éhmann János nem hagyta magát, az ő lapján 45170 betű szerepelt. Később saját levelezőlap-rekordját 56 ezer betűre javította. 1958-ban felállította az abszolút világrekordot. 45 oldalra, melyek mérete 17x17 milliméter, írta le Madách Imre Az ember tragédiája című művének teljes szövegét. A miniatűr írás magyar mestere az apró lapocskákra 160 028 betűt írt. A sorok alig vastagabbak egy hajszálnál. Az első miniatűr mű a XVII. századból maradt ránk. Egy ismeretlen argentin szerző vallási tárgyú könyve. Ugyancsak vallási tárgyú miniatűr könyvecske a British Museum féltve őrzött kincse is. A XVII. században írták. Prágában a nemzeti könyvtárban is található egy miniatűr könyv, imádságokat tartalmaz. Alkotója egy apáca, mire elkészítette, megvakult. Korát nem ismerik annak a 2,5x2,5 centiméteres, 30 ezer szót tartalmazó könyvecskének, amelyet a Vatikán adott el a brüsszeli világkiállításon egy amerikai műgyűjtőnek 16 ezer dollárért. Újkori művelői az említett bajor férfi, az angol bányamérnök. Éhmann János tud egy norvég, egy jugoszláv és egy svéd miniatűr-íróról is. Az egyik legkedvesebb munkája Kodály 75. születésnapja tiszteletére készült remeke. Egyszerűen hihetetlen. A Tiszán innen, Dunán túl kezdetű dal első akkordjának kottáját tartom a kezemben. A kotta vonalait nem vonalzóval húzták meg, parányi betűk sorfala. A hangjegyek teste betűkkel tömött. — Az öt vonal Kodálynak a magyar népzenéről mondott beszédét tartalmazza — mondja Éhmann János. — A hangjegyekbe a Hári János című opera teljes szövegét írtam bele. A betűk nagysága nem nagyobb egy mikrobarázdás hanglemez rovátkájánál. ötszörös nagyítót ad a kezembe. Beállítom a kívánt távolságra. A betűk alakja kifogástalan. Az „e” betűnek üres a felső szára is. — Hogy valaki ilyen kis betűket tudjon írni, mi kell hozzá? — Jó szem és jó idegzet és kellő fény kell hozzá. Hogy dolgozni kezdjek, mondhatni ihlet kell hozzá. Először lerajzolok három betűt, aztán kifenem a ceruzámat, aztán megint három betűt írok le. A legtöbb időt a ceruza fenése igényli. — A ceruzát hegyezni szokták... — Amikor a filmgyárban egy asszisztens letette a ceruzámat, pedig óvatosan csinálta, mindjárt eltört a hegye. Hét-nyolc centiméteres hegyű ceruzákat rak elém, végük eltűnik. Most már elhiszem, hogy fenni kell őket. Valójában már a ceruza faragása és fenése is művészet. — Csak tintacerurával dolgozom. Valamikor volt egy francia gyártmányú ceruzám, csodás volt. A cseh ceruzákkal is jól tudok dolgozni. — Tollal nem lehet ilyen kis betűket írni? — Speciális toll kéne. Egy- ízben voltam a Gammánál, hátha tudnak készíteni egy különleges front a számomra. Amikor elmondták, hogy mennyibe kerülne, elször- nyülködtem: az ára 100 ezer forint lenne. — Valami hasznot, anyagit értek ez alatt, hoz a hobbyja? — Nem. Fárasztó hobby, de ón sportnak is nevezném. Még azért egy nagy művet el fogok készíteni... Mécs László PÓDIUM STŰDIÓNÖVENDÉKEK AZ OLIMPIÁBAN. A Baranya megyei Vendéglátó Vállalat szeptemberben a pécsi szórakoztatózenei stúdióban felnőtt nemzedék rendelkezésére bocsátotta az Olimpia-bárt. Így ebben a hónapban a következő pécsi és baranyai művészek lépnek fel itt: Meszléri Judit — nem azonos a hasonló nevű színésznővel —, Végvári Gábor, Gyenese Béla és Horváth Gabriella. KATI A SZEMLEN. A Pécsi Nemzeti Színház egyik új és egyik legcsi- i nosabb művésznője, Bus í Kati szerepel az idei VI. ) pécsi játékfilmszemle $ egyik versenyfilmjében, a | Virágvasárnap című alko- ' tásban. JÁRÖKÁÉK HARKÁNYBAN. A Drezdába induló Dörömböző Géza zenekara helyett a har- . kányi Napsugár vendég- ? lobén ezentúl Járóka József népi zenekara játszik majd. KÉT BORS ÖKRÖCS- KE. A Pécsi Bóbita Bábegyüttes október 4-én, vasárnap kezdi meg új évadját, a Két bors ökröcske című színes árnyjátékkal és öt Móricz Zsigmond- mese bábváltozatával. semmi azt az élményt, amit ez az egyetlen látogatás jelentett.” — írta Nyikolaj Ge orosz festő készülő festményéről, amelyen hiteles pontossággal ábrázolta emlékezet után egy I. Péter korabeli palota szobáját. Epizód orosz zeneszerzők életéből: Egyszer Szergej Tanyejsv vendégségbe hívta Alek- szandr Glazunovot, aki új, éppen most komponált szimfóniáját akarta eljátszani. A tréfás kedvű Tanyejev Glazunov érkezése előtt a szomszéd szobában elbújtatta Szergej Rahmanyinov nevű tanítványát, aki akkor a konzervatórium hallgatója volt. Alig hogy Glazunov befejezte a játékot, Tanyejev a zongorához vezette Rahmanyinovot, aki az első hangtól az utolsóig egyetlen hiba nélkül lejátszotta a művet, amelyet az ajtón keresztül hallott. Glazunov elképedt: honpan ismerhette ez a konzervatóriumi hallgató ilyen jól az ő alkotását, amelynek a kottáját a szerző soha senkinek sem mutatta meg?! Hasonló eset nem egyszer fordult elő a tudomány történetében. Leonard Eiler, a XVIII. század híres matematikusa rendkívüli számmemóriával rendelkezett. Fejből tudta 2-től 100-ig minden szám négyzetét, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik hatványát. Mégis, a tudomány és a művészet legtöbb kiválósága, beleértve a legnagyobbakat is, nem rendelkezett kiemelkedő emlékező tehetséggel. Thomas Alva Edison alkalmas munkatársakat keresvén, egy kérdőívet adott a jelölteknek, amely vizsga- kérdések sokaságát tartalmazta. A kérdések a tudomány és a technika valamennyi területét magukba foglalták, sokszor csupán lexikai adatokat kellett ismerni. (Hány mérföldre van New Yorktól Chicago? stb.) Egyszer Albert Einstein kezébe került Edison kérdésgyűjteménye. A relativitás elméletének megalkotója egyetlen elfogadható választ sem tudott adni. Zavartan dörmögte: „De hiszen mindez megvan a lexikonokban és kézikönyvekben." Ahhoz, hogy valaki alkotó képességét kifejtse, egyáltalán nincs szükség kimagasló emlékező tehetségre. Éppen ellenkezőleg: gyakran a bámulatos memória akadálya lehet az alkotó tevékenységnek. „Ismertem egy embert, aki semmit sem felejtett el — mesélte Konsztan- tyin Platonov professzor. — Elmerült az emlékekben, és egyetlen önálló gondolatot sem volt képes kifejezni. Szó szerint felmondta a néhány nappal azelőtt neki felolvasott hosszú újságcikkeket, amelyeknek az értelmét nem fogta fel, ugyanakkor még egy meséskönyv tartalmát sem tudta a saját szavaival elmondani.” Ez az ember, akinek Mné- mosyné a többszörösét adta, mint másoknak, az idegklinikán fejezte be életét. Sokan közülünk, ha elfelejtenek valamilyen nemrég olvasott vagy hallott dolgot, így panaszkodnak: „Megint ez az érelmeszesedés!” — komolyan azt hiszik, hogy a felejtést kizárólag az agy véredényeinek beteges elváltozása váltja ki. Ez súlyos tévedés! Agyunk úgy épül fel, hogy automatikusan letörli a felhalmozódott közlések egy részét, helyet adva az újabbaknak. Huszonnégy óra alatt kb. 25 százaléka merül feledésbe annak, amit mechanikusan elsajátítottunk. Vannak azonban olyan napok is, amikor az agyba érkező információknak csak mintegy a fele marad meg. Természetesen az érelmeszesedés is szerepet játszhat a felejtésben, de még ebbén az esetben is van segítség. Igaza van a régi latin közmondásnak: „Az ismétlés a tudás anyja.” Szem előtt kell tartanunk, hogy a megértett és átgondolt tananyag kb. 25-ször jobban megmarad, mint a mechanikusan, magolással elsajátított. f f I
