Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-24 / 146. szám
1970. június 24. St T őkeszegénység Mire költötték el a milliárdokat? A FIAT teherautógyárat épít a Szovjetunióban? Nagy érdeklődés a kamai gyár iránt A nyugatnémet Handelsblatt egyik legutóbbi száma a kámai teherautógyár építésével foglalkozik. A lap úgy értesült, hogy a szovjet műszaki és tudományos állami bizottság eddig már nyolc nyugatnémet teherautó- gyárral vette fel a kapcsolatot a világ legnagyobb teherautógyárának felépítése ügyében. Felhívja a figyelmet arra, hogy Taraszov szovjet autóipari miniszter a közelmúltban Japánban járt, ahol a teherautógyár terve tárgyalásainak egyik fontos témája volt. Több amerikai társaság továbbra is érdeklődést mutat a terv iránt, annak ellenére, hogy Ford közreműködését májusban lemondta. A nyugatnémet újság a cikket a Daimler-Benz szemszögéből írta, mely szintén egyik komoly jelöltje a közreműködésnek, mivel még 1968-ban elsőként kapta kézhez a Szovjetunió ajánlatát. A Szovjetunióba érkezett és megtekintette a Fiat közreműködésével épülő volgai jjgyt^gyárat Togliatti városban Giovanni Agnelli, az ©las®j'Fiat Társaság elnöke. Agnelli szovjetunióbeli látogatása során találkozni fog Taraszov autóipari miniszterrel. A megbeszéléseken — a Reuter szerint — szóba kerül a tervezett kámai teherautógyár kérdése is. Bár a Szovjetunió hivatalosan még nem tárgyalt a Fiat képviselőivel erről a kérdésről, olasz körökben tudni vélik, a Fiat érdekelt a világ leg- . nagyobb teherautógyára felépítésében. A legfrissebb hírek szerint Agnelli találkozott és megbeszéléseket folytatott Taraszov autóipari miniszterrel, de semmilyen részlet nem került nyilvánosságra. Tőkeszegénység — általános jellemzője ez a gyorsan fejlődő kis országoknak. Hazánknak is. Krónikus hiány van a fejlesztési alapokban és a beruházási hitelekben, és ez a tény nagyban korlátozza a vállalatok technikai korszerűsödését. A fejlesztés természetesen nem csupán pénzkérdés. Szemben áll vele a kapacitás-oldal, esetünkben a beruházási javak szűkössége. Ha nincs anyagiműszaki fedezet, nincs fejlesztés. Egy másik kérdés: a fejlesztésre fordítható összegeknek hány százaléka felett rendelkezzen az állam, és hány százalékáról dönthessenek önállóan maguk a vállalatok. Az arány jelenleg az állam javára billen. A nagyobb fejlesztésekről, a hitelezés kedvezményezett céljairól központi akarat dönt. Hogy a gazdaság fejlesztésében, a beruházásoknál a vállalatok és a helyi szervek az eddigieknél mennyivel nagyobb döntési jogkört kapnak, és perspektivikusan hogy mikor kapják, erről még most is vita folyik, a jövő zenéje. Nézzük akkor meg, mire költötték a vállalatok az új gazdasági mechanizmus első két évében képződött fejlesztési alapjaikat? Korábbi döntések Baranya ipari vállalatainak és állami gazdaságainak fejlesztési alapja 1968-ban összesen 900 millió forint, 1969-ben pedig már 1,3 milliárd forint volt. A fejlesztési alap az idén előreláthatóan ismét 1,3 milliárd fd- rintra rúg majd. Jogos a kérdés: Mire költötték ezeket az összegeket? Erre kerestünk választ a Beruházási Bank megyei fiókjánál. Ami mindjárt szembetűnő, olyan nagyobb beruházásokról nem beszélhetünk, amelyeket a vállalatok fejlesztési alapjuk terhére 1968. január 1-e után határoztak volna el. A nagyobb fejlesztésekről még az új gazdasági mechanizmus bevezetése előtt hozták meg a döntéseket, ezek a korábban elindított beruházások folynak vagy fejeződtek be. Csak mellesleg jegyezzük most meg, a bank elemzése szerint: A vállalati beruházások körében a nagyobb — a volt ún. értékhatár feletti — beruházások közül a vártnál jóval kevesebb fejeződött be, csúsztak a határidővel. Ez másrészről pozitív jelenség, mert megnőtt a vállalatok érdekeltsége a beruházások célkitűzései iránt, a megváltozott piaci igényeknek megfelelően egészségesebb irányban módosították, átrendezték a tervek műszaki-gazdasági tartalmát. Jó példa erre a szénbányászat Megállapíthatjuk, hogy a vállalati fejlesztési alapok egy jelentős hányadának felhasználását a korábbi, az 1968. előtti dötések determinálják. Szűk keresztmetszetek feloldása A termeles szintentartása a vállalatoknál erősen igénybeveszi, úgyszólván kimeríti a fejlesztési alapokat. Ebből következően, ami az amortizációs kulcsokat illeti — ne felejtsük el, a fejlesztési alap nagyobb hányada az amortizációból származik — vita van. Nálunk a gépektől megkövetelik a hosszú élettartamot. Az értékcsökkenés leírása a vállalatnál addig tart, ameddig a gép fizikailag teljesen el nem kopik, jóllehet, erkölcsileg már rég elavult. De lássuk a Beruházási Bank elemzését a vállalati saját forrásokról: A gazdálkodó szervek pénzük nagyobb hányadát pótlásra, állóeszköz cserére, másik részét a részkapacitások bővítésére, az esetleges szűk keresztmetszetek feloldására fordították. Sok telephelyen az évek óta elhalasztott infrastrukturális jellegű, a termelést közvetve szolgáló létesítmények megvalósítására került sor. Az egyéb vállalati beruházások körében a beruházási tevékenység élénk volt. A jellemző az, hogy zömében kis létesítmények valósultak meg, gépbeszerzésekre és- a megkezdett beruházások befejezésére irányultak. Nagyobb fejlesztést csak néhányat valósítottak meg. Ennek az okát a bank a vállalatok szűk forráslehetőségeiben látja, nagy volt a hiteligény, de ezek az igények a hitelforrásokkal való igen szigorú gazdálkodás miatt kielégítetlenül maradtak. A baranyai vállalatok az elmúlt két évben kimondottan nagy fejlesztésre nem nyújtottak be a Beruházási Bankhoz hitelkérelmet. Ez nem azt jelenti, hogy a vállalatoknak nincsenek fejlesztési elképzeléseik. De a nagyobb fejlesztések csak hosz- szúlejáratú kölcsönökből fedezhetők, ilyeneket viszont a bank csak kedvezményezett célokra adhat. A vállalatok, a hitelpolitikai irányelvek, a preferált gélok ismeretében saját maguk megítélik versenyképességüket, és eleve, nem adják be hitelkérelmüket a bankhoz. Nem úgy a mezőgazdaság, ahol az állam az állattenyésztő telepek létesítését nagymértékben dotálta és dotálja. Ezt a lehetőséget Baranyában úgy az állami gazdaságok, mint a tsz-ek siettek kihasználni, nagyarányú építkezésbe kezdtek és több százmillió forintot „fogtak” így meg. Érdekes a bank prognózisa arról, hogy mi várható? A baranyai vállalatok fejlesztési alapjait 1968-ban úgyszólván még semmi — korábban vállalt kötelezettségek — nem terhelték. A felvett hitelek terhe most fog jelentkezni, a törlesztések összege már ebben az évben eléri a fejlesztési alapok 20 százalékát és ez a százalék- arány a negyedik ötéves terv végére elérheti a 40— 50 százalékot. Mindez befolyásolja, meghatározza a fejlesztési lehetőségeket. Növelni a nyereséget A tőkehiány nem jelenti azt, hogy a termelés vesz- teglésre van ítélve. A beruházásra rendelkezésre álló tőkén kívül más lehetőségek is kínálkoznak a több termelés elérésére. Most nem a létszám növelésére gondolunk, vagy ha igen, akkor ahol erre lehetőség van, bedolgozói rendszert kell szervezni, vagy azt kiszélesíteni. Ez nem beruházás igényes. Szinte ezernyi még a lehetőség, a belső tartalék, a takarékosságtól a jobb munka- szervezésig, az újítómozgalom fellendítésétől a még ösztönzőbb bérrendszerekig, hosszasan sorolhatnánk. Ezek végsősoron a nyereséget növelik. Nagyobb nyereség — nagyobb a fejlesztési alap. Miklósvári Zoltán Vándorgyűlés Békéscsabán Nyers Rezső a legnagyobb tartalékokról és az internacionalista típusú vezetőkről A legnagyobb tartalékok maguknál a vállalatoknál vannak. Nem véletlen fehát, hogy az idei IX. közgazdász vándorgyűlés Békéscsabán a vállalatok belső irányítási rendszeréről tanácskozott. A háromnapos tanácskozáson hét szekcióban folyt a vita a különböző felépítésű nagy- vállalatok és a szövetkezetek belső mechanizmusáról; 28 előadás és 80 hozzászólás hangzott el. A résztvevők száma meghaladta a nyolcszázat, köztük szép számmal baranyai közgazdászok. Közülük ketten* a Fiatal Közgazdák Klubjában, be is számoltak a tanácskozásról. Az alábbiakban néhány fontos gondolatot közlünk Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólalásából. Nyers Rezső rámutatott, hogy a vándorgyűlés témája, mint minden évben, most is egyike a legaktuálisabbaknak. A legnagyobb tartalékok jelenleg a vállalatokon belül vannak: az eszközök felhasználásának módjában, a vállalati tervezésben, irányításban és szervezettségben. Ez nagy tartaléka népgazdaságunknak a hatékonyság növelése oldaláról és politikai szempontból egyaránt. A kettő egyébként szorosan összefügg: a’ szódat izmus az emberért van, de az embert nem szolgálhatjuk jövedelmező, hatékony termelés, magasfokú szervezettség nélkül. A hatékonyság növelésének útja azonban rögös út. Rövid idő alatt csodákat tenni nem lehet, de minden hónapban és minden évben valamennyi vállalatnak fejlődnie kell, hozzá kell tennie valamit a múltból örökölt eredményekhez. A gazdasági és vállalati életben továbbra is érvényesíteni kell az egyszemélyi vezetés és felelősség elvét, de ezt az elvet helyesen kell értelmezni. Tudnia kell minden gazdasági vezetőnek, hogy az egyszemélyi vezetés nem jelentheti csupán egyetlen akarat érvényesítését. A vállalati tervnek, a marketing tevékenységnek, az üzemi technológiának sok akarat összetevése alapján kell kialakulnia. így juthatunk el az optimális megoldásokhoz. Sok szakértő gondolatainak szintetizálása, a sokféle akarat egy akarattá tétele — ez a vállalatvezetés művészete. Fejlődésünk mai szakaszában egyre inkább az intenzív szakaszra jellemző módszerek kerülnek előtérbe. Az intenzív fejlődés megköveteli, hogy a gazdasági vezetés minden szinten hivatalos vezetéssé váljék. A vezetők legyenek olyan emberek, akik életüket, érdeklődésüket a vállalati irányítás ügyének szentelik. A vállalati vezetésben erősíteni kell a távlati szemléletet. Ez hiányzik ma leginkább. Ez érthető is, hiszen a jövő felmérése és tervezése nehéz feladat. Természetesen a vezetőknek benne kell élniük a mindennapokban. A távlati szemlélet operatív ismeretek nélkül könnyen torkolhat irreális tervezgetésbe, a gyakorlatiasság viszont távlati szemlélet nélkül előbb-ufóbb begyepesedett, földhözragadt magatartáshoz vezet. Tehát a távlati és a gyakorlati szempontokat együtt és egyidejűleg kell érvényesíteni. Követnünk kell azt a gyakorlatot is, hogy átvegyük mindazt a külföldi tapasztalatot, amit hasznosítani tudunk. Ebből a szempontból intemadonalistáknak kell lennünk; ismernünk kell, mi van a szocialista világban, s azt is, ami a termelőerők fejlődésében, a vállalati szervezésben a legfejlettebb tőkésországban végbemegy. Hosszú távon a gazdasági vezetőknek erre az internado- nalista típusára van szüksége a magyar gazdasági életnek. Érvényesülnek-e a fiatalok? •/ A fiatal közgazdászok második országos fórumát az idén Győrött rendezték meg Több mint 200 fiatal közgazdász utazott az ország különböző részéből a Rába- parti városba. Az érdeklődés olyan nagy volt, hogy a rendezőknek kb. ugyanennyi jelentkezést kellett hely hiányában Visszautasítaniuk. Az érdeklődés természetesen érthető volt, hiszen ritkán nyílik arra alkalom, hogy az egyetemről alig néhány éve kilépett közgazdászok találkozhassanak, elmondhassák tapasztalataikat eddigi munkájukról, nyilvánosan hangot adhassanak problémáiknak. A fórum elsődleges célja tehát, hogy nyilvános szereplésre adjon lehetőséget a fiatal és tehetséges közgazdászoknak, azoknak, akik közül né- hányan talán rövid időn belül a szakma rutinos mestereiként fognak szerepelni akár nemzetközi konferenciákon is. A fórumon öt előadás hangzott el, az előadásokat vita követte. Ezek témája egyrészt az előadásokon hallottak, másrészt arról folyt a vita, hogy milyen a fiatal közgazdászok erkölcsi és anyagi megbecsülése társadalmunkban és konkréten az egyes iparvállalatoknál. A rendezőség megragadta a ritka alkalmat és névtelen kérdőívekkel reprezentatív felmérést végzett. A kérdőíven feltett kérdések kiinduló alapul szolgáltak a vitához. (Néhány a feltett kérdésedből: Elégedett-e munkakörével, fizetésével? Munkája hány százalékban felel meg végzettségének? Közvetlen főnökének iskolai végzettsége? Véleménye szerint fö- löttese alkalmas-e a munkakör ellátására? Milyen fizetést és beosztást remél 5 illetve 10 év múlva. Változtatott-e munkahelyet, ha igen miért? Milyen anyagi előnyért változtatna munkahelyet? stb.) Az elmondottakból kiderült, hogy a közgazdászok anyagi megbecsülése nem rossz; a három éve végzett szakemberek fizetése zömében 2600 és 3500 forint között mozog, ami nem rossz még akkor sem, ha ezt a hasonló korú mérnökök fizetésével hasonlítjuk össze. A fiatal közgazdászok erkölcsi megbecsüléséről, ' tekintélyéről azonban már nem ilyen egyértelműen jó vélemények hangzottak el. Elmondották, hogy bár az új mechanizmus életbelépésével a közgazdászok „ázsiója” megemelkedett, „divat” lett közgazdászokat alkalmazni, a vállalatok mégsem élnek mindig azzal a lehetőséggel, hogy őket végzettségüknek megfelelő beosztásban alkalmazzák, szellemi kapacitásukat kihasználják. A közgazdasági munka területén nincsenek látványos felfedezések, egy-egy jó köz- gazdasági meggondolás eredményessége nem mindig mérhető számokban, vagy pontos mértékegységben, mint például egy technológiai újítás eredményessége. Éppen ezért egy tehetséges, fiatal közgazdász előrelépése mindig nehezebb, mint egy műszakié. Sokszor nem is kapnak rá alkalmat, hogy megmutassák képességeiket, sőt sokszor a vállalatok sem igénylik, hogy bizonyítsák képességeiket. A közgazdászok és műszakiak közötti összhang még nem minden ‘ területen valósult meg. A mérnököknek lehetőségük van arra, hogy gyorsított úton mérnök-közgazdásszá képezzék ki magukat, míg a közgazdászok kénytelenek a nélkülözhetetlen műszaki tudást öntevékeny úton megszerezni. Természetesen nem kivétel nélkül érvényesek az elmondottak minden vállalatra, több példát hallottunk, hogy a vállalat vezetősége bizalmat, alkalmat adott a kezdő közgazdásznak képességei bizonyítására. Nyikos László például a Budapest Ganz Műszerművek tervezési osztályvezetője lett 2 évvel az egyetem elvégzése után, de felelősség- teljes beosztásban dolgozik Fehér Mihály is, a konferencia másik pécsi résztvevője. Rekettye Gábor Szomszédunk Külföldi tőke Jugoszláviában A jugoszláv törvényhozás — mintegy két évvel ezelőtt, a II. világháború után először — lehetővé tette a külföldi tőke befektetését a jugoszláv gazdaságba. Az elmúlt két évben néhány szerződést már kötöttek a külföldi tőke Jugoszláviába történő befektetésére vonatkozóan. Az eredmények még nem vehetők észre. A jelentősebb akciók közül említést érdemelnek a Fiat és a Zastava tárgyalásai, míg a „Rade Koncár” (Zágráb) és a „Zanusi” (Olaszország) cég megállapodása a közeljövőben várható. Más üzletfelek és cégek egyelőre tétováznak és csupán a közös vállalkozások lehetőségeit és feltételeit kutatják. A Szövetségi Gazdasági Titkárság egyik kiadványa szerint ez- ideig 15 termelési-finanszírozási kooperációs megállapodást írtak alá jugoszláv és külföldi cégek között. Az eddigi legnagyobb tőkét egy NDK-beli cég fektette be a celjei „Cinkarna” cinküzem) beruházásaiba 138 millió dinár értékben, 49 százalékos részesedéssel. A nyugati cégek közül a Fiat gyár vezet 5 millió dolláros befektetéssel. Részesedése a Zastava beruházásaiban még így is csak 10 százalékos. Nagy európai és világcégek látszólag jobban kedvelik a jugoszláv cégekkel való kooperáció más formáját. Ezt bizonyítja, hogy az elmúlt két évben 200 kooperációs megállapodást írtak alá és ezzel az összes ilyen szerződések száma ezer fölé emelkedik. Az, hogy a külföldi cégek vonakodnak a közös üzleti vállalkozásba bocsátkozni, elsősorban abból adódik, hogy a jugoszláv rendeletek a külföldi cégek számára nem elég világosak, gyakran változnak, éppen úgy, mint a profitok átváltása a tőkét nyújtó országok konvertibilis valutájára. További nehézségek, hogy a külföldi tőke csak 49 százalékban vehet részt a gazdaságban, illetve szabályok vannak a profit adóztatására és a jugoszláv vállalatok csak korlátozott mértékben rendelkeznek külföldi valutabevételeikkel. Az exporttal foglalkozó ipari vállalatok is csak tényleges külföldi valutabevétel 7 százalékával rendelkeznek. Ez még a korlátozott anyag- és alkatrész- vásárláshoz sem elég, tehát nem elegendő arra, hogy a közös profitnak a külföldi partnert megillető részét fedezze. Emiatt sok közös üzleti vállalkozásra vonatkozó tárgyalás meghiúsult. A potenciális külföldi beruházók készek elfogadni majdnem az összes többi, a jugoszláv törvények által kötelező, a közös vállalkozásokra vonatkozó feltételeket és formákat. A külföldi beruházót az a tény, hogy a termelőeszközök társadalmi tulajdonban vannak, nem befolyásolja akkor, ha biztosíték van arra, hogy a szerződés meghiúsulása esetén részesedését ki tudja vonni.. Valószínű, hogy egy, a jugoszláv gazdasági életbe történő tőkebefektetéssel kapcsolatos nemzetközi szerv létrehozása ebben á tekintetben sokat tudna segíteni. I A
