Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-24 / 70. szám

1 Dimttntttit tecme»*«* 1970. mórcius 24. Választások az NDK-ban tír azzaville-Kongó: Reakciós puccskísérlet A képien: Walter Ulbricht és Willi Stoph (háttérben) Berlto-Niederschönhausenben adták le szavazatukat. Syoboda Tárol-Keletre utazott Prag*; Ludvik Svobods. & Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnö­ke és felesége Zs. S&ambunak, a Mongol Nagy Népi Hurál El­nöksége elnökének meghívására hétfőn reggel baráti látogatásra & Mongol Népköztársaságba uta­zott. Kíséretében vafii Jan Marko külügyminiszter, valamint , dr. Miloslav Bruzek cseh és Miros­lav valek szlovák művelődés­ügyi miniszter. A Mongol Népköztársaságból Eudvik Svoboda útja az oszakai világkiállításra vezet, ahová a japán kormány meghívta a ki­állításon részvevő mind a 7$ or­szág államfőjét. Az elnök április 3-án megnyitja az EXPO 70. csehszlovák napját. összesen ifi napon át tartó útja során Ludvik Svoboda köztársa­sági elnök ellátogat a Szovjet­unióba is. ♦ PÁRIZS: A francia köz- élet hatvan neves alakja, — köztük Jean Paul Sartre, — levelet juttatott el a francia kormánynak, amelyben tilta­koznak az ellen, hogy Fran­ciaország beavatkozik a csádi eseményekbe. A levél a be­avatkozást „Franciaország kis Vietnamjának" minősíti. 4 LONDON: A Sunday Teleg­raph című angol hetilap közvé­lemény kutatása szerint az angol fiatalemberek 5S százaléka elle­nezné a kőtelező katonai szolgá­lat újbóli bevezetését. ♦ PÁRIZS: A francia rend­őrség a hétfőre virradó éj­szaka letartóztatta Jean Pier­re Le Dantec-t. egy „balol­dali-maoista” szervezet veze­tőjét. Dantec a „La Cause Du Peuple” című lapban cikket jelentetett meg, amelyben nyílt harcot követel a rend­őrség. a burzsoázia és a Francia Kommunista Párt el­len egyaránt. 4 LOTUSVT1XB: Tizenöt bftnö- »d megszökött szombaton este Louisville (Egyesült Államok) börtönéből. ♦ .DELHI: Az indiai kor­mány felhatalmazta wa­shingtoni nagykövetét, hogy „a legmagasabb szinten fe­jezze ki India aggodalmát” azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok száz harc­kocsit szándékozik eladni Pakisztánnak. 4 DAR ES SALAAM: Erhard Eppler nyugatnémet gazdasági együttműködési miniszter azom- baton tanácskozott Nyererc tan- sánUl elnökkel az országnak nyújtandó nyugatnémet gazdasá­gi segítségről. 9- TOKIO: A Japánban le­vő amerikai katonai támasz­pontok 23 000 japán alkalma­zottja hétfőn reggel megkezd­te 24 órás sztrájkját, tiltako­zásul a tömeges elbocsátások miatt 4 DJAKARTA: Letartóztattak több Indonéz tábornokot, vala­mint polgári személyt, akiket az­zal vádolnak, hogy fegyvereket csempésztek Izraelbe és Blafrá- ba —, Jelentette be Sutopo Ju- wono vezérőrnagy, a kémelhárítd hivatal főnöke. Jóltájékozott for­rások szerint az Interpolt Is fel­kérték a közreműködésre. Indo­néziának van követe I.agosbsn, de nincs diplomáciai kapcsolata menet. j 9- ROMA: Egy nagyszabá­sú közvéleménykutatás fel­mérése szerint Olaszország­ban a lakosság 61 százaléka a válás ellen szavazna, s mindössze 30 százalék foglal­na állást a válás törvényesí- tése mellett, amennyiben a kérdést szavazásra bocsáta- nák. 4 KAIRÓ: Hassruna, az Arab T/iga főtitkára vasárnap Kalró- i ban beszédet mondott ennek az I arab szervezetnek a 25 éves ju- . bileumábOL. A cionisták és ün- j perialisták kihívásaival való zi- | keres szembeszállás egyetlen esz- j köze — hangsúlyozta Hasszuna | — az egész arab nemzet összes j lehetőségeinek latbavetése. 9- KENNEDY-FOK: Az Észak-Atlanti Szerződés szer­vezetének „NATO—1” jelzésű pénteken felbocsátott távköz­lési műholdját vasárnap este végleges pályájára vezérelték. A műhold 35 000 km-es ma­gasságból létesít több csator­nán kapcsolatot a NATO brüsszeli főhadiszállása, kü­lönböző támaszpontjai és a nyugati fővárosok között. 4 MOSZKVA: Immár M-lk al­kalommal rendezték meg a Szov­jetunióban a gyermekeknek szó­ló könyvek betét. A könyvhét során 50 000 gyermek találkozik a legnépszerűbb Írókkal a Moszk­vai Sportpalotában. 9 BELFAST: Hétfőn haj­nalban bomba robbant Belfast protestáns negyedé­ben, egy kocsma bejáratánál. Személyi sérülésekről nem érkezett jelentés. 4 NAPOLT: Egy nápolyi áutó­buszsofőr felkereste & bőrgyó­gyászati rendelést, meri kiütése­ket vett észre magán, amelyek­ről úgy vélte, hogy ekcéma. Az orvos kénytelen volt közölni pa­ciensével, aki egyébként három- gyermekes családapa, a szörnyű diagnózist, hogy leprás. Ax egész családot Olaszország egyet- len legpratelepére, Bari mellé szállították. Utoljára mintegy 15 évvel ezelőtt fordult elő lepra Nápoly közelében. 9- LONDON: Wilson angol miniszterelnök már ez év jú­niusára szívesen kiírná az ál­talános választásokat. Ezt az értesülést közli az Observer című angol hetilap vasárnap megjelent számában Nora Be­lő//, a lap munkatársa. A miniszterelnök állítólag kö­zölte kabinetjének néhány tagjával, hogy ha a közvéle­ménykutatások kedvező eredményt jósolnak, meg a nyári vakáció előtt kiírja a választásokat. 9 JERUZSÁLEM: Vasárnap ülést tartott az izraéll kabinet. A kiadott közlemény szerint Ab­ba Eban külügyminiszter „poli­tikai ügyekről” számolt be. Ki- szivárgott értesülések szerint el­sősorban arról volt szó, hogyan tudná az izraeli kormány elérni asoknak az amerikai vadászbom­bázóknak azonnali leszállítását, amelyeknek továbbítása elöl Ni­xon elnök egyelőre elzárkózott. Eban elmondotta, hogy Izrael élénk diplomáciai tevékenységet fejt kt Washingtonban az ame­rikai álláspont megváltoztatása érdekében. 9- GUATEMALA-CITY: A guatemalai kongresszus szom­bati ülésén Carlos Arana Osorio ezredest nyilvánította megválasztott elnöknek, mi­után a március elsejei elnök- választásokon egyik jelölt sem szerezte meg az abszolút többséget. Osorio alig 50 000 szavazattal kapott többet, mint ellenfele, PieruccinL Sziltanuk nagy jelentőségű bejelentése Pekingben Pekiog: Norodom Szihanuk magán tit­kársága hétfőn este Pekingben a következő közleményt adta ki: Norodom Szihanuk kambodzsai államfő magántitkársága közli, hogy a Khmer nemzethez 1970. március 23-án intézett ünnepé­lyes kiáltványában: 1. Norodom Szihanuk, mint az állam törvényes feje, hazaárulás bűntette miatt feloszlatja a Lón Női tábornok elnöklete alatt álló minisztertanácsot, a Cheng Heng elnöklete alatt álló nemzetgyű­lést és az Ong Sim elnöklete alatt álló királyi tanácsot. 2. Meg fogják alakítani a nem­zeti egység kormányát. 8. Addig is, amíg Kambodzsá­ban helyreáll a normális hely­zet, tanácskozó gyűlést hoznak létre. Annak tagjai a buddhista papság, a hadsereg, a rendőr­ség, a tartományi gárda, az if­júság, az értelmiségiek, a pa­rasztok, a munkások, más dol­gozók, iparosok, kereskedők, funkcionáriusok, nők stb. olyan érdemes képviselői lesznek, akik a különféle hazafias, haladó és imperialistaellenes irányzatokhoz tartoznak. 4. Nemzeti felszabadítás! moz­galmat hoznak létre a haza fel­szabadítására azon reakciós áru­lók és imperialista-barátok dik­tatúrája és elnyomása alól, akik­nek az élén Lon Nol, Sink Ma­iak és Cheng Heng áll és uraik, j az amerikai imperialisták elleni harcra, amelyet közösen vívnak majd a testvéri országok más népi és imperialistaellenes erői- veL 5. A nemzeti egység kormá­nya, a nemzetgyűlés és a nem­zeti felszabadító hadsereg egye­sülni fog a nép tömegével, hogy «irységfrontot alkosson, amely­nek neve „Kambodzsa Nemzeti Egységfrontja” (SULK) lesz és amelynek kettős feladata az or­szág felszabadítása és az impe­rialista ellenség és lakájai felett aratott győzelem után annak új­jáépítése lesz. 9- AMSZTERDAM: Rose­mary Brown 18 éves észak-ir diáklány nyerte szombaton este az Eurovizióhoz tartozó országok 15. dalfesztiválját. Második helyen Anglia kép­viselője, Mary Hopkin vég­zett, míg a harmadik Katja Ebstein (NSZK) lett. Brazzaville: Az AFP tudósítójának brazzaville-i jelentése szerint hétfőn hajnali négy órakor a hadsereg megszállta a stra­tégiai fontosságú épületeket és letartóztatta Ngouabi ál­lamfőt. Hat órakor a rádió közle­ménye bejelentette, hogy „az, oki átvette a hatalmat”, se­gítséget kért Kinshasa-Kon- gctól és Gabontól. A rádió a hatalom új birtokosát nem nevezte meg. A városban szólnak a szi­rénák, a katonaság őrt állt az útkereszteződéseknél, a vá­rosba vezető összes útvonalat lezárták, a kihalt utcákon a katonákon kívül senki sem tartózkodik. Brazzaville: Lapzártakor érkezett jelen­tés szerint a brazzaville-i Rádió arról tájékoztatott, hogy Ngouabi elnök roham­osztagos egyenruhában, sze­mélyesen állt a rádió épüle­tét ostromló egységek élére, miközben a kormány támo­gatásának jeleként ezrek és ezrek tódultak az utcára. Az elnök, aki később a Szabadság Hangja rádióállo­más mikrofonja előtt beszélt, az államcsíny megkísérlőit reakciósokként ítélte el, akik az imperialisták segítségével próbálták megkaparintani a hatalmat. A puccsvezér Kikenga fő­hadnagy holttestét közszemlé­re tették. A Reuter Iroda je­I lentése szerint a tiszt, aki a ! szomszédos Kinshasa-Kongó- ból szökött Brazzaville-be, Youlou Abbénak, a rég meg­buktatott korrupt elnöknek ismert híve volt. (Hírügynökségi jelentéseit szerint Kikenga főhadnagyot I 1969-ben a forradalmi bíró- I ság felforgató cselekmények * vádjával halálra ítélte: Ki­kenga ezt követően menekült át Kinshasába.) i Magyar kulturális napok a Szovjetunióban Ilku Pál művelődésügyi miniszternek, az MSZMP Po­litikai Bizottsága póttagja- I nak vezetésével hétfőn kul- I turális küldöttség utazott R ! Szovjetunióba, ahol március 25-e és április 6-a között ma- j gyár kulturális napokat ren- ! deznek. A küldöttség tagjai i Simő Jenő művelődésügyi ' miniszterhelyettes. Dobozy 1 Imre író, dr. Perényi Imre, ■ a Budapesti Műszaki Kgye- 1 tem rektora és dr. Boros Ró­bert, a Művelődésügyi Mf- 1 nisztérium főosztályvezetője. Tengeri kalóz“ SE A TO-hadgyakorlat Moszkva: A szovjet főváros politikai j köreiben felfigyeltek arra, hogy a SEATO fokozza tevé­kenységét egy olyan időpont­ban, amikor amúgyis végső­kig feszült a délkelet-ázsiai helyzet. Az agresszív tömb hétfőn kezdődő Tengeri ka­lóz fedőnevű hadgyakorlatá­val kapcsolatban a szovjet kommentátorok két lényeges körülményre hívják fel a figyelmet: a provokatív had­gyakorlatban résztvevő or­szágok, az Egyesült Államok, Anglia Ausztrália. Űjzéland, Thaiföld és a Fülöp-szigetek — az égyetlen Nagy-Britan- nia kivételével, valamennyi­en tevőlegesen részt veszne!: a vietnami nép elleni agresz- szív háborúban. A másik mozzanat: mint ismeretes, az Egyesült Államok igyekszik „zsandári terheinek” egy ré­szét átrakni partnerré kine­vezett csatlósainak vállára, mind mélyebben sodorva be­le őket Washington ázsiai ve- szélytes katonai-politikai ka­landjaiba. A washingtoni „erőpolitika” szellemében el­indított kihívó flottatüntetés — moszkvai értékelés sze­rint — nem más, mint az Egyesült Államok újabb kí­sérlete a délkelet-ázsiai fel­szabad itó mozgalmak megfé­lemlítésére. Postássztrájk a USA-ban Washington: Hétfőre virradó éjjel még teljes bizonytalanság volt az Egyesült Államokban azzal kapcsolatban, milyen lesz a postai szolgáltatások sorsa hétfőn és sor kerül-e katona­ság alkalmazására. Az ország gazdasági életét megbénulás­sal fenyegető sztrájkot a New York-i levélkézbesítők kezd­ték el, bérköveteléseik alátá­masztására. A sztrájk a hét végén mintegy 200 ezer pos­tai alkalmazottat, az ország postahálózatának csaknem egyharmadát érintette. A New York-i levélkézbesítők mintegy 12 százalékos bér­emelést akarnak, mivel hiva­talos statisztikák szerint jö­vedelmük éppencsak megha­ladja a létminimumot. A postásoknak és más köz- alkalmazottaknak az Egye­sült Államokban törvény tilt­ja a sztrájkot. A Munkaügyi Minisztérium a hét végén felszólította a postásokat, hogy vegyék fel a munkát Philadelphiában és Madison- ban a helyi szakszervezet eleget tett a felszólításnak, New York-ban és Chicagóban az ország két legnagyobb postai körzetében azonban megtagadták a munkafelvé­telt. Nixon elnök — szükség esetén — mint szombati saj­tókonferenciáján közölte — kész egyes kényszerintézke­désekre. James Rademacher, a le­vélkézbesítők Szakszervezeté­nek elnöke vasárnap Shultz munkaügyi miniszterrel tár­gyalt, majd megismételte fel­hívását, hogy a postások a tárgyalások megkezdése érde­kében vegyék fel a munkát Továbbra Is nagy problémákat okoz az amerikai postássztrájk. Képünkön: egy San Franclsco-i postahivatal dolgozói nem engedik be a levélszáUitó autót. A magasszintű államférfiül találkozók sorozatában, ame­lyeken a Magyar Népköztár­saság és a Német Demokra­tikus Köztársaság vezetőd rendszeresen konzultálnak a két szocialista ország közös ügyeiről, új tanácskozás kez­dődött: Péter János, hazánk külügyminisztere Otto Win- zemek, az NDK külügymi- niszterénelymeghívására Ber­linbe utazott. E külügymi­niszteri tanácskozásra alig két hónappal azután került sor, hogy Kádár János, az MSZMP Központi Bizottsá­gának első titkára és Fock Jenő miniszterelnök vezeté­sével magyar párt- és kor­mányküldöttség tett látoga­tást az NDK-ban, s folyta­tott tárgyalásokat a testvéri szocialista német állam leg­felsőbb vezetőivel Külügyminiszterünk mos­tani berlini útján alkalma lesz berlini kollégájával át­tekinteni azt a fejlődést, amely hazánk és az NDK kapcsolataiban a párt- és A berlini látogatás kormánydelegációnk ott járta ] óta végbement. Ezen tűimé- j nőén a tárgyalások előtere- | ben a nemzetközi politika legfontosabb eseményei áll­nak. Péter János látogatásának ezekben a napokban az ad különleges aktualitást, hogy röviddel ezelőtt folyt le Willi Stopónak, az NDK minisz­terelnökének és Willy Brandt- nak, az NSZK kancellárjá­nak erfurti találkozója. A két német állam kormány­főinek első megbeszélése nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, a magyar sajtó is kifejtette álláspontját, a ta­lálkozó óta a magyar kül­ügyminiszter az első magas­rangú külföldi vendég az NDK-ban, aki személyes tár­gyalásokon tolmácsolhatja az NDK vezetőinek kormánya véleményét a két német ál­lam kormányfői között meg­indult párbeszédrőL Álláspontunk, amelyet a magyar külügyminiszter is képvisel Berlinben, szilárd és egyértelmű: teljes erőnkkel és meggyőződésünkkel támo­gatjuk az NDK álláspontját a két német állam kapcso­latainak rendezésére irányu­ló törekvésekben. Maradék­talanul egyetértünk minde­nekelőtt azzal, hogy a két német állam viszonyának rendezésében az első lépés nem lehet más, mint hogy az NDK és az NSZK az egyenjogúságon alapuló, min­den megkülönböztetést kizá­ró, nemzetközi jogi érvényű kapcsolatot létesítsen, elis­merve a háború után kiala­kult helyzetet, beleértve az NDK államhatárait és az Európában lévő többi hatá­rokat. Az ilyen szerződést nyomon követhetnék a többi megállapodások, mint az atomfegyverek birtoklásáról és az erőszakról való lemon­dás és mások. A két német állam közti tárgyalások megindulása, és ebben az NDK által előter­jesztett rendezési program szélesebb, nemzetközi vonat­kozásban is jelentős: nagy hozzájárulást jelenthet az európai béke és biztonság megszilárdításához. Meggyő­ződésünk, hogy a két német állam viszonyánál: rendezé­se, a realitások és a józan megítélések alapján lényege­sen csökkentheti az európai politikai feszültséget. Ha ha­ladást érnek el az előbbiben, jelentős akadályok hárulnál: el az európai biztonsági kon­ferencia eredményes megren dezésének úíjából. A Német Demokratikus Köztársaságban hétfőn nyil­vánosságra hozták a helyi népképviseleti szervek va­sárnap történt megválasztá­sának nemhivatalos t végere d ­E szerint a szavazójoggal rendelkező állampolgárok 97,97 százaléka járult az ur­nákhoz. A leadott szavazatok 96,96 százaléka érvényes volt. Az érvényes szavazatok 99,83 százalékát a Nemzeti Pront listájának jelöltjeire adták le. Ellenszavazat 20 571 (0.17 Százalék) volt. Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland hétfő reggeli számának vezércikke hang­súlyozza, hogy az NDK ál­lampolgárai szavazataikkal hitet tettek a munkás—pa­raszt hatalommal való össze- forrottságuk mellett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom