Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
8 I»unarm mi napi a 1970. április 4L A felszabadulási művészeti pályázat eredménye: Baranya megye és Pécs Város Tanácsa, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett irodalmi, képzőművészeti és zeneművek alkotására. A pályázaton való részvételre 87-en jelentkeztek, a hirdető szervek 51 megbízást adtak ki. A pályázatot hirdetők — a felkért szakmai véleményezők bevonásával — értékelték a megbízások alapján beérkezett pályaműveket. Megállapították, hogy a pályázat eredményes volt, értékes, színvonalas alkotások születtek, a pályázók többségükben teljesítették a pályázat kiirt feltételeit A meghirdető szervek a kővetkező díjakat, illetve jutalmakat adták ki (beleértve a megbízási ösz- szegeket is): IRODALOM: Thiery Árpád: Egy csepp tenger c. szociográfiája 10 000 Ft, Kampis Péter: Átváltozás c. kisregénye 8000 Ft, Hallatna Erzsébet: Start e. kisregénye 7000 Ft, Kende Sándor: Száguldó nyugtalanság c. regénye 6000 Ft díjban részesült. Galambost László és Békés Sándor együttesen 6000 Ft jutalmat kaptak. KÉPZŐMŰVÉSZET: Rétfalvy Sándor: Csertető ti sortűz c. rézdom- borítás-sorozatáért 10 000 Ft, Simon Béla: ünnep c. olajképéért 7000 Ft, Zs. Kovács Diána: Béke c. gobelin- szőtteséért 5000, Fürtös Ilona: a Nem felejtünk C. gobelinért 5000 Ft, Kolbe Mihály—Martyn Ferenc: a Lenin emlékezete e. farost-intarziáért 5000 Ft díjban részesült. Lantos Ferenc, Soltra Elemér, Ferk Anna, Erdős János, Bizse János és Bérces Gábor együttesen 15 000 Ft jutalmat kaptak. ZENE: Farkas Antal: Mementó c. fúvószenekari művéért 7000 Ft, Horváth Mihály: Csertető c. fúvós- zenekari művéért 5000 Ft, Halmos László—dr. Vargha Károly: a Jövőnk elé c. kórusműért 4500 Ft és Tillai Aurél: Janus Pannonius: Pro pace c. kórusművéért 4000 Ft díjat kapott. A díjakat és jutalmakat a pályázatot hirdető szervek 1970. április 18-án 12 órakor adják át Pécs Város Tanácsa kistanácskozó-termében. Az irodalmi alkotásokat a Jelenkor c. folyóirat folyamatosan közli, a képzőművészeti pályázatra beérkezett alkotásokból Pécsett kiállítás nyílik, a zenei műveket májusban pécsi hangversenyeken mutatják be. Két oldalas összeállításunkban bemutatunk néhány díjazott és jutalmazott pályaművet Galambos! László: A lét pajzsa RÉSZLET: A DAVID ÜT JA (A SZOCIALIZMUS VERSEI) C. CIKLUSBÓL Gondolat, szólaltasd meg a virág előtt hajlongó bogarat, szellőre figyelő füvet, madárral sikló árnyat: nem temetem a Naphoz könyörgő kérőt, a Tél lábához zuhanó ágat. Kétszerezze kőlyökarcom a patak, a nadrágot ringató bokor röppentse föl a feketerigót, a pettyeslngü lepkét. Köszönjenek a margarétafejecskék. Halljam döcögő futásod bakszekér, himbálózzon a rádkötött szalma, hóhérolj koronás cinke, ne legyen knkacok fészke az alma. , Gnek őrzi a kertet: holdfény-tiloló éjszakák hallassatok galambjainkra selymet Lássam nádtipró lábát a lánynak, a tüzes hajlatot, kibontott hajat. Muzsikálj leszálló ég; hajoljak térdekre nőtt, fordított tulipánra. Öleljem a megtalált kedvest nyargaló ágyra. Erezzem, hogy szeretek, hogy érintésemre ntat nyitok parányi fiamnak. Vaslemezeit nem lökheti rám a HA, Gyökeret eresztő siralmat nem szolgálhat a lélek; nem gondozhat, mint bársonyba pólyáit gyermeket hőkölő cselédek. Az öröm szárán kankalincsengők a napok. Őrzöm a hajnalt: fenyőről fenyőre szállt gyorsröptű sugarat olvadó havasok. Rendjükből nem lódulhatnak ki az évek; nem sokasodhat a korai forgács, összeforr a Lét oltalmas pajzsa, a fölsebzett kéreg. Aranygallérja nagyra kerekedik a napraforgónak, evez a sarjában tfizárnyék-esónak. Lopakodik a kecske, a vámoló bárány. Falakon vájatot rajzol a só, borjúnak tükröt matat a márvány. Óvom a kést, magot olt gyöngyöző ágba. Seregélyijesztőt bújtatok ruhába, állítom szőlőbe kereplős kalappal Harcba küldöm a rózsafát, hó ellen papírzsák-sisakkaL Rózsaszín szirmok bucskáznak kezemre. Madarak mellett sikló árnyak, szellőre figyelő füvek, virág előtt hajlongó bogarak szóljatok: nem feszülhet fekete poszté virrasztó szememre. M iri már elment a röplabdaedzésre, amikor anya hazaért. Szeme alatt mély árkok feketéüet- tek. Janka megpróbált tovább olvasni, aztán mégis becsukta a könyvet Kétség- beesetten, saját magára és mindenkire dühösen kiment anya után a konyhába. — Menj be — mondta szárazon — majd én elmosogatok. Anya megdörzsőlte a halántékát — megint fáj a feje — és megkönnyebbülten felsóhajtott. — Ha te elmosogatsz, én gyúrok egy pogácsát. Undorral merítette kezét a forró vízbe. Néhány perc múlva szürkés ragacs lesz az egész. A tányérokról vakarni kell a rászáradt ételt a villák foga közül... áh! — Ha nem szívesen csinálod — hallotta a háta mögött — ne csináld. Nem bírom, ha áldozatot hoztok. — Hoztok! visszhangozta Janka. Dühe talajra talált. — Nem tudom, miért beszélsz többesszámban! Mintha Mari egyszer is... — Te is elmehetsz, ha akarsz — mondta azon a kibírhatatlan fejfájós hangján anya. — Sose tartottalak vissza. Azt csináltok, úgyis, amit akartok... Janka lekotorta a lábos aljára égett krumplit, végzett az evőeszközökkel is. Gyorsan kimosta a dézsát. Így már jobb volt. Az asztalon halomban állt a tiszta edény, a forró öblítővíztől még gőzölögtek a kések, villák. Jól leszappanozta a kezét és megbékélten kezdett töröl- getni. Addigra már jött is a sütőből a meleg pogácsaillat. Anya kihúzta a tepsit, kivett egy pogácsát, fújta az ujját és sziszegve bekapott egy forró falatot. — Egész jó. Jankával is megkóstoltatta. — Nem fáj már a fejed? — Bevettem egy tablettát, már szűnik. — Te anya — elgondolkodva forgatott egy poha- rat a fény felé fordítva — írnom kéne nekem egy dolgozatot. Mit jelentett nekem és családomnak a felszabadulás? Ez a címe. Mondhatnál valamit, én semmire se emlékszem. — Mi a fenét mondanék — felelt rá anya azonnal. — örülök, ha nem kell visszagondolnom azokra a szép időkre. Amit én mesélnék, arra amúgyse kapnál ötöst, légy nyugodt. Ingerülten csapkodta a pogácsákat a tálba. — De anya ... Nem a háborúról kell, hanem a változások. érted, hogy hogyan éltünk azelőtt és ahhoz képest ... — Ha annyira érdekel, megmondhatom. Azelőtt nem dolgoztam, most meg hajnaltól késő estig gürcölhetek, hogy a családom ne ragadjon bele a koszba. Apádról nem is beszélek. Megállt Janka előtt, a pogácsástálat kicsit előredom- borodé hasára szorította, SOLTRA ELEMEK: PÁVA (FAROST-INTARZIA) Hallama Erzsébet: START száll le a gyomrunkba és tépi, szaggatja, marcangolja... — Mit ülsz itt a sötétben? — hallja apa zsörtölődő hangját. — Hányszor mondtam, hogy ne rontsd a szemed. É des szép sárga fény- ön ti el a szobát és apa halk morgása és a nyomában beszálló meleg pogácsaszag. Fények, hangok és illatok... — Apukám! De jó, hogy megjöttél! Apa kacagva próbál lép- •kedni, Janka a nyakában lóg, apa liheg és kacag, oda- evickél a díványhoz és ledobja Jankát Anya az ajtónyílásban áll, összecsapja a kezét boldog felháborodás az arcán: — Vén majmok, mit műveltek a párnáimmal? ZS. KOVÁCS DIÁNA: BÉKE (GOBELIN) KÉSZLET — Az ember élete egy- azercsak: nyekk! Vége! És mi öröme volt az életben, ha szabad érdeklődnöm? Na mi? Janka riadtan nézte. — Anya kérlek — mondta sebesen — én csak azt akartam kérdezni, hogy hol voltunk mi az ostrom idején, meg egyáltalán, közben is... hogy valamiből kiinduljak... tudod, ez már olyan éwégi felmérő dolgozat hát nem te mondtad, hogy legyek tiszta jeles? Anya hamar megnyugodott, a megszokott mozdulatokkal rakosgatni kezdte az edényt a kredencbe. Halk beszédébe bele-belecsörrent egy tányér, belekattant egy zár. — Volt két vödör maláta- kávénk, egy zacskó szárazbabunk, kevés lisztünk... mikor apa visszajött, nem volt élelem... én leutaztam Margit néniékhez, téged is magammal vittelek, erre se emlékszel? — Jaj, dehogynem! Vett egy csikójuk... a vonaton állati tömeg volt... — Mi az, hogy állati! — mondta anya szigorúan — úgy beszélsz, mint egy jan> pec! S okáig üldögélt a füzet fölött. Kitépett egy lapot, fogalmazni kezdett: „Az én családom, mint minden szegény munkáscsalád, sokat szenvedett a háborúban. Csak két vödör malátakávénk és egy zacskó szárazbabunk volt..Vastagon átfirkálta a sorokat, aztán a tintacsíkot kerítéssé formálta. Újra kezdte: „Én még kisgyerek voltam, amikor végétért a háború. Csak arra emlékszem, hogy a pincében mindig sötét volt, és fahasábokra rakott deszka volt az asztalunk. Én mindig édesanyám ölében ültem vagy a kezét fogtam, mert féltem. De a felnőttek is féltek...** Ezt is átfirkálta. Megfordította a füzetlapot és a másik oldalon újból nekirugaszkodott: „Mintha örökös sötétség borította volna a földet. Sötét pincezugban ültek az emberek, reszketve várták, hogy akik odakint harcolnak, nyerjék már meg a háborút”, itt megállt egy pillanatra és hozzáírta: „és kergessék ki a fasisztákat És egy napon távoli robbanásokat hallottunk, majd mikor kimerészkedtünk, láttuk, hogy az' égen fényes csíkok jelennek meg. Ezek a sztálinorgonák, mondta valaki, és én nagyon megörültem. Tudtam, hogy minden megváltozott.” Megállt a kezében a tolL Tudtam? Hát mit tudtam én akkor? Mit értettem? Mit láttasm? Apa jön, vörös orral, sripákolva, de boldogan, öreg kabátja csupa por, hóna alatt két vekni kenyér. Miért örül apa és honnan jön? Mikor történt ez? Apa lehelet« íe- hér ködként járt az arca előtt, s mintha a két vekni is füstölgőit volna... Csupa téli pára minden emlék. Egy ló fekszik a járdán, az ia gőzölög. A lónak furcsán kifordult a nyaka, lábai összekuszálod tak, de ló, világosan felismerhető: egy ló a járdán. Talán már nem él. Körülötte késes férfiak és kendős asszonyok, párás leheletek, késpenge villan, valami vörösük, nagy vörös, gőzölgő formák... Elfutottam én vagy ott álltam, amíg a lóból nem maradt semmi? Sötét pince, nyirkosság, penész és fa és szén poros szaga, és ott is gőzölög valami, egy lábosban gőzölög és nagyon jó szaga van. Egy kövér néni áll mellette. Nagyon jó szaga van annak a lábosnak, vonzza az embert, közel kell menni hozzá ... Kérdeztem én akkor valamit vagy kértem én? Anya keze markolja a karom, nagyon fáj, ujjai belemélyednek a húsomba, felvisítok... És egy karácsonyfa. Valahol egy karácsonyfa áll, mintha egy üres szobában állana, és mellette egy fazék. Fazék a földön, a fazékban bab van, sűrű, zsfrtalan pép, amit kenyérre is lehet kenni, ha van kenyér. Torokfojtó, ízetlen babpempő. De ez nem az a karácsonyfa ... még nagyon kicsi lehettem, amikor rányitottam apára, amint a babakocsit csomagolja... Hogy fájt a szívem a Jézuska után! Szegény apa és anya az ablakhoz állítottak, hogy lessem, jön-e a Jézusfca, csengős fehér szánon hozza-e az ajándékot. Álltam ott, istenem, hogy álltam! Néztem a hóesést és tudtam, hogy nem jön senki, mert apa már kicsomagolta a babakocsit. Aztán lila papír az ablakon. Nem, én akkor nem tudtam elképzelni, hogy a fronton harcolnak a katonák. Azóta mondták csak, és láttam a filmeken. A háború lila papír az ablakon meg téli párák meg ülés anya ölében, és anya megszorítja az ember kezét, és az ember érzi, hogy anya keze reszket. Néha látja is az ember a felnőttek arcát... Nincs Jézuska a hóesésben, nincs Senki a pincében, hogy föl- állna és elhallgattafná a robajt meg a sziréna fültépő hangját... ha megszólal, mintha az egész égbolt vijjogna, mintha az égboltnak szirénában gj a lenne... m SBMJaieä» it
