Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-19 / 91. szám
1970. Április 1 ft. „...íujif érdé tu es A munkáról tok mindent elmondtak már idáig. Közgazdáitok, politikusok, orvosok, nevelők, pszichológusok, Írók, s ki tudná felsorolni, hogy kicsodák még. Magyarázták, értékelték, vizsgálták, mérték, viszonyították, boncolták, ünnepelték. Én azonban azt hiszem, hogy a leglényegesebbet, a munka igazi értelmét az ember emberi rangja felől nézve úgy még nem fogalmazta meg soha senki, mint a mi József Attilánk. Ez a mindentudó ifjú, akit éppen egy hete ünnepeltünk, de akitől még ma sem tanulunk eleget. Van József Attilának egy kis verse; St sor az egész; töredék, címe sincs. A nagyközönségnek régóta és rendszeresen van módja hallgatnia három sorát: ez ugyanis mottója egy több éves rádióműsornak. Még a kiváló Timár József hangján szólal meg a három sor a „Goridolat” elején. A teljes vers a következő: Ne légy szeles. Bár munkádon más keres — dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes. Nem szándékozom elemzésbe bonyolódni. Csak elmélkedni szeretnék keveset a versen, annak is az utolsó három, főként pedig a legutolsó során. Borzongatóan monumentális fölismerés ez az „úgy érdemes”. A költő nem moralizál, nem okoskodik, nem szaval, nem igyekszik szentenciát formálni — csak egyszerűen, csöndesen eszünkbe juttatja a legfontosabbat, azt, amiről mégis a legkönnyebben megfeledkezünk: emberi rangunkat, méltóságunkat. Ez a rang, ez a méltóság kívánja, hogy „pontosan, szépen" dolgozzunk. Olyasféle rejlik a szavak mélyén, hogy „Ha te ember, te homo sapiens, valamit is adsz magadra, akkor nem dolgozhatsz másként, mint pontosan, szépen. Csupán azért nem, mert csak úgy érdemes dolgozni.” ' Könyveket fogok kézbe: sorozatosan találok bennük üres isross- szul nyomott lapokat. Híreket hallok (írről, hogy itt vagy ott az újonnan épített lakásokban fölpúposodik a parketta; megbeszéléseken veszek részt, s egy-egy hozzászóló szavaiból kisüt a pökhendi tájékozatlanság; gyékény lábtörlőm mindenre jó, csak lábtörlésre nem, mert görbül, pöndörödik; hivatalos ügyemben éppen az illetékes szerv közli velem, hogy nem hozzá tartozik a dolog, és így tovább, és igy tovább —, mindenkinek megvan a saját listája. Érdemes igy dolgozni? Aligha. Szégyellem magam. Helyettük. Magukat alacscmyitjik le, emberi rangjukról mondanak le, akik ezt csinálják. Nekem csak másodsorban ártanak. Ha egy széket arrébb tolunk, azt is úgy tegyük, ahogyan heti. Mert másképp nem érdemes. Jó len ne irodákban, műhelyekben, hivatalokban (még családi otthonokban is) fölimi a falakra József Attila három sorát Szaka János: Nevek az asztali naptárban A névnapoknak kialakult a rendje. A titkárnő asztali naptárába évről-évre a megfelelő dátumokhoz beírták a keresztneveket, ezt egy magától alakult bizottság rendszeresen ellenőrizte és a bizottság tagjai elsőként jelentek meg Jucikénál, Mancikánál, Imrénél, Ferencnél, Istvánnál, hogy ki-ki a maga módján sok-sok boldog névnapot kívánjon. Volt, aki pukkedlízva, kicsit selypítve mondta a gyerek- verset: „Pici szívem, pici szám, sok boldog névnapot kíván”, volt, aki csatlakozott az előtte szólóhoz, de volt olyan is, aki csak erős kézszorítással fejezte ki az ilyenkor szokásos érzését Ha nők kívántak sok boldog névnapot férfinak. akkor megcsókolták a férfit, ha férfiak a nőknek, akkor megcsókolták a nőt. Tehát alkalom volt a névnap a csókolózásra, de alkalom volt arra is, hogy kiki a maga módján bevágódjon a főnökénél. Előfordult, hogy némelyek annyit ittak a főnök egészségére, hogy az asztal alól fektetettek fel rá. De ez nem volt általános. évente, ha ötször-hatszor előfordult. Az ajándékozás viszont általános volt. Évközben mindenki megfelelő összeget adott át a titkárnőnek, aki ezt beírta egy füzetbe és ebből a pénzből kapott mindenki egyformán, amikor elérkezett a névnapja. Persze, nem pénzt, hanem ajándékot. Ennek is megvolt a mechanizmusa. A névnapot ülő kiválasztott valamilyen ajándékot a boltban, ezt megmondta a titkárnőnek, aid megvette ezt az ünnepéltnek. Ha többe került, mint amennyi pénzt kapott a kollektívától az ünnepeit, akkor a különbözeiét 6 fizette. A névnapi ünnepségen az ünnepelt által kiválasztott ajándékot ünnepélyesen átadták. Az ünnepeit Ilyenkor nagyon meghatódott, adta a meglepettet, kicsit szabadkozott is: „...azért ilyen drágát mégsem kellett volna...* Így zajlott le minden névnap. A legutóbbi is így kezdődött Az egyik gépírónőnek, Katinkának a névnapját ünnepelték. Mindenki gratulált Katinkának, Béresné, a Jelenkor, 1970. április Negyed századról, sokféleképpen Az ünnepi alkalomra, a szokásosnál nagyobb terjedelemben jelent meg a folyóirat s ez módot adott a tartalom változatos bővítésére, az egyes műfajok kiterjesztésére, amellett, hogy a fő hangsúly természetszerűleg a jubileumi írásokra, emlékezésekre esett. Az áprilisi számban szerencsésen valósul meg a helyi jelleg és a tágabb világ egysége, a történelmi idők és a mai élet kapcsolatának bemutatása. Elbeszélések, regényrészietek, vallomások idézik a sorsfordító múltat, szólnak a negyedszázados útról. Közélet és művészet, társadalom és egyéni sors alakulását, fejlődését, problémáit jelzik az írások Ünnepi, de őszinte szavakkal. Az átgondolt szerkesztést dicséri, hogy a Jelenkor köré tömörült írók. művészek csaknem kivétel nélkül szóhoz jutnak a jubileumi számban. Három kérdés Nagy érdeklődésre tarthat számot az a körinterjú, melyet a szerkesztőség ismert közéleti személyiségekkel. írókkal készített, akik valamilyen formában részt vettek az új élet megindításában, munkájukkal, tevékenységükkel a megye és a város fejlődését segítették az elmúlt huszonöt esztendő alatt. Az első kérdés személyes jellegű, a megkérdezettek felszabadulással kapcsolatos élményeire kíváncsi. A kérdés azonban alkalmat ad á dokumentum értékű vallomásokra, a visszaemlékezésekben megelevenedik akkori tevékenységük, szerepük. Különösen érdekesek Bárdost Németh Távns. Csorba Győző, Barati József. Boros István, Hajdú Gyula emlékei, melyekből a mai nemzedék nemcsak a történelem egy-egy epizódját, villanásnyi szakaszát ismerheti meg, hanem a vallomástevők áldozatos, példaadó munkáját is. Földosztás, pénzügyek, szervezési gondok, folyóiratindítás, szellemi újjáteremtés — tömören így foglalható össze az a szerteágazó munka, melynek részesei voltak az interjúban megszólalók. Irodalmunk n egyed százada Huszonöt év alatt új, értékes irodalom is született. Ezt kívánja bizonyítani Czine Mihály írása (Irodalmunk a felszabadulás után), mely leltárt készít ennek az időszaknak irodalmi fejlődéséről, a született művekről, az alkotóegyéniségek munkásságáról. Nem vitás — írja Czine — hogy az új jelző minden tekintetben ráillik erre az irodalomra, még akkor is, ha a közelmúlt tradíciói elevenen hatnak bizonyos írók szemléletében, módszereiben. Nem volt könnyű az irodalom útja e negyedszázad alatt. Sematizmus szürkftette az ígéretes kibontakozást, eszmei zűrzavar hajtotta szélsőségekbe az írók egy részét 1956-ban. Mégis értékes művekről adhatunk számot, jelentős írói pályák bontakoztak ki a huszonöt év során. Üj generációk váltották egvmást. A szabadabb alkotói légkör teret engedett a modem kísérletezésnek, mely ugyancsak szembetűnő eredményeket hozott, különösen az utóbbi tíz év tekintetében. Czine az általános áttekintés után részletesebben foglalkozik a líra fejlődésével, kiemelve néhány igazán jelentős pályát, többek között a Nagy Lászlóét és a Juhász Ferencé! akiket a felszabadulás utáni nagy fellendülés indított el az irodalomban. A legfrissebb eredményekről három antológia adott hírt a közelmúltban. Oj nemzedék sorakozott fel mind a lírában, mind a prózában. Az „Elérhetetlen föld”-rßl Kiss Dénes ír őszinte hangú vallomást. a fiatal prózaírók kötetéről pedig Taxner Ernő részletes, az erényekre és hibákra következetesen rámutató kritikáját olvashatjuk a folyóiratban. Nagyon fontos Írásnak tartom Kotta Ferenc tanulmányát a Pécsett 1945-ben megjelent ív című irodalmi és művészeti folyóiratról, melynek születése Csorba Győző nevéhez fűződik. Az ívből egyetlen szám jelent meg, a benne közölt írások között azonban irodalomtörténeti értékűek vannak. Jó, hogy valaki újból felfedezte ezt a már majdnem elfelejtett irodalmi dokumentumot mindannyiunk számára, s élővé tette a város hagyományai között. Kilátó A mai moldvai irodalom bemutatása bizonyítja, hogy a jövőben érdemes lenne szervezettebbé tenni az ilyen jellegű „kilátókat” a folyóiratban. A beszámolók, áttekintések mellett illusztrálásképpen néhány verset, elbeszélést vagy egyéb prózai részletei is közölni kellene, a kapcsolat így még élőbbé válna. A fiatal szovjet-moldvai irodalmat Mihail Hazin író és lap- szerkesztő mutatja be a Jelenkor olvasóinak. Andrej Lupán, Anaio- lij Renyin, Ion Vatamanu, Dmitri; Kara-Csoban költeményein és Mihail Hazin novelláján keresztül pedig bepillantást nyerhetünk ebbe az alakuló-fejlődő irodalomba. Kovács Sándor takarítónő is, aki ezen a napon ki tudja miért, bent maradt egész nap. Katinka megvette a szokásos két de- mizsoo bort, zsúrkenyeret, vajat, csemege uborkát hozatott a hivatalsegéddel és délután, pontosan másfél órával a munkaidő lejárta előtt előszedte szatyrából a házi kolbászt és a nőkkel összefogva elkészítette a szendvicset. Fél négykor. Kovács Béla menetrendszerűen elkiáltotta magát a hivatal folyosóján: „Mindenki a fedélzetre” és ezzel elkezdődött az ünnepség. Mindenki szedelőzködötí és néhány perc múlva ott szorongott az egész hivatali apparátusa névnapi szobában, amely a valóságban tanácsterem volt, de névnapokon mindig fehér abrosszal terítették le az asztalokat Az asztalokon kínálták magukat a szendvicsek, öblös vizespoharakba csor- rogott a rubin színű bor... Mindenki a fedélzeten volt mindenki tette a magáét, a hivatalfőnők is megérkezett, helyet foglalt az asztalfőn, megragadta a hozzá legközelebb álló poharat felemelkedett a helyéről, megköszörülte a torkát és így szólt a* egybegyűltekhez: — Emelem poharam mi kis, ösz- szetartó kollektívánk kedvencének, Katinkának az egészségére. Kívánok az egész kolleiktiva nevében neki sok-sok boldog névnapot! Katinka láthatóan elvörösödött a teremben lévők jobb keze a pohár után nyúlt és egyszerre olyan lett a terem, mintha sok-sok ru- btakelyhű virágból kötött volna valaki csokrot A poharak összekoccantak. Mindenki ivott és mindenki maszek alapon is Jókívánságokkal halmozta el Katinkát. Béresné. a takarítónő még meg is csókolta és kissé remegő hangon kívánt neki sok-sok boldog névnapot Mint régi telekess a szánkók, állandóan csilingeltek a poharak. — Egészségedre! Később már konyakkal koccintottak, amire összedobták a pénzt és amit a sarki csemegébőltból hozattak Bércen évet Kovács Béla rázendített a dalra: „fin édes Katinkám, Csak egyszer kacsints rám...” — és Katinka, aki ott ißt az asztal közepe táján* előtte a csomaggal, amelyben egy Triumph melltartó és egy olyan fekete, habselyem női nadrág volt amelynek a szárára rávarrták a harisnyatartót is és amilyent Juciba, a titkárnő fél évvel ezelőtt kapott a nagynéniétől Ausztriából, most már kacsintott, nemcsak Kovács Bélára, de mindenkire, sőt a blúzra hajlandó volt a melltartót is felpróbálni. Ezt a produkciót a nők mély sóhajtással vették tudomásul, a férfiak pedig tapssal jutalmazták. —- Hármas melle van! — állapította meg Kántor István csoportvezető, miközben harmadszor töltötte tele konyakkal a poharát. — Hármas melle van, mint a feleségemnek — tette hozzá később éB egyből kiürítette a poharát. A konyak elfogyott, Kántor jobb híján egy hamutartót fogott és azt tartotta a Jelenlévők elé. Potyogtak a tízesek a hamutartóba. Utoljára a hivatalfőnök tett bele egy húszast Kántor összeszámolta a pénzt és elkiáltotta magát: — Béresné! A kiáltásra a csend válaszolt — Béremé! — kiáltotta Ismét és most már S maga válaszolt: — Béresné nincs. Hová lett Béres- né? Most Jd megy el konyakért? A z emberek egymásra néztek, nem tudtak dönteni. Végül akadt egy önként jelentkező, Csobánkainé az iktatóból, akinek ugyan nem volt munkaköri kötelessége a konyak beszerzése, de ki tudja miért, most ettől eltekintett. Becsülettel meg is hozta a konyakot, de mire visszaért, a hangulat elromlott. Csak Kovács Béla volt a teremben, ö mondta el Csobánkateénak, hogy mi történt, amíg ő odavolt A Béresné miatt mentek el, meg amiatt a hülye Tóbiás Kati miatt akinek eszébe jutott megkérdezni: hogy hívják Béresnél? — Es tudták? — Nem! Maga tudja? — Hát Béremének! — A fenét! Katalinnak, mint Katinkát! Wéber Katalinnak! — Nahát! *- fis ezt csak Tóbiás Kati tudta! Ez volt az utolsó névnap a hivatalban. De csak ebben az évben. Jövőre Béremé nyugdíjba megy. Autót kell venni Ax asszony megszólalt: — Már a Kelemenéknek is van autójuk! Végre vehetnénk mi is! — Nem mondanád meg, hogy miből T — kérdezte idegesen a férfi. — Kelemenék — ketten együtt —csak hiromezerötszázat keresnek. Mi pedig több mint négyezret! — És ebből a négyezerkétsz&zból vegyünk kocsit? Vagy cseréljük el a lakásunkat mosó- konyhára, mint a Kelemenék? — Nemcsak a In- Teást lehet eladni! — Hanem például mit? — A könyvszekrényt. Szép darab. A Bizományi ad érte négyezret. A könyveket is eladhatjuk négyért. A férfi dühös lett: — Nem adom el a könyveimet! És különben is mit érne az a nyolcezer7 Az asszony golyóstollat és papirt vett elő: — Figyelj ide! A bankban van hétezer forintunk. A kolóniái könyvszekrény és a könyvek, az nyolc. A mama ad négyet. Az már tizenkilenc. — Nem válók meg a könyveimtől. — De megválsz! A könyvszekrényért se fájjon a szíved. A cseh garnitúrában is van könyvszekrény. Jó, hogy eszembe jutott. Mi lenne, ha a padlásról lehoznánk a nagymama bútorait ... — Csak nem Ókorod eladni a cseh kombinált szobát? — Ha ez kell az autóvásárláshoz, akkor miért ne? — Úgy akarsz járni, mint a Gőmö- riék? Azok vasalódeszkán alszanak! Mindent eladtak, hogy autójuk legyen. — A nagymama bútorai a legfinomabb diófából vannak! — És ezemyoloszázkilencvenben készültek. — De műasztalosnál! Kitűnő maszek munka! Szóval a kombinált szoba, az legalább tizennégy. Együtt van a harminchárom. A ISbbi OTP-kölcsön. — És miből fizeted majd vissza? — Meghúzzuk magunkat Te is szereted a paprikás krumplit, én is. — De nem mindig. És még hogy megint abban az ócska, molyhos plüss- fotelben üljekl Meg a porcelángombos, támlás kanapénI — Ki lehet bimi, > ha az autódban is ül- f hetsz. — Nem tudsz ve- ! setni! — Ha háztartást > tudok, elvezetem ez . autót is. Kelemen- né is jól vezet Teg- nap láttam az éj > Skodájukkal. — Micsoda1 Be- ? cserélték a Traban- tot? — kérdezte a > férje. — Miből fi- f zették a különböze- 5 tét? > — Jól eladták a í mosókonyhájukat. j — De hiszen eb- ! bau laktak! Hol el- \ szánok most? i — Természetesen az autóban! Nem is ; rossz dolog. Leg- ; alább éjszaka nem < lopják el a gumit a l kocsijukról. \ Palásti László !
