Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-19 / 66. szám
4 sunammt napi« 1970. március 19. 1970 MÁRCIUS 19 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából József nevű kedves olvasóinkat y A Nap kél Ml, nyugszik 4 17.54 órakor. A Hold kél p 14.09, nyugszik 4.37 órakor. Meesek-barátok Klubja 1 A közelmúltban többször » foglalkoztunk a nagymúltú Mecsek Egyesület felelevenítésének gondolatával. Hírt adtunk az előkészítő bizottság tevékenységéről, megírtuk, hogy a Mecsek Barátok Egyesülete néven fogná össze az új egyesület mindazokat, akik szívügyüknek tekintik a Mecsek védelmét, létesítményeinek fejlesztését és jeleztük, hogy márciusra várható az egyesület megalakulása. Most új fordulatról számolhatunk be. Az egyesület az eddigi ! elképzeléseknek megfelelő formában nem jön létre mégsem. Megalakul viszont a Magyar Természetbarát Szövetség keretében a Meesek-barátok Klubja, a korábbival azonos célkitűzésekkel. A módosításban döntő szerepe volt annak a felismerésnek,. hogy az önállóan működő Mecsek Egyesület nem tudta volna tagjainak biztosítani mindazokat a kedvezményeket, amelyeket a Természetbarát Szövetség biztosit tagjainak, nevezetesen : 50 százalékos vasúti kedvezmény a túráknál, ugyanilyen kedvezmény a turlstaházak, 25 százalékos kedvezmény pedig a kempingek igénybevételénél. A PITE is nagyobb súllyal fordulhat a természetvédelmi és a turisztikai tevékenység felé, mivel kiváltak a tájékozódó futók, akik külön szövetség keretében működnek Január 1. óta. A Meesek-barátok Klubjának működési szabályzata egyébként készül már. A. Mecsek Egyesület részére indított szervezési tevékenységet átvette a PTTE, melynek Megye utca 21. sz. alatti helyiségében lehet belépésre jelentkezni minden kedden t—I óra között. — A mai napra hirdetett műszaki kisfilmek vetítése a Doktor Sándor Művelődési Központban technikai okokból március 24-án lesz megtartva 17 órakor a földszinti klubhelyiségben. — Áramszünet lesz március 27-ig 7—17 óráig Urög, Aranyhegy, Dalndol. Kis-Daindol, Do- nátus környékén, Aranyhegyi út, Bálics út által határolt területen. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, többfelé esővel, záporral. Időnként élénk, helyenként erős déli, délnyugati, csütörtökön elsősorban a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1— plusz 6. legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 8—13 fok között. Szemtől szembe A HÉT FILMJEI Elvira Madlgan ELVIRA MADIGAN 1889-ben titokzatos körülmények között eltűnik a svéd királyi lovashadsereg egy fiatal tisztje, s vele egy időben nyoma vész egy kötéltáncosnőnek is. Ugyanakkor Dániában két fiatal találkozik egy erdő napsütötte tisztásán ... A romantikus, svéd film női főszerepét játszó Pia Degermark Cannes-ban a legjobb női alakítás díját nyerte eL SZEMTŐL SZEMBE Volt bajtársak találkoznak 25 évvel a háború befejezése után, s újra visszapergetik az eseményeket ... A filmet Dobozy Imre írta, rendezője Várkonyi Zoltán A főszerepeket Sinko- vits Imre, Básti Lajos, Latino- víts Zoltán, Agárdy Gábor, Benkő Gyula, Szirtes Adám, Horváth József, Szabó Gyula, Bitskey Tibor, Koltay János játsszák. — Verseny. A felszabadulás évfordulója tiszteletére jubileumi munkaversenyt hirdetett tavaly a Mecsek- Dráva menti Területi Tsz Szövetség és a KISZ Megyei Bizottsága. A versenyben a termelőszövetkezetekből 16 szocialista brigád vett részt. Az értékelés megtörtént, az oklevelek és pénzjutalmak kiosztására ünnepélyes keretek között március 20-án kerül sor a szövetség székhazában. — Királyegyházán orvosi rendelő és lakás épül községi erőből. Az átadást április közepére tervezik. MÁRCIUS 20: Fiatal műszakiak és közgazdászok napja EIATAL MŰSZAKIAK ES KÖZGAZDÁSZOK NAPJÁT rendezi meg március 20-án 9.39 órai kezdettel a KISZ Baranya megyei Bizottsága Pécsett a Technika Háza, Bartók klubjában. A program első részében a jubileumi évfordulóra meghirdetett pályázat dijait a nyerteseknek Petőházl Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára adja át. Ezt követően előadás lesz a fiatal szakemberek helyzetéről. Vitaindítót mond Farkas László, a KISZ KB FMKT titkára. A fiatal szakemberek anyagi, erkölcsi megbecsüléséről Szűcs Pál, az MKT Baranya megyei Csoportja Fiatal Közgazdászok Klubjának elnöke tart Ismertetést. Az eszmecsere után a résztvevők megnézik a Mechanikai Mérőműszerek Gyára műszerkiállltását. Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy a Rákóczi út 66. sz. alatti kedvezményes motorkerékpár- és hűtőgép-vásáron egyéb tartós fogyasztási árut is vásárolhat, melyet díjtalanul házhoz szállítunk. OTP hitelét helyben intézzük. Pécsi ÁFÉSZ. Telefon; 44-01. (x) — Az 5M-as Szakmunkásképző Intézet március 21-én 19—24 óráig tartja szalagavató bálját az Olimpiában. Belépés csak meghívóval. (x) — A Pécsi Vegyipari Gépészeti, valamint a Vegyipari Technikum és Szakközépiskola levelező tagozatán az 1970/71-es tanévben egy vegyipari és egy vegyipari gépészeti, és egy víllamosener- gia-ipari osztály indul. A felvétel feltételei: 1. 5 éves szakmai gyakorlat, vagy szakmunkásbizonyítvány és 2 éves gyakorlat; 2. Általános iskolai végzettség; 3. 18. életév betöltése. A Jelentkezés határideje: 1970. július 31. (x) — Tegnap délelőtt az UVA{ TERV és a Közmű- és Mély- | építő Vállalat helyszíni szemlére hívta a Víz- és Gázmű, ; DÉDÁSZ, Posta és más vállalatok képviselőit, és közö- ; sen jelölték ki a fúrások helyét a Siklósi úti felüljáró építésénél. A vezeték-nyom- ] vonalakat gondosan kikerülik, de a maximális biztonság érdekében 2 méter mélységig kutató gödröket nyitnak. A mélyebb talajmechanikai vizsgálatok a jövőben csak az árkokból történhetnek, hogy a közművek sérülését megelőzzék. — PVC-sátrak, melegágyak fölé, PVC-padlók, műbőrök, tapéták, hevederek, húzózárak. Borbolt, Rákóczi út 16, (x) vív VILLANYSZERELŐIT ARI VÁLLALAT Lábatlan, Tatabánya, Százhalombatta DKV, Szentendre munkahelyeire azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat, kubikosokat Jelentkezés: lAbatlani vékonypapirgyAr Építkezés VÍV kirendeltségen, Hársvölgyl Mihály vezetőszerelőnél. VILLANYSZERELÖIPARI VÁLLALAT 4. sz. Szerelőipari Üzem Budapest, VII., Síp u. 23. Lendvainénál. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Az elmúlt héten 1038 gépkocsit adott át a MERKUR az új tulajdonosoknak. Ebben az évben a hetenkénti összesítésekben ez a szám a legmagasabb. Moszkvics 412 típusból 307-et, Volkswagenből 166-ot, FIAT 850- ből 156-ot adtak ki. Az eheti gépkocsi előjegyzési sorszámok a következők: Trabant Limousine 25 965 Trabant Combi 2 616 Wartburg Limousine 11125 Wartburg de Luxe 7 549 Skoda 1000 M3 12 578 Skoda Octavia Combi 1 244 Moszkvics 412 18 349 Volga 797 Polski FIAT 1500 441 Polski FIAT 1300 1 386 Zastava 1023 FIAT 500 1 291 FIAT 850 4 125 FIAT Sport Coupé 47 Volkswagen 1025 Renault 4-es 821 ' Közöljük, hogy a testi fogyatékosok részére forgalomba kerülő Trabant gépkocsikat a Megyei Tanács egészségügyi osztályán igényelhetik a rászorulók. — A reménypusztai ÜjElet Termelőszövetkezet mellék- üzemegységeinek hatása a tagok munkával ellátására című előterjesztés szerepelt Pécs város II. kerületi Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén. A termelőszövetkezet melléküzemágai összegészében veszteséggel zárták az 1909-es évet. Megszüntették a művirágkoszorú készítést, a világítástechnikai üzemet és a papírfeldolgozó és címkényomó részleget. — Baleset. Kiesett az autóbuszból. Leszállás közben megcsúszott és kiesett az autóbuszból 17-én délután Pécsett, az Irányi Dániel téren Köhler Antal Pécs, Petőfi u. 35. szám alatti lakos. Az idős férfit súlyos fejsérüléssel szállították a mentők az Idegklinikára. — Kisorsolták a tanácsi kereskedelem jubileuma jegyében meghirdetett szörpvásár tombola számait. Az alábbiakban közöljük a nyertes számok jegyzékét: 100,— Ft értékű csomag; 56694, 10765, 39434, 40369, 69775, 10820, 40329, 69629, 81216, 83953. 56292, 58739, 68506, 64345, 66349, 63590, 64241, 69645, 60272, 68622 99662, 33109, 99823, 86398, 33485’ 71626, 60371, 83099, 64156, 81441. 150,— Ft értékű kosár: 38869, 39351, 38979 (kiadva), 35946, 38530. Kávéőrlő: «8618, 39143, 34501, 61653, 39381. Unipress kávéfőző: 9709, 99661, 3578«. Táskarádió: 68778, 6S743, 83137. „Harmónia” rádió: 38856. „Favorit” televízió: 68367. „Inter star” (nagyképe.): 71393. A fenti számú nyereményjegyek tulajdonosai a nyereménytárgyakat 1970. április hó 5-lg vehetik át a 20. sz. ABC Áruházban (Budai vámnál). — Évzáró közgyűlést tart március 20-án, pénteken a Mohács környéki Vízgazdálkodási Társulat. Az évzáró közgyűlésen ismertetik az elmúlt évi mérleget, majd javaslatot tesznek nyereség felosztására. Ezt követően a mohácsi halászcsárdában ünnepélyes ebéddel várják a tagokat A műszaki propagandahónap rendezvényei Ma délelőtt 9 órakar a MeeaeU Szénbányák meszest köz* pontjában a klsgépesitésről egésznapos tanácskozás kezdődik. A mohácsi járásban ma kezdődik a technikai hét. A Mohácsi Városi Tanács dísztermében délután 5 órakor Nagy Tibor vb. elnökhelyettes megnyitó beszéde után Mohács város távlati fejlesztési terveiről számol be Lovas Attila, a Pécsi Tervező Vállalat mérnöke. — KRESZ-vetélkedő. Pécsett az Olimpia étteremben március 20-án, pénteken délután 3 órai kezdettel az általános iskolai tanulók részére KRESZ-vetélkedőt rendeznek. — Pécs mj. Városi Tanács VB EO. Osztály Orvostovábbképzö Bizottsága március 21-én, szombaton 9.30 órakor továbbképzési napot tart a Szülészeti Klinika tantermében. Előadók: 1, Dr. Mérel Tibor egyet. docens: Porcsérves betegek korszerű ellátása. 2. Dr. Pázmány József főorvos: Szociális problémák gyomorbetegek kezelésében. Dr. Jutási Irma főorvos: Táppénzproblémák fekélybetegségben. Ezen a napon a körzeti orvosét szakorvosi rendeléseken de. * órától kezdve ügyeleti szolgálat van, csak sürgős esetek ellátására. Férfi- és női munkásokat ANYAGMOZGATÁSI MUNKÁRA FELVESZÜNK. MALOMÜZEM, SZIGETVAR. Halálozás Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább férj, édesapa, nagyapa és rokon, VÁNDOR BÉLA ny. Iparitanuló-lskolal tanár 1970. március 13-án rövid betegség után 70. életévében váratlanul elhunyt. Temetése f. hó 23-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a pécsi köztemető Szent Mihály kápolnájából. A gyászoló család. A 12. SZ. AKOV FELVESZ 1 év feletti gyakorlattal, 21. életévét betöltött gépkocsivezetőket autóbuszvezetőnek. Akik az előírt „D”-vlzsgával nem rendelkeznek, azok részére a szükséges tanfolyam költségét a vállalat megtéríti. AUománybavétel után a gépkocsivezető és családtagjai részére ingyenes utazást biztosítunk, a helyi autóbusz- járatokon. FILM Szemtől szembe Li magyar film Alkotó módon ünnepelni s ünnepi módon alkotni aligha legjobb erényünk ma még. S most itt van mégis az ellenpélda, s éppen a filmművészet területéről: a forradalmi ifjúsági napok szombati megnyitóján már bemutatták és csütörtöktől „szériában” is játszani fogják a pécsi filmszínházak Várkonyi Zoltán rendező, Dobozy Imre író s egy sereg élvonalbeli magyar színész legújabb munkáját, a „Szemtől szembe” című filmet, mely a felszabadulási évforduló alkalmából készült. Már-már természetesnek tartottuk. hogy Várkonyi Zoltán neve a Jókai-filmek és az Egri csillagok bemu- tatója óta némileg egyet jelent az új magyar „szuper- filmmel” és az ennek megfelelően szuper nézőszámmal. Legújabb filmjével bebizonyította Várkonyi. hogy képes megszabadulni a „skatulyától”. ha a téma természete, mélysége és jelentősége úgy kívánja. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a „Szemtől szembe” nem lesz sikerfilm, bár a „kézzelfogható” látvány (vagy látványosság) ezúttal csupán egyetlen határmenti falucska „kamaraszínpadára” korlátozódik. A Jancsó-filmek motívumaira emlékeztető „díszletek” előterében bonyolódó játék, a problematika súlyossága gondolati síkon ugyanis szinte mérhetetlenül kitágítják a horizontot, de a „Tizedes meg a többiek” hangvételét idéző humor sem hiányzik a filmből. A „Szemtől szembe" tartalmát aligha lehet e helyütt akárcsak vázlatosan is felidézni. A lényeg: Sajbán tanár, Gyukics miniszterhelyettes és egykori katonatársaik egy emlékünnepséget meg" előzőén szinte szóról-szóra végigmennek a negyedszázad előtti történeteken. Tisztázni kívánjuk, egymás közt, de a legtisztességesebb eszközökkel, hogy miképpen lehetett volna elkerülni 25 esztendővel ezelőtt a háború huszonnegyedik órájában. 63 baj társuk értelmetlen pusztulását. Egy negyedszázadnyi „utóélettel” a hátuk mögött jogukban áll. hogy ne felmentsenek vagy ítélkezzenek elsősorban, hanem a lehető legteljesebb tisztánlátást tűzzék ki célul. A film s mindenekelőtt Dobozy Imre forgatókönyvének érdeme, hogy a mindvégig lebilincselő vita és múltbeli események állandó „bejátszása” során felszínre kerülő tanulságokat egyszerre vagyunk képesek az egyes ember, s ,az emberi közösségek problémáinak szintjén általánosítani. Megtanulják mindenekelőtt, hogy bűn doktriner módon, kényük-kedvük szerint leegyszerűsítve szemlélni a problémákat, mert erre legfeljebb csak tüneti kezelést lehet alapozni. Megtanuljuk, hogy sorsdöntő pillanatokban mindennél fontosabb az egyéni és kollektív cselekvés harmóniája, s hogy a vezetők és vezetettek egymásrautaltsága a nyugalmi szint sokszorosára emelkedik ugyanekkor. A filmben szereplő „túlélők” sikeresen veszik az emberi tisztességet a végsőkig próbára tevő akadályt, a kíméletlenül őszinte önvizsgálatot. s kimondatlanul is bevallják, hogy a történelmi erők szerencsétlen összjátéka ellenére felelősség terheli őket. A döntő pillanatban ugyanis képtelenek voltak határozni, kinek tegyék le vagy kik ellen fordítsák a fegyvert, s az eredmény: szovjet és magyar katonasírok a domboldalon. A történelem kerekét nem lehet visszaforgatni, de az efféle önvizsgálat ma sem hiábavaló. Kivált a „Szemtől szembe” eszmei-művészi színvonalán. Boda Miklós