Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-26 / 97. szám

1179. äprttis 24. Biinantmt warn». 5 A nemzetközi színesdia-fesztivál őszintén a pécsi operáról A MECSEKI FOTOKLUB nagy­vonalú vállalkozásaként a Fotómű­vészek Szövetségének, a Baranya megyei Tanácsnak, a FOTO szer­kesztőségének, az OR WO gyárnak támogatásával és díjaival április 12. és 24. között a színes fényké­pezés barátai naponta láthatták a fesztiválon résztvevő 37 fotoklub 258 szerzőjének 369 felvételét, az önálló esteket és Pathó Sándor debreceni amatőr színes képeinek bemutatóját. Két héten át csattant fel a taps Pécs művelődési házaiban és köz­intézményeiben, ahol a Mecseki Fotoklub a vetítéseket tartotta. Ez az elismerés egy eddig intim albu­mokba bújó, néhány természet- és múzeumbarát féltett kincseként lé­tező műfaj újjászületését köszön­tötte, persze eredményeit is, amik­ről eddig csak a beavatottak sej­tettek valamit. Hans Lechner: A hóhér háza, J. M. Ragg: A halál völgye című diái­nak nézésekor alighanem indokol­tan köszöntjük a Gáspár David Friedrich-féle misztikus-expresszív képi világot, vagy Erich Kees: Az Enn völgyében című felvételénél a romantikus-heroikus tájképfestés normáit igazoljuk magunkban. Szükséges-e már a műfaj kánonja szerint alkotást visszakérdezni a világról, mélyet semmi mással nem helyettesíthető eszközhasználatából fakadóan, semmi mással nem utá­nozható precizitással kell feldol­goznia? A festészet terméke a kép, fényképezésé a fotó, ennek egy de­mokratikusan hozzáférhetővé tett változata a dia, kevés és ritkán jelentkező fotóművészeti lapunk, kiadványunk mellett elengedhetet­len lépcső a műfaj széleskörű el­ismertetésében és a fokozottabb ütemű művészeti kommunikáció, kritikusabb közönség alakításában. Haszna a művelődésügyben rend­kívüli. A diákon megidézett tárgyi vagy tárgyatlan világ azáltal, hogy esztétikus rendben és kiválasztott­ságban jelentkezik, (egyszersmind visszautal arra a természetes kö­zegre, melyből a fotós kiszakítot­ta.) igazolja a valóság megismeré­sének és értelmezésének más ki­terjedésekben, más módszerekkel elért eredményeit. A Fesztivál er­re is adott példát, noha a műfaji arányok nem az új szellemű fel­vételek túlsúlyát mutatják. Az életkép-műfaj is hozott ered­ményeket. Ismeretlen karaktereket mutat be az argentin Prajs Család című felvétele, vagy a brazil Ca- vaco Játékárus és Ramon című diája, némelyik a szociofotó leg­jobb teljesítményeit is eléri. A mű­faj elsősorban technikai tökéletes­ségre törő példája a skót Cunnig- ham reklám-csendélete és jóné- hány beállított portré is. A mun­ka, a pihenés, a sport témaköré­ben ugyancsak kvalitásos képek vívták ki a közönség elismerését. Jónéhány felvétel dekora ti vitása, eleven és megkapó színvilága, a tájjal való együtt-légzés benyomá­sa alapján került a díjazott képek közé. Karl Kainrath: Téli nap cí­mű diája, vagy a veszprémi Nagy Jenő Este és Nagyvázsony című felvétele sok más kiváló kép kö­zött magaslik ki hangulatával. Külön érdekességei voltak a dia- esteknek az egyéni bemutatkozá­soké Tám László Évszakok című sorozatát Vivaldi muzsikájának alaphangulatot meghatározó hang­zásai közben vetítették. A hazánk­ban is nagy sikerrel játszott sváj­ci természetfilm után a dia lehe­tőségeiben sem jelent kisebb fel­adatot a természet folyamatos át­változásának közvetítése, sőt mint­ha egy egészen sajátos arcélű mű­vészet megszületésénél lettünk vol­na jelen. A képek, motívumok más­más érzelem és gondolatkapcsola­tot mozgósító sorozatában nyoma­tékosan jelentkezett az alapgondo­lat mindenütt meglévő, montázs­hatáshoz hasonló sugallata. Dr. Varga Gyula Vallomás Pécsről cí­mű sorozata a topográfiai hűség, következefes folyamatosság és tel­jességre törekvés következtében nem alaptalanul lett a fesztivál egyik legnagyszerűbb élménye. A DIAFESZTIVÁL felvetette szakmai-művészeti kérdések, sokáig fognak gyűrűzni vitákban, beszél­getésekben, avval a belátható kö­vetkeztetéssel. hogy a műalkotás­nak, így a fotónak is legerőtelje­sebb hatása érdekében a maximá­lis technikai felkészültség mellett kell a tartalmi összefüggésekre rá­világítani. Aknai Tamás AZ ELSŐ rossz hírekre még le­gyintettünk: itt a tavasz, a szín­házi szerződések ideje, ilyenkor néhányan elmennek új társulat­hoz, néhányan meg igyekeznek fel­verni a saját árukat. Magyarán: igazgató úr, emelje fel a fizetése­met, különben elmegyek. S ha a művészre szükség van, akkor gaz­diig országban magasabb fizetést ígérnek neki, kicsit gazdagban ki­csit magasabbat, szegényben pedig rangos szerepet Mert az is vala­mi. Csakhogy márciusban többen jelentették be távozásukat a pécsi opera tagjai közül, mint a tavaszi művészcserék idején ez mindig előfordul. Előbb Nagy Ferenc, a színház zenei igazgatója okozott meglepetést: a Magyar Állami Ope­raházba szerződött karigazgatónak. S ha ő most nem használja ki a megüresedett helyet, tán húsz évig is várhatna rá. Aztán sorban jöt­tek a rossz hírak: Szabadi József a Szegedi Nemzeti Színházzal írt alá szerződést, bejelentette távo­zási szándékát Ágoston Edit, Kré- mer József meghatározott időre külföldre megv, maid Horváth Esz­ter is aláírt Szegeden. A jubileumi helytörténeti kiállítás FELSZABADULÁSUNK jubileu­ma alkalmából színvonalas hely- történeti kiállítást rendezett a Ja­nus Pannonius Múzeum Helytörté­neti Osztálya, a Tudomány és Technika Házának nagytermében. A kiállítás tematikája széles időszakot ölel fel. 1921-től napja­inkig mutatja be Baranya és Pécs gazdasági-társadalmi-politikai hely­zetét, fejlődését, négy időhatár kö- aé csoportosítva anyagát. E temati­kát rendkívül gazdag anyaggal dokumentálták a kiállítás rende­zői: fényképekkel, fotó dokumen­tumokkal; tárgyi emlékekkel (ere­detiekkel és utánzatokkal, itt kü­lönösen a bemutatott fegyverek, puskák, pisztoly, géppisztoly, go­lyószóró, aknavetők stb. jelentősé­gét kell kiemelni): képzőművészeti alkotásokkal (Martyn Ferenc, Für­tös Ilona. Rétfalvi Sándor, Kun- vári Lilla művei); és végül írott történelmi dokumentumokkal (pla­kátok, újságok, igazolványok, pa­pírpénzek, hirdetmények, jegyző­könyvek. röpiratok stb.). A kiállított anyagokat a JPM Helytörténeti Osztálya, a Baranya faegyed Levéltár, az Egyetemi és Megyei Könyvtár, a magyar és szovjet fegyveres testületek, a bol­gár Jamboli Történeti Múzeum gyűjteményeiből, magángyűjtők gyűjteményeiből és az előbb már említett művészek alkotásaiból vá­logatták a kiállítás rendezői. A rendezésről szólva ki kell emelni annak célszerűségét, mo­dernségét, A nyers színű fenyő­deszkából összeállított kazettás szerkezetű tárlók remek témövelő lehetőséget biztosítottak, így jelen­tős mennyiségű anyagot lehetett zsúfoltság nélkül, áttekinthetően elhelyezni. A technikai lehetősé­geket is maximálisan kihasználták. Bizonyítják ezt pl. a Varsó bom­bázását jelképező színesen villódzó dioráma, a „Harcok Baranyában” című nagyméretű térképasztal, az Egyetem és a Széchenyi tér fel­szabadítását ábrázoló makettal kombinált két térképasztal, az új városközpontot ábrázoló makett, és nem utolsó sorban a két vil­lanytérkép. Közülük az egyik sza­kaszosan mutatja a felszabadulás menetét. Az anyagok elrendezése során a rendezők a kontraszt-hatások ki­használására (virilisták öltözéke — bányászruha), a jelképek tudatos alkalmazására (a terem elején; négy, görcsösen fölfelé markoló kéz), a képzettársításra épülő el- gondolkodtatás megvalósítására tö­rekedtek (pl. csendőrkalap kard­dal — alatta a csertetői bányász­mártírok emlékművének fényképe; vagy pécsi villamos makettje — előtérben az Építők útján közle­kedő emeletes busz képe stb.). Az egész kiállítás optimista légkörét a változatos színhatások (melyben elsősorban a zászlók és plakátok dominálnak) megfelelően aláfes­tik. Néhány esetben azonban na­gyon hiányzik a képeik alól a ma­gyarázó felirat. A RENDEZŐK megérdemlik, hogy róluk név szerint is megem­lékezzünk. A forgatókönyv és ren­dezés Fancsovits György muzeoló­gus munkája. A belső építészeti tervet Klausz Gyula és Bachman Zoltán, a kiállítás grafikai tervét Via István készítette. A művészi fofók Nádor Katalin és Panyik István alkotásai. A pécsi operatársulat sorsa te­hát az elmúlt egy hónap alatt vál­ságosra fordult. Horváth Zoltán, a színház operarendezője olaszorszá­gi tanulmányútan van, a zened igazgató utódlása ügyében csak hosszadalmas levelezés útján lehe­tett őt meghallgatni. Közben sike­rült megfelelő nevű szakembert találni a színház zenei vezetőjé­nek: Breitner Tamást, aki ugyan csak egy évre szerződik Pécsre, addig előző munkahelyén, a Fővá­rosi Operettszínházban fizetés nél­küli szabadságot vesz ki. Az ope­rettszínház ehhez hozzá is járult. Aztán Horváth Eszter is gondolko­dik még, hiszen Szeged mégsem Pest, továbbá a pécsi sikerek, az itteni művészi eredményeiért ka­pott Liszt-díj becsületből Pécshez köti — mégha a sok munkával megtanult operákban csak nagyon keveset lép fel, akkor is. Ágoston Edit sem kötött még szerződést másik színházzal. Aztán a nagy veszteségnek számító Szabadi Jó­zsef béralapjának egy részéből egy- egy előadásra szerződtetnek majd neves tenorénekeseket, például Si- mándy Józsefet, avagy magát Sza­badi Józsefet. Ez így még olcsóbb megoldás is. Az idei tavasz veszé­lye tehát valahogy elmúlik majd az operatársulat felett. De az iga­zi, komoly baj nem itt van. A tízesztendős társulat 35 fő­nyi zenekarral dolgozik s énekka­rénak létszáma is csak 20 fő. Igaz, két évaddal ezelőtt még kevesebb volt, de a városi tanács 6 zenész álláshoz adott béralapot. De ez is kevés, a szegedi operatársulat pél­dául 65 főnyi zenekarral dolgozik. A pécsiek viszont az elmúlt tíz év alatt szinte minden számbajö- hető olyan alkotást eljátszottak, amelynek bemutatásához elegendő volt a 29, később pedig 35 tagú zenekar s a kis kórus. Tehát; nö­velni kellene a létszámot, mégpe- dik az énekesekét 15, a zenekarét tO taggal. Indokolja ezt egy másik körül­mény is: a Művelődésügyi Minisz­térium körzetesítette az országot, s Pécsre bízta egész Dunántúl ope­raellátását. A KÉRDÉS végülis ez; mennyi pénzt és hoonét kell előteremteni ahhoz, hogy az idei tavasz válság- hangulata ne ismétlődjék meg, s tíz év után végre igazi operatársu­lat legyen Pécsett, most már az egész Dunántúl javára is? A szín­ház jogi és pénzügyi gazdája a pé­csi városi tanács, de önhibáján kí­vül egyáltalán nem nevezhető mil­liárdos mecénásnak. Ennek elle­nére folyamatosan és a nehéz pénzviszonyak közepette is igyek­szik megoldani a színház anyagi gondjait. Addig is érdemes számolni; az operarészleg normális működésé­hez — az említett énekkari és ze­nekari létszámnöveléshez — mint­egy évi 800 ezer forintra van szükség. Továbbá Dunántúl ellátá­sához, az utak, a szállítás és a ha­sonló szükséges igények kielégíté­séhez további 782 ezer. Nyilvánva­ló, hogy legalább az utóbbit a dunántúli megyéknek kell fizet­niük. Az is nyilvánvaló, hogy ha a minisztérium jelölte lri a pécsi operatársulatot, akkor a miniszté­rium erkölcsi és jogi feladata ezek­kel a megyékkel megbeszélni, hogy azért, amit kapnak, adniuk is kell valamit. S a másik 700 ezer forint? — Ennek eldöntéséhez már alaposan felül kell vizsgálni a pé­csi művelődésügyi költségvetést, pontosabban azt, hogy a város nép­művelési intézményei közül me­lyek azok, amelyek viszonylag ke­vés tömeget tudtak eddig vonza­ni, s művelni, hol jellemző évek óta a kultúra helyett a kocsmajel­leg. Ilyen megfontolások után le­hetséges egy olyan belső átcsopor­tosítás, hogy a végrehajtó bizott­ságnak csak kevesebb új pénzösz- szeget kelljen adnia, s lényeges nénzf tudjon már meglévő kiadások át­csoportosításával a színház opera­együttesének nyújtani. EGY TÉNY: tíz év elmúlt, ed­dig főleg anyagi okok miatt nem lehetett növelni a zenekart és a kórust, de az idei tavasz súlyos gondokat jelzett. A jövő operaéne­keseinek megtartásához is most már elengedhetetlen a létszámnö­velés. S ami a tanács számára ed­dig is gond volt. az ma már sür­gősen eldöntendő kérdés: lesz-e a nagy zenei tekintélyű városnak — ezzel együtt Dunántúlnak — igazi operája, avasv megkezdődik a las­sú haldoklás?! A DÖNTÉS Gyurkó László oratóriumával méltóképpen ünnepelte televí­ziónk Lenin születésének centená­riumát. Méltó volt az alkalomhoz mindenekelőtt a választott téma: a Forradalmat megelőző döntő pilla­nat megragadása, a „tenni vagy nem tenni” történelmi konfliktusa, de méltó volt a gondolatra kon­centrált, tömör és dísztelenül egy­szerű forma is, az egész előadás sallangmentes rendezői felfogása. A rendező, Szinetár Miklós sze­rény, értelmes, egyszersmind szen­vedélyes bevezetője jól előkészí­tette a nézőt a szokatlan élményre. Magyarázata nem lépte túl a szük­séges eligazítás feladatkörét, de alkalmat talált, hogy néhány mon­datban utaljon a mű alapgondola­tára és időszerűségére. Gyurkó László oratóriuma kitű­nő anyagot nyújtott a rendezőnek. Gyurkó nemcsak egyik legkiválóbb Lenin-kutatónk, hanem egyszer­smind igen tehetséges drámaíró. Két éve megjelent „Lenin Októ­ber” c esszékötete, csakúgy, mint drámája, a „Szerelmem, Elektra”. — osztatlan szakmai- és közön­ségsikert aratott. A Lenin-centená- riumra két oratóriumot is készí­tett. A Fejezetek Leninről-t a Nemzeti Színház mutatta be, mind­össze egy nappal A döntés tévé- közvetítése előtt, ugyancsak nagy sikerrel. A döntés műfaji különlegessé­gét az alapanyag dokumentum jel­lege és az oratórium-forma adja. Az előbbi főképpen az író lehető­ségeit szűkíti és kényszeríti kü­lönleges fegyelmezettségre, az utóbbi a rendezőt és a színészeket. Gyurkó az 1917. október 29-i Köz­ponti Bizottsági jegyzőkönyvre épí­tett, ennek a többórás anyagából kellett kiemelnie és összesűrítenie mindazt, ami Lenin döntését drá­mai magaslatra tudja emelni. Gyurkó jól megragadta az anyag kínálta külső és belső konfliktus- lehetőségeket. A külső konfliktu­sokat maga a vita, a különböző álláspontok ütköztetése adja, a belsőt pedig Lenin „személyes** konfliktusa, a különböző álláspon­tok felmérése és a döntés kény­szere. Az oratórium-forma a külső szí­nészi kellékek, a jelmez és a maszk mellőzésével lemond az il­lúzió- és hatáskeltés hagyományos eszközeiről. A „saját arcukkal” és „civilben” szereplő, de a legkivá­lóbbakból válogatott színművészek szokatlan megjelenése különös in­tim ünnepélyességet hozott az elő­adásba. Voltak azonban ennek az ora­tórium-formának hátrányai is. Én- pen, mert jól ismert, kitűnő mű­vészek kaptak szerepet, a művész­hez tapadó közönség-képzetek a szokottnál erősebben hatottak. Kül­ső eszközök hiányában a viszony­lag rövid előadás néhány színész­nek nem adott lehetőséget nem­csak a tolmácsolt személlyel — ez éopen ebben a műfajban nem is lehetett cél —. de a gondolat­tal való azonosulásra sem.. Ehe­lyett a színész saját egyénisége hatott, ez pedig a leggondosabb rendezői szereposztás ellenére sem vágott egybe minden esetben a tolmácsolt történelmi személyiség­gel. A színészi teljesítmények külön értékelésére nincs lehetőség, a leg­fontosabbat. a Lenin gondolatait megjelenítő Keres Emil szépen kidolgozott és mélyen átélt szere­pét azonban ki kell emelni. Alig néhány perc állt rendelkezésére, ez is elég volt ahhoz, hogy Lenin belső konfliktusát meggyőzően tudja középpontba állítani A rendezőt is dicséri a viszonylag rövid előadás jó ritmusa, az ügyes szerkezeti tagolás, az állóképek és korabeli híradórészletek fel- használása. Ez már nem a doku­mentum-szerűség és nem is áz ora­tórium-műfaj problémaköre, ha­nem a televízió sajátos lehetősé­geinek érvénvesítése. Ezek a film­betétek kettős funkciót is kaptak: egyrészt tagolták, oldották, lassí­tották a gvorspergésű vitát, más­részt gazdagították, elmélyítették a vita gondolati tartalmát. Nem il­lusztráltak csunán, hanem szerve­sen beleépültek az előadásba. A televízió-nézők s a hivatásos kritikusok is gyakran emlegetik az utóbbi hetekben a televízió ..ta­vaszi fáradtságát” műsorai átla­gos színvonalának csökkenését. Nem alaptalanul. A döntés azon­ban szép kivétel, amely feltétlenül dicséretet és elismerést érdemel. Sz. E. Bernáth János Földessy Dénes Bernád István rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom