Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
WTQ. mércfot S. Dtmttnttni ndtstö’ ..ftloszlwa i LméL J l NŐKRŐL" -Es A DIVATRÓL — Aj nekünk a bajunk így a harmincon túl, hogy nemcsak rz éveink száma, az igényeink is növekednek, ezért maradunk végül is mindig egyedül — mondja a legújabb moszkvai siker-darabban, Edvard Radzinszkij „A nőkről” című művében egyik nő a másiknak. Az egyik nő — Tatyjána Doronyina, akit mi elsősorban a Három nyárfa című filmjéből ismerünk, a másik pedig — egy rádióriporter. És amikor beülünk a Művész Színház kamaraszínházának nézőterére, valóban azt hisszük, hogy egy riport- vagy dokumentumdrámát látunk majd a modem társadalom talán legnagyobb problémájáról, a magányosságról, amely a Szovjetunióban is probléma. Lvov-Anohin rendező egy telefonéi rádiókóbelekkel meg rafinált oldalfényekkel keresztül- kasul szabdalt, absztrakt formájú fémlemezekkel teleaggatott, úgynevezett formabontó, jelzéses színpadot tár elénk. Megszoktuk, hogy Kochuttól Hochoutig modernnek nevezzük ezt a színpadot. Megszoktuk a térbeosztását is, amelynek különös előnye, hogy a különböző síkokon és mezőkben a szereplők szabadon mozoghatnak anélkül, hogy találkoznának, vagy beszédbe elegyednének egymással. Itt nincsen veszekedés, nincsen civakodás, nincsen drámai konfliktus. Mindenki elmondhatja a mondókáját, mégsem derül ki tulajdonképpen, hogy kinek volt igaza. A szerző a nézőre bízza a döntést, de az előadás után általában annyira el van foglalva a ruhatár és az utolsó autóbusz körüli problémákkal, hogy az ilyen intellektuális kalandokra már nem vállalkozik. így van ez Moszkvában is, talán még inkább, mint másutt. Ez a drámatípus ugyanis ide néhány év késéssel érkezett, s így még ugyanaz a túlfűtött Izgalom és érdeklődés veszi körül, mint annakidején Jevtusenko vagy az „új hullám” más képviselőinek felléptét. • Ennek az „új hullámának Edvard Radzinszkij a legnagyobb mestere most a szovjet színházban. Már első darabjában a „Filmet forgatunk!”-ban azzal hívta magára a figyelmet, hogy a színházban •— hadd pukkadjanak a vaskalaposok! — nem színházat, hanem filmet játszatott. Mindezt úgymond azért, hogy annál sokrétűbben bontakoztathassa ki a mű problematikáját: a filmrendező és egy statisztalány bonyolult szerelmét. A következő darabban, a „104 lap a szerelemről” címűben, amelyből filmet is készítettek, ugyanez a téma (ezúttal egy fiatal tudós és egy stewardess viszonya) Moszkva új központjának, a Kalinyin sugárútnak a felhőkarcolói között bontakozik ki. Az utolsó előtti műben, a „Kolobaskin a hódító”-ban az értelmiségi fiatalember feleségül is vette a „rangján aluli” választottját, s ez alkalomból nagy, megható búcsút vett szép és dacos fiatalságától. És íme most a minden eddiginél nagyobb siker: „A nőkről” című riportdráma a patinás Művész Színházban. Az előadásra hónapokkal előre kelnek el a jegyek, s a női főszereplő minden este legalább egy szekérderék virággal tér haza. Az egyetemisták a függöny legördülte után még egy jó félórát dübörögnek a karzaton, hangosan éltetve nemcsak az írót, rendezőt és szereplőket, hanem, talán kimondatlanul is, annak az iránynak a folytatását, amelyet a költészetben Jevtusenkóék kezdtek el. És nem veszik észre, hogy az orruknál fogva vezetik őket Mert nemcsak arról van szó, hogy ez a darab művészi szempontból sikerületlen alkotás. Gyenge verset Jevtusenko is írt eleget. De ő legalább őszintén és meggyőzően szónokolt. Ami azonban Radzinszkijnél felháborító, az éppen ennek a — talán naiv, de mégis őszinte-akarásnak a teljes hiánya. Ö nem akar mást, mint az „új hullám” védjegyével adni el á maga legújabb szüleményét, amely valójában se nem dokumentum — se nem riportdráma, hanem egy egyszemélyes slágerdarab T. Doronyina számára. A karzaton szorongó ifjúság felbuzdítására odevet egy-egy célzást valamely aktuális társadalmi kérdésre, de a szinésznő egyáltalán nem ezzel akarja felajzani a közönségét. Miután kellőképpen megmutatta magát minden oldalról és elcsevegett a magányosságáról, Doronyina előkapja a gitárját és azzal a mélyen csengő érzéki hangján énekelni kezd. Mit gondolnak mit? — Villon balladákat. Hogy ne törje hiába a fejét szegény olvasó azon, hogy miért és hogyan kerülhetett színre ez az előadás, elárulhatjuk: Edvard Radzinszkij — T. Doronyina legújabb férje, és egyikőjük sem veti meg a földi javakat. De ezzel még nem magyaráztunk meg mindent. Abból, hogy az „új hullám” népszerűségét most már családi konszernek kezdik kiaknázni, nemcsak az derül ki, hogy ez a művészeti irányzat népszerű, hanem az is, hogy elsekélyesedik, majdhogynem prosti tuálódik is egyben. És ez is fontos tanulság. Nagy L. Sándor SZŐNYEQEK ÉS SZOBROK Még némák a képtár termei, a szőnyegek felisszák a léptek zaját, s a szélső kis szobában cigarettafüstbe burkolózva ül a fiatal házaspár, Bors István és Honty Márta. Valamivel a kiállítás ünnepélyes megnyitása előtt vágjunk, a katalógusok csomagolópapírba csavarva még az asztalon állnak és nemrég estek át egy kis izgalmon: Bors István egyik kis szobra valahogy bennfe- lejtődött a dobozok között, ahogy már ilyenkor lenni szokott. De már ott áll a helyén, a kiállítóhelyiségben, a többi, kicsiben megformált, de nagynak, hatalmasnak megálmodott szobor között, a vízparti formák és az em- lókműtervek között, ezek között a szárazán férfias, mégis gondolatoktól izzó, modem és bátor szobrok között A falakon meg a felesége finom, már-már törékenyen leheletszerű, ám közelebbről nézve na gyón is ^ tudatos, okos. szellemtől és határozottságtól áthatott rajzai, s a két nagy szőnyeg, az Életfa és a Konstelláció, ragyogó színekben pompázó, átgondolt és műves, alapvetően magyar és mégis általánosan emberi — egyszóval ezek a nagyon szép és nagyon igaz, fonálba szőtt művész-hitvallások. Kaposváriak; egy kis kopár udvarra nyíló, zsúfolt műteremben dolgoznak ketten, ■ ott van az öntöde Is és a kávézó is és a vitaklub is — tudom, voltam ott, s akárhányszor voltam, mindig myüzsgött ott valaki, valaki, aki kíváncsi a művészetek alkotóműhelyeire és kíváncsi a töprengő és önnönma- gukkal is vitában álló gondolatokra. Ott dolgoznak, függetlenül és szabadon, azaz: csak a művészetüknek és a munkának élve. Ott születtek Bors szikár, tragikus térkompozíciói és Honty Márta népi ihletésű, a néphagyományt fölényesen kezelő. a mának készülő, a mához szóló szőnyegei. Honnan ez a „népi ihletés”? — A somogyi népművészet, a csodálatos fafaragások, a népszokások, a naptári ünnepekhez kapcsolódó hagyományok, mind hatnak rám, tanulmányozom őket, de nem kizárólag a somogyiakat, a magyar népmeséket, hagyományt is. Nagyon fontos az eredet .., Itt vannak a rajzok címei: ezüstfa, aranyfa. égigérő fa, bűbájos, pünkösdfa, ludvérc, csillagének... De Bors Istvánt mintha ez kevésbé izgatná... — Próbáltam néhány dolgot én is: a falusi kovácsok, teknővájó cigányok módszerét alkalmazni a szobrászatban, de úgy, hogy a szellemisége mai legyen, korszerű... Mostanában inkább mégis más izgat: a kor modern anyagai, a nagy térben a nagy formák ... Kaposvárott élnek, minden póz és másfelé kacsin- gatás nélkül. Arról beszélnek, hogy a város és a megye szereti a művészetet. Hogy az embernek millió megcsinálni-valója van, rengeteg a dolog, rengeteg a felfedezni és kifejezni való... Hogy Pécsett nem volBors István: Vízparti térformák II, tak még, s hogy jó volt a bemutatkozás lehetősége a tévében ... Tervekről beszélnek s nem eredményekről, de aztán meg kell szakítanunk a beszélgetést, mert jönnek az érdeklődők és látogatók és jön a művészet- történész, aki megnyitja a kiállítást — azt mondja többek között, hogy „a műves- ségnek ez a becsülete is teszi a jó művészt”, — azután pedig magukra maradnak a rajzok, szobrok, tervek, gobelinek és beszélnek majd az alkotóik helyett. H. E, mm* Honty Márta: Faliszőnyeg PÉCSI MŰVÉSZEK HANQVERSENYE Azok a bérlők és zenebarátok, akik meghallgatták a szerda esti kamarabérleti hangversenyt, újból meggyőződhettek, hogy Pécsett is élnek, dolgoznák olyan művészek, akik maradandó zenei élményben képesek , részesíteni közönségüket. És a közönség hálásan reagált is a többségükben kimagasló színvonalú produkciókra, a hangverseny légkörét olyan vibráló feszültség, együttérző figyelem jellemezte, amely a közreműködőket legjobb képességeik maradéktalan feltárására késztette. Az est legmagasabb művészi élményét a szólóműveket előadók játéka nyújtotta. Hálátlan és kényes feladat hegedű-szólószonátát műsorra tűzni. Semmi külső segítséget nem kap a művész, saját maga kell, hogy megteremtse a hangzás valamennyi feltételét, Bach műveiben sokszor polifon feladatot kap az egyszál hangszer, máskor egy barokk vonószenekar illúzióját kell keltenie. Gyennán István a C-dúr szonáta két hatalmas formátumú tételében mindezt megteremtette, intenzív hegedű hangján, kiérlelt, a végsőikig átgondolt és mesterien megformált előadásában a Bach-zene legbensőbb titkairól vallott a hallgatóknak. A h-moll mise hármas tagolású Kyrie-jére emlékeztet Bach ugyancsak h-moll fuvolaszonátája. A nagy-építkezést és a kis részek megformálását egyaránt plasztikusnak éreztük Bartji István előadásában. Kis dinamikai határok között is rendkívül színes volt játéka, érzékeny, szép fuvolahangja külön gyönyörűséget szerzett. Jó kamaramuzsikusnak is bizonyult: mindig háttérbe húzódott, amikor a zene lényegesebb elemei a kisérő hangszernek jutottak. Varga Márta nemcsak jól együt.t- játszó, pontos kísérőnek, de kamaratársnak is bizonyult. Ha játéka olykor mégis vastagnak hatott, ennek oka az. hogy Bach fuvolaszonátáit nem zongorán, hanem csembalón kellene kísérni. Magasrendű művészi élvezetet nyújtott másik kiváló fúvósművészünk, Kircsi László játéka is. Ezúttal is bizonyította, mennyire otthonos századunk zenéjének megszólaltatásában. A hallott Rivier-mű az oboa hangzásvilágának minden lehetőségét kiaknázza — Kircsi László a Rivier nyújtotta lehetőségeket hiánytalanul feltárta. Ránky műve is franciás, posztimpresszionista hatásokban gazdag, ismét jó alkalmat nyújtott a szép oboahang. a ritmikai, harmóniai és hangszín-ötletek bemutatására. Sz. Simanfai Mária precízen, lelkiismeretesen kísért zongorajátéka szinte együtt lélegzett az oboával. Két kamaraművet is hallottunk. az ez alkalomra, eg\rszeri előadásra egyesült, pécsi muzsikusok előadásában. Természetes, hogy ezek a produkciók nem érhették el a már elemzett szólista interpretációk egyenletesen magas színvonalát, hiszen a kamaramuzsikálás alapfeltétele a sok közös gyakorlás, a sokéves közös munka. Ennek ellenére, mindkét mű előadásában a művek szépségén, érdekességén túLme- nőeíi az előadások vitathatatlan értékeiről is meggyőződhettünk. Sugár Rezső Frammenti Musicali c. művében a fúvósötös (Barth István — Kircsi László — Paláncz Tamás — Keszler György — Tolnai Gábor) játékát a zongora (Varga Márta) foglalta ösz- sze, emlékeztetve a barokk continuo-játék szerepére. Ez az „alkalmi” fúvósötös helyenként olyan lehetőségeket villantott fel, hogy arra kell gondolnunk, mire lennének képesek, ilyen hangszer- tudással, ilyen zenei intelligenciával, tartós együttmu- zsikálás esetén. Nem akarjuk megbántani sem az évekkel ezelőtt kitűnő Pécsi Fúvósötös, sem az egyre fejlődő Mecsek Fúvósötös ezúttal nem szerepelt tagjait, sem lekicsinyelni elért eredményeiket, de a Sugár-mű előadása egy olyan minőség létrejöttének lehetőségét vetette fel, amely nemcsak országos, de nemzetközi méretben is jelentős lehetne. — Varga Márta ezúttal is kiváló alkalmazkodó készséggel muzsikált együtt társai- vaL Sokat vártunk Bartók Kontrasztok c. triójának elő- adásátóL Az elmúlt években több alkalommal hallottuk Pécsett tehetséges fiatalok előadásában Bartóknak ezt a roppant nehéz, bonyolult, kamaraművét. Három érett művész fogott össze ezúttal a megszólaltatásra: Paláncz Tamás (klarinét), Gyermán István (hegedű) és Gerő Pál (zongora). Sok szépen és jól megoldott részletet hallottunk, különösen a klarinét és a hegedű részéről, de a mű egészének még további érlelésre, elmélyülésre, kimunkálásra lenne szüksége. Örömmel hallottuk, hogy a művészek nem hagyják abba a közös munkát, újabb előadásra készülnek a Kont- rasztok-kal. Hogy ezt érdemes, és hogy a mű valóban remekmű, azt a mostani előadás sikere is bizonyította. Szesz tay Zsolt A ߣERNY0Jg$#' A KOCKA EL VAN VETVE Két hete a Halló fiúk, halló lányok, most pénteken pedig a Zenélő órák esett túl a vedlés időszakán, s vadonatúj bőrben jelent meg a képernyőn. Azt hiszem, ezek a vedlések indokoltak, hiszen a sorozatműsorok ismétlődő szerkezetei, megoldásai idővel fárasztókká unalmasakká válnak, csökkentik a műsor hatásosságát s szükségessé válik a felfrissítésük. A Zenélő órák éveken keresztül fontos szerepet töltött be a művészi muzsika népszerűsítésében. Idővel azonban kétségtelenül fáradtabbá vált, s nem ártott pihentetni. Az újrainduló sorozat szándéka és tartalma a régi: a komoly zene népszerűsítése A formája újúlt meg: beleépítették a Ne nevess korán!, a Ne hagyd magad kidobni, avagy az Ember, n< mérgelődj! néven ismert társasjátékba. Mégpedig folytatólagosan: a keretjáték nem ér véget az egyes adásokkal. hanem átível a sorozaton. A játékos ötletnek vannak előnyei. A szimpatikus játékvezető tanár urak. Forral Miklós. Kollár Endre és Lukin László természetesen, kedvesen, időnként szellemesen kockáznak, néha el tudják hitetni, hogy valóban élvezik ezt az ő külön kis játékukat. A „bábuk”, a három egyetem hallgatóiból toborzott kicsiny csapatok már kevésbé élvezik az ügyet. Nekik nem csak lépegetniük kell a kockadobás megszabta helyre, hanem válaszolniuk is kell a kérdésekre s ráadásul még ki is dobhatják őket Szóval, ők mái semmiképpen nem tudnak szenvedélyes belefeledkezéssel játszani. Nagyobb baj, hogy érzésem szerint a nézők számára sem valami érdekes ez a játék. A tanár urak kocká- zásán még lehet egy idei? szórakozni, de ez kevés. A „tábla” a néző számára eléggé áttekinthetetlen, a játék ritmusa pedig túl lassú. Az a gyanúm, hogy bizonyos játékokat csak telje: belefeledkezéssel, szenvedé Íves érdeklődéssel érdemei játszani, s ez a játék eredetileg ilyen. Ha szabad személyes élményekre hivatkozni, én gyermekkorom felejthetetlen estéit izgultam — bőgtem végig egy barna pa- pendeklire rajzolt „Mensch ärgere dich nicht!” csaíá közben. Lehet, hogy közber öregszik is az ember, d< pénteken este egy csöppe sem tudtam izgulni. Persze tudom, hogy a játék csak forma, eszköz, í lényeg a muzsika, amely nek szolgálatában áll. E: igaz, de megfelelő-e ez i forma, ha az eszközül választott játék nem elég ér dekes, és közben úgy érez zük, hogy a zenéhez egy szerűbb módon is eljuthat tunk volna. A zenét a játék sajno. legtöbbször szinte érféktelei töredékekre, idézetekre tör deli szét A csupán szövege kérdések pedig túlnyomó részt lexikális jellegűek. 1 töredékesség veszélyét a szer kesztők is érezhették, s na gvon bölcsen próbálták el lensúlvozni legalább néhán; teljes ária vagy tétel beil lesztésével. Az eredmen; azonban felemás. \ „közön ségnek szóló” betétek való ban színvonalasak és vi szonylag épkézláb részletei a játékot azonban még job ban lelassítják, szétszab dalják. Sajnos, nem tudom opti mizmussal várni az új bőrb bújt Zenélő órák jövőjét, i maratoninak ígérkező játé kof — ha már abbahagyr nem lehet — élénkebbé é áttekinthetőbbé kellene len ni. néhánv módosítással cső kenteni kellene nehézkessé gét, vomtatottságát. Szederkényi Érd.