Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-18 / 167. szám
á DUNÁNTÚLI NAPLÖ 1970. július 18. Műszíves Üzérkedés rózsatővel, nádpallóval, szénnel... PÓDIUM 2500 forintos alaptőkével milliós forgalom borjú A Szovjetunió legújabb tudományos szenzációja, a mű- szíves borjú, amely néhány óráig élt. A polimer anyagból készült, lapos üveghez hasonló műszívet Valerij Su- makov moszkvai orvosprofesszor helyezte el a kiszemelt borjú belső részébe. Magát a műveletet számos kísérlet előzte meg. Az orvostudósok véleménye szerint az operáció technikai szempontból mitsem különbözött az élő szív átültetésétől. Jóllehet a műanyagból készült mesterséges szív még korántsem tökéletes, mindamellett szovjet orvosi körökben nagy eredményként könyvelik el, hogy a polimér-szíves borjút több órán át sikerült életben tartani. A műszív a szovjet szakemberek több éven át folytatott kísérleteinek eredménye. Egyes részeit speciális tervező irodában konstruálták. Most az iroda munkatársai megbízást kaptak arra, hogy dolgozzanak ki egy kisméretű „atomreaktort” a szív helyettesítése , céljából. Ennek a problémának a megoldásán jelenleg számos kiváló tudós és szakember, munkálkodik. Ami a borjú műszívét illeti, az erre vonatkozó kísérleteket a szovjet főváros klinikai és kísérleti sebészeti intézetében végezték, amelyet Borisz Petrovszkij akadémikus, a Szovjetunió egészségügyi minisztere, a hazánkban is ismert kiváló sebész irányít. Petrovszkij véleménye szerint a műszívre nagy jövő vár. Ennek kapcsán -a professzor felhívta a figyelmet arra, hogy évenként többszázezer ember hal meg különböző szívbetegségekben és aligha lehet mind- annyiuk számára megfelelő szívadó-donort találni. Sumakov professzor sajtó- nyilatkozatában közölte, hogy az intézet néhány hónap múlva megkapja az emberen végzendő műtét céljából a szívkamrát pótló szivattyúrendszer mintadarabjait. Súlyos szívbetegség esetében — húzta alá a professzor — a beteg szívet meg lehet szabadítani az erejét meghaladó munkavégzéstől, olyanformán, hogy a szív munkájának egy részét a pótszervre hárítják át. Sumakov a műszívvel kapcsolatban kiemelte, hogy azt biológiai szempontból iner- ciás anyagokból kell készíteni. — Közel egymillió forintért létesült Vajszlón a Községi Tanács és a KISZ megyei bizottsága közös beruházásában a KISZ ifjúsági klub. Az új klubhelyiség korszerű felszereléssel kényelmes, szép otthont nyújt a vajszlói fiataloknak. A múlt év közepén alakult meg a Leánycsóki Mező- gazdasági és Kertészeti Szolgáltató Társulás. Működési engedélyük az általuk termelt mezőgazdasági termékek árusítására szólt. A huszonöt alapító tag 100 forint (egyszáz forint) belépési díjat tett az asztalra, tehát alapításkor 2500 forint alaptőkével indultak. Ami egy ilyen vállalkozást illeti, nem túlságosan nagy összeg ... Néhány hónap alatt azonban kitűnően kamatozott a befektetett pénz, 1969 december végéig több mint más- félmillió forintos forgalmat bonyolítottak le... De hogyan? Erről beszélgetünk Réti Bélával, a társulás megalapítójával és ügyvezetőjével, aki most a mohácsi rendőrkapitányságon tölti napjait... Magas, kövér ember, a kérdésekre bőbeszédűen válaszol. — Nem ismeretlen önnek a rendőrségi kihallgatás, a bírósági tárgyalás? — Nem kérem, már folyt ellenem eljárás. Amikor a százhalombattai tsz főmezőgazdásza voltam, 60 ezer tégla miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítéltek, — üzérkedés volt a bűntett... — És az edelényi járásban? — Igen, akkor a rakacai tsz főmezőgazdásza voltam, állatvásárlás körül volt a differencia, csalás miatt folyik ellenem az eljárás... — Most pedig? — Ügy mondják, hogy üzérkedés miatt vagyok itt... — Kezdjük a rózsatöveknél! — Áz úgy volt kérem, hogy az alapító tagok a háztájiban valóban termeltek rózsát, ezt mi, illetve a társulás értékesítette. — De vásároltak is! — Igen. A pogányi tsz-től 12 ezer rózsatőt vettünk és különböző intézményeknek, közületeknek eladtuk. A rózsák darabjáért 10 forintot fizettünk és 20 forint körüli összegért adtuk tovább... Ezen az üzleten — úgyszólván semmiség a többihez képest — mintegy százezer forintot kerestek. — Vásároltak teherautókat is? — A szekszárdi AKÖV-től és az ÉPFU-tól kilenc teherautót. Mert úgy gondoltuk, hogy a szállításokat a magunk fuvareszközével végezzük. A tagok vették meg, kiselejtezetteket, 30—40 ezer forintért, aztán fuvaroztak vele. A társulás égisze alatt a teherautók tulajdonosad nem kis haszonra tettek szert. <— Egy autó napi bevétele 1100—1200 forint körül volt, ennek 25 százalékát befizették a társulásnak, a többi az övék maradt — mondja Réti Béla. — Nem volt rossz üzlet... Valóban nem. Ez a gebin- rendszer-féle , körülbelül — ha üzemanyag és egyéb költséget le is számítjuk — napi 500 forintot, havi 12—13 ezer forintot hozott. — A tulajok a kocsiért havi 1800 forint alapbért, ezen kívül havi 1800 forint útiátalányt is kaptak. — Volt fuvar? — Bőven. Szállítottunk például nádpallót Borsod megyébe, onnan pedig szenet a visszafuvarban. Mondani sem kell, hogy a nádpallót nem a társulás termelte, a szén pedig... A legjobb jóindulattal sem nevezhető mezőgazdasági terméknek! Nem bízták a vakvéletlenre tevékenységüket. — Kérem, az új gazdasági mechanizmusban elengedhetetlen a piackutatás. Ki mit akar eladni, ki mit akar venni? Ez kérem, az én újításom, le is írtam, összehozni a feleket. (Ha nem is újítás, de az alapelv igaz.) Például egy intézménynek cirokseprűre van szüksége. Mi felkutattuk, hol lehet beszerezni, megvettük és eladtuk. Vagy tíz piackutatónk dolgozott. — Hízómarhák vásárlásával, eladásával is foglalkoztak? — Nem, csak a követítés- sel, természetesen nem ingyért. A kondorosi tsz-nek és már nem is tudom melyik szövetkezetnek, ha jól emlékszem, közel 300 hízómarhát közvetítettünk, kilónként 50 fillérért. — Mennyit keresett egy piackutató? — Ügy 4—5 ezer forint körül... — Nem vezettek könyvelést? — Kellett volna, de hát nem volt, aki vezesse. Így aztán én adminisztráltam mindent. Igaz, volt pénztárosom is, egy 17 éves kislány, esti tagozaton jár a harmadik gimnáziumba, de hát nem értett semmihez, hogyan is értett volna hozzá ... — Mint ügyvezetőnek mennyi volt a fizetése? — Háromezer-négyszáz forint. De ebben az évben kaptam volna a forgalom után egy százalék jutalékot ... A forgalom pedig — Réti bevallása szerint — 1969 júliusától 1970 januárjáig egymillió 700 ezer forint volt. Tehát még 17 ezer forint járt volna. Fizetéssel együtt havi 6000 forint körül. — Miben érzi magát bűnösnek? Hosszú gondolkodás után: .— Ahogy vesszük... — mondja. — Én csak jót akartam a társulásnak, jó keresetet ... Ami azt illeti, nem is volt a kereset rossz. Egy papírt aláírni, 100 forinttal „beszállni”, és dőlt a pénz a szabályokkal teljesen ellentétes tevékenység nyomán. Az égvilágon semmit sem termeltek, csak a kereskedelmi tevékenységet vállalták, alapos felárat tettek az árura, amíg az eladótól eljutott a vásárlóig. S mindezt a Réti módján elképzelt új gazdasági mechanizmus jegyében. A vizsgálat eredménye mutatja majd meg, hogy üzérkedéssel összesen mekkora pénzt vágtak zsebre. A társulás minden további tevékenységét a tanács megszüntette. A Mohácsi Ifjúsági Ház honismereti szakkörének tagja, Balajti Katalin újságolta szakkörvezető tanárának, Kiss Bélának, édesapja népszámláskor rábukkant Gárdonyi Géza talán egyetlen még életben lévő tanítványára. Darabos János a neve, a Mező utcában lakik. A napokban felkerestem. Fürge öregember jött elém, rövid nadrágban, könnyű ingben: — Engem keresnek? Csak nem megint a Gárdonyi miatt? No, de kerüljön beljebb! A nyitott verandán ülünk le beszélgetni, önkéntelenül is megcsodálom a szépen gondozott kertet. — Gárdonyi tanító úr mondta: „Nézzed meg a há- zatáját s megismered a gazdáját!”. Ez a kis mondás elvemmé vált, mint annyi más, amit ő tanított nekünk. Sokszor a tanításait versbe foglalta. Amit aztán be kellett bifláznunk. — El tudna mondani egyet is közülük? — Akár kettőt is: A természet rendjét hűségesen kövesd, Annak, bölcs törvényét semmiben meg ne vesd. Mértékletes légy, csak annyit egyél-igyál, Mennyit természeted, s nem a szád-torkod kíván, , Mert ha sok étellel gyomrodat terheled, BARACSI GYŐRBEN. Ba- racsi Ferenc az új színházi évadban két darab eljátszására szerződött a Győri Kisfaludy Színházzal. Ebből az egyik Kreon alakja Szophok- lész: ödipusz királyában, amit a múlt évadban sikerrel játszott a művész Pécsett. 4-f-f PETRANO. Pécsett az Olimpia presszó éjszakai műsorában zeneparódia is van: Pefrano, az ismert budapesti zenekomikus lép fel. >- -M-+ KÉT DEFA-FILM. Bus Kati, a Pécsi Nemzeti Színház új tagja ezekben a hetekben második NDK filmfőszerepét alakítja. A művésznő eddig a Virágvasárnap című magyar filmben játszott jelentősebb szerepet, ezen kívül a Halálos tévedés című NDK-filmben. Űj filmjének még nincs címe. ♦-MMINDENÜTT MAGYAR NÓTA. Három harkányi vendéglőben, a Fasorban, a Vagy szeszes italban györörödet leled, Korán hinted majd el nyavalyák magvait, S ezek megkeserítik életed napjait. — Én így is éltem egész életemben. Mértékletesen és munkával. Ma már kint kapáltam a földön reggel fél ötkor. — Gárdonyi is ilyen szellemben élt? — Nem vetette meg éppen a bort, de' soha senki nem látta részegnek. Jóke- délyű ember volt. Szerették is nagyon a faluban. De mennyire! Nem múlt el lakodalom, mulatság, szüret, hogy meg ne hívták volna. A tanító úr gyakran tett eleget a meghívásnak, — szerette a társaságot. Amikor elment a faluból, nagyon megsiratták a lányok is ... Gárdonyi Géza 1892-től 1894-ig Somogybán, Karádon tanított. Darabos Jánosnak az ötödik—hatodik elemiben volt a tanítója magyarból, írásból, számtanból, földrajzból, természetraizból és természettanból, néha meg rajzból is. A középtermetű, sovány, mozgékony tanító nagyon szigorú volt. Amit leadott. szórói szóra követelte. Tanítványa még mindig élénken emlékszik, hogy mit Zöldkerfben és a Baranya étteremben mindennap ma- gyamóta-est van. Ezeken Monori Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház tagja és Rigá Ferenc, aki eddig az újvidéki rádió magyarnóta-énekese volt, lépnek fel. A Baranyában Dörömböző Géza kísért őket. (Képünk: Monori Ferenc.) tanított Gárdonyi Moson vármegyéről: „Sík, termékeny térség, a Fertő-tava partján. Nevezetes helye Magyaróvár, híres gazdá- szati főiskolával. Moson, a Duna szélén, élénk búzakereskedéssel" Gárdonyi nagyon szerette a rendet. Megkövetelte, hogy mindenki reggel időben ott legyen az iskola előtt. — A rajzot szerette legkevésbé oktatni a tantárgyak közül. Nála már előre tudtuk, hogy mit fogunk rajzolni : vagy templomot, vagy kutyát. A mai napig sem jöttem rá, miért. Először lerajzolta mindenki a saját kutyáját, aztán az egyik, másik szomszédét, majd a kertszomszédét, végül Karúd valamennyi kutyáját. Diákjai a szigora ellenére nagyon szerették tanítójukat. Igaz ugyan, hogy Gárdonyi legszívesebben úri társaságba járt el, de nem feledkezett meg szegény tanítványairól sem. Évente többször felkereste otthonukban diákjait. Így már előre tudta, ha szépírás óra következett, melyik kisgyereknek nem lesz szépírásmintára pénze. A mintákat legtöbbször ő vette meg a szegény diákok helyett. — Ha visszagondol, mi jut legelőször eszébe Gárdonyiról? Garay Ferenc A természet rendjét hűségesen kövesd Gárdonyi tanítványa Jó kedélyű ember volt, szerették a faluban Amit leadott, szóról szóra követelte Ötvenéves a pécsbányatetepi énekkar VARAJTI KAROLY Bizony: „vissza nem foly az időnek árja”, — ahogy azt Arany tanár úr is mondotta, de amíg kissé melankolikusan szemléljük magunkon a múlandóság ráncait, szép vigasztalásokat is találunk. Az egyik vigasztaló dolog az öregségben az, ha van olyan, amire az ember szívesen emlékezik vissza. Az emlékek be tudják ragyogni az óráinkat. Most is azt veszem észre, hogy a halk szavak csobogásától lassan csupa méz és arany a szoba. Itt van például egy oklevél. Mi minden lehet egy ilyen oklevélben? Kíváncsian kezdem olvasni, de előbb még pár pillanatig gyönyörködöm a pompás kivitelben. „Az Országos Magyar Dalosszövetség igazgatóválasztniánya Varajti Károly urat, a pécs- bányatelepi „Turul” Dalárda díszelnökét a hazafias magyar dalosügy és zenei kultúra, közelebbről a „Turul” Dalárda anyagi áldozatokat, fáradhatatlan, önfeláldozó munkásságot követelő alapítása és vezetése körül elért, a magyar dal nemes céljait, szolgáló eredményekért értékes munkásságának elismeréséül jelen elismerőoklevéllel tüntette ki”. Budapesten, 1932-ben... — 1907-ben, Pécsett szereztem meg a tanítói oklevelet, aztán néhány évig Sopronban, majd Buzsákon voltam, s 1912-ben kerültem Pécsbányatelepre, s a bányászok tanítója maradtam 55 éves koromig, 1942. szeptember 1-én történt nyugdíjba- vonuláSomig. Nem, nem nyelvbotlás volt, amikor azt mondtam, hogy a bányászok tanítója voltam, mert őket is, nem csupán a gyerekeiket tanítottam. S érdekes, méghozzá csaknem azonos létszámú közösségekben. Volt II. elemi osztályom, ahol például 82 gyerek szorongott a padsorokban, s az 1918-ban megalakított Pécsbányatelepi Ifjúsági önképzőkörömben is 80 fő munkálkodott. Az Önképzőkör 1919-es közgyűlése aztán elhatározta egy dalárda létesítését. 1920-ban aztán meg is alakultunk, s 75 fős létszámmal be is mutatkoztunk. Szinte magam sem akarom elhinni, hogy ennek bizony éppen 50 éve ... Aztán 22-ben már Sárvárra vittem őket, 25-ben meg Sopronban a dalosversenyen szerepeltünk. De minden évben volt átlagban 20 rendezvényünk, kisebb, nagyobb persze, de mindig nagy sikereket értünk el. Fogalom lett, neve lett a dalárdánknak! Aztán a „Turul” Sportegyesület — a Pécsi Bányász őse is 1919 végén alakult. Mi csináltuk a bányatelepi sportpályát. A lőrinctelepi pala- hányón volt az első pálya, aztán az 1000 éves gesztenyével szemben volt a második, a jelenlegi. Legalább ötször kaptam meg, de ahányszor megkaptam, másnap a D. G. T. vezetősége mindig semmisnek mondta az adást. De én rendületlenül mindig újra kértem. Végül is végérvényesen megkaptuk a gesztenyést. Mondjam is Bodányi esztergályosnak: Francikám, most aztán kidöntjük a fákat! Néhányan hozzáláttunk, s csigasorral kihúztuk a 10—12 útban lévő gesztenyét. Ezután következett az egyengetés. Reménytelennek látszott. Martinék Ferenc mérnök szívességből nivellálta a terepet. Az északi részről a déli felére kellett a földet szállítani. Én is sokat talicskáz- tam. Azt hittük, sohasem leszünk készen. Aztán a Lámpásban volt egy légaknamélyítés. • ök megértettek engem, s így ezeknek a kubikosoknak segítségével — ha ez az akkori szabályoknak nem is egészen felelt meg — de lassan mégiscsak elkészült a pálya. És most büszke vagyok, hogy a Pécsi Bányász milyen szépen szerepel a tabellán! — Hát igen, annak idején sokat kellett harcolni, küszködni a bányászok testi,, lelki kultúrájáért!. De most büszke vagyok. És boldog is, mert nyugdíjas korom óta is minden nagyobb összejövetelre meghívnak és kivisznek Pécsbányára... Harcos Ottó — Bármennyire meglepően is hangzik, csak pipával tudom elképzelni. Ott ül a tanítási szünetben az iskolaudvar egyik szögletében. Fogja hosszú pipáját, megtölti, szájába veszi. Int egy nebulónak, gyújtsa meg. Olyan hosszú volt a pipája — ahogy visszaemlékszem —, hogy egymaga nem tudta meggyújtani. Aztán kiveszi a hatalmas pipát szájszegletéből és megfenyegeti valamelyikünket az udvaron. Darabos bácsi szemébe könny szökik, latolgat, mondja-e tovább, vagy talán mégsem... — Tőlem mindig megkérdezte: Jancsikám, te mért nem mész haza ebédelni? Én ugyanis nem jártam haza ebédre, mert jó három kilométerre laktunk az iskolától. Délután ismét megkezdődött a tanítás, nem érteni volna vissza* Nézem a képeket — válaszoltam. Így is volt. Rengeteg kép volt az iskolánk falán: gombák, madarak, halak ... Még ma is tudom a halfajtákat, ezt is ő tanította meg velünk: fajtok, fogassüllő, kecsege, kősüllő, márna, szőreng, szintok, viza, tetemes tok... Mécs László V I
