Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
1970. január 1, »tinttrittm namo •7 Jankóvich Ferenc: Az új év Hát foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát! — Két bögre ó nedűt hoz két kéz a havon át... Űj év? vagy Üj esztendő? Ki vagy? Biz, egyre megy. Havas már minden emlék, a romok és a hegy ... Hatvanharmadszor jősz el (hí az idei hó) • szép váltogatott lépttel: két szekund, egy trió... S a tavalyi furuglya míg hópírt énekel: lám, az idei lobja fehérben olvad eL — Rég lesem, jöttön-menten, jégre jég, fagyra fagy: hatvankét féle álarc mögött, végre, ki vagy? Hagyd abba furulyádat, ' a sok-hímű danát, s a rezzen több, szikárabb tövis-zöngét danáid! Mi szükség álarcodra, úgy nevess, mint a Hold —» Már hozd felém, ragyogva, a békét lelt mosolyt. Legyünk ma, ketten, látók, Hé! új bort és danát — Jer, foglalj helyt szobámban, te régi, hű barát. Csanády János: Űj évek, ó-borok Komoly felhők hordanak havat a téli föld fölé. Takarót terít a hóesés északtól-délig minden délkörön. Amire beköszönt az új-év, tundrákon rohan a rén-szán. szalad a trojka, fut: északtól-délig minden dél-körön fehéren viharzik a téli öröm: — új évek, ó-borok — ■ viszi a várost és falat, a gazda udvarán futásra-kész a szán, esengő, lószerszám — akad még csikó, és hóviharban porzik már a szánkó, a talpas tél-hajó; deszkabordái közt mogyoró, dió, bor és kenyér. Puha szalma-derékban egész év kincse búvik itt, egy kevés mindenből befér, amig a szomszéd faláig, onnan a szomszéd városig rohan a rén-szán, szalad a trojka, fut: és északtól délig sok délkörön tavaszt finnepei már a tél-öröm. A JELENKOR LÍRÁJÁRÓL A JELENKOR 1969-ben megjelent 12 száma 56 költő 159 versét közölte. A szerzők között viszonylag kevés a „nagy” név, sok a már ismert nevű fiatal és Kevésbé fiatal, s akad jó- néhány itt és most megjelenő pályakezdő is. Helyesek-e ezek az arányok? Eleget nyújt-e a folyóirat versanyaga az olvasóknak, s mint megjelenési lehetőség, mint irodalmi nyilvánosság — a költőknek? Körülbelül ezekre a kérdésekre ke 1 választ adunk az év végi mérlegelésben. Egy folyóiratnak nem feladata a válogatott művek közlése, erre más publikációs formákban kerül sor. Egy folyóiratnak az a dolga, hogy a maga sajátos feltételei, körülményei között a lehető legszínvonalasabban közvetítse a társadalmi életfolyamat irodalmi vetületét. A megvalósításban két — egyaránt jogos — igény kielégítése okoz nehézségeket. Az egyik: legyen a közölt anyag sokoldalú. Jelenjenek meg az idősebb és fiatalabb nemzedék tagjainak, érett költőknek és kezdőknek művei is, legyenek a művek kor- és olykor alkalomszerűek, témában és formában változatosak. A másik igény éppily jogos: legyen a folyóiratnak határozott karaktere. Ha a JELENKOR ezévi versanyagát nézzük, szembetűnik, hogy a szerkesztők nagyon tudatosan alakítottak ki többé-kevésbé helyes arányokat. A versrovat határom zott törekvést árul el arra, hogy néhány jelentős költői egyéniség karakterizálja, ugyanakkor bemutasson új, ígéretes tehetségeket is; néhány rendszeresen megjelenő költőjének pedig — egy- egy alkalommal több versét közölve — lehetővé teszi az olvasókkal való szélesebb szellemi érintkezést. Az év során Csorba Győzőnek jelent meg legtöbb verse a lapban, köztük olyanok (pl. Meg kell érkeznie, Kékellő egekbe, Az öreg Milton, A csönd, Téli napsütés, Római jegyzetek), melyek önmagukban is elegendők ünnepivé avatni a számot, mely közli őket Csak helyeselni lehet, hogy a JELENKOR gyakran és szívesen közli Csorba verseit, ezek legfőbb erősségei. Viszont Pákalitz-ver- set Jóval kevesebbet olvashattunk, mint szerettünk volna. A 9. számban megjelent 5 vers az évtolyam legszebb versélményeihez tartozik, különösen a Ha mondod még, a Krétarajz anyámról, a íanyaran szellemes Ilyen jó. Több hasonló verssel a folyóirat csak nyert volna, s nyerne — a jövőben. A legjobb színvonalat kép- viseliK Takács Imre (Himnusz a cigány Máriához), Kalász Márton (Viola d'amour), Demény Ottó (Idő, Oroszlán, Tanítványom), Héra Zoltán (Dob és dallam, Ja- jongók) megjelent versei, s a szorosan vett pécsiek közül Berták László (Savá- szana, A szó. Miközben) és Arató Károly (Hangszerelések, kü.önösen a 2. és 3. darab) néhány verse. Napjaink jellegzetes szorongásos világérzését, egy illúzióvesztett nemzedék kegyetlenül hű arcképét festik meg Jobbágy Károly versei (Anno 1969, Győzelem), kár, hogy költői eszközökben kissé szegényesen. Simányi Imre drámaian hangolt versei ezúttal is feltűnnek, a Kérdések egy halottas ágyhoz... kicsit bőbeszédű, de a Táncdal, magyaros metsző iróniája kitűnő! Galambost László Pengék között c. versét a képáradás és mondanivaló szerencsés egyensúlya emeli ki a többi közül, Makay Ida néha beéri felszínes megoldásokkal, de Körülvettek, Kit megjelöltek c. versei maradéktalanul szépek. Igen érdekes formai újdonság jelentkezik Pál Józsefnél (Fegyverbe!, Egyszerű): mintha a vers oratorikus szöveggé formálódásának lehetnénk itt tanúi. Manapság minden folyóiratnál nagy figyelem kíséri a fiatalokat. A JELENKOR ellen aligha lehet panasz, ami a publikálás készségét illeti, rendszeresen és gondosan közölnek verseket fiataloktól, az idén pl. — a „fiatalok” megjelölést igen szigorúan véve, — legalább 15 kezdő költőt segítettek nyilvánossághoz. Nagyon pozitív az a szerkesztői törekvésük, hogy nem érik be új költők „avatásával”, akit közölnek, azzal állandó kapcsolatot akarnak tartani, s így — a színvonal-igények fenntartásával — műveiket újra és újra közölni. Folyóiratok versrovatával kapcsolatban gyakori és visszatérő kritikusi kifogás, hogy'szürke, összefolyó. A JELENKOR ezévi verseiről nem mondható ez, de ha valahol, itt is fölle.hető bizonyos monotónia veszélye, úgy éppen a fiatalok verseiben. A kon- veneioKtól való szabadulás elszánt igyekezete olykor új konvenciót teremt, az esetleges képek, ellenőrizhetetlen asszociációk nemhogy fogalmilag, de más lelki tevékenység-síkokon sem követhető hunamait. A vá.ugatásnak lennének tennivalói e tekintetben. Mindez távolról sem jelenti, hogy a fiatalok müveire ez lenne csak jellemző, s mindegyikre jellemző. Kiss Dénes, Kerék Imre, Gábor Zoltán, Benkő Attila, Pécsi Gabriella verseivel pl. a jövőben is szívesen találkoznánk. Az idei évfolyamban közölt 159 vers a néhány évvel korábbi 200 vagy még több vershez mérve a versanyag jelentős csökkentését mutatja, s még nagyobb arányú ez a bemutatott költők számánál (most 56, néhány évvel ezelőtt 100 körül és fölött). A változás tudatos törekvés eredménye, s éppen a fenyegető „sokszínűség”, elfolyó tömegesség megszüntetését célozza, meg jobban tekintetbe veszi az olvasók szempontját is, akik — általában — folyóiratban nem igényelnek nagyon sok verset. Tematikusán a versanyag igen sokrétű: közvetlenül politizáló művek, a modem ember összetett és ambivalens világérzését sokféleképp megszólaltató versek, társadalmi elkötelezettségről, magányról, emberség és embertelenség kisebb és nagyobb konfliktusairól,' szerelemről, természetről valló költemények. Néha a humor is megcsillan. Legerősebben szól az okos és tiszta mai emberséget követelő hang. Ebben a kórusban Csorba és Pákolitz mellett Demény kesernyés okossága. Arató rokonszenves indulatai, Nyerges önvizsgáló felelősség- tudata, Berták érzékenysége szólítja meg legintenzívebben az olvasót. A JELENKOR 1969-es versanyaga méltó és színvonalas tükre napjaink hazai költészetének, számot ad a szűkebb haza költői eredményeiről, felmutat maradandó értékeket, sokoldalúan informál emberről és világról, felszín alatti rétegekről. Futaky Hajna Tabi László: MÉRLEG Szilveszter küszöbén az ember mérleget csinál. A humorista is ember. Én humorista vagyok. A végkövetkeztetés tehát felettébb egyszerű: az esztendő végén én is mérleget csinálok. Már hosszabb idő óta, minden év végén. Sőt. Már abban az időben is mérleget csináltam szilveszter küszöbén, amikor még nem is voltam humorista. Nem tartom kizártnak, hogy éppen ezektől a mérlegektől lettem azzá. Két fő rovata van az én év végi mérlegemnek. Az elsőben magánügyeimet szoktam áttekinteni, a másodikban közügyeimet. Magánügyeim mérlegével nem kívánom untatni önöket, any- nyit azonban talán a szerénytelenség kockázata nélkül megállapíthatok, hogy magánügyeim mérlege módfelett passzív. Ez idén is. Tavaly ilyenkor elhatároztam, hogy leszokom a dohányzásról, de nem szoktam le, mert éppen a legutóbbi évben túlságosan kevés újságcikk jelent meg a nikotin káros hatásáról. Tavaly ilyenkor elhatároztam. hogy erélyes lépéseket teszek a korral járó elnehezedés ellen, de nem fogytam le, mert ugyanazt a nyolcvanhét kilót, amelyről december végén azt tartottam, hogy sok, január elején már inkább kevésnek találtam. Tavaly ilyenkor elhatároztam, hogy kevesebbet fogok dolgozni, mert az élet úgyis rövid, és nincs nemesebb időtöltés, mint a nyugalmas szemlélődés. Ezzel ellentétben nem dolgoztam kevesebbet, mert rájöttem, hogy az élet még rö- videbb, mint gondoltam volna, s nincs nemesebb időtöltés, mint a munka. Azt is megfogadtam tavaly ilyenkor, hogy az új évben nem írok színdarabot, mert miért kell nekem bosszankodnom a kritikusok fanyalgásán, s ezzel ellentétben ebben az évben is írtam egy színdarabot, hadd szórakozzam a kritikusok fanyalgásán. A munkát egyébként nem ok nélkül említem. Magánügyeimből a közügyeimbe tudniillik ezen a hídon keresztül vezet az út Ami most már közügyeim mérlegét illeti, itt sokkal kedvezőbb a mérleg. Legalábbis ami a fő rovat egyik alrovatát illeti. Közügyeimnek ugyanis két alrovata van. Éspedig: 1. a közügyekben folytatott tevékenységem hatása jómagam társadalmi helyzetére, és 2. nevezett tevékenység hatása magára a közügyekre. Az előbbi alro- vattal röviden végezhetünk. Az elmúlt évben 183 új haragost szereztem magamnak. Hogy ez az eredmény kedvező-e vagy sem, eldönteni vissza, második harmada ezen félül még át is megy az utca túloldalára, ha meglát, harmadik harmada pedig mindezeken felül még rossz híremet is költi, részben koholt, részben valóságos tények alapján. Ám, ami a legfontosabb: nem tudom. A „haragos” kifejezés egyébként is tág fogalom. Helyet talál ebben a fogalomban már az is, aki csupán enyhe ellenszenvet táplál irántam, s az is, aki a legszívesebben megfojtana egy kanál vízben. A rendelkezésemre álló, de nem végleges adatok szerint új haragosaimnak egyharmada beéri azzal, hogy nem köszön humoros-szatirikus írói munkásságom a közügyekre pompás hatással volt, s ez kárpótol minden egyéb negatívumért. Közállapotaink ugrásszerű javulását bízvást tekinthetem a saját tevékenységem gyümölcsének, csakúgy, mint a társadalmi morál szép fejlődését. Tudomásom van róla, hogy a hűtlen férjekről írott emlékezetes szatírám eredményeképpen százharminchat férj állt el házasságtörési szándékától, s vett helyette értékes ajándékot a hitvesének. Amikor lefüleltek egy sikkasztó pénztárost, éles és gúnyos glosszát írtam a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése ellen. Írásom hatására több ezer tisztességes pénztáros fogadta meg, hogy ezután sem sikkaszt. Több karcolatban szenvedélyesen ostoroztam az alkohol mértéktelen fogyasztását. Nem eredmény nélkül. Száznál is többre tehető a száma azoknak, akik ma már fele annyi szesztől éppúgy be tudnak rúgni, mint írásom megjelenése előtt. Tudomásomra jutott egy alkalommal, hogy illetékes szervek fővárosunkban teljesen meg akarják szüntetni a közlekedést. Tollat ragadván, kemény szavakkal bélyegeztem meg azokat, akik kellő megfontoltság nélkül hoznak intézkedéseket közérdekű ügyekben. Írásom célba talált, a közlekedés megmaradt, csak néhány tucat megállóhelyet szüntettek meg. Sorolhatnám az eredményeket napestig, de úgy vélem, ennyi is elég. Talán mondanom sem kell, hogy az eredmények nem tesznek elbizakodottá. Tudom, van még javítani való elég, az új esztendő ad még feladatot bőven. De talán nem veszik őrültségnek, ha most, új év küszöbén, a tükör elé állok, s emelt fővel azt mondom magamnak: csak így tovább! KIS KARÁCSONY, NAGY KARÁCSONYT... Talán nemcsak az öregedés jele, hogy hosszú évek óta úgy érzem, valami baj van az ünnepeinkkel. Nera a nagy nemzeti és jubileumi ünnepiekre gondolok most, mert ezek, úgy vélem, tartalmasabbá, őszintébbé, bensőségesebbé váltak, mint például másfél évtizeddel ezelőtt voltak. Inkább azokkal a főként vallási eredetű ünnepeinkkel van a baj, amelyek többségünk számára elvesztették már régi jelentésüket, az új, szocialista tartalmat és formákat viszont -- amelyek a régi helyébe léphetnének — még nem sikerült kialakítanunk. A Karácsony kiváltképp«» olyan ünnep, amelynek korszerű értelmezése körül sok zavart érzek. Nem is annyira a felnőttek számára lenne fontos a fogalom tisztázása, noha közülük is sokan, akik nem hisznek a Jézuskában. azon kívül, hogy ez a szeretet, a család ünnepe, amikor megajándékozzuk egymást, karácsonyfát állítunk, jót eszünk, iszunk, pihenünk, szórakozunk — keveset tudnak mondani a Karácsonyról. A bizonyta'anság leginkább akkor derül ki. ha a gyermekeknek kell választ adnunk, akiknek a fejében, még ha óvodába járnak is, óriási zűrzavar van a Jézuska, a Télapó, az angyalok és a többiek körül... Mindez a televízióról jut eszembe, amely úgy tűnik, nem nagyon tudott mit kezdeni a Karácsonnyal. Azt nem lehet mondani, hogy a* ünnepi műsorok gyengék, színvonaltalanok lettek volna. Át'agban jó műsorokat láthattunk. Csak éppea olyasmit nem lehetett észrevenni, hogy valami határozott elképzelés érvényesült volna bennük, amely éppen a Karácsonyhoz kapcsolódik. Még olyan általánosabb koncepciót sem éreztem, amely a „szeretet” vagy a „család” gondolatát hangsúlyozta volna. Az volt az ember benyomása, hogy három átlagos vasárnapi műsor került egymás mellé, s talán csak a bemondónők öltözéke volt ünnepélyesebb a szokásosnál. örülni lehetett, hogy legalább a gyerekek talán egy kicsit többet és jobbat kaptak, mint az átlagos vasárnapokon. Nemcsak a délelőtt volt csaknem teljesen az övék. hanem a kora dé’utáni műsorok egy része is. köztük a kitűnő francia ..Bátor Jankó”, és a versek Weöres Sándor BóbitájábóL A felnőtt műsorok összeállításában mintha csak a változatosság és minden néző-réteg tisztes kiszolgálásának elve érvényesült volna. Színvonalas, komoly műsor volt a Gálaest Párizsból, az Egy önérzet története, a Si- mándy József portré, valamint a Rómeó és Júlia, és indokoltnak tarthatjuk Az ember tragédiája felújítását is. A filmek közül érdemes volt bemutatni A kőszívű ember fiai-t, az amerikai Pizsamajáték viszont — noha mulattató érdeme kétségtelen, — ijesztően gyenge volt. A könnyedebb szórakozás és a humor kedvelői bő választékot kaptak, de meglehetősen közepes színvonalon. Tabi László műveiből már sokkal jobb műsorokat is láttunk, mint A sors könyve, s a Most nevess, Ibolyka is elég egyenletesen jelentéktelenre sikerült. A televíziótól nem kérhetjük számon, hogy határozott karaktert, korszerű tartalmat s ünnepi formákat adjon a Karácsonynak, olyasmit, ami a társadalomban még nincs meg. Valamivel több ünnepi téma és hangulat azonban nem ártott volna. Legalább egyetlen, az átlag vasárnapokból kiemelkedő, maradandó művészi értékű műsor, amelyre legalább Szilveszterig emlékezhettünk vo’na, valami erőteljesebb humor, amelyen legalább Szilveszterig el-elmosolyod- hattunk volna .. . Szederkényi Ervin * á Ú
