Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-11 / 287. szám

DUTvanttm imi»io 1969. december 11. Maate 1969. DECEMBER 11 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Árpád nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.22, nyugszik > 15.52 órakor. A Hold kél ' 9.25, nyugszik 17.48 órakor. e ✓✓ r r * * * / Külföldi áruk a pécsi boltokban Mind megszokottabbá vá­lik, hogy nagykereskedelmi vállalataink igazgatói üzlet­kötésekre külföldre utaznak. A minap utazott el Lengyel- országba dr. Lex Lajos, a FÜSZÉRT igazgatója Wein- per József főosztályvezetővel és Frei András osztályvezető­vel, hogy számukra „szűk keresztmetszetű” cikkeket, mindenekelőtt vegyiárukat, kozmetikai termékeket vásá­roljanak. Amennyiben sikerül az üzletkötés, a lengyel út után a Német Demokratikus Köztársaság következik, — ugyancsak beszerzési célok­kell A FÜSZÉRT vezetőinek nem ez az első külföldi útja. Köztudomású, hogy évek óta kapcsolatot tartanak a kisha- tármenti forgalom keretében jugoszláv partnereikkel, akik­től 1969-ben mintegy ötezer tonna úgynevezett „lisztes­árut”, sósrudat, nápolyit, kek­szet s hasonlókat vásároltak. Jugoszláviából ezenkívül 400 ezer tasak levesízesítő Végé­tét hoztak be és „terítettek” Baranyán kívül sok más me­gyébe. Nemrég Romániában jár­tak. Onnan rengeteg konzerv­árut vettek. A megvásárolt hal-, gyümölcs- és főzelék- konzervek mennyisége eléri az ötven vagont, ebből tizen­nyolc vagon áru még 1969- ben, tehát a közeli napokban az üzletekbe kerül. A román áruk közül mindenekelőtt a halkonzervek népszerűségére számítanak: egy-egy szokvá­nyos súlyú doboz szardinia 5—6—7 forintos fogyasztói áron kerül az üzletekbe. A boltok karácsonyi szenzáció­jának számít majd az erdélyi Borszékről és Buziás-fürdőről származó borvíz. amit nem bor helyett, inkább bor mel­lé ajánlanak. A felsoroltakon kívül korszerű olajfestékeket akarnak vásárolni a FÜ- SZÉRT-esek Romániában. — Egyelőre a KERMI részére hoztak mintát abból a festék­ből, amely állítólag nem bő- rösödik. nem szárad be, ezért hígító hozzáadása nélkül is használható. Ha a KERMI vizsgálata igazolja ezeket a tulajdonságokat, százezer do­bozzal vásárol belőle a FÜ­SZÉRT. Üzletkötés esetén a festékek forgalombahozatala 1970 első felében várható. Ha'áloxás Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagyapánk és ked­ves rokonunk, BÄTORI IST­VÁN MAV-nyugclíJas 90 év« korában csendesen elhunyt. Temetése december 12-én, pénteken 12 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy 113. ÜZV. ROZBOUD FERENCNÉ (volt asitalos mester özvegye) édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dé- dink meghalt. Temetése de­cember 12-én 2 órakor lesz a Szent Mihálv kápolnából. A gyászoló család. Köszönet Ezúton mondunk köszöne­tét mindazoknak, akik szere­tett halottunk, WEIBL BÉLA teimttésén részt vettek. — A gyászoló család. Virágvására«® a c4—f5-<hi nem tér vissza Évi 9600 forintot kereshetnek a nyugdíjas orvosok Az Egészségügyi Minisztérium a Munkaügyi Minisztéri­ummal és a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságával egyetértésben úgy rendelkezett, hogy a nyugdíjas orvosok korlátozás nélkül megkaphatják nyugdíjukat, ha évi kerese­tük nem haladja meg a 9600 forintot. A nyugdíj szempont­jából közömbös, hogy az orvos ezf a keresetet milyen havi részletekben érte el. A veszélyességi pótlék nem számít bele az engedélyezett évi keretbe. Ma: ifjúsági nagygyűlés a Bőrgyárban Ribánszki Róbert, a KISZ Központi Bizottsága titkára tegnap Pécsre érkezett. Ellá­togatott az Orvosegyetemre, ahol ifjúsági vezetőkkel, hall­gatókkal aktuális ifjúságpoli­tikai kérdésekről beszélge­tett. Ma délelőtt Beremendre látogat, délután négykor a Pécsi Bőrgyárban ifjúsági nagygyűlést tart. — Franciaországi tapaszta­latok. A vegyipari gépészet­ről tart előadást a Ságvári Endre Művelődési Házban ma délután 2 órakor francia tapasztalatai alapján Köves- di János, az Ércbányászati Vállalat gépészmérnöke. — Járási központi iskolai politechnikai műhelyt léte­sítettek Csikóstöttösön mint­egy 120 ezer forintos költség­gel. A műhely feladata, hogy a sásdi járás iskoláit előké­szített politechnikai anyaggal lássa el a gyakorlati tárgya­kat oktató nevelők munkájá­nak megkönnyítésére. — Terebélyesedik a Komlói Helyiipari Vállalat bedolgozói hálózata. Legutóbb Mecsekná- dasdról húsz asszony jelentke­zett munkára. A körzet szerve­zése folyamatban van. Cikkünk nyomán — amelyet nemrég a komlóiak bedolgozói hálózatáról Irtunk — több csökkmt munka- képességű asszony jelentkezett munkára. Zseni Pál igazgató hozzánk eljuttatott levelében ar­ról értesít, hogy intézkedtek An- talovlcs Mihályné kishertelendi lakos felvétele ügyében, s te­kintettel családi és szociális kö­rülményeire, részére kölcsön- varrógépet is biztosítottak. — Ifjúsági bál. December 15-én, hétfőn este 7 órai kez­dettel a KISZ Pécs városi Bizottsága ifjúsági bált ren­dez a Doktor Sándor műve­lődési házban. A zenét a Kesztyűgyár tánczenekara szolgáltatja. Jegyek a hely­színen és elővételben a KISZ Pécs városi Bizottságán vált­hatók csütörtökön 16—18 óra között. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Áss elmúlt héten a MERKUR 577 kocsit adott át az új tulaj­donosaiknak. A legtöbbet, 129-et FIAT 500-asből és 114-et Zastava típusból adtak ki. Az e heti gépkocsi-előjegyzési sorszámok a kővetkezők: Trabant Limousine 25 097 Trabant Combi 2 198 Wartburg Limousine 10 473 Wartburg de Luxe 6 846 Skoda 1000 MB 12 378 Skoda Oktavia Combi 1 198 Moszkvics 408 17 487 Volga 797 Polski FIAT 1500 336 Polski FIAT 1300 697 Zastava 497/a Záétava 366 FIAT 500 1 142 Volkswagen 797 Renault 4-es 643 Renault 16-os 154 — Parcellázás, ötszáz ház­helyet alakít ki az I. kerületi Tanács, a jövő év nyaráig, a kerület különböző részein. A házhelyek zömét földszin­tes házakkal fogják beépíte­ni. Országos méhészeti tanácskozás Ma Pécsett ülésezik az Országos Méhész Szakbizott­ság. Az ország méhészeti ve­zetőin kívül részt vesznek a kétnapos tanácskozáson a kü­lönféle tudományos intézetek méhészettel foglalkozó kuta­tói is. A megnyitó előadást a méhészeti termelésszerve­zési és forgalmazási intézke­désekről Kocsis Sándor, az OMSZK igazgatója tartja. Dr. Keresztesi Béla, az RTI igaz­gatója számol be az 1969 év­ben végzett különféle meg- porzási kísérletekről. Részt vesz a tanácskozáson dr. Örösi Pál Zoltán Kossuth- díjas professzor, aki a Gödöl­lői Méhészeti Kutatóintézet munkájáról tájékoztatja a szakbizottságot. — Melegvízfűtésű automa­ta, pásztor gépsort vásárolt Csehszlovákiából a Baranya megyei Tejipari Vállalat. A modern fölözővei is ellátott berendezés tegnap érkezett meg a vállalat bolyi sajtüze­mébe, ahol még ebben az év­ben üzembe helyezik. — A Komló városi Tanács VB építési és közlekedési osztálya felkéri a város lakosságát, hogy a rendkívüli időjárásra tekintet­tel a lakóépületek előtti gyalog­járók folyamatos tisztításáról gondoskodni szíveskedjenek, — Űj erdei makadám-utat adtak át rendeltetésének a magyaregregyi Várvölgy és Pécsvárad között. Az új út az erdészeti szállítási tevé­kenységet könnyíti, s egyút­tal kedvező turisztikai lehe­tőséget is nyújt. — A Bányász Szakszerve­zet komlói nyugdíjas alap­szervezete 1969. december 18- án délután 3 órakor a Kos- suth-bánya nagytermében taggyűlést tart. — Dr. Czizmadia Andor, a Pécsi Tudományegyetem Ál­lam- és Jogtudományi Kara jogtörténeti tanszékének ve­zetője a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia jogtörté­neti szekciójának meghívásá- ! ra Prágába utazott, ahol a : magyar közigazgatástörténet j köréből előadást tart. E | tárgykörből ugyancsak elő­adást tart Pozsonyban, a pécs—pozsonyi egyetemi kap­csolatok keretében. , — Üj élelmiszerbolt Kom­lón. Kenderföld „C”-területén fél milliós árukészlettel új élelmiszerboltot nyitottak, amelyben minden kapható, ami egy nagyobb volumenű csemegeüzletben megtalálha­tó. — Megkezdődött a karácso­nyi vásár a pécsi Népművé­szeti Szövetkezet Sallai utcai boltjában. Bulgáriából külön­legesen szép, zománcberaká- sos bőrmappákat, fényképal­bumokat. könyvborítókat, fá­ból faragott cigarettakínáló­kat, Lengyelországból nép- művészeti motívumokkal dí­szített óraszíjakat, tárcákat, kulcstartókat kapott az üzlet. A hét filmjei Latyak Az Utóbbi napokban nagymennyiségű hó hul­lott le, vastagon borítja Pécs utcáit. Tegnapra vi­szont megenyhült az idő, ráadásul még eső is esett, úgyhogy az úttesteken, jár­dákon maradt hó kásás, latyakos lett. Láthatóan a járókelők is óvatosan lép­kednek. nehogy összefrö- csöljék önmagukat és má­sokat, de nem így cselek­szenek egyes gépkocsive­zetők. akik mint a rakéta száguldoznak az utcákon. Tegnap délután három­negyed háromkor a Kos­suth Lajos utcában a Pos­ta PF 11—94-es rendszámú kocsija söpört végig a bo­káig érő latyakban, és szinte beterítette a szűk utca járdáin haladó gyalo­gosokat. Valószínűleg a kocsi vezetője még nem kapott sáros, sós-homokos zuhanyt sehol sem, esetleg nem tanulmányozta kellő­képpen a KRESZ-t, de hogy emberségből sem vizsgázott *le az is biztos, mert különben jobban ügyelne az utcákon közle­kedő emberekre. EJ. — Áramszünet lesz december 12-ig 7—16 óráig a Február 24. u., Kőrös u., Vajda J. u., Kor- moskősor, Meszesdíflő, Engels u., Muskotály u.. Veterán u.. Előre u., Bittner A. u„ Dózsa Gy. u., Hétvezér u., Piroska u„ Csöpp u.. Derűs u., Diósdűlő ál­tal határolt területen. December lS-től 20-ig 7—16 óráig Málom, Máloml szőlőhegy területén, (x) A TOLNA MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Tolna megyei és mohácsi munkaterületekre építőipari könnyűgépkezelőket és lokomobilkazán-ffitőket felvesz. 44 órás munkahét, 15%-os idénypótlék. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat központjában. Szekszárd, Tarcsay Vilmos u. gépészeti osztály. VIRAGVASARNAP Az új magyar film, amelynek rendezője a fiatal Gyöngyössy Imre, ismét egyike a hazai film­gyártás nyereségeinek. A tehet­séges rendező a kitűnő Szegé­ny! Ferenc operatőri segédleté­vel Simon pap legendáját dol­gozza fel, nagy művészi szug- gesztivitással. Simon papot Fran- tisek Velecky játssza, a film egyéb szerepeit Tóth Benedek, Koncz Gábor, Medgycssy Márta, Kőmives Sándor, Philippe March és Bus Katalin. A filmet a pécsi filmszemle idején már sokan megtekintették. A 24—25-ÖS NEM TÉR VISSZA A szélesvásznú szovjet film ér­dekes bűnügyi történet, több egymás mellett futó szállal. Az eltűnt életmentő gyógyszer és a kétszeres taxilopás ügyének ösz- szefüggései lassacskán derülnek ki az izgalmasan bonyolódó tör­ténetben. — Az utolsó pince. Az utol­só feltárt Kossuth téri pincét is betömte illetve biztosítot­ta a Bányászati Aknamélyítő Vállalat December 15-én, hétfőn adják át az utolsó, befejezett munkát. Ezt köve­tően a vállalat elvonul a Kossuth térrőL Elmarad a Syrius-est A Syrius együttes „Sláger- szüret” című műsora, melyet az Országos Rendező Iroda december 15-re hirdetett, el­marad. A megváltott jegyek — az Országos Filharmónia Kirendeltségén — (Pécs, Szín­ház tér 2.) — vissza, illető­leg átválthatók az 1970. ja­nuár 12-én, délután fél 6 és este háromnegyed 9 órakor Ritmus ’70 címmel rendezen­dő könnyűzenei estre, mely­ben Harangozó Teréz, Szécsi Pál, Magay Klementina, Gab­riel Desonza táncdalénekesek, valamint több éves külföldi útjáról hazatért Horváth együttes és Dévényi Tibor konferanszié lépnek pódium­ra. — Szintetikus fcreppmaradékok 22 forintos áron kaphatók — csak a Hal téri Ruházati boltban, (x) — Áramszünet lesz december 23-ig 7—16 óráig Aranyhegy, Do- nátus. Csurgó-dűlő területén, (X) — A Zsolnay Művelődési Ház december 13-án 19 órától bált rendez. Zene: Tremoló. (x) — Női és bakfis CBOMBI TÉ­LIKABÄT, csak kicsi számban 530 forintért, FÉRFI TÉLIKA- BAT 75« forintért, FÉRFINAD­RÁG, extra nagyság, hasas mé­ret, 180—190 forintért, fehér No­va FÉRFIING, 40-e8 számtól fel­felé 41—44 forintért, színes olasz PUPLININO 40-es számig M fo­rintért és még nagyon sok ru­házati áruféleséget ajánl 29—9» SZÁZALÉKOS engedménnyel a LEÉRTÉKELT ARUK Sallai ut­cai boltja. (x) — Áramszünet lesz december 16-lg mindennap 7—16 óráig a Bartók B. u„ Zsolt u., Damja­nich u.. Makai u. által határolt területen. (x) Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök es tig: időnként felszakadozó fel hőzet, már kevesebb helyén bá íjazással, ónosesővel, esővet A helyenként még élénk észak szél lassan *ftiérséklődik. Az uta­kon síkosság. Várható legaiaeso ayabb éjszakai hőmérséklet 6- mínusz 5, legmagasabb nappal hőmérséklet plusz 1—-6 fók k& cött. KÖNYVESPOLC > Pécsi tanárok művei Országos viszonylatban is általános érdeklődést váltott ki az a három, nemrég meg­jelent munka, melyet lelkes pécsi tanárok, a kérdések alapos szakértői írtak. Az egyik munka a közép­iskolai irodalomtanításban le­hetséges világnézeti nevelés problémáival foglalkozik. — Szerzője Dancsó Klára, a Leöwey Gimnázium tanára. Világnézet és irodalomtanítás l. című művét a Tankönyv- kiadó a Tanítás problémái sorozatban jelentette meg. A két részre tervezett munka most megjelent első kötete a középiskolák első és má­sodik osztályának irodalmi anyagát vizsgálja nevelési feladatkörök szerint. A beve­zető tisztázza a világnézeti nevelés fogalmát, helytele­nítve azokat a felfogásokat, amelyek azt kizárólag az ateista vagy politikai neve­léssel azonosítják. Az első­osztályos tananyagban a vi­lágnézeti nevelés lehetőségeit a szerző a tankönyv szemel­vényeihez, főleg azok mon­danivalójához kapcsolja. — Ugyanezt teszi lényegében a második osztályos anyaggal is. Bár Dancsó némelyik ál­lítása, pl. a Janus Pannonius- szal kapcsolatosan írt, erősen vitatható, a könyv komoly értéket és segítséget jelenthet középiskolás magyartaná­rainknak a tananyagban rej­lő, de kellőképpen még ma sem kiaknázott világnézeti nevelés lehetőségeinek fel- használásában. Ugyancsak a Tankönyv- kiadó jelentette meg Horváth Gedeonná és Vörös József közös munkáját, a Tanári ké­zikönyv a magyar irodalom tanításához az általános is­kolák 7. és S. osztályában. E tanári segédkönyv a két felső osztály irodalmi anya­gának tanításához nyújt se- gitséget. A társszerzők, akik közül Vörös József a Pécsi Tanárképző Főiskola adjunk­tusa, a Bevezetésben hang­súlyozzák, hogy útmutatá­saik, javaslataik csak taná­csok. Az órák értéke sokféle tényezőtől (tanári egyéniség, felkészültség, osztályszint stb.) függ. Valóban igaz: nincs még egy tantárgy, amely any- nyi nevelői önállóságot, egyé­ni ötletet és alkotómunkát kívánna, mint az irodalom oktatása. Éppen ehhez nyújt tartalmas tanácsokat, hatha­tós segítséget ez a régóta várt kézikönyv, amely eligazítja tanárainkat az év eleji ismét­lés gazdaságos kihasználásá­ban, bevezet az egész évi irodalomolvasási munkába, legfőbb nevelési feladatul tűzve ki annak megmutatá­sát, hogyan gondolkodnak az olvasásról, a könyvről nagy íróink, költőink. Tanári fel­adatul tűzi ki a kézikönyv annak elérését is, hogy a gyermekek ne csak „felelni” tudjanak az irodalom isme­retgyarapító, jellemformáló, gyönyörködtető szerepéről, hanem el is higgyék, maguk is tapasztalják önálló véle­ményük kibontásával az iro­dalmi művek nagy jelentő­ségét. Ezt a nagy gonddal, tárgy- szeretettel készült, sok-sok tanmenettervet, modern me­todikai tanácsokat, a fonto­sabb mai irodalmat tartalma­zó munkát nem nélkülözheti egyetlen egy általános isko­lában tanító magyartanár sem. De igen nagy haszonnal segíthetik elő gyermekeik ta­nulását e könyv birtokában a szülők is. Régóta „hiánycikkének számító nyelvkönyvvel lepte meg a német nyelvet tanulni akarókat a Tankönyvkiadó azzal, hogy 60 000 példányban két kötetben Kémet nyelv­könyvet adott ki. Az első kö­tet Tímár József, a második dr. Síptár Érnő pécsi főisko­lai adjunktus műve. (—tbíss)

Next

/
Oldalképek
Tartalom