Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-15 / 112. szám

Bimomttm napin 1970. május 15. Partizántámadás Kambodzsában amerikai támaszpont e<len Csütörtökön Saigonban hi- , vatalosan bejelentették, hogy kambodzsai partizánok első ízben intéztek támadást a Kambodzsában létesített egyik amerikai támaszpont ellen. Szerdán a partizánok akna- tüzet zúdítottak a Horog-tér­ségtől északkeletre lévő „Brown” nevű amerikai tá­maszpontra, majd gyalogsági rohamot intéztek ellene. A saigoni bábrezsim egyik szóvivője arról számolt be, hogy a Kacsacsőr térségben szerdán nagyarányú harc bontakozott ki. A küzdelem­ben a dél-vietnami zsoldos­hadsereg 18 halottat veszített és 63 sebesültje volt. Szerda este és csütörtökre virradó éjjel Dél-Vietnamban Da Nang közelében és a de- militarizált övezettől délre eső területeken folytak har­cok. A hazafias erők az éj­szaka öt amerikai támaszpon­tot árasztottak el akna- és rakétatű zzel. Amerikai B—52-esek öt be­vetésben bombázták a Pleiku közelében lévő településeket, míg a hatodik bevetést Tay Ninh térségében hajtották végre. Négyhatalmi közlemény Legközelebb június 9-én A négy nagyhatalom nagy­követeinek tegnap délelőtti értekezlete mintegy két órát tartott és 11 óra tájban ért véget. A nagykövetek megállapod­tak abban, hogy következő találkozójukat június 9-én tartják. Befejeződött az SPD kongresszusa Újból Brandtot választották a párt elnökévé ♦ RÓMA: Az olasz kor­mány és a szakszervezetek képviselői szerdai, négy és fél órás megbeszélésükön a sztréjtóhelyzetet vitatták meg. A következő találkozóra a jövő hét keddjén kerül sor és ez alkalommal dől majd el, hogy meghirdetik-e a szakszervezetek az általános sztrájkot.-f PÁRIZS: Csütörtökön éjfél- kor Franciaországban életbelép ; az országúti autóközlekedcs 110 j kilométeres gyorsasági limitje, j A 110 kilométeres sebességet I csak akkor lehet maximum ISO kilométerig túllépni, ha a gép­kocsi előz. A rendelkezés meg- j sértőit nvolcnapi elzárásra és 360 frankig terjedő pénzbüntetésre ítélhetik. * NEW YORK: Johnny Hodges, a jazz-történelem egyik leghíresebb altszakszo- fonosa szerdán New Yorkban 63 éves korában meghalt. Lefegyvereztek a vízipiszlolvos géprablót Sydney: < Ilyen sem volt még: egy , húszéves ausztrál fiatalember1 ^ Sydneyből Brisbane felé in­dulásra kész repülőgép piló­táját egy vízipisztollyal akar­ta a még fel sem vett út­irányának megváltoztatására kényszeríteni. A repülőtér irányítótornya •gyorsan cselekedett, kihívták a rendőrséget, amely azután „lefegyverezte” a vízipiszto- lyos támadót. A DC—9-es 55 perces késéssel szállt fel Sydneyből. LÜBECK: Üjabb gyanú merült fel a négy ember meggyilkolásával vád alá he­lyezett Arwid Imiela lü- becki asztrológus ellen. A meggyilkolt Kieferle asszony egyik rokona levelet intézett a rendőrséghez és közölte, hogy az asszony férje, Josef Kieferle 1968-ban, „nem ter­mészetes halállal” végezte életét. ♦ RÓMA: Az olasz szená­tus jogügyi bizottsága szer­dán jóváhagyta a válási tör­vény két cikkelyét, amelynek értelmében az olasz jogszol­gáltatásba bevezetik a válás elvét és lehetővé teszik, hogy egyházi esküvőket polgári úton bontsanak fel. Az olasz képviselőház által már jóvá­hagyott törvényről a szená­tus pénteken szavaz. ♦ LIMA: Rardelj jugoszláv al- elnök perui tárgyalásainak ered­ményeképpen megegyezés szüle­tett arról, hogy a két ország mindén lehető módon bővíti ke­reskedelmi és politikai együtt­működését. Kardelj kijelentette, Jugoszlávia támogatja Peru igé­nyét a parti vizek távolságának kétszáz kilométerre való kiter­jesztésére. A jugoszláv