Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-28 / 98. szám
Ökölvívás, 1 Bp. Honvéd—Pécsi VSK 16:6 NB I. ökölvívó mérkőzés. Budapest A Sportcsarnokban ezer néző előtt találkozott a PVSK ökölvívó csapata a sokszoros magyar bajnok Bp. Honvéddel. A fővárosi csapat a vártnál nagyobb arányban győzött. A Bp. Honvéd papír, a PVSK légsúlyban nem indított versenyzőt, Kovács J/ pedig megbetegedett, s ezért Kajdi mérkőzés nélkül nyert. Hasonlóképpen győzött a pécsi Csiszár és a budapesti Orbán is. Badari és Horváth összecsapásával kezdődtek meg a szoritóban a küzdelmek. A 2. menetben döntő fölénnyel győzött a Honvéd válogatott versenyzője. 4:2-re alakult az eredmény a Honvéd javára. Gál és Jávori mérkőzésén a jól hajrázó pécsi ökölvívó győzött. Egyenlített a PVSK 4:4. Sárdi jól harcolt Szentes ellen, de végülis kétszer rászámoltak és Szentes győzött, 6:4. A pécsi Németh ügyesen öklözött. A hajrában azonban visszaesett és a találkozó Kari döntő fölényével ért véget, 8:4. Sóvári a 2. menetben feladta Bakonyi ellen. Már 10:4-re vezetett a Honvéd. Nagyváltósúlyban csak Kajdi lépett a szorítóba, a pécsi Kovács J. betegsége miatt nem versenyezhetett, 12:4. Kovács II. ütéseit nem sokáig állta ellenfele, Szekeres, aki az első menet végén feladta a küzdelmet, 12:6, javított a PVSK. A félnehézsúlyban Nagy Károly ellen Józsi bátran és ügyesen küzdött, a hajrában különösen izgalmas volt a csata, végülis a budapesti fiú győzött, 14:6. A nehézsúlyban Mátét az első pillanatban ugyan meglepte Paku, de két jobbkezese után Máté döntő fölényével ért véget az első,percben i a mérkőzés. Végeredményben 16:6-ra győzött a Bp. Honvéd. Zalka SE—Vasas 11:11, Újpest—Tatabányai Bányász 15:7. Az ökölvívó NB L állás» 1. Bp. Honvéd 2. Zalka SE 3. O. Dózsa 4. Pécsi VSK 5. Tatabánya 6. Vasas 4 4 --- 64:24 8 4 2 1 1 42:46 S 4 2 — 2 41:47 4 4 2 — 2 40:48 4 4 1 — 3 39:50 2 4 — 1 3 39M9 1 Bp. Építők—Honvéd Steinmetz SE 12:10 ' NB I. B csb. mérkőzés. PVSK-csarnok. 400 néző, vezette: Erdős és Zádori. A na-‘ gyobbára „kiöregedett” volt NB I-es fővárosi versenyzőkből álló együttes elsősorban nagyobb tapasztaltságá- nak köszönheti győzelmét A tartalékos pécsi csapat tagjai derekasan küzdöttek, de ez nem volt elegendő a két pont megszerzéséhez. Eredmények: (Elöl a fővárosi versenyzők.) Papírsúly: Kiss pontozással nyert Salamon ellen, 2:0. Légsúly: Ackermann a 3. menetben döntőfölénnyel győzött Horváth ellen, 4:0. Harmatsúly: Balogh pontozással bizonyult jobbnak Fodorral szemben, 6:0. Pehelysúly: Farkast a második menetben kiütötte Zomi, 6:2. Könnyűsúly: Előd döntőfölénye miatt Bánfait már az első menetben leléptették, 8:2. Kisváltósúly: A sokat szabálytalankodó Hajnallal szemben Takács pontozással nyert, 8:4. Váltcsúly: Tóthot a 3. menetben sorozatos szabálytalanságok miatt léptették le Győri ellenében, 8:6. Nagyváltó- súly: Gombos pontozással veszített Karmostól, 8:8. Középsúly: Szabó ellen Csabait a 3. menetben sorozatos szabálytalanságok miatt leléptették, 10:8. Félnehézsúly: Trapp a 2. menetben kiütéssel nyert Horváthtal szemben, 12:8. Nehézsúly: Kárpátit Csóra az első menetben kiütötte, 12:10. Az ökölvívó VB I. B állása 1. Bp. Ép.-Fém. 4 3 _ 1 52:36 6 2. Csepel 4 3 — 1 49:39 6 3. Szkfv. MÁV 4 2 1 1 49:39 5 4. Kecsk. Fém. 4 1 1 2 41:47 3 5. Steinmetz SE 4 1 — 3 39:49 2 6. Borsodi B. 4 1 — 3 34:54 2 Asztalitenisz: BP. SPARTACUS—PÉCSI ÉRCBÁNYÁSZ 21:4 NB I. íérfi mérkőzés. Budapest. Pécsi győztesek: Arató 3, és dr. Horváth 1. NB IX. mérkőzések: PEAC—Ajka 15:10, férfi csapatok, Ajka, OGSC—BTC na, női csapatok. Pécs. NB m. mérkőzés: BTC—Szekszárd 15:1, férfi csapatok Pécs. Torna: MEGYEI CSAPATBAJNOKSÁGOK A tornászok megyei csapatbajnoki versenyein Jól felkészült együttesek színvonalas gyakorlatokat mutattak be. Eredmények. Serdülő leány L o.: 1. Pécsi BTC 173.4, 3. Pécsi Sportiskola 169.1, 3. Komló 151.6. — Serdülő leány n. o.: 1. Pécsi Sportiskola H. 178.5, 2. PVSK I. 175.2, 1. Pécsi BTC I. 172.9. — Serdülő fid I. o.: 1. Pécsi Sportiskola. 272.8. Serdülő fiú n. o.: 1. Pécsi Sportiskola X. 223.4, 2. Pécsi Sportiskola n. 212.9. Ifjúsági fiú m. o.: 1. Pécsi Bányász 272.0. Felnőtt női n. o.: 1. Pécsi BTC 172.8. 2. PVSK 170.7, 3. Pécsi Tanárképző 168.4. Jó eredmények, megyei és egyéni csúcsnk az atlétikai idénynyitén A Pécsi Dózsa szerepelt legeredményesebben TÁJÉKOZÓDÁSI futás A megyei ügyességi csapatbajnoksággal kezdődött szombaton az atléták pályaidénye. A férfiak a Dózsa, a nők a Tanárképző Főiskola pályáján versenyeztek. A nyárias időjárás feledtette a felkészülési nehézségeket, s az atléták nagyrésze maris igen bíztató formában mutatkozott be. A nyolc férfi és öt női bajnokságból a Pécsi Dózsa tízet, a PVSK kettőt, a Tanárképző egy számot nyert meg. A„vidéket a mohácsi és a bolyi csapatok képviselték. A versenyek színvonalát illetően is biztató a kép: megyei csúcs átlagot értek el a férfiak távol és hármasugrásban, diszkosz és kalapácsvetésben. A tavalyinál jobb eredménnyel győztek a férfiak és női gerelyhaji- tásban, a' férfi súlylökésben és a női távolugrásban, de a többi versenyszámban * is a tavalyi szinten mozogtak az eredmények — kivéve a női súlylökést ahol a két legjobb dobónő (Főnöd és Illés) ta ve Hété erősen meglátszott. Kiemelkedő egyéni eredmények: Férfiak: távolugrás Németh (Tanárképző) 687 cm, Kónya (P. Dózsa) 650 cm. Hármasugrás: Lakatos (P. Dózsa) 13.77, Kovács (Tanárképző) 13.40. Súlylökés: Katies (Tanárképző) 14.17. Diszkoszvetés: Lovász (P. Dózsa) 48.78. Gerelyhajítás: Wéber (PVSK) 66.82. Szabó (Boly) 63.48, Gaál (PVSK) 63.28. — Nők: magasugrás: Köves (Tanárképző) és Kossá 'PVSK) 155 cm. Távol- ugrás: Köves 555 cm. Wieland (KPSK) 533 cm. Gerelyhajítás: Lukácsné (PVSK) 44.40, Kürtös ' (PVSK) 43.92, Bartha (kBSK) 42.88. Férfi csapatbajnokságok: Rúdugrás: 1. P. Dózsa 302 cm, 2. P. Dózsa B.; magasugrás: 1. P. Dózsa 168.8 cm, 2. Tanárképző 164.4 cm, 3. P. Dózsa B 156.0 cm, távolugrás: 1. P. Dózsa 633 cm (A két napos viadal legjobb teljesítménye), 2. Tanárképző 614.8 cm, 3. Pécsi Dózsa B 569 cm; hármasugrás: 1. P. Dózsa 13.02 m, 2. Tanárképző 12.50 m, 3. P. Dózsa B 11.80 m: súlylökés: 1. P. Dózsa 12.12 m, 2. PVSK 11.54 m, 3. Tanárképző 11.48 m; diszkoszvetés: 1. P. Dózsa 40.14 m. 2. P. Dózsa B 33.21 m, 3. Tanárképző 31.39 m, 4. Mohácsi TE 30.34 m; gerelyhaj ítás: 1. PVSK 53.96 m, 2. Bolyi ME- DOSZ 46.74 m, 3. PEAC 44 56 m: kalapácsvetés: 1. P. Dózsa 46.39 m, 2. P. Dózsa B 31.80 m. Női csapatbajnokságok,: Magasugrás: 1. P. Dózsa 145.6 cm, 2. Tanárképző 145 4 cm. (Nagy küzdelem, meglepetés). 3. PVSK 140.6; távolugrás: 1. Tanárképző 468.8 cm. 2. PVSK 466.2 cm 3. Komlói Bányász 448.6 cm; súlylökés: 1. P. Dózsa 9.52 m. 2. j Tanárképző 9 40 m, 3. PVSK 8.96 m; diszkoszvetés: 1. P. Dózsa 32.30 m, 2. Tanárképző 24.89 m, 3. P.V Dózsa B 23.30 m; gerelvhajítás: 1. PVSK 36.76 m, 2. Tanárképző 29.20. 3. Tanárképző B 20.20 m. A pontverseny végeredménye: 1. Pécsi Dózsa 113 pont, 2. Tanárképző 51 pont, 3. PV3K 32 pont. 4. PEAC 30 pont, 5. Mohácsi TE 8 pont.--------------------------------- l Videoton—Szigetvár 64:54 (29:20) NB I. női mérkőzés, Szigetvár, 400 néző, vezették: Velkei és Zsiros. Idei első hazai mérkőzésén a következő összeállításban lépett pályára a szigetvári csapat; Jusits (12), Bácskai (6), Simon (10). Hegedűs (12), Jerszi (14). Cserék: Parragi, Görgényi, Balogh. Edző: Egyed Mihály. A tartalékos — a hétközben megsérült és harcképtelenné vált Vargát nélkülöző — szigetvári együttes lelkesen és jól játszott. Mindössze néhány védekezési hibán múlott, hogy a találkozó eredménye nem volt szorosabb. Az idei bajnokságban még veretlen Videoton ezúttal is igazolta jó hírnevét. Kitűntek: Bekő, He- gedO'-né. illetve Jerszi. Hegedűs ét JusícS. AZ NB II. EREDMENYEl: PVSK —Bp. Kertészeti Főiskola at^7. női mérkőzés, Budapest, Pécsi Tanárképző—Szolgáltató Spartacus 79:78, női mérkőzés, Tanárképző Főiskola, Vasas Izzó —Pécsi Tanárképző 110:61, férfi mérkőzés, Tanárképző Főiskola, Pét—Pécsi Postás 74:49, férfi mérkőzés, Pécs. KOSÁRLABDA NB I. ÁLLÁSA Női csapatok: 1. Videoton 9 9 _ 678:448 18 2. TFSE 9 8 1 662:457 17 3. BSE 9 7 2 700:462 16 4. Bp. V. Met. 9 7 2 585:441 16 5. MTK 9 7 2 614:449 16 6. BKV Előre 9 6 3 636:522 15 7. Kecskemét 9 5 4 598:391 14 8. Szf. Építők 9 4 5 579:610 13 9. Szigetvár 9 3 6 466:527 12 10. Bp. Spart. 9 3 6 537:598 12 11. Eger 9 2 7 459:587 11 12. Bp. HSC 9 1 8 475:538 10 13. Szolnok 9 1 8 480:689 10 14. Bp. Pedag. 9 — 9 294:940 9 Pécsvárad térségében a rendkívül nehéz terep a megyei II. o. felnőtt férfi és ifjúsági éjszakai futópajnokságon komoly feladat elé állította a résztvevőket. A felnőtt férfiak 9 km-es távon 600 m szint különbségű, az ifjúságiak 6 km-es és szintén 600 m szintkülönbségű pályán versenyeztek. Eredmények, felnőtt férfiak 21 induló: 1. dr. Tihanyi Orvos Eü., 162.45 p, 2. holtversenyben íjász PVSK és Bodó Pécsi Ércbányász 178.50, 4. Varga Pécsi Ércbányász 179.25, 5. Bodnár, PVSK 180.20, 6. JiUy PVSK 185.10 p. Ifjúságiak, 6 induló: 1. Bodog, 110.40, 2. Inhoff 114.45, 3. Rákosi 157.30 p, mindhárman az 500-as ITSK versenyzői. Színház Nemzeti Színház: Balettest (este 7 órakor), Bemutató bérlet. Gyermekszínház: Hamupipőke (du. 3 órakor). Mozi Park: Helga (4, 6, 8). 16 éven ; felül! Petőfi: Ítélet (4, 6, 8). Kossuth: Helga (10, 12, f7, f9). j 16 éven felül! öregember és a ; gyerek (f3, f5). öregember és a gyerek (f3, fő). I Gyárváros: Sikerül-e hőseinknek i megtalálniuk Afrikában titokzatosan eltűnt barátjukat? (6) — Mecsekalja: Krebsz, az isten (5, 7). Pécsszabolcs: Zsiráf az ablakban (5, 7). Vasas I.: Nyomorultak (6 — dupla helyé rral). Vasas II.: Célpont: a híd (6). Boly: A lanfieri kolónia (8). — Harkány: A csendőr nősül (7). Mohács: ítélet (f6, f8). Sellye: Mint a bagoly nappal (5, 7). — Siklós: A holtak nem vénülnek (7). — Szigetvár: Kis titkok (6). Biciklitolvajok (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4,33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hír i rek, időjárás. 8.06: Műsorismer- | tetés. 8.20: Bizet operáiból. 8.55: j A magyar nyelv hete. 9.00: Har- i san a kürtszó! (ism.). 9.35: Katonadalok, csárdások. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: A magyar , nyelv hete. 10.25: Barokk mu- ! zsika. 11.00: Iskolarádió. — 11.35: | Rimszkij-Korszakov: Pan vojvo- I da — szvit. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és I muzsika tíz percben. 12.30: Me- J lódiakoktél. 13.49: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 14.04: To- I Véget ért a IV. Nemzetközi Mecsek Rallye Cél el*tt az Üdülőnél £ BELGRAD: A jugoszláv labdarugó bajnokságban a vasárnapi forduló után az élcsoport; 1. Crvena Zvezda 34, 2. Zselez- nyicsar 32. 3. Dinamó 31 pont. # SZÖFIA: Szófiában befejeződött a Dán Kolev nemzetközi szabadfogású birkózó emlékverseny, a magyarok öt 3. helyet szereztek. # NÁPOLY: A férfi kosárlabda csapatok Kupagyőztesek Európa Kupa tornájának döntőjében a Fides Nápoly 87:65 arányban győzött a Vichy elleni visszavágón, miután az első mérkőzésen a franciák csak négy ponttal győztek, az olaszok nyerték a kupát. # PR AGA: Három forduló van már hátra a csehszlovák labdarúgó bajnokságbóL A Slovan Bratislava öt ponttal vezet és így minden bizonnyal megszerzi az elsőséget. £ SAO PAULO: Sao Paulo-ban 80 OOü néző előtt Brazília csapatának Bulgária B válogatottja voll az ellenfele, s a találkozó nagy meglepetésre 0:ü arányban döntetlenül végződött. Különösen a „sztáaipk” játszottak gyengén, n^hányan egészen formán kívül. A közönség a mékőzés után kifütyülte '»a dél-amerikai válogatottat. A bolgár B csapatban mindössze egy játékos, KoJev jutott szóhcz azok közül, akik részt vesznek a mexikói világ- bajnokságon. A brazilok így álltak ki: Adó — Carles, Alberto — Brito — Joel, Antonio — Clo- daoldo (Rivelino), Gerson, Cesar, — Jairzinho, Roberto, Tostao, (Pele). A brazilok szerdán — csütörtökre virradóan — Ausztria ellen játszanak újabb előkészületi mérkőzést. Tolucabaji 25 ezer néző előtt vendégszerepeit Románia B válogatottja, s a világbajnokság' házigazdái csalódást keltő játékkal mindössze 1:1 (1:0) arányú döntetlent értek el. A mexikóiak gólját a 25. percben Onofre lőtte, majd a 48. percben Grozea egyenlített. Sakk: Nagy érdeklődés mellett zaj- I lőtt és fejeződött be vasárnap ! délelőtt a IV. Mecsek Rallye. — | Szép számmal vettek részt a ver- ! senyen külföldiek és magyar ver- I senyzők egyaránt. A kíváncsiak legtöbben az olyan hírű versenyzők autói körül gyűltek ösz- sze, mint Ferjánsz Attila, vagy a soklámpás színes külföldi autókat bámulták meg, találgatva: vajon melyik győzedelmeskedik a sok száz kilométeres táv megtétele után? ' Az abszolút verseny eredményei : A rallye osztály abszolút győztese az esélyes Ferjánsz Attila—Zsemberi Jenő páros lett. Mindketten a Volán versenyzői. A közel hatszáz kilométeres pályát nulla hibaponttal futották végig a 4-es rajtszámmal induló kékszínű R—8-Gordinival, s ez a IV. Mecsek Rallye országos bajnoki első futam legjobb helyezését jelentette számukra. — A túra-osztályban a Baumgartner László—Forgács József kettős végzett az első helyen. BMW 1600—2 típusú autójuk a 119-es rajtszámot viselte, ök az ÁFOR versenyzői, de a pécsi autóklub tagjai. Mindkét osztály első helyezettje kristály serleget kapott — a tulajdonképpeni Mecsek Kupát. A versenybíróság szerint erős mezőny gyűlt össze. A verseny zökkenőmentesen bonyolódott, a rendezés hivatása magaslatán állt. Az utakat rendbehozták időre, a biztosítás mindenütt kifogástalan volt. A Magyar Autóklub helyi csoportja ezúton is köszönetét mond mindazoknak a hivatalos vagy társadalmi szerveknek, melyek lehetővé tették a IV. Mecsek Rallye hiba nélküli megrendezését. A verseny részletes eredményeit — az óvások kivizsgálása után — holnapi számunkban közöljük. A KISKUNHALASI MEDOSZ NYERTE A DUNA KUPÁT Dunaszekcsőn vasárnap 12 csapat száznál több résztvevője találkozott a Duna Kupa sakk csapat és egyéni versenyén. Az értékes vándorserlegen kívül külön Felszabadulási Kupát is felajánlottak a rendezők. A két osztályban lebonyolított csapatverseny a Kiskunhalasi MEDOSZ sikerét hozta, a Duna Kupa egy évig, a Felszabadulási Kupa végképp a Bács megyei sakkozók birtokába jutott. ,,A” kát. csapatverseny: l. Kiskunhalasi MEDOSZ 12 pont, 2. Kaposvári Vasas MTE 8, 3. Pécsi Volán SC 8. 4. Siklós 7, 5. Dunaszekcső 4, 6. Vasas II. Bányász, 7. Pécsi Vörös Meteor 1 pont. „B” kát. csapatverseny: 1. Pázmánd 7. 2. Dunaszekcső—Majs 6. 3. Boly 4. 4. Mohácsi Farost 3, 5. Pécsi Geodézia 0 pont. Egyéni férfi verseny: l. Király Pécsi Vörös Meteor 11. 2. Hollósi Kiskunhalas 11, 3. Papp, Boly 10, 4. Nagy, Pécsi Volán 10, 5. Mausz, Majs, 9, 6. Szabó Siklós 8.5 pont. Egyéni női verseny: 1. Wágner, Mohácsi Farost 7.5, 2. Kovács, Pécsi Volán 7.0. 3. Béres, Dunaszekcső, 6.5, 4. Sárközi, Kiskunhalas, 6.5. 5. Börzöli, Pécsi Vörös Meteor. 5.0, 6. Dancsó, Kiskunhalas, 4.0 pont. Röplabda: PEAC—FERROGLOBUS 3:1 NB n. női mérkőzés, Pécs. Gyenge kezdés után nyertek a pécsiek. HBNA—PEAC 3:2, NB II. férfi mérkőzés. Pécs. A vendégek már 2:0-ra vezettek, amikor feljött a PEAC, de a hajrában a nyugodtabban játszó HBNA nyert. Kaposvári Dózsa— Komlói Bányász 3:1, NB n. férfi mérkőzés, Kaposvár. A komlóiak l:0-ra vezettek, aztán elfogyott az erejük. Teke: GÁZMŰ—FTC 4:4 (5153:5131). NB I. férfimérkőzés. Pécs. Legjobb pécsi dobó: Gulyás 928. A pécsi csapat nagyszerű eredményt ért el a többszörös bajnok FTC-vel szemben. Tatabánya—Baranyai Építők 5:3, NB II. férfi mérkőzés, Tatabánya. Rózsa Ferenc Építők—BTC 6:2. NB n. női mérkőzés, Pécs. FTC—Gázmű 3:1, NB f. férfi if- i júsági mérkőzés, Pécs. Dima titán naoiö Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 60-11 Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi üt 11. Tel.: 15-32, 15-33,21-60,50-00.60-11 ____ Telex sz. 2320 P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20,__ forint. Indexszám: 25 054 p ortyán Tódor a mezei könyvnapon. Mesejáték (ism.). 15.00: Hírek, időjárás. 15.11: Don Quijote és Dulcin eá. 15.25: Rádióiskola. — 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Híres karmesterek az MRT szimfonikus zenekara élén. Közben 17.00: Hírek, időjárás. 17.05—17.20: A fejlődő országok harca a haladásért — és Lenin. Kende István írása. 17.^2: Az OTP Bartók Béla kamara- kórusa népdalokat énekel. 18.00: Mi közöm hozzá? Riport. 18.28: Könnyűzenei híradó. 18.58: Hallgatóink figyelmébe. 19.00: Esti krónika. 19.25: A Szabó család. 19.55: Egy rádiós naplójából. — 20.40: Kozmosz. — Tudományos magazin. 21.05: Hírek. 21.08: Lemezmúzeum. 21.16: Kapcsoljuk a | 6-os stúdiót. — Horváth Sándor tánczenekarának nyilvános hangversenye. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. 22.20: Szabolcsi Bence tanít, IV. rész. — 22.52: Verbunkosok, népdalok. — 23.37: Tánczene. — 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0.25: A Berlini Rádió énekkara énekel. Petőfi rádió zenés délutánja. — 14.00: Tánczenei koktél. — 14.45: Hírek, körzeti időjárás. — 14.50: Találkozás a stúdióban. Közben 15.30— 15.33: Hírek. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. — Közben 17.30— 17.33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10—19.54: Fiatalok hullámhosszán: 18.10: Őserdőben, sivatagban, I. rész. 18.20: Irodalmi színpadok fóruma 18.50: Ifjú Zenebarátok Klubja. 19.30' Pályaválasztás. 19.44: Száz este — száz népdal. 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika, II. 20.25: Üj könyvek. 20.28: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. A MÁV szimfonikusok hangversenye. — Közben 21.08—21.23: A magyar nyelv hete. Kb. 21.53: Nóták. — 22.20: 2 + 2 = 4. Bizonyítják óvodások (ism.). 22.35: Szivárványvölgy, Részletek Lane zenés mesejátékából. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Mefistofele. Részletek Boito operájából. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Boross Lajos népi zenekara játszik, Jákó Vera és Ambrus Mihály énekel. — 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Fúvószene táncritmusban.— 9.17: Schubert- művek. 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.45: A delfinek titkai. Előadás. 12.00: A bűvös vadász. Részletek Weber -operájából. 12.45: Győri stúdiónk jelentkezik. 13.00: Hírek, időjárás. 13.03: Két versenymű. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 18.00; Randevú kettőből hatig. A 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10* Hanglemezparádé. 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek. 48. lecke (ism.). 19.10: Mihály András: Apokrif-dalok. 19.22: A harmadik évezred felé. VT. rész (ism.). 19.32: Parsifal. Részletek Wagner zenedrámájából. 20.20: Fats Waller szerzeményeiből. — 20.30: Hírek, időjárás. 20.33: Zenélő nagyvilág. 21.18: Fohász az emberért. Rádiójáték (ism.). — 22.06: Yehudi Menuhin Baeh-le- mezeiből. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.50: Munkásportrék 18.00: Könnyű dallamok 18.15: Az élet megy tovább . . . — Emberi sorsok nyomában 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Fiatalok félórája, összeállítás. — Gyermekdalok és tánczene 19.30: Német nyelvű műsor. — Hírek, tudósítások. — Kívánsághangverseny. — Olasz községfejlesztése 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 8.05: Orosz nyelv (ált. isk. 6. o.) 9.00: Környezetismeret (ált. isk. 3—4. oszt.) 9.55: Történelem (ált. isk. 5. o.) 11.55: Történelem (ált. isk. 6. o.) 13.10: Orosz nyelv (ism.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Történelem (ált. isk. 5. o. — ism.) 15.50: Történelem (ált. isk. 6. o. — ism.) 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: A Magyar Állami Népi Együttes 18.20: Reklámműsor. 18.25: Kronovízió. Tudományos műsor tizenéveseknek 19.00: Esti mese 19.10: A képlet megoldása. Dokumentumfiim 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A kocka el van vetve . . . Zenélő órák 21.10: A rózsák háborúja. Magyarul beszélő angol filmsorozat. — 2. Anjou Margit 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. | Jugoszláv Tv. 17.50: Rajzfilm. 18.05: Kis világ. 18.30: önöknek az úton. — 19.05: Folklór percek. .19.20: Tv-posta. 20.35: A bolond Pierrot — francia film. 4