Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-10 / 58. szám

Ar«; ®ö Kifúj Világ proletárjai, egyesüljetek1 Dunántúli xxvii,évfolyam,58.sióm Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja mo.márciusio.,ked^ Pártpolitika kormánypolitika a kormány beszámolója, a legfőbb ügyésznek és a Legfelsőbb Bíróság elnö­kének tájékoztatója, in­terpellációk —, ha a „napi­rendet” nézzük, ez szerepelt az országgyűlés programjára Óriási témakör. Áttekintését már a képviselők számára jelentősen megkönnyítette, hogy a miniszterelnök né­hány különösen fontos, átfo­gó kérdésre összpontosította beszámolóját: az idén befe­jeződő ötéves terv már kör­vonalazható eredményei, ter­veink, elgondolásaink a kö­vetkező öt esztendőre, végül társadalmi rendszerünk álta­lános fejlődése, különös te­kintettel a demokratizmus erősödésére, az ifjúság kér­désére és a nők helyzetére. Ezt a képét egészítette ki a külügyminiszter nemzetközi politikánk felvázolásával, Ap­ró Antal miniszterelnök-he­lyettes a szocialista országok gazdasági együttműködésének taglalásával, valamint Ilku Pál művelődésügyi miniszter az. iskolai nevelésről alkotott kormányzati véleménnyel. Még közelebb kerülünk az országgyűlésen elhangzottak­hoz, ha — ném éppen talá­lomra — kiragadunk néhány gondolatot a tanácskozás alaphangját nagymértékben meghatározó kórmánybeszá- molóból. Fock Jenő ismertet­te, miként növekedtek-növe- kednek az ez évvel záruló tervidőszakban az ország jö­vedelmei, az ipari és a me­zőgazdasági termelés, a la­kosság bevételei és mind­ezekkel összefüggésben ho­gyan alakul a kereskedelmi forgalom. Szólt a reform e téren is tapasztalt kedvező hatásáról, de az áruellátás­nak azokról a hibáiról és hiányairól is, amelyek objek­tív okokkal nem magyaráz­hatók. Ezért határozott úgy a kormány, hogy idén külö­nös figyelmet kell fordítani az alacsony keresetűek vá-. sárlási igényeire, az olcsó árucikkek kínálatára, amely­ről úgy vélte: már valame­lyes javulást mutat. A kor­mányelnök óvatos vélemény- formálása e kérdésben azon­ban Világosan jelezte, a téma napirenden marad, nem té­vesztik szem elől! Más jellegű közvetett fi­gyelmeztetések is elhangzot­tak. A gazdaságvezetés to­vábbra is fenntartja a kívá­natos állami támogatást a népgazdaság egészséges ará­nyú fejlődése érdekében, de határozottan csökkenteni fog- já a gazdaságtalan munkával kapcsolatos veszteség-téríté­seket. A gépipar viszonylatá­ban például öt év alatt 1300 millióról 400 millióra. Akiket, illet, bizonyára felkészülnek erre, és akkor már valami jó dolog történt. Rendkívüli horderejű kér­dés a szakmunkások képzé­se. Az országgyűlés neiprég törvényt is hozott e tárgyban. A kormány azonban úgy lát­ja, az állami és a társadalmi szervek általában nem úgy foglalkoznak az ipari tanu­lókkal, ahogy szükséges vol­na. Tehát a kérdés vizsgála­ta nem zárult le! Ami pedig a nőket illeti, az elhangzot­tak summázata: sok minden történt az érdekükben, mégis kevés! Semmi kétség: a kor­mány megvizsgálja, vajon miként érvényesül a gyakor­latban például az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. A vitában félmerült számos fontos kérdésre, érdekes gon­dolatra e helyen még utalni sem tudunk. Feltűnő volt, hogy milyen hangsúlyt kap­tak — a felszólaló képviselők hatásos érvelésének köszön- hetőleg is — bizonyos vidéki ügyek. Többek között a bu­dapesti vállalatok vidéki gyáregységeinek, telepeinek sok esetben elgondolkoztató helyzete, példának okáért He­vesben. Azután a vidéki is­kola-ügy, • tanulók hátrá­nyos helyzete a továbbtanu­lásban — egyebek között Bács megyében. És szóba ke­rültek természeti kincseink, köztük a békési földgáz. De mikor, hogyan jut majd hoz­zá a lakosság? És a szolgál­tatások, hogy valóban élvez­hessék a családok a sok ér­tékes holmi hasznát, amihez hozzájutottak. külpolitikai beszámoló és hozzászólások elsősorban az európai béke és az ezt szolgáló, tervezett érte­kezlet érdekében végzett nem­zetközi tevékenységünket tag­lalták, nemzetközi gazdasági kapcsolatainkról pedig ezút­tal főleg a szocialista orszá­gok bontakozó gazdasági in­tegrációja vonatkozásában esett szó, mely utóbbi szint­úgy a szélesebbkörű, igazi nemzetközi együttműködés eszköze, mint maga a követ­kezetes szocialista békepoli­tika. Az országgyűlés e vo­natkozásokban is helyeselte a kormány kezdeményezéseit. Végül —■ jogéletünk vezető személyiségeinek előadása alapján — helyeslőleg tekin­tette át az országgyűlés a szocialista törvényesség to­vábbi megerősödéséről ta­núskodó közállapotainkat. Helyénvaló kérdés az ily tágas és változatos ügyeket méregető háromnapos ülés­szak után: vajon mi terelte egységes mederbe a sokrétű tanácskozást? Ha a felmerült kérdések némelyikére nem is, erre viszonylag egyszerű a válasz: pártunknak az a mind sokoldalúbb, körülte­kintő politikája, amelyet a kormányzat ültet el a min­dennapi gyakorlatban. Egy­szóval: kormánypolitikánk. A Megkezdődtek a tárgyalások Péter János Varsóban vmm <4 a í'4% f) 4 Péter János, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere Stefan Jedrychowskinak, a Lengyel Népköztársaság kül­ügyminiszterének meghívásá­ra hétfőn hivatalos látoga­tásra Varsóba utazott. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes, a külügyminiszter el­ső helyettese és Gyenes And­rás külügyminiszter-helyet­tes. Jelen volt a búcsúztatásnál Bogumil Dabrowski, a Len­gyel Népköztársaság budapes­ti nagykövetségének ideigle­nes ügyvivője. A magyar vendégeket Var­só nemzetközi repülőterén Stefan Jedrychowski külügy­miniszter, Zygfryd Wolniak külügyminiszter-helyettes, Né- methy Béla magyar nagykö­vet és más hivatalos szemé­lyiségek fogadták. A megérkezés után Péter János a lengyel újságírók ké­résére rövid sajtónyilatkoza­tot tett. „Mindenekelőtt sze­retném megköszönni, hogy Stefan Jedrychowski meghí­vott e hivatalos, baráti lá­togatásra — mondotta. — Örülök, hogy eleget tehettem meghívásának és éppen olyan időpontban érkezhettem „Len­gyelországba, amikor kedve­zően alakul a nemzetközi helyzet és eredményesen rej­lődnek országaink kapcsola­tai. így tárgyalásaink egé­A tartalomból Merénylet Makarioss ellen iidal) .«Dvina—’70“ <2. oldal) kiutalok a BCM-nél (3. oldal) Javul a belvízhelyzet ts oldal) Békekölcsön- sorsolás <5. oldal) szén bizonyosan jó eredmé­nyekkel zárulnak”. A repülőtérről Péter János és kísérete, varsói szálláshe­lyére, a Myslewickl palotába hajtatott. Röviddel megérkezése után a magyar külügyminiszter lá­togatást tett Stefan Jed- rychowskinál. A találkozón jelen volt Némethy Béla, var­sói magyar nagykövet és Ta- deusz Hanuszek, Lengyelor­szág budapesti nagykövete. A késő délutáni órákban a lengyel külügyminisztérium Foksal utcai palotájában (nem azonos a külügyminisztérium­mal — szerk. megjegyzése) megkezdődtek Péter János és Stefan Jedrychowski hivata­los tárgyalásai. A megbeszéléseken ma­gyar részről Némethy Béla nagykövet, Bartha János, Per- czel László és Randé Jenő külügyminisztériumi főosz­tályvezetők, Fóti István főosz­tályvezető-helyettes és Rusai Mihály főelőadó vesz részt. A lengyel fél képviseleté­ben jelen vannak a tárgya­lásokon Zygfryd Wolniak külügyminiszter-helyettes, Ta- deusz Hanuszek budapesti nagykövet, Wladyslaw Na- piekaj, Romueld Poleszczuk és Stanislaw Staniszewski fő­osztályvezetők, Jan Bisztyga főosztály vezető-helyettes és Jerzy Zielinski magyar refe­rens. ÉPÜLŐ, SZÉPÜLŐ PÉCS A pécsi I. számú klinikai tömb tantermének homlokzata Erb János felvétele Családi otthonok ötvenmillió forintért Ma már a társasház is népszerű — Az OTP az igények maradéktalan kielégítését ígéri flj olaj- és gázlelőhelyek a Nagy-AIíoIcfön Az Országos Takarékpénz­tár megyei fiókjánál tavaly összesen 628 új családi ház építéséhez kértek kölcsönt, s támogatásukra 36 és félmillió forint kölcsönt folyósítottak. Emelkedett a társasház épít­tetők száma is: 156 társasház- lakás építésének megkezdé­sére kértek pénzt az elmúlt esztendőben, közel 14 és fél­millió forint összegben. Mihalik Imréné osztályve­zető tapasztalatai szerint egy­re inkább tért hódít a tár- sasház, kisebb településeken is szívesen választják ezt a formát. A városokban, járás- székhelyeken praktikus okai is vannak a társasházépítés előtérbe kerülésének. Keve­sebb és drágább a telek, és KORSZERŰ SERTÉSKOMBINAT ÉPÜL Háromszázhatvan férőhelyes sertéskombinátot épít az egykori Sarlósl csárda mellett a belvárdgyulai termelőszövetkezet. Az 1972-re elkészülő fűthető telepet úgy építik, hogy a későbbiek során tetszés szerint bővíthető legyen. a városkép kialakításának szempontjából is előnyösebb ez az építkezés. A mohácsi járás két re­kordot tart: Pécs után Mo­hácson épült fel a legtöbb társasház, — szinte minden variációban előfordul — és a családi ház építkezésekben is a mohácsi járás vezet. A községekben legnépszerűbb az úgynevezett sor-társasház típus, amely átmenetet je­lent a családi ház és a vá­rosias jellegű, korszerű tár­sasházak között. Népszerű­ségének elsődleges oka az, hogy ezekhez a típusokhoz kert is tartozik, s egyszerűbb a garázs megoldása. A takarékpénztár Pécsett maximum hetvenezer, más te­lepüléseken hatvanezer forint kölcsönt ad a családlház- építtetőknek, azoknak pedig, akik társasházban akarnak maguknak otthont teremteni maximum 120 ezer forinttal segíthetnek. A jelentkezések dömpingje tavasszal várható, április—május a legerősebb hónap. Évekkel ezelőtt elő­fordult, hogy év közben el­fogyott az e célra rendelke­zésre bocsátott pénz, s nem tudtak mindenkinek kölcsönt biztosítani. Mihalik Imréné tájékoztatása szerint az idén nincs mitől tartani: megfelelő pénzösszeg áll a rendelkezé­sükre, az igényeket feltétle­nül ki tudják elégíteni. Ta­pasztalataik szerint az idén is nagyjából a” tavalyihoz ha­sonló érdeklődés várható, te­hát 1970-ben újabb 50—55 millió forinttal segítik az építkezőket. Üj olaj- és gázleló helye­ket fedeztek fel az Alföldön, a nagyalföldi kutató és fel­táró üzem brigádjai. A most felfedezett ferencszállási te­lep gázkészlete milliárdos nagyságrendű. Gázt találtak a kutatók a maroslellei I. szá­mú fúrási ponton, a kisúj­szállási kutatási területen. továbbá a fegyvernek: I. számú fúrási ponton. Ásott­halmon és a makói I.-es szá­mú fúrási pontnál viszont olajra bukkantak. Asotthal- mán még az idén sor kerül a termelőfúrások mélyítésére is. A szülök segítségével Nyelvi laboratórium tJjmecsekalján Az idegen nyelvek oktatá­sát forradalmasító nyelvi la­boratórium érthető kívánsága minden iskolának. A bonyo­lult műszaki berendezés igen költséges, s a korlátozott anyagi lehetőségek miatt ed­dig csak néhány belvárosi iskola tudta megvalósítani. Az általános iskolai nyelvi laboratóriumok száma ismét növekszik ebben az évben. A III. kerületi Tanács 75 ezer forintot adott ilyen cél­ra a Bánki Donát úti iskolá­nak. Ahhoz azonban, hogy a laboratórium működőképes legyen, legalább 150 ezer fo­rint kellene. A szülői munkaközösség kezdeményezésére műszaki képzettségű szülőkből mun­kacsoport alakult, amelynek tagjai társadalmi munkában végzik a berendezés terve­zését, részben készítését és üzembehelyezését. A labora­tórium központi része a ve- zériőasztal lesz, amelyen kí­vül magnetofonnal kombi­nált vetítőgép, lemezjátszó, fülhallgatók és mikrofonok segítik a nyelvtanulást. Saigon közelében Kioldódott 14 amerikai rakéta Vasárnap este egy ameri­kai óriáshelikopter fedélzetén kioldódott 14 rakéta. A lö­vedékek a Saigon közvetlen közelében lévő Tan Son Nhut lakóházait érték. Két dél- vietnami polgári személy a helyszínen meghalt, 11 emb megsebesült Az amerik hadsereg szóvivője szeri: még nem állapították meg „baleset” okát, egyelő: „elektromos meghibásodásr; gyanakszanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom