Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-29 / 176. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1970. július 29. A Texas állambeli Houston városában a rendőrség s egy nemrég alakult néger szervezet közötti tűzharc során heten megsebesültek, az egyik sebesült a kórházba szállítás után meghalt. Képünkön elsősegélyben részesítenek egy sebesültet egy gépkocsi tetején Magyar antifasiszták kitüntetése A Német Demokratikus * Köztársaság kormánya a nemet népnek a fasizmus alól történt felszabadulása 25. évfordulója alkalmából tíz magyar internacionalistának, antifasisztának kitüntetést adományozott. A kitüntetéseket kedden dr. Herbert Plaschke nagykövet nyújtotta át. Heten, Fodor Zoltán, Balogh István, Borgos Gyula, dr. Vida Ferenc, Hazai Miklós, Hazai Jenő és Szend- rő Sándor — az antifasiszta ellenállási harcban szerzett érdemekért — A fasizmus elleni harcos, hárman, Horváth Imre. Brocskó János és Kovács József — a spanyol nép nemzeti forradalmi szabadságharcában tanúsított hősies helytállásukért — a Hans Beimler érmet kapták. Israel még mindig hallgat Egyiptomban több palesztínai rádió adását betiltották Washington: Washingtoni hivatalos körökben bosszúsan fogadták azt a hírt, hogy 24 órával elhalasztották az izraeli minisztertanács keddre kitűzött I ülését, amelytől a döntést ] várták az USA közel-keleti j kezdeményezése ügyében. Kormányszóvivők továbbra ; 1 is nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy napokon belül választ várnak Izraeltől, s azt sugalmazzák, hogy a válasz nem lehet más mint pozitív. Joseph Sisco külügyi államtitkár hétfőn este egy héten belül harmadszor tanácskozott Rabin izraeli nagykövettel. Az amerikai—izrael konzultációt a legteljesebb hivatalos titoktartás veszi körül, de a mindkét féltől kiszivárgó értesülésekből annyi ♦ PHNOM PENH: A Lon- Nol-féle kambodzsai kormány szóvivője bejelentette, hogy a kambodzsai szabadságharcosok hétfőn kilencórás elkeseredett harc után a fővárostól 120 kilométernyire délnyugatra Kampót városban elfoglaltak egy cementgyárat. A várost védő kormánycsapatok kénytelenek voltak 11 kilométernyire a várostól délre új állásokat foglalni. A szóvivő a kormánycsapatok veszteségeit nem részletezte. 4- ŰJ-DELHI: Az indiai Bihar állam kormánya úgy határozott, hogy kisajátítja a fölösleges földeket 125 nagybirtokostól. Ezzel 40 ezer hektár földterülethez jutnak majd az állam nincstelen parasztjai. 4- LONDON: Színesbőrűek hétfő este megostromoltak egy londoni rendőrőrsöt, követelve három letartóztatott társuk szabadon bocsátását. A rendőrség kutyákat uszított rájuk, majd gumibottal szétverte a tömeget. Hatan megsebesültek, tizenkét személyt őrizetbe vettek. MANSON-PER Los Angeles: A Sharon Tate amerikai film- színésznő és mások brutális meggyilkolásával vádolt Manson-féle hippi-család ügyét tárgyaló bíróság hétfőn kihallgatta a 21 éves Linda Kasabiant, aki, noha a véres akciókban maga is résztvett, tagadja, hogy ténylegesen gyilkolt volna és ellene vallott társainak. Perdöntő vallomásáért cserébe már korábban megígérték, hogy ügyét külön fogják tárgyalni. A hippi-vezér védőügyvédje kifogásolta Kasabian asszony kihallgatását, arra hivatkozott, hogy a fiatalasszony „nem beszámítható”, mert rendszeresen hódolt az LSD-elnevezésű kábítószer élvezetének. A bíróság a kifogásnak nem adott helyt, és Linda Kasaiban az úgynevezett „Manson-család” életmódjáról számolt be a hüledező bíróságnak és hallgatóságnak. Kihallgatását kedden folytatják. 4- LUSAKA: Ülést tartott Lusakában az el nem kötelezett országok csúcskonferenciájának előkészítő bizottsága. A bizottság a szeptemberben megrendezésre kerülő csúcskonferencia dokumentumainak megfogalmazásával foglalkozott. 4- RIO DE JANEIRO: Hétfőn hozott ítéletével a brazíliai rezsim tizenkét hónapi börtönbüntetésre ítélt egy újságírót, aki egy cikkében azt állította, hogy a hatóságok meghamisítják a megélhetési költségek növekedésére vonatkozó adatokat. 4- PÁRIZS: Letartóztatták Gilbert Castrot, a Proletár Baloldal elnevezésű betiltott anarchista szervezet pénztárosát. Az a vád ellene, hogy újjászervezte a pártot. 4- CHICAGO: Egy chicagói vállalat bejelentette, hogy a város egyik nyugati kerületében hozzákezd a világ legmagasabb épületének építéséhez. A 109 emeletesre tervezett, 442 méter magas építmény költségei meghaladják a százmillió dollárt. 4- SAO PAULO: Egy Sao Paulo-i lap statisztikája szerint a volt rendőrökből álló, öntevékeny igazságot osztogató „halálbrigádok” az elmúlt húsz hónapban Brizíliában 120 embert öltek meg. A statisztika megállapítja, hogy a brigádok főképpen 19—25 éves fiatalokra specializálják magukat. 120 áldozatuk között egyetlenegy nő van. 4- LONDON: Idén az év első hat hónapjában 76 443 személygépkocsit importált Nagy-Britannia. Az importált személygépkocsik listájának élén a Volkswagen autók álltak. Sorrendben utána a Renault művek gyártmányai következtek. 4- GENF: A genfi leszerelési értekezlet kedden ülést tartott. Felszólalt Lord Lothian, az angol külügy- és nemzetközösségi ügyek minisztériumának parlamenti államtitkára, az angol küldöttség új vezetője. Felhívta a konferencia résztvevőit, hogy fogadják el a biológiai fegyverek betiltására vonatkozó angol egyezmény-tervezetet, amelyet még tavaly a munkáspárti kormány képviselője terjesztett elő. 4- BUENOS AIRES: Tíz fegyveres hétfőn délután néhány percre hatalmába kerített egy Buenos Aires-i rádióadót. Éppen kiáltványukat akarták beolvasni, amikor a rendőrség a helyszínre érkezett és rövid tűzharc után kiűzte a támadókat. Bányászsztrájk Amerikában New York: Az Appalache-i hegyek körzetében, az Egyesült Államok „szénövezetében” kirobbant bányász-sztrájk a National Observer című lap kifejezésével élve azzal fenyeget, hogy „kiolt minden tüzet Amerikában”. A már három hete tartó sztrájk azzal kezdődött, hogy a bányákban munkaképtelenné vált bányászok nagyobb nyugdíjat követeltek. Jelenleg több mint 16 ezren sztrájkolnak és ha bekövetkezik az, amit az amerikai sajtó jövendöl, hogy Nyugat-Virginia, Virginia, Kentucky, Ohio és Pennsylvania bányászai csatlakoznak a sztrájkhoz, az USA barnaszén termelésének 72 százaléka kiesik. Bonn: A keddi nyugatnémet lapok első oldalon, fényképes riportban számolnak be arról, hogy Moszkvában megkezdődtek a szovjet—nyugatnémet tárgyalások az erőszak kizárását célzó szerzőKözel-keleti fejlemények jl/íeg naponta érkeznek, szinte rutinszerűen, a harci cselekményekről beszámoló jelentések a Közel- Keletről. Ezekben a napokban mégis úgy van vele az ember, hogy ezeket türelmetlenül futja át, mert másfajta híradást keres a földkerekségnek erről a puskaporos övezetéről. Persze, hogy másfajta hírekre lesünk, hiszen a jelek mintha valamiféle fordulatra, de legalábbis újfajta mozgásra utalnának. Az arab világ legfontosabb állama, az Egyesült Arab Köztársaság, lényegében elfogadta az Egyesült Államoknak azt a „Rogers-terv” néven forgalomba hozott elképzelését, amelynek egyik fő alapeleme, hogy három hónapos tűzszünetre szólítja fel a feleket, a másik fő vonását pedig úgy határozhatnánk meg, hogy immár közel áll a Biztonsági Tanács 1967. november 22-én hozott határozatához. A héják Izraelben nehéz helyzetbe kerültek, ám — az eddigi látszat szerint — a kormányban ők a hangadók, s nyilván ezért késik oly soká a válasz. A katonai fölény erőpolitikájára bazírozó héják ugyanis egyszersmind az USA-ra alapozzák elképzeléseiket: kellemetlen lenne tehát éppen egy Washingtonból kiinduló tervet kereken elutasítani. A galambok Folytatódtak Gromiko és Scheel tárgyalásai Moszkva: Kedden folytatódtak a tárgyalások Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter és Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere között. Gromiko villásreggelit adott Scheel tiszteletére. A villásreggelin részt vett Egon Bahr. az NSZK kancellári hivatalának államtitkára, Paul Frank külügyi államtitkár, Helmut Allardt, a Német Szövetségi Köztársaság moszkvai nagykövete és több más nyugatnémet hivatalos személyiség. Szovjet részről Vlagyimir Novikov, a Minisztertanács elnökhelyettese, Nyikolaj Patollcsev külkereskedelmi miniszter, külügyminiszter-helyettesek és más személyiségek vettek részt a villásreggelin, amelyen Andrej Gromiko és Walter Scheel mondott pohárköszöntőt. hangját ugyanakkor felerősítheti, hogy arra hivatkozhatnak: „Lám, már Nasszer is elfogadta az amerikai tervet: ha mi elutasítjuk, a világ közvéleménye előtt óhatatlanul mi kerülünk a vádlottak padjára, az EAK pedig jelentős diplomáciai csatát nyer”. Donyolítja persze a hely- ■*-* zetet az arab világ egységének hiánya. A palesztínai ellenálló szervezetek elutasították az amerikai tervet. Erre érdekes válasz érkezett Kairóból: kedden hivatalosan bejelentették, hogy az EAK hírközlő szervei ideiglenesen beszüntetik néhány Palesztinái szervezet rádióadásának közvetítését. Különös, de történelmileg nagyon is ismerős helyzet: a jobboldali izraeli héják és a szélsőséges arab körök, noha látszólag egymásnak engesztelhetetlen ellenségei, valójában egy platformra kerültek negatív magatartásukban. mindenesetre kiderül, hogy o „pozitív” válasz fejében Izrael maximális előnyöket akar kicsikarni további amerikai fegyve:s:állítmányok és „biztosítékok” formájában. Kairó: Kairóban kedden hivatalosan bejelentették, hogy az Egyesült Arab Köztársaság hírközlő szervei ideiglenesen beszüntetik néhány Palesztinái szervezet -ádióadásának közvetítését. Eg; kairói hivatalos szóvivő hangoztatta: „e döntés összefügg azzal az állásponttal, amelyre egyes palesztin szervezetek az amerikai javaslatnak egyiptomi részről történt elfogadása után helyezkedtek. Jóllehet egyes palesztinéi szervezetek megértést tanúsítottak az egyiptomi álláspont iránt, a közöttük kirobbant viták saját nézeteikkel ellentétes cselekedetekre ragadtatták őket” — mondotta a szóvivő. Az Egyesült Arab Köztársaság hivatalos szóvivője által ismertetett nyilatkozat befejezésül hangsúlyozza: „Egyiptom azért bocsátotta hírközlő rendszerét a Palesztinái szervezetek rendelkezésére, hogy hozzájáruljon a Palesztinái ellenállás szellemének fokozásához. Ugyanakkor hiba lenne, ha e hírközlő szerveket a palesztinai szervezetek hatalmi viszonyait szolgáló manőverek érdekében használnák ki”. Amman: A jordániai erők hétfő éjszaka meghiúsították egy izraeli egység átkelési kísérletét a Jordán folyón. Az am- mani rádió közlése szerint az akció során két izraeli katona életét vesztette. Moszkva: A Pravda tudósítója jelenti, hogy a luxemburgi Kapellen ben lévő NATO-rak tárakból küldenek Izraelnek tartalék repülőgép-alkatrészeket és más hadianyagot A hadianyag-szállításokat egy új amerikai magántársaság cégére mögött bonyolítják le. Ez az amerikai társaság 50 millió dollárért vásárolt a NATO európai raktáraiból tartalékalkatrészeket sugárhajtású repülőgépekhez és egyéb hadianyagot. Haladó luxemburgi személyiségek, akiket nyugtalanít, hogy országuk területéről küldenek fegyvert Izraelnek, kérdést intéztek illetékesekhez ebben az ügyben, amire azt a választ kapták, hogy csupán a NATO „hadianyagfeleslegéről” és „kiselejtezett anyagokról” van szó. Kreisky cáfolja B é c s : Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár keddi sajtókonferenciáján cáfolta a hamburgi Spiegel legújabb számának nagy feltűnést keltő cikkét. A Spiegel szerint ugyanis az idén tavasszal titkos politikai megállapodás jött létre a kisebbségi kormányt alakító szocialisták és a nagy német törekvéseiről hírhedt Osztrák Szabadság Párt között: ez a törpepárt kötelezte magát. hogy két évig nem támogat bizalmatlansági indítványt a kormány ellen (vagyis gyakorlatilag megakadályozza a kormány megbuktatását), és ezért az ígéretért nyolc millió schillinget kapott a szocialistáktól. Kreisky légből kapott kitalálásnak minősítette a hamburgi hetilap „szenzációhaj- hászó leleplezését” és felszólította a Spiegelt, hitelt érdemlő bizonyítékokkal támassza alá vádjait. f A * k dés megkötéséről. Érdemi kommentárt egyelőre még nem fűznek az eseményhez. Rámutatnak arra, hogy a tanácskozó teremből semmi sem szivárog ki, mert a tárgyalófelek teljes hírzárlatban egyeztek meg és a legapróbb részleteket is bizalmasan kezelik. A tárgyalások légköre viszont nagyon jő — mutat rá a nyugatnémet sajtó. Több lap méltatja a szovjet házigazdák vendégszeretetét, figyelmességét és barátságosságát. A nyugatnémet újságírók minden támogatást megkapnak vendéglátóiktól. Párizs : Három akadályt kell még legyőzni, mielőtt sorrakerül- het Moszkvában az erőszakról való lemondást tartalmazó egyezmény aláírása a Szovjetunió és az NSZK között — írta kedd reggel az Humanité azzal kapcsolatosan, hogy Moszkvában megnyíltak a tárgyalások Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter és Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter között. Nyilvánvalóan korai lenne — írja a lap — megjósolni, hogy miképpen végződnek ezek a tárgyalások. A béke szempontjából kívánatos szerződés nem pusztán a Szovjetunió jóakaratán múlik. Három fő akadályt kell még legyőzni. Egyrészt arról van szó, hogy a szövetségi kormány — és ez nem titok senki előtt — heves nyomásnak van kitéve a keresztény- demokrata ellenzék részéről, amihez még hozzá kell számítani a tőle nem sokban különböző újnáci erőfeszítéseket. Az ellenzék által támasztott akadályokhoz járul egy második: a Brandt-kormány gyengesége. Ez arra készteti a kancellárt, hogy engedményekkel keresse ellenfelei kegyét ahelyett, hogy világos harcot folytatna ellenük. A harmadik akadály végül az NSZK-n kívül keresendő. Scheel londoni és washingtoni utazása és a nyugatnémet vezetőknek Pom- pidouval folytatott megbeszélései ellenére sem kétséges, hogy a szövetségi Németország legközvetlenebb partnerei nem túlságosan jó szemmel nézik az NSZK és a Szovjetunió között folyó tárgyalásokat.