Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-19 / 66. szám

?97C. március t9. Bunantmt ndpio' A főközlekedési utakat május 31-ig kijavítják Szalma Lajos jubilál a Mágnás Miskában Pénteken kezdődik a háromnapos rendezvény: Kun Béla-napok Komlón Már hagyománya van Komlón a Kun Bélar-napok ünnepségeinek. Ez évben március 20-án, pénteken kez­dődik a háromnapos rendez­vény. A megnyitó ünnepség a Kun Béla Gimnáziumban lesz, ahol Varga Márton, az iskola KISZ-titkára emléke­zik meg Kun Béla életérőlés munkásságáról. Még pénte­ken kerül sor az évforduló al­kalmával kiírt irodalmi és képzőművészeti pályázatok nyilvános értékelésére, este pedig nagyszabású ifjúsági bált rendeznek a Kpn Béla Gimnáziumban. Ezeket a rendezvényeket tarkítja az al­kalomra rendezett sportver­seny, amely kézilabda- és labdarúgótornát jelent Szombaton, 21-én délelőtt megkoszorúzzák Kun Béla szobrát a gimnáziumban. — Műsorról a gimnázium KISZ- szervezete gondoskodik, meg­emlékezést mond Kovács Já­nos, a Komlói Városi Tanács vb-tagja. Délután fél hatkor a Zrínyi Művelődési Házban ünnepélyes ifjúsági nagygyű­lést rendeznek. A háromnapos rendezvény utolsó felvonásaként a gim­názium szervezésében kerül sor az Április négyről szóljon az ének címmel kiírt moz­galmi dalversenyre. A dal­versenyt a Komlói Vízművek kultúrtermében bonyolítják le. Ezen a napon fejeződnek be a sportversenyek, és ked­ves színfoltként hat majd a tizenévesek nagy ünnepe, a személyi igazolványok kioszt tás a. Sok a fagykár A gépkocsivezetők tudják csak igazán, mennyire félel­metes, amikor a rossz úton megremeg az ember kezében a volán. Nem kell, hogy a tévéből ismert, M 1-es úton látható nagyságú kátyúk le­gyenek. Sokkal kisebb göd­rökben is bizonytalanná vá­lik a vezetés. Az olvadás után felmérhetővé vált, hogy a tél mekkora károkat okozott út­jainkon. A közelmúltban egy terü­leti operatív bizottságot hoz­tak létre, amely a héten megkezdte Baranyában a köz­lekedésre veszélyessé vált utak felmérését, és intézke­dést tett a javításokra A bizottság munkájában részt- vesz az AKÖV, a tanács, a Közúti Igazgatóság és KPM Közúti főosztály több szak­embere. Az első 350 kilométeres el­lenőrzés alkalmával a leg­sürgősebb tennivalókat hatá­rozták meg. így a 66-os Pécs —Kaposvár közötti közúton mintegy 20 ezer négyzetmé­ter útburkolat javítását lát­ják szükségesnek, amelyet a Közúti Építő Vállalat végez el. A 611-es Dombóvár—Sásd közötti úton 7000, míg Hird— Szászvár között 22 ezer négy­zetméter erősen megrongáló­dott útfelületet kell javíta­ni. Az utóbbinál figyelembe veszik, hogy a jövő eszten­dőben egyes szakaszok teljes korszerűsítésére kerül sor, ezért most csak a legégetőbb javításokat végzik el. Szó esett az 57-es mohács —pécsi és 58-as pécs—har- kány—drávaszabolcsi utak kátyúmentesítéséről is, ame­lyet folyamatosan készít a Közúti Igazgatóság. Ezzel párhuzamosan tovább foly­tatják az elmúlt évben meg­kezdett aszfaltszőnyeg szaka­szonkénti szétterítését — elő­reláthatólag a jövő év vé­géig, az 57-es úton befejező­dik ez a munka is. Péter Oszkár, a Közúti Igazgatóság területi műszaki osztályvezetője elmondotta, hogy másutt is vannak rossz utak, de egyelőre csak az em­lítettek javítására van lehe­tőség. Legfontosabb, hogy a főközlekedési és azok a mel­lék útvonalak legyenek ki­javítva. amelyen a bányász- és munkás járatok közleked­nek. Az operatív bizottság döntése értelmében a főuta­kat május 31-ig, az alsóren­dű utakat pedig június 30-ig kell helyreállítani és kátyú­mentesíteni Már az iskolákban van az idei érettségi anyag Segítsen, képviselő elvtárs! Gáspár Sándor fogadóóráján Gáspár Sándor országgyűlési képviselő egyik választójával beszélget. Ebben az esztendőben a kö­zépiskolák nappali tagozatán több mint 47 000 fiatal készül érettségi, illetve képesítő vizsgára. A gimnáziumokban mintegy 26 000, a szakközép- iskolákban több mint 12 000, a technikumokban csaknem 9000 a negyedikesek száma. A Művelődésügyi Miniszté­rium már megküldte a tanin­tézeteknek a különböző tan­tárgyak érettségi vizsgaanya­gát tartalmazó dokumentu­mokat, amelyekből a szakta­nárok összeállítják a tétele- ketf A főbb követelmények a különböző tantárgyakban ál­talában azonosak az előző éviekkel. Irodalomból a je­lölteknek művészi és eszmei szempontból kell értékelniük az olvasott műveket Törté­nelemből az egyetemes és a magyarországi fejlődést fo­lyamatként kell áttekinteni. A jelöltektől azt várják, hogy a tényanyag birtokában is­merjék föl az összefüggése­ket. Vizsgálják természetesen a fiatalok marxista—leninista történelemszemléletét, világ­nézetét és politikai fejlettsé­gét is. A szaktanárok munkájának könnyítésére ebben az évben a gimnáziumok számára a minisztérium közoktatási fő­osztályán mintegy 120 tételt fogalmaztak meg, az érettsé­giztető pedagógusok ebből vá­laszthatnak 28—32-őt. A té­telekre főként az jellemző, hogy kisebb tényanyag-isme­retet igényelnek, viszont na­gyobb mértékben kívánják az összefüggések kifejtését, az állítások bizonyítását. Matematikából — a reform elveinek megfelelően — a hangsúlyt az érettségin a fel­adatmegoldásra helyezik. A szóbeli során a tanulóknak két különböző nehézségi fokú feladatot kell megoldaniuk. Teljes sikertelenség esetén egy másik tétel-lap feladatai­val próbálkozhatnak. Annak a jelöltnek, aki legalább egy feladatot sikeresen megoldott, két rövid elméleti kérdésre kell válaszolnia. A gimnáziumi érettségi vizsgaszabályzatot — a közel­múltban megjelent utasításá­ban — a művelődésügyi mi­niszter módosította. Ennek eredményeként a szakosított tantervű osztályokban végző fiatalok is csak négy tárgy­ból vizsgáznak kötelezően. Ami az érettségi „menet­rendjét” illeti: a különböző típusú középiskolák negye­dikesei részére az utolsó ta­nítási nap május 8. Az írás­beli érettségi és képesítő vizs­gákat minden iskolatípusban egységesen május 11 és 18 kö­zött tartják. Az I., II. és III. osztályosok utolsó tanítási napjainak zavartalansága ér­dekében kívánatos, hogy a szóbeli érettségit csak június 8-a után kezdjék. — Panaszom van, Gáspár elvtárs, nagy panaszom. 1938 óta élek Pécsett és nincs lakásom. Pedig annyi új ház épült a városban! Miért kell hát nekem hat­száz forintos albérletet fi­zetnem? — Gyerek? — Egyedül élünk. — Nehéz ügy — csóválja a fejét Gáspár Sándor. — Gyermekes családok is van­nak, lakás nélkül. — Igen, bejönnek Pécsre és lakást kapnak, mert gye­rekük van. Én pedig mindig kimaradok. Segítsen rajtam, Gáspár elvtárs! Cinnek nagy tisztsége van, biztos vagyok abban, hogy lakást tudna szerezni. Gáspár Sándornak valóban nagy tisztsége van: a Politi­kai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára, országgyűlési kép­viselő. Mégis a fejét csóvál­ja, hiszen még az ilyén nagy tisztséget viselő ember sem a 3i. sz. Állami építőipari vállalat változó munkahelyre, AZONNALI FELVÉTELRE KERES: földmunkagép-kezelőket, kompresszorkezelőket, autódarusokat, gyorshoz fejlesztőket. Jelentkezés: Budapest, V., Petőfi S. u. 7. Gépészeti osztály. rendelkezik lakásokkal. Bi­zony, nehéz megnyugtató választ adni az ilyen panasz­ra. Mindez tegnap délután játszódott le Üjmecsekalján, a Ságvári Endre Művelődési Házban, ahol Gáspár Sándor fogadóórát tartott. Sokan el­jöttek a fogadóórára, dr. Böhm János — a Mecseki Ércbányászati Vállalat gaz­dasági tanácsadója — sok nevet és lakcímet jegyzett fel, mire a fogadóóra véget ért. ö írta fel ugyanis a pa­naszokat. Huszonöt ember nyitott be két és fél óra alatt, a legkü­lönbözőbb ügyekkel. Egy nyugdíjas munkás azt pana­szolta, hogy nem egy válla­latnál olyan éjjeliőrt alkal­maznak, aki 2500—3000 forint nyugdíjat kap. Neki csak 1200 forint a nyugdíja, s mégsem tud éjjeliőri állást szerezni. Nem tudna ebben Gáspár elvtárs segíteni? Egy nyugdíjas pedagógus azt kérte, adjanak több uta­zási kedvezményt. Ne csak egyszer: ötször évenként, hogy többször utazhassanak. Szeretnék megismerni az or­szágot Egy tanácstag aki Üjmecsekalja egyik héteme­letes házában él, a lift miatt panaszkodott. Hol jó, hol nem. Egy őszhajú férfi avval kopogtatott be, hogy ő meg a felesége is betegek. Azt kérte, segítsen Gáspár elv­társ, szeretnének eljutni Haj­dúszoboszlóra. Két asszony köszönetét mondott. Az egyik «zért, mert Gáspár elvtárs elhelyezte a beteg kisfiát a másik is vala­miért Nehéz volt megérteni őket, mert — tudva, hogy sok köhécselő ember várakozik még a folyosón — gyorsan elmentek, s az egyik el is sír­ta magát. Azt mondta az örömtől. Mert a kisfia már jól Vém. Egy középkorú, bőrkabátos asszony a férje miatt jött be. ! Azt mondta, beteg. Tizenegy : évig dolgozott a bányában, j aztán külszínre helyezték. — i öt-hatezer forintot is megke- I resett azelőtt, mert nagyon jól dolgozott, szocialista bri­gádtag volt, most pedig csak 1400 forintot kap. Kevés ez, négy gyerekük van. Papírt mutatott, az országgyűlési képviselő elolvasta, aztán el­tette a zsebébe. Sok ilyen papír volt már a zsebében, sokszor elhangzott: megnéz­zük, megvizsgáljuk, legyen türelemmel, nem fogunk el­feledkezni róla. A legutolsónak egy szőke asszony jött be. Szaggatott mondataiból egy tragikus életsors bontakozott ki. Ápoló­nő volt a háború idején, i Gyermeke született, egy ma­gatehetetlen fiú, akit az ász- szony végtelen türelemmel és odaadással nevelt és nevel ma is. A fiú ma sem tud dolgozni, az asszony fizeté­séből élnek ketten, a szeren­csétlen sorsú nő eladósodott a fiú miatt, s azt kérte: se­gítsen Gáspár elvtárs, hogy kölcsönt kapjon az OTP-től. S járjon közbe azért, hogy az NSZK kártérítést fizessen a történtek miatt, Az ügy egyébként már az illetékes nyugatnémet hatóságok előtt van, tudnak róla. Fél hét volt, amikor elnép­telenedett a folyosó, az utol­só panaszos is elment. Gás­pár Sándor így foglalta ösz- sze a képviselői fogadóóra tanulságait: — A tömegkapcsolatoknak sok formája, módja van, s ezek egyike a képviselői fo­gadóóra, ami jó alkalmat ad arra, hogy közvetlen kontak­tust alakítsunk ki az embe­rekkel. Ilyen kapcsolatok nél­kül vezetni lehetetlen. A ve­zető sok tapasztalatot szerez­het egy ilyen estén, újabb impulzusokat kap az embe­rektől, amit később jól fel­használhat a munkájában, az általános politika kialakításá­ban. Nagyon hasznos és ta­nulságos volt ez a fodagó- óra is. Magyar László Népszerű operett —- korszerű felfogásban Hol van egy főpróbán még a bemutatók gongütés előtti feszültsége! A Nemzeti Szín­ház színpadán egyelőre a kleptomániás nagymama to­lókocsijának félelmetes han­gú dudáját szereli egy mun­kás. A Mágnás Miska péntek esti bemutatójának rendezője Bor József, a Szolnoki Szín­ház vendégrendezője. Fiatal, szerény ember. — Általában zenés dara­bokat rendezek, eddig mint­egy 20 operettet mutattak be az én rendezésemben. Pé­csett első alkalommal szere­pelek vendégként. Tavaly Jugoszláviában, Szabadkán volt egy vendégrendezésem. Február 13-a óta dolgozunk együtt a pécsi színészekkel. A Mágnás Miskát eddig még nem rendeztem, csak a fil­met láttam, s a régi rendezése­ket sem ismerem. Meggyőző­désem viszont, hogy ma már másképp kell operettet ren­dezni. mint valamikor. Éppen ezért megpróbálunk finoman ironizálni, ahol lehet. A da­rab két fiatal szerelmesének cselekményében is olyan ha­tásra törekszünk, ami általá­ban nem szokott előfordulni: fiatalok meglehetősen sokat civakodnak, összevesznek. A pénteki előadásnak nem mindennapi jelentősége az, hogy a Korlátny grófot játszó Szalma Lajos 40 éves szí­nészi pályafutását ünnepli ez alkalommal. Biztos. hogy nemcsak a közismert és nép- majd a közönséget a szín­szerű dallamok vonzzák házba, hanem az ismert szí­nész pályafutásának ez a* emlékezetes dátuma Is. A főszerepekben Bódls Irént, Cseh Máriát, Mester Istvánt. Mendelényi Vilmost, Vári Évát láthatja a közön­ség. — mar — íprilis 4-től 12-ií tavaszi szünet A Művelődésügyi Mi­nisztérium tájékoztatása szerint az általános és a középiskolákban a tavaszi szünet országszerte ápri­lis 4-től 13-ig tart. Mivel április 4-e ünnep, a szü­net előtti utolsó tanítási nap 3-a, péntek, a szünet utáni első pedig 14-e, kedd. Az általános iskolai napközi otthonok a tava­szi szünetben is fogadják a gyerekeket és ugyan­úgy gondoskodnak ellátá­sukról, mint tanítás ide­jén. Gyökeres szőlőoltvány, GYÖKERES ALANY ÉS GYÜMÖLCSFACSEMETE árusítása nagy választékban. AZ ÜLTETVÉNYTERVEZÖ VÁLLALAT lerakatalban. Pécs: Kertváros, Móra P. n. 21. Rigód er út 11. JánoskútnáL Vidéken: Pécsvárad, Kossuth L. n. 9. Zsibót, Fő n. Békefiné. PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK építési osztályvezetői állás betöltésére. Kikötés, legalább 5 éves kivitelezési. Irányitól gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint Pályázók részletes önéletrajzot küldjenek címünkre. DOMBÓVÁRI UNIVERZAL SZÖVETKEZET ügyintéző: RadnaL

Next

/
Oldalképek
Tartalom