Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-13 / 10. szám

6 xranantmt nöüiö 1970. Január ISo Oj szolgáltatás a Patyolatnál Dr, Polinszky Károly az egyetemi felvételekről Több támogatást a fizikai dolgozók gyermekeinek! Egységes írásbeli felvételi rendszer — Minden rászoruló vidéki gyereket kollégiumokban helyeznek el A Minisztertanács legutóbbi ülésén megvitatta a Művelődésügyi Minisztérium beszámoló ját az egyetemi, főiskolai felvételek tapasztalatairól. Felsőoktatási intézményeinkben az 1969— 70-es tanévben a nappali tagozaton 14 452 az estin 2385, a levelezőn 6060, összesen tehát 22 897 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait Ez lényegében megfelel a megelőző három év szint­jének, kivéve a levelező tagozatot; itt a tavalyi felvételi létszámhoz képest mintegy másfél ezres növekedés adódik, els sorban a képesítés nélküli vidéki tanítók és tanárok levelező képzésének kiterjesztéséből. Növekedett a nappali tagoza.on a nchallgatók aránya (44,S száza­lék), különösen a pedagógu képző intézményekben (80—100 százalék) és a tudomány- és or­vosegyetemeken (60 százalék). A nappali tagozatokra fe'vettek 71 százaléka gimnáziumból, 10,8 százaléka szakközépiskolából, 17,8 százaléka középfokú cchnikumből került ki. A felvet­teknek mintegy 40 százaléka a korábbi években érettségizett. Házi nagy mosás — A nappali tagozatra je­lentkezettek száma tovább csökkent, az előző eszten­dőhöz képest mintegy 7 szá­zalék a visszaesés. Azonban igy is 2,4-szer annyian je­lentkeztek, mint amennyit tel tudtunk venni. Ez az arány biztosítja a megfele­lő válogatási lehetőségeket és egyben jelzi azt is, hogy egyre reálisabbá válnak a jelentkzések. A pályázók szá­ma azonban intézménytípu­sonként, karonként és sza­konként még mindig igen aránytalan volt: míg a böl­csészeti, jogi, általános or­vosi, fogorvosi karokra, a tanárképző főiskolák egyes szakaira 4, illetve 4,5-szörös volt a jelentkezés, addig a műszaki és agráregyetemek­re alig kétszeres, az ipari és mezőgazdasági felsőfokú technikumokban pedig mind­össze 50—60 százalékkal volt több a pályázók száma, mint a felvételi keret. Ez — saj­nos —, több fontos ágazat­ban jelentős minőségi kü­lönbségeket idézhet elő a szakemberek felkészültsé­gét, rátermettségét illetően. Kevesebben jelentkeznek Felsőfokú felvételire rend­szerünk alapelveinek érin­tetlenül hagyása mellett a tapasztalatok hasznosításá­val folytatnunk kell a fel­vételi eljárások finomítását. A központilag irányított, egy­séges írásbeli felvételi rend­szert, amelyet évek óta eredményesen alkalmazunk a műszaki egyetemeken és főiskolákon, továbbá a köz- gazdasági egyetemen és a jogi karokon, célszerű — a szakmai sajátosságok figye­lembevételével —, kiterjesz­teni más intézményekre is. Számos területen, így pél­dául a pedagógusképző vagy egyes műszaki felsőoktatási intézményekben kísérletek folytak a felvételi tárgyak tudásszintjének mérése mel­lett a pályaalkalmasság vizsgálatára is. Figyelmeztető adat szá­munkra, hogy a nappali ta­gozatos elsőévesek között a fizikai dolgozók gyermekéi­nek aránya az előző évi 41,3 százalékről 39,2 százalékra csökkent. Több évre vissza­tekintve még szembetűnőbb a munkás-paraszt tanulók arányának csökkenése: 1964 —65-ben még 45,7 százalék volt a fizikai dolgozók gyer­mekeinek részvétele az in­duló első évfolyamon. Az átlagon belül szélsősé­gek is adódnak. Az ELTE bölcsészettudományi karán például 23,2 százalékos, a 3udapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán pedig mindössze 15,4 százalékos a munkás-paraszt tanulók ará­nya. Tovább csökkent a nap­pali tagozaton a mezőgazda- sági dolgozók gyermekeinek számaránya. Ez az elmúlt tanévben az első évfolyamon 11,8 százalék volt, az idei tanévben pedig 10,3 száza­lék. Mindez összefügg azzal, hogy a középiskolákban, s különösen a továbbtanulás szempontjából ma még el­sősorban számbaj övő gim­náziumokban a fizikai dol­gozók gyermekei aránya je­lentősen csökkent. Amíg a tovább tanulók 71 százalékát adó gimnáziumokban 1967— 68-ban 50,5 százalék volt a fizikai dolgozók gyermekei­nek aránya, addig az elmúlt tanévben ez 46,6 százalékra esett vissza s az idei tan­évben 44,8 százalék, ami azt jelenti, hogy a jövő években is további nehézségek vár­hatók jelentkezésüket ille­tően. Ismételten felhívtuk az egyetemek, főiskolák veze­tőinek, párt- és KlSZ-szer- vezetőinek figyelmét a bu­kások és kimaradások gon­dos elemzésére és arra, hogy a fizikai dolgozók gyerme­keit fokozottan segítsék. A tények ismeretében meg kell állapítani, hogy még sokban nem tettek eleget kötelezett­ségüknek. Sok helyütt túl­ságosan a képzés spontán hatásaira hagyatkoznak. Az utóbbi években erősödött az a tendencia is, hogy a fizi­kai dolgozó családok inkább olyan pályára adják gyer­mekeiket, ahol gyorsabban válnak keresőképessé. kiterjesztését a fizikai dol­gozók tehetséges, középisko­lában tanuló gyermekeire. Továbbtanulásukat segítjük elő azzal is ha szorgalmaz­zuk az intenzív kiscsoportos oktatási formák bevezetését a felsőfokú intézményekben. Meghalt La Sábái* Kálmán Vasárnap hajnalban hosszas szenvedés után 68 éves ko­rában elhunyt Latabár Kálmán Kossuth-díjas, kiváló művész. Latabár Kálmán hírneves színész-dinasztiából származik. 1902-ben született Kecskeméten és Rákosi Szidi színész­iskolájában tanult. Pályáját 1922-ben a Várszínházban kezdte, mint táncos komikus. Két év múlva leszerzödtette a Fő­városi Operettszínház, majd onnan vidékre került. Hosszabb külföldi út után öccsével, Árpáddal 1934-ben tért haza. A 30-as evekben egyre népszerűbb lett. mint filmszínész és jelentősebb szerepei külföldön is ismertté tették nevét. Művészi munkásságát többször ismerték el magas ki­tüntetésekkel. 1950-ben Kossuth-díjat kapott, 1953-ban a Népköztársaság Kiváló művésze lett. 60. születésnapja alkal­mából Munka Érdemrenddel, majd a múlt évben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. A napokban érkezik ki Űj- mecsekaljára az emeletes bérházak lakóihoz a felhívás igénylik-e a Patyolat új kez­deményezését a „házi nagy­mosást”? A szolgáltatás lé­nyege az, hogy a mosandó ruhát — háztömbönként ösz- szegyűjtve — helyben tisztít­ják, szárítják és vasalják a patyolat emberei. Két új, olasz gyártmányú automata mosógépet vásároltak, melyek segítségével a munkát a la­kóépületek szárítóiban vég­zik el — így a lakás tisztán marad, nem kell az ideigle­nes „felügyelet” sem. A „há­zi nagymosás” költségei az előbbiekhez képest nem emel­kednek. A Patyolat Mosoda Válla­latának kezdeményezése az országban egyedülálló. Ha beválik, nagy segítséget nyújt­va sok fáradságtól kíméli meg a háziasszonyokat. Tréfálkozáshói súlyos baleset Munkás a habarcskeverőhen Ösztöndíjak A fizikai dolgozók gyer­mekei tanulmányi előrehala­dásának kérdése szorosan kapcsolódik közoktatási rendszerünk fejlődésének ge­nerális problémájához, a munkáskerületek és falusi iskolák tárgyi, személyi fel­tételeinek javításához, az osztálylétszámok csökken­téséhez, a pedagógusok túl­terhelésének enyhítéséhez, szakképzettségük fejleszté­séhez. E problémák megol­dásához nélkülözhetetlen a társadalmi erők mozgósítá­sa. A tanácsoknak, üzemek­nek, vállalatoknak, terme­lőszövetkezeteknek nagyobb részt kell vállalniuk az is­kolaügy fejlesztésében, a fi­zikai dolgozók gyermekei to­vábbtanulásának, művelő­désének tudatos támogatásá­ban. Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az elmúlt idő­szakban jelentősen csökken­tek a társadalmi tanulmányi ösztöndíjak. Kormányzatunk az egye­temi és főiskolai továbbta­nulás feltételeinek biztosítá­sára eddig is nagy erőfe­szítéseket tett. Jelenleg a hallgatók fele, a fizikai dol­gozók gyermekeinek pedig több, mint kétharmada lakik kollégiumban. Egyes kisebb területektől eltekintve, gya­korlatilag minden rászoruló vidéki gyereket el tudunk helyezni, sőt a nagyváros­ban, rossz körülmények kö­zött élő munkásgyerekek is elhelyezést nyerhetnek. Az 1969 szeptemberében beve­zetett új ösztöndíjrendszer alapvetően szintén a fizikai dolgozók gyermekeinek szo­ciális támogatását szolgálja. A negyedik ötéves terv­ben mintegy 9000 általános iskolai körzeti kollégium és 12 000 középiskolai kollé­giumi helyet létesítünk, el­sősorban a fizikai dolgozók tehetséges gyermekei számá­ra. Kívánatos lenne, ha a társadalmi összefogás növel­né a lehetőségeket. Fokozottabb figyelmet kell fordítani meglévő általános és középiskolai kollé­giumainkban, napközi ott­honainkban és a szakköri mozgalomban a fizikai dol­gozók tehetséges gyermekei­nek tanulmányi munkájára, önképzésére és a továbbta­nulásra való előkészítésére. Ebbe a munkába szervezet­ten be kell kapcsolni — számos kitűnő kezdeménye­zés példájára —, a felsőfokú tanintézeteket, KlSZ-szerve- zeteket, kollégiumokat. Szükségesnek véljük a tár­sadalmi ösztöndíj-rendszer Súlyos, életveszélyes fejsé­rülést szenvedett pénteken délután a B. m. Építőipari Vállalat pécsi panelüzemében dolgozó Fauszt István betaní­tott segédmunkás. Az azóta felvett jegyzőkönyvekből, va­lamint személyes beszélgetés­ből a következő történet ala­kult ki: A panelüzem betonkeverő csarnokában a habarcskeverő gép pénteken fél 2 óra körül pillanatnyi anyaghiány miatt leállt. A géppel dolgozó Mül­ler János 32 éves segédmun­kás, ijj. Zsember Géza 18 éves segédmunkás és id. Zsember Géza 48 éves segéd­munkás tréfálkozni kezdett. Míg évődtek hozzájuk érke­zett a 47 éves Fauszt István betanított segédmunkás, aki éppen a művezetőt kereste, mert ügyes-bajos dolga lévén kilépési engedélyt akart kér­ni. — Én megfogtam Fauszt derekát, tréfából felemeltem egy kicsit — mondja Müller János. — Én meg a lábát fogtam meg és úgy emeltem fel — folytatja ifj. Zsember. Amikor Fauszt Istvánt így felemelték, „tegyük a ha­barcskeverő edénybe” — hangzott el. Tréfás ötletnek látszott, azonnal valóra is vál­tották és a következő pilla­natban már a néhány méter­re lévő habarcskeverő gép edényébe tették Fauszt Ist­vánt, aztán arréb léptek. Fauszt István pedig, hogy a „fogságból” kilépjen, az edényre merőlegesen álló ha­barcskeverő lapátba kapasz­kodott. A lapát ebben a pil­lanatban forogni kezdett, — valaki bekapcsolta az ára­mot. — A lapát Fauszt fején súlyos sebet ejtett. — Amikor ezt láttam, hir­telen a fal mellé ugrottam és a gombot megnyomva a gépel leállítottam — mondja Müller János. De késő volt, Fauszt István már vérzett a fején, elájult. A mentők az Idegklinikára szállították, ahol azonnal műtétet hajtot­tak végre rajta. Állapota most is súlyos. I A tréfa tehát súlyos követ- i ke-^rnénveVkel járt. | Tény: Fauszt Istvánt ifj. Zsember Géza és Müller Já­nos tették a habarcskeverő i edénybe. De ki nyomta meg | a keverőgép indítógombját? i Az indítógombhoz — ezt többen vallják — id. Zsem- beri Géza állt legközelebb. | — Lehetséges, hogy én, de ! az is lehetséges, hogy nem én I nyomtam meg, már nem em- i lékszem pontosan — mondja id. Zsember Géza. Egy segéd- 1 munkás. aM messzebb állt a történtektől, határozottan ál­lítja. hogy az indítógombot id. Zsemben Géza nyomta meg. A rendőrségi vizsgálat fel­adata a tények pontos meg­állapítása. A. történtek nyo­mán azonban tapasztalatként mepállanftható: tréfának in­duló dolgokból súlyos balese­tek adódhatnak. Különösen akkor, ha a balesetvédelmi előírásokra fittyet hánynak. „Az eset pénteken történt, csü­törtökön volt balesetvédelmi oktatás, ahol felhívtam a fi­gyelmet a tréfálkozás veszé­lyességére is. Mi itt gépekkel, darukkal dolgozunk...” — mondja a főművezető. A másik tapasztalat: néhány munkás megszokta már, hogy kezdés előtt „bekapja” azt a féldecit, ennyi kell a melóhoz — jelszóval. — Pénteken munkakezdés előtt az italboltban fél deci pálinkái és 3 deci bort ittam — mondja id. Zsember Géza. De ez nem szokott megártani. Szokott, nem szokott, de tény az, hogy az alkohol- szonda még délután is szeszt mutatott ki, elzöldült, ami­kor id. Zsember belefújt. Kis mámor, kis tréfálkozás... Mert, a tanúk vallomásukban arra is utalnak, hogy amikor Fauszt már az edényben fe­küdt, id. Zsember Géza va­lami olyasfélét mondott, hogy „bekapcsoljam, ne kap­csoljam?” Sajnos, nincs olyan rende­let, amelyik kötelezővé ten­né a munkakezdés előtti „alkoholvizsgálatot”. De idő­közönként egy alkoholszon­dás váratlan ellenőrzés nem ártana... Garay Ferenc ll/I őst, amikor a nagy mű- vészt, korunk egyik legnagyobb magyar mulatta- tóját gyászoljuk, talán meg­bocsátja az olvasó, ha a ke- gyeletes hangú nekrológ he­lyett egy vele kapcsolatos kedves epizódot elevenítek fel. A negyvenes évek végefelé történt, Latabár valami al­kalmi társulattal vendégsze­repeit abban a dunántúli vá­rosban. ahol hajdan a dinasz- tiaaiapító nagyapa is sike­resen szerepelt. Nem tudom hogy a közönségben volt-e a hiba, vagy Latabár vette könnyedén az egészet, de elég az hozzá, hogy bukással felérő fagyos fogadtatásban volt része. Az esemény min­denkit megdöbbentett. Több mint egy esztendő telt el a kudarc után, amikor a színház szokásos nyári ven­dégjátéka nagy attrakciója­ként harangozták be Latabár Kálmán vendégfelléptét. So­kan voltunk, akik aggódva figyeltük a fejleményeket. Aggodalmunk felesleges volt, Latabár önmagát múlta felül, s úgy komédiázott, olyan szívbőljövően, embe­rien, ahogy csak ő tudott. A siker leírhatatlan volt, a kö­zönség tombolt a lelkesedés­től. Latyi kiköszörülte a hír­nevén esett csorbát. Másnap mint ifjú újságíró én írtam rövid kritikát az előadásról, s az előbbi mon­dat is szerepelt benne, mivel őszintén így is hittem. Ez megjelent az újságban. Reggel éppen hogy össze­jöttünk a szerkesztőségbe, amikor hirtelen kivágódott az ajtó és ott állt Latabár. Jellegzetesen / latabáros ka­lapja a fején, monokli a sze­mén, s kezében egy légpus­ka, amit az előbb vásárolt fiának a házban lévő üzlet­ben. Ránkfogta a puskát és elkezdett játszani. — Ki írta rólam ezt a kö­szörülést? — kérdezte, s ami­kor pirulva bevallottam, hogy én követtem el, az ő utánoz­hatatlan mozdulatával égre emelte tekintetét, szemét for­gatta, majd letette a puskát és elkezdett köszörülni. A kis némajáték után össze­csapta a kezét és siránkozva mondta: — Hogyan menjek én most haza Pestre? Min­denki rajtam fog nevetni, hogy ez a Latabár lejött ide vidékre köszörülni... Amikor pedig látta őszinte zavaromat, legyintett egyet és így szólt: — Nem tesz semmit bará­tom, azért én Latabár mara­dok — és átölelte a vállá­rnál Feledhetetlenül derűs, jó­kedvű percek következtek ezután, amelyekre mi fiatal újságírók évek múlva is szí­vesen emlékeztünk vissza. Hamarosan ital került elő, koccintottunk Latyival és a konyak hallatlan vakmerő­ségre bírta rá szerkesztősé­günk idősecske vénkisasszony titkárnőjét. Félrevont engem és pironkodva kért: szólnék a művész úrnak, hogy adjon neki emlékbe egy fürt hajat. Elmondtam Latabárnak a furcsa kívánságot, s közben feje búbjára tekintettem, ahol bizony nem sok elajándékoz­ni való fürt díszelgett. Más­tól talán félreérthetetlen cél­zásnak vette volna ezt, tit­kárnőnktől csupán a nagyfo­kú naivság megnyilvánulásá­nak. Odabillegett eléje, térd- revetette magát, s egy hős­szerelmes pátoszával simított végig a fején, majd tragikus hangon mondta: — De drága hölgyem! Eb­ből ? ... — és hatalmas, cup­panós csókot nyomott a meg­lepett titkárnő kezére. Ez a kis emlék jutott eszembe, amikor vasárnap es­te a tévé-híradóban azt a kedves kis magánszámát lát­tam a tükörrel. Abban is a haját „védelmezte”. Eltávo­zott közülünk, s a magyaí színpad Ismét szegényebb leli egy ezernyi színnel viliódzó tehetséggel. Hársfai Istvár Ángyán Zsuzsa Beethoven-szonátaestj e Szép estét szereztek maguk­nak azok, akik 9-én a Neve­lők Házát választották mű­vészi élményük színteréül. Ángyán Zsuzsa, a Pécsi Ál­lami Liszt Ferenc Zeneiskola rokonszenves művésztanárnő­je billentése nyomán megtelt Beethoven-dallamokkal ez a Beethoven-korabeli barokk épület. A Nevelők Háza — öröm­mel regisztrálhatjuk — mind nagyobb hézagtöltő szerepet kezd játszani városunk zenei életében is. Készségesen nyújt meleg otthont kamararendez­vények számára rendkívül alkalmas falai között, a hely­ben élő előadóművészeknek. Ez főleg azok számára ked­vező lehetőség, akiket a prog­rammal túlterhelt Országos Filharmónia tagságuk ellené­re se tud foglalkoztatni. Bi­zalommal jönnek ide művé­szeink és szívesen követi őket ide nemcsak törzsközön­ségük, hanem mind több ér­deklődő is. A zongora rajongói ezen az estén magas színvonalú já­téknak lehettek tanúi. Ángyán Zsuzsa szuggesztív egyéniség­nek bizonyult: másfél órán át lekötve tudta tartani hallga­tói figyelmét egymaga. Ez már magában véve nagy ér­dem, kivált ilyen rendezvé­nyen, amely mentes minden külsőséges hatáskereséstől, ehhez járul azután a stílusban való elmélyültség és a mind szellemi, mind kézi szempont­ból hatalmas erőpróbát jelen­tő műsor csaknem hibátlan teljesítése. A kissé éleshangú Förster-zongorán tempóban és dinamikában némileg túl­hajtott játékban előadónk fi­gyelme minden motívumra kiterjedt és teljesen azono­sult a megszólaltatott művel. Kevesen vannak ma Pécsett, akik ezt a műsort egy végié­ben végig tudnák játszani! Ha valakinek, úgy Beetho- uert-nak minden oka megvolt az elkeseredésre, műveiben mégis mindig felülkerekedett egyéni tragédiáján, ezek mind a győzni akarás diadalai. Az elhangzott négy szonátában is megfigyelhettük, hogy a bécsi klasszicizmus legna­gyobb mestere repesztgeti a hagyományos forma szigorú szerzetesházhoz hasonló fala­it, hogy sokszor börtönnek érzi az elődöktől örökölt ren­det. Kései szonátáinak elját­szására csak a legnagyobbak mernek vállalkozni. Ángyán Zsuzsában megvolt hozzá a bátorság és sikeresen le. is győzte e virtuóz művek ér­telmi és technikai nehézségeit. Jó volt a sorrend, mert ál­landóan fokozta a feszültsé­get, a lágyabb hangvételű Pastorale-tól a „Les adiuex, L’absence, Le retour” tétel­feliratú, majd a 110-es opusz- számú, nagy Asz-duron ke­resztül az Appassionata-ig, amely szinte a paroxizmusig fokozódó szenvedéllyel, dús­gazdag tematikájával, ötletbő­ségével a szonáta műfaj csú­csa. Az a természetjáró, aki er­re a csúcsra felhág, havasi gyo­pár-gyűjtő, tengerszemen la- dikozó, havasi kürt hangját figyelő, szarvasok etetője, őzek védelmezője, szénégetők, barátja, favágók munkájának méltányolója, pisztrángok fi­gyelője. E nemes zongorázás hall­gatása közben úgy éreztük, bogy a hangszer megelevene­dett s a játékossal egy testet — egy lelket alkotva, nem a billentyűkkel, hanem a rajta játszó ujjaiban végződött. — Csak ilyen komoly játéknak lehet korunkban létjogosult­sága, csak az ilyen komoly játék képes kelteni azt a ha­tást, hogy nem hangszer, ha­nem hangszerv muzsikál. Veress Endre J 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom