Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-08 / 185. szám

fi faliSarúgó bajnoki rajt előtt Villáminterjú a Pécsi Dóssá és a Komlói Bányász elnökével A Miskolc melletti „búvárparadicsomban“ A pécsi könnyűbúvárok öregbítették Pécs városának sporthírnevét. Az MHSZ pé­csi klubja az országos baj­nokságok során az összetett­ben aranyéremmel tért haza, az egyéni számokban Czene Máriát és Filótás Lászlót országos bajnokká avatták, Szalai Cecília é Jutka, va­lamint Sándor Tibor ezüst­érmeket szereztek, ezenkívül Szalai „Cilinek” és Filótés- nak még egy-egy bronz érem is jutott. A remek fegyvertényhez őszintén gra­tuláltunk a versenyzőknek és edzőjüknek, Mischl Fe­rencnek. — A csapat minden tagja tudása legjavát nyújtotta és bár nagyobb szerencsével ta­tán még egy-két helyezés is „kicsúszhatott” volna, igen elégedettek vagyunk. Idén 180 versenyző gyűlt össze a miskolci Mály tavon, és ami még nem volt eddig, 18 klub komplett csapattal vo­nult fel. Állandó riválisunk­kal, a Ganz MAVAG-gal most is szoros harcot vív­tunk és váratlan fölénnyel végeztünk a saját bázisukon küzdő Miskolc előtt is. A pécsi könnyűbúvárok „ha­gyományai” évek óta köte­leznek bennünket, de súlyos teherként is nyomják vál- lainkat — vélekedett az ed­ző. Apró élményeket elevení­tenek fel a fiatalok. A baj­nokság „előestéjének” készü­lődéseit, a hajnali kelést, az öt óra' előtti vízbeszállást, a tájolási gyakorlatokat, az I eredményhirdetések felemelő i érzéseit és minden szépet, amiért érdemes ezt a bátor sportot gyakorolni. A Miskolc melletti „bú­várparadicsomban” kiharcolt nagy sikert néhánynapos „tevékeny” pihenő követi, majd jön a további munka, talán még az eddiginél is nagyobb megterheléssel. Cze­ne, a Szalay testvérek és Filótás a válogatottak edző- táboj^izásán, majd négy hét múlva Bulgáriában a szo­cialista országok versenyén indulnak. Szeptember 9-én Barcelonában az EB-re Sán­dor kiküldetése várható, esetleg Filótás is utazhat. A pécsi könnyűbúvárok­tól most már joggal remél­jük, hogy az országos sike­rek után a távoli vizekben, nemzetközi versenyeken is megállják majd a helyüket! LELÁTÓ HÄNTAN rúgjak HETENKINT A LABDÄT? Magyarországon a legnépsze­rűbb, egyben legnépesebb sport­ág a labdarúgás. A számadatok a következőket árulják el: a sportegyesületeken belül 3529 labdarúgó szakosztály működik, csaknem 114 000 iga­zolt játékossal. Hetenként kö­zülük 50 000—55 000 lép pályára. 38 százalékuk ifjúsági, 9 száza­lékuk serdült korú játékos. A sportiskolák 19 labdarúgó szak­osztálya 2650 fiatalt foglalkoztat. A különböző szintű bajnoksá­gokban csaknem 5500 csapat ját­szik. Megoszlásuk NB-s szinten: NB I. 1 csoport 16 csapat NB I. B 1 csoport 18 csapat NB H. 3 csoport 48 csapat NB III. 9 csoport 144 csapat Az alsóbb osztályokban (fel­nőtt megyei és budapesti I.—II. oszt., járási, budapesti kerületi csoportok) 3205 együttesben rúg­ják a labdát hétről hétre. Az ifjúságiak 1439, a serdülők 584 csapatban hódolnak szenvedé­lyüknek. A hatalmas bajnoki gépezetet az MLSZ működteti, 163 területi szövetség segítségével. A játékosok szakmai képzésé­vel körülbelül 1000 munkavi­szonyban lévő edző foglalkozik, mesteredzői 5, szakedzői 46, ed­zői 660 és segédedzői minősítés­sel. (A nyilvántartott edzők szá­ma mintegy 3000.) ÉS BARANYÁBAN Baranyában is a legnépsze­rűbb sportág a labdarúgás. 250 sportegyesület közül 205-nél mű­ködik labdarúgó szakosztály. Es a szakosztályokban foglalkozta­tott 22 933 sportoló közül 6758 a labdarúgó. 1962 óta növekedett a csapatok, mérkőzések száma, szélesedett a bajnoki rendszer. Minőségi színvonal tekintetében országos szinten is jó helyet fog­lalunk el. A két NB I-ben sze­replő csapat mellett az NB I- B-ben egy, az NB Il-ben három és az NB m-ban hat csapatot találunk, ugyanakkor a megyei I. osztályban 18, a megyei II. osztályban 28 csapat szerepel. Ha ehhez hozzávesszük az ifjúsági, az úttörő, a tartalék, a kispá­lyás és a járási bajnokságokban résztvevő csapatok számát, ak­kor nagyon elégedettek lehetünk. Nem kevesebb, mint 187 labda­rúgó pálya van a megyében, ebből 42 a bekerített. A külön­böző szakosztályoknál 109 edző tevékenykedik és ehhez hozzájön 129 társadalmi edző. A megyé­nél, az öt járásnál és a városnál működő labdarúgó szövetségek­ben 300 társadalmi munkás dol­gozik. REKORDOK, REKORDEREK Az első bajnoki labdarúgó mérkőzést 1901. február 17-én játszotta a BTC—BSC csapata. Az eredmény 4:0 volt s ezen a mérkőzésen született meg. a ma­gyar bajnokság első mesterhár­masa Róka János révén, aki egymásután háromszor juttatta a labdát az ellenfél kapujába. Abban a szezonban az év já­tékosa címét a bajnokság első góljának szerzője, Róka János klubtársa Ray Ferenc nyerte el, s a későbbiekben e büszke cím birtokosa lett többek között Ká­roly Jenő, Bíró Gyula, Zsák Károly, Schaffer Alfréd, Orth György, Braun József, Fogl Ká­roly, Mándi Gyula, Takács Jó­zsef, Kohut Vilmos, Bukovl Már-, ton, Lázár Gyula, Titkos Pál, Zsengellér Gyula, Rudas Ferenc, Deák Ferenc, Sárosi György, Cseh n„ Szusza Ferenc, Puskás Ferenc, Hidegkúti Nándor, Tichy Lajos, Göröcs János, dr. Feny­vesi Máté. Farkas János, Albert Flórián. Szűcs Lajos, tavaly pe­dig Bene Ferenc. Es ki iratko­zik fel ennek a szezonnak a végén az előkelő listára? A já­tékosok előtt nyitva az út, lehet •>’etélkedni. A megyebajnokságban is „komolyra fordul66 a játék Alig másfél hónapja fejeződött be az egy idényes megyei lab­darúgóba jnokság és a résztve­vők a hét végén már újra baj­noki pontokért lépnek pályára. Ezúttal nem 16, hanem 18 lesz a résztvevő csapatok száma. A két „újonc” -a Pécsi Bányász és Pécsi Ércbányász tartalék együttese. A két csapatnak az eddiginél komolyabb játéklehe­tőséget kívántak biztosítani. A tartalék együttesek ugyanolyan jogokkal és kötelezettségekkel vesznek részt a bajnokságban, mint a többi csapat, de eredmé­nyeiket a feljutás és kiesés szempontjából nem veszik figye­lembe. A tartalék csapatok mellett nyolc-nyolc pécsi és vidéki együttes alkotja a mezőnyt. Az első helyre a legnagyobb esély- lyel a Pécsi Porcelángyár, Pécsi Kesztyűgyár és Siklós csapatai SZOMBAT, AUGUSZTUS 8: Labdarúgás: Megyebajnoki mér­kőzések: Szigetvári ZMSE—Pécsi Ércbányász H., Szigetvár, 17.30, Pécsi Dinamó—Pécsi Kesztyű­gyár, Erőmű pálya, 15.00, Pécsi Gázmű—Beremend, Kokszmű- pálya, 17.30. Atlétika: Országos íelnőtt baj­nokságok, a baranyai atléták részvételével. Budapest. 17.00. Kerékpár: A Bp. Vasas ház­tömbkörüli versenyének második napi futama, a Pécsi Spartacus versenyzőinek részvételével, Kis­kunfélegyháza, 16.00. Kézilabda: NB X, mérkőzések: Debreceni Dózsa—Pécsi Bányász férfiak. Debrecen, 19.30, OGSC— Pécsi Bányász nők, Budapest, 16.30, NB n. mérkőzés: Pécsi Porcelángyár—Győri Magasépí­tők nők, porcelángyári pálya, 18.00. Sportlövészet: Országos vidék­bajnokság versenyei a pécsi sportlövők részvételével, Eszter­gom és Szentendre, 8.00. Teke: NB L mérkőzés: Pápai Vasas—Pécsi Gázmű, férfiak, Pápa, 15.00, NB n. mérkőzés: Baranyai Építők—Herendi Épí­tők, férfiak, Üjmecsekalja, Épí­tők csarnok, 16.00. Tenisz: NB n. mérkőzés: UVATERV—Pécsi Spartacus, fér­fiak, Budapest, 13.00. Űszás: Országos gyermek baj­nokságok versenyei, a pécsi úszót részvételével, Budapest, 9.00 és 16.00. VASÁRNAP. AUGUSZTUS 9: Labdarúgás: NB L mérkőzések: Pécsi Dózsa—Szombathelyi Ha­ladás, PVSK pálya 17.00, Diós­győri VTK—Komlói Bányász, Diósgyőr, 17.00, NB L tartalék mérkőzések: Pécsi Dózsa—Szom­bathelyi Haladás, PVSK pálya, 14.45, Diósgyőri VTK—Komlói Bányász, Diósgyőr 15.00, NB I. B mérkőzés: Zalaegerszegi TE— Pécsi Bányász, Zalaegerszeg, 16.30, megyebajnoki mérkőzések: István-aknai Bányász—Boly, Pécs- szabolcs, 17.00, Mágocs—Pécsi Ki­nizsi, Mágocs, 16.30. Szászvári Építők—Véménd, Szászvár, 16.30, Pécsi Bányász II.—Pécsi Porce­lángyár, Pécsújhegy, 9.30, ba­rátságos mérkőzés: Vajszló— Pécsi BTC, Vajszló, 16.00. Atlétika: Országos felnőtt baj­nokságok befejező versenyei, a baranyai atléták részvételével, Budapest, 17.00. Kerékpár: A Bp. Vasas ház­tömbkörüli versenyének befejező futama, a Pécsi Spartacus ke­rékpárosai részvételével, Buda­pest, 10.00. Kézilabda: NB I. B mérkő­zés : Komlói Bányász—Miskolci Bányász, férfiak, Komló, 10.00, NB n. mérkőzések: Tatai Volán —Pécsi Ércbányász, - férfiaki Ta­pályáznak. A három együttes játékereje kiemelkedik a me­zőnyből. Jó csapattal rendelke­zik Boly, Pécsi Vasas, István- aknai Bányász, Véménd, Szász­vári Építők, Mágocs, Pécsi Ki­nizsi, Szigetvári ZMSE és a Pé­csi Gázmű. Az újoncok közül a tavaszi egyidényes bajnokságban a Szászvári Építők nyújtott töb­bet. Második helyezése és ide­genben szerzett értékes pontjai arra utalnak, hogy a „komoly” bajnokságban is méltó ellenfele lesz a legjobbaknak. Kik lesznek a sereghajtók? A rendkívüli mértékben meggyen­gült Pécsi Dinamó, a Szigetvári Kinizsi és a két legszeszélyesebb csapat, a Vasas n. Bányász és a Beremend azok a csapatok, melyeknek sokkal, de sokkal jobb formát kell elárulniuk, I hogy elkerüljék a kiesést. tabánya, 10.30, Pécsi Kesztyű­gyár—Szekszárdi Spartacus, fér­fiak, PVSK pálya, 10.00, Almás­füzitői Timföldgyár—Pécsi vörös Meteor nők. Almásfüzitő, 10.00. Sportlövészet: Országos vidék­bajnokság versenyei a pécsi sportlövők részvételével, Eszter­gom és Szentendre, 8.00. Tenisz: NB H. mérkőzések: Diósgyőri VTK—PEAC, nők, Diós­győr, 8.30, Csepel Autó—Pécsi Spartacus, férfiak, Budapest, 8.30. Üszds: Az országos gyermek­bajnokságok befejező versenyei, a pécsi úszók részvételével, Bu­dapest, 9.00 és 16.00,a Pécsi-tó átúszóbajnokság, Orfű, 9.00. Mozi Park: Dél csillaga (Í4, «, ffi). Petőfi: Dél csillaga <4, 6, 8). Kossuth; Mérnök, veszélyes kül­detésben no, 12, fX. Í9). — Dél csillaga (13, f5). Gyárváros: Vadászjelenetek Al- só-Bajorországban (6). 16 éven felüli Mecsekalja: Elkésett virá­gok (5 7). Pécsszabolcs: Egy taxisofőr halála (5, 7). Vasas II.: Egymillió karátos ötlet (6). — Harkány: Bruno, a vasárnapi gyerek (8). Mohács: A nagy Red (6, 8). Sásd: My fair Lady (f8 — dupla helyárralí). Sellye; A csendőr nősül (8). — Siklós: A koronatanú (8). Szigetvár: Veled Madridban (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek,- időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Mú­zeumok és kiállítások program­ja. 8.00: Hírek, időjárás. — 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok. — 8.40: Thomas Bee- cham lemezeiből. 10.00: Hírek, időjárás. — 10.05: Rádiószínház. Művirág. Rádiójáték. 10.40: Verdi operáiból. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.54: Kicsi, ki­sebb. legnagyobb . .. 14.04: Zon­goraművek. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek. 15.05: Hétvégi kül­politikai figyelő. — 15.20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. — 16,05: Rádió­reklám. 16.08: Hangfelvételi ér­dekességek. 16.37: Szombat dél­után, melynek nagy részét Tori­nóban töltjük. Közbon 17.00; Hí­Mátrai Géza Mátrai Géza, a Pécsi Dózsa elnö­ke szerényen, mér­téktartóan beszélt csapata eddigi út­járól, eredmények­ről, kudarcokról, a fiatalításról. vala­mint a fiúk várha­tó szerepléséről. Rajnai József C~ A Komlói Bá­nyász labdarúgó- csapata holnap Di­ósgyőrben rajtol. Hogy miként sike­rült a felkészülés és mit várnak a kékfehér együttes­től, erről Rajnai József sportköri el­nök nyilatkozott: — Megítélésem szerint a fiúk komoly munkát végeztek a felkészülés során. Az MNK-mérkőzések idején napi két edzéssel a lábukban, érthető, hogy fáradtan játszot­tak és ez az eredményeken is megmutatko­zott. Biztos vagyok benne, hogy a sok-sok munka nem veszik kárba és játékosaink erővel bírják majd az őszi idény hajrájá­ban is. A Dózsánál egészséges folyamat indult a tavasszal. A kiöregedöfélben lévő játékosok helyére új emberek kerültek a csapatba. — A fiatal játékosok csapatbaépítése a tavasszal sikerrel járt. Most ősszel tovább folytatjuk ezt a munkát és reméljük, a fia­talítás nem hat ki majd a csapat eredmé­nyeire. örülünk Konrád válogatottságának, s reméljük Tóth és Máté is „beérik” az új bajnokságban. Az őszi bajnoki rajt előtt szakosztályve­zetői és játékosértekezleten beszélték meg a lilafehéreknél: mit vár a sportkör elnök­sége a csapattól, a játékosoktól? — Célkitűzésünk a 6. hely megszerzése és a legjobb vidéki csapat büszke címének megőrzése. 1 Nemcsak Pécsett, de másutt is a legutób­bi években megcsappant az érdeklődés a labdarúgás iránt. A szurkolók egy része el­maradt a mérkőzésekről, ^zelőtt nem volt ritka a 15—16 ezer néző a Dózsa egy-egy mérkőzésén és most a félháznak is örülnek a Dózsa vezetői egy-egy találkozón. — Azon leszünk, hogy a csapat jó ered­ményei ismét felkeltsék a pécsiek érdeklő­dését, mert nem kell különösképpen ecse­telnünk, mit jelent üres lelátók és zsúfolt nézőtér előtt játszani. Igaz, a szurkolók a jó, izgalmas mérkőzéseket kedvelik és a lelkes, nagy ambícióval küzdő játékosokat becsü­lik. Reméljük, ezekben nem lesz hiány. Vé­gezetül engedjék meg, hogy ezúton gratu­láljak a Komlói Bányász labdarúgó-csapa­tának, kitűnő fegyvertényéhez. — hi — — Az MNK-ban való újabb és újabb to­vábbjutás bizonyos fokig zavarta a felké­szülést, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy idegenben, a riválisokkal szemben is felmérhessük erőnket. Az eddigi tapasztalat mindenesetre kedvező. E munkának azon­ban előzménye a tavaszi bajnokság, ahol jól összeforrott a gárda. Javult a kollektív szel­lem, amelyet elősegítettek a portyák is. A sorsolás nem a legszerencsésebb a kom­lóiak részéről. Különösen az első mérkőzé­sek okoznak nehézséget, amikor három nagycsapattal (Újpest, Honvéd, MTK) is ját­szanak. — Az őszi idény végére mégis a 11—13. helyre várom a csapatot — folytatta tovább Rajnai József. — Ez nem kis feladat! Csak egy módon érhető el: ha a játékosok min­den mérkőzésen tudásuk maximumát adják. Az elnökség, a szakosztály vezetősége és a. szurkolók bíznak együttesünkben. A Mecse­ki Szénbányák gazdasági és mozgalmi ve­zetői pedig minden erkölcsi és anyagi tá­mogatást biztosítanak. A hét elején, a diósgyőri utazás előtt já­tékosértekezletet tartottak a Bányásznál. Ki­értékelték a szovjet túra tapasztalatait, ki­kérték a játékosok véleményét és ismertet­ték a 11—13. hely eléréséhez szükséges ten­nivalókat, Reménykedtek a diósgyőri siker­ben is, de a győzelem minden számítást fe­lülmúl. — Az MNK döntőjébe való jutás önma­gáért beszél — mondotta a sportköri elnök. — Persze a neheze ezután jön, ami már holnap megkezdődik. Arra kérjük a sport- rajongókat: egy-egy sikertelen szereplés ne ingassa meg a csapat iránti bizalmukat. Az összefogásra az eddiginél is nagyobb szük­ség van. A jövő vasárnap, az újpesti baj­noki mérkőzés előtt szurkolóankétot tartunk, augusztus 20-án pedig — 600 fő jelentkezése esetén — különvonatot indítunk Budapestre az MNK döntőjére. V. L DUNÁNTÚLI NAPLÖ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tél.: 15-32. 15-33. 21-60, 50-00. 60-11 Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11 Tél.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00, 60-11 ___________Telex sz. 2320___________ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 20,_ Ft I ndexszám: 25 054. SPORT A teniszezőknél megkezdődnek az NB II. őszi idényének mér­kőzései. A pécsi csapatok vidé­ken szerepelnek. A Spartacus két mérkőzést is játszik, mindkettőt Budapesten. A PEAC Diósgyőr­ben próbál szerencsét női csa­patával. A tavaszi idényben nagyszerűen helytálltak az NB n-ben a pécsi teniszezők. A sportág hívei kíváncsian várják, milyen lesz a folytatás. * Megkezdődtek Budapesten az országos atlétikai bajnokságok versenyei. A 10 000 m-es sík­futásban 3. Dudás (Komlói Bá­nyász) 29:36.6 ... 7. Homoki (Komlói Bányász) 30:21.8. HÍREK Toborzót tart a Pécsi BTC. A BTC labdarúgó szakosztálya hét­főn, augusztus 10-én délután három órakor a Verseny utcai pályán úttörő és ifjúsági tobor­zót tart. Szeretettel várják az 1952 és azután született ifjúsági, valamint az 1956 után született úttörők jelentkezését. * Romániában rendezik meg az atléták ifjúsági Barátság Kupa versenyét. A nemzetközi talál­kozón, melyen több mint 400 atléta reménység rajtol, ott lesz a magyar atléta utánpótlás színe java is. A versenyen rajthoz áll Neducsin, a PVSK atlétanője és Kispál, a Komlói Bányász ver­senyzője is. rek, időjárás. 17.57: Könnyűzenei olimpia. Döntő, V. 18.39; Fischer Annie két Mozart-hangverseny- rondót zongorázik. 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. — 19.25: Minden héten szilveszter. BUÉK 1965! (ism.). — Közben 22.00: Hírek, időjárás, sport. 23.48: Hárfamuzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—1.56: Meló­diakoktél. Közben 0.55: Hírek, időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Mikrobi és a Holnaplátók, VHI. rész. 8.37: Fúvószene táncritmus­ban. 8.50: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.05: Verbunkosok, nép­dalok. 9.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.00—12.00: Zenés mű­sor üdülőknek. Közben 10.30-kor német, 11.00-kor magyar, 11.05- kor angol, 11.30-kor orosz nyel­vű hírek. 11.45—11.50: Útikalauz üdülőknek. 12.00: Fenyő István könyvszemléje. — 12.10: Bécsi klasszikus muzsika. 13.00: Hírek, időjárás. — 13.03: Az óvoda ke­vés-e, vagy az óvónő? — 13.30: Romantikus kórusok. 13.45: Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.00: Napraforgó. — A Gyermekrádió órája. 15.00: Orvosi tanácsok. — 15.05: Haydn: D-dűr (Londoni) szimfónia. 15.30: Falvakban, me­zőkön. A Falurádió műsora. — 16.00: Hírek időjárás. 16.05: Kí­váncsiak klubja. 16.55—18.00: A hét műsorából: 16.55: Népzenei magazin. 17.50: Az élő népdal. Közben 17.35: Közvetítés az MTK —Csepel idénynyitó bajnoki lab­darúgó-mérkőzésről. — 18.00: Hí­rek, időjárás. 18.10: Bach: 15 két-szólamú. invenció. 18.30; Köz­vetítés az MTK—Csepel idény­nyitó bajnoki labdarúgó-mérkő­zésről. 18.50: Egy hír a mikrosz­kóp alatt. 19.08: Korunk hőse, II. rész. 19.49: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, n. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Az MRT szimfo­nikus zenekarának 1962. június 12—i hangversenye a stúdióban. 21.23: Amíg Pest-Budából Buda­pest lett. Jegyzet. 21.38: Az MRT népi zenekara játszik, Járóka Sándor vezetésével, az MRT gyermekkórusa énekel. — 22.00: Táncoljunk! 23.00: Hírek, idő­járás. — 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. URH RADIO 16.00: Hírek, időjárás. 1S.05: A jazz világa (ism.). 17.05: ötórai tea. 18.00: Hírek, időjárás. 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: Az is­meretlen Beethoven, I. 20.08: A jazz kedvelőinek. — 20.44; Üj operalemezeinkből. 21.00: A Ma­gyar Hanglemezgyártó Vállalat Bartók-összkiadásából. 21.51: Ba­rokk muzsika. 23.00—23.20: Hí­rek. időjárás. PÉCSI rAdiö 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Szólunk róla. Medveczky László jegyzete 17.40: Hallgatóink kérésére. Ze­nés műsor 18.20: Mai vendégünk 18.30: Így is tetszik, úgy is tet­szik ... 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Munkásarcképek, összeállítás. — Zene nyaralóknak i. 13.30; Német nyelvű műsor. — Pécs-Baranya Idegenforgalma — második rész. Zenés baranyai körutazás 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 9.30: Műsorismertetés 9.31: Értékítélet. — Ütravalóul (ism.) 9.50: Búvárfelszereléssel a tenger mélyén (ism.) 11.10: Nők félórája (ism.) II. 40: Egyetlen százalék. Riport- fiLm (ism.) 14.43: Szívesen néztük! — Fűre lépni szabad. Magyar filmvíg­játék 16.25: A természet arca a művé­szetben * 16.45: Hírek 16.50: Reklámműsor 16.55: Telesport. — MTK—Csepel bajnoki labdarúgó-mérkőzés köz­vetítése 18.50: A mániákus. — Magyarul beszélő angol rövid játékfilm 19.15: Cicavízió 19.25: A „Zengő Dunatáj”-tól az „Emberi hang”-ig. Győry Dezső költészete 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A televízió zenés színháza. Házasodj, Ausztria. Zenés törté­nelmi komédia 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás 22.15: Éjszakai előadás. — Nana; III. rész; Az áldozat. Jugoszláv Tv 16.15: Nemzetközi kézilabdatoma. 18.20: Olyasmi, mint a szerelem — ifjúsági játék. 19.20: Karaván. 20.35: Szplit ’70 — nemzetközi finálé. 22.10: A világ legszebb asszonya — játékfilm. 23.40: A Szplit *70 című műsor eredmény- hirdetése. \ „ t ! v Három arany, hárem ezüst és két bronzérem! Á hét vége sportműsora

Next

/
Oldalképek
Tartalom