alelnök a tervek szerint még Mexikót is felkeresi hazatérése előtt. ♦ CORDOBA: Azok az autóipari munkások, akik —i mint már jelentettük — meg­szállták a Renault egyik nagy argentínai gyárát, szerdán bejelentették, hogy felgyújt­ják a gyárat, ha a rendőr­ség megkísérli távozásra kényszeríteni őket-f SYRACUSE: A New York állambeli Syracuse-ban tíz diák sebesült meg egy lövöldözés so­rán, amely a helyi főiskola fe­hér és fekete diákjai között robbant ki. Ugyancsak Syracuse- ban három égő benzines palac­kot dobtak szerdán este a vá­rosközpontban lévő üzletekre. A rendőrség szerint a gyújtoga­tást egy színesbőrüekből álló csoport követte el. ♦ NEW YORK: Egy New York-i aukción szerdán re­kordáron kelt el Sir Winston Churchill volt brit minisz­terelnök egyik festménye, a „Cannes-i kikötő”. Egy dal­lasi gyűjtő, bizonyos William Osborne, negyvenezer dollárt fizetett Sarah Churchillnek a képért. A rekord a Chur- chili-képek eladási árára vo­natkozik. + SZÓFIA: Szófiában aláírták Bulgária és a Benelux-állaraok első hosszúlejáratú kereskedelmi egyezményét. A megállapodás lehetővé teszi a Bulgária és a Benelux-áilamok árucsereforgal­mának és gazdasági kapcsolatá­nak kiszélesítését. +' MEXIKÓVÁROS: Ripor­terek figyelmébe: Robert Fi- shert, aki a BBC-t tudósítja majd a mexikói labdarúgó- világbajnokságról, röviddel Mexikóvárosba érkezése után a kocsijában hagyott 3500 dol­lár értékű felszerelésétől meg­szabadították. 4. TRIPOLI: A Líbiában tar­tózkodó szovjet olajipari szak­emberek megkezdték az ország olaj mezői n ek m égtek hitesét. Négyhetes olajkutató kőrútjuk végeztével jelentést terjesztenek a líbiai hatóságok elé a szovjet —líbiai olajipari együttműködés­ről. ♦ NEW YORK: Vastag füstköd szállt szerdán New Yorkra és a város szennye­zettsége .elérte az „egészség­telennek” minősített szintet. Szakértők szerint nincs ve­szély, mert a „veszélyes” fo­kozat ötször rosszabb a szer­dainál. > TOK TÓ: Scheel nyugatné­met ‘külügyminiszter csütörtökön Tokióban Aicsi Kiicsl japán kül- űgyfnir iszterrel tanácskozott. Eszmecseréjükön a kambodzsai kérdésről. .1 apátinak Kínához és az NSZK-nak az NDK-hoz fű­ződő viszonyáról volt szó. ♦ BOMBAY: A Maharast- ra állambeli hindu-muzul­mán zavargások hivatalos mérlege: 123 halott. Üj Del­hiben bejelentették, hogy In­dira Gandhi miniszterelnök szombaton és vasárnap fel­keresi a vallási összecsapások színhelyét. , Saarbrücken: Csütörtökön, a Nyugatné­met Szociáldemokrata Párt Saarbrückenben tartott kong­resszusának utolsó ülésén ke­rült sor a párt új vezetősé­gének megválasztására. Willy Brandt kancellárt 318 szavazattal, 11 ellenszavazat és 2 tartózkodás mellett to­vábbi két évre ismét megvá­lasztották az SPD elnökévé. A Nyugatnémet Szociálde­mokrata Párt két elnökhe­lyettesi tisztségére Helmut Schmidt hadügyminisztert és Herbert Wehnert választot­ták meg. Mindketten eddig is azt a tisztet töltötték be a pártban. Czinegc Lajos távirata 1. 1. JAKUBOVSZK1J elvtársnak, a Szovjetunió, marsalljának, a Szovjetunió honvédelmi minisztere első helyettesének, az egyesített erők főparancsnokának Moszkva Tisztelt Főparancsnok Elvtá.:! A Varsói Szerződés aláírásának 15. évfordulója alkal­mából a Magyar Néphadsereg katonái, parancsnokai és a magam nevében elvtársi üdvözletemet küldöm és őszinte jókívánságaimat fejezem ki önnek, valamint az egyesített fegyveres erők főparancsnoksága valamennyi vezetőjének és munkatársának. Közös védelmi szervezetünk fennállása óta eredmé­nyesen szolgálja népeink biztonságát, Európa és az egész világ békéjét, a társadalmi haladás ügyét. A Varsói Szerző­dés létének és állandóan növekvő erejének meghatározott szerepe van abban, hogy mindeddig meghiúsultak az ag­resszív imperialista körök, egy minden eddiginél pusztítóbb világháború kirobbantására irányuló bűnös tervei. Büszkék vagyunk arra, hogy a Magyar Népköztársaság kezdettől tagja a Varsói Szerződésnek, néphadseregünk elszakíthatatlan része a szerződés által egyesített fegyveres erőknek. Néphadseregünk a testvéri hadseregekkel — kö­zöttük a Varsói Szerződés oszlopát képező, hősi harcokban edzett szovjet hadsereggel — szoros együttműködésben vált korszerű, az eléje tűzött feladatok megoldására képes és kész fegyveres erővé. Néphadseregünk egész személyi állo­mányát mélyen áthatja az a törekvés, hogy a jövőben is maradéktalanul teljesítse azokat a megtisztelő feladatokat, amelyek szocializmust építő népünk, nagy nemzeti cél­kitűzéseit szolgálják és egyben hozzájárulnak az egyesített fegyveres erők történelmi — internacionalista — küldetésé­nek teljesítéséhez. Budapest, 1910. május 14. Elvtársi üdvözlettel CZ1NEGE LAJOS vezérezredes, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere Közlemény a KGST XXIV. ülésszakáról Varsó: 1970. május 12—14. között Varsóban megtartották a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XXIV. üléssza­kát. Az ülésszak munkájában a KGST tagállamok miniszter - elnök-vezette küldöttségei vettek részt. A Bolgár Népköztársaság kormány- delegációját Todor Zsiv- kov, a BKP KB első titkára, a Minisztertanács elnöke; a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságét Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségi tagja, a Kormány elnöke; a Len­gyel Népköztársaságét Józef Cyrankiewicz, a LEMP PB tagja, a Minisztertanács el­nöke; a Magyar Népköztár­saságét Fock Jenő, az MSZMP PB tagia. a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány el­nöke; a Mongol Népköztársa­ságét Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB első titkára, a Mi­nisztertanács elnöke; a Né­met Demokratikus Köztár- I saságét Willi Stoph, a Né- ! met Szocialista Egyságpárt j PB tagja, a Minisztertanács i elnöke; a Román Szocialista j Köztársaságét Ion Gheorghe | Maurer, az RKP végrehajtó bizottsága és állandó elnök- > sége tagja, a Minisztertanács elnöke; a Szovjetunióét Alek- szej Koszigin, az SZKP PB tagja, a Minisztertanács el- ! nöke vezette. Az ülésszak munkájában j részt vett N. V. Fagyejev, a f KGST titkára is. Az ülésszakon jelen voltak a KGST-tagállamok Lengyel- j országba akkreditált nagykő- j vetei. A tanács ülésszakán Józef j Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság kormányde­legációjának vezetője, a Len­gyel Minisztertanács elnöke elnökölt. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa XXIV. ülés­szakának résztvevői — Vlagyimir lljics Lenin szü­letésének 100. évfordulója al­kalmából — ünnepélyesen j meghallgatták Józef Cyran- | kiewicz miniszterelnöknek i A lenini eszmék megvalósu- I lása a KGST-tagállamok j együttműködésében című be- ! számolóját. A referátum ki­emelte V. I. Lenin elméleti hagyatékának rendkívüli je­lentőségét a szocialista világ- rendszer megerősítése, idő­szerű problémáinak megoldá­sa, a forradalmi világfolya­matra gyakorolt befolyásá­nak fokozása, a KGST-tagál- lamok gazdasági együttmű­ködésének további elmélyíté­se és tökéletesítése szempont­jából. A Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére meg­tartott ülésen részt vett a Ju­goszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság delegációja. A. Grlicskov, a JKSZ KB tagja, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács elnökhelyettese vezeté­sével. Az ülésszakon elemezték a végrehajtó bizottság beszámo­lóját a KGST XXIII. rend­kívüli ülésszaka határozatá­nak megvalósítására irányu­ló — az együttműködés to­vábbi elmélyítését és tökéle­tesítését, valamint a KGST tagállamok szocialista gazda­sági integrációjának fejlesz­tését célzó — komplex táv­lati program kidolgozásán és az együttműködés konkrét kérdéseinek előkészítésén végzett (a KGST XXIII. ülés­szakának megfelelő) munkák menetéről. Az egyes kérdésekről a be­számolókat és tájékoztatókat — a végrehajtó bizottság megbízása alapján — Piotr Jaroszewicz — a végrehajtó bizottság elnöke, a Lengyel Minisztertanács elnökhelyet­tese; N. Bajbakov, a munka- csoport elnöke, a Szovjet Mi­nisztertanács elnökhelyettese, a Szovjet Állami Tervbizott­ság elnöke; V. F. Garbuzov, a KGST valutáris-pénzügyi állandó bizottsága elnöke, a Szovjetunió pénzügyminisz­tere; Ny. Faggyejev, a KGST titkára tartotta. Az ülészak megállapította, hogy az egyes tagországok­ban, a munkacsoportokban és a KGST szerveiben széleskö­rű és gyümölcsöző tevékeny­ség folyik. A komplex prog­ram elkészítésével összefüggő munka jelentős részét már elvégezték. A munka mene­tében szoros együttműködés alakult ki a KGST tagálla­mok központi tervező szer­vei. tudományos és műszaki intézményei, minisztériumai, bankjai és egyéb szervezetei között. A tervező tevékenységben a KGST tagállamok együttmű­ködésének további elmélyí­tése és a népgazdasági tervek koordinálása —, amely a KGST tagállamok gazdasági és tudományos-műszaki együttműködésének alapvető módszere — színvonalemelé­sének biztosítása végett a tanács ülésszak jóváhagyta a tervező-tevékenységben a i tagállamok együttműködésé­nek tökéletesítésére beter­jesztett következő javaslato­kat: a gazdaságpolitika alap­vető kérdéséivel összefüggő kölcsönös konzultációk; a gazdaság, a tudomány és technika legfőbb területei prognóziskészítésére vonatko­zó tapasztalatcsere és együtt­működés, a népgazdaság leg­fontosabb ágazataira és ter­mékfajtáira vonatkozó hosz- szúlejáratú tervek koordiná­ciója. Az ülésszakon meghallgat­ták a KGST-tagállamok tervbizottsági elnökeinek tá­jékoztatóját a KGST-tagálla­mok között az 1971—1975-ös népgazdasági tervek koordi­nációjának menetéről és helyzetéről, s kijelölték a konkrét teendőket e munka befejezéséhez. Az ülésszak szükségesnek tartotta, hogy az elkövetkező időszakban megkülönböztetett figyelmet fordítsanak az együttműködés konkrét prob­lémáinak megvizsgálására az anyagi termelés vonatkozá­sában. Az ülésszak célszerűnek vélte, hogy a KGST-tagálla­mok központi tervbizottsá­gainak elnökei a KGST ke­retében a népgazdaság leg­fontosabb területein rendsze­res kapcsolatot teremtsenek az együttműködés fontos komplexumainak megoldásá­hoz vezető hatékony utak ki­dolgozása, elsősorban a fűtő­anyag-nyersanyag probléma teljesebb megoldása, a nép­gazdaság legfontosabb ágaza­taiban a fejlett technológia bevezetése, az élenjáró tech­nológia követelményeinek megfelelő új berendezések és komplex géprendszer-fajták megalkotása, s minden köz­lekedési ág fejlesztése céljá­ból. Az ülésszak jóváhagyta a szerződéseken alapuló köz­vetlen kapcsolatok létesíté­sének elveit, rendjét, szerve­zeti, gazdasági és jogi felté­teleit, továbbá az anyagi ér­dekeltség és felelősség növe­lését, valamint az érdekelt KGST-tagállamok által lét­rehozandó nemzetközi szer­vezetek lehetséges szervezeti formáit és funkcióit. A KGST XXIII. rendkívü­li ülésszakán a Nemzetközi Beruházási Bank létrehozá­sának lángjában hozott ha­tározat végrehajtásaként Bul­gária, Csehszlovákia. Len­gyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK és a Szov­jetunió jóváhagyta a Nem­zetközi Beruházási Bank megalapításáról szóló egyez­ményt, valamint a bank- alapszabálj’zat tervezetét, s megegyezett abban, hogy a szóbanforgó egyezményt 1970 július 10-ig aláírják. A bank alapvető feladata hitelek fo­lyósítása elősorban olyan in­tézkedések megvalósításához, amelyek a szocialista nem­zetközi munkamegosztással, a nyers- és fűtőanyag-bázis közös érdekű bővítésére for­dítandó költségekkel függ­nek össze, továbbá a gazda­ság egyéb ágazataiban a bank-tagállamok kölcsönös érdekeit szolgáló, illetve az egyes országok népgazdasága fejlesztéséhez nélkülözhetet­len létesítmények építéséhez szükségesek, avagy a bank tanacsa által meghatározan­dó és a bank feladatainak. ] megfelelő egyéb c'élókafszol­gálnak. Az ülésszak jóváhagyta a Nemzetközi Gazdasági Együtt­működési Bank tevékenységé­nek megjavítására és további bővítésére, a transzferábilis rubelben folytatott sokolda­lú elszámolási rendszer tö­kéletesítésére és a rövid le­járatú hiteleknek a külkeres­kedelmi forgalom növelésé­ben és a kölcsönös kötele­zettségek teljesítésében be­töltött szerepe növelésére vo­natkozó ajánlásokat. A tanács ülésszaka határo­zatot hozott a szocialista vi­lágrendszer közgazdasági problémáival foglalkozó nem­zetközi intézet megalakításá­ról. Az intézet feladata egyes gazdasági problémák komp­lex kidolgozása és a KGST | tagállamok együttműködésé- ■ nek további elmélyítése, tö­kéletesítése. Az ülésszak jóváhagyta a végrehajtó bizottságnak a KGST XXIII. és XXIV. ülés­szaka között végzett tevé­kenységét. Egyidejűleg aján­lotta a tagországoknak és megbízta a végrehajtó bizott­ságot. hogy foganatosítsanak intézkedéseket a tanács. XXIII. ülésszakán és a vég­rehajtó bizottságban elfoga­dott komplex programnak a megadott határidőkre törté­nő összeállítását célzó munka sikeres befejezésére. A tanács ülésszaka a ba­rátság és kölcsönös megértés szellmében vitatta meg a na­pirendjére tűzött kérdéseket. Varsó, 1970. május 14. ,A KGST XXIV. ülésszakán részt vett miniszterelnökök nyilatkozatot adtak ki az Egyesült Államok Indokínai agressziójáról. E dokumentumban mélysé­gesen elítélik az HSA kor­mányának háborús politiká­ját, egységre szólítják fel a békeszerető embereket, s ki­jelentik, hogy továbbra Is megadnak minden szükséges támogatási Vietnam, Laosz és Kambodzsa népének, s szilárd meggyőződésüket fejezik ki, hogy igazságos harcuk győ­zelmet arat. Trudeau és a duplaágy ! Christchurch: i Pierre Trudeau, aki nem- 1 csak Kanada miniszterelnö- | ke, hanem egyben agglegény ' és extrávágányságáról ismert | világfi is, újzélandi kőrútján ! gondoskodott arról, hogy ne 1 feledkezzék meg róla a vi- ( lágsajtó. Trudeau Wanganui városá­ban felkereste a helyi mező- | gazdasági és ipari kiállítást, ahol egyebek között megte­kintette a wanganui kisipar egyik remekét: egy masszív duplaágyat. Ekkor történt, hogy az ágy reklám-tartozé­ka, a csinos. 18 éves Carol Hendry kisasszony felszök­kent a nyoszolyáról és meg­kérte a miniszterelnököt, ad­jon neki egy autogramot. Trudeau azonban nemcsak ebbe egyezett bele. hanem hozzájárult . a fotósoknak alihoz a kéréséhez is, hogy pusztán az érdekesség ked­véért ossza meg az ágyat egy fénykép erejéig Hendry kisasszonnyal. így készült el a mester- foto: Pierre Trudeau, Kana­da miniszterelnöke öltöny­ben, Lusz Carol Hendry, 18 éves újzélandi hajadon neg- lizsében — és mindketten egy duplaágyban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom