Dunántúli Napló, 1969. december (26. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-23 / 297. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 fillér Dunántúli napló xxvi.évfolyam,297.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja wo-december23.,kedd Legyenek hűséges katonái Népköztársaságunknak! Határőrök eskütétele Siklóson Y »sárnap reggel vörös és nemzeti színű zászlókat lobogtatott a decemberi szél S siklósi vár bástyatornyán. A vár előtti térség méltóságteljes díszben várta a határőrség díszalakulatait az ünnepélyes eskütételre. Az ősszel bevonult fiatalok ezen a havas délelőttön tettek hitet népköztársasáPontosan 10 órakor kürtszó jelezte Jelenszky Márton ezredesnek, a pécsi határőrkerület parancsnokának érkezését. A díszemelvényen ekkor már elfoglalták helyüket a meghívott vendégek: Novics János, a Baranya megyei Pártbizottság titkára, dr. Szabó József, a Siklósi járási Pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, Pető- házi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, Böröcz István alezredes, a Határőrség Párt- bizottságának első titkára, a társ fegyveres testületek képviselői, valamint Siklós község és járás párt, állami és társadalmi életének vezetői. A Himnusz után Petőházi Szilveszter rövid beszédben méltatta a pécsi határőrkerület KISZ-fiataljainak lelkes és odaadó munkáját a kiképzésben, a határőrizeti feladatok ellátásában, amely- lyel elnyerték a KISZ KB Intéző Bizottsága által alapított vörös vándorzászlót, amelyet Miklovicz József százados, a kerület KlSZ-bizott- ságának titkára vett át. Ezután Jelenszky Márton ezredes, a pécsi határőrkerület parancsnoka mondott ünnepi beszédet, melyben a katonai eskü jelentőségét méltatta, majd így folytatta: — Elvtársak! — Az eddig eltelt rövid katonai idejük alatt bepillantást nyertek a katonai rend és fegyelem követelményeibe; tanulással, az eskü tartalmának • és jelentőségének megismerésével készültek e fontos eseményre, amikor szüleik és hozzátartozóik, parancsnokaik, vendégeink és egész társadalmunk előtt fogadják meg, hogy a Magyar Népköztársaság hűséges katonái lesznek. E a hűség azt jelenti, hogy mindig és mindenkor népünk, szocialista hazánk, a szocialista világ- rendszer érdekében végzik feladatukat, betartva a katonai eskü szent fogadalmát. A magyar határok védelmének nagyszerű hagyományait idézte ezután, megemlékezett a pécsi kerület hősi halottairól, majd az eskütételre felsorakozott újoncok szüleihez fordult: — Legyenek segítségünkre fiaik nevelésében, serkentsék őket további becsületes helytállásra, a katonai eskü, a szabályzatok maradéktalan betartására. Ezután a fiatalokhoz szólva így fejezte be beszédét Jelenszky Márton ezredes: — Lelkesítse önöket az a tudat, hogy igaz ügyet szolgálunk, igaz ügyért harcolunk dolgozó népünkkel együtt. Az újonckiképzés során váljanak a határőrzés kiváló mestereivé, tanulják meg eredményesen kezelni fegyvereiket, legyenek öntudatosak, bátrak, önfeláldozók. Érjenek el kimagasló eredményeket a katonai és politikai képzésben, teljesítsék becsülettel katonai esküjüket. Ezután a Rákóczi-induló hangjainál az eskütételre felsorakozott fiatalok arcvonala elé vitték a zászlótartók az alakulat zászlaját, amely előtt Kin István határőr-újonc mondta el az eskü szövegét. A felesküdött határőrök nevében Nagy Attila mondott válaszbeszédet: — Határ őr elv társaim és a magam nevében csapatzászlónk előtt, szüléink jelenlétében ígérem: eskünket híven megtartjuk, a katonai szabályzatok szerint élünk és cselekszünk. A bizalomra rászolgálunk és becsülettel teljesítjük katonai kötelességünket. Az ünnepség az Internacio- náléval, majd a határőr- alkulatok díszmenetével ért véget Dinamizmus, aktivitás és hözéletlség M Ülésezett a KISZ Negyei Bizottsága Pécsett a TIT székházában tartotta tegnap ez évi utolsó tanácskozását a KISZ Baranya megyei Bizottsága, amelyen részt vett Lukács János elvtárs is, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja. Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára számolt be a bizottság, valamint a megye KlSZ-alap- szervezeteinek 1969. évi tevékenységéről. Megállapította, „hogy megyénk ifjúságát ebben az esztendőben is a politikailag aktív, dinamikus társadalmi tevékenység jellemezte. Akcióink, rendezvényeink, egész tartalmi munkánk a kommunista nevelés szolgálatában állt. Az ifjúság réteg-sajátosságainak megfelelően a Tanácsköztársaság jubileumára való készülődés szinte minden tevékenységben tükröződött és különösen aktívvá, színessé vált a forradalmi ifjúsági napok tavaszi rendezvény- sorozatában. Hatékonyabbá vált az alapszervezeti munkát közvetlenül segítő tevékenységük. Különösen az őszi alapszervezeti vezetőség és küldöttválasztó taggyűlések időszakában sikerült közvetlen kapcsolatot kialakítani alapszervezeteinkkel. A KISZ Baranya megyed Bizottságának 1970. évi akcióprogramja szerint a megye ifjúsága jelentős politikai és gazdasági feladatok megoldásával készül az év nagy jubileumaira: hazánk felszabadulásának negyed- százados és Lenin születésének 100. évfordulójára. E fő feladatok sikeres megvalósításához biztosítani kell a meglévő akciók, hagyományos rendezvények, munkaformák továbbfejlesztését és újak létrehozását az ifjúsági szövetség minden rétege számára. A hozzászólások után a bizottsági ülés jóváhagyta az 1969-es év értékelését, elfogadta az 1970-es akcióprogramot, valamint 1970-es első félév bizottsági és végrehajtó bizottsági üléseinek munka tervét. gunk és dolgozó népünk mellett a haza határainak védelmében. Az ünnepi eseményre a fiatal határőrök nagyon sok hozzátartozója jött el Siklósra, vállalva az utazással járó nehézségeket, hogy tanúi legyenek » katonafiú élete legfontosabb eseményének. Ezrek dolgoznak az utak felszabadításán fennakadások az élelmiszerszállításban Ma sem indulnak a távolsági buszok Több bekötőút járhatatlan Katonáink hősies helytállása a hóesatában A tartalomból: Megnyílt az arabcsúcs <2. oldal) Levélváltás — magas szinten (2. oldal) Sikonda — válaszúton (3 oldal) Baranyai vendégvárás (3. oldal) Húsz cigánytelep megszűnt (5 oldal) Téli egyetem Harkányban \ <5 oldal) Vasárnapi lapunkban hírt adtunk arról, hogy szombaton a hófúvás, hótorlaszok, az eljegesedett utak miatt megbénult a közlekedés megyénkben. Vasárnap és hétfőn megfeszített erővel folyt a vasútvonalak és utak felszabadítása, de még így is nagyon sok fennakadás volt a közlekedésben. A pécsi vasútigazgatósághoz tartozó területen 2500-an — köztük ezer katona — dolgoztak a pályák tisztításán, az akadályok elhárításán. Éjjel-nappal üzemben volt egy hóeke, egy hóhányó, valamint öt hókotró. így Budapestre, Nagykanizsára és más városokba is elindulhattak a vonatok. Van vonatközlekedés Pécs és Pécsvárad között, Pécsvárad és Bátaszék között azonban még változatlanul folyik a helyreállítási munka. A közlekedés valószínűleg ma sem indul meg. Hóakadályok miatt nem jártak a vonatok Kaposvár és Szigetvár között sem. Kas- félyosdombón elakadt a hóban egy mozdony és annak mentési munkálatai miatt szünetelt a közlekedés Sellye és Középrigóc közötti vasútvonalon. A KPM pécsi hószolgálatának jelentése szerint hétfőn öt SZ—100-as dózer, egy hómaró, egy hóturbina, 11 motoros hóeke, 6 rayonos gépkocsi, három gréder, valamint három húzólapátos traktor dolgozott megyénkben az utak tisztításán. Tegnap már valamennyi egy és kétszámjegyű főútvonal járható volt megyénkben. Egész nap dolgoztak a gépek a még járhatatlan olasz— eilend—pécsi, boly—nagynyá- rádi, mágocs—mekényesi, valamint pécsvárad—erdősmecs- kei összekötő utakon. Változatlanul több község megközelíthetetlen. A 12-es AKÖV autóbuszai tegnap se tudtak bemenni többek között Fel- sőszentmártonba, Zsibótra, Pettendre, Csertőre és So- mogyhárságyra. A „járható” bekötőutakon is nagyon körülményes a közlekedés az autóbuszok több órát késnek. A felszabadított útvonalakon több, napokig szünetelő helyközi járat megindult a tegnapi napon. Pécs és Szek- szárd között Bonyhád, Pécs és Komló között pedig már Hosszúhetény felé is járnak a menetrendszerű autóbuszok. A más megyében lévő hóakadályok miatt a nemzetközi pécs—eszéki autóbusz kivételével egyetlen távolsági járat sem indult. Valószínűleg a mai napon se megy autóbusz Pécsről Veszprémbe, Budapestre, Szegedre és Hévízre. Pécs és Szekszárd között nem közlekedik a Szászvárt érintő járat. A Pécsi Köztisztasági Vállalat négy hóekés gépkocsija egész nap munkában volt ekével tisztítva, főként a hegyi és a bányász járatok útvonalát. Tizenhat ember keverte a sót a homokba, amelyből igen nagy mennyisége szórtak el a pécsi utakon í szóróautomaták. A tegnap napon csaknem 300 mázst só segítette az olvadást < pécsi utcákon. így hétfőn mái menetrendszerűen közlekedtek az autóbuszok a Dömör- kapuig, a bálicsi és donátus vonalon a bódéig, a 44-es út vonalán pedig a szanató riumig. A helyi járatok kö zül csupán a 11-es és 17-ei útvonalán volt fennakadás Több segítséget a tsz-ektől! A rendkívüli időjárás, a rossz útviszonyok a falvakban lévő boltok áruellátását is akadályozták. Lemondtak szabad szombatjukról a Baranya—Tolna megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat pécsi központjának dolgozói és a szokástól eltérően a hét végén is indítottak túrajáratokat a megközelíthető boltokba. Az önként vállalt munkára nagyon nagy szükség volt, hiszen hozzávetőlegesen 2000 bolt ellátásában érdekelt a FÜSZÉRT megyénkben. Az üzletek jelentős része azokA Mecseki Állami Pincegazdaság pezsgőgyára Pécsnek és B romjának tízezer palackot szállít a kitűnő italból. Hat féle pezsgő kerül a vásárlókhoz, ebből három új, a Pannonia-Dry, szárazpezsgő, a -Doux édes és a -Rouge vörös pezsgő. Tegnap jugoszláv exportra 18 ezer palackot szállítottak. A gyár pincében egyébként 1971—1972-re több mint kétmillió palack érik, A képen védőálarcban rakják át az érésben lévő pezsgőt. Erb János felvétele ban a falvakban van, ame lyekben a jégpáncéllal bori tott utakon csaknem teljesei megbénult az elmúlt hétéi a közlekedés. A Nagykereskedelmi Vál lalat a szállítás sokféle va riációjával kísérletezett, hog: a falvak ne maradjanak el látatlanok. Kérték a fogyasz tási szövetkezeteket, hogy i FÜSZÉRT költségére bérel jenek a tsz-ektől lovaskocsi kát, szánokat az áruszállítás hoz. Ám kérésük kevés he lyen találkozott megértésséI Az autók még Pécsett ser tudnak minden boltba eljut ni, ezért nem kap árut töb bek között a Szőlő utcai üz let, a daindoli és a többi „he gyi” bolt. A legfrissebb jelentés sze rint mintegy 10—15 közséj bekötőútja járhatatlan mé; teherautóval. Szükséges, hog; egyéb módon. juttassaná ezekre a helyekre is árut, hi szén a Nagykereskedelm Vállalat raktáraiban minden bői van bőségesen. A jelen légi áruellátási zavarokat ki zárólag a szállítási nehézsé gek okozzák. A múlt hét közepén meg érkezett Lengyelországból régóta várt sószállítmány é megkezdődött a kiskereske delmi hálózatba a só kiszállj tása. Igen sok gép és mé több ember dolgozik éjszak is, hogy megyénk valameny nyi útja mielőbb járható le gyen. A közlekedési helyz< az utak állapota hétfőn je lentősen javult, s ha újab hófúvás nem jön. az ünne pekre megérkezik a közs< gekbe a hiányzó áru. * Darány körzetében a nagy hótömegben elakadt a Barcs—Péa között közlekedő gyorsvonat. A képen: a Petőfi-laktanya katonái kiszabadítják a szerelvényt